Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2016. június 30., csütörtök

ZSIRDAGANATOK-LIPÓMÁK- KÉPEKBEN

1-



2-



3-


#1 Dr.BauerBela

Mikor vigyük pszichológushoz a gyereket?

Mikor vigyük pszichológushoz a gyereket?
Napok, sőt hetek óta olyan letört a gyerek. Szomorú, csak jobbra-balra dől, nem válaszol rendesen a kérdésekre, mintha nem is élne, és nem értem, mi van vele. Nem tudja elmondani, vagy nem akarja, hiába kérdezem.
Megint bepisil, pedig már teljesen szobatiszta volt. És most újrakezdte. Mi bántja? Miért  nem tudja visszatartani? Hogyan segítsek? Felesel, de nem úgy, mint régen. Durvábban, könyörtelenül. Mindenkit utál, fenyegetőzik, nem is tudom, kikkel lóg, de félek tőle.
Szülőként gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem vagyunk biztosak abban, hogy minden rendben van a gyermekünkkel, és még azt is nehéz felmérnünk, komoly-e a probléma, és ha igen, hogyan tudnánk segíteni. A pszichológus gyakran adhat pozitív lökést akkor, amikor bizonytalanok vagyunk, és olyankor is, amikor biztosan tudjuk, hogy valami nem stimmel.
Mit ajánl a pszichológus?
A gyermekpszichológust kérdeztük, mikor keressünk gyermekünknek pszichológust és mikor nem kell aggódni. Ha pedig rászántuk magunkat, hogy szakemberhez forduljunk, mire számíthatunk.
„Valóban nehéz megmondani pontosan, mikor van szükség külső segítségre, és mikor bízhatjuk az időre a dolgot, de egy-két dolog azért iránymutató lehet: ha például gyermekünket stressz éri, amiről mi is tudunk, így például egy általa nagyon szeretett családtagot elveszít, vagy akár válnak a szülei, vagy bármilyen más okból nehéz élethelyzetbe kerül, teljesen normális, ha megváltozik a viselkedése.
Természetes, ha például gyakrabban sír, többször szomorú és kedvetlen, ehhez minden joga megvan, hagyni kell, hogy szomorkodjon. A kisebbek gyakran újra bepisilnek, nyűgössé, hisztissé válnak, a nagyobbaknak romolhat a tanulmányi eredménye, csökkenhet az érdeklődése azok iránt a dolgok iránt, amik korábban lelkesítették. Ez – például gyász esetén – a folyamat része, amely hónapokig is eltarthat, és önmagában nem igényel pszichológust, csak türelmet és elfogadást. Nem kell miatta szakemberhez fordulni. Ha viszont úgy érezzük, hogy a folyamat a gyermekben valamilyen módon megrekedt, vagyis hónapok múlva is épp úgy gyászol, mint az elején, a bepisilés nem javul, az apátia nem csökken szép lassan, hanem nő, akkor minden valószínűség szerint elakadt egy belső folyamat, és jó lenne, ha valaki tudna segíteni abban, hogy újra változásba lendüljenek a lelke mélyebb rétegei.
Arról van ugyanis szó, hogy a változás, a hangulatingadozás, a kezdeti akár sokkos vagy erős gyászreakció, majd a lassú engedés azt mutatja, hogy működik a lelkünk dinamikája, és – alapvetően – minden rendben van, a belső változás az élet része. Ha viszont ez megfagyni látszik, megáll és megmerevedik, akkor nagyobb problémák is felmerülhetnek, jobb felengedni azt a hideget.
Fontos, hogy az is intő jel, ha egyáltalán nincs semmilyen reakció egy erős stresszhatásra, veszteségre vagy jelentős változásra. Ez ugyanolyan figyelemre méltó, mint a megrekedt gyász, vagy konstans visszaesés.
Általános szabályként elmondható, hogy akkor keressünk fel szakembert, ha a gyermek viselkedése, hangulata, esetleg iskolai teljesítménye hirtelen változik, olyan érzésünk van, mintha kicserélték volna, és ez a változás tartósan – akár hónapokig – fennáll, nem tapasztalható oldódás benne.”
A szakembertől sokan félnek
Ilyenkor, pszichológus esetében, két választása van a szülőnek: vagy a helyi nevelési tanácsadóhoz fordul, vagy valamelyik kórházhoz, hiszen mindenhol biztosítanak pszichológust, csakhogy az állami szférában várni kell, gyakran nem is keveset.
 Másik lehetőség a magánszféra, ahol azonnal lehet időpontot kapni, viszont a szülőnek fel kell mérnie, hogy egy esetlegesen hosszabb ideig tartó terápia költségeire fel van-e készülve, mert pszichológust váltani – ha a szakember egyébként emberileg és szakmailag megfelel – nem érdemes, hiszen a folyamatot akkor szinte nulláról kell újrakezdeni.
A szakemberrel való találkozástól sokan félnek, de alapvetően semmi rémes nem történik, bár tény, hogy ilyenkor egyáltalán nemcsak a gyerekkel, hanem a szülővel is konzultál a pszichológus. Kisebb, 3-4 évesnél fiatalabb gyereknél, ahol például evéssel, alvással kapcsolatos problémák adódnak, a szobatisztaságban van elakadás, vagy különösen nehezen kezelhetőnek tűnik a totyogó dühkitörése, legtöbbször csak a szülővel beszélnek, de Mag Judit tapasztalata szerint nagyon gyakran néhány alkalom elég a továbblendülésre, és nyugodtan haza is lehet menni.

Feleslegesen nem tartják a gyereket terápiában
Nagyobb gyerekeknél a pszichológus egy-két alkalmat tölt a szülővel, majd három-négy ülés alatt megismerkedik a gyerekkel. Ezek után döntik el, hogy mi legyen a közös munka további menete. Vagy előre megegyeznek, hányszor találkoznak még, vagy egy nyitottabb végű terápiát kezdenek. Fontos viszont, hogy a gyerekpszichológusok általános törekvése az, hogy ne legyen maratoni hosszúságú a terápiás folyamat, semmiképpen se húzódjon évekig, mint a felnőtteknél. Súlyosabb esetnél egy évig is eltarthat, de ennél tovább általában nem folytatják.

Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy kell-e külső segítség vagy nem, de jó szakemberhez fordulunk segítségért, akkor az illető azt is közölni fogja, ha jelenleg feleslegesen aggódunk, és nem tartja terápiában a gyereket a maga érdekében, bár tudja, hogy sok szülő ettől tart. Ez viszont a kolléga szakmai hírnevének sem tesz jót, ráadásul – a legtöbb esetben – a gyerek érdeke fontosabb a számára, mint a pénzügyi megfontolások. Lényeges persze, hogy megtaláljuk azt a szakembert, akiben megbízunk, és aki – láthatólag – gyermekünkkel is együtt tud dolgozni.
#1 Dr.BauerBela

MIÉRT FÁRDT A GYERMEK

Miért fáradt ez a gyermek?

Gyermeke nehezen ébred reggelente, nem tud koncentrálni az iskolában és egész nap fáradt? Mielőtt aggódni kezdene, vegye szemügyre, mit eszik csemetéje!
A tanév vége felé egyre több a kimerült, kedvetlen gyermek. Reggel alig lehet őket kikönyörögni az ágyból, napközben nem tudnak koncentrálni az iskolában, este pedig sokszor már a játékhoz sincs kedvük. A legtöbb szülő ilyenkor "nyüstölni" kezdi a gyermekét, és fogalma sincs róla, hogy a megoldás kulcsa az ő kezében van.
A titok nyitja a reggeli

A gyermekek fejlődésben lévő szervezetének különösen sok energiára van szüksége a mindennapi tevékenységekhez. Ha nem kapják meg a szükséges tápanyagokat, a felnőttekhez hasonlóan rajtuk is jelentkeznek a fáradtság jelei: a levertség, a fáradékonyság és a figyelmetlenség.

Tudni kell, hogy a fáradtság nem betegség, és kiegyensúlyozott táplálkozással a tünetek hatékonyan orvosolhatók. Ezért is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk arra, mit eszik gyermekünk!

Az egész napos teljesítményt a reggeli étkezés nagyban befolyásolja. Tanulmányok igazolták, hogy a reggelit elmulasztóknál lényegesen kevesebb fehérje, telítetlen zsírsav, vitamin és ásványi anyag jut a szervezetbe, mint azoknál, akik rendszeresen reggeliznek. Egy amerikai kutatás pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészséges, választékos reggeli megnöveli a gyermekek teljesítőképességét: energikusabbak, az órákon jobban koncentrálnak, általában jobb osztályzatokat kapnak, egész délelőtt frissek maradnak szellemileg.

Egyszerű és tápláló

Az ideális reggeli elkészítése nem nagy fáradtság! Elegendő egy szelet margarinnal megkent - lehetőleg teljes kiőrlésű lisztből készült - kenyér megpakolva idényzöldségekkel. A kenyér és a zöldségek biztosítják az egészséges emésztéshez nélkülözhetetlen rostokat, valamint vitaminokat és ásványi anyagokat. A jó minőségű növényi olajból készült margarin gazdag telítetlen zsírsavakban, amelyek fontosak a szervezet működéséhez, valamint energiaforrásként is szolgálnak. Hiányuk esetén nem megfelelő a gyerekek fejlődése, mivel azok egyes hormonok alkotói is egyben. Emellett fontos szerepük van a sejtfelépítésben, az immunrendszer működésében, a különböző anyagcsere-folyamatokban, vagyis a szervezet egészséges működésének szabályozásában. Az A-vitamin elengedhetetlen a jó látáshoz, a bőr épségének fenntartásához, illetve a növekedéshez, a D-vitamin a csontképződéshez szükséges, az E-vitamin pedig a szervezetben keletkező káros szabad gyökök semlegesítésében játszik szerepet.

A fentiekből kitűnik, hogy a tápláló reggelivel egyszerre két legyet üthetünk egy csapásra: energiát adunk gyermekünknek a mindennapokhoz és egyben biztosítjuk neki a növekedéshez szükséges "üzemanyagot".
 


#1 Dr.BauerBela

2016. június 29., szerda

AZ UJJSZÜLÖTTKORI LUPUS EGYIK JELLEMZŐ KLINIKAI TÜNETE A PERIORBITALIS BŐRPIR


#1 Dr.BauerBela

FITYMA KÖRÜLI GONDOK/ http://www.drszokehenrik.hu/index.php?section=web../.

Fityma körüli gondok


Fitymaszűkület, fityma-letapadás és fitymagyulladás
Tapasztalom szerint az orvoskollégák és a szülők körében berögzötten, generációról generációra átadottan legtöbbször nagyobb a dolog körüli aggodalom, mint indokolt lenne. Nagyon sok a téves és eltúlzott megítélés.

Ha a szűken értelmezett definiciót vesszük, akkor az újszülött fiúk 70%-ának fitymaszűkülete van; ami azt jelenti, hogy a legtöbb csecsemőnél a fityma nem simítható a makk mögé. Nagyszámú felmérések azt mutatják, hogy ez az arány a pubertás korra természetes úton, mindennemű beavatkozás nélkül 4%-ra csökken. A nemi szervek, beleértve bőrüket is, a nemi érés kezdetéig gyakorlatilag „alvó“ területek. Nem aktívak, nagyjából a szervezet növekedésével együtt arányosan növekszenek. Kisiskolás korban aztán lassan „életre kelnek“, és a másodlagos nemi jellegek kialakulásával együtt gyorsabban növekszenek. Ilyenkor a viszonylag szűk bőr is ugrásszerűen fel szokott lazulni, és helyt ad a makk előbújásának. Nagyon ritka az olyan kötőszövetes gyűrű, mely nem lazul fel idővel. Tehát a legtöbb esetben kisgyerekeknél semmi különös tennivalónk nincs vele. 
Ez a fityma teljesen normális, látszik, hogy elég hosszú a bőr vége, látszik a húgycső eleje. Sőt a rendszeres húzogatással azt kockáztatjuk, hogy a még szűk bőr (akár fájdalommentesen is) kissé megreped, majd hegesen gyúgyulva még szűkebb lesz.

8-9 éves korig tehát bőven elegendő, ha a húgycső vége jól látható a bőr mögött, addig a fityma nem kell hátragördüljön a makk mögé!!!



Nem ritka a képen is látható fityma részleges lenövése (lemezes összetapadása) a makkal. Ez teljesen normális, ám néha a smegma tömegesebb visszamaradásához (fitymafaggyúhoz) vezethet. A smegmafelgyülemlés lehet egyszeri, tehát nem kell rögtön műtétre gondolni. Ilyenkor sok orvos erőteljesen, egészen vissza szokta húzni a bőrt a makkról. Az én tapasztalatom az, hogy ez lelkileg igen traumatizáló hatású gyerekre és szülőre nézve egyaránt. Nemritkán éppen ezután keletkeznek gyulladások. Az óvatosabb orvos a letapadást érzéstelenítő kenőcs felvitele után gombos szondával is leválaszthatja, ez kevésbé drasztikus beavatkozás.
A letapadás azonban évekig megmaradhatnak úgy is, hogy semmiféle zavart nem okoz, és nem ad okot beavatkozásra.
A makk rendszeres tisztítását csak a pubertás idejétől fogva ajánlom, vagy akkor, ha jelentős mennyiségű smegma képződik.
Ha gennyes gyulladás alakul ki, a makkhoz tapadt fityma általában magától leválik.

Azoknál a fiúknál, akiknek újra és újra fájdalmas fitymagyulladása van, vagy vizeletürítés közben a szűk nyílás valóban vizelet-elfolyási akadályt jelent, mérlegelendő a rövid altatásban végzett kis rutin műtét. 
Ha fitymagyulladás lép fel, az nagyon fájdalmas tud lenni. Sok kisgyerek a hasát fájlalja, és nem tudja pontosan megmutatni. Ezért hasfájós kisfiúknál mindig érdemes benézni a pelekába, alsógatyába is. A bőr ilyenkor ijesztően piros és duzzadt tud lenni.


Ne ijedjünk meg ettől. Pisilésnél különösen csíp, úgyhogy sokan visszatartják a vizeletüket, ami még jobban növeli a feszültséget.
A leghatékonyabb ilyenkor napi 3-6 x 10-15 perces meleg kamillafőzetes ülőfürdőbe ültetni a fiúcskát. Ez pisilésre ösztönöz, csökkenti a fájdalmat és nagyon jól csökkenti a gyulladást. Ne nagyon húzzuk vissza a duzzadt bőrt a makk mögé, mert megrekedhet, és elzárhatja a makk vérellátását (parafimózis).  A köztes időre folyamatosan egy körömvirág-oldattal, esetleg valamilyen enyhe bőrbarát fertőtlenitővel átitatott gézlapocskát tekerjünk a megduzzadt fütyire. Igy 1-2 napon belül látványos javulás érhető el. A fityma csúcsán elhelyezkedő gyulladások gyorsabban szoktak gyógyulni, mint a hátul ülők.

 ------------------------------------------------------------------
Az idézet forrása: http://www.drszokehenrik.hu/hu/blog/fityma-k%C3%B6r%C3%BCli-gondok http://www.drszokehenrik.hu/index.php?section=web...
#1 Dr.BauerBela

EPHILIDES-KÉPEKBEN

Ephilides napfénynek kitett helyeken jelenik meg, különösen az orr és az arc felületen. Nyáron a bőrből kiemelkedő és télen elhalványuló világos, hogy sötétbarna     3-10 mm átmérőjű lapos foltok.

1-



2-



3-


#1 Dr.BauerBela

2016. június 28., kedd

A JÓSZÁNDÉK ÉS SEGITŐKÉSZSÉG ÚTJAIN JÁRVA …..





Személyes örömélményem volt az 55 év folyamán minden alkalommal, amikor egy beteg  gyermeket meggyógyítottam. Átéltem a gyógyítás tudományának  sokszor életet adó örömét és hatalmát. De most amikor a világ szinte minden országából jönnek a jelzések a 17 millió édesanyától a hála és köszönet szavai, nem tudok elég hálát adni az Urnak hogy  most amikor a 85-dik évem küszöbén állok, hogy mindaz a verejtékesen felhalmozott gondolatadattár és megteremtett írás/ 22.ooo oldal az interneten/ azok kezébe kerülhet akik értéknek tekintik és felhasználják mindennapi segítő imáikban és ténykedésükben a gyermekgondozási és gyermekgyógyászati gyakorlatban.
Nehéz szívvel álltam egy ilyen jellegű és nemzetközi horderejű megmérettetés elé, mert egy negatív jelzésű sikertelenség erősen rányomta volna bélyegét az eddigi létem,konok munkájára, valamint arra a tényre hogy nem méltó munkát tettem a mindenkori alkotók asztalára.
Mindennemű törekvésem az volt, hogy hasznára legyek írásaimmal az arra igényt tartó kollégáimnak,az édesanyáknak gyermekük nevelésében,gondozásában.
Úgy érzem mégis megérte,a sors  megágyazta nyugalmamat,a statisztikai mutatók ilyen mérvű kivételes értékei emelték az országban a szakmai tisztességemet,és megerősítettek a nemzetközi gyermekgyógyászati elektronikus szakirodalom érdemleges alkotóinak az adattárában..
Egy súlyos infarktus után volt bennem annyi akarat és önbizalom hogy felkapaszkodjak a Ring-szorító sarkában, ahogyan ezt az életem folyamán többször megtettem.
Egyetlen célom volt, hogy mindaz, amit magammal hoztam,és az irdatlan következetes munkámmal szereztem,az ÚR áldó kezeivel még továbbítsam a hivatásom törekvéseit azoknak, akik ezt igénylik.
Amilyen mértékben talpra álltam egy nemes lelkű,nagyon sok áldozatra képes ember/a hitesem/segítségével,csak az alkotás kényszere és annak módjai lebegtek előttem.
 Nem az önmutogatás kísértése a pályafutásom alkonyán,hanem életem harmóniájának és tisztességes elszámolásának a gondja kényszerítette ki belőlem,hogy a hivatásomnak szentelt érdemleges és kézzelfogható tények felmérését végezzem el, elektronikus eszköztárral ,életem alkotó munkájáról.
Ahogy életutam buktatóin átléptem vagy olykor átvergődtem,meg vagyok győződve arról, hogy ez az immár  milliós léptékben gyarapodó segítő alkotásom is feltartozhatatlanul fog menetelni az emberi jó szándék és segítőkészség útján,mert az orvostudomány évezredes tapasztalatainak kitaposott ösvényein halad.
.



#1 Dr.BauerBela

A SZÁJZUG GYULLADÁS/CHEILITIS/EKCEMATIZÁLT FORMÁJÁNAK KLINIKAI TÜNETEI

A cheilitis/szájzug gyulladás/ekcémás formájának a tünetei a bőrpir,bőrszárazság,hámlás,berepedések. A száj körüli bőr  élénkvörös. Fontos, hogy keressük meg és vegyük figyelembe a bőr és nyálkahártya elváltozások jelenlétét más testfelületen is, mivel ez egy támpont lehet az alapbetegság felderitésénél. 

1-



2-



3-


#1 Dr.BauerBela

2016. június 27., hétfő

A TÉRKÉPNYELVRŐL

Térképnyelv tünetei és kezelése
Mi a térképnyelv?
A térképnyelv egy olyan betegség, amit már maga az elnevezés remekül jellemez: ha ránéznek a nyelvre, azt látják, hogy olyan, mint egy térkép. A tünetet az okozza, hogy a nyelv egyes területein ugyan jelen vannak a fehérebb területekkel szegélyezett papillák (normál esetben a nyelv mindenütt ilyen), míg más részekről ezek hiányoznak, helyükön fehéres szegéllyel rendelkező vörhenyesebb, vörösebb elváltozások láthatók. Ez ijesztő lehet, de a jelenség ártalmatlan, az esetek túlnyomó többségében semmilyen panaszt nem okoz, csak a fogorvos hívja fel rá a figyelmet.
A térképnyelv előfordulása
A térképnyelv előfordulási gyakoriságáról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de nagyjából 2 százalék körülire tehető.
A térképnyelv okai
Nem ismerik a térképnyelv kiváltó okát, a jelenség pedig bármikor kialakulhat, gyerekkorban és felnőttkorban egyaránt jelentkezhet. Nem tudni azt sem, hogy kockázatát mi fokozza, a kutatások ez idáig semmilyen biztos összefüggést nem mutattak ki. Például keresték kapcsolatát a pikkelysömörrel , mert megfigyelték, hogy előfordulása a pikkelysömörös betegeknél talán gyakoribb, de egyértelmű összefüggést nem találtak. Ugyan észrevették, hogy a stresszes életmódot folytató személyek is gyakrabban érintettek lehetnek, de biztosan kijelenteni ezt sem lehet. Feltételezik, hogy esetleg a cukorbetegséggel is kapcsolatban lehet a térképnyelv, de bizonyítani ezt sem sikerült.

A térképnyelvet a stresszes életmód is kiválthatja
A családi halmozódásra vonatkozóan sincs biztos információ, bár egyes irodalmak szerint hajlama lehet öröklött. Kerestek a jelenség kapcsolatát a dohányzással is, mert logikusnak tűnt, hogy az emeli a rizikót, de ezt sikerült abszolút kizárni.
A térképnyelv tünetei
Sok olyan érintett van, aki térképnyelvét észre sem veszi, arra csak fogorvosa hívja fel a figyelmet. A gyerekeknél minden bizonnyal gyakrabban fedezik fel az elváltozást, lévén szájukba a szülők is belenéznek.

A felnőttek saját nyelvükön jellemzően fogselymezés során észlelhetik a problémát. Az esetek többségében a térképnyelv a látványon kívül már problémát nem okoz. Külleme sokakat zavarhat, lévén jellemzően a nyelv nagy területén jelentkezik, amikor pedig észreveszik, ijesztő lehet. Ritkán, de a térképnyelv egyéb panaszt is okozhat: fájdalmat vagy nyelvégést, bár ezek inkább csak kellemetlenséget jelentenek, nem éles fájdalmat.
A térképnyelv diagnózisa
A diagnózis felállítása szemrevételezéssel történik, laborvizsgálatra és egyébre nincs szükség. A betegség jelei annyira egyértelműek, hogy mással összekeverni nem lehet.
A térképnyelv kezelése
Ha a látványon kívül más panasz nincs, akkor kezelésre sincs szükség, főleg mert maga a tünet külső beavatkozással nem szüntethető meg. Ilyen esetben arra kell figyelni, hogy az érintettek az irritatív ételeket és italokat kerüljék. Ha valakinek egyéb panasza is van, akkor utóbbiakat már nem csak elővigyázatosságból kell betartani, hanem azért is, mert a beteg érzi, hogy nyelvének nem tesznek jót a csípős és forró ételek, italok.

Ha már panaszok is jelentkeznek, például a nyelv érzékeny, ég vagy fáj, akkor érdemes a nyálkahártyát hámosítani, ami A-vitamin olajjal lehetséges. Ezzel naponta kétszer kell a nyelvet nagyon vékonyan bekenni. Egyes vélemények szerint hasznos lehet a cink is, amelyet belsőleg kell fogyasztani. A nagyobb fájdalmat nem jellemzőek, de ha mégis jelentkeznek, az egyszerű fájdalomcsillapítók segíthetnek.
A térképnyelv gyógyulási esélyei
A panasz nem feltétlen múlik el, sőt van, hogy a nyelv egyik oldalára a másikra "vándorol", növekedhet és kisebb is lehet.
A térképnyelv megelőzése
Mivel a panasz kiváltó oka nem ismert, nincs mód a megelőzésre. Emiatt csak olyan általános tanácsok adhatók, mint például a stressz kerülése, kezelése.
A térképnyelv szövődményei
A térképnyelvnek szövődményei nincsenek, az elváltozások teljesen jóindulatúak. Viszont, mint minden jóindulatú szájüregi nyálkahártya-elváltozást, három havonta ezt is érdemes megmutatni fogorvosnak . Erre főleg akkor van szükség, ha valaki nem tud lemondani az irritatív ételektől, amiatt pedig nyelve kicsit érzékenyebbé válik. A megfigyelésre viszont csak a biztonság miatt van szükség, az elváltozás nem fajul el.
Hasznos tudnivalók
A térképnyelvnek elég sok elnevezése van, az egyik latin neve például ugyanazt jelenti, mint a magyar. Emellett van más jelentésű latin neve és, és annak megfelelő angol is: ez már nem térképnyelvet, hanem gyulladásos nyelvbetegséget, vándorló nyelvgyulladást jelent. Nevében viszont hiába szerepel a gyulladás szó, nincs szó tényleges gyulladásról. Egyéb elnevezésekkel is illetik a jelenséget, de valamennyi ugyanazt a betegséget jelenti.

-IKONOGRÁFIA.

1-



2-



3-



4-



5-



6-






#1 Dr.BauerBela

2016. június 26., vasárnap

BŐRTÜNETEKASPERGILLÓZISNÁL



Bőrtünetek aspergillozisnál
  Az elváltozásokra egy vagy több vörös vagy lila szinü plakkok (széles lapos léziók), vagy papulák (kis dudorok) a jellemzők.. Az elváltozások gennyel, vagy vérrel teli hólyagokká alakulnak ki a központban, amely végül is a nekrotikus fekéllyé alakul. Leggyakrabban  a végtagokon és a fejen jelennek meg,különböző nagyságu területen. A bőrelváltozásokaz aspergillüzisnál mintegy 5-1o% -ban jelennek meg.
    Primer cutan aspergillosis leggyakrabban  intravénás kanül behelyezése vagy vérvételi (seb egy vérvizsgálat) alakulhat ki. Okkluzív kötözések növelhetik kialakulásának kockázatát..
     Kezdetben úgy tűnik,  hogy egy cellulitis, de amikor kioalakul egy üszkös fekély vagy varasodás gondolnunk kell a bőr aspergillozisra.


 
#1 Dr.BauerBela

KRÓNIKUS URTIKÁRIA

A krónikus urticaria az urticaria napi vagy epizodikus  formája vagy angioödéma, amely jelen van több mint 6 héten keresztül.Krónikus csalánkiütés lehet spontán vagy gerjesztett. Mindkét típus működhet.Indukálható vagy fizikai urticaria : Tüneti dermographismus,  hideg urticaria,kolinerg urticaria,  kontakt urticaria, késleltetett nyomás urticaria,napfény urticaria,hő urticaria,vibrációs urticaria,aquagenic urticaria

1-



2-



3-




#1 Dr.BauerBela

A védőnői munka napjainkban

A védőnői munka napjainkban
A körzeti védőnői szolgálatról szóló 5/1995 NM rendelet a védőnő feladataként, önálló témakörben jelöli meg többek között a kismamák, a gyermekágyas anyák és az újszülöttek gondozását, valamint a nővédelmet.
A körzeti védőnői szolgálat feladatai
• a várandós anyák gondozását
• gyermekágyas anyák gondozását,
• az újszülöttek védőnői ellátását,
• 0-6 évesek gondozását
• 6-18 éves, oktatási intézménybe járók fejlődősének nyomon követését
• a nővédelmet.
A területi elv szerint működő védőnői szolgálatok védőnői körzeteket képeznek
A védőnői gondozás a terhesség megállapításakor kezdődik, amikor a védőnő átadja a várandós kismamának a várandós gondozási kiskönyvet.
A várandós gondozás célja:
1. a másállapothoz való megfelelő testi, lelki, szociális adaptáció,
2. a magzat egészséges fejlődésének, illetve megszületésének elősegítése,
3. a veszélyeztetettség és szövődmények megelőzése, korai felismerése, kezelése,
4. a családi életre, a szülői szerepre, a szülésre, a szoptatásra és a csecsemőgondozásra való felkészülés,
5. párkapcsolati változások értékelésének segítése, konfliktus megelőzés, kezelés, megoldásban segítségnyújtás
A gyermekágyas anyák gondozása a terhesgondozás folytatása. Az újszülött és gyermekágyas hazaadása a szülőintézetből egy időben történik. A védőnő a hazaérkező anyát és újszülöttjét 72 órán belül meglátogatja és felajánlja segítségét a gondozás során.
A gyermekágyasok és újszülöttek védőnői gondozása team munka része, ahol a család egészségügyi alapellátását végzők köréhez csatlakozik a házi gyermekorvos, ill. a szakellátás és más ellátási területek (pl. gyermekjóléti, szociális) szakemberei.
A védőnői újszülött és gyermekágyas gondozás célja
1. a család, a gondozott központú egységes szemléletű ellátással,
2. a megfelelő tájékoztatás biztosításával (mind az ellátott, mind a team többi tagja felé)
3. a hatékony egészségmegőrzés, betegségmegelőzés érdekében
4. hosszú távú, együttműködésen alapuló kapcsolat megalapozása a team tagjaival és a gondozott családdal.
A csecsemők, kisdedek gondozás célja:
1. az egészséges csecsemő és gyermek szomatikus, pszichomotoros és mentális (beleértve beszéd) fejlődéséhez szükséges
2. módszerek, környezeti feltételek (tárgyi és pszichoszociális) ismertetése, alkalmazása,
3. a fejlődés érdekében a gondozás biztosítása,
4. gondozást, fejlődést akadályozó tényezők felismerése,
5. fejlődést gátló tényezők elhárításának kezdeményezése,
6. szükség esetén aktív segítségnyújtás a gyermek egészségben tartása érdekében,
7. a szülők támogatása a megváltozott élethelyzetben
A 3-6 éves, nevelési-oktatási intézménybe járók gondozásának célja:
1. gyermekközösségben való megfelelő alkalmazkodás és beilleszkedés segítése
2. egészséges életmód fejlesztése a közösségi nevelésbe beépítve,
3. a közösségi gondozás során a gyakrabban előforduló fertőzések megelőzése, korai észlelése és gyógyítása,
4. az iskolai alkalmasságot, a tanulási nehézségeket akadályozó tényezők megelőzése, korai felismerése és a fejlesztés megkezdése,
5. betegség, veszélyeztetettség esetén fokozott gondozás, látogatás az állapotnak megfelelően.
6. A szülők segítése nevelési gondozási feladataikban
7. A Kisgyermek testi-lelki-szociális fejlődésének nyomon követése
8. Előítélet mentes elfogadó magatartás megalapozása
9. A családi környezet felkészítése a beiskolázásra

A 6-18 éves, nevelési-oktatási intézménybe járók gondozásának célja:
1. az egészséges iskolai környezet meglétének elősegítés (napirend, testmozgás, közétkeztetés, tanterem, berendezés, stb.),
2. egészségi állapot, a fejlődés nyomon követése, kóros elváltozások korai észlelése, felismerése, kezelése. A fokozott gondozást igénylő gyermekek iskolai integrációjának segítése.
3. Egészséges életmód ismereteinek és készségeinek fejlesztése, módszerek
elsajátításának támogatása.
4. Betegség, veszélyeztetettség esetén fokozott gondozás az állapotnak megfelelően.
5. Az egészségtudatos magatartás, egészség érték kialakulása
#1 Dr.BauerBela

2016. június 25., szombat

CSALÁDI JÁRVÁNY/ÖTÖDIKBETEGSÉG/ /HÁROM GYERMEKNÉL EGYIDEJÜLEG


#1 Dr.BauerBela

INYTÚLTENGÉS

Ínytúltengés
Orvosi név:
Gingiva-hyperplasia

A betegség lényege:
Az íny szövetelemeinek a gyarapodásával járó túltengés vagy szövetszaporulat, melynek hatására az íny részlegesen vagy teljesen elfedi a fogakat.

A betegség oka:
A kiváltó tényezők általában hormonálisak, pl.: terhesség, vagy serdülőkor idején figyelhető meg a betegség gyakrabban. Előfordulnak gyógyszer (leggyakrabban phenytoin, cyclosporin származékok, egyes esetekben kalcium csatorna blokkoló gyógyszerek, esetleg hormonális fogamzásgátlók) okozta elváltozások is.

A betegség tünetei:
Kezdetben a fogak közé terjedő íny szövete szaporodik fel és nyomul egyre feljebb a fogak mentén, majd a folyamat előrehaladtával az egész íny megnagyobbodik. A fogakat részlegesen vagy teljesen eltakarhatja az elváltozás. A szövetszaporulat feszes, de kevésbé vérző, mint az ínygyulladások általában. Az elváltozás lehet sima vagy egyenletes.

Elvégezhető vizsgálatok:
Az orvos a kórtörténet felvétele és a betegvizsgálat mellett vérvizsgálatot végeztethet a hormonális elváltozások kivizsgálására.

A betegség várható kezelése:
A kiváltó okok kiküszöbölése után az elváltozások növekedése megáll. A szövetszaporulatot műtéttel kell eltávolítani, ha panaszokat okoz. Ez időlegesen javulást is okozhat azokban az esetekben, ahol nem derül ki a kiváltó tényező. Jó hatású lehet folsav adása és az alapos fogkő és lepedék eltávolítás a fogakról.

Javaslatok:
Rendszeresen járjon el fogorvosához és jelezze, ha ilyen elváltozást észlel.

A betegség várható lefolyása:
A betegség nem jár súlyos tünetekkel az esetek nagy részében. Ha az ok nem szűnik meg, a műtét után újra kiújulhat az eltérés.

Labor és diagnosztikai vizsgálatok:
ikonográfia

1-



2-



3-




#1 Dr.BauerBela