Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2017. január 30., hétfő

EPER HAEMANGIÓMA EGY 2 ÉVWÓES GYERMEK ARCÁN.

KEZELÉS NYUGALOM ÉS ÉBER VÉRAKOZÉS
#1 Dr.BauerBela

Ebola tünetei és kezelése



Ebola tünetei és kezelése

Mi az ebola?
Az ebola a vírusos vérzéses lázak csoportjába tartozó megbetegedés, a 70-es évek óta ismerjük, számtalan formája van. A fertőzést csak a beteggel vagy annak holttestével közvetlenül érintkezve lehet elkapni, a vírus csak testnedveken keresztül terjed. A betegség az esetek 60-70 százalékában halállal végződik.
h i r d e t é s
Az ebola előfordulása
Vérzéses lázak a földgolyó bármely részén előfordulhatnak, beleértve Magyarországot is. Azok a csoportjai, amelyekbe az ebola mellett a Marburg és a Lassa-láz is tartoznak, nagyrészt Afrikára, azon belül is Közép-Afrikára jellemzőek. Az ebola, amely 1976-ban vált ismertté, megjelenése óta nem szakadt el a kontinenstől, ahogyan a többi fertőzés sem. Előfordulásuk többnyire mindig csak egy-egy országot érintett, nagyobb ebolajárványok négy-öt évente alakultak ki.

A 2013 decemberében kezdődött ebola járványért - ami kiterjedtségét tekintve minden korábbit felülmúl - a vírus Zaire-típusa felelős. Ez a változat a legveszélyesebb, az általa okozott megbetegedések az esetek 60-70 százalékában halállal végződnek. Ismert, hogy a 2013 végén kezdődő ebola járványban 2014 augusztus közepéig nagyságrendileg ezer beteg halt meg, ám az Egészségügyi Világszervezet szerint ez az adat nem tekinthető pontosnak. Ennek oka, hogy nem megbízhatóak azok a számok, amelyek olyan területről érkeznek, ahol amúgy több száz millióan laknak, és ahol lehet, hogy ebolásként diagnosztizálnak más betegeket, illetve úgy halnak meg ebolás betegek, hogy az soha nem derül ki.
Az ebola okai
A betegséget értelemszerűen a vírussal való fertőződés váltja ki, viszont amíg az ebolás beteg nem produkál tüneteket, addig nem is fertőz. Utóbbiból az következik, hogy ahhoz, hogy valaki a betegséget okozó vírussal megfertőződjön, közvetlenül kell érintkeznie a beteggel, annak testváladékával, illetve fizikai kontaktusba kell kerüljön a beteg holttestével. Az ebola vírus levegővel nem, csak testváladékkal és vérrel terjed, nagyon érzékeny, fertőzni csak akkor képes, ha a szervezetbe nyálkahártyán keresztül jut be, méghozzá aránylag nagy mennyiségben. Azaz ha például valaki ebolás beteg vagy holttest érintése után a szájába veszi a kezét.

Afrikában a kultúra része az, hogy az elhunyt családtag holttestét simogatják, csókolgatják, szabadon megsiratják. Majd ezt követően hazamennek a falujukba, ami akár egy másik ország területén is lehet. Arra is van példa, hogy a holttesteket "ellopják" a kórházakból, hogy hazavigyék eltemetni. Ugyanígy "kilophatják" a karanténba zárt betegeket, akik így hazamennek a falujukba. Ilyesmi Európában elképzelhetetlen, a kontinensünkön nem csókolgatnak véres holttesteket temetéseken, nem csempésznek haza fertőzött betegeket a kórházakból. Azaz nálunk elképzelhetetlen az ebola betegség ilyen mértékű terjedése.

Ugyancsak a közvetlen kontaktus szükségessége miatt van az, hogy a 2013 decemberében indult ebola járványban 2014 augusztus közepéig meghalt mintegy ezer betegnek több mint 10 százaléka egészségügyi dolgozó volt: orvos, nővér, ápoló, misszionárius pap vagy apáca. Azaz olyan ember, aki betegekkel foglalkozott, fertőzötteket mosdatott és ápolt. Magas érintettségük oka az, hogy a járvány helyszíne a világ egyik legszegényebb területe, sok helyütt az egészségügyi személyzet minimális védőfelszereléssel, még kesztyűvel sem rendelkezik. Az ebola járvány elején a betegséget fel sem ismerték, hiszen a kontinensen teljesen természetes, hogy az emberek megbetegednek és véreznek, a trópusi betegségek miatt pedig olyan tüneteket produkálnak, amelyek kezdetben szinte teljesen megegyeznek az eboláéval. Afrikai mércével mérve az sem számít kiemelkedőnek, hogy eddig ezer ebolás beteg meghalt. Ennek oka, hogy például malária miatt Afrikában összehasonlíthatatlanul több beteget veszítenek el.
Az ebola tünetei
Az ebola lappangási ideje 2-21 nap, de az átlagos lappangási idő jellemzően igen rövid, csupán 5-10 nap.

A tünetek az esetek többségében már ennyi idő után jelentkeznek, a 21 nap csak a teljes biztonság miatt fontos. A rövid lappangási idő a legfőbb oka annak, hogy a fertőzés nem jut ki az afrikai területekről, és eddig még egyetlen esetben sem hurcolták át a fertőzést más kontinensre. (Lévén a fertőzöttek nagyon gyorsan megbetegednek, és nagy valószínűséggel meg is halnak.)

Az ebola első tünete a magas, a betegség definíciója szerint 38,6 Celsius fok fölötti láz. Ezt olyan általános tünetek kísérik, mint a fej- és hasfájás, a hányás, a gyomorfájdalom, később pedig a vérzés. Utóbbi alatt szembevérzést, belső vérzéseket, esetleg véres hasmenést értünk.
Az ebola diagnózisa
A tünetek mellett a gyanú felmerüléséhez epidemiológiai magyarázatra is szükség van. Ez alatt azt értjük, hogy gyanú annál merül föl, aki ebolás beteget ápolt vagy gyógyított, a beteggel egy méteren belüli kontaktusba került, megérintette és a testváladékaival érintkezett, illetve ebolában elhunyt beteg temetésén vett részt, a holttestet megérintette, megcsókolta. Pusztán az, hogy valaki a járvány által érintett területről, például Lagosból érkezett haza vagy Libériában dolgozott, nem ad okot ebola-gyanúra, még akkor sem, ha az illető lázas. Az epidemiológiai háttér ismerete ilyen esetekben azért fontos, mert az ebola kezdeti tünetei hasonlítanak többek közt a maláriáéra, a tífuszéra, az álomkóréra és más trópusi betegségekére. Ha viszont valaki nem került direkt kontaktusba már tüneteket produkáló ebolás beteggel, kizárt, hogy megfertőződjön.

Ha a diagnózis felállításról beszélünk, fontos megkülönböztetni az "afrikai diagnózist" a tudományostól. Afrikában egyből ebolásnak számít mindenki, aki beteggel érintkezett, lázas és véres hasmenése van. Normál esetben a diagnózist csak akkor lehetne fölállítani, ha a beteg vérét eljuttatnák egy laborba, és ott megvizsgálnák. Afrikában ez igen ritkán szokott csak megtörténni, a fertőzést csak elvétve támasztják alá laboratóriumi eredményekkel, lévén jellemzően laboratóriumuk sincs. Itthon ha valakinél fölmerülne a gyanú - mert például Új-Guineából térne haza, ott misszionáriusként ebolás betegeket ápolt volna és lázas is lenne -, akkor az Országos Epidemiológiai Központban PCR-vizsgálattal egyetlen vérmintából négy óra alatt meg tudnák mondani, fertőzött-e vagy sem.

A tüneteket produkáló betegeket itthon izolációs mentőben szállítanák be a Szent László Kórházba, ahol az orvos eldöntené, a veszély valós-e. Ha valós, a páciens bekerülne az úgynevezett negatív nyomású izolációs szobába. A negatív nyomásra - ami azt jelenti, hogy levegő csak befele jut, kifele nem - gyakorlatilag nem is lenne szükség, lévén az ebola légi úton nem terjed - azaz ezt pusztán a túlbiztosítás miatt alkalmaznák. Az orvosok ebbe a helységbe teljesen zárt, a testet abszolút védő öltözetbe mennek be és jönnek ki, utána a ruhát megsemmisítik.
Az ebola kezelése, kórlefolyása
A betegség rohamos gyorsasággal kezdődik, ugyanúgy ér véget: az első lázak után nagyon gyorsan megjelenik a hasmenés és a bőrkiütés. Nagyjából öt nap után eldől, az érintett életben marad-e vagy sem. Ennek oka, hogy ennyi idő alatt jut el a fertőzés annyira súlyos stádiumba (a belső vérzések megjelenéséig), hogy a beteg vagy meghal, vagy nem. Ha nem hal meg, akkor az ötödik-hatodik napon lassú javulás kezdődik, ami viszont már borzasztó sokáig tart: a gyógyuló ebolás még hetekig rossz állapotban van, gyenge, nagyon sokáig kell kórházban ápolni.

A helyzetet nehezíti, hogy a páciens ez idő alatt - vizelettel, egyéb testváladékkal - végig üríti a vírust, azaz fertőzőképes. Ez Afrikában okoz komoly gondot, ahol ezt a helyzetet nem feltétlen kezelik megfelelően. Azt még nem tudjuk, hogy a fertőzést újra el lehet-e kapni, azaz nem ismert, kialakul-e rezisztencia.

Az ebola esetében nagyon fontosak a járványügyi intézkedések.
Az ebolavírust egy-két labor vizsgálta csak, ezek két-három gyógyszert már az orvosok rendelkezésére bocsátottak. Ezek közül az egyik az ebolavírus RNS-ét használja, és a vírusba olyan információkat juttat be, ami arra készteti, hogy ne szaporodjon. Ezt csak állatkísérletekben tesztelték, pozitív eredményt pedig csak akkor adott, ha a fertőzés első 24 órájában kezdték alkalmazni - hatása 48 óta után már csak 60 százalékos volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte a szer alkalmazását, kivételesen eltekintett attól, hogy a szer végigjárja a több éves gyógyszer-engedélyezési procedúrát.

Az orvosok mai tudása szerint nem valószínű, hogy az ebola gyógyítását valaha érdemben segítheti gyógyszer. Néhány kivételt leszámítva (a súlyosak közül csak a Hepatititis C kezelhető gyógyszeresen) a vírusokat a készítmények vagy csak elnyomják, vagy oltás adható be ellenük. Ugyan logikus lenne, hogy az ebolajárvány miatt vakcinafejlesztésbe kezdenek a gyógyszergyárak, de ez ellen az szól, hogy az a terület, ahol erre kereslet lenne - Afrika - nem túl fizetőképes. Azért a néhány európai vagy amerikai utazóért, aki afrikai látogatása előtt esetleg kérne védőoltást, gazdaságilag nem éri meg a fejlesztés.

Az ebola kezelése jelenleg csak tünetileg történhet: fenntartják a beteg keringését, ha vérzik, vért és plazmát adnak neki. Ezen túlmenően csak arra tudnak figyelni, hogy az egészségügyi személyzet ne fertőződjön meg.
Az ebola megelőzése
A ebolavírus okozta járványokat szinte biztosan nem esetleges gyógyszerek és védőoltások fogják megoldani, hanem az érintett területek járványügyi intézkedései. Ebbe tartozik bele az is, hogy a fertőzött rokonai és ápolói ne kerüljenek direkt kontaktusba a beteg testváladékaival. Maga a vírus nagyon érzékeny, már egyszerű fertőtlenítőszer elpusztítja.
Kapcsolódó cikkeink

Hasznos tudnivalók
Sokan félnek attól, hogy az ebola légi úton, cseppfertőzéssel is elkezd terjedni, de ennek valószínűsége minimális. Ennek oka, hogy más típusú a vírus szaporodási módja, másképp szaporodik a vérben, a kórokozónak nincs köze a légutakhoz.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Szlávik János infektológusnak, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosának

#1 Dr.BauerBela

2017. január 29., vasárnap

NEUROFIBROMATOSIS--TEJESKÁVÉ SZINÜ FOLTOK


12 éves lány gyermek bőrfelületén café-au-lait foltok láthatók (0,5 cm-es vagy nagyobb) és a hónalji foltok. (Crow jel).  Nem észlelhetők neurofibromák

#1 Dr.BauerBela

MEFONTOLANDÓ TANÁCS



Megfontolandó tanács.Légúti megbetegedések kezelése gyerekeknél.
Mindenekelőtt ki kelhangsúlyozni hogy az ágy melege a legjobb antibiotikum.Hiába adagoljuk a legdrágább antibiotikumokat ha az elemi gondozási szabályokat nem tartjuk be./pl-ágynugalom
A csecsemőkorban kialakuló légúti gyulladásos elváltozások kezelése fokozottabb figyelmet követel meg, mert meghatározóak a szűkebb anatómiai viszonyok. A tünetek csillapítása érdekében a gyermekkel sok folyadékot kell itatni, illetve elegendő pihenést kell biztosítani a számára. Megfázás vagy influenza tüneteitől óvodás korúkig a gyerekek évente körülbelül tíz alkalommal szenvednek. A panaszok igen széles skálán mozognak, többek között jelentkezhet általános gyengeségérzet, láz, étvágytalanság, orrfolyás, köhögés vagy torokfájás is. Hirdetések Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt A meghűlés, nátha A köhögés okai és kezelése Légzőszervi megbetegedések A vírusfertőzés ellen a babák szervezete antitesteket termel, ezzel próbálja a megbetegedést kivédeni. A vírusok okozta légúti infekciók kezelésére nem alkalmazhatóak antibiotikumok, de olykor másodlagos, bakteriális fertőzés alakul ki, amely már szükségessé teheti az antibiotikumos terápiát. Nem létezik speciális kezelés, de a szülőknek az alábbiakra érdemes odafigyelniük: A babák könnyebben, gyorsabban kiszáradhatnak, ezért nagyon fontos az optimális folyadékpótlás. A célnak tökéletesen megfelel a meleg hőmérsékletű víz, tea vagy gyümölcslé. A gyermek számára ágynyugalmat kell biztosítani. A levegő párásítása elősegítheti a könnyebb légzést, csillapodhat a köhögés, melynek hatására nyugodtabban alszik a gyermek. A fertőzés következményeként eldugulhatnak a légutak, ezért ajánlott fekvés közben a gyermek fejét megemelni egy nagyobb párnával. Mivel a babák még nem képesek egyedül az orrváladék eltávolítására, a rendszeres tisztításhoz orrszívót kell alkalmazni. (WEBBeteg)

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/ful-orr-gegeszet/12192/leguti-fertozes-gyermekkorban

#1 Dr.BauerBela

2017. január 27., péntek

Harc a koszmó ellen



Harc a koszmó ellen
A koszmó ugyan nem fáj, és nem viszket, de jelenléte elég zavaró lehet, és előfordulhat, hogy más későbbi probléma kialakulását jelzi.
A koszmóval kevés kivétellel majdnem minden anyuka találkozik. A kisbabák fején három hónapos kortól jelenhet meg, de gyakorta előfordulhat még óvodáskorú gyerekeknél is. Ne ijedjünk meg tőle, körültekintő gondozással előbb-utóbb megszabadulhatunk tőle.
h i r d e t é s
Nem kosz, csak koszmó!
Sajnos a fej felületén megjelenő elváltozás elnevezése nem éppen a legszerencsésebb. Sokan a koszmó szóról leginkább a koszra, erről pedig a gondozatlanságra asszociálnak. Pedig a koszmónak valójában semmi köze nincs a higiéniához. A koszmó tulajdonképpen nem más, mint egy zsíros, sárgás-barnás felrakódás a hajas fejbőrön. Elhalt hámsejtekből és a bőrmirigyek faggyújából áll. Leginkább a fejtetőn, a kutacs környékén jelentkezik.

Nem kell megijedni a koszmó megjelenésétől
A koszmó megjelenhet külön kis "szigetekként" elszórva a fejbőrön, de jelentkezhet egyszerre nagy területen, egybefüggő szakaszon is. Ha vastag a felrakodás, sokszor rossz szaggal is párosul. Szerencsére alapvetően ártalmatlan jelenségről van szó, amitől kellő körültekintéssel megszabadulhatunk.
Olajjal a tiszta a fejbőrért
A koszmó megjelenésének oka a faggyúmirigyek túlműködése. Okozhatja vitaminhiány, nem megfelelő táplálkozás, de egyszerűen hajlam is. Ha szerencsénk van, és kisbabánkon még nem jelentkezett, akkor kialakulását megelőzhetjük úgy, hogy puha baba hajkefe helyett erősebb sörtéjű kefét (például egy külön erre a célra fenntartott fogkefét) használunk a baba hajára. A finom dörzsölgetéssel enyhe vérbőséget okozunk a hajas fejbőrön, így kisebb lesz a koszmó kialakulásának az esélye is.
Ha viszont már megjelent, és időben elkezdjük az ápolását, akkor jó esélyünk van a koszmó elleni harcban. Ilyenkor viszonylag gyorsan, néhány hét alatt elmulaszthatjuk a problémát. Próbáljuk ki az olajjal való dörzsölgetést. Használhatunk olíva olajat, jojoba olajat, vagy körömvirág olajat is. Az olajozás fellazítja a kemény, letapadt pörköket.
Hagyjuk az olajos pakolást egy fél óráig a baba fején, majd fürdés közben a fellazult, megpuhult pikkelyeket hajkefével vagy törölközővel, gyengéden, de határozottan dörzsöljük le a baba fejéről. Fontos, hogy ezután alaposan mossuk meg a kicsi fejét távolítsuk el róla a maradványokat, és az olajat.
A sampon is segíthet
Makacsabb koszmónál segíthetnek a kifejezetten erre a célra kifejlesztett samponok is. A patikákban már jó néhány termék közül választhatunk. Ha megtehetjük, akkor a kosarunkba hipoallergén, természetes növényi alapanyagú sampon kerüljön.
A rendszeres hajmosással javíthatunk a tüneteken, de ne feledjük, hogy a túl gyakori hajmosással kifejezetten ronthatjuk azokat. A koszmó ugyanis a zsíros bőrt kedveli. Ha naponta megmossuk, akkor a fejbőr faggyúmirigyei túlzott olajtermelésbe kezdenek, és akkor ezért lesz túlságosan zsíros a fejbőr. Az arany középút valahol a heti két-három hajmosás környékén van. Ezzel karbantartható a fejbőr, de nem okoz túlzsírosodást sem.
Alternatív megoldások
Persze nem feltétlenül mindenki híve a gyógyszertári segédeszközök használatának. Kipróbálhatjuk a kamillateás lemosást is, ami gyulladáscsökkentő hatással bír. A gyógynövények közül még a bojtorján és a fekete nadálytő ismert a faggyúmirigy-túltengést csökkentő hatásáról, ezeket is nyugodtan kipróbálhatjuk borogatás formájában. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy mielőtt ebbe az otthoni gyógymódba kezdenénk, mindenképp konzultáljunk egy szakemberrel, aki segít a főzetek töménységének és a lemosás gyakoriságának eldöntésében.
Erre figyelj!
A koszmó, amint már említettük, legtöbbször a baba hajas fejbőrén jelenik meg. Ezenkívül azonban, ritkábban ugyan, de felbukkanhat más testrészeken is, például a fülön, szemöldök tájékán, vagy a szemhéjon. Ha nem kezeljük megfelelően, akkor szövődményei is lehetnek: felülfertőződhet, kisebesedhet, sőt további bőrfelületekre is átterjedhet.
Makacs koszmó esetében előfordulhat, hogy gombafertőzés tartja fenn. Ezért azt javasoljuk, ha minden próbálkozásod ellenére sem tudod eltüntetni a koszmót, mindenképp fordulj bőrgyógyászhoz szakértői segítségért. Ilyenkor nyáron pedig figyeld a baba fejét.
A koszmó állapotát súlyosbítja, ha a baba feje izzad, ezért ügyelj arra, hogy ne melegedjen túl, a feje mindig legyen száraz, és a lehető legritkábban adj rá sapkát. Csak akkor kerüljön a fejére valami, ha nagyon süt a nap. Lehetőleg ebben az esetben is jól szellőző, természetes anyagból készült fejfedőt, kiskendőt válassz!

#1 Dr.BauerBela