Index

2011. április 11., hétfő

KISMAMA-BLOG-A SERDÜLŐKOR GONDJAI

A SERDÜLŐKOR GONDJAI

Psychés szempontból a pubertás és az adolescentia az életünk legnehezebb szakaszaihoz tartozik.Nehézségek adódhatnak már abból is ,hogy a másodlagos nemi jelleg kibontakozása,valamint a növekedés meggyorsulása nagy időbeli eltérésekkel következik be az egyes gyermekekben-egyugyanazon osztályban találunk hatalmas,mélyhangu fiatalembert serkenő szakállal,és alacsony növésü –kisfiut-Az utóbbiban kissebbrendüségi érzés fejlődik ki,a szülők is aggodalmassá válhatnak.De jóval nehezebb problémák keletkeznek abból, hogy a fizikailag felnőtté vált egyén-testi erejének és fejlettségének tudatában-érvényesiteni akarja önnállóságát,egyéniségét.

Az-ego-uralkodóvá válása,a túlzott önnállóságra törekvés-olyan egyénben akinek élettapasztalata nincs-természetesen a szülők,tanitók gátló,fékező magatartásába ütközik.Az ellentétekből könnyen vállnak konfliktusok.A gyermek szüleik apró gyarlóságait felnagyitják,és sok esetben egyenesen –fellázadnak ellenük.Tiltakozásuk jeleként szeszes italokhoz,esetleg kábitószerhez fordulnak,elcsavarognak,nem tanulnak,olykor –bandába tömörülve-károkat okoznak sőt bűncselekményeket követnek el.Lányok is gyakran egyenesen keresik az ellenkezést anyjuk legjózanabb tanácsaival szemben.A szülők elleni lázadás egyik súlyos megnyilvánulása a táplálék –akaratlagos visszautasitása/anorexia nervoza/

A hormonális éréssel kaocsolatban felébrednek a nemi ösztönök,melyek kezdetben nem egyszer a saját nemüek iránti túlzott vonzalomban,rajongásban esetleg –átmeneti homoszexuális magatartásban nyilvánulnak meg. Fiukban az „onánia” csaknem általános-lányokban is előfordul azonban jóval ritkább.

Mind gyakoribbá válik napjainkban a nemi ösztön túl korai-kielégitése, ami e tapasztalatot nélkülöző korcsoportban súlyos helyzeteket teremthet.

A gyermekek e korban-bár magatartásuk látszólag fölényes,túl hangos,sokszor kellemetlenül féktelen de-belsőleg bizonytalannak érzik magukat.Depresszióra is hajlanak,és éppen az adolescens korban nem ritka az öngyilkosság sem.

Ez az öngyilkosságra törekvő,szertelen nem egyszer elviselhetetlen gyermek azonban belső szorogással küzd,és habár már-felnőttnek érzi magát- számos esetben mégsem kéri vagy kérheti a szülő,nevelő tanácsait,vezetését.Ezeket a helyzeteket kell érzékelni a szülőknek,és segiteni gyermeküknek a rendkivül sokrétü evődéseiken.

E feladat helyes megoldása nagy tapintatot,megértést,kulturát igényel.A serdülőt nem szabad kisgyermekként kezelni,józan keretek között önállóságot is kell neki adni,felnőttként kell vele beszélni,tapintatlan dorgálás,szülői –dühkitörések-csak rontanak a helyzeten. Józan sportolás,szabad levegő,túlterhelések kerülése,szeretetteljes,nyugodt vezetés,a kornak megfelelő intellektuális érdeklődés felkeltése és irányitása a célravezető tennivaló,mindezek ugyanakkor biztosithatják a családi harmóniát

Ez az életszakasz minden gyarlósága ellenére-eggyúttal az is,melyben lelkesedés és érdeklődés kelthető fel igazi értékek és ideálok iránt.A serdülőkor egy szükséges élettani állapot amin csak nagy türelemmel és őszinte megértéssel lehet túllépni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése