TÉVÉNÉZÉS ÓVODÁSKORBAN

Tévézés óvodáskorban.-

Kevés olyan téma van a gyermeknevelésben, amely annyi vitát és kétséget tudna gerjeszteni, mint a tévé és a számítógép használata ― beleértve a videót, a PlayStation-t, és egyéb képernyős elfoglaltságokat is. Árt, nem árt? Engedjem, ne engedjem? És ha igen, mennyit?

Van, akinek a szemében a tévé a Nagy Mumus, van, aki a számítógépet tartja a családok rémének, de akad olyan is, aki ezek nélkül el se tudná képzelni az életét. Baráti körben beszélgettek egyszer a férjek arról, hogy milyen fejlett manapság a haditechnika: már nem csak úgy találomra dobják le a bombákat, hanem minden bombában van egy számítógép. Erre az egyik feleség ― aki épp végszóra lépett be a szobába ― égnek emelt tekintettel így szólt: „És miért nincs minden számítógépben egy bomba?!”

Az egyszerűség kedvéért foglalkozzunk most csak a tévével, mert óvodás korú gyerekeknél ez sokkal inkább a hétköznapok része, mint a számítógép. Ahhoz, hogy mérlegelhessük, mikor és mennyit tévézhet egy óvodás gyerek, nem árt tisztában lenni az életkori sajátosságokkal, de legtöbbször az is elég, ha csak megfigyeljük a gyermeket. Higgyük el: egyetlen kisbaba sem születik úgy, hogy tévét szeretne nézni, és boldogtalan, ha nem kapja meg a napi képernyőadagját. A kisgyerekeknek egészen más igényeik vannak.

Az egyik legfontosabb a mozgásigény: egy óvodásnak nagy szüksége van a szabad levegőn való mozgásra, vagy akár a lakásban rohangálásra.

- Ha viszont a mozgásra való ellenállhatatlan késztetést nem elégíti ki a szülő, annak túlzott nyugtalanság, ingerlékenység, rossz közérzet a vége.

 A tévé előtt viszont csak ülni ― maximum feküdni ― lehet...

„Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.

Roald Dahl: Tanács a televíziózással kapcsolatban

Másik fontos igénye, s egyben képessége a kisgyereknek, hogy képeket lásson.

-Figyeljük meg a mesét hallgató vagy elmélyülten játszó óvodást: szinte látni lehet a fejében pergő "belső képeket", amelyekkel kíséri a mesét vagy a játékot.

-Ezek a belső képek nagyon fontosak, mert élővé, megfoghatóvá teszik a mesét, a játékban átélhetővé a feszültségeket, indulatokat ― mindezzel pedig átdolgozzák, le is vezetik azokat.

 Egy óvodás korú gyereknek olyan nagy az éhsége a képekre, hogy ha valahol képernyőt lát, akkor önkéntelenül odafordul, megbűvölten nézni kezdi ― mindegy, hogy mosópor-reklám vagy híradó jön-e a dobozból. Ilyenkor azonban a belső képek készítése megáll.

Gyakran kérdezik a szülők: de hát mi a különbség a "harcos" játék ― amikor a gyerek katonákkal, harckocsikkal, indiánokkal eljátszik egy csatát ―, és a tévében nézett csata között? Az, hogy eljátszás közben levezetődik a feszültség, nézés közben viszont fokozódik. S ez bizony nagyon jelentős különbség!

- Bárki megfigyelheti a kisgyereken: ha sokáig nézi a tévét, lassan egyre feszültebbé válik, izeg-mozog, hangoskodni kezd, végül felugrik és elkezd körbe-körbe nyargalászni, vagy váratlanul fejbe üti a testvérét ― a szülő meg nem érti, miért...

A harmadik lényeges tényező, amit figyelembe kell venni, hogy egy óvodás számára még nem különül el biztosan a realitás és a fantázia. Saját maga számára sem: teljes meggyőződéssel állítja, hogy az a piros ruhás néni, akit ő álmában látott vagy csak elképzelt, tényleg ott volt.

-A valóság és a képzelet világa csak lassan, lépésről-lépésre válik el egymástól, és ez a folyamat körülbelül 8 éves korig tart ― ekkor következik be a gondolkodásban egy olyan fordulat, ami elválasztja a gyermeki, mindennek lelket tulajdonító, mindent varázserővel felruházó gondolkodást a valósághoz kötődő gondolkodástól.