HOSPITALIZMUS GYERMEKKORBAN

Hospitalizmus gyermekkorban 

Pszichés hospitalizmusnak nevezik a csecsemőknél és kisgyermekeknél hosszabb kórházi tartózkodás után vagy gyermekek és fiatalok intézeti nevelése során az érzelmi elsivárosodás következtében kialakuló zavarokat.

Árva és családban illetve börtönbölcsődében nevelkedő csecsemőket hasonlítottak össze.

- Azt figyelték meg, hogy a családban vagy rossz körülmények között cseperedő csecsemők fejlődését, az őket körülvevő környezet nem befolyásolja maradandóan, azonban az árvaházban nevelkedő csecsemők esetében 40%-os fejlődésbeli lemaradás volt tapasztalható egy év alatt.

- A gyermekek anya, vagyis elsődleges kötődés hiányában, a testi és érzelmi romlás jeleit egyaránt mutatták.

-Az olyan gyerekeknél, akik fél éves korukig nem kerültek örökbefogadásra állandósultak a hospitalizmus jelei, a szegényes mimikai, közönyösség, tompaság, tétlenség, álmatlanság, kontaktuskerülés és a lassú, nem megfelelő fejlődés.

-Az anya nélküli élet negyedik évében, a gyermekeknél hosszú távon fennmaradó pótcselekvések jelennek meg, mint a himbálás, ujjszopás, maszturbáció. Hospitalizmus a családban nevelkedő csecsemők esetében is kialakulhat abban az esetben, ha az anya elutasítóan bánik gyermekével és így nem történik meg a csecsemő érzelmi szükségleteinek kielégítése, vagy abban az esetben, ha az anya bár érzelmileg megfelel a gyermek igényeinek a nevelés terén azonban elhanyagolja őt. Idősebb árvaházban nevelkedő gyermekek esetében, e zavarok beilleszkedési nehézségekben, kontaktusszegénységben, monoton testmozgásokban, öncsonkítási hajlamban, infekciós betegségek iránti fogékonyságban nyilvánulnak meg. 

John Bowlby brit pszichiáter és pszichoanalitikus azt figyelte meg, hogy azok, akik csecsemő- illetve gyermekkorukat intézetben töltötték, személyiségi jellegzetességeik folytán nagyobb eséllyel válnak bűnözővé, társadalomellenessé, könnyelműbben létesítenek szexuális kapcsolatot.

-A nők felelőtlenebbül szülnek és nagy eséllyel ugyanúgy nem törődnek megszületett gyermekükkel, ahogy szüleik sem törődtek velük

-. A mai vizsgálatok azt mutatják, hogy a csecsemőkorban szerzett károsodás enyhíthető, ha lehetőség van szeretetteljes kapcsolat kialakulására gyermek és nevelő, vagy gyermek és pótanya között.