Index

2014. augusztus 14., csütörtök

A GÉNEK HATALMA-BALOGH CSABA AZ EZÜSTÉRMES MAGYAR SAKKOLIMPIA CSAPATÁNAK, LEGKIVÁLÓBB PERFORMERÉNEK SZATMÁRI GYÖKEREI.

Egyedülálló sikert ért el Balogh Csaba a magyar sakkválogatott tagja az ebben a hónapban Norvégiában megrendezett sakk olimpián.
A teljesítmény értékrendje
-A csapat amelynek tagja /2 tábla/ ezüstérmes lett Kina után, maga mögé utasítva a sakkvilág nagyhatalmait
.-A második táblások közül a másodiknak lett nyilvánitva/10 mérkőzéséből 7 mérkőzést megnyert./
-A performence-táblázaton a résztvevő 170 ország sakkozói közül a 4-dik helyre sorolták.
Ezzel az eredménnyel bearanyozta eddigi és talán a jövőbe tekintő irdatlan munkáját, mélyen megbecsült szorgalmát és kivételes szellemi képességeinek kölcsönzött bizalmakat.
Lévén hogy jómagam minduntalan a génekkel bajlódok,mint közeli rokona a Dr.Ravasz családnak önkéntelenül is végigvezettem a genetikai ágat.
A nagyapa-Dr.Ravasz József kiváló képességű belgyógyász főorvos aki sok szatmári emlékezetében  még máig is elevenen él. Egy rendkívül okos székely ember volt amit a személyes rokoni és baráti kapcsolatom révén volt alkalmam érzékelni.
A nagymama-Dr.Szabó-Ravasz Irén kulturált,kivételes szintetizáló képességgel megáldott orvosnő volt itt szatmáron akit az elmúlt év decemberében helyeztünk örök nyugalomra a hídontúli Római Katolikus temetőben a férje mellé
-Az édesanya-Dr.Balog-Ravasz Judith aki évfolyam elsőnek végzett a kolozsvári orvosi egyetemen-majd Budaörsön mint kiváló belgyógyász hírében áll.
-Az édesapa –Balog István a Magyar Távirati Iroda egyik technikai alapembere.
Tehát van abban igazság hogy a gének értékei összeadódnak a megfelelő környezeti hatások jelenlétében..

Kedves Csibe !! ahogyan a nagyid szólított,aki annyira szeretett gondolom nagyon örvendene ennek a hatalmas sikerednek és gondolom hogy te is  szíved minden melegével felajánlod ezt az Ő emlékének.

Eddigi kivételes értékű munkád elismerése mellet szívből kívánjuk hogy legyen teljes a mai napi örömöd.


Emi néni és Béla bácsi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése