Index

2018. március 11., vasárnap

féltéheny gyermek



Féltékenység jelentkezése és kezelése gyermekkorban
Ez az érzelmi állapot azt jelenti, hogy a gyerek fél a szeretett személy elvesztésétől; a féltékenység minden életkorban előfordulhat, amikor a szeretett személy más iránt mutat érdeklődést. Bizonyos esetben betegségként is felfogható, attól függően, milyen intenzíven jelentkezik. A családban jellemző tipikus féltékenység gyerekkorban a test­vérek iránt nyilvánul meg: amikor a kisebb megszületik, az idősebb gyerek viharos érzelmeket él át.
Féltékenység a testvérre
Minthogy nemrég még egyetlen tárgya volt szülei szeretetének és figyelmének, az esetek többségében az első gyerek negatívan viszonyul az új jövevény­hez, aki megváltoztatta a család állapotát, és elvonta a szülei szeretetét. Ezt a változást csak idővel lehet elfogadni, és normális, ha az első gyerek eleinte nyíltan vagy rejtve kimutatja ebbéli érzéseit. A gyerek általában ki is fejezi azt a félelmét, hogy már nem szeretik a szülei, akik csak az új gyereket szeretik. Agresszíven viselkedik, hisztizik, és mindent elkövet, hogy a figyelmet magára irányítsa.
A szülőknek meg kell érteniük a gyerek viselkedését, és finoman módosítani rajta. Fogadjuk el, hogy a gyerek féltékeny, és próbáljuk megérteni ezeket az érzelmi viha­rokat. Nem szabad haraggal reagálnunk, és megbüntetni a gyereket anélkül, hogy megértetnék vele, mi a probléma. A gyerekeknek szükségük van rá, hogy mellettük álljanak, és megmagyarázzák nekik, hogy ezek az érzések – féltékenység, időnként düh – természetes emberi reakciók. Meg kell velük értetni, hogy ez az életükben nem olyan elkeserítő, mint amilyennek érzik; lássák meg a dolog jó oldalát (a rosszat már úgyis észrevették).
Meséljük el neki, milyen jó lesz majd együtt játszani, milyen sokat jelent később egy tesó, aki őt megvigasztalja, és akinek példát mutathat, megtanít­hatja sok mindenre. Ha így teszünk, hamarabb és zökkenőmentesebben fog túljutni a féltékenységén.
Homeopátiás szerek féltékenység esetén
 A homeopátiás gyógyszerek nem tudják megváltoztatni a gyerek jellemét, de ha alapos vizsgálat után az orvos adagolása szerint használjuk őket, akkor a kirívó féltékenység esetében hasznosak lehetnek.
  • Lachesis mutus 30CH 3 labdacs naponta kétszer, ha a gyerek úgy érzi, elhagyták, ezért szorong, izgatott, rossz, gyanakvó, lehangolt.
  • Hyosáamus 30CH 3 labdacs naponta kétszer, ha a gyereknek szeretethiánya van, nincs önbizalma, gyanakvó, agresszív, erőszakos, veszekedős és akár fizikai összeütközésre is hajlamos, ha szükségesnek tartja.
  • Nux vomica 30CH 3 labdacs naponta kétszer, ha a gyerek erős jellemű, nem tűr ellentmondást, ingerlékeny, türelmetlen, és dührohamában mindenkire rátámad.
  • Platina 30CH 3 labdacs naponta kétszer, ha a gyerek nagyképű, arrogáns és jellemzően irigy mások sikereire.
  • Lycopodium 30CH 3 labdacs naponta kétszer, ha a gyerek okos, de fizikailag gyenge, befolyásolható jellemű és dühös lesz, ha letörik az akar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése