Mint az egykori orvosgeneráció egyik utolsó mohikánja, aki tanúja volt a XX. századbeli egészségügyi eseményeinek, engedtessék meg, hogy egy olyan emberre emlékezzek mint Dr,Lükő Béla “szülőföldünk orvosapostola” aki azt a korházat alapitotta amelyikben egész orvosi hivatásunkat gyakoroltuk.
Talán egy gyermekkori átéléssel kezdeném írásomat, ami egyedi lehet az ember életében, amit csak későbbi időben tud a maga értékrendjébe sorolni. Az én életemben ilyen volt DR.LÜKŐ BÉLA temetése amelyen 6 éves koromban voltam jelen. Abban az időben, amikor egy számottevő ember meghalt,főként ha sokat tett a közösségért amelyben élt,azt elkísérte a helység apraja-nagyja az utolsó útjára. Édesanyámat DR:LÜKŐ BÉLA kezelte ,de különben is ott volt a helyünk a mindenkori magyar anyanyelvűeknek ennek az- emberi legendának- a temetésén. Nem voltam életemnek abban a korcsoportjában hogy fel tudjam mérni emberi értékskáláját annak akit mély részvéttel és nagy szomorúsággal kísértünk ki a vasúton túli református temetőbe. De az a hatalmas feketébe öltözött tömeg,már akkor mélyen emlékezetembe vésődött. Ahogy hazafelé mentünk a a szüleimmel, azt mondták hogy-ott volt a fél Szatmár a temetésen Ez igy volt igaz. Az akkori román nyelvű lapok is/Gazeta -3.5.1936/ 12-15 ezer emberről írtak,mert voltak akik még a környező falvakból is bejöttek hogy elkisérjék utolsó útjára kiváló és önfeláldozó orvosukat. Igen, Ő önfeláldozó,önelégető szellemiségű ember volt aki életének 56-dik
évében,szegényen,üres zsebbel hagyta itt a földi létet, betegeit,akikért a biológiai tűrő képességén messze túlmenően teljesítette hivatásának mindennemű ténykedését. Ő volt századának –orvos-apostola- ahogyan a nekrológjában nevezte a helyi román nyelvü sajtó.
A város akkori román napilapja nekrológot közölt, amiben kiemelte jelentős munkásságát. „A város elvesztette a legodaadóbb, legember barátibb személyt, szaktekintélyt, aki nemcsak munkájának tekintette a gyógyítást, hanem hivatásának is.” A nekrológ arra is kitér, hogy ez az ember, aki életeket mentett meg szegényen halt meg. Nem törekedett sem anyagi haszonra, de még hírnévre sem, lelke akkor vidult, amikor segíteni tudott a betegeken. Az elismerései azért nem maradtak el, 1921-ben Románia Csillaga érdemrenddel tüntették ki, aztán a Mária Királynő Keresztjével, 1935-ben a Román Korona Lovagja címet adományozták neki.Az utolsó óráiban mellette volt a világhírű Iuliu Hațieganu belgyógyász professzor.
Ő IDŐTLEN IDŐKIG MEGMARAD ORVOSI HITVALLÁSUNK LEGIGAZABB PÉLDAKÉPE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése