élet igazi ajándéka: a testvér

Áldott az, akinek testvére van, hiszen a rokoni köteléken túl, barát, segítő- és játszótárs is egyben. Szülőként pedig leírhatatlanul jó érzés látni az első-, másod- és sokadik szülöttet együtt felnőni. Óriási feladat az ő útjukat egyengetni, de ezt ellensúlyozza az a lelki gazdagság, amit nyújtanak: kiteljesedést.

Kutatások szerint az emberek 80 százalékának van testvére, és csakugyan, ha a szülők megfelelően kezelik a helyzetet, a testvér a legnagyobb ajándék lehet hosszú távon egy gyerek számára. Azért hosszú távon – magyarázza Kovács Réka Rozália pszichológus, mert teljesen természetes, ha kicsi korban a közös élmények, az együttjátszás néha konfliktusokkal, féltékenységgel társul. Ennek ellenére ott van az egymásrautaltság, az erős ragaszkodás, ami fiatalkor, életközép környékén csökken, de időskorban ismét visszaköszön.

Az újabb gyerek vállalásának igénye sokféle tudatos és nem tudatos okból származhat, melyek a születendő gyerekre pozitívan és negatívan is hathatnak. „Fontos, hogy a szülőpár négyszemközt tisztázza, hogy újabb gyereket szeretnének-e, vagy a meglevő gyereküknek testvért. Első hallásra furcsának tűnhet ez a kérdés, de ha újabb gyereket szeretnének, vagy a kettő egybeesik, azt jelenti, hogy elég erősek ahhoz, hogy vállalják az ezzel járó felelősséget, többletterhet. Ellenben ha például külső társadalmi elvárásnak engedelmeskednek (illik, hogy testvére legyen a gyermeknek), vagy a meglévő gyerekük magányát akarják ekképpen orvosolni, el kell gondolkodni azon, hogy a párkapcsolat készen áll-e az újabb teherviselésre, és nem helyezik-e a kistestvér érkezésének felelősségét tudat alatt a meglévő gyermek vállára (ez akkor sem helyes, ha a nagyobb gyerek maga kéri, hogy szülessen testvére). Az is előfordul, hogy a házasság megőrzése céljából vállalnak újabb gyereket.”

Egy másik ösztönző tényező lehet a nem kérdése. Van, aki azért vállal újabb gyereket, mert a meglévőhöz képest ellentétes neműre (is) vágyik. Ilyenkor felléphet a csalódás, amit a legkisebb szülött is érezhet. A pszichológus szerint nagy hiba ekkora elvárással fogadni egy gyereket, ami ráadásul semmilyen szinten nem tőle függ.

Bárhonnan is nézzük, szerencsés, ha  házastársi kapcsolat a gyerekvállalás alapja, véli Kovács Réka Rozália, de lehetnek ettől teljesen eltérő, és ugyancsak a gyerek egészséges fejlődését biztosító helyzetek is, mindezekben a közös, hogy a pár az érkező gyerekre ajándékként tekintsen.

Mikor vállaljunk gyereket?

A témában ez igencsak megosztó kérdés, és ez az idő folyamatosan kitolódik. Nemcsak a nők, a férfiak életkora is egyre magasabb az első gyerek vállalásakor. A nőknél természetesen jobban ketyeg a biológiai óra, és gyakoribbak a rosszalló tekintetek is. A gyerekvállalás a nőkre nézve nagy szakmai, társadalmi hátrányokkal jár: sokan elveszítik a munkahelyüket, a társadalom az anyaságot, a gyereknevelést még mindig nem tekinti kiváltságnak („mindenki képes rá”), az anya pedig sokrétű kritikát kap gyermeke nevelését illetően, nem beszélve arról, hogy a felelősség sok esetben kizárólag rá hárul. Amikor pedig dolgozni kezd ismét, a leggyakoribb kérdés, hogy miként hangolja össze a munkát a családi élettel. Férfiak esetében nem hangzik el ez a kérdés, vagyis még mindig nincs társadalmi egyenlőség. A gyerek vállalása legtöbbször a nő számára egyenlő a leterhelődéssel, izolációval, elmagányosodással, szakmai visszaeséssel, és ezt egyre többen nem szeretnék önmaguknak – véli Kovács Réka Rozália. Azok a nők, akik egyre öntudatosabbak, felelősséget szeretnének vállalni önmagukért és a családjukért, és nem látnak más módot a szülésre, a gyerekvállalásra, illetve a házastársi kapcsolatot sem érzik elég biztonságosnak, ma megtehetik, hogy visszautasítják az újabb gyerek vállalását. Az egygyerekes lét másik indoka a várandósgondozás, szülés, szoptatás körüli traumák, kudarcok. Ahelyett, hogy a kismamák önértékelését, anyai identitását erősítenék a szakemberek, sok esetben különböző lehetséges betegségekkel riogatják az anyákat, akik elbizonytalanodnak.

Egyke szülők több gyerekkel

Veress Orsolya és férje, Csongor mindig is tudták, hogy nem állnak meg egy gyereknél annak ellenére, hogy mindketten egykeként nőttek fel. „Én mindig is szerettem volna testvért, viszont a szüleim – mivel tudták, hogy nem lesz – azon voltak, hogy a negatív oldalát ecseteljék a testvér-életnek, például, hogy összefirkálná a meséskönyveimet, szamárfülesek, maszatosak lennének. Hát kell ez nekem? Én még ezt is bevállaltam volna, de amikor már tényleg nem volt remény, elfogadtam a helyzetet” – emlékszik vissza Orsolya. A hiányzó testvért barátnőivel próbálta pótolni, sokszor játszottak egymásnál, de az mégsem volt az igazi. „Felnőttként ugyanúgy hiányzik egy lelki társ, mint gyerekként” – vallja be. „Sokszor arra gondolok, de jó lenne egy testvér, akivel egyidős gyerekeink volnának. Ezt próbálom én megadni a lányomnak.” Nem is állnak messze attól, hogy megtapasztalják a többgyerekes szülők életét, hiszen hamarosan megérkezik családjukba a kisöcsi. Orsolya elárulta, aránylag nagy lesz a korkülönbség a két gyerek között (Zsófi hamarosan 5 évet tölt), mivel azt is szerették volna, hogy kislányuk megtapasztalja milyen egykének lenni, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. „Környezetünkben lassan mindenhol megszületnek a kis testvérek, így Zsófit is rég foglalkoztatja a kérdés, hogy az ő testvére mikor fog megszületni. Nagyon várja, napi szinten beszélünk róla, készülődünk rá, voltunk együtt ultrahangon, és nagy élmény volt számára a „tévében" látni Mazsolát (ő nevezte így el, és persze ráragadt a név).” Bár Zsófi nagyon szerette volna, hogy húga szülessen, aránylag gyorsan megbarátkozott a gondolattal, hogy kisöccse lesz – derül ki a beszélgetésünkből. Orsolya márciusra várja kisfia születését. A kis tesó érkezéséről szóló hírt pedig Zsófi jelentette be a nagyszülőknek, ami nagy élmény volt számára. Kíváncsiak arra, hogy milyen két gyerek, hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan viselkednek egymással. Nem akarják kislányukat „egyedül hagyni”, szeretnék, hogy legyen valakije majd, akire tud számítani az életben. Orsolya szerint több mint valószínű, hogy fog jelentkezni a testvérféltékenység, de úgy gondolja, inkább anyáskodni fog kislánya a pici csöppség fölött. Úgy tervezi, bevonja majd Zsófit a baba körül zajló mindennapi teendőkbe, apróságokban lelkesen segíti őt már most is, de semmi sem lesz kötelező. „Megfogadtam, hogy tiszteletben fogom tartani az érzéseiket, gondolataikat, és két külön egyéniségként fogom kezelni őket, akiknek saját igényeik vannak. Reméljük, elég jól fog sikerülni.”

Több gyerek = gazdagság

„Négy gyerekünk van, a mi esetünkben nem tudok elképzelni ennél nagyobb gazdagságot” – osztja meg velünk sokgyerekes családanyaként érzéseit Kovács Réka Rozália pszichológus. A gyerekek náluk nagyon ritkán unatkoznak, mindig van játszótárs, és egész pici kortól a társas élet sok helyzetét megtapasztalják: a konfliktusokat többrétűen kell kezelni, megtanulnak gondoskodni egymásról, felelősséget vállalni önmagukért, a testvérükért. Nagycsaládban, több testvérrel élni együtt – úgy véli – komoly kiképzést, megizmosodást jelenthet az életre, ha a családban, a szülők között amúgy jó a hangulat, nagyjából békesség van, a konfliktusok megbeszélhetők.

A többedik gyerek tudatos vállalása során a szülőpár már megedződik, egyre magabiztosabbak, rutinosabbak, könnyebben néznek szembe a nehézségekkel. Minden újabb gyerek vállalásával- teljesen természetes módon- a család krízishelyzetbe kerül, az addig kialakított egyensúly felbomlik, és egy újabb, az új családi szerkezetet jobban szolgáló egyensúlyt kell kidolgozni. Mindenkinek tudnia kell, hogy ez természetes és átmeneti állapot, ha mindkét szülő energiát és időt hajlandó befektetni, a család komolyabb nehézségek, elakadások nélkül túljut a krízisen. Mivel a többedik gyerek érkezésekor jó esetben edzettebb a szülőpár, nagyobb a teherbírásuk, a gyerekeknek jutó szeretetük és figyelmük megsokszorozódik. Nyilván, vannak helyzetek, amikor egyik vagy másik gyerekre tudnak csak figyelni, de például ezekért a helyzetekért „kárpótlódik” a gyerek azzal, hogy van testvére, vagy megtanulja, hogy az életben néha várni is kell.

Az ötödik gyerektől sem zárkóznak el

Kurkó Stefánia negyedik gyerekét várja. A nagycsaládos élet akkor fogalmazódott meg benne, amikor legelső lánya, Sára megszületett. Jó élmény volt számára a várandósság, a szülés és a kisgyermek is, és úgy érezte, ebből még szeretne. „Minden alkalommal, amikor pihentem,vagy éppen lefekvés előtt azok a képek lebegtek előttem, hogy milyenek lesznek a gyerekek, a tulajdonságaik, viselkedésük, és ez a mai napig bevált mindenkinél. Én hiszek a gondolat teremtő erejében” – mosolyog. A Kurkó családnál tudatos volt a gyereknemzés. „Eldöntöttük, hogy szeretnénk, hogy várjuk Őt, és akkor 2–3 hónapon belül érkezett is.” Most a negyedik gyerek, Ábel érkezését várják. És hogy lesz-e ötödik? Nem zárkóznak el ettől a gondolattól sem. A lista megvan: 3 lány, 2 fiú, és eddig jó az irány – jelenti be tréfásan Stefánia. Utána azonban megállnának, hisz embert kell faragni belőlük – teszi hozzá. Szerinte a többgyerekes családi lét, illetve az, hogy kicsi a korkülönbség közöttük, azért jó a gyerekeknek, mert együtt játszanak, énekelnek, és sokat tanulnak a kicsik a nagytól. A második gyerek sokat tanult a nagytól, hamarabb megtanult járni, beszélni, enni, szobatiszta lenni, Jankó igyekezett minden téren, hogy ne maradjon le Sárától. Ugyanúgy énekel, szaval, mint a nagy. Luca most másfél éves, és már szavakat mond, utánozza az állatokat, és versenyt fut a többivel. Ha házon kívül vannak, pl. egy gyerekrendezvényen vagy játszóházban, akkor Sára átveszi az anyaszerepet, és vigyáz a két kisebbre, szemmel tartja őket, maga köré ülteti. Otthon megfordul a kocka, jön a civakodás, a veszekedés. Általában rájuk van hagyva, hogy egymás között oldják meg, de ha nem megy, akkor közbelép anya. „A szülő részéről ez a feladat kissé kemény munka. Nálam inkább pszichikai fáradtságot jelent. Ekkor intézkedem,  és szervezek magamnak valamit, amitől feltöltődöm. Nem könnyű egy minióvodát nevelni, de megéri. Egy nagyon fontos dolgot megtanultam, s nagyon vigyázok betartani: a lelki nyugodtságom megtartani. Mert amelyik pillanatban valamiért ingerült vagyok, ők ezt érzik, és akkor felfordul a ház.” Mit lehet tenni annak érdekében, hogy minden gyerek kellő figyelmet kapjon? – merül fel a kérdés a beszélgetés során. Stefánia szerint a szeretetre való nevelés a legfontosabb. Gyerekei pici koruktól fogva naponta kapnak feladatokat, amivel egymásnak vagy a szülőknek segíthetnek. Pl. a nagy megeteti a kicsit, pelenkát visz vagy ruhát, amikor öltözködnek. Ők viszik a piszkos ruhákat mosni és teszik a mosógépbe, öntözik a virágokat, eldobják a szemetet stb. „Nem telik el hét anélkül, hogy ne beszéljek nekik a szeretetről, az egymás iránti érzésekről, jólesik az esti lefekvés előtti puszi, vagy ha egymás arcát simogatják. És, hogy mennyire szeretik egymást, azt egy nagyon erős szorításban, ölelésben fejezik ki.” Amikor Sára oviban van, akkor Jankó és Luca van a középpontban, ha hazajön Sára, akkor vele rajzol, tanulgat Stefánia, és a kicsik együtt játszanak. Mikor viszont mindenki jelen van, akkor olyan feladatokat kell kitalálni, amibe mindenki egyformán bevonható: ilyenkor együtt sütnek, főznek, virágot öntöznek. „Igyekszem, hogy minden nap mind a négy gyermek megkapja azt, amikre szüksége van. A nevelésnél eszembe jutnak élmények a gyerekkoromból, sokat merítek ezekből. Nekem nagyon jó testvérem volt. Ő most már az Angyaloknál van. Sokszor eszembe jut, és a mi példánkat próbálom elkerülni az én gyermekeimnél is, ha látok hasonlót. A gyermekkorom is nagyon szép volt és gondmentes, ezt főleg a szülőknek és nagyszülőknek köszönhetem. A legtöbb élményt, aminek hasznát veszem a mai napig mint édesanya, azt édesanyámtól és az ő édesanyjától kaptam. Ezeket szeretném én is átadni a gyermekeimnek.”

Kis tesó érkezik

Helytelen az a gondolat, miszerint a kis testvér érkezése biztosan sérülést okoz a nagy testvérnek. Kovács Réka Rozália pszichológus szerint sok szülőben emiatt szorongás van, és a gyerek átveszi a szülők hangulatát, érzi, hogy mi van bennük az újabb gyerek érkezése kapcsán. Amennyiben a szülőkben feltétel nélküli a várakozás, a gyerek is megtapasztalja, hogy egy új családtag érkezése mekkora ajándék. Ennek ellenére, teljesen természetes módon, sok helyzetben fogja érezni a nagy testvér, hogy a kicsi több figyelmet, szeretetet kap, néha azt is érezheti, hogy őt már nem szeretik. Nagyon jó az a család, ahol erről lehet beszélni, illetve azt is ki szabad mondani, hogy van olyan, hogy azt kívánom, hogy bárcsak meg se született volna a testvérem. Ha  beszélhetünk erről szabadon, akkor feloldódik a gyerek, és ismét szeretni fogja a testvérét. Nem KELL feltétlenül örülnie a kis testvér érkezésének, nem KELL szeretni, nem KELL puszit adni neki egy fénykép erejéig. Ezek nem szabad kötelező feladatok legyenek. Vannak helyzetek, amikor a kis tesó jelenléte, sírása leterheli a testvért, de ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őt.

Azt is mondják, több gyerek esetében a középső(k) sínylik meg jobban a kis tesó érkezését. Erre azonban a pszichológus szerint nincs recept, de itt is a szabad kommunikáció sokban segíthet. „Nálunk, amikor csak három gyerek volt, Péter volt a középső. Többször dühöngött ezért-azért, egyszer csak kitalálta, hogy szeretné, ha a héten egy nap csak az övé lenne. Ez a hétfő lett, a szerda a Tamásé, csütörtök a Benedeké, Dániel csak öt hónapos, még nincs külön napja. Ez nagyon jó ötlet volt Pétertől, ha csak tehetem, aznap a kedvenc ételüket főzöm, vagy elmegyünk cukrászdába, társasjátékozunk, mindenképpen figyelek arra, hogy aznap az adott gyermek mindenképpen kapjon személyre szóló figyelmet. Előfordul, hogy „elmarad a napjuk”, és ha érzik a hiányt, jelzik, és más napon bepótoljuk, így például a péntek nálunk néha hétfő.”

20 év korkülönbség

Bár a legtöbb esetben maximum 4–5 év a korkülönbség a gyermekek között, kivételek természetesen előfordulnak. Szávuj Zsuzsa két gyerek édesanyja: Botond 24, Peti pedig 4 éves. Nála a második gyerek vállalásakor nem az jelentette a fő indokot, hogy a nagy tesó ne maradjon egyedül. „Magától értetődő volt, hogy lesz közös gyerekünk. Több mint tíz éve vagyok együtt a mostani párommal. A nagyfiam tini volt, amikor Endrével megismerkedtem. Ők azóta valósággal összenőttek” – meséli Zsuzsa. Húszéves volt, amikor nagyobbik fia, Botond született. Közben csaknem húsz év telt el, így Péterrel másként élte meg a várandósság időszakát: mélyebben és tudatosabban. Bár tartott valamelyest nagyfia reakciójától, főleg a nagy korkülönbség miatt,  úgy érzi, simán ment. A testvér születése nem viselte őt meg lelkileg. A testvérféltékenység minimális jelei is alig mutatkoztak. Ők is együtt játszanak, mint általában a testvérek, de egy picit mégis más, mint az, amikor egy 3 és egy 5 éves kisgyerek játszik. A nagyfiú kezdeményezésére kollégának szólítják egymást. Peti teljes mértékben felfogja a rokoni viszonyt, és testvérként kezeli azt a személyt, aki akár az édesapja is lehetne. Zsuzsa elárulta, megfordult már a fejében ez a gondolat is, hogy a huszonnégy éves fia akár apává is válhat, és szeretné is ezt az új szerepet, a nagyszülőit is megélni, de ebben teljesen igazából még nem mélyült el.

„Kicsit meglepett” – vallja be Botond, mikor kis testvére érkezésének híréről kérdezem. „Hirtelen nem tudtam hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Persze a megszületése után már másként viszonyultam hozzá.” Az volt furcsa számára, hogy egy ilyen kicsi lény valójában a testvére, hiszen általában nem szokott túl nagy korkülönbség lenni a testvérek között. Ahogy nőtt, kezdett hangsúlyosabbá válni a „testvérérzet”. Mivel mindennap találkoznak, folyamatosan alakul a kettőjük kapcsolata, és mindig valami új kerül ebbe az általuk kollegiálisnak nevezett viszonyba. „Testvérként egyelőre, úgy érzem, csak szórakoztatni tudom. Mostanában rajzolgatunk együtt. A minap egy nagyon szép Minion figurát rajzoltam neki, és bizony meglepett, hogy milyen ügyesen sikerült neki azt lemásolni. Régebb gitároztam neki, most épp rajzolgatunk.”

Szülőként a legérdemesebb odafigyelni a saját életünkre, a házastárssal és más személyekkel való kapcsolatokra. A gyerek nem a nevelési elveinket fogja elsajátítani és követni, hanem a saját életünkkel mintaként hatunk rá. Szülők gyakran számolnak be arról, hogy a házastársukkal való kommunikáció, a konfliktusos helyzetekben való megnyilvánulásuk, a kiejtett szavak visszaköszönnek a gyerekek testvérkapcsolataiban. Ha mégis tenni szeretnénk konkrétan a testvérkapcsolatért, az talán az, hogy a testvéreket ne hasonlítgassuk egymáshoz, a gyerekeinket ne szégyenítsük meg, figyeljünk a személyes igényeikre, szükségleteikre, és meggyőződésem, hogy ha a gyerek jól érzi magát a bőrében, tisztelettel viszonyulnak hozzá a felnőttek, ez megnyilvánul a testvéréhez fűződő kapcsolatában is.