Index

2019. július 17., szerda

Orbánc – Minden, amit tudni kell róla! 2018. április 2. Kapcsolódó tünetek: gennyes bőrgyulladás, láz Az orbáncról általában nem sokat tudunk és különlegesnek hathat a megnevezése is, pedig egy nagyon gyakori betegségről van szó, amit baktériumok okoznak. Ez egy fertőző bőrgyulladás, ami a diagnózist követően hatékonyan kezelhető. orbánc Az orbánc tulajdonképpen nem más, mint egy fertőző bőrgyulladás, amit a Streptococcus beta-haemolyticus A csoportjába tartozó baktérium idéz elő. Más baktériumok is kiválthatják, bár ekkor a tünetek kissé eltérőek. Kifejezetten gyakori betegség, melynek során a bőrben felszínesen keletkezik gyulladás, ami a nyirokereken keresztül a bőr felszíne mentén tovaterjed. A látható tüneteket minden esetben láz, esetleg hidegrázás is kíséri. Az orbánc kialakulása és tünetei Az orbánc megjelenését leggyakrabban az okozza, hogy a kórokozók hámsérüléseken keresztül bejutnak a szervezetbe. Ilyen sérülés lehet a száraz, repedezett bőrön is, de a gombás fertőzések helyei is kedveznek a kórokozók terjedésének. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a baktériumok vágott vagy műtéti seb fertőződésének mentén kerülnek a szervezetbe. Az orbáncot a tünetekből általában könnyű felismerni, klinikai diagnózisa pontosan felállítható. A betegség azonnali lázzal és hidegrázással jelentkezik. Az éles szélű, szinte lángnyelvként tovakúszó élénkvörös elváltozás bárhol megjelenhet a bőrön. Általában egy területet érint. A betegség kezelés nélkül súlyos szeptikus állapotba is átmehet, főleg, ha legyengült szervezetet támadtak meg a kórokozók. A piros folt mentén ödémás duzzanat alakul ki, melynek felszíne fényes és feszes. Ritkán megjelenhetnek a területen bevérzések, nagyobb fokú ödéma esetén pedig hólyagok is keletkezhetnek. Előfordulhat az is, hogy a gyulladt részen fekély alakul ki, amikor pedig a szövetek gennyesedése, elhalása a mélyebb rétegekben indul meg, akkor tályog keletkezhet. Kezelése Az orbánc régebben kezelés nélkül akár halálos kimenetelű is lehetett, amikor a fertőzés vérmérgezésben végződött. Ma már szerencsére ettől nem igen kell tartani, ha az orbáncot megfelelően kezeljük. Ez pedig ágynyugalmat, a felszíni tünetek enyhítését és gyógyszeres kezelést jelent. A gyógyszerek tekintetében vannak már erre megfelelő antibiotikumok, melyek mellé kaphat a beteg lázcsillapítókat és gyulladáscsökkentőket, fájdalomcsillapítókat is. A kezelés következtében a láz már 2-3 nap alatt elmúlik, a betegség teljesen pedig 1-2 hét alatt gyógyul meg. A bőrfelszín elváltozásai nyomtalanul, hegesedés nélkül tűnnek el. Ha az érintett terület vénás vagy nyirokkeringése rossz, számolhatunk az orbánc kiújulásával. Amennyiben többször alakul ki orbánc egy területen, maradandó károsodásokat okozhat. BENU Online Gyógyszertár ajánlata: Kulcsszavak: láz, bőrgyulladás, fertőző betegségek, hidegrázás, orbánc Nem a hideg miatt fázunk meg télen Nem a hideg miatt fázunk meg télen ’Vedd fel a sapkád, mert meg fogsz fázni!’ – hallottuk számtalanszor gyermekkorunkban jóakaró nagymamánktól és aggódó szüleinktől. Noha a sapka valóban segít komfortérzetünkön, mint kiderült, ahhoz nem feltétlenül van köze, hogy végül megfázunk-e. Mit együnk és igyunk, ha megfáztunk? Mit együnk és igyunk, ha megfáztunk? Ebben a hideg időben nagyon könnyen meg lehet fázni, meggyógyulni azonban annál nehezebben. Az alábbi immunerősítő ételek és italok fogyasztása viszont felgyorsíthatják ezt a folyamatot. vakbélgyulladás tünetei Mit tegyünk vakbélgyulladás esetén? Melyek a vakbélgyulladás tünetei és mikor forduljunk orvoshoz? Egyáltalán mi is az orvosi nevén heveny féregnyúlvány gyulladás vagy más néven appendicitis acuta? A megfázás tünetei A megfázás tünetei Ha folyik az orra és rossz a közérzete, sokan megfázásra gyanakszanak és egy meleg teával és néhány nap pihenéssel kúrálják ki magukat. Milyen tünetek igazolják ezt és mik azok, amikkel már orvoshoz kell fordulni? influenza korai tünetei Az influenza 6 korai tünete Az influenza korai tüneteinek időben való felismerése megakadályozhatja a vírus terjedését, és elősegítheti a betegség kezelését, mielőtt rosszabbodna. Minden évben heteket vesz el az életünkből, idén ne hagyja, hogy az influenza győzzön! Összes cikk Bőr- és nemi betegségek témában Akciók! Curiosa sebkezelő gél 15g Curiosa sebkezelő gél 15g 1 939 Ft helyett:1 549 Ft Részletek Diclac Dolo 50mg/g gél 100g Diclac Dolo 50mg/g gél 100g 2 719 Ft helyett:2 299 Ft Részletek Idelyn Beliema Effect hüvelytabletta 10x Idelyn Beliema Effect hüvelytabletta 10x 4 299 Ft helyett:3 399 Ft Részletek Magne B6 Stress Control tabletta 30x Magne B6 Stress Control tabletta 30x 2 829 Ft helyett:2 399 Ft Részletek Nottevit Beauty Sleep kapszula 30x Nottevit Beauty Sleep kapszula 30x 4 499 Ft Részletek Smecta 3g por szuszpenzióhoz 10 tasak Smecta 3g por szuszpenzióhoz 10 tasak 1 379 Ft helyett:1 099 Ft Részletek Supraderm 10 mg/g gél 50g Supraderm 10 mg/g gél 50g 2 319 Ft helyett:1 849 Ft Részletek Visine Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp 15ml Visine Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp 15ml 2 279 Ft helyett:2 049 Ft Részletek Rendeljen Online Gyógyszertárunkból és vegye át ingyen! Keressen gyógyszertáraink között! Találja meg az önhöz legközelebbi gyógyszertárat! gyógyszertár keresése Coldrex citrom ízű por belsőleges oldathoz 10x Coldrex citrom ízű por belsőleges oldathoz 10x 2 149 Ft Részletek Coldrex tabletta 24x Coldrex tabletta 24x 2 249 Ft Részletek Tetran 10 mg/g kenőcs 10g Tetran 10 mg/g kenőcs 10g 1 399 Ft Részletek


Orbánc – Minden, amit tudni kell róla!

 

 

 


Az orbáncról általában nem sokat tudunk és különlegesnek hathat a megnevezése is, pedig egy nagyon gyakori betegségről van szó, amit baktériumok okoznak. Ez egy fertőző bőrgyulladás, ami a diagnózist követően hatékonyan kezelhető.

Az orbánc tulajdonképpen nem más, mint egy fertőző bőrgyulladás, amit a Streptococcus beta-haemolyticus A csoportjába tartozó baktérium idéz elő. Más baktériumok is kiválthatják, bár ekkor a tünetek kissé eltérőek. Kifejezetten gyakori betegség, melynek során a bőrben felszínesen keletkezik gyulladás, ami a nyirokereken keresztül a bőr felszíne mentén tovaterjed. A látható tüneteket minden esetben láz, esetleg hidegrázás is kíséri.

Az orbánc kialakulása és tünetei

Az orbánc megjelenését leggyakrabban az okozza, hogy a kórokozók hámsérüléseken keresztül bejutnak a szervezetbe. Ilyen sérülés lehet a száraz, repedezett bőrön is, de a gombás fertőzések helyei is kedveznek a kórokozók terjedésének. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a baktériumok vágott vagy műtéti seb fertőződésének mentén kerülnek a szervezetbe.
Az orbáncot a tünetekből általában könnyű felismerni, klinikai diagnózisa pontosan felállítható. A betegség azonnali lázzal és hidegrázással jelentkezik. Az éles szélű, szinte lángnyelvként tovakúszó élénkvörös elváltozás bárhol megjelenhet a bőrön. Általában egy területet érint. A betegség kezelés nélkül súlyos szeptikus állapotba is átmehet, főleg, ha legyengült szervezetet támadtak meg a kórokozók. A piros folt mentén ödémás duzzanat alakul ki, melynek felszíne fényes és feszes. Ritkán megjelenhetnek a területen bevérzések, nagyobb fokú ödéma esetén pedig hólyagok is keletkezhetnek. Előfordulhat az is, hogy a gyulladt részen fekély alakul ki, amikor pedig a szövetek gennyesedése, elhalása a mélyebb rétegekben indul meg, akkor tályog keletkezhet.

Kezelése

Az orbánc régebben kezelés nélkül akár halálos kimenetelű is lehetett, amikor a fertőzés vérmérgezésben végződött. Ma már szerencsére ettől nem igen kell tartani, ha az orbáncot megfelelően kezeljük. Ez pedig ágynyugalmat, a felszíni tünetek enyhítését és gyógyszeres kezelést jelent. A gyógyszerek tekintetében vannak már erre megfelelő antibiotikumok, melyek mellé kaphat a beteg lázcsillapítókat és gyulladáscsökkentőket, fájdalomcsillapítókat is.
A kezelés következtében a láz már 2-3 nap alatt elmúlik, a betegség teljesen pedig 1-2 hét alatt gyógyul meg. A bőrfelszín elváltozásai nyomtalanul, hegesedés nélkül tűnnek el. Ha az érintett terület vénás vagy nyirokkeringése rossz, számolhatunk az orbánc kiújulásával. Amennyiben többször alakul ki orbánc egy területen, maradandó károsodásokat  okozhat.

Rendeljen Online Gyógyszertárunkból és vegye át ingyen!
Keressen gyógyszertáraink között!

Találja meg az önhöz legközelebbi gyógyszertárat!

gyógyszertár keresése


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése