Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2011. november 11., péntek

A VERÉS EGY ELAVULT NEVELÉSI MÓDSZER....


A verés egy elavult nevelési módszer...

Mivel immár 2o11-et írunk, magától értetődő a válasz: természetesen „nem verni”, hiszen a modern gyermekpszichológia szerint a testi fenyítés rendkívül káros, és elavult módszer.

Nincs olyan gyermekpszichológus, aki ne emelne hangot a gyermek verése ellen – hiszen mélyen belevésődik a kicsik tudatalattijába a negatív, megalázó élmény, és nagyon káros következményei lehetnek.

Felmérések szerint azok a gyerekek, akik rendszeresen részesülnek „atyai pofonban” jóval agresszívebbek társainál, ők is hasonló, tettleges eszközhöz folyamodnak konfliktusok esetén – ha ők is szülők lesznek egyszer, gyakrabban „öröklik” ezt a káros nevelési módszert –

A depresszió, a szorongás, később a szexuális deformitás is gyakrabban előfordult a gyakran bántott gyerekek között. Ezért megengedhetetlen a gyerekkortól felnőttéválásig kitenni ennek a gyerekeket.

Kihangsúlyozom, írásomban nem a bűncselekménynek számító gyermekbántalmazásra tesszük a hangsúlyt – hiszen ez sarkított, és gyászos eset –

hanem a jószándékú, és szeretettel adott atyai pofonok ellen emelek szót. Ugyanis hiába vannak tele a könyves standok jobbnál jobb nevelési szakirodalommal, hiába jelennek meg újságcikkek a verés káros hatásairól – az a tapasztalat, hogy igazából ez még nem tudatosult igazán a szülőkben. Sok a tudatlan, tájékozatlan, régimódi gondolkodást valló szülő.

Ugyan a rettenetes spártai szigort szinte senki sem állítja példaképnek, a Makarenkói fekete nevelés is a múlté, mégis számos szülő gondolkodik úgy, hogy a jó nevelés alapfeltétele az indokolt náspágolás.

Itt meg kell különböztetni, hogy „verés” és verés” sem egyforma: meg lehet különböztetni az egyszerű suhintást, a szelíd tockost, a nagyobb, nyitott tenyérrel elkövetett pofont, és az igazi, megalázó verést, amit gyakran eszközzel, fakanállal, vagy egyéb eszközzel történik.

Káros hatásai nem egyformák – minél gyakrabban, és minél drasztikusabban kap ki a gyerek, annál mélyebben vésődik be a tudatalattiba, és annál negatívabbak a következmények. Igazából alig van szülő, aki életében nem követett volna el néhány nevelési hibát, és az is előfordul, hogy az olyan szülő keze is eljárhat, aki egyébként mélyen elítéli a testi fenyítés ezen formáját.

Bizony, vannak könnyen, és nehezen kezelhető gyerekek, a szülőknek is megvannak a maguk problémái, és ők sem egyformák: vannak temperamentumos, hirtelen természetű anyák, és apák, akik nehezen viselik el, ha a gyerek helytelenül viselkedik. Előfordulhat, hogy egy fárasztó nap után a gyerek felesleges, és idegborzoló hisztije következményeként elcsattan a füles - melyet a szülő mély lelkiismeret furdalása követ, gyakori, hogy a szülő elsírja magát, és gyűlöli magát, hogy hagyta elszabadulni az indulatait.

Az efféle eset szinte minden családban előfordul, ilyenkor a legbölcsebb dolog bocsánatot kérni a gyerektől: „ne haragudj, hogy megütöttelek, a maminak sem szabad verekedni!” Ha a szeretet van túlsúlyban, ha a gyereket egyébként következetesen, és odafigyeléssel nevelik, az efféle „baleseteket” jól tűrik a gyerekek, és emiatt felesleges az önostorozás – hiszen mi is emberből vagyunk.

A gyerek is érzi, hogy a szülő sem gondolta komolyan – nem arról van szó, hogy nem szereti őt, csak ideges volt. A legfontosabb, hogy sokat beszélgessünk gyerekeinkkel, és ha csemeténk helytelenül viselkedik, a szóbeli ráhatással, magyarázattal, súlyosabb esetben édesség, vagy TV megvonással, és társaival nagyobb nevelő hatást érünk el, mint az ideges odacsapkodással.

Az erőszak erőszakot szül, a szeretet szeretetet.
Mi a helyzet azokkal a szülőkkel, akik, noha nagyon szeretik a gyerekeiket, de mégis az „atyai pofon” üdvözítő hatására voksolnak? Számtalan oka van ennek: valószínűleg ők azok, akiket kemény kezűen neveltek annak idején, és magukba szívták a helytelen, és elavult nevelési módszert - vagy pedig emellett lusták is modernebb szakirodalmat olvasni a témáról .

Előfordul az is, hogy a nagyszülő, vagy a régi vágású védőnő ajánlja a testi fenyítést, mondván, hogy: „ne hagyja, hogy a fejére nőjön, ha most nem kap ki, később ő fogja Önt ütni”!

Hányszor elhangzik ez a mondat: „Engem is elvert az apám nadrágszíjjal gyerekkortól felnőttéválásig, mégis ember lett belőlem”! Az ilyen emberek általában merev, nem egyszer sérült gondolkodásúak, nem törődnek a pszichológusok, óvónők, tanárok véleményével - ezért nehéz őket meggyőzni helytelen magatartásukról. Meggyőződésük, hogy így tesznek jót a gyerekkel : elvük a tettleges szigorúság, úgy gondolják, a legjobbat teszik a gyerekkel. Sokan elítélik, megvetik, lenézik az ilyen szülőket – pedig nem kéne: a maguk módján jót akarnak – inkább arra kéne törekedni, hogy minél inkább felvilágosítsuk őket, mi is a helyes nevelési irány: a kompromisszumkészség, az elfogadás, a szeretet kimutatása, a következetesség, a szóbeli ráhatás.

Ha ezek az emberek belegondolnának, mit is művelnek valójában szeretett gyermekük pszichéjével, biztosan abbahagynák a pofozkodást. Hiszen normális szülő nem szeret ártani a gyerekének.

Véleményem szerint nagyobb propagandát kéne készíteni a gyerek verés káros hatásairól, hogy még inkább beivódjon a szülők tudatába a helyes út. Reménykedjünk benne, hogy évtizedek múlva (de ha lehet, hamarabb) a verés teljesen kikopik a nevelési eszköztárból, és csak elrettentő példaként fogunk rá visszatekinteni.

http://miez.info/hu

SZELEKTIV-KISMAMA-INFO-

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése