A szégyenlős és visszahúzódó, idegenek
jelenlétében folyton az anyukájuk szoknyájába csimpaszkodó kisgyerekek
nagyobb eséllyel lesznek szorongó kamaszok és felnőttek.
A csendes, visszahúzódó természet persze nem
jellemhiba, és nem is szabad összekeverni azzal, amikor szorongások és
gátlások akadályozzák meg, hogy a gyerek kapcsolatot teremtsen másokkal.
Utóbbi esetre érdemes figyelni, mert a szakértők szerint a megfelelő
szülői magatartással ez már a kezdetektől megelőzhető lenne.
Amikor a szülők azt tapasztalják, hogy a
gyerek idegenek jelenlétében alig akar megszólalni vagy nehezen oldódik
fel a vele egykorú gyerekek társaságában is – ezért inkább egyedül
játszik –, akkor elgondolkodnak, hogy ez normális vagy valamit
elrontottak-e.
A félénkség akkor adhat okot aggodalomra, ha
nem csak átmeneti, hanem állandó jelenség, illetve ha nem csupán
introvertált jellemről van szó, hanem valóban komolyabb probléma áll
mögötte. Az introverzió és a viselkedéses gátlás közti különbség az,
hogy az introvertált gyerekek számára természetes dolog és örömet jelent
inkább egy könyv társaságában elmélkedni vagy egyedül legóvárat
építeni, mint a többi gyerekkel fogócskázni, míg a szégyenlős gyerekek
vágynak a társaságra, ugyanakkor stresszforrást is jelentenek számukra a
szociális helyzetek és újdonságok.
Jerome Kagan amerikai pszichológus és
munkatársai fiziológiai kutatásaik során a viselkedéses gátlás
jelenségének hátterében krónikusan magas szimpatikus idegrendszeri
aktivitást találtak. Ugyanakkor nem minden gátlásos gyermeknél fejlődik
ki pszichopatológia, és újabb vizsgálatok is igazolják, mennyire fontos
védőfaktor az empatikus, érzékeny szülői hozzáállás.
Amikor nem kell aggódni
„Egyesek az általános iskola alatt kinövik a félénkséget, míg mások hosszú idő után is ugyanolyan szégyenlősek és visszahúzódóak maradnak;
és vannak olyan gyerekek, akik nehezebben nyílnak meg, de a kezdeti
hezitálás után ugyanolyan beszédesek és magabiztosak, mint társaik” –
írja Heidi Gazelle, a Melbourne-i Egyetem fejlődéspszichológia
professzora a The Conversation oldalon.
Az anyukák számára az is érthetetlen, amikor
azt látják, hogy a nem olyan régen még pajkos, minden idegenre mosolygó
hároméves gyerek hirtelen sokkal csendesebb és visszahúzódóbb lett,
holott Dr. Robert Sears gyermekpszichiáter szerint
aggodalomra semmi ok: „1-2 éves korukban a gyerekek spontán módon
viselkednek és barátkoznak, társas helyzetekben gondolkodás nélkül
cselekednek, 2-4 éves korukban azonban egy olyan fázison mennek
keresztül, amikor tartanak az idegenektől. Nem kell tehát ennek az
átmeneti állapotnak nagy feneket keríteni. Legyünk vele türelmesek; ha
kell, kedvesen bátorítsuk, de adjunk neki teret és időt ahhoz, hogy
kibontakozhasson” – tanácsolja a szakértő.
A környezetváltozás is nagy kihívás
A család biztonságából az új közösségbe, a
bölcsődébe, óvodába vagy iskolába kerülés megterhelő lehet a gyermek
számára. Általános tapasztalat, hogy ha a szülőnek nehéz elengedni a
gyermekét, az kihat rá is, ő is nehezen fogja venni az akadályokat. De a
társak és a pedagógusok is hatással vannak a lurkók önbizalmára; 10-11
éves korig a felnőttek szerepe jóval meghatározóbb a gyermek életében,
mint a vele egykorú gyerekeké, bár a társak befolyása az életkor előre
haladtával fokozatosan növekszik. Ebben az időszakban pozitív
visszajelzésekkel egy pedagógus csodákat tehet, amihez hozzájárul a
támogató légkör is a csoporton vagy osztályon belül.
Forrás: www.boldog-gyermek.hu
Előnyei is lehetnek
A félénkség egy jellemvonás, nem pedig hiba
vagy bűn. Sokan azt gondolják, hogy egy szégyenlős gyereknek biztosan
sérült az énképe és nincs egy csepp önbizalma sem. Pedig nekik is
meglehet a belső békéjük attól függetlenül, hogy ezt nem hozzák
feltétlenül a világ tudtára.
A természetüknél fogva visszahúzódó
gyermekek, bár nem aktív irányítói a mindennapoknak, mégis nagyon jó
megfigyelői. Már kamaszkorukra sok tapasztalattal rendelkeznek a
hétköznapok forgatagában rohanó, extrovertált (a világ felé nyitott)
társaikhoz képest, ezért gyakran kiváló elemző szakemberek, írók vagy
művészek válnak belőlük.
"Az ilyen emberek általában nagyon
figyelmesek, kiváló hallgatóság és anélkül is jól érezzük magunkat a
társaságukban, hogy egy szót szólnának. Egy egészséges önértékeléssel
rendelkező félénk gyerek amellett, hogy csendes, tartja a
szemkontaktust, illedelmes, elégedett magával és általánosságban véve
jól viselkedik. Azok, akik nehezebben oldódnak fel idegenek
jelenlétében, először mindig megfigyelik az embereket, hogy kiderítsék,
megéri-e közelebbről megismerkedni az illetővel, vagyis a félénkség
ilyen értelemben számukra elővigyázatosságot és védelmet jelent" - írja
Dr. Sears.
Mikor van baj?
Sok gyerek esetében azonban a félénkség nem a
belső békét, hanem valamilyen problémát tükröz. Ők nem csak egyszerűen
szégyenlősek, hanem visszavonulnak, mindig a háttérben maradnak, kerülik
a szemkontaktust és viselkedési problémáik vannak. Ha jobban
megismerjük őket, rájövünk, hogy tetteiket harag és félelem irányítja,
ami legtöbbször a családi kötelékek sérülésére vagy valamilyen korai
traumára (válás, halál, bántalmazás) vezethető vissza. De tudni kell azt
is, hogy a szorongásra való hajlam genetikailag öröklődik.
Gátlás, kötődés és szorongás
A gyerekek 15-20 százalékánál megfigyelhető
az a temperamentum, amit a kutatók viselkedéses gátlásnak hívnak és
korábbi kutatások szerint ezek a kisgyerekek hétéves korukig nagyobb
eséllyel lesznek szorongóak. Az eredmények azonban nem voltak
kielégítőek, ugyanis az évekkel később végzett vizsgálatok igazolták,
hogy a legtöbb alanynál mégsem alakultak ki szorongásos tünetek.
A legújabb megfigyelések során ezért a
szakértők arra keresték a választ, hogy a visszahúzódó gyerekek esetében
pontosan mi jelenthet kockázati tényezőt a szorongás kialakulására.
Mint kiderült, a kulcs – ahogy általában – a szülői magatartás,
pontosabban a korai kötődés minősége: a Child Development című szaklapban megjelent tanulmány
szerint a csecsemő- és kisgyermekkori félénkség akkor vezethet
szorongáshoz, ha nincs meg a biztonságos kötődés a gyermek és gondozója
közt.
Az empatikus, odafigyelő, törődő szülői
magatartás ugyanis segíti a gyereket abban, hogy magabiztosnak érezze
magát egy-egy új, számára idegen helyzetben vagy felfedezés során, mert
tudja, hogy megerősítést kap gondozójától. (Globális felmérések szerint
kb. 65 százalékban biztonságos és egészséges a csecsemők és szülők
közötti kötődés.)
A kutatók összesen 165 csecsemőt (egy- és
kétéves fiúkat és lányokat) vontak be kísérleteikbe, amelyek során új
környezeti hatásoknak tették ki őket. Az alanyok elé először egy
számukra idegen tárgyat, például egy mechanikus robotot helyeztek, majd
néhány pillanatra elszakították őket a szüleiktől, hogy megfigyeljék a
csecsemők reakcióját és ebből a szülő-gyermek kötődésre
következtethessenek.
A biztonságosan kötődő gyermekek jellemzően
kétségbeestek és sírni kezdtek, amint az édesanyjuk vagy édesapjuk
elhagyta a termet, de amint visszatért, azonnal közeledtek felé és
vigaszt találtak az ölükben. Ezzel szemben a nem biztonságosan kötődő
csecsemők vagy nem foglalkoztak az anya/apa távollétével, vagy keresték a
szülőt, de feldúltak és mérgesek maradtak – néhány csecsemőnél ráadásul
félelmet és szorongást is megfigyeltek a gondozó visszatérése után.
Az alanyok később, 14-17 évesen több kérdőívet is kitöltöttek, hogy a szakértők kiderítsék, milyen szorongásos tünetek
alakultak ki náluk. Azt találták, hogy azok a félénk tizenévesek voltak
a leginkább veszélyeztetettek, akik kisgyerekként ún.
bizonytalan-ellenállók voltak, vagyis az elszakítást követően vigaszt
kerestek ugyan gondozójuknál, de képtelenek voltak megnyugodni.
A félénk fiúknál általában magasabb a
kockázat aránya, ami arra vezethető vissza, hogy a félénkség szociálisan
kevésbé elfogadott a férfiaknál, mint a nőknél. „Az eredmények
felhasználhatók, hogy időben felismerjük, mely gyerekek vannak nagyobb
veszélyben, illetve hogy megtanítsuk a szülőket a kötelék megfelelő
ápolására” – nyilatkozta Erin Lewis-Morrarty, a Maryland Egyetem kutatócsoportjának tagja a LiveScience-nek.
Egy életre sérülhet a gyerek
A felnőttekkel, különösen a férfiakkal
szembeni félénkség sokkal gyakoribb és természetesebb a kisgyerekeknél,
ám ha a saját korosztályába tartozók körében is kényelmetlenül érzik
magukat, akkor érdemes jobban odafigyelni és kideríteni, hogy mi okozza
ezt a viselkedést.
Amikor ugyanis a gyerekek interakcióba lépnek
egymással, olyan fontos készségeket sajátítanak el, amelyek
elengedhetetlenek a normális mentális fejlődéshez: ilyen például az,
hogy megértsék más emberek érzéseit és nézőpontját; hogy megtanulják, a
játék vagy a beszélgetés alatt mikor vannak ők soron; hogy megfelelően
viszonozzák mások baráti közeledését; vagy hogy a környezetük számára
elfogadható módon fejezzék ki saját véleményüket.
Azok a gyerekek, akik csak nagyon csekély
mértékben vesznek részt a társas interakciókban, kimaradnak ezekből a
fontos és egymásra épülő tanulási tapasztalatokból. Ennek következtében
pedig a szociális készségeik, megismerő funkciójuk és énképük kevésbé lesz érett a velük egykorú társakéhoz képest” – magyarázza Heidi Gazelle.
„Az ismerősök, óvodatársak vagy osztálytársak
jelenlétében fennálló félénkség oka általában az az aggodalom, hogy
elfogadják és szeretni fogják, vagy bántalmazzák és kiközösítik őket. A
szégyenlős, visszahúzódó gyerekek ráadásul nagyobb eséllyel esnek
áldozatul gonoszkodó társaiknak, ami negatív hatással van érzelmi
fejlődésükre – különösen akkor, ha ez a helyzet állandóan fennáll.
Bár a gátlásosság hasonló arányban elterjedt
fiúknál és lányoknál, a félénk fiúknak általában több nehézséggel kell
megküzdeniük a barátkozás és beilleszkedés során, mint a lányoknak. Ez
valószínűleg annak köszönhető, hogy a félénkség abban az értelemben normasértő,
hogy a férfiakra általában a merészség és a magabiztosság jellemző.
Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a kirekesztés és áldozattá
válás mindkét nemet ugyanúgy érinti” – figyelmeztet a szakértő.
Ne erőltesse, ha neki ez kínos!
A gátlásos gyermek számára az új helyzetek
mindig komoly kihívást jelentenek, a kihívások viszont csökkentik a
gyermek biztonságérzetét, ezért visszahúzódik és vár. Lehetőleg ne olyan
türelmetlen megnyilvánulásokkal biztassa, hogy Ne vacakolj már!,
hiszen azzal csak ingerültséget és dühöt vált ki belőle. Ne minősítse a
gyereket mások előtt, de főleg az ő jelenlétében ne használja a
szégyenlős jelzőt, mert akkor azt éreztetheti vele, hogy a társaihoz
képest ő kevesebb vagy rosszabb.
„Ha vendégségbe megyünk egy rég nem látott
rokonhoz, készítsük fel a gyereket arra, hogy hogyan köszönjön és
viselkedjen, de maradjunk a számára természetes megoldásoknál és az ő
komfortzónájánál, ne várjunk el tőle olyan extrovertált viselkedést, ami
teljesen távol áll tőle. Javasoljuk neki, hogy hozza magával kedvenc
kifestőjét vagy társasjátékát, ami nagyon jó kommunikációs hídként
szolgálhat a rokonok és a gyerek között” – tanácsolja dr. Sears.
Nem újdonság, hogy minél jobban nyúzzuk,
annál inkább visszavonul, ezért arra is ügyeljen, hogy ne állítsa
folyton a reflektorfénybe a gyereket. Lehet, hogy nagyon tehetséges és
ügyesen zongorázik, de vegye figyelembe, hogy vannak, akik
szórakoztatásra születtek és kérni sem kell őket, hogy produkálják
magukat, más gyerekeknek viszont időre, térre és gyakorolásra van
szükségük ahhoz, hogy mutatványukkal magabiztosan kiálljanak mások elé.
Tartsa ezt is tiszteletben és ne akarja az udvari bolond szerepét a
gyerekre aggatni.
„A szorongás
kezelésében több lehetőség is kínálkozik. Egyrészt a szomatikus
panaszok enyhítésére alternatív gyógymódok közül válogathatunk, a
pszichoterápia pedig a problémák hátterében meghúzódó lelki gócok,
sérülések megoldásában segíti a gyermeket és a szülőt. Iskoláskorú
gyerekeknél a relaxációs (autogén tréning) terápia hatékony lehet, ezzel
egy módszert adunk a gyermek kezébe, hogy saját maga érezze,
tapasztalja meg, úrrá tud lenni szorongásán” - mondja Török Emese
gyermek-szakpszichológus. Sokat segíthetnek az iskolán kívüli
elfoglaltságok és sporttevékenységek is, és persze ha őszintén és
támogató módon beszélgetünk a gyerekkel társas kapcsolatairól és a
barátságról.