Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2012. november 30., péntek

MINDKÉT SZEMÜREG BAKTERIÁLIS FERTŐZÉSE/CELULITIS/


#1 Dr.BauerBela

AZ ORR-MELLÉKÜREG GYULLADÁSOKRÓL


 AZ ORR-MELLÉKÜREG GYULLADÁSOKRÓL

Napjaink mindennapi orvosi gyakorlatában is előfordul hogy a gyermekkori orr-melléküreg gyulladásos folyamataira kevesebbet gondolunk.Sok esetben egy elhúzódó hülésnek,egy makacsabb lefolyásu légcsőhurutnak itéljük meg a gyermek panaszait,pedig a háttérben az orr-melléküregek gyulladásos folyamata áll.A gyermek orr-melléküregek gyulladásos folyamatai tünetszegényebbek a felnőttkori kórképeknél,főként ami a helyi tünenetket illeti,következményképpen a kórisme felállitása is késlekedik.Ezért foglalkozom részletesebben ennek a kórképnek a leirásával.

AZ ORR-MELLÉKÜREGEK KIALAKULÁSA

A melléküregrendszer kialakulásának menete gyermekeknél./m betü-hónapok-y betü évek száma.

C.T. VIZSGÁLAT AZ ARCÜREG GYULLADÁSÁNAK KIMUTATÁSÁRA

 

Az orr-melléküregek szerves részei a felső légutaknak, ennél fogva felső-légúti gyulladásokat - nátha, garatgyulladás, torokgyulladás, mandulagyulladás - igen gyakran kíséri az orr-melléküregek érintettsége is.
- Több szerző egyenesen olyan véleménnyel bír, hogy mivel az orrüregi és az orr-melléküregi nyálkahártya egyetlen közös rendszert alkot, amennyiben a orrnyálkahártya gyulladásba jön, az szükségképpen a melléküregek gyulladását is jelenti.
Az orr-melléküregek kivétel nélkül az orrüreggel nyílások által összeköttetésben lévő, belülről nyálkahártyával borított, levegővel telt csontüregek az arc- és agykoponya csontjaiban
 A következő orr-melléküregek léteznek: arcüreg, homloküreg, rostacsontok.

                                                            Az orr-melléküregek nyálkahártyáján jelen lévő mikroszkópikus csillók által természetes tisztulási mechanizmussal bírnak az orrüreg felé. A folyamatosan, egészséges körülmények között termelődő nyák orrüreg, ezáltal a külvilág felé való ürülése így biztosított. A nyák ürülésén kívül a nyílások biztosítják a melléküregek akadálytalan szellőzését, légcseréjét is.

A melléküregek gyulladása elsősorban valamilyen felső légúti gyulladás, nátha szövődményeként jelentkezik.
 Az orrüregi gyulladás miatt a melléküregek kivezető nyílása elzáródik, váladékuk nem tud kiürülni, és a felgyülemlett nyálkában baktériumok szaporodnak el. A melléküregben fokozatosan gennygyülem keletkezik.
 A feszülés miatt fájdalom mutatkozik. Magasabb láz ritkán van, az inkább szövődmény jele

. Előfordulás

Valamely arcüreg gyulladása szinte mindannyiunk életében bekövetkezik az orrnyálkahártya tartós duzzanata nyomán, mely legtöbbször gyulladásos vagy allergiás nátha miatt következik be.

Okok

Az orrnyálkahártya gyulladása természetesen nem minden esetben vált ki arcüreg-gyulladást.
-Hajlamosító tényezők lehetnek az arcközép-csontok rendellenességei, orrsövényferdülés, orrpolip, stb. Ezek miatt vannak arcüreggyulladásra hajlamos és kevésbé hajlamos egyének.
-Gyermekkorban általában hajlamosabbak vagyunk az arcüreggyulladásra.
-Az elgennyedést általában az orr-garatban normálisan is megtalálható Streptococcus pyogenes, Streptococcus pneumoniae, Staphylococcus aureus és a Hemophilus influenzae (hemofílusz influenzé) baktériumok okozzák

A orr-melléküreg-gyulladás tünetei

Az orr-melléküregek gyulladásának tünetei elsősorban a már előrehaladott stádiumban jelentkeznek.
-Tünetei közé tartozik a láz, a melléküregek jellegzetes feszülése, fájdalma, a hátsó garatfolyás. Fontos szempont hogy a gyermekeknél a helyi tünetek nem elég meggyőzőek.
-A fájdalom elhelyezkedése utal arra, hogy melyik melléküreg gyulladt. Homloktáji, előrehajláskor fokozódó fájdalom homloküreg-gyulladás jele. A szem alatti, sokszor felső fogakba, állkapocsba sugárzó fájdalom az arcüreg érintettségére utal.
-Legrejtettebb a rostasejtek gyulladása, melyek mélyen, az agy közelében helyezkednek el, hogy speciális fájdalmat ritkán okoznak, ráadásul vizsgálatuk is bonyolultabb. A rostasejtek gyulladására sokszor egyedül a belőlük a hátsó garatfalon lecsorgó váladék által kiváltott állandó izgalmi köhögés hívja fel a figyelmet.
Kezdeti állapotban a melléküreg-gyulladások legnagyobb problémája éppen a tünetszegénység. Sem kifejezett fájdalommal, sem magas lázzal nem jár. Helyette étvágytalanság, sápadtság, nyugtalan alvás, nyűgös, kiegyensúlyozatlan lelki állapot lehetnek a nem túl impresszív, nehezen értékelhető jelek.
A krónikus melléküregi gyulladásnak speciális jelei nincsenek.
 

Diagnózis

  1. Fizikális vizsgálat : Az orrnyílás feltárásával a félholdnyílás láthatóvá tehető. Gyulladtan duzzadt és vörös, genny csordogálhat belőle. Az arcüregek megkopogtatása a betegnek fájdalmat okoz.


  1. Röntgenvizsgálat : Orrmelléküreg-felvételen az arcüregekben jól látható a folyadéknívó, illetve a nyálkahártya duzzanata. Nagyobb teljesítményű képalkotó eljárások (CT, MRI) szövődményes esetekben (pl. agytályog kimutatásában) lehetnek hasznosak, de a hétköznapi gyakorlatban túl költségesek, általában nem is szükségesek.


  1. Bakteriológiai tenyésztés : Bár a szinuszítiszek kezelése többnyire tapasztalatokon alapul, a gyulladásos izzadmányból végzett bakteriológiai tenyésztés és antibiotikum érzékenység meghatározása hasznos lehet akkor, ha a beteg a gyógyszerekre nem reagál kellően.

Kezelés

A kezelés célja az orrmelléküregekből a baktériumok kiirtása és a gyulladásos izzadmány szabad lefolyásának biztosítása.
  1. Orrcseppek:
 Az orrcseppekkel itt nem szabad takarékoskodni.
- Minél hamarabb megnyílik a félholdnyílás, annál gyorsabban és tökéletesebben gyógyul a betegség.
-Sajnos az orrcseppek többségének adrenalinszerű hatása van, ami túlzott adagolás esetén az éjszakai nyugalmat megzavarhatja.
- Ez különösen gyermekeknél lehet kínos.
- Létezik tengeri sókat tartalmazó orrspray is, mely ilyen mellékhatással nem rendelkezik, azonban ez csak a váladékot lazítja, és a nyálkahártyát tisztítja, de nem lohasztja le.
-Az orrspray-k korszerűbbek, mint a hagyományos cseppek, mert nagyobb nyálkahártya-felületen és egyenletesebben osztják el a hatóanyagot.


  1. Antibiotikumok:
A legjellemzőbb kórokozók antibiotikus érzékenysége alapján a szinuszítiszeket főként kombinált penicillinekkel (amoxicillin+klavulánsav, ampicillin+szulbaktám), korszerű makrolidekkel (azitromicin, roxitromicin, klaritromicin) vagy kefalosporinokkal (pl. cefuroxim) kezelik. Ezek eredménytelensége esetén, a meghatározott antibiotikum érzékenység alapján, célzott antibiotikus kezelést folytathatnak.


  1. Tüneti gyógyszerek: Olykor láz- és fájdalomcsillapító gyógyszerekre lehet szükség.


  1. Szinusz punkció: Néha szükség lehet a gyulladásos izzadmány vastag tűn keresztül történő lebocsátására is. Ilyenkor az orrmelléküregeket antibiotikumos oldattal mossák át. A gyógyulás szinte órák alatt bekövetkezik.


  1. Műtét: A ma már korszerű, endoszkópos eszközökkel végzett műtétek célja az orrmelléküregekben termelődő váladék akadálytalan lefolyásának biztosítása, ezzel a kiújulások kockázatát csökkentik.

Megelőzés

A nátha hatékonyan nem megelőzhető betegség.
-Fontos azonban, hogy elegendő mennyiségű orrcseppel, gyulladásgátló gyógyszerekkel, C-vitaminnal enyhítsük az orrnyálkahártya duzzanatát, ami úgy jelentkezik, mint a közönséges orrdugulás.
-A kiújulások elkerülésére fontos lehet a hajlamosító betegség gyógyítása.
- Ma már endoszkópos eszközökkel végzett műtéttel az orrmelléküregek szellőzésén lehet javítani, megelőzve ezzel az orrba nyíló szájadékainak elzáródását.

Az orr-melléküreg-gyulladás szövődményei, asztma

A légutak, az orrbemenettől a tüdő-léghólyagocskákig egységes rendszert alkotnak, így az orr-melléküregek gyulladása kihatással van a tüdő hörgőinek és léghólyagocskáinak állapotára is.
-Kimutatott, hogy az állandó hátsó garatfolyás, a folyamatosan fennálló melléküregi gyulladás fokozza az asztma kialakulásának kockázatát, kialakult asztmában pedig fenntartja a légutak gyulladását, fokozza a tüneteket.

Környezetbe való terjedés

Az orr-melléküregek gyulladásának másik fontos szövődményi csoportja, ha a gyulladás túllép az ürege falán, és átterjed a szomszédos szervekre, szövetekre is.
Homloküreg esetében ha a gyulladás a homloküreg hátsó falát elpusztítja és áttöri, koponyaüregi szövődményt okozhat. Agyhártyagyulladás léphet fel, amely tűrhetetlen fejfájást, a nyak mozdíthatatlanságát (tarkókötöttség), magas lázat és eszméletvesztést okoz. Gerinccsapolással, az agyvíz vizsgálatával (lumbálpunkció) pontosíthatjuk a diagnózist. Ez a homloküreg azonnali radikális műtéti feltárását igényli. Erélyes antibiotikus kezelés mellett az életveszélyes állapot gyógyítható.
                                    A homloküreg gyulladása az agyhártyát is áttörve agytályogot is okozhat. Ez MR-(mágneses rezonancia) vizsgálattal és ideggyógyászati góctünetekből állapítható meg, és idegsebészeti műtéti feltárást igényel. A homloküreg csak 4-5 éves kor felett alakul ki, ezért ezen életkor alatt még nem lép fel a betegség.
Arcüreg gyulladásánál mivel az arcüreg felső fala a szemgödörrel közös, itt a szemüregbe terjedhet a gyulladás.
Rostasejteknél szemgödri gyulladást okozhat, esetleg a szemgödrön keresztül az agyi vénás öböl gyulladásával rendkívül veszélyes állapot léphet fel.

Krónikussá válás

                                                Kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt akut melléküreg-gyulladásnál a folyamat fokozatosan és észrevétlenül krónikussá válhat.
Az elhúzódó gyulladás miatt az orrnyálkahártyán megvastagodások, túltengések keletkeznek, amely gyakorta az alsó orrkagyló duzzadásában mutatkozik meg.
                                                                         Ez tartós orrlégzési zavart okozhat, és az ilyenkor túlzásba vitt orrcsepp-használat tovább fokozza a nyálkahártya megvastagodását.
Az orrlégzést ilyenkor az orrkagyló nyálkahártyájának műtéti megkisebbítésével tudjuk elérni.
-                                               Természetesen a kiváltó okot is meg kell szüntetni.
Az idült, száraz orrnyálkahártya gyulladás oka lehet krónikus ártalom (mint például a dohányfüst, ipari vegyszerek, A-vitamin-hiány), hormonális okok, poros és száraz levegő. Ilyenkor az orrnyálkahártya égő, viszkető, berepedezhet, kisebesedhet. Gyógyításában fontos az okkeresés. A-vitamin, Neogranormon kenőcs, vaskezelés lehet eredményes.
Az idült, túltengéseket okozó gyulladás szintén krónikus ártalmak következménye. Gyakori lezajlott fertőzéses vagy allergiás gyulladás, alkati, hormonális tényezők is szerepet játszhatnak kialakulásában.
- Krónikus orrnyálkahártya-gyulladást okozhatnak a melléküregek, a hörgők és a tüdő betegségei.

#1 Dr.BauerBela

2012. november 29., csütörtök

A JOBB OLDALI FARPOFA SULYOS BAKTERIÁLIS FERTŐZÉSE/FLEGMONE /


#1 Dr.BauerBela

HALLÓJÁRAT GYULLADÁS


Hallójárat-gyulladás

A hallójárat gyulladása leggyakrabban nyáron, a strandszezonban fordul elő. Ennek magyarázata, hogy kialakulásának szinte mindig a víz az oka.
A hallójárat egy viszonylag mély és szűk, a dobhártyáig haladó csőszerű nyílás, melyet faggyúmirigyekkel bőven ellátott bőr borít.
-A bőr épségének alapvető feltétele a szárazon tartás. Ahogy hosszabban nedvesség éri, felázik, védő szerepe sérül. A felázott bőr pedig ideális talaj a baktériumok elterjedésének, szaporodásának.
A hallójárat épségét sokszor saját magunk veszélyeztetjük a helytelen tisztítás folyamán.
Tisztálkodás során víz maradhat benne, a tisztító pálcikával felsérthetjük a bőrt, kórokozókat vihetünk be, elfertőzhetjük.
Tünetek:
-A külső hallójárat gyulladása fáj, viszket, a fülből gennyes váladék ürül, halláscsökkenés alakul ki. A gyulladás miatt a hallójáratban a szövetek megduzzadnak, a hallójárat tovább szűkül, ami a tüneteket tovább rontja.
A hallójárat gyulladásának kezelése elsősorban a sérült, levált hámsejtek, felgyülemlett váladék eltávolításából áll (általában szívó segítségével). Ezt követi a gyulladás megszüntetése, a fertőzés leküzdése. Ez általában napokig tartó folyamat, rendszeres orvosi ellenőrzéssel.
#1 Dr.BauerBela

A TÜDŐGYULLADÁS KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI CSECSEMŐ ÉS GYERMEKKORBAN


A tüdőgyulladás formái csecsemő és gyermekkorban

VIRUSOS TÜDŐGYULLADÁS-MELLKASFELVÉTEL-
Köteges, de hálózatosabb a hilus rajzolat. A tüdőrajzolat megerősödött, köteges, sűrűbb. vonalszerű, vékony, éles árnyékot ad .

 


Nem minden tüdőgyulladás egyforma, sem okát, sem lefolyását tekintve. Nézzük, mi jellemzi az egyes típusokat!
A gyakoribb csecsemő- és gyermekkori tüdőgyulladásokat kialakulásuk oka szerint a következőképpen osztályozhatjuk:
  • Bakteriális tüdőgyulladások
  • Vírusos tüdőgyulladások
  • "Kevert" tüdőgyulladások, ill. másodlagos tüdőgyulladások (ide tartoznak a hurutos betegségek, influenzák, fertőző betegségeket követő tüdőgyulladások)
  • Idegen test belégzése után kialakult (aspirációs) tüdőgyulladások
  • Allergiás tüdőgyulladások

Bakteriális tüdőgyulladások

Elsődleges gyermekkori pneumococcus - tüdőgyulladás
A tüdő egy egész lebenyének gyulladása.
- A betegség rendszerint a jó közérzetű gyermeknél hirtelen borzongással, hidegrázással kezdődik, sokszor lázgörccsel, mindig magas lázzal. A gyermek bágyadt, elesett, ágyba kívánkozik, köhög, étvágytalan, néha hány.
- Aránylag gyakori a hasi fájdalom.
- A tüdőgyulladás gyanúját erősíti, ha arc erősen kipirul, és a 2-3. napon ajakherpesz. A légzés szapora, orrszárnyi, a kilégzést nyögések is kísérik, a pulzus szapora.
-Kezelt esetekben ritkán van szövődmény.
-Ha mégis, akkor gyakoribb szövődmények a középfül-gyulladás és a többi tüdőlebenyt megtámadó tüdőgyulladás. A mellhártya érintettsége kismérvű, leginkább száraz mellhártya-gyulladás formájában jelentkezik.

Csecsemőkori elsődleges pneumococcus - tüdőgyulladás
-Csecsemőkorban pneumococcus-tüdőgyulladás gócos formában jelenik meg.
-A gócok rendszerint mindkét tüdőfélben láthatók, melyek a gyulladás különböző stádiumait mutatják.
-Az első életéven túl e gócok összefolyhatnak.
-A betegség magas lázzal kezdődik, lázas görcs is előfordulhat. Jellemző a szapora pulzus. Feltűnő az orrszárnyi légzés, a szapora, nyögéssel kísért légvétel, a kékesen elszíneződött ajkak.
Staphylococcus - tüdőgyulladás

Nem ritka, igen súlyos, már újszülötteknél is előforduló betegség.
-Gyakran követ előzetes bőrfertőzést, pl. furunkolózist.
- A betegség kezdettől fogva súlyos állapotot okoz, és jellemző rá, hogy órák alatt tovább súlyosbodhat.
- Az újszülöttek és fiatal csecsemők láza nem szükségszerűen magas, de a szürkés-kékes arcszín a felületes, szapora pulzus, a puffadt has, súlyos általános fertőzésre utal. A légzés orrszárnyi és szapora. Ez a betegség a csecsemőkorban a tüdőgyulladás egyik legsúlyosabb formája. A veszély annál nagyobb, minél fiatalabb a csecsemő, és minél később diagnosztizálják.

Vírusos tüdőgyulladás

Elsődleges vírusos tüdőgyulladás
Kisebb járványokban jelentkező, izgatott köhögéssel járó, elhúzódó tüdőgyulladás. A lappangási idő 1-3 hét.
-A kezdet fokozatos. Emelkedő lázzal, száraz, kínzó, görcsös, izgatott köhögéssel. A lefolyás két hétnél hosszabb is lehet, a köhögés is lassan szűnik, a lábadozás hosszadalmas, és a csecsemőt igen megviseli.

Csecsemő és kisgyermekkori kevert eredetű tüdőgyulladások

A csecsemőkori tüdőgyulladások eredetük szerint legtöbbször "kevertek", vírusok és baktériumok együtthatásából keletkeznek.
- Gyakran felső légúti fertőzések, influenza előzik meg a tüdőgyulladást.
-Gyakran csatlakozik a tüdőgyulladás egyéb fertőző betegségekhez, de ezek előfordulása a védőoltások bevezetése óta ritkábban fordul elő.
-A felsőlégúti hurut rendszeresen megelőzi a tüdőgyulladást.
-A légzés szaporább lesz, gyakori az inkább kilégzéskor jelentkező nehéz légzés. Feltűnő az orrszárnyi légzés. Súlyos esetben szapora a pulzus, puffadt a has. A csecsemő súlyos általános állapotúnak látszik. Nagy fokú az étvágytalanság, hányás és hasmenés is társulhat a felsőlégúti hurut tüneteihez. Magas láz esetén lázgörcs kísérheti.

Idegen test belégzése után kialakult tüdőgyulladás

Nem ritka, hogy a koraszülött, a csecsemő a táplálékot vagy a hányadékot a légcsőbe szippantja, "cigányútra megy".
- A belégzés pillanatában, köhögés, nehéz légzés, elkékülés keletkezik. Az idegen anyagok izgató hatása és a társuló bakteriális fertőzés tüdőgyulladást okozhat. A tüdőgyulladás többnyire a tüdő jobb felső lebenyében helyezkedik el. A köhögés elhúzódó lehet, a megoldás az idegen test eltávolítása.

Allergiás tüdőgyulladás

E futó, múló jellegű, igen enyhe általános tünetekkel járó betegség sokszor csak véletlen átvilágításkor vagy vérkép vizsgálatkor diagnosztizálható.
-A betegség sokszor az ascaris nevű giliszta lárváinak köszönhető, amelyek a tüdőn keresztül vándorolnak, és allergiás reakciót váltanak ki.
-Ilyenkor a tüdőfolyamat kezelést nem igényel. Csak a giliszta elleni gyógyszeres kezelés szükséges.

#1 Dr.BauerBela

2012. november 28., szerda

EGY SÚLYOSABB FORMÁJU ATÓPIÁS DERMATITISZ KISDEDNÉL

Az atópiás dermetitisz tünetei az életkorral változnak, de a bõrszárazság és a viszketés állandó tünet. Csecsemõkben elsõsorban az arcon, majd a törzsön jelennek meg, vörös, viszketõ, hámló foltok, de nem ritka a nedvedzõ, helyenként összefolyó bõrkiütés sem.Olykor a bakteriális felülfertőzés dominálja a klinikai képet. Gyakori a hajas fejbõr érintettsége. Kisdedkortól a tünetek egyre inkább térd- és könyökhajlatban, nyakon jelennek meg, de az arcbõr és a szemhéjak vörössége és hámlása is gyakori.
A tünetek fokozatosan alakulnak át. Az ifjúkori formában az idült, hajlati bõrgyulladás mellett, a tenyerek, talpak érintettsége, valamint a végtagokon látható, erõsen viszketõ, vörös beszûrt területek a jellemzõek.

#1 Dr.BauerBela

A HIRTELENSZŐKE HAJ JELENTŐSÉGE ÚJJSZÜLÖTTEKNÉL

A FELTÜNŐEN SZŐKE HAJ ÚJJSZÜLÖTTNÉL GYANUJELE LEHET AZ ALBINIZMUSNAK #1 Dr.BauerBela

GYAKORI HIBÁK A KISGYERMEK TÉLI ÖLTÖZTETÉSÉNÉL


Gyakori hibák a kisgyerekek téli öltöztetésénél

Nincs alkalmatlan időjárás, csak alkalmatlan öltözék - tartja az angol mondás.
-Ezzel bizonyára szívesen egyetért sok kisgyerekes szülő, hiszen a gyerekek számára télen is fontos, hogy minél többet legyenek a levegőn.
- A téli hónapokban azonban a kisgyerekek megfelelő öltöztetése nem kis próbatételt jelent - különösen az elmúlt napokra jellemző szeszélyes időjárás esetén.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk?

Az ajánlások szerint mínusz 5 Celsius fokig nyugodtan kivihetjük a levegőre a kisbabákat is. Mivel azonban a csecsemők és kisgyermekek hőszabályozása még nem eléggé hatékony, és ha melegük van vagy fáznak, nem tudnak fel- vagy levenni egy réteget magukról, ügyelni kell rá, hogy melegen tartsuk őket csikorgó mínuszokban is.
- Bár a hideg levegő önmagában nem okoz betegséget, a szervezet lehűlése rontja a kórokozókkal szembeni ellenálló képességet, így fogékonyabbá teszi az embert a fertőzésekre.
-Ugyancsak a gyerekek hőszabályozásának éretlensége miatt azonban rendkívül fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára.
- A túlöltöztetésnek ugyanis - amelynek hazánkban sajnos nagy hagyománya van - szintén komoly veszélyei lehetnek
. "Ha az anya a megfázástól rettegve túl melegen öltözteti a gyereket, azzal ellenkező hatást érhet el: a meleg ruha alatt a kisgyerek megizzad, és az átnedvesedett ruhában valóban megfázhat".
Csecsemőre ne adjunk sálat
A legjobb megoldás, akárcsak felnőttek esetében, a réteges öltözködés.
-Alsó rétegként válasszunk természetes anyagból készült ruhákat az izzadás elkerülésére és a bőr megfelelő szellőzésének biztosítására.
- Indulás előtt az esetleg átnedvesedett ruhát és pelenkát cseréljük szárazra.
A külső ruházatnak meleg hőszigetelő réteggel, és sűrű szövésű, vízhatlan, a széltől is védő külső réteggel kell rendelkeznie.
- A legkisebbek számára a legkényelmesebb a kapucnis, könnyen becipzározható kezeslábas.
- Ezt ki kell egészíteni puha anyagból készült, a fület is takaró sapkával - a kisbabák különösen sok hőt veszíthetnek testükhöz képest nagy felületű, és gyakran kopasz fejükön keresztül.
Megkötős sapka esetén ügyeljünk rá, hogy a madzagok ne tekeredhessenek a kicsi nyakára, és sálat semmi esetre se adjunk csecsemőre.
- További kellék a meleg zokni és a kesztyű, amelyből az egyujjas változat javasolt. Járni tudó kisgyerekek lábára bélelt, vízhatlan, nem túl szoros és nem túl merev téli cipőt vagy csizmát adjunk.
Útközben a gyerek tarkóján ellenőrizzük, hogy nincs-e melege
Babakocsikhoz hasznos tartozék a lábzsák és az esőponyva, amelyet nemcsak az eső vagy hó, de a szél ellen is bevethetünk.
-Aki kendőben vagy kenguruban hordozza a babát, saját testével is melegíti, ezért nem szabad túlöltöztetni.
- Ha autóba ülünk, ügyelni kell arra, hogy az autósülésbe szíjazott gyereken ne legyen túl vastag ruha vagy takaró - a túlmelegedés veszélye mellett így a szíj sem tart eléggé biztonságosan.
Miután végre sikerült útra kelnünk, időről időre ellenőrizzük, hogy az öltözék valóban megfelelő-e.
"Ha ellenőrizni szeretnénk a baba hőmérsékletét, ne a kezét vagy a lábát fogjuk meg, mivel a csecsemők perifériás keringése még viszonylag kevéssé hatékony, és a kezük és a lábfejük általában hidegebb, mint a testük többi része".
- Ehelyett tapintsuk meg a mellkasát vagy a tarkóját, és figyeljük az árulkodó jeleket: a kipirult arc, a verejtékezés, a csapzott haj, a melegkiütés, a szapora légzés, a nyugtalanság túlhevülésre utalnak.
- Ne bízzunk túlságosan a gyerekek visszajelzésében - szerencsés esetben a kisbabák sírással jelzik, ha melegük van vagy fáznak, de előfordul, hogy a túlhevülés miatt a baba mély álomba merül, ami veszélyes lehet.

Rendkívül fontos, mégis sokak által nem eléggé komolyan vett szabály: ha kisgyerekkel együtt vásárolunk, közlekedünk, elhozzuk a testvérét az óvodából, vagy bármilyen más okból belépünk a hidegből egy fűtött helységbe, azonnal bontsuk ki a meleg kabátból, kezeslábasból, bundazsákból, vegyük le a fejéről a sapkát-sálat. Ezt akkor is meg kell tennünk, ha emiatt felébred - ez még mindig kisebb baj, mint ha rámelegszik a ruha és túlhevül, majd a hidegbe újra kilépve megfázik.
- Ugyanebből az okból célszerű úgy bonyolítani a család indulását, hogy a legkisebbek öltöztetése maradjon legutoljára.
Hűvös szobában altassuk a gyerekeket
A megfelelő hőmérsékletre természetesen nem csak házon kívül kell odafigyelnünk. Kisbabák esetében különösen fontos, hogy az éjszakai alvás során ne hevüljenek túl: a túlhevülést összefüggésbe hozták a bölcsőhalál fokozott kockázatával.
Az Amerikai Gyermekorvosok Társaságának ajánlása szerint a csecsemők alvásához a  19- 20 Celsius fok közötti hőmérséklet az ideális, és ilyen hőmérséklet mellett nem szabad a babát túl meleg ruhában, sapkában, fűtőtest mellett vagy melegítőpalackkal altatni.
- Nem ajánlott a paplan használata sem, ehelyett könnyű takarót - szükség esetén több rétegben - vagy hálózsákot javasolnak.
"A hűvös szoba nem csak a nyugodt alvás, de a felső légúti megbetegedések elkerülése, leküzdése szempontjából is sokkal előnyösebb a túlfűtött, száraz levegőjű szobánál"-
Indulás előtt ellenőrizzük a kinti hőmérsékletet
Végezetül egy jótanács frontok szabdalta szeszélyes időszakokra: indulás előtt mindig ellenőrizzük a hőmérsékletet és az időjárási viszonyokat.
- Hallgassuk meg az időjárás-jelentést, nézzünk ki az ablakon vagy ellenőrizzük saját kültéri hőmérőnket, és a ruházatot ezek alapján válasszuk ki - függetlenül attól, hogy mit mutat a naptár, mit adtunk a gyerekre előző nap, és mi áll neki a legjobban.

#1 Dr.BauerBela

A KISGYERMEK TÉLI ÖLTÖZTETÉSE


A baba téli öltöztetése -

Sok szülőnek okoz fejtörést, hogyan kell öltöztetni a legkisebbeket télen, mikor és mennyi időre lehet egyáltalán kivinni őket a levegőre. Sokszor nehézséget okoz az is, hogy a gyermekek nehezen tolerálják az öltöztetést.
.

Téli öltöztetés a lakásban…

Télen otthon, átlagos fűtési hőmérséklet mellett a csecsemőkre egy hosszú ujjú bodyt és egy ujjatlan rugdalódzót adjunk, vagy kezeslábas rugdalózó alá egy rövid ujjú bodyt. A kisgyermekekre pedig szintén bodyt vagy trikót, és egy pamut nadrágot vékony pulóverrel.
-Természetesen a nagyon meleg központi fűtésű lakásokban (26 fok körül) nagyobb csecsemő lehet akár egy bodyban is zoknival. Alváskor viszont ilyenkor se felejtsük el betakarni őket legalább egy vékony pléddel.

…és a szabadban

Szabad levegőn még inkább fontos a réteges öltöztetés. Hathetes korig még annyira kialakulatlan az újszülöttek hőérzete, hogy télen-nyáron mindig egy réteggel többet kell rájuk adni.
A csecsemők öltözete télen: hosszú ujjú body, rugdalódzó, egy meleg overall vagy bundazsák, fül- és homlokvédős sapka.
-Ha nagyon hideg van, akkor adjunk rá még harisnyát és mindenképpen kezeslábas pamut rugdalódzót, illetve egy vastagabb – például polár vagy plüss rugdalózót – az overall alá.
- Kisgyermekeknél az overall alá elég egy harisnya és az alsóruházat fölé egy vastagabb pulóver. Náluk viszont előnyös, ha vízálló a cipő és az overall is.

Hogy az öltöztetés ne legyen kínszenvedés…

Ha a babát gyorsan és játékosan öltöztetjük, könnyebben viseli az ezzel járó kellemetlenségeket. A bodyt harmonikaszerűen fogjuk össze és először a fején húzzuk át, majd a kezeinél ugyanígy járjunk el. A rugdalózó feladását érdemes a lábainál kezdeni, és úgy haladjunk felfelé. Játszhatunk közben kukucs játékot, „hol a kezed, lábad” játékot, majd megpuszilhatjuk, ha megtaláltuk. Lehet grimaszokat vágni, bohóckodni és ezen együtt nevetni, illetve énekelni, mondókázni. 
Nagyon fontos a gyorsaság mellett, hogy ne kapkodjunk, és próbáljunk a gyermekünk felé belső nyugalmat sugározni. Ehhez azt kell tennünk, hogy időben elkezdünk készülődni, és az öltöztetés előtt minden ruhadarabot odakészítünk mellé.

 

A levegőzés a napirend része

A levegőztetés a csecsemők és kisgyermekek egészséges fejlődésének és napirendjének igen fontos része.
- Nyáron kéthetes, télen 4-6 hetes kortól fokozatosan szoktassuk a babát a kinti levegőhöz.
- Sapkára télen-nyáron szükség van, hiszen azzal védjük a babák fejét a széltől, hidegtől és az erős napsugárzástól.
Mínusz 5 fok alatt ne vigyük a babákat a szabadba, ennél magasabb hőmérséklet esetén is legfeljebb 1 órát legyenek folyamatosan kint.
Még szót ejtenék a napok óta tartó enyhe ködös időjárásról is. Tulajdonképpen ebben az időben a legkedvezőtlenebb sétálni a szabadban, hiszen fokozottabban vannak jelen a levegőben a vírusok és bacilusok. Tehát csak akkor menjünk ki, ha elintézni valónk van, de a sétákkal várjuk meg a tiszta napos hideg időt.

#1 Dr.BauerBela

2012. november 27., kedd

ÓVJUK A KORTIZON KEZELÉS ALATT ÁLLÓ GYERMEKET A BÁRÁNYHIMLŐS FERTŐZÉSTŐL !!!

Egy 12 éves iskoláskoru lánynál nem diagnosztizált bárányhimlő lefolyása alatt  prednizon kezelést kezdtek szájon keresztüli adagolásban.Nény nap alaatt a kiűtések kiterjedtek az egész testfelületre,egyes helyeken összefolytak.Súlyos és hosszú lefolyású kórkép alakult ki,staphilococcus felülfertőzéssel.Hosszú távu szövődmények nélkül gyógyúlt #1 Dr.BauerBela

ÖRÖKZÖLD EGÉSZSÉGÜGYI TÉMA ŐSSZEL A NÁTHA,MEGFÁZÁS

 

Örökzöld egészségügyi téma ősszel a nátha, megfázás

A megfázás (nátha, meghűlés) az orrot és melléküregeit, a garatot és a nagyobb légutakat bélelő nyálkahártya vírusos fertőzése.
A megfázás egyike a leggyakoribb betegségeknek. Sokféle vírus okozhatja, de a rinovírusok (melyeknek 100 altípusa létezik) másoknál gyakrabban. A rinovírusok okozta nátha főleg tavasszal és ősszel fordul elő; az év más időszakaiban különböző vírusok a kórokozók.
A megfázás leginkább úgy terjed, ha valakinek a keze egy fertőzött személy orrváladékával kerül kapcsolatba. Az orrváladékban vannak a vírusok. Amikor az egyén szájához, orrához vagy szeméhez nyúl, a kórokozók a szervezetébe kerülnek, és ott újabb betegséget idéznek elő.
- Kevésbé gyakori az a terjedési mód, amikor valaki egy fertőzött személy által kiköhögött vagy feltüsszentett cseppecskéket tartalmazó levegőt lélegez be. A megfázás a tünetek kialakulása után 1-2 nappal a legragályosabb.
- A hidegérzés nem eredményez megfázást, még csak nem is fokozza az ember fertőzésre való érzékenységét. Az egyén általános egészségügyi és étkezési szokásai valószínűleg szintén nem módosítják a fertőzésre való hajlamot, mint ahogy az orr vagy a torok rendellenességei (például nagyobb garat- vagy orrmandulák) sem.

A megfázás tünetei 1-3 nappal a fertőzés után kezdődnek

Az első panaszok többnyire az orrban vagy a torokban érzett kellemetlenség.
- A beteg ezután tüszszögni kezd, orra folyik és enyhén rosszul érzi magát. A láz nem gyakori, de a betegség elején mérsékelt láz jelentkezhet. Az orrváladék eleinte vízszerű és tiszta, és zavaróan bőséges lehet; később sűrűbb, opálos, sárgás-zöld és kisebb mennyiségű. Sok beteg köhög is.
- A tünetek általában 4–10 napon belül szűnnek, bár a köhögés gyakran eltart még egy hétig.
A szövődmények miatt hosszabb lehet a betegség lefolyása. Asztmásokban a rinovírus-fertőzés sokszor asztma rohamot vált ki.
-Egyes emberekben a megfázáshoz a középfül vagy az orrmelléküregek bakteriális fertőzései (otitisz media, illetve szinuszitisz) társulhatnak.
- E felülfertőzések azért alakulnak ki, mert az orr elzáródása akadályozza e területek rendes elfolyását, így a baktériumok elszaporodhatnak a pangó váladékban.
- Másokban az alsó légutak fertőződnek felül baktériumokkal (másodlagos hörghurut vagy tüdőgyulladás).
Az orvos a jellegzetes tünetek alapján többnyire felismeri a meghűlést. Magas láz, erős fejfájás, kiütések, nehézlégzés vagy mellkasi fájdalom arra utalnak, hogy a fertőző betegség nem egyszerű megfázás. Laboratóriumi vizsgálatok általában nem szükségesek a kórismézéshez. Ha szövődményeket gyanít, az orvos vérvizsgálatot és röntgent rendelhet.

A megelőzés legjobb módja a tisztasági rendszabályok betartása

Mivel oly sok különböző vírus okoz megfázást, és az idővel kicsit mindegyik változik, hatékony védőoltást még nem fejlesztettek ki.
- Sok vírus terjed fertőzött személy váladékainak érintésével, ezért mind a beteg embernek, mind a háztartásában és munkahelyén vele kapcsolatban lévőknek gyakran kell kezet mosniuk.
- Tüsszenteni és köhögni csak zsebkendőbe szabad, amit azután el kell dobni. Ha lehetséges, a beteg külön szobában aludjék.
-Tüsszentéssel vagy köhögéssel a meghűlt beteg ne járjon munkába vagy iskolába, ahol másokat megfertőzhet.
- Közösen használt tárgyak és felületek tisztítása ugyancsak hozzájárul a megfázásért felelős vírusok terjedésének visszaszorításához.
.

A megfázás kezelése

Megfázás esetén a beteg maradjon meleg és kényelmes helyen, és igyekezzék elkerülni, hogy a fertőzést másoknak továbbadja.
- Lázzal vagy súlyos tünetekkel mindenképpen otthon kell maradni. Bő folyadékfogyasztás és párásító berendezés (vaporizátor) gőzeinek, illetve párájának belélegzése hozzásegíthet, hogy a váladék laza és könnyebben üríthető maradjon.
Sok olyan népszerű, nem vényköteles gyógymód létezik, melyek megfázás esetén jó hatásúak
 Nem gyógyítják a fertőzést, ami többnyire egy hét alatt magától is szűnik, ezért csak feltételesen rendelik őket, attól függően, hogy a beteg mennyire érzi magát rosszul.
- Számos különböző gyógyszert vetnek be a hűléses tünetek enyhítésére: az érszűkítő hatású orrcseppek segítenek az elzáródott orrjáratokat újra megnyitni, az antihisztaminok pedig szárítani az orrfolyást, míg a köhögés elleni kanalas orvosságok a köhögést könnyítik azáltal, hogy a nyákot oldják, vagy a köhögést csillapítják. E szereket leggyakrabban egyetlen készítményben árulják, de egyesével is beszerezhetők. Az antihisztaminok álmosíthatnak, és alkalmazásuk különösen idős emberekben okozhat problémákat.

Influenza

Szezonálisan előforduló, gyakran járványos fertőző betegség, amely időnként világméretűvé válik. Többnyire magas lázzal, általános rossz közérzettel, végtagfájdalmakkal és légzőszervi panaszokkal jelentkezik. Az orthomyxovírosok okozzák, melynek A, B és C betűvel jelölt három altípusa ismert, melyek képesek megváltoztatni szerkezetüket, és új formában megjelenni. A betegség lezajlása után kifejezett gyengeségérzést tapasztalnak a betegek.
Ellentétben a többi hasonló tünettel járó megbetegedéssel (meghűlés, nátha), az influenza igen súlyos, sőt esetenként halálos kimenetelű is lehet. Főleg a gyermekekre, a 65 éven felüli idős emberekre, a legyengült immunitású és a valamilyen krónikus betegségben szenvedő egyénekre jelent fokozott veszélyt. Előfordulhat az is, hogy a vírus egyik igen agresszív fajtája lendül támadásba.
Az influenza vírusa nagyon változékony, képes egyik évről a másikra megváltoztatni szerkezetét, megnehezítve ezzel az oltóanyag előállítóinak munkáját abban, hogy megőrizhessék a vakcina hatékonyságát.
{/showhide}
#1 Dr.BauerBela

2012. november 26., hétfő

VELESZÜLETETT,ÖRÖKLÖTT NYÚLÉKONY BŐR EGY KISDEDNÉL


A kutisz laxa (cutis laxa) ritka kötőszöveti betegség, amelyben a bőr könnyen nyúlik és laza ráncokban lóg. A betegség főleg az elasztikus rostokat érinti. Általában öröklődő, ritka esetekben és ismeretlen okból..
#1 Dr.BauerBela

IGY VÉDEKEZZÜNK A TÉLI BETEGSÉGEK ELLEN


Így védekezzünk a téli betegségek ellen

 
A tél sajnos nemcsak a hógolyózások, és a vidám farsangi mulatságok ideje. Sokan a rossz időben szinte szünet nélkül köhögünk, náthásak vagyunk, nem is beszélve a komolyabb megbetegedésekről, mint mondjuk egy csúnya influenza, vagy tüdőgyulladás.



Miért betegszünk meg télen könnyebben?

-Először is, mert kevesebb vitamint tartalmaz az étrendünk, kevesebbet mozgunk, kevesebbet vagyunk szabadban.
- Másrészt vannak kórokozók, amik kifejezetten téli szezonalitásúak, mint pl. az influenza. Ráadásul a hazai klíma - ez a nem túl hideg, nyirkos idő - nagyon sok kórokozónak ideális környezet. Ezért van az, hogy tőlünk északabbra, hiába hidegebbek a telek, mégsem betegesebbek az emberek, mert a nagy mínuszokat már nem szeretik a kórokozók.

Kik azok, akiknek különösen oda kell figyelni télen, kik hajlamosabbak a betegségekre?

-
Az idősek, a gyerekek, a kismamák, a krónikus betegségben szenvedők, mint pl. cukorbetegek, de azok is, akik sok időt töltenek nagyobb közösségben, akár a munkájuk miatt, mint például a pedagógusok, de azok is, akik napi több órát tömegközlekednek.
-Továbbá a dohányosok is jó, ha tudják, hogy nekik eleve nagyobb a C-vitamin szükségletük, mint a nem dohányzóknak, tehát nekik is jobban kell figyelniük.
- A veszélyeztetettebb csoportoknak ajánlott már a szezon elején az influenza védőoltás beadása, és a tüdőgyulladás legveszélyesebb fajtája ellen, a pneumococcus baktérium által okozott tüdőgyulladás ellen is tanácsos oltást kérni. Ezt bármikor beadathatjuk magunknak, és nem kell évente ismételni.

A védőoltáson kívül mi az, amivel megerősíthetjük az immunrendszerünket?

Ha odafigyelünk, hogy semmilyen vitaminból és nyomelemből ne szenvedjünk hiányt. Ez utóbbiak olyan kémiai elemek, amik nyomokban vannak a szervezetben, de nagy szükségünk van rájuk. Például vas, réz, cink, jód, mangán, króm, szelén stb. Ezeket tanácsos kombinált (általában különböző cseppek formájában árult) nyomelemkészítményekkel pótolni.




Vitaminok közül természetesen a C-vitamin kiemelten fontos.
-Az, hogy ebből mennyi a szükséges adag, az megosztja a tudományos világot. Ebben én nem foglalnék állást, de a most hivatalosan meghatározott 60 milligramm azért elég kevésnek tűnik, állítólag még maga Szent-Györgyi Albert is sokkal többet evett belőle egy nap, és ő azért tudhatott egyet és mást a C-vitaminról.
- De lehet, hogy a napi több ezer milligramm sem szükséges. Bár azt is egyre több vizsgálat mutatja, hogy a félelmünk, miszerint a nagy mennyiségben bevitt C-vitamin vesekövet okoz, alaptalan, mert a felesleg vizelet útján távozik.
-Amire érdemes figyelni, hogy ha rágótabletta formájában vesszük be a C-vitamint, akkor mossunk utána fogat, mert a tabletta savtartalma káros lehet a fogakra.

Immunrendszer erősítés szempontjából fontos lehet még a B-vitaminok csoportja, pláne rosszul evő gyerekeknél, mert ez étvágygerjesztő, egy kis B-vitaminnal esetleg az anyukák azt is elérhetik, hogy a gyerek megegye a vitamindús, egészséges ételt, amit az anyukája elé tesz.

Antioxidáns hatása miatt nagy szerepe lehet az E-vitaminnak, ami sejtvédő, a sejt öregedési folyamatait lelassító anyag. A legjobban egyébként a 3 antioxidáns vitamin együtt fejti ki hatását, vagyis az A, a C és az E.

Túlzásba lehet vinni a vitamin szedését?

A zsírban oldódó vitaminoknál jobban oda kell figyelni az adagolásra, mert ezek túladagolhatók.
- Ha valaki többféle vitamint, vagy multivitamint is szed, érdemes figyelni erre. Amikor egy multivitamin szedésébe kezdünk, érdemes kikérdezni a gyógyszerészt, mert figyelembe kell venni, hogy aki szedi, mennyi idős, hogyan táplálkozik és terhes-e.
- Az A-vitaminból például a kismamák egy bizonyos mennyiségnél többet nem szedhetnek, mert az fejlődési rendellenességet idézhet elő a magzatnál.
- Nem érdemes tehát találomra lekapni egy multivitamint a polcról, mert a kínálat is igazodik ezekhez a különböző igényekhez. Van olyan készítmény, amit a magyarországi általános, átlagos táplálkozási adatokat figyelembe véve alakítottak ki. Vannak direkt kismamáknak kifejlesztett multivitaminok, vannak idősebbeknek, ötven év felettieknek, és gyerekek számára kifejlesztett multivitaminok is.



Mit együnk, ha a vitaminszükségletünk minél több részét természetes úton akarjuk bevinni?

Figyeljünk oda, hogy olyan zöldségeket, gyümölcsöket együnk, aminek szezonja van, mert a tél közepén vásárolt paradicsom, eper, vagy barack, nem biztos, hogy ugyanannyi vitaminmennyiséget tartalmaz, mint amit nyáron veszünk meg.
-A fagyasztással egyébként nem csökken általában a gyümölcsök vitamintartalma, tehát aki nyáron vásárolt gyümölcsöt, zöldséget lefagyaszt, az télen is eheti azt vitaminforrásként, amennyiben a felengedést nem hőkezeléssel, vagy mikrózással hajtja végre.
-Téli C-vitaminbombák terén verhetetlen a savanyú káposzta, abból együnk, amennyit csak tudunk.
- De az összes káposztaféle nagyon egészséges, akárcsak a fekete retek, vagy a cékla, utóbbiban az A, B, C vitaminok mellett kálium, vas és foszfor is van. Gyümölcsök közül a citrusféléket, és a kivit C-vitamin tartalmuk miatt tanácsos enni, a banán pedig nagyon jó nyomelem-forrás.
- A vashiányosok jó, ha tudják, hogy a vas növényi táplálékból kevésbé szívódik fel, mint az állatiból (vöröshúsok, máj), ami azt jelenti, hogy, aki nem eszik húst, annak jobban kell figyelnie arra, hogy mennyi vastartalmú zöldséget eszik (pl. spenótot, brokkolit).

Vitaminpótlás terén nem szabad megfeledkeznünk a gyógynövényteákról sem, a csipkebogyó, nagyon jó C-vitamin forrás, csak vigyázni kell, hogy ne forrázzuk le, mert a C-vitamin 40 fok felett gyorsan elbomlik, tehát inkább langyos vízben áztassuk hosszabb ideig. Immunerősítő teák még a kamilla, a hársfa és a homoktövis is.

Melyik jobb, ha inkább természetes úton visszük be a vitaminokat, vagy ha tabletták formájában?

Szerintem a szervezetnek mindegy, hogy tabletta vagy zöldség.
- Manapság az már nem fordulhat elő, hogy egy vitaminkészítmény nem szívódik fel jól, mert ezek nagyon alaposan be vannak vizsgálva. A szervezet pedig nem tudja, hogy az aszkorbinsav, ami már bejutott a sejtbe és elkezdi csinálni a dolgát, az annak idején honnan is indult. Annyit azért a zöldségek javára lehet írni, hogy azok tartalmaznak olyan kísérő anyagokat, amik segítik egy bizonyos vitamin hasznosulását.
-Viszont abban ma már nem lehetünk biztosak, hogy mennyi növényvédő szert tartalmaz egy zöldség, míg a gyógyszerkészítményeket mindenféle szennyező anyagra bevizsgálják.

Jó, tehát eszünk vitamint, odafigyelünk a nyomelemekre, ásványi anyagokra. Tehetünk még valamit az egészségünk megőrzésének érdekében?

Ha bevisszük a megfelelő mennyiségű vitamint és nyomelemet, azzal csak egy hiányt pótoltunk, de léteznek úgynevezett immunstimulálók is, amelyek még ellenállóbbá teszik az immunrendszert.




Mit tehetünk, ha azt érezzük, hogy bujkál bennünk a betegség. Van valami módszer, amivel meggátolhatjuk, hogy megbetegedj

Szellőztessünk gyakrabban, kerüljük a tömeget, legyünk kint friss levegőn, ha tudunk.
-. Arra viszont az orvosok fel szokták hívni a figyelmet, hogy kombinált nyomelemeket tartalmazó csepp szedését a betegség akkut fázisában, láz esetén fel kell függeszteni, mert jó nyomelem ellátás mellett a kórokozók is nagyon jól szaporodnak.
http://www.szimpatika.hu
#1 Dr.BauerBela

BÁNTALMAZOTT GYERMEK

A JOBB MELLKASFELEN LÁTHATÓ, PÁRHUZAMOSAN LEFUTÓ  VÖRÖS CSIKOK EGY VILLANYKÁBELLEL ELVERT  GYERMEK  BIZONYITÉKAI..

#1 Dr.BauerBela

A GYÓGYITÁS TÁRSADALMI ÉRTÉKRENDJE


A  GYÓGYITÁS TÁRSADALMI ÉRTÉKRENDJE



AZ ORVOS  HITE,VILÁGNÉZETE, A MINDENNEMÜ ÉS MINDENFÉLE EMBERI GYARLÓSÁGAI ELŐTT AZ EGYEDÜLÁLLÓ ÉS LEGSZENTEBB                                               KÖTELESSÉGE-A GYÓGYITÁS.

54 év elteltével mióta beteg gyermekeket gyógyítok tiszta lelkismerettel kijelenhetem hogy  engem egyetlen szülő vagy hozzátartozó sem kérdezett meg amikor beteg gyermekével hozzámfordult,hogy mi a nemzetiségem,vallásom az éppen aktuális hatalom kénye kedvének megfelelő politikai álláspontom.Arról sem kérdeztek soha hogy honnan származok, kik voltak a szüleim meg volt e a mindennapi kenyerem,jelenleg van-e villám  yachtom vagy milyen tipusu a luxus autóm.Nem kellet senkinek ecsetelnem a társadalom történelmileg mindig létező gyarlóbb felének álnokságait,a történelmi időszakok hol feléledő,hol virágzó hitványainak hatalomvágyát vagy szertelen rosszindulatát.

A kérdés minden alkalommal egysíkú volt és az emberi lét védelmére vonatkozott-
TUDOK E SEGITENI A SZENVEDŐ BETEG GYERMEKÜKÖN ??

COMMENT.
-A TÁRSADALOM MEGBECSÜLÉSÉT AZ ORVOSNAK KELL  KIÉRDEMELNI..Egy orvos gyógyitó értéke és törekvése egy különös és egyedülálló helyet biztosított a társadalomban a rendnek.. Az orvos ismerheti az embernek azt az intim fizikai és lelki állapotát ami a bizalom és –orvosi titoktartás lényege Ezért az orvos nem lehet indifferens a közvélemény számára.A közvélemény lépésről-lépésre követi az életét,a figyelem középpontjában tartja. Szigorú tisztánlátással besorolja rövid időn belül szakmailag,emberi magatartás,erkölcsi érték szempontjából
 Erre a társadalmi értékmérőre odafigyelésre minden magára valamit adó orvos vigyázzon. Ez a megbecsülés egy élet munkáján és törekvésein keresztül történik meg.
Ez bennünk tudatosult és sokan így is élünk. De azt a tényt feltétlenül kell jeleznünk hogy van egy olyan tendencia ,  egy bűnös alábecsülése a hivatásunknak. Az utóbbi időben az volt a pláne hogy ki tud nagyobbat rúgni belénk Hosszú éveken át a mindenkori hatalmak a társadalom minden nyomorát az egészségügyre ruházták Nézzük meg kórházainkat,azoknak műszereltségí állapotát a gyógyszerellátást .Csak az utóbbi 2 évben 3ooo orvos távozott külföldre –és csodák csodája mind  kiválóan megállja a helyét.
Mi itthon valamennyien részben vagy egészben tovább tudtuk örökíteni az orvoslás Pápai Páriz Ferenc által megfogalmazott erényeit, azaz: „az egészséges tudomány, a tökéletes lelkiismeretesség, a hűséges szorgalom és a hiánytalan jóakarat” példáját, melynek hiányai nemcsak rendünk, hanem egész világunk fennállását veszélyeztethetik.


Mindennemü oldaliságok vigyázzatok-mert mindannyian ott somfordálunk a 2x1 méteres gödör körül és a végén olyan mindegy hogy jobb oldalról vagy bal oldalról huppanunk bele.

#1 Dr.BauerBela

2012. november 25., vasárnap

KÉT ÉV MŰKÖDÉS UTÁN VÁLTOZATLAN A NEMZETKÖZI ÉRDEKLŐDÉS

VÁLTOZATLAN AZ ÉRDEKLŐDÉS A Web LAPOM IRÁNT-2012 NOVEMBER 24 -ÉN
INREGISZTRÁLT ADATOK. #1 Dr.BauerBela

MELEG OKOZTA BŐRKIÜTÉSEK GYERMEKEKNÉL


Meleg okozta bőrkiütések gyemekeknél

Betegségek - tünetek és kezelések

A melegkiütés nyáron jelentkezik és inkább csecsemőknél, kisgyermekeknél fordul elő. Ezek a kiütések ártalmatlanok, de ha nagyon kifejezettek, nyugtalanná tehetik a babát

A duzzadások pirosak és általában fehér bőrön jelentkeznek. Ezek a meleg okozta kiütések minden gyermeknél jelen vannak, de leggyakrabban a kisgyerekeknél mutatkoznak.

A melegkiütések legtöbbször olyan helyeken jelennek meg ahol a ruha szorosabb, mint például a mellkas, has, nyak, lábak vagy popsi. Ha a gyermek sapkát hord, akkor a homlokán is megjelenhetnek.

Mi okozza és melyek a melegkiütés tünetei?

A kisgyermek izzad, hogy csökkentse testének hőmérsékletét, de ha túl sokat izzad, pórusai elzáródnak és kiütések keletkeznek. (Legjobban a babák és a kisgyermekek vannak a meleg miatti bőrkiütés veszélyének kitéve, ugyanis nekik vannak a legkisebb pórusaik).

Amikor kint forró és nedves az idő, ezek a melegkiütések gyakoribbak
, de ugyanakkor előállhatnak téli napokon is, amikor a kisgyerek nagyon fel van öltözve vagy lázas. Egyes babák esetében akkor is előfordulhat, amikor köhögés elleni kenőccsel bekenik a mellkasát.

Mennyire súlyos a melegbőrkiütés?

Nem súlyos, de azt jelzi, hogy a gyermek teste túlságosan fel van melegedve. A túlhevülés rohamokhoz vagy szélhűdéshez vezethet.
Mennyire fájdalmasak ezek a kiütések?
A melegkiütés többnyire nem fájdalmas, a foltok inkább viszketnek és tapintásra érzékenyek.

A melegkiütés kezelése

Elsősorban próbáljuk meg lehűteni a kisgyerek testét, lazább ruhába öltöztetjük, szellőztetett szobába visszük, ahova a napsugarak nem hatolnak be.

Tehetünk a gyermek alá egy pamutkendőt, ami felszívja az izzadságot, vagy a kiütéses részekre helyezhetünk hideg borogatást.

- Egy frissítő fürdő is jót tehet számára. Hagyjuk inkább megszáradni, ne töröljük a törölközővel és a kiütésekre ne vigyünk fel krémeket.

Ha éjjel meleg van, használjuk a gyerekszobában légkondicionálót vagy egy ventillátort.

-Ha ventillátort használunk, úgy állítsuk be, hogy a hideg levegő eljusson a gyermekhez, de ne érje közvetlenül, mert megbetegedhet.

Fontos, hogy vágjuk le a baba körmeit, hogy ne tudjon vakarózni, ha a kiütések viszketni kezdenek. Zoknit is húzhatunk a kezeire, hogy biztosak legyünk benne, hogy álmában sem vakarózik.

Hogyan előzhető meg a kiütések kialakulása?

• próbáljunk meg optimális hőmérsékletet tartani a gyerekszobában, öltöztessük laza ruhákba, főleg ha meleg és nedves az idő. A természetes anyagok, mint például a pamut, jobban felszívja az izzadtságot, mint a műszálas ruhák.
• ne használjunk púdert a gyermek bőrén, mert az nem engedni lélegezni a bőrt
• amikor a gyermekkel érintkezésben vagyunk, ne vegyünk magunkra olyan ruhákat, ami irritációt okozhat, mint például a gyapjú

• amikor kint nagyon meleg van, próbáljuk a gyermeket bent tartani egy hűvös, szellős helyen, ahol védve van naptól. Vigyázzunk arra, hogy jól hidratálva legyen a szoptatás vagy a tej által, amit adunk neki
• vizsgáljuk meg, a gyermek nincs-e túlmelegedve, tegyük kezünket a bőrére, hogy lássuk, meleg-e vagy esetleg izzadt

Szükséges a gyermeket orvoshoz vinni az ilyen bőrkiütések miatt?
Ha ezek nem tűnnek el néhány nap alatt, vagy a gyermek lázas lesz, akkor ajánlott meglátogatni az orvost.
http://www.csaladivilag.hu

#1 Dr.BauerBela

SZTAFILOKOKKUSZ BŐRFERTŐZÉS ÚJJSZÜLÖTTKORBAN

Staphylococcus aureus okozta borfertozés. A bőrön különböző nagyságú, ráncos falú, sárgás, kissé zavaros, ragacsos folyadékkal töltött hólyagok keletkeznek; csakhamar megpattannak, tartalmuk kifolyik, és előtunik hámfosztott, nedvező alapjuk. Súlyosabb esetekben nagy, összefüggő területeken válik le a hám, és a bőrtünetekhez láz, bágyadtság, étvágytalanság és sepsis is csatlakozik. Ezt a súlyosabb formát Ritter-kórnak is nevezik.
Enyhébb esetben helyi kezeléssel próbálkozunk. A hólyagok tetejét alkoholos vattával lecsípjük, majd alapjukat hármasfestékkel vagy merkurokróm-oldattal beecseteljük.
A tovaterjedés megakadályozására célszeru az újszülöttet Sterogenol-oldatban fürdetni. A hólyagtartalomból kitenyésztett kórokozó érzékenységének megfelelo antibiotikus terápiát is alkalmazunk.

#1 Dr.BauerBela

2012. november 24., szombat

ORVOSI ÉRDEKESSÉG

A BEMUTATOTT  KÉPEN EGY RITKASÁGSZÁMBA MENŐ ÉRDEKESSÉGNEK LEHETÜNK A SZEMLÉLŐI.-AZ ÉRDEKESSÉG LÉNYEGE HOGY A JOBB SZEM  KÉT SZíNÜ-A SZEMGOLYÓ JOBB FELE ZÖLDES ÁRNYALATU MIG A BAL FELE VILÁGOS BARNA.A JELENSÉG A MELANIN ANYAGCSERE ZAVARÁVAL ÁLL ÖSSZEFÜGGÉSBEN.
#1 Dr.BauerBela