Mit csináljak, ha más a gyerek? Úgy értem: meleg

• 
  

  Nehéz lehet homoszexuális, biszexuális, transzszexuális gyermek szüleinek lenni. Minden tolerancia és szeretet mellett is bitang kemény megküzdeni azzal a ténnyel, hogy a gyermekünk más, mint a társadalom nagy része, hogy addig is kemény küzdelmei voltak saját maga elfogadásával, és hogy a előbújás után is mindennapos problémát jelent, vagy legalábbis kérdéseket vet fel számára identitása megélése.
  Hogy nehezebben illeszkedik be az előítéletekkel teli társadalomba, és ha nagyon szerencsés is, valószínűleg problémásabb lesz számára a társkeresés (minimum statisztikai alapon). De úgy gondolom, nehéz lehet a gyereknek is, aki évek alatt lassan hozzászokott „saját magához”, amikor pedig az egészet elmondja a szüleinek, nem biztos hogy azonnal az elvárt választ kapja.
  

  
  

  Megkérdeztünk két, a témában járatos szakembert: Dr. Költő Andrást, az ELTE Pszichológia karának adjunktusát, aki a téma kutatója és egészségfejlesztő szakpszichológus, és Dr. Ritter Andreát, aki a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának elnöke, és magánrendelésén, klinikai szakpszichológusként többek között LMBTQ emberekkel, illetve családjukkal foglalkozik. Hogy a homoszexualitásról ne csak a távolból beszéljünk, feltettem kérdéseimet egy homoszexuális ismerősömnek is a saját identitáskeresésével kapcsolatban.
  Természetesen ezek a beszélgetések általánosak, és nem nyújtanak instant megoldást. Homoszexuális barátom példája is egyedi és nem felel meg minden egyes előbújás-történetnek.
  

  
  

  Ha úgy érzi, Önnek, a gyermekének, vagy a családjának pszichológusi segítségre van szüksége a coming out feldolgozásához, átgondolásához, megbeszéléséhez, bátran keresse a beszélgetésekben vázolt lehetőségeket, vagy nyugodtan írjon a divany.hu pszichológus kollégájának, Sákovics Diánának, és persze kereshet más szakembert is.
  Azt javasoljuk azonban, kerülje el azokat a „szakembereket” akik szerint a gyermek nemi identitásának megváltoztatása jelenti a terápiát: ennek tudománytalanságában (és veszélyességében) mindkét szakértőnk egyetért, a cikk szerzője pedig osztja álláspontjukat.
  

  Ambrus

  Ambrus fiatal, sikeres, harmincas barátom, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. Már felnőttként ismerkedtünk meg, és sosem volt titok számomra, hogy homoszexuális. Feltettem neki pár kérdést azzal kapcsolatban, milyen volt számára az előbújás - vagyis az, amikor a külvilág előtt is vállalta homoszexualitását.

  Mikor jöttél rá arra, hogy homoszexuális vagy?

  Ambrus: Ez nem reveláció volt, inkább egy folyamat. Szerintem 13-14 éves lehettem, amikor először feltűnt hogy tetszik egy-egy fiú, de ezekkel a gondolatokkal nagyon sokáig nem mertem foglalkozni, próbáltam elnyomni magamban, vártam hátha elmúlik. Aztán persze egyre biztosabb lettem hogy ez a helyzet, de jó pár évig tartott mire akár magamnak is "be mertem vallani".
  

  Milyen volt ezzel szembesülni? Elmondtad valakinek?

  Ambrus: Ahogy egyre jobban elfogadtam, először egyre jobban meg voltam ijedve. Kicsit olyan érzés volt, mintha a feje tetejére állt volna a világ, vagy legalábbis nem éreztem, hogy tudnék beleilleni azokba a tradicionális szerepekbe, amik gyerekkoromban körülvettek. Vidéki városban jártam gimnáziumba, nem ismertem melegeket, internethez is korlátozottan jutottam, sokáig nem tudtam ezt senkivel megbeszélni. Azért nagyon sose pánikoltam be, bíztam benne hogy majd kialakul.
  

  Milyen homoszexuális kamasznak lenni? Mesélnél kicsit arról, kik elől titkolóztál, milyen közösségekben- ez hogyan hatott rád – kikben tudtál megbízni, kikben nem?

  Ambrus: A húszas évem elejéig gyakorlatilag mindenki előtt titkolóztam. Tegyük hozzá, hogy ez a kétezres évek közepe volt, jobb volt a helyzet, mint mondjuk 10 évvel előtte, de rosszabb, mint most, főleg vidéken.
  Így utólag visszagondolva több félelem volt bennem, mint kellett volna, megbízhattam volna pár emberben, de egyszerűen nem éreztem magam késznek. Attól függetlenül hogy erről sosem beszéltem, szociális maradtam, sok barátom volt, jártam szórakozni, általában jól éreztem magam, csak éppen végig rajtam volt a "hetero-álarc".
  

  Mikor és kinek coming outoltál először?

  Ambrus: 21-22 voltam, a legjobb barátomnak.
  

  Coming outoltál a szüleidnek?

  Ambrus: Tulajdonképpen sosem sikerült a szüleimnek coming outolni, hiába terveztem évekig. Részben a félelem, részben anyám hosszú és súlyos betegsége miatt. Úgy éreztem hogy csak felesleges plusz terhet róna a családra, és csak nekem lenne könnyebb. Azóta ezt már másképp gondolom, néha bánom, hogy nem mondtam el nekik előbb. Anyám azóta sajnos már nincs velünk, apám meg valamilyen kerülőúton rájött, de vele azóta is nagyon jó a kapcsolatunk.
  

  Van olyan környezet, ahol a mai napig nem mondanád el soha, hogy homoszexuális vagy?

  Ambrus: Nem igazán, baráti és munkahelyi körökben szinte teljesen "out" vagyok. Egyedül a család idősebb tagjai vannak kicsit homályban, de aztán ki tudja, még mi lesz. Lennének olyan közösségek ahol nem feltétlen merném felvállalni, de ezeket nyilván inkább kerülöm.
  

  Mit gondolsz most a magyar viszonyokról másság és elfogadás terén? Változott-e a kamaszkorodhoz képest, és ha igen, milyen irányba?

  Ambrus: Úgy érzem hogy a kamaszkoromhoz képest sokat haladtunk előre, de azt is tudom hogy eléggé buborékban élek régóta. Régebben egyetem, szakkollégium, évek óta multinál vagyok, a baráti társaságaim is elfogadóak. Tisztában vagyok vele, hogy ez nincs mindenhol így. Összességében úgy gondolom hogy egy ideig egész jól pozitív irányba haladtunk, de az utóbbi pár évben kicsit megbotlott/lelassult a folyamat.
  

  Mikor volt az első kapcsolatod? Milyen homoszexuális fiatal férfinak lenni Magyarországon társ és partnerkeresés szempontjából? Hogyan lehet ismerkedni, ha egyszer a legtöbben nem bújnak elő?

  Ambrus: Az első párkapcsolatom 27 éves koromra sikerült, cserébe már 3-4 éve tart. A társkeresés szerintem azóta se változott sokat, maximum egyre több rá az app. Melegként szinte természetes az internetes társkeresés, mindig is az volt, mert talán ez a legegyszerűbb, és meleg körökben nem is társul hozzá semmilyen stigma. Vannak persze bulik is, ahol ez szintén működhet, de én úgy érzem, hogy régebben több volt belőlük. Több hely is volt, több ide-oda szervezett buli is - bár lehet hogy csak én öregszem.
  

  Dr. Költő András

  Egészségfejlesztő szakpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Affektív Pszichológia Tanszék adjunktusa. Diplomáját 2008-ban szerezte az ELTÉ-n, 2010 óta dolgozik az Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása elnevezésű, az Egészségügyi Világszervezettel együttműködésben végzett nemzetközi kutatás magyar kutatócsoportjában.
  A serdülők szexuális és mentális egészségét kutatja. Jelenleg egy olyan projekten dolgozik, amiben hat ország fiataljainak romantikus vonzódását és a fiatalok testi-lelki egészségét hasonlítják össze.
  A tudományos munka és az oktatás mellett pszichológiai tanácsadást nyújt, elsősorban pszichoszomatikus problémákkal küzdő, illetve LMBT identitású klienseknek.

  Milyen életkorban vehetjük komolyan, ha a gyerek kijelenti magáról, hogy homoszexuális?

  Dr. Költő András: Ha egy kisgyerek mondja, hogy szerelmes egy vele azonos neműbe, az nem ugyanaz, mintha egy nagykamasz mondana hasonlót. A serdülőkor feladata az identitás kialakítása, a szexuális irányultság pedig az identitásunk része, ezért a kamaszkor végéig nem lehet biztonsággal kijelenteni valakiről, hogy heteroszexuális, homoszexuális vagy biszexuális, mert az irányultság még alakulhat, formálódhat
  

  Bátorítsuk-e a homoszexuális kamaszgyerekünket előbújásra?

  Dr. Költő András: Olyan társadalomban élünk, ami a homoszexualitást, mint minden másságot, élesen elítéli. Sokakat ér emiatt akár munkahelyi megkülönböztetés is, tehát még a felnőtteket is érinti. Az előbújás egyéni megítélés és mérlegelés kérdése, és már az is jó, ha a gyerek és a szülő együtt tudja megbeszélni, mert ez azt mutatja, hogy a gyerek legalább a szülő előtt őszinte tud lenni.
  Szülőként azt érdemes először kipuhatolni, hogy a gyerek tanára hogy áll hozzá ehhez a kérdéshez. Egy érzékeny és toleráns tanár sokat jelenthet ebből a szempontból. Mivel az azonos neműekhez vonzódó kamaszok gyakran ki vannak téve a kortársbántalmazás (bullying) veszélyének, fontos tudni, hogy általában a tanár hogyan viszonyul a bullying jelenségéhez, milyen lépéseket tesz például, ha kiderül, hogy valakit zaklatnak az osztálytársai.
  

  
  

  Érdemes-e a gyereket terápiára vinni?

  Dr. Költő András: Elsősorban annak van szüksége a pszichológus segítségére, aki stresszt és szorongást él át. Lehet, hogy a gyerek homoszexualitása miatt aggódó szülőnek inkább van szüksége terápiára, mint magának a gyereknek…
  Persze, ezzel nem akarom kisebbíteni az azonos neműekhez vonzódó fiatalok szorongását. Vannak olyan problémák, amik a meleg, vagy biszexuális identitással kapcsolatosak, és a pszichológusának - saját szexuális irányultságától függetlenül - fel kell készülnie arra, hogy ezeket a speciális kérdéseket kezelje.
  A kezelés azonban nem jelentheti a melegségből való „kigyógyítást”. A homoszexualitás 1980-ban kikerült a Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvéből, nem tekintjük patológiás jelenségnek.
  

  A transzszexualitás is kamaszkor végére derül ki?

  Dr. Költő András: Igen, de fontos tisztázni, hogy, az identitás szempontjából különbözik egymástól a homo- és a transzszexualitás. A homoszexuális ember „rendben van” a saját biológiai nemével – csak az azonos neműekhez vonzódik.
  A transzszexualitás viszont nem orientáció kérdése. Nem az a kérdés, hogy számomra melyik nem a vonzó, hanem hogy én milyen nemű vagyok, olyan nemű testben élek-e, mint amilyen neműnek érzem magam.
  Ez mélyebb és sokszor a pszichológiai fejlődés korábbi szakaszára visszanyúló probléma. Ha úgy látjuk, hogy a gyerekünk nem érzi jól magát a bőrében, és kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy ő a másik nembe tartozik, akkor érdemes segítséget kérni.
  

  Engedjem neki? Forduljak pszichológushoz?

  Dr. Költő András: Ha ez zavarja magát, feltétlen, de olyan pszichológushoz, aki nem a gyermeket kezeli, hanem a családban, mint rendszerben lévő problémákat vizsgálja. Érdemes a szakemberrel együtt elgondolkodni rajta, hogy ez miért okoz a szülőnek kellemetlenséget? Mi az, ami félelmetes számára? Természetes, ha stresszt él át, amikor a gyermekéről kiderül, hogy homo,-bi,- vagy transzszexuális, főleg ha azelőtt a családban nem fordult elő.
  Hogy a gyereknek mikor van szükség pszichológusra, inkább társadalmi kérdés. A transzszexualitás – amit a legújabb meghatározás szerint gender-diszfóriaként, vagyis a saját nemmel való elégedetlenségként tartanak számon – azonban súlyos mentális probléma is lehet, amiben a transzszexuális személynek mindenképpen szüksége van pszichoterápiás segítségre.
  

  Azt hiszem a felvilágosult szülőnek nem is annyira a ténnyel van problémája, hogy a gyerekem homo,- vagy transzszexuális, hanem hogy meg tudom-e óvni őt a – főként társadalmi –következményektől.

  Dr. Költő András: A kutatások alapján a transzszexuális személyeknél sokkal nagyobb az öngyilkosság és az erőszakos halálnemek kockázata, mint (nemi irányultságtól függetlenül) azoknál, akiknek a biológiai és a "lelki" neme egybeesik.
  A legfontosabb, hogy azt tisztázzuk, miben kell segítenie a pszichoterapeutának. Elsősorban abban, hogy a kliensei megtalálják a saját életcéljukat, és választ kapjanak azokra a kérdésekre, hogy ki vagyok én, mi az identitásom.
  És ha az identitás része az, hogy másik testben akar élni, és nem tudja elviselni, hogy olyan nemi szervei vannak, olyan teste, ami számára idegen, akkor segíteni kell őt a nemátalakítás folyamatában is. De van, akiknél már felszabadító hatású, ha ki tudja mondani, fel tudja vállalni, hogy a másik nem viselkedési normái szerint akar élni. Lehet, hogy egy transzszexuális nő teljes és boldog életet élhet úgy is, ha rövidre nyírja a haját, férfiruhát vesz, és férfias szokásokat alakít ki, de magát a testét nem kell megváltoztatnia ahhoz, hogy jól érezze magát.
  

  Hogyan tereljük az előbújásra a szót, ha a gyerek nem nyílik meg előttünk?

  Dr. Költő András: Ha szeretetteljes környezetben nő fel a gyerek, és tudja, hogy megbízhat a szüleiben, akkor a gyerek meg fog nyílni. Türelem. A gyerekeknek is tudatosítani kell, hogy ez a szülőknek nehéz, főleg ő az első vállaltan homoszexuális a családban.
  De itt is a kritikus tömeg elve érvényesül, minél több pozitív példát lát a gyerek maga körül a társadalomban, annál könnyebb lesz neki is. Szoros összefüggés van aközött is, hogy az embereknek mennyi meleg-leszbikus barátjuk van, és mennyire elfogadó a társadalom a másság iránt.
  Sok meleg és leszbikus személy lelki problémáit az okozza, hogy a társadalom homofóbiáját magukévá teszik, és függetlenül a saját identitásuktól, a meleggyűlölet bennük is munkál, csak rejtett formában – ezt hívják internalizált homofóbiának.
  

  Tehát gyűlölik a melegeket és magukat is, mert azok?

  Dr. Költő András: Nem feltétlenül tudatos folyamatról van szó. Leszbikus, illetve meleg emberek két-háromszoros eséllyel vannak kitéve pszichiátriai,- és testi megbetegedéseknek, mint a velük azonos nemű életkorú és bevételű heteroszexuális társaik. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a nem tudatosított homofóbia állandó negatív hatással van rájuk.
  

  Mi a szülő feladata az előbújással kapcsolatban?

  Dr. Költő András: A türelem nagyon fontos, és hogy jelezzük a gyereknek, hogy mi magunk rendben vagyunk azzal, ha valaki homoszexuális. Meg kell várni, amíg ő maga beszélni akar. Felajánlhatjuk, hogy akár egyedül is, de menjen el pszichológushoz.
  Azért (is) jó pszichoterápiába járni, mert ez segít a megküzdő képesség és a saját jogainkért való kiállás erősítésében. Nagyon fontos, hogy erősítsük a gyerekben, hogy ő jó és értékes, és joga van küzdeni saját magáért.
  Az adott közösségben elfogadott, népszerű gyerek megítélésének kevésbé fog ártani, ha kiderül róla, hogy homoszexuális, mint annak, aki amúgy is félénk, vagy periférián van, és könnyű céltáblájává válik a bántalmazásnak.
  

  Olvastam arról, hogy Kaliforniában indítottak külön iskolát csak LMBTQ gyerekeknek.

  Dr. Költő András: Ez pont olyan szegregáció, mint amikor a roma gyerekeket külön iskolába teszik, arra való hivatkozással, hogy akkor a magához hasonlók között lehet Az ilyen szegregáció elfedi a tüneteket, nem oldja meg a problémát, hosszú távon csak még súlyosabb bajhoz vezet.
  Minél sokrétűbb egy gyerekközösség, annál megértőbb és elfogadóbb lesz. A társadalom profitál belőle a legjobban, ha megőrizzük a nyitottságot más szokások, más kultúrák és más életek iránt.
  A sokszínűség elfogadása a szegénység, az elesettség iránti részvétet, az egymásra való odafigyelést, a társadalmi szolidaritást is segítené.
  

  Milyen a tapasztalat a középiskolákkal a valóságban?

  Dr. Költő András: Vannak LMBT civil aktivisták, akik sokat tesznek azért, hogy már általános iskolákban szó essék a homoszexualitásról, ilyen kezdeményezés például a Labrisz Egyesület Melegség és megismerés programja. Az ország bármelyik iskolájában vállalják, hogy felvilágosító előadást tartanak a témában (lehet őket kérni erre – a szerk.) és azt hiszem, hogy ennek az elfogadása leginkább a helyi iskolaigazgatóktól és pedagógusoktól függ.
  Sosem a másság tudata kelti a gyűlöletet, hanem az, hogy amiről nem tudok, attól félek. És amitől félek, az dühössé tesz.
  

  A leszbikusokat jobban elfogadja a társadalom, mint a férfi párokat?

  Dr. Költő András: A legtöbb kultúrában a nők közötti érzelemkifejezésnek sokkal nagyobb szabadsága van, mint a férfiak közti intim érzelmek kifejezésének. Ha két nő megöleli, megcsókolja egymást, vagy együtt élnek, az kevésbé kiugró, kevésbé irritálja az embereket, mintha két férfi csinálja ezt.
  De az evolúció folyamán végig fennmaradt a homoszexualitás, tehát van valami funkciója, értelme mégis kell legyen, hogy minden társadalomban legyenek homoszexuális emberek. Segíthet például az azonos neműek közti agresszió szabályozásában. Az ókori görög társadalmakban a katonák közti szerelem megerősítette a harci bátorságot, harci erénynek minősült. A homoszexuális emberek, bár ritkábban adják tovább saját génjeiket gyermekvállalással, de segítenek rokonok gyermekeinek felnevelésében is, ami végső soron növeli a túlélés esélyét.
  

  
  

  Mennyire befolyásolja a szexuális érést és irányultságot a pornótartalom, amit elérhetnek a gyerekek?

  dr. Költő András: Be kell látni, hogy a gyerekeink – akár akarják, akár nem – találkozni fognak vele. Az a nézet, hogy büntessük a pornónézésen kapott gyereket, már nem életszerű. Inkább az a kérdés, hogyan értessük meg vele, hogy a pornó világa nem a valóság. Sok szexuális problémának, ami a mostani fiatalokat érinti, legyenek bármilyen irányultságúak, a pornó az egyik oka.
  Érdemes megkérdezni egy pornószínészt, kiderül, hogy ez egy kemény fizikai munka, sokszor megalázó körülmények között, és egyáltalán nem olyan élvezetes, mint amilyennek az összevágott, megszerkesztett végeredmény mutatja.
  A pszichoszexuális fejlődés utolsó állomása annak a felismerése, hogy a nemi szerveknek, a szexualitásnak örömszerző funkciója van. A pornó nagyon durván beleavatkozik ebbe a természetes folyamatba, főleg mivel a legkisebb gyereket se tudjuk az internet hatásaitól megvédeni. Ehhez társadalmi méretű párbeszédre lenne szükség. Fontos lenne, hogy tudjunk elfogulatlanul és tárgyszerűen beszélgetni a gyerekekkel, és felhívni a figyelmüket, hogy az internetnek számos veszélye van, és ennek egyike a pornó.
  

  Egy ismerős gyerek osztályában most volt hatalmas botrány, mint kiderült az egyik fiú melegpornót látott, vagy képet róla, és ezt próbálta utánozni a mosdóban. Mit lehet ilyenkor tenni?

  Dr. Költő András: Egyrészt jó lenne, ha őszintén tudnánk beszélni a gyerekkel arról, hogy vannak férfiak és nők, akik szeretik egymást – fizikailag is –, de vannak olyan nők, akik más nőket szeretnek, és olyan férfiak, akik más férfiakat.
  Másfelől szerintem nem az a felháborító, hogy a gyerek melegpornót utánoz, hanem az erőszakos, agresszív, megalázó pornójelenetek egyre emelkedő aránya. Hogy egy nő vagy férfi csoportos megalázása, megerőszakolása már normális, nem számít kivételnek.
  A gyerekek pedig azt tanulják meg, hogy mindez nem csak része a normál szexualitásnak, hanem egyenesen elvárt. Egyre alacsonyabb az ingerküszöb, ami felett perverznek, vagy erőszakosnak tűnik egy jelenet. A pornószínésznőnek úgy kell tennie, mintha élvezné, hogy egyszerre több férfi vadul megerőszakolja – a gyerek pedig azelőtt tanulja meg, és fogadja el normálisnak ezt a viselkedésformát, mielőtt bármi saját tapasztalata lenne a szexualitásról.
  Felnőttként már pontosan tudhatjuk, hogy a pornó nem valóságos, hogy „csinált”. Egy gyerek számára azonban valóságosnak tűnhet.
  

  Dr. Ritter Andrea

  Ritter Andrea pszichoanalitikusan képzett klinikai szakpszichológus, coach, mediátor. Szakterületei; a generációkon át működő családi mintázatok, a holokauszt szindróma pszichés természetének megértése, gyakorlati gyógyítása. Doktori dolgozatát is e területből írta.
  Másik szakterülete a különböző szexuális orientációkkal kapcsolatos pszichés kérdések affirmatív, elfogadó szemléletű elméleti kutatása és terápiája. Erről a kérdésről könyve is megjelent (Melegek. Ismeretlen Ismerősök a 21. Században.) A Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának alapítója és elnöke, az LMBT Tanácsadó Központ vezetője. 

  Mikortól tudja magáról egy homoszexuális gyerek, hogy más, mint a többiek?

  Dr. Ritter Andrea: Az orientáció felismerése nem egyik pillanatról a másikra születik meg, hanem szép lassan alakul ki. A tapasztalatok alapján a fiúk határozottabban tudják, ha homoszexuálisak, ezt sokszor már igen korán, akár 4-6 éves korban felfedezik.
  A kislányok, nők szexualitásának van egy plaszticitása, sokszor fluidabb, de köztük is vannak, akik igen korán igen határozottan a saját nemükhöz vonzódnak, és vannak, akik csak érett felnőtt korban szeretnek meg egy másik nőt.
  Az általános tapasztalat az, hogy 12-14 év körül tudatosodik a szexuális orientáció.
  

  Hogyan zajlik le egy homoszexuális kamaszban a másfajta identitás okozta problémákkal való megküzdés?

  dr. Ritter Andrea: A statisztikák alapján a társadalom 90%-a heteroszexuális, és mindössze 10% sorolható az egyéb szexuális érdeklődésű kategóriákba. Egy épp felnövő gyermeknek, aki amúgy is az identitáskeresés problémáival küzd, nem egyszerű megbirkózni a gondolattal, hogy nem a nagy többséghez tartozik.
  A tudatosodás és önelfogadás folyamata nagyjából 2-3 év. Először nem mondják senkinek, igyekeznek szabadulni tőle. A nehéz és hosszú út miatt a homoszexuális gyerekek emiatt jóval nagyobb önismerettel is rendelkeznek, mint az azonos korú társaik, hiszen folyamatosan figyelik, analizálják magukat, a reakcióikat, hogy megértsék és rejtsék önmagukat.
  Minden ilyen identitásra ébredés nagy belső küzdelmek árán jön létre, igazi szenvedéstörténet, még akkor is, ha a környezet alapvetően elfogadó. Egy idő után megtanulják elfogadni magukat, majd beavatják a barátokat és a szülőket is. A szülői háttér sokat segíthet abban, hogy elfogadja és felvállalja önmagát valaki. Sokszor a családon belüli coming out akkor történik meg, amikor még nincs kapcsolata, tapasztalata. Azonban előbb-utóbb az önelfogadás bizonyos pontján elkezdi keresni a szerelmet, partnerkapcsolatot. Ezek először sokszor nem is fizikai, hanem inkább csak érzelmi kötődések.
  

  Hogyan reagáljunk arra, ha a gyerekünk coming outol, előbújik?

  dr. Ritter Andrea: Az egyik leggyakoribb konfliktusforrás, hogy a gyerek, aki végre megküzdött a saját meleg identitás elfogadásával és az előbújással, azonnali teljes elfogadást vár el a szülőtől. Pedig ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez a legliberálisabb, legelfogadóbb szülőt is megdöbbenti, megrázza.
  

  Ha úgy gondolom, hogy a gyerekem homoszexuális, de nem beszél róla, kezdjek el én beszélni a témáról?

  dr. Ritter Andrea: Erőltetni az előbújást semmiképpen nem szabad, az a gyerekben esetleg korai tudatosítást jelentene, ami senkinek nem jó. De arról lehet beszélni, hogy létezik homoszexualitás, illetve hogy mi elfogadjuk ezt, éreztetni lehet, hogy szeretjük, bármilyen legyen.
  

  Mik a gyakorlati tapasztalatai a coming outokkal kapcsolatban?

  Az első kérdés általában az, hogy ez már végleges-e, tudok-e valamit változtatni azon, hogy a gyerek meleg?  Néha a legliberálisabb családban is. Ösztönösen a társadalom többségéhez akarunk tartozni, hogy ne legyünk védtelenek. A szülők meg szeretnék óvni a gyermekeiket. És amikor felmerül ez a kérdés, felszínre bukkan az összes félinformáció, meg nevelési előítélet.
  Sok szülő nagy szégyent él át és amiatt szorong, hogy valamilyen módon ő felelős a gyermeke másságáért, mert például traumatizálta, félrenevelte.
  Van egy négy alkalmas tanácsadásunk a családoknak.  A konzultáció során először mindig a szülőkkel szoktam beszélni, lehetőség szerint a gyerek jelenlétében. Az egész helyzetről, róluk, komplexen mérjük fel a helyzetet, hogy lássák, nem egy betegségről vagy tragédiáról van szó. Ettől általában megnyugszanak.
  Utána a gyerekkel beszélgetek egyedül: hogy elmondhassa, milyen helyzetben van, mit élt át addig, míg felfedezte, hogy más, mi zajlik éppen benne. Ezt egyrészt nem kell a szülőnek tudnia, ne fokozza a szorongását- másrészt meg nyilván meg kell hagyni a gyerekek jogait a titkaikhoz.
  Az utolsó alkalom pedig ismét az egész családé. Általában ekkorra már csitulnak a kedélyek. A szülők is elkezdik felfogni, mi történt. Rájönnek arra, hogy a gyermekük olyan, mint eddig, egyedi, érzékeny, okos, - csak éppen van egy más tulajdonsága.
  

  Van olyan, hogy a szülő homofóbiája miatt nem tudta elfogadni a gyerekét?

  dr. Ritter Andrea: Az esetek döntő többségében a szülők előbb vagy utóbb megbarátkoznak a helyzettel. Talán egy alkalommal volt arra példa a praxisomban, hogy egy kisebb közösségből érkezett családban, ahol a munka miatt jól ismerték egymást a munkatársak is, az édesapa rettenetesen elutasító volt. A terápia végére sikerült ugyan oda jutnia, hogy nem tagadta ki a fiát, de kikötötte, hogy külföldre kell költöznie a középiskola elvégzése után, hogy ne legyen szem előtt a faluban.
  Egyébként egy ilyen élethelyzetben és az identitáskeresésnek ebben a szakaszában lépnek fel leginkább a reparatív (a szexuális orientációt heteroszexuálissá változtató) terápia ajánlói. Ők azt ígérik, hogy megerősítve az adott nemi identitást, a férfias vagy nőies mintákat a szexuális orientáció a „normális” felé fordul, vagyis az illető heteroszexuálissá válik.
  Sok évtized sok terápiás tapasztalata és kutatása azonban azt mutatja, hogy ez nem történik meg. Ha a szülők kérésére vagy akár saját elhatározásból elmenő fiatal azt éli meg, hogy egy olyan célt kell elérni, amelyet Ő képtelen. Az ösztönvágyak maradnak, vagyis továbbra is vonzódni fog a saját neméhez, és nem tudta teljesíteni a terapeuta elvárását, miszerint képes legyen beilleszkedni, az elvárásoknak megfelelően érezni. Ez óriási további szorongásokat és neurotikus gátlásokat okoz benne a melegség miatt már amúgy is meglévők mellett.
  

  
  

  Van ennek bármiféle igazságalapja?

  dr. Ritter Andrea: Nem sok. Az egész egy főként Amerikából származó, minden tudományos alapot nélkülöző, vallásos dogmákra épülő nézet, amely bűnnek és elítélendő dolognak tartja a homoszexualitást.
  Azt állítják, hogy egy helyreállító terápiával megváltoztatható a szexuális orientáció. Mi, a szakmai szervezetek által ma hivatalosan is elfogadott affirmatív (támogató) terápia képviselői ezzel szemben azt mondjuk, hogy a homoszexuálisok (és egyéb queer identitású emberek) szexuális orientációját nem LEHET és nem is KELL megváltoztatni.
  Nem képviseljük sem a heteroszexualitás elsőbbségét, sem a homoszexualitás elsőbbségét. Azt valljuk, hogy minden ember találja meg a saját útját, értse örömmel élje meg a saját vágyait, szeretetét, hogy komplex, kiegyensúlyozott életet élhessen. Több olyan kliensem is volt, aki több év reparatív terápia után extrém szorongással jött el a „pszichológusától”, tehát a kezelés nem hogy javított, hanem rontott az állapotukon.
  Az elmélet tudományos megalapozatlanságáról mindent elmond, hogy amikor a reparatív terápia hírhedt alakja, Joseph Nicolosi Budapesten járt, tudtunk róla, hogy tart valahol, egy titkos helyen továbbképzést, de a hivatalos szakmai szervezeteket szisztematikusan kizárták, hiába tiltakoztunk levélben és jeleztük a szakmai párbeszéd igényünket,, azzal a kifejezett kéréssel, hogy részt vehessünk az eseményen. Zárt meghívásos rendszerben hívtak el olyan vendégeket, akikről tudták, hogy hisznek a terápia sikerességében.
  Kifejezetten rossznak tartom, hogy Nicolosinak már 2 könyve is megjelent magyarul, amelyek azt sugallják mind a szülőknek, mind akár a szakembereknek, hogy a homoszexualitás betegség vagy akár b

ehéz lehet homoszexuális, biszexuális, transzszexuális gyermek szüleinek lenni. Minden tolerancia és szeretet mellett is bitang kemény megküzdeni azzal a ténnyel, hogy a gyermekünk más, mint a társadalom nagy része, hogy addig is kemény küzdelmei voltak saját maga elfogadásával, és hogy a előbújás után is mindennapos problémát jelent, vagy legalábbis kérdéseket vet fel számára identitása megélése.
Hogy nehezebben illeszkedik be az előítéletekkel teli társadalomba, és ha nagyon szerencsés is, valószínűleg problémásabb lesz számára a társkeresés (minimum statisztikai alapon). De úgy gondolom, nehéz lehet a gyereknek is, aki évek alatt lassan hozzászokott „saját magához”, amikor pedig az egészet elmondja a szüleinek, nem biztos hogy azonnal az elvárt választ kapja.

Megkérdeztünk két, a témában járatos szakembert: Dr. Költő Andrást, az ELTE Pszichológia karának adjunktusát, aki a téma kutatója és egészségfejlesztő szakpszichológus, és Dr. Ritter Andreát, aki a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának elnöke, és magánrendelésén, klinikai szakpszichológusként többek között LMBTQ emberekkel, illetve családjukkal foglalkozik. Hogy a homoszexualitásról ne csak a távolból beszéljünk, feltettem kérdéseimet egy homoszexuális ismerősömnek is a saját identitáskeresésével kapcsolatban.
Természetesen ezek a beszélgetések általánosak, és nem nyújtanak instant megoldást. Homoszexuális barátom példája is egyedi és nem felel meg minden egyes előbújás-történetnek.

Ha úgy érzi, Önnek, a gyermekének, vagy a családjának pszichológusi segítségre van szüksége a coming out feldolgozásához, átgondolásához, megbeszéléséhez, bátran keresse a beszélgetésekben vázolt lehetőségeket, vagy nyugodtan írjon a divany.hu pszichológus kollégájának, Sákovics Diánának, és persze kereshet más szakembert is.
Azt javasoljuk azonban, kerülje el azokat a „szakembereket” akik szerint a gyermek nemi identitásának megváltoztatása jelenti a terápiát: ennek tudománytalanságában (és veszélyességében) mindkét szakértőnk egyetért, a cikk szerzője pedig osztja álláspontjukat.

Ambrus

Ambrus fiatal, sikeres, harmincas barátom, kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. Már felnőttként ismerkedtünk meg, és sosem volt titok számomra, hogy homoszexuális. Feltettem neki pár kérdést azzal kapcsolatban, milyen volt számára az előbújás - vagyis az, amikor a külvilág előtt is vállalta homoszexualitását.

Mikor jöttél rá arra, hogy homoszexuális vagy?

Ambrus: Ez nem reveláció volt, inkább egy folyamat. Szerintem 13-14 éves lehettem, amikor először feltűnt hogy tetszik egy-egy fiú, de ezekkel a gondolatokkal nagyon sokáig nem mertem foglalkozni, próbáltam elnyomni magamban, vártam hátha elmúlik. Aztán persze egyre biztosabb lettem hogy ez a helyzet, de jó pár évig tartott mire akár magamnak is "be mertem vallani".

Milyen volt ezzel szembesülni? Elmondtad valakinek?

Ambrus: Ahogy egyre jobban elfogadtam, először egyre jobban meg voltam ijedve. Kicsit olyan érzés volt, mintha a feje tetejére állt volna a világ, vagy legalábbis nem éreztem, hogy tudnék beleilleni azokba a tradicionális szerepekbe, amik gyerekkoromban körülvettek. Vidéki városban jártam gimnáziumba, nem ismertem melegeket, internethez is korlátozottan jutottam, sokáig nem tudtam ezt senkivel megbeszélni. Azért nagyon sose pánikoltam be, bíztam benne hogy majd kialakul.

Milyen homoszexuális kamasznak lenni? Mesélnél kicsit arról, kik elől titkolóztál, milyen közösségekben- ez hogyan hatott rád – kikben tudtál megbízni, kikben nem?

Ambrus: A húszas évem elejéig gyakorlatilag mindenki előtt titkolóztam. Tegyük hozzá, hogy ez a kétezres évek közepe volt, jobb volt a helyzet, mint mondjuk 10 évvel előtte, de rosszabb, mint most, főleg vidéken.
Így utólag visszagondolva több félelem volt bennem, mint kellett volna, megbízhattam volna pár emberben, de egyszerűen nem éreztem magam késznek. Attól függetlenül hogy erről sosem beszéltem, szociális maradtam, sok barátom volt, jártam szórakozni, általában jól éreztem magam, csak éppen végig rajtam volt a "hetero-álarc".

Mikor és kinek coming outoltál először?

Ambrus: 21-22 voltam, a legjobb barátomnak.

Coming outoltál a szüleidnek?

Ambrus: Tulajdonképpen sosem sikerült a szüleimnek coming outolni, hiába terveztem évekig. Részben a félelem, részben anyám hosszú és súlyos betegsége miatt. Úgy éreztem hogy csak felesleges plusz terhet róna a családra, és csak nekem lenne könnyebb. Azóta ezt már másképp gondolom, néha bánom, hogy nem mondtam el nekik előbb. Anyám azóta sajnos már nincs velünk, apám meg valamilyen kerülőúton rájött, de vele azóta is nagyon jó a kapcsolatunk.

Van olyan környezet, ahol a mai napig nem mondanád el soha, hogy homoszexuális vagy?

Ambrus: Nem igazán, baráti és munkahelyi körökben szinte teljesen "out" vagyok. Egyedül a család idősebb tagjai vannak kicsit homályban, de aztán ki tudja, még mi lesz. Lennének olyan közösségek ahol nem feltétlen merném felvállalni, de ezeket nyilván inkább kerülöm.

Mit gondolsz most a magyar viszonyokról másság és elfogadás terén? Változott-e a kamaszkorodhoz képest, és ha igen, milyen irányba?

Ambrus: Úgy érzem hogy a kamaszkoromhoz képest sokat haladtunk előre, de azt is tudom hogy eléggé buborékban élek régóta. Régebben egyetem, szakkollégium, évek óta multinál vagyok, a baráti társaságaim is elfogadóak. Tisztában vagyok vele, hogy ez nincs mindenhol így. Összességében úgy gondolom hogy egy ideig egész jól pozitív irányba haladtunk, de az utóbbi pár évben kicsit megbotlott/lelassult a folyamat.

Mikor volt az első kapcsolatod? Milyen homoszexuális fiatal férfinak lenni Magyarországon társ és partnerkeresés szempontjából? Hogyan lehet ismerkedni, ha egyszer a legtöbben nem bújnak elő?

Ambrus: Az első párkapcsolatom 27 éves koromra sikerült, cserébe már 3-4 éve tart. A társkeresés szerintem azóta se változott sokat, maximum egyre több rá az app. Melegként szinte természetes az internetes társkeresés, mindig is az volt, mert talán ez a legegyszerűbb, és meleg körökben nem is társul hozzá semmilyen stigma. Vannak persze bulik is, ahol ez szintén működhet, de én úgy érzem, hogy régebben több volt belőlük. Több hely is volt, több ide-oda szervezett buli is - bár lehet hogy csak én öregszem.

Dr. Költő András

Egészségfejlesztő szakpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Affektív Pszichológia Tanszék adjunktusa. Diplomáját 2008-ban szerezte az ELTÉ-n, 2010 óta dolgozik az Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása elnevezésű, az Egészségügyi Világszervezettel együttműködésben végzett nemzetközi kutatás magyar kutatócsoportjában.
A serdülők szexuális és mentális egészségét kutatja. Jelenleg egy olyan projekten dolgozik, amiben hat ország fiataljainak romantikus vonzódását és a fiatalok testi-lelki egészségét hasonlítják össze.
A tudományos munka és az oktatás mellett pszichológiai tanácsadást nyújt, elsősorban pszichoszomatikus problémákkal küzdő, illetve LMBT identitású klienseknek.

Milyen életkorban vehetjük komolyan, ha a gyerek kijelenti magáról, hogy homoszexuális?

Dr. Költő András: Ha egy kisgyerek mondja, hogy szerelmes egy vele azonos neműbe, az nem ugyanaz, mintha egy nagykamasz mondana hasonlót. A serdülőkor feladata az identitás kialakítása, a szexuális irányultság pedig az identitásunk része, ezért a kamaszkor végéig nem lehet biztonsággal kijelenteni valakiről, hogy heteroszexuális, homoszexuális vagy biszexuális, mert az irányultság még alakulhat, formálódhat

Bátorítsuk-e a homoszexuális kamaszgyerekünket előbújásra?

Dr. Költő András: Olyan társadalomban élünk, ami a homoszexualitást, mint minden másságot, élesen elítéli. Sokakat ér emiatt akár munkahelyi megkülönböztetés is, tehát még a felnőtteket is érinti. Az előbújás egyéni megítélés és mérlegelés kérdése, és már az is jó, ha a gyerek és a szülő együtt tudja megbeszélni, mert ez azt mutatja, hogy a gyerek legalább a szülő előtt őszinte tud lenni.
Szülőként azt érdemes először kipuhatolni, hogy a gyerek tanára hogy áll hozzá ehhez a kérdéshez. Egy érzékeny és toleráns tanár sokat jelenthet ebből a szempontból. Mivel az azonos neműekhez vonzódó kamaszok gyakran ki vannak téve a kortársbántalmazás (bullying) veszélyének, fontos tudni, hogy általában a tanár hogyan viszonyul a bullying jelenségéhez, milyen lépéseket tesz például, ha kiderül, hogy valakit zaklatnak az osztálytársai.

Érdemes-e a gyereket terápiára vinni?

Dr. Költő András: Elsősorban annak van szüksége a pszichológus segítségére, aki stresszt és szorongást él át. Lehet, hogy a gyerek homoszexualitása miatt aggódó szülőnek inkább van szüksége terápiára, mint magának a gyereknek…
Persze, ezzel nem akarom kisebbíteni az azonos neműekhez vonzódó fiatalok szorongását. Vannak olyan problémák, amik a meleg, vagy biszexuális identitással kapcsolatosak, és a pszichológusának - saját szexuális irányultságától függetlenül - fel kell készülnie arra, hogy ezeket a speciális kérdéseket kezelje.
A kezelés azonban nem jelentheti a melegségből való „kigyógyítást”. A homoszexualitás 1980-ban kikerült a Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvéből, nem tekintjük patológiás jelenségnek.

A transzszexualitás is kamaszkor végére derül ki?

Dr. Költő András: Igen, de fontos tisztázni, hogy, az identitás szempontjából különbözik egymástól a homo- és a transzszexualitás. A homoszexuális ember „rendben van” a saját biológiai nemével – csak az azonos neműekhez vonzódik.
A transzszexualitás viszont nem orientáció kérdése. Nem az a kérdés, hogy számomra melyik nem a vonzó, hanem hogy én milyen nemű vagyok, olyan nemű testben élek-e, mint amilyen neműnek érzem magam.
Ez mélyebb és sokszor a pszichológiai fejlődés korábbi szakaszára visszanyúló probléma. Ha úgy látjuk, hogy a gyerekünk nem érzi jól magát a bőrében, és kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy ő a másik nembe tartozik, akkor érdemes segítséget kérni.

Engedjem neki? Forduljak pszichológushoz?

Dr. Költő András: Ha ez zavarja magát, feltétlen, de olyan pszichológushoz, aki nem a gyermeket kezeli, hanem a családban, mint rendszerben lévő problémákat vizsgálja. Érdemes a szakemberrel együtt elgondolkodni rajta, hogy ez miért okoz a szülőnek kellemetlenséget? Mi az, ami félelmetes számára? Természetes, ha stresszt él át, amikor a gyermekéről kiderül, hogy homo,-bi,- vagy transzszexuális, főleg ha azelőtt a családban nem fordult elő.
Hogy a gyereknek mikor van szükség pszichológusra, inkább társadalmi kérdés. A transzszexualitás – amit a legújabb meghatározás szerint gender-diszfóriaként, vagyis a saját nemmel való elégedetlenségként tartanak számon – azonban súlyos mentális probléma is lehet, amiben a transzszexuális személynek mindenképpen szüksége van pszichoterápiás segítségre.

Azt hiszem a felvilágosult szülőnek nem is annyira a ténnyel van problémája, hogy a gyerekem homo,- vagy transzszexuális, hanem hogy meg tudom-e óvni őt a – főként társadalmi –következményektől.

Dr. Költő András: A kutatások alapján a transzszexuális személyeknél sokkal nagyobb az öngyilkosság és az erőszakos halálnemek kockázata, mint (nemi irányultságtól függetlenül) azoknál, akiknek a biológiai és a "lelki" neme egybeesik.
A legfontosabb, hogy azt tisztázzuk, miben kell segítenie a pszichoterapeutának. Elsősorban abban, hogy a kliensei megtalálják a saját életcéljukat, és választ kapjanak azokra a kérdésekre, hogy ki vagyok én, mi az identitásom.
És ha az identitás része az, hogy másik testben akar élni, és nem tudja elviselni, hogy olyan nemi szervei vannak, olyan teste, ami számára idegen, akkor segíteni kell őt a nemátalakítás folyamatában is. De van, akiknél már felszabadító hatású, ha ki tudja mondani, fel tudja vállalni, hogy a másik nem viselkedési normái szerint akar élni. Lehet, hogy egy transzszexuális nő teljes és boldog életet élhet úgy is, ha rövidre nyírja a haját, férfiruhát vesz, és férfias szokásokat alakít ki, de magát a testét nem kell megváltoztatnia ahhoz, hogy jól érezze magát.

Hogyan tereljük az előbújásra a szót, ha a gyerek nem nyílik meg előttünk?

Dr. Költő András: Ha szeretetteljes környezetben nő fel a gyerek, és tudja, hogy megbízhat a szüleiben, akkor a gyerek meg fog nyílni. Türelem. A gyerekeknek is tudatosítani kell, hogy ez a szülőknek nehéz, főleg ő az első vállaltan homoszexuális a családban.
De itt is a kritikus tömeg elve érvényesül, minél több pozitív példát lát a gyerek maga körül a társadalomban, annál könnyebb lesz neki is. Szoros összefüggés van aközött is, hogy az embereknek mennyi meleg-leszbikus barátjuk van, és mennyire elfogadó a társadalom a másság iránt.
Sok meleg és leszbikus személy lelki problémáit az okozza, hogy a társadalom homofóbiáját magukévá teszik, és függetlenül a saját identitásuktól, a meleggyűlölet bennük is munkál, csak rejtett formában – ezt hívják internalizált homofóbiának.

Tehát gyűlölik a melegeket és magukat is, mert azok?

Dr. Költő András: Nem feltétlenül tudatos folyamatról van szó. Leszbikus, illetve meleg emberek két-háromszoros eséllyel vannak kitéve pszichiátriai,- és testi megbetegedéseknek, mint a velük azonos nemű életkorú és bevételű heteroszexuális társaik. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a nem tudatosított homofóbia állandó negatív hatással van rájuk.

Mi a szülő feladata az előbújással kapcsolatban?

Dr. Költő András: A türelem nagyon fontos, és hogy jelezzük a gyereknek, hogy mi magunk rendben vagyunk azzal, ha valaki homoszexuális. Meg kell várni, amíg ő maga beszélni akar. Felajánlhatjuk, hogy akár egyedül is, de menjen el pszichológushoz.
Azért (is) jó pszichoterápiába járni, mert ez segít a megküzdő képesség és a saját jogainkért való kiállás erősítésében. Nagyon fontos, hogy erősítsük a gyerekben, hogy ő jó és értékes, és joga van küzdeni saját magáért.
Az adott közösségben elfogadott, népszerű gyerek megítélésének kevésbé fog ártani, ha kiderül róla, hogy homoszexuális, mint annak, aki amúgy is félénk, vagy periférián van, és könnyű céltáblájává válik a bántalmazásnak.

Olvastam arról, hogy Kaliforniában indítottak külön iskolát csak LMBTQ gyerekeknek.

Dr. Költő András: Ez pont olyan szegregáció, mint amikor a roma gyerekeket külön iskolába teszik, arra való hivatkozással, hogy akkor a magához hasonlók között lehet Az ilyen szegregáció elfedi a tüneteket, nem oldja meg a problémát, hosszú távon csak még súlyosabb bajhoz vezet.
Minél sokrétűbb egy gyerekközösség, annál megértőbb és elfogadóbb lesz. A társadalom profitál belőle a legjobban, ha megőrizzük a nyitottságot más szokások, más kultúrák és más életek iránt.
A sokszínűség elfogadása a szegénység, az elesettség iránti részvétet, az egymásra való odafigyelést, a társadalmi szolidaritást is segítené.

Milyen a tapasztalat a középiskolákkal a valóságban?

Dr. Költő András: Vannak LMBT civil aktivisták, akik sokat tesznek azért, hogy már általános iskolákban szó essék a homoszexualitásról, ilyen kezdeményezés például a Labrisz Egyesület Melegség és megismerés programja. Az ország bármelyik iskolájában vállalják, hogy felvilágosító előadást tartanak a témában (lehet őket kérni erre – a szerk.) és azt hiszem, hogy ennek az elfogadása leginkább a helyi iskolaigazgatóktól és pedagógusoktól függ.
Sosem a másság tudata kelti a gyűlöletet, hanem az, hogy amiről nem tudok, attól félek. És amitől félek, az dühössé tesz.

A leszbikusokat jobban elfogadja a társadalom, mint a férfi párokat?

Dr. Költő András: A legtöbb kultúrában a nők közötti érzelemkifejezésnek sokkal nagyobb szabadsága van, mint a férfiak közti intim érzelmek kifejezésének. Ha két nő megöleli, megcsókolja egymást, vagy együtt élnek, az kevésbé kiugró, kevésbé irritálja az embereket, mintha két férfi csinálja ezt.
De az evolúció folyamán végig fennmaradt a homoszexualitás, tehát van valami funkciója, értelme mégis kell legyen, hogy minden társadalomban legyenek homoszexuális emberek. Segíthet például az azonos neműek közti agresszió szabályozásában. Az ókori görög társadalmakban a katonák közti szerelem megerősítette a harci bátorságot, harci erénynek minősült. A homoszexuális emberek, bár ritkábban adják tovább saját génjeiket gyermekvállalással, de segítenek rokonok gyermekeinek felnevelésében is, ami végső soron növeli a túlélés esélyét.

Mennyire befolyásolja a szexuális érést és irányultságot a pornótartalom, amit elérhetnek a gyerekek?

dr. Költő András: Be kell látni, hogy a gyerekeink – akár akarják, akár nem – találkozni fognak vele. Az a nézet, hogy büntessük a pornónézésen kapott gyereket, már nem életszerű. Inkább az a kérdés, hogyan értessük meg vele, hogy a pornó világa nem a valóság. Sok szexuális problémának, ami a mostani fiatalokat érinti, legyenek bármilyen irányultságúak, a pornó az egyik oka.
Érdemes megkérdezni egy pornószínészt, kiderül, hogy ez egy kemény fizikai munka, sokszor megalázó körülmények között, és egyáltalán nem olyan élvezetes, mint amilyennek az összevágott, megszerkesztett végeredmény mutatja.
A pszichoszexuális fejlődés utolsó állomása annak a felismerése, hogy a nemi szerveknek, a szexualitásnak örömszerző funkciója van. A pornó nagyon durván beleavatkozik ebbe a természetes folyamatba, főleg mivel a legkisebb gyereket se tudjuk az internet hatásaitól megvédeni. Ehhez társadalmi méretű párbeszédre lenne szükség. Fontos lenne, hogy tudjunk elfogulatlanul és tárgyszerűen beszélgetni a gyerekekkel, és felhívni a figyelmüket, hogy az internetnek számos veszélye van, és ennek egyike a pornó.

Egy ismerős gyerek osztályában most volt hatalmas botrány, mint kiderült az egyik fiú melegpornót látott, vagy képet róla, és ezt próbálta utánozni a mosdóban. Mit lehet ilyenkor tenni?

Dr. Költő András: Egyrészt jó lenne, ha őszintén tudnánk beszélni a gyerekkel arról, hogy vannak férfiak és nők, akik szeretik egymást – fizikailag is –, de vannak olyan nők, akik más nőket szeretnek, és olyan férfiak, akik más férfiakat.
Másfelől szerintem nem az a felháborító, hogy a gyerek melegpornót utánoz, hanem az erőszakos, agresszív, megalázó pornójelenetek egyre emelkedő aránya. Hogy egy nő vagy férfi csoportos megalázása, megerőszakolása már normális, nem számít kivételnek.
A gyerekek pedig azt tanulják meg, hogy mindez nem csak része a normál szexualitásnak, hanem egyenesen elvárt. Egyre alacsonyabb az ingerküszöb, ami felett perverznek, vagy erőszakosnak tűnik egy jelenet. A pornószínésznőnek úgy kell tennie, mintha élvezné, hogy egyszerre több férfi vadul megerőszakolja – a gyerek pedig azelőtt tanulja meg, és fogadja el normálisnak ezt a viselkedésformát, mielőtt bármi saját tapasztalata lenne a szexualitásról.
Felnőttként már pontosan tudhatjuk, hogy a pornó nem valóságos, hogy „csinált”. Egy gyerek számára azonban valóságosnak tűnhet.

Dr. Ritter Andrea

Ritter Andrea pszichoanalitikusan képzett klinikai szakpszichológus, coach, mediátor. Szakterületei; a generációkon át működő családi mintázatok, a holokauszt szindróma pszichés természetének megértése, gyakorlati gyógyítása. Doktori dolgozatát is e területből írta.
Másik szakterülete a különböző szexuális orientációkkal kapcsolatos pszichés kérdések affirmatív, elfogadó szemléletű elméleti kutatása és terápiája. Erről a kérdésről könyve is megjelent (Melegek. Ismeretlen Ismerősök a 21. Században.) A Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának alapítója és elnöke, az LMBT Tanácsadó Központ vezetője. 

Mikortól tudja magáról egy homoszexuális gyerek, hogy más, mint a többiek?

Dr. Ritter Andrea: Az orientáció felismerése nem egyik pillanatról a másikra születik meg, hanem szép lassan alakul ki. A tapasztalatok alapján a fiúk határozottabban tudják, ha homoszexuálisak, ezt sokszor már igen korán, akár 4-6 éves korban felfedezik.
A kislányok, nők szexualitásának van egy plaszticitása, sokszor fluidabb, de köztük is vannak, akik igen korán igen határozottan a saját nemükhöz vonzódnak, és vannak, akik csak érett felnőtt korban szeretnek meg egy másik nőt.
Az általános tapasztalat az, hogy 12-14 év körül tudatosodik a szexuális orientáció.

Hogyan zajlik le egy homoszexuális kamaszban a másfajta identitás okozta problémákkal való megküzdés?

dr. Ritter Andrea: A statisztikák alapján a társadalom 90%-a heteroszexuális, és mindössze 10% sorolható az egyéb szexuális érdeklődésű kategóriákba. Egy épp felnövő gyermeknek, aki amúgy is az identitáskeresés problémáival küzd, nem egyszerű megbirkózni a gondolattal, hogy nem a nagy többséghez tartozik.
A tudatosodás és önelfogadás folyamata nagyjából 2-3 év. Először nem mondják senkinek, igyekeznek szabadulni tőle. A nehéz és hosszú út miatt a homoszexuális gyerekek emiatt jóval nagyobb önismerettel is rendelkeznek, mint az azonos korú társaik, hiszen folyamatosan figyelik, analizálják magukat, a reakcióikat, hogy megértsék és rejtsék önmagukat.
Minden ilyen identitásra ébredés nagy belső küzdelmek árán jön létre, igazi szenvedéstörténet, még akkor is, ha a környezet alapvetően elfogadó. Egy idő után megtanulják elfogadni magukat, majd beavatják a barátokat és a szülőket is. A szülői háttér sokat segíthet abban, hogy elfogadja és felvállalja önmagát valaki. Sokszor a családon belüli coming out akkor történik meg, amikor még nincs kapcsolata, tapasztalata. Azonban előbb-utóbb az önelfogadás bizonyos pontján elkezdi keresni a szerelmet, partnerkapcsolatot. Ezek először sokszor nem is fizikai, hanem inkább csak érzelmi kötődések.

Hogyan reagáljunk arra, ha a gyerekünk coming outol, előbújik?

dr. Ritter Andrea: Az egyik leggyakoribb konfliktusforrás, hogy a gyerek, aki végre megküzdött a saját meleg identitás elfogadásával és az előbújással, azonnali teljes elfogadást vár el a szülőtől. Pedig ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez a legliberálisabb, legelfogadóbb szülőt is megdöbbenti, megrázza.

Ha úgy gondolom, hogy a gyerekem homoszexuális, de nem beszél róla, kezdjek el én beszélni a témáról?

dr. Ritter Andrea: Erőltetni az előbújást semmiképpen nem szabad, az a gyerekben esetleg korai tudatosítást jelentene, ami senkinek nem jó. De arról lehet beszélni, hogy létezik homoszexualitás, illetve hogy mi elfogadjuk ezt, éreztetni lehet, hogy szeretjük, bármilyen legyen.

Mik a gyakorlati tapasztalatai a coming outokkal kapcsolatban?

Az első kérdés általában az, hogy ez már végleges-e, tudok-e valamit változtatni azon, hogy a gyerek meleg?  Néha a legliberálisabb családban is. Ösztönösen a társadalom többségéhez akarunk tartozni, hogy ne legyünk védtelenek. A szülők meg szeretnék óvni a gyermekeiket. És amikor felmerül ez a kérdés, felszínre bukkan az összes félinformáció, meg nevelési előítélet.
Sok szülő nagy szégyent él át és amiatt szorong, hogy valamilyen módon ő felelős a gyermeke másságáért, mert például traumatizálta, félrenevelte.
Van egy négy alkalmas tanácsadásunk a családoknak.  A konzultáció során először mindig a szülőkkel szoktam beszélni, lehetőség szerint a gyerek jelenlétében. Az egész helyzetről, róluk, komplexen mérjük fel a helyzetet, hogy lássák, nem egy betegségről vagy tragédiáról van szó. Ettől általában megnyugszanak.
Utána a gyerekkel beszélgetek egyedül: hogy elmondhassa, milyen helyzetben van, mit élt át addig, míg felfedezte, hogy más, mi zajlik éppen benne. Ezt egyrészt nem kell a szülőnek tudnia, ne fokozza a szorongását- másrészt meg nyilván meg kell hagyni a gyerekek jogait a titkaikhoz.
Az utolsó alkalom pedig ismét az egész családé. Általában ekkorra már csitulnak a kedélyek. A szülők is elkezdik felfogni, mi történt. Rájönnek arra, hogy a gyermekük olyan, mint eddig, egyedi, érzékeny, okos, - csak éppen van egy más tulajdonsága.

Van olyan, hogy a szülő homofóbiája miatt nem tudta elfogadni a gyerekét?

dr. Ritter Andrea: Az esetek döntő többségében a szülők előbb vagy utóbb megbarátkoznak a helyzettel. Talán egy alkalommal volt arra példa a praxisomban, hogy egy kisebb közösségből érkezett családban, ahol a munka miatt jól ismerték egymást a munkatársak is, az édesapa rettenetesen elutasító volt. A terápia végére sikerült ugyan oda jutnia, hogy nem tagadta ki a fiát, de kikötötte, hogy külföldre kell költöznie a középiskola elvégzése után, hogy ne legyen szem előtt a faluban.
Egyébként egy ilyen élethelyzetben és az identitáskeresésnek ebben a szakaszában lépnek fel leginkább a reparatív (a szexuális orientációt heteroszexuálissá változtató) terápia ajánlói. Ők azt ígérik, hogy megerősítve az adott nemi identitást, a férfias vagy nőies mintákat a szexuális orientáció a „normális” felé fordul, vagyis az illető heteroszexuálissá válik.
Sok évtized sok terápiás tapasztalata és kutatása azonban azt mutatja, hogy ez nem történik meg. Ha a szülők kérésére vagy akár saját elhatározásból elmenő fiatal azt éli meg, hogy egy olyan célt kell elérni, amelyet Ő képtelen. Az ösztönvágyak maradnak, vagyis továbbra is vonzódni fog a saját neméhez, és nem tudta teljesíteni a terapeuta elvárását, miszerint képes legyen beilleszkedni, az elvárásoknak megfelelően érezni. Ez óriási további szorongásokat és neurotikus gátlásokat okoz benne a melegség miatt már amúgy is meglévők mellett.

Van ennek bármiféle igazságalapja?

dr. Ritter Andrea: Nem sok. Az egész egy főként Amerikából származó, minden tudományos alapot nélkülöző, vallásos dogmákra épülő nézet, amely bűnnek és elítélendő dolognak tartja a homoszexualitást.
Azt állítják, hogy egy helyreállító terápiával megváltoztatható a szexuális orientáció. Mi, a szakmai szervezetek által ma hivatalosan is elfogadott affirmatív (támogató) terápia képviselői ezzel szemben azt mondjuk, hogy a homoszexuálisok (és egyéb queer identitású emberek) szexuális orientációját nem LEHET és nem is KELL megváltoztatni.
Nem képviseljük sem a heteroszexualitás elsőbbségét, sem a homoszexualitás elsőbbségét. Azt valljuk, hogy minden ember találja meg a saját útját, értse örömmel élje meg a saját vágyait, szeretetét, hogy komplex, kiegyensúlyozott életet élhessen. Több olyan kliensem is volt, aki több év reparatív terápia után extrém szorongással jött el a „pszichológusától”, tehát a kezelés nem hogy javított, hanem rontott az állapotukon.
Az elmélet tudományos megalapozatlanságáról mindent elmond, hogy amikor a reparatív terápia hírhedt alakja, Joseph Nicolosi Budapesten járt, tudtunk róla, hogy tart valahol, egy titkos helyen továbbképzést, de a hivatalos szakmai szervezeteket szisztematikusan kizárták, hiába tiltakoztunk levélben és jeleztük a szakmai párbeszéd igényünket,, azzal a kifejezett kéréssel, hogy részt vehessünk az eseményen. Zárt meghívásos rendszerben hívtak el olyan vendégeket, akikről tudták, hogy hisznek a terápia sikerességében.
Kifejezetten rossznak tartom, hogy Nicolosinak már 2 könyve is megjelent magyarul, amelyek azt sugallják mind a szülőknek, mind akár a szakembereknek, hogy a homoszexualitás betegség vagy akár b

#1 Dr.BauerBela

---

Homoszexuális hajlam

A homoszexuális hajlammal kapcsolatban nagyon kevesen mernek kérdéseket feltenni. Sok serdülőt és fiatalt érint valamilyen formában, mégis félve hozzák szóba. Talán azért, mert már egy egyszerű kérdés magában hordozza a félelmet, hogy elítélik a többiek.

- hirdetések -

A skála egyik pontja: homoszexualitás

Arányaiban kevesen vannak olyanok, akik teljes egészében homoszexuális irányultságúak. Ha az emberi szexualitás változatosságát egy egyenesen ábrázoljuk, akkor annak egyik végén a heteroszexualitás, a másik végén a homoszexuális irányultságot helyezhetjük el. A kettő között, középen, a biszexualitás áll, azok, akik mindkét nemhez ugyanannyira vonzódnak szexuálisan. Mi a helyzet a skála többi pontjával? A tudományos vizsgálatok szerint a biszexualitás lehetősége mindenkiben megvan, a különbség a neveltetés, a kulturális és szociális hatások miatt jelenik meg. Van olyan közöttünk, akik valahol a hetero- és biszexualitás között mozognak, vannak olyanok, akik egyértelműen húznak az ellenkező nem felé.
Azonban azt is fontos hangsúlyozni, hogy ha egyszer vagy néhányszor volt már azonos neművel kalandod még nem jelenti azt, hogy homo- vagy biszexuális vagy. Az azonos nemű kalandok, különösen tini korban nem ritkák.

Elfogadottság

Ha körülnézünk a világban, nagyon különös kettőséget tapasztalunk meg. Egyrészt a keresztény kultúrkör elég markáns elvárásokat fogalmazott meg a helyes szexuális viselkedésről. Másrészről a XXI. században a leszbikusság például szexisséget tükröz a férfiak számára. Akkor most, hogy is van ez? Elfogadott vagy mégsem? Sajnos még nincs egyértelmű válasz erre a társadalomban. Szerencsére a tudomány feltalálta a spanyolviaszt: ez nem betegség. Az ezer éves hagyományokat nehéz felülírni.
A homoszexualitás elfogadásával valahogy úgy állunk, mint a kövérséggel: régen elfogadott volt, sőt elvárt egy tisztes embertől hogy jól táplált legyen, a molett nők a termékenységet szimbolizálták. Manapság a túlsúllyal szenvedők kiközösítés áldozatai lehetnek. Ugyanez a helyzet a homoszexualitással is. Talán ebben rejlik a gyökere annak, hogy tabu témaként kezeljük.
Kiszámíthatatlan, hogy ki hogyan reagál rá, hiszen más körülmények között nevelkedünk. Egyes családok úgy nevelik gyermeküket, hogy a másik ember személye a fontos, „amit az ágyban csinál” az csak az ő dolga. Míg mások összekeverik a homoszexualitás az erénytelenséggel, a tivornyával, a gátlástalansággal és a bűnnel.

Csak szexualitás?

A homoszexualitás kifejezés magában hordozza a szexualitás szót is, emiatt hajlamosak vagyunk a kapcsolat egyetlen aspektusára gondolni. Valóban ennyi lenne az egész? Szex azonos neműek között? A homo- vagy biszexuális párok is ugyanolyan párkapcsolatban élnek, mint heteroszexuális társaik. Ugyanolyan szerelem, meghittség és elfogadás köti össze őket, mint bárki mást.
A homoszexuális egyének gyakran néznek szembe olyan vádakkal, minthogy túl sok személlyel létesítenek szexuális kapcsolatot. Ha levetkőzzük előítéletinket és szétnézünk a heteroszexuális emberek háza táján, akkor nem sok különbséget nem találunk ezen a téren. A hedonisztikus életmód, a gyakori párcsere gyökereit az egyéni élettörténetben találhatjuk meg, függetlenül a szexuális irányultságtól.

Mit tegyél, ha...

Ha egy azonos nemű barátod közeledni próbál hozzád: Ez akkor lehet különösen kellemetlen, ha te magad sem tudod, hogy hogyan állj hozzá a kérdéshez. Ha a homoszexualitás benned viszolygást és undort kelt, akkor könnyen véget érhet a barátság. A legegyszerűbb módja, ha ugyanúgy kezeled, mint bárki mást, aki közeledik feléd, de nem tetszik. A legjobb ilyenkor nyíltan kimondani azt, hogy rossz ajtón kopogtat, de barátként szükséged lehet rá.
Barátodról kiderül, hogy az azonos neműekhez vonzódik: Nehéz lehet ilyen helyzetekben hideg fejjel gondolkodni. Ilyenkor két gondolat merülhet fel: „ami eddig történt az hazugság. hazudott mindenben.” Miben hazudott pontosan? Abban, hogy melyik nemben talál örömet, de ez nem azt jelenti, hogy az egész barátságot ki kell dobni az ablakon. Kicsit próbáljuk meg az ő szemén keresztül nézni a világot: „Miért nem merte elmondani nekem? Mitől félt eddig?” A másik, ami felmerülhet benned, az a félelem, hogy feléd fordul vágyaival. Egy tisztázó beszélgetés eloszthatja ezt a félelmet. A homoszexuális, vagy biszexuális érzelmeket sokan titokként kezelik, ha mégis megosztják, úgy is tekinthetsz rá, hogy megtisztelő, hogy egy ilyen titkot bíztak rád.
Természetesen teljesen érthető, ha neveltetésed, kultúrád, vallásod miatt mindez nagyon távol áll tőled, és nem tudod elfogadni. Ez esetben is jobb ezeket az érzéseket kimondani. A megfogalmazásra azonban illendő odafigyelni. Előnyösebb, ha saját érzésidről beszélsz „kellemetlenül érzed magad, neked ez szokatlan és nem tudsz vele mit kezdeni”, szemben azzal, hogy minősítő jelzőkkel élsz az ő személyére vagy életére vonatkozóan. #1 Dr.BauerBela

---

A homoszexualitás első jelei kisgyerekkorban

A homoszexualitás első jelei kisgyerekkorban

Csemetéd fiú létére babázik, és inkább a lányokkal játszik? Tudd meg, hogy ez gyerekes hóbort, netán árulkodó jel lehet-e!

testsúly (kg)

A homoszexualitás már gyerekkorban hírt adhat magáról. De gyakoribb, hogy a kicsi csupán keresi a helyét a világban, és eközben csak kipróbál bizonyos szerepeket, közöttük olyanokat is, melyek inkább az ellentétes neműekre jellemzőek. Ám bármi legyen is a helyzet, a nem megfelelő szülői magatartás életre szóló sebeket okozhat a csemetében. Tudd meg, hogyan kezeld a dolgot!

Hogyan lesz valaki homoszexuális?

Máig sem tisztázott, mi az oka annak, ha valaki érzelmileg, illetve szexuálisan a saját neméhez vonzódik, ám az általánosan elfogadott nézet szerint a homoszexualitás több tényező együttes fennállása esetén jöhet létre.

Biológia és genetika

A tudósok azt feltételezik, hogy ez a nemi irányultság már az anyaméhen belül elkezd kialakulni, ebben pedig bizonyos hormonális folyamatok mellett a genetika is szerepet játszik. Ezt támasztja alá az a megfigyelés, mely szerint az egypetéjű ikrek szexuális orientációja szinte mindig megegyezik, a kétpetéjűeké viszont nem feltétlenül. Mindazonáltal a gének nem határozzák meg azt, hogy a születendő gyermek melyik nemet preferálja majd. Inkább különböző temperamentumbeli sajátosságokat kódolnak bele, melyek révén a lánygyerek fiússá, a fiúgyerek lányossá válhat - ám ekkor még semmiképpen sem beszélhetünk homoszexualitásról.

Környezeti befolyások

A szakemberek között sincs egyetértés abban a kérdésben, hogy a szülői befolyásnak van-e jelentősége a gyerek későbbi nemi irányultságát illetően, ha pedig igen, mekkora.
Annyi azonban bizonyos, hogy a homoszexuálisok jelentős hányadának kapcsolati zavarai voltak az azonos nemű szülőjével kicsi korában, amikor is a korai férfi-, illetve női identitása elkezdett kialakulni.

Nézegess képeket!

15 kép

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Elképzelhető tehát, hogy az érintettek ily módon nem csupán a szülővel, hanem az általa képviselt férfiassággal vagy nőiességgel sem tudtak azonosulni. Ez az állapot pedig a saját nemük felé irányíthatja szexuális érdeklődésüket, főként abban az esetben, ha alkatuknál fogva érzékenyebbek.
A tapasztalatok szerint nagyobb valószínűséggel válnak homoszexuálissá a csonka családban felnövő gyerekek is. Különösen igaz ez akkor, ha az édesanya egyedül neveli fiúgyermekét, miközben édesapa nincs jelen annak életében, vagy felületes a kapcsolatuk. Így a kicsi nem lát maga előtt olyan férfimintát, amit követni tudna, ezért elképzelhető, hogy a női szerepkörrel azonosul, melyet viszont a körülményekből adódóan jól ismer.
Közrejátszhat a homoszexualitás létrejöttében az is, ha bármelyik szülő ellenkező nemű gyereket várt, és tudat alatt a gyerek tudtára adja csalódottságát. Emiatt ugyanis súlyosan sérülhet a kicsi önértékelése, és, ha nem is lesz homoszexuális, a későbbiek során egyfajta nemi szerepzavarba kerülhet.

A kultúra hatása

A fentieken túl nem hagyható figyelmen kívül a kultúra hatása sem. A társadalom általában már kisgyerekkortól hangsúlyozza a nemek közötti különbségeket, illetve mást és mást vár a két nem képviselőitől. Ha egy lány fiúsan viselkedik, a környezete hajlamos lehet őt fiúként kezelni, és, bár nem érzi magát annak, a nyomás hatására előfordulhat, hogy többet lesz együtt velük, mint azonos nemű kortársaival. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy a lányok válhatnak számára érdekesebbé. A nemtől elvárható viselkedés és a homoszexualitás közötti összefüggésre több jelentős kutatás is rávilágított.

Nézegess képeket!

16 kép

16 bűbájos játék lányoknak és fiúknak

Nem tanulási folyamat eredménye

A közhiedelem szerint a rossz tapasztalatok is megváltoztathatják a gyerek, de még inkább a serdülő érdeklődését. Ám a szakemberek szerint a szexualitásnak ez az alternatívája nem egy tanulási folyamat eredményeképpen alakul ki. A megfigyelések arra világítanak rá, hogy a később homoszexuálissá váló kamasz már azelőtt sejtette-érezte másságát, hogy első szexuális tapasztalatait megszerezte.

Homoszexualitásra utaló jelek

Óvodás vagy akár bölcsődés korában szinte minden gyerek szereti kipróbálni, milyen lehet a másik nemhez tartozni. Ezek a korai dolgok nem feltétlenül jelentik azt, hogy a gyerkőc a saját neméhez vonzódik, ám az esetek egy kis részében a későbbi homoszexualitás előfutárai is lehetnek.

Más szeretne lenni

Későbbi homoszexualitásra utalhat, ha a gyerek időről időre hangot ad annak, hogy jobban szeretne a másik nemhez tartozni, esetleg azt is állítja, hogy valójában ahhoz tartozik.

Felveszi a másik nem szokásait

Az is árulkodó lehet, ha a gyerkőc az ellenkező nemre jellemző ruházatot és más külső jegyeket részesít előnyben. Meg kell azonban jegyeznünk azt is, hogy kíváncsiságból szinte minden apróság kipróbálja, lány vagy fiú létére milyen a másik bőrébe bújni, anélkül, hogy a saját neméhez vonzódna. Ha mindez rendszeressé válik, és az idő múlásával nem szokik le róla a gyerkőc, lehet, hogy szexuális téren is más. Ezt támasztja alá az is, ha gyakrabban és szívesebben játszik az ellenkező nemre jellemző játékokkal, és a szerepjátékokban is következetesen az ellenkező nem szerepét választja.

Ellenkező neműekkel barátkozik

Árulkodó lehet az is, ha inkább az ellenkező nemű kortársaival játszik. Ez azonban előfordulhat akkor is, ha egy gyerek egyszerűen csak fiús vagy lányos, és könnyebben találja meg a másik nemmel a közös hangot. Ezek a megnyilvánulások önmagukban nem jelentik azt, hogy a gyerek elutasítja a saját nemét, vagy éppen a jövőben szexuálisan ahhoz fog vonzódni. Nagy valószínűséggel csak arról van szó, hogy a kicsi személyisége más, mint általában az azonos nemű társaié, ezért könnyebben megtalálja a hangot a többiekkel.

Így kezeld!

Ha felébred benned a gyanú, hogy gyermeked talán a későbbi homoszexualitás első jeleit mutatja, semmiképpen ne mondj vagy tegyél semmit meggondolatlanul.
Lehetséges ugyanis, hogy a legjobb szándékod ellenére is több kárt okoznál csemetédnek, mint hasznot, hiszen hirtelen nem tudnád empatikusan kezelni a helyzetet. Feltétlenül fordulj tehát gyermekpszichológushoz, aki szakszerű segítséget nyújthat.

14/14

#1 Dr.BauerBela

---

kétnemüség gyermekeknél-

MEGNÖVEKEDETT CLITORIS

#1 Dr.BauerBela

---

A gyereknevelés alaptörvényei

 

Nem Kiskegyed-idézetek következnek, hanem kézzel fogható tanácsok arra az esetre, ha nem akarjuk, hogy a kis mocsok pokollá tegye az életünket.  Így neveld a sárkányodat gyerekedet.


Kevés dolog nehezítheti meg jobban az életünket, mint egy neveletlen büdös kölök, aki egész nap ordít, követelőzik, semmire sem hajlandó és úgy általában megkeseríti létezésünk minden egyes pillanatát. Ráadásul egy elhibázott gyereknevelés következményeit nemhogy 18 évig, de életünk végéig viselni fogjuk, rámegy az egészségünk, a pénzünk, az idegeink, ne adj isten mehetünk a helyi felnőtt kollégiumba láthatásra. Első számú prioritás kel tehát legyen az, hogy ivadékunkból használható és életképes felnőttet faragjunk. Ezt a faragást pedig szinte a születés pillanatában el kell kezdenünk. Szerencsére ma már rengeteg könyv, újságcikk, pontokba szedett blogposzt meg röpirat próbál minket eligazítani a gyereknevelés dzsungellel benőtt és futóhomokkal szegélyezett labirintusában. Ha eldobunk egy sörösüveget, jó eséllyel fejbe találunk valakit, aki meg akarja nekünk magyarázni, hogyan neveljük a gyerekünket. Szerencsére velük nem kell foglalkoznunk, mert nem értenek hozzá. Egyik unatkozó amerikai háziasszonyok által megálmodott csodamódszer sem hatásos, egyik Nők Lapjás praktika sem fog beválni. Egyik sem. Kivétel nélkül. Ha már mindenképpen könyvekből akarjuk nevelni a gyereket, akkor emeljünk le a polcról egy fejlődéslélektan vagy gyermekpszichológia szakkönyvet. Ezek ugyan nincsenek pontokba szedve, és színes képek sincsenek bennük, de legalább olvashatunk bennük valami valóban hasznosat. Ha véletlenül Freudot vettük le a polcról, akkor inkább tegyük vissza, ellenkező esetben lehet, hogy véglegesen megbánjuk, hogy gyermeket nemzettünk, és ezentúl zárni fogjuk a gyerekszoba ajtaját.

Nyugi, csak új fejlődési szakaszba lépett a gyerek

A gyereknevelésnek egyetlen trükkje és szabály van: a nevelésben nincs demokrácia. A nevelés kőkemény fasiszta diktatúra, amiben a szülő kezében van a korbács (mielőtt a véranyukák elkezdik befűzni az írógépbe az ánégyest, hogy feljelentsenek az ombucmanónál, ez csak egy képzeletbeli korbács). A szülő diktál, a szülő parancsol, a szülő szava szent. Mindenben a szülő dönt. Az első perctől fogva. Ez viszont egyáltalán nem baj, mert a gyerek (még ha nem is látszik a büdös kölkén) igényli ezt. Igényli, hogy a szülő irányítsa, döntsön helyette, terelgesse és féken tartsa. Nincs baj, anya/apa majd úgyis tudja és megoldja.
Ezért bukik meg már a startkőnél minden olyan nevelési elv, amiben a gyermeket, mint a szülővel egyenjogú partnert, társat említik, akik közösen megbeszélnek mindent és szavazásra bocsájtják vajon van-e kedve már lefeküdni a gyereknek. Ezért nincs helye olyan kérdésnek egy három éves gyerek felé, hogy „Mit kérsz vacsorára? Mit akarsz felvenni ma? Hova menjünk?” A gyerek ilyenekben nem tud dönteni, honnan a toszból kéne tudnia, mi legyen a vacsora? Ezek a kérdések feszültséget fognak okozni a kis lelkében. Először is hülyének fog nézni minket, hogy nem tudjuk kitalálni, mi legyen a vacsora. Aztán azt fogja mondani, hogy nutellás-szalámis-lekváros szendvics gumicukorral a tetején, ami nyilván nem lehet a vacsora, mert hülyeség. De ő ezt nem érti, hogy miért hülyeség, csak annyit fog majd fel az egészből, hogy anya kikérte a véleményemet, majd leszarta. És jön majd a hiszti. „Megkérdezted mi legyen a vacsora, én elmondtam, mégse az lesz, most mi a bajod?” Hát nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy kisfiam, ma szalámis szendvics a vacsora?
Persze ezt a gyerek nem gondolja így végig, mert még nincs azon az értelmi szinten, de ezeket a stresszhelyzeteket mind megéli tudat alatt. És minél több ilyet él meg a gyerek, annál nagyobb lesz benne a bizonytalanság és a feszültség. Amit hogy vezet le? Hisztizik és ordít. Anya meg a falat kaparja, és nem érti, mi a baja a gyereknek. Anya dönti el mikor és mi a vacsora, anya dönti el, mikor van lefekvés, anya dönti el hova megyünk sétálni, anya dönti el apa nézi-e a meccset.
Természetesen, ahogy nő a gyerek, meg kell adni neki azt a lehetőséget, hogy bizonyos dolgokban ő döntsön. 5-6 évesen már meg lehet kérdezni, hogy „Kisfiam, mi legyen a vacsora, tejbegríz, vagy szalámis kenyér? Mit veszünk fel, a piros, vagy a kék pólót?” De csak így, választási lehetőséget felkínálva, ezzel biztonságérzetet nyújtva, hogy valami mindenképp lesz a vacsora, mégis hagyva egy döntési lehetőséget.

A gyerek lenyugtatásának kissé költséges, de feltétlenül eredményes módszere

Most a véranyukák megint be fogják fűzni az ánégyest, de a gyereknevelés első három éve olyan, mintha háziállatot tartanánk. Hadd fűzzék, ők valószínűleg nem tudják, hogy egy 2-3 éves gyerek pont egy kutya vagy egy macska értelmi szintje körül mozog. Néhány felnőtt is, de ezt inkább most hagyjuk. Az állattartáshoz is három dolog kell, türelem, fegyelem és következetesség, és pont ez kell a gyerekneveléshez is. Sőt, a gyerekvállalás előtt jó tutorial venni egy háziállatot, és azon gyakorolni. Kezdők próbálkozzanak kutyával, a haladók macskával, a profik meg mondjuk mosómedvével vagy rókával. A közhiedelemmel szemben ugyanis a macskákat is lehet nevelni, de mivel szemét kis beképzelt dögök, ezért őket többször kell lerugdalni az ágyról, mire megtanulják, hogy oda nem mehetnek fel. A hasonlóság azonban szemmel látható: egy neveletlen állat ugyanúgy a fejünkre fog nőni, mint egy neveletlen gyerek. Csak a neveletlen gyereket nem passzolhatjuk le a szomszédnak.
Az állaton a következetességet is gyakorolhatjuk, ami szintén fontos sarokköve a gyereknevelésnek. Ha nem akarjuk, hogy a macska felugráljon az ágyra, akkor minden egyes alkalommal le kell onnan rúgnunk. Tízszer, százszor, ezerszer. Ha egyszer is engedünk, mert nincs kedvünk és a tökünk tele van már, akkor elbasztuk, és a macska nyert. Így van ez a gyereknél is.
Ha nem akarjuk, hogy a gyerek összefirkálja a falat, akkor minden egyes alkalommal, amikor filctollal a kezében a fal felé sétál, rá kell szólnunk. Persze úgyis össze fogja firkálni, mert nem tudjuk a büdös kölköt 24/7 árgus szemekkel vizslatni, de ez teljesen normális része a gyerek fejlődésének. Próbálgatja a határait, kíváncsi meddig mehet el, mi az, amit még engedünk, magyarra lefordítva kinek nagyobb a fasza játékot játszik. Próbára teszi a szülőt. Ez különösen egy bizonyos fejlődési szakaszra jellemző a gyerek életében, ezt hívjuk dackorszaknak. Ezt megelőzi egy olyan szakasz (két éves kor körül) amikor a gyerek rájön, hogy hatással tud lenni az őt körülvevő világra. Le tud lökni mondjuk valamit az asztalról. Akár sokszor is. És ezt roppant mód élvezi, hiszen ez neki új élmény. Ezért aztán egész nap mást sem csinál, mint földhöz vág és dobál dolgokat. Ismerős?

Nem túl hatékony módszer, hamar elzsibbad ugyanis a karunk, másnap meg sajogni fog a tenyerünk

Ez persze megint nem tudatos viselkedés a gyerek részéről, szóval nem szándékosan lesz egy kis ütnivaló köcsög, egyszerűen fejlődik a személyisége, és a fejlődésnek a világ megismerése, a határok próbálgatása, a „szabad-nem szabad-biztos nem szabad?” játék bizony a része. Ezért jobb Nőklapja helyett értelmes könyveket olvasni, mert ilyeneket tud meg az ember és nem feltétlenül üti agyon a gyereket olyasmiért, amiről nem tehet.
Persze ha mégis összefirkálja a falat a gyerek, akkor kilátásba kell helyezni a büntetést, és a büntetést végre is kell hajtani. Ezért is fogja összefirkálni egyébként a falat, kíváncsi, hogy valóban vagyunk-e olyan tökösek, hogy megbüntetjük. Próbára tesz mint szülőt, mint vezetőt. Ha megbukunk, akkor új vezető választatik, új vezetőnek pedig önhatalmúlag saját magát nevezi ki. Akkor pedig jaj nekünk. Biztos mindenkinek van olyan ismerősen akinek a gyereke olyan rossz, hogy már sajnáljuk a szüleit.
Legyünk hát tökösek. Minden egyes alkalommal. Mint ahogy a macskát százszor lerúgjuk az ágyról, a gyereket is százszor meg kell büntetni. Ez egy kegyetlen és roppant fárasztó játék, de végig kell csinálni, mert ha feladjuk, és csak egyszer is elmarad a büntetés, akkor pont úgy járunk, mint a macskával: elbasztuk. Ha viszont végigcsináljuk, és márpedig végigcsináljuk, mert a gyerek nem tudja, hogy ez egy fejlődéslélektani állapot, amiben ő most van, mi pedig igen, akkor a gyerek végül nem csak azt tanulja meg, hogy a falat nem firkáljuk össze, hanem azt is, hogy a tetteknek vannak következményeik. Amik mindig bekövetkeznek, akkor is, ha fejre áll, vagy ha vöröslő fejjel ordít.
Mi legyen a büntetés? Ez persze a gyerek korától függ. Három éves kor alatt sok értelme nincs a büntetésnek, mert nem tudja felfogni a gyerek, hogy mi miért történik. Három éves kor után lehet tulajdonképp bármi kézzelfogható. „Ha nem etted meg az ebédet nincs csoki, mész a sarokba, nincs mese”. A lényeg az, hogy olyasmit helyezzünk kilátásba, amit valóban meg tudunk és meg akarunk tartani. És tartsuk is meg, ha nem ette meg az ebédet ne adjuk oda a csokit, akkor se, ha már a szomszédok összeszaladtak úgy ordít. Nem azért ordít mert csokielvonási tünetei vannak, hanem azért, mert épp azt próbálgatja, vajon megtartjuk-e a szavunkat, vagy bedobjuk a törölközőt. Mert ha odaadjuk ő nyert, és megtanulja, hogy anya büntetése szart se ér, csak ordítanom kell és megoldom a gondot. És innentől minden büntetésünket meg fogja kérdőjelezni. De ha a büntetés valóban mindig jön, akkor már itt elkezdi megtanulni, hogy az életben mindennek következménye van, és felnőtt fejjel talán nem köt bele részegen a rendőrbe, vagy nem segít a közpénznek elveszíteni közvagyon jellegét.
Ne büntessük olyasmivel, ami időben távol van a bűncselekménytől, vagy amit nem tudunk megtartani. Ne mondjuk olyanokat, hogy „Ha ez meg ez lesz, jövő héten nem megyünk az állatkertbe.” Egyrészt úgyis megyünk, mert apa megvette már a jegyeket. Másrészt hiába mondjuk ezt, a gyerek nem fog emlékezni arra, hogy azért nem megyünk az állatkertbe, mert múlt héten nem ette meg a felesborsó főzeléket. Karácsonyi, szülinapi ajándék elmaradásával sem érdemes próbálkozni büntetés gyanánt, komoly szociopatának kell lenni ahhoz, hogy valaki szemrebbenés nélkül végignézze Szenteste a karácsonyfa alatt bőgő gyereket. Úgyis kapni fog ajándékot, akkor meg ne fenyegetőzzünk hülyeségekkel.

Ha nem akarunk gyakran lepedőt cserélni, ilyesmivel ne ijesztgessük a gyereket

Ijesztgetni se túl jó ötlet a gyereket büntetés gyanánt zsákos emberrel, krampusszal, Áder Jánossal, meg ilyenekkel. Egyrészt nem túl nehéz így traumatizálni a gyereket, aztán aludhat felkapcsolt villannyal élete végéig, másrészt igen hülyén fogjuk magunkat érezni, amikor a gyerek rosszul viselkedett, mi meg ott állunk zsákos ember nélkül. Ne, apát se jó ötlet zsákos embernek öltöztetni, hogy éjszaka rányisson a gyerekre. Áder Jánosnak pláne. Olyan dolgot helyezzünk kilátásba, amit be is tudunk tartani és hajlandóak vagyunk százszor is megismételni.
Remélem, most már mindenki eredményesen veszi fel a harcot a saját sárkányával gyerekével szemben. Ne feledjétek, türelem, következetesség és fegyelem. Most pedig megyek és kitekerem a büdös kölkének a nyakát, mert ma már tizedjére firkálta össze a falat. Pedig a póráza el sem ér a falig. És a kezeit is hátrakötöttem.

#1 Dr.BauerBela

---

BŐRFERTŐZÉSEK

CELULITISZ

 

FEÜLFERTŐZÖTT PATTANÁS 

#1 Dr.BauerBela

---

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS


 

A beavatkozás megjelölésére gyakran használt kifejezés az abortusz. Ez azonban nem pontos meghatározás, mivel a latin eredetű szó csak annyit jelent, hogy vetélés. Ennek két nagy csoportja van: spontán bekövetkező és művileg indukált vetélés. Az előbbi esetben az egyén szándékától függetlenül - többnyire ismeretlen okból - szakad meg a terhesség, az utóbbiban a nem kívánt terhességet megszakítják. Így, ha ragaszkodunk a magyar nyelvben már polgárjogot nyert latin szóhoz, akkor azt mondhatjuk rá, hogy művi abortusz. A téma nem új keletű. Igazolja ezt a hagyományos régi magyar megfogalmazás, a magzatelhajtás.

A kérdést vizsgálhatjuk több szempontból. Az orvosi vonatkozás - amelynek ismertetése e ki-advány célja - csak egy a sok közül. Nem kívánunk foglalkozni morális, vallási, etikai és egyéb kérdésekkel. Ezek szorosan kapcsolódnak az egyén (csoport/társadalom) neveltetéséhez, kultúrájához, szokásaihoz és mindegyikük komoly viták, ellentétek kiinduló pontját képezheti.

Ismertetőnkben - szubjektívumoktól mentesen - tényekre alapozva szeretnénk bemutatni a művi vetélés módszereit, felhívni a figyelmet a beavatkozás veszélyeire és röviden szólunk a terhességmegszakítást szabályozó, jelenleg hatályos rendelkezésről is.

A beavatkozás lényege

A megfogant pete kb. egyhetes kürtbeli vándorlás után jut el a méh üregébe, és ágyazódik be a fogadására felkészült nyálkahártyába. Ebben az ún. szedercsira állapotban a sejtek még nem differenciálódtak el, a magzat még nem ismerhető fel. Az idő múlásával a képződmény mind méretében, mind differenciáltságában jelentős változáson megy át, és mindinkább hasonlít a majdani emberi képződményre. A méhen belüli fejlődés a környezeti hatásoktól jól izoláltan, optimálisan védett környezetben zajlik. A magzatot a külvilágtól a jól záró méhszáj választja el.

Ahhoz, hogy a terhességet megszakíthassák, ezen a zárt védelmi rendszeren kell áthatolni, és kell eltávolítani a petét mellékrészeivel együtt. Minél nagyobb a terhesség, annál ve-szélye-sebb a beavatkozás. A 12. terhességi hét betöltésével a kockázat mértéke ugrásszerűen meg-nő. Ezért terhességmegszakítást kérésre - nem orvosi indok alapján - a legtöbb országban csak az első három hónapban lehet végezni (kivételt képez néhány speciális eset).

A műtét érzéstelenítésben történik. Ahhoz, hogy a magzathoz hozzá lehessen férni, a zárt méhszájat fel kell tágítani. Csak ezután következhet a méh tartalmának kiürítése. Ez a beavatkozás lényegében a terhes méh nyálkahártyájának lekaparása, eltávolítása (ld. ábra). Ezért is nevezi a köznyelv a terhességmegszakítást "kaparásnak".

A magzati részek és járulékos elemek kiürítésének több módja is van. Ezek között vannak nagyobb kockázattal járó beavatkozások, és ismertek kevésbé veszélyesek. Bármelyik csoportba is tartozik egy adott műtéti megoldás az mindig kockázatot jelent a terhes nő egészségére nézve.

A műtét formái

1.
A méh tartalmának kürett-kanállal történő eltávolítása (a "kaparás") a beavatkozás legrégibb, leghagyományosabb és egyben legveszélyesebb módja. Ennek első lépése a méhszáj és a nyakcsatorna feltágítása annyira, hogy a műszer bevezethető legyen a méh üregébe. A kanál előre-hátramozgatásával a terhes méh nyálkahártyája leválasztásra kerül alapjáról, a benne megtapadt magzattal együtt. Minél nagyobb a megszakítandó terhesség, annál nagyobb méretű kanalat kell használni, ennélfogva annál nagyobb tágításra van szükség. Ez növeli a sérülés kockázatát, fokozza a szövődmények bekövetkeztének lehetőségét. A nagyobb magzat eltávolítása nem csupán a többlet volumen miatt okoz gondot, pszichésen is nagyobb terhet jelent - mind a terhesnek, mind a műtétet végző orvosnak.

2.
A vákuum-szívásos módszer az előbbinél kevesebb veszéllyel jár. A méhszáj tágítására itt is szükség van, ennek mértéke azonban kisebb, mivel a méh tartalmának eltávolítására szolgáló szívócső átmérője a kürett-kanálénál kisebb. A cső fémből vagy műanyagból készült, végén ledomborodóan zárt cső, amelynek oldalán ovális nyílás, "ablak" van. A szívó hatás ezen át szippantja ki a méhűr tartalmát. Minél nagyobb a terhesség, annál nagyobb átmérőjű csövet kell használni. A műtét elvégzésének határt szab a terhesség nagysága. Egy bizonyos időn túl ugyanis a magzati részek már olyan méretűek, amelyek nem férnek át a csövön.

Itt is érvényes tehát a szabály: ha a terhesség nem kívánt és megszakításának feltételei törvényesen adottak, törekedni kell arra, hogy a műtét minél hamarabb, a terhesség lehető legkorábbi időszakában történjék.

A vákuum-hatást elektromos szívógéppel, vagy speciális, erre a célra szerkesztett kézi vákuumfecskendővel lehet elérni. Ez utóbbit elsősorban kis terhességek megszakítására használják. Hathetes kor alatt olyan vékony szívócső csatlakoztatható a fecskendőhöz, amely a tágítást is elkerülhetővé teszi, így kockázata lényegesen kisebb.

Mint említettük, a hagyományos kürtetázs mindig, a szívás pedig nagyobb terhességben a nyakcsatorna tágítását igényli. Ez mechanikus dilatációt jelent, egymást követően egyre nagyobb átmérőjű fém pálcikáknak a méhszájba történő felvezetésével. A bekövetkezett sérülések legtöbbször erre vezethetők vissza. Ma már van arra lehetőség, hogy elkerüljük ezt a durva beavatkozást. Gyógyszeres előkezeléssel spontán tágulást eredményezhetünk, amely vagy feleslegessé teszi a mechanikus tágítást, vagy nagyban csökkenti annak mértékét.

3.
Az utóbbi évek próbálkozásai használható, de ma még általánosan nem elterjedt módszerek kifejlesztéséhez vezettek. Ezek a gyógyszeres (injekciós) terhesség-megszakítások nem csupán a mechanikus tágítást teszik elkerülhetővé. Hatásukra a terhesség megszakad és a méhűr tartalma "spontán" kiürül. Ez azonban nem mindig zajlik ilyen simán, és a gyógyszernek is sokszor lehetnek kellemetlen mellékhatásai. Az esetlegesen bent maradó, spontán nem távozó részek felderítése céljából szinte mindig műszeres betapintást kell végezni a procedúra végén. Ma még ezek a módszerek Magyarországon alig, vagy egyáltalán nem elérhetők. Ebben a magas ár és az igen szigorú engedélyeztetési feltételek minden bizonnyal szerepet játszanak.

A terhességmegszakítás következményei

A beavatkozásnak lehetnek közvetlen szövődményei és később jelentkező negatív kihatásai. Az előbbiek vagy már azonnal a műtét alkalmával, vagy a beavatkozást követő rövid időn belül fellépnek, míg az utóbbiak csak jóval a művi vetélés lezajlása után okoznak panaszokat. A különböző statisztikák általában 10% körül adják meg a mellékhatások gyakoriságát. Ez azt jelenti, hogy a terhességmegszakításra jelentkezők közül minden tizedik nő számolhat a következmények kockázatával. Ebben benne van a legenyhébb, még ellátást sem igénylő sérüléstől kezdve, az igen súlyos, adott esetben a nő halálát is okozó szövődményig minden.

1. A korai szövődmények összességükben három nagy csoportba sorolhatók.

a)
A sérülés a terhesség-megszakítás egyik lehetséges velejárója. Bekövetkezhet a méhszáj mechanikus tágításakor, de a méhűr tartalmának kiürítésekor is létrejöhet a műszer (kürett-kanál, szívócső, abortusz-fogó stb.) okozta erőbehatás következtében.

Mivel a terhes méh állománya felpuhult, a sérülés még a leggondosabb kezekben is bekövetkezhet minden előzetes figyelmeztető jel nélkül. Legkönnyebben azok a finom, körkörös, záró izomrostok sérülhetnek, amelyeknek szerepe a méhszáj zárva tartása, a méhűr elszeparálása a külvilágtól. Spontán vetélés alkalmával órák, sokszor napok telnek el, amíg ezek a rostok megnyúlnak, kitágul a méhszáj, és bekövetkezik a pete és mellékrészeinek kilökődése. Ezzel szemben terhességmegszakításkor mindössze néhány perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy a szükséges mértékű tágítást elvégezzük. Mindez azzal jár, hogy a durva behatás következtében az izomrostok elszakadhatnak. Mivel az esetek többségében ezek a sérülések mikroszkopikus nagyságúak, közvetlen panaszt nem okoznak, ellátást sem igényelnek. Hatásuk csak később, esetleg évek múlva, egy újabb terhességben manifesztálódik.

Ennél lényegesen komolyabbak a méhnyak vagy a méhtest fedett és áthatoló sérülései, amelyek vérzéssel és más szervek sérülésével is kombinálódhatnak. Az előbbiekben a műszer nem hatol át minden szövetrétegen, áthatoló sérüléskor azonban már közvetlen összeköttetés jön létre a méhűr és a hasüreg között. A súlyosság fokától függ a tennivaló mértéke is. Sokszor elegendő a beteg gondos intézeti megfigyelése, és ha 24 órán belül fenyegető tünet nincs, hazabocsátható a kórházból. Ha nem zárható ki járulékos vérzés, vagy felmerül további szervek (pl. bél, húgyhólyag) sérülésének akár a legkisebb gyanúja, műtétet kell végezni a helyzet tisztázására és a szövődmény(ek) ellátására. Ha mindehhez hozzászámítjuk az újabb műtét - és az azzal járó érzéstelenítés/altatás további kockázatát - még nyilvánvalóbbá válik a terhesség-megszakítás egyáltalán nem elhanyagolható veszélye.

b)
Kevés vérzés műtét után mindig előfordul, ez a beavatkozás velejárójának is tekinthető. Bővebb, vagy elhúzódó vérzés azonban már kóros állapotra utal. Oka lehet a fentiekben említett kisebb-nagyobb sérülés, de az is előfordulhat, hogy a kiürítés nem volt tökéletes, és a méh üregében visszamaradt anyag a vérzés forrása. Ennek eldöntése ultrahang vizsgálattal, vagy műszeres betapintással lehetséges. Ha bent maradt részeket diagnosztizálunk, ezeket el kell távolítani, azaz újabb kürtetázst kell végezni, ami megint csak további kockázatot jelent.

c)
A gyulladás legkevésbé magyarázható nem steril műszerek használatával, hiszen műtéti körülmények között ilyennek nem szabad megtörténnie. A hüvely azonban sohasem tekinthető sterilnek. A nyitott méhszájon át kórokozók hatolhatnak fel a nyakcsatornán keresztül, és fertőzést hozhatnak létre a méh üregében. Különösen adott ennek veszélye sérülés, vérzés, szövetrészek visszamaradása esetén. A gyulladás - még ha láthatóan gyógyul is - késői következményeket okozhat.

2. A késői károsító hatások általában a korai szövődmények velejárói, mint arra a fentiek-ben már utalás történt.

a) Méhnyakelégtelenség alakulhat ki a körkörös záró izomrostok sérülésekor. Az apró, láthatatlan, akkor talán tünetet sem okozó sza-kadások ugyan spontán gyógyulnak, de a méhszáj funkciójában tartósan károsodik. Ez azt jelenti, hogy egy újabb - már talán óhajtott - terhességben az egyébként addig zárt méhszáj már nem tud ellenállni a növekvő magzat fokozódó súlyának, és kinyílik. A védtelen burok megrepedhet, és a terhesség időnek előtte befejeződik. A következmény vetélés, éretlen vagy koraszülés, annak minden további kockázatával.

b)
A sérült méhnyálkahártya, különösen ismételt terhességmegszakítások nyomán, lepénytapadási és lepényleválási rendellenességek forrása lehet. Előfordulhat mélyen tapadó lepény, ami vérzést okozhat. Az előfekvő lepény még vérzéses szövődmény nélkül is műtétes szülést von maga után az esetek döntő többségében, ha pedig vérzést okoz, ez súlyosabb esetben akár az anya életét is veszélyeztetheti. A szívósan tapadó lepény, amelynek ugyancsak a méhnyálkahártya károsodása lehet az oka, a magzat megszületése után spontán nem válik le. Ez vérzéssel járhat, illetve műszeres beavatkozást vonhat maga után, amely tovább növeli a szüléssel járó anyai kockázatot.

c)
A művi vetélés során kialakult gyulladás még megfelelő kezelés után is járhat késői következményekkel. A kialakult összenövések állandó vagy visszatérő alhasi panaszokat, fájdalmat okozhatnak, amelyek fixálódva, pszichés elemekkel is súlyosbodva, évekre megkeseríthetik a beteg életét.

d)
A gyulladásos összenövések lezárhatják a kürtöket. Ha ez teljes, a következmény meddőség. Nem mindegy azonban, hogy egy ilyen állapot olyan szült nőben alakul ki, aki több gyermeket már nem akar, vagy olyan fiatalban, aki még a családtervezés előtt áll. Ezért különösen meggondolandó az első terhesség, illetve a még nem szült nők terhességének megszakítása!

e)
Ha a kürtök letapadása nem teljes, a szálagos összenövések csak részben zárják el az összeköttetést. Ilyenkor a megtermékenyülés létrejöhet, de a méh űre felé vándorló, osztódóban lévő petesejt méreténél fogva a kürtben fennakad, és méhenkívüli terhesség alakul ki. Mivel ez életveszélyes állapot, a mielőbbi felismerés és az azonnali műtéti beavatkozás, illetve kezelés a beteg szempontjából életmentő.

f)
A testi károsodások mellett nem ritka a lelki sérülés sem terhesség-megszakítás után. Szégyen, bűntudat alakulhat ki az elsietett döntés miatt. A morális megfontolás, esetleg a vallási meggyőződésből fakadó kötelezettség átmeneti figyelmen kívül hagyása, semmibe vétele olyan lelki gyötrelmek fonásává válhat, amely később hosszantartó pszichés támogatást igényelhet.

Mindezek világossá teszik, hogy még a panasz- és tünetmentesnek látszó esetekben is számolhatunk a terhesség megszakításának olyan következményeivel, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni a végleges döntés meghozatala előtt. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ismertetett szövődmények, mellékhatások még jól felszerelt intézményben, szakszerűen végzett körülmények között is előfordulhatnak. Még inkább érvényes ez a tiltott magzatelhajtás esetében, amikor általában sem a felszerelés, sem a szakértelem nem adott a beavatkozás elvégzéséhez - a törvénytelen eljárást és annak jogi következményeit nem is említve.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A fentiekből kiderül, hogy maga a terhességmegszakítás csaknem minden esetben együtt jár bizonyos tünetekkel. Az érzéstelenítéshez használt gyógyszerek okozhatnak kellemetlen utóhatást. Rövid ideig tartó alhasi panasz lehet a műtét után, és néhány napos színes folyás, enyhe vérezgetés (különösen nagyobb terhességek megszakítását követően) sem ritka. Mindezek néhány óra, vagy nap alatt elmúlnak, megszűnnek.

Ha azonban a fájdalom tartós vagy fokozódik, a színes folyás nem szűnik, vérzésbe megy át, vagy az addig észlelt vérezgetés intenzívebbé válik, minél előbb orvoshoz kell fordulni.

Lehetőség szerint ott jelentkezzenek, ahol a műtét történt. Itt ismerik ugyanis legjobban az eset lefolyását, itt található a korábbi ténykedést rögzítő orvosi dokumentáció, és itt van meg az a közben elkészült szövettani vizsgálati lelet, amelyet esetleg már az első alkalommal gyanúsnak ítélt jelek miatt elindítottak. Mindez nagy segítséget jelent a diagnózis gyors felállításához, és a szükséges kezelés mielőbbi beindításához.

Láz megjelenése még enyhe, egyéb tünetek mellett is figyelmeztető jel. Ha ehhez erősebb fájdalom, esetleg vérzés is társul, gyulladásos folyamatra kell gondolni, és mielőbb el kell indítani a kezelést a gyors gyógyulás, a késői károsító hatások megelőzése érdekében.

Törvényes keretek

Minden országban, így Magyarországon is, szigorú rendelkezések szabályozzák az engedélyezett körülmények között történő terhesség-megszakítás elvégezhetőségének felté-teleit. Néhol - vallási vagy politikai okok miatt - a művi vetélés, csupán kérésre, tiltott beavatkozásnak számít. Itt a műtétet csak akkor végzik el, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti (olyan ország is van, ahol a nemi erőszak következményeként létrejött terhességet sem szakíthatják meg). A szigorú tiltás azonban, mint azt statisztikákkal, demográfiai adatokkal többször bebizonyították, nem oldja meg az abortusz-kérdést.

Magyarországon a magzati élet védelméről rendelkező, többszörösen módosított 1992. évi LXXIX. törvény szabályozza a terhességmegszakítás feltételeit, amely szerint:

1. A terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha:

ˇ azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja,

ˇ a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved,

ˇ a terhesség bűncselekmény következménye, valamint

ˇ az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van.

2. A terhesség az előbbi feltételek esetén a 18. hétig szakítható meg, ha a terhes nő:

ˇ korlátozottan cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen,

ˇ terhességét neki fel nem róható egészségügyi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy terhessége az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a 12. hetet.

3. A terhesség a 20. hétig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hétig - szakítható meg, ha a magzat genetikai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri.

4. Időtartamától függetlenül szakítható meg a terhesség:

ˇ az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve

ˇ a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.

A nőnek írásban kell kérnie a terhesség megszakítását, ha azt nem orvosi ok indokolja, és fel kell keresnie a Családvédelmi Szolgálat (CSVSZ) munkatársát, aki erre a feladatra felkészített védőnő. Ez nem azonos a korábbi, rosszemlékű, terhességmegszakítási bizottsággal. A védőnőnek döntési vagy felülbírálási joga nincs, azonban köteles tanácsadás szintjén foglalkozni a jelentkezővel. Többek között ismertetnie kell mindazokat a módszereket és lehetőségeket, amelyek segítségével elkerülhetővé válik egy újabb, nem kívánt terhesség bekövetkezte.

Magyarországon a terhesség-megszakítás nem ingyenes. Arról, hogy a beavatkozásért teljes, vagy indokolt esetben csökkentett, és milyen mértékben csökkentett összeget kell fizetni, a CSVSZ munkatársa dönt, és erről tájékoztatja a jelentkezőt.

Törvénytelen vetélés

Az elmondottak alapján azok a művi vetélések, amelyek nem a fenti rendelkezéseknek megfelelően történnek, a tiltott (törvénytelen) vetélés fogalomkörébe tartoznak. Még akkor is, ha egészségügyi, orvosi szempontból kifogástalan körülmények között, képzett szakember végzi a beavatkozást. A jogi következmények még szigorúbbak, ha ilyen viszonyok között lépnek fel mellékhatások, szövődmények.

A lehetőségek ismeretében, ha a terhesség megtartására nincs lehetőség, nem kétséges, hogy az egyetlen ajánlott mód a törvényes út.

Összefoglalva

Magyarországon a fogamzásgátlók széles skálája, gyakorlatilag minden típusa elérhető, hozzáférhető. Ennek ellenére még mindig nagyon nagy a terhesség-megszakítás gyakorisága. A magyarázat minden bizonnyal abban rejlik, hogy a nők nem, vagy nem eléggé ismerik azokat a veszélyeket, amelyek a művi vetélés közvetlen vagy késői szövődményei lehetnek, és amelyeknek következményeként egészségüket, adott esetben életüket is komolyan kockáztatják. Különösen veszélyes az első terhesség megszakítása, és többszörös a kockázat ismétlődő művi vetélések esetén.

Teljes biztonságot nyújtó fogamzásgátló sajnos nincs, így számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy védekezés mellett is bekövetkezhet nem kívánt terhesség. A mai magas abortuszarányok ismeretében azonban azt mondhatjuk, hogy nagy eredmény lenne, ha a jövőben csak olyan terhess #1 Dr.BauerBela

---