Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2012. december 31., hétfő

A REMÉNY KRISTÁLYAI


   A  SÖTÉT MÉLYBŐL HÓFEHÉR REMÉNYEK

                -2013-

#1 Dr.BauerBela

GYERMEKVÉLEMÉNYEK A 2013-AS ÉVRŐL


PFÚJJJ-VACAK




HÁT AZÉRT AZ NEM ÉPPEN ÚGY VAN



B.U.É.K. MINDENKINEK
#1 Dr.BauerBela

AZ AGYRÁZKÓDÁSRÓL


Agyrázkódás

 

 

Bár agyunk a bőrrel fedett, csontos koponyán belül, többszörös hártyarendszer alatt, vékonyka kötőszövetes szálacskákkal kirögzítve, folyadékban – az un. liquor-ban – úszik, melyeken a hétköznapi fejsérülések mozgási energiája sorrendben elnyelődve nem okoz különösebb tüneteket, a súlyosabb fejet ért ütésnél azonban az agy mind a sérülés helyéhez közel, mind az átellenes oldalon, a koponya túlsó felének belső feléhez csapódva sérülhet.

Előfordulás

Csakúgy, mint a nyugati országokban, hazánkban is meredeken emelkedik az összes koponyasérülések száma évente – ezek közül kiemelkedő hányadot a gyermekkori, balesetből (karambol, esés) eredő esetek tesznek ki.
 Ebben az életkorban a koponyát ért sérülések előfordulási gyakorisága 2-3 ezrelék, az agyrázkódásért felelős enyhe és közepes fokú ebből 85-90%, illetve 5-10%.

Okok

A még nem zárt kutacsú csecsemők, kisdedek esetében a lap szerint elmozduló, nagyobbaknál és felnőtteknél pedig a sérült szélű koponyacsontok miatt fontos koponyán belüli erek szakadhatnak el.
- Az ilyen sérülések a fokozatosan beszűkülő tudat és általános állapotromlás miatt azonnali kórházi ellátást igényelnek.

Tünetek

Míg a ritkábban előforduló agyzúzódásnál alaki elváltozás is megjelenik az agyállományban, a sokkal gyakoribb agyrázkódásnál mindössze maradandó eltérést nem okozó működészavart észlelünk.
- Az ütés pillanatát követően rendszerint rövidebb eszméletvesztés, emlékezet-kiesés (mely érintheti a sérülés előtti és utáni rövid időszakot is), hullámzó általános tünetek (mint hányinger, hányás, fejfájás, szédülés, látászavar, aluszékonyság) észlelhetőek. E tünetek kialakulásáért a fokozatosan kialakuló agyi vizenyő – agyödéma – a felelős, mely azonban hamar és magától felszívódik nyugalomba helyezett betegnél.

Lefolyás

Ugyan agyrázkódásnál a panaszok, tünetek egyre kisebb mértékben még visszatérhetnek néhány napon belül, 3 napon túli megfigyelést általában a szövődménymentes esetek nem igényelnek.
-Ismert az un. agyrázkódás utáni tünet együttes, ahol szervi és működésbeli eltérést nem találunk, a beteg agyi teljesítménye azonban romolhat; fejfájást panaszol, koncentrációkészsége csökken, hangulatváltozások jellemzik, ezek azonban az idő előrehaladtával fokozatosan megszűnnek.
-Gyakran véletlenül fedeződik fel fejsérülés az ilyen panaszokkal orvoshoz fordulók kórtörténetében. Egyes esetekben krónikus fejfájás, migrénes hajlam alakul ki az agyrázkódást követően.

Diagnózis

Általánosságban elmondható, hogy gyermekeknél szinte mindig, felnőttek esetében pedig köztéri baleset esetén, illetve eszméletvesztéskor és a tünetek fokozódásakor kórházi felvétel és megfigyelés szükséges gyermeksebészeti, sebészeti vagy sürgősségi osztályokon.
-Ilyenkor infúzióban folyadékpótlásra kerülhet sor, fájdalomcsillapítást, szigorú ágynyugalmat, diétát és egy sor további vizsgálatot – mint koponya röntgen, vagy CT elvégzését, az agyhullámok vizsgálatát (EEG), vér- és vizeletvételből laborvizsgálatot, illetve a szemfenék szemészeti vizsgálatát – rendelhet el a kezelőorvos a tünetek, panaszok illetve az észlelt eltérések súlyosságától függően.

Terápia

Az eszméletlen beteg ellátásánál az elsősegélynyújtó legfontosabb feladata: a környezet biztosításán – további sérülések elkerülése, melyek neki, vagy a sérültnek árthatnának – túl, a beteg testének stabil oldalfekvésbe való helyezése, a légutak szabad átjárhatóságának biztosítása, a Mentőszolgálat értesítése.
-A tudat visszatérése után fontos a további vízszintes fektetés, megfigyelés és orvos értesítése, akinek kompetenciája az esetleges további kórházi megfigyelés mérlegelése.
-Az otthon ápolt sérültnél a folyamatos állapotrosszabbodás, vagy a tünetek újbóli, illetve új tünetek megjelenése – fokozódó aluszékonyság, fül-orrvérzés, vagy -folyás, a szemeken, a szemgolyókon észlelt eltérés – azonnali orvosi vizsgálatot tesz szükségessé.

Megelőzés

Az agyrázkódás megelőzése gyermekkorban a fokozott szülői figyelmet, a gyermek tanítását, helyes nevelését, pl. kerékpározásnál sisak használatát jelenti, míg a felnőtteknél a tudatmódosítók – alkohol, drogok – használatának kerülése, illetve a munkavédelmi szabályok betartása az elsődleges fontosságú.

Egyéb tudnivalók

Az agyrázkódáson átesett vizsgálata vagy megfigyelése tehát egészségügyi személyzetre tartozik, egy esetleges szivárgó koponyaűri vérzésnél a korai, sikeres műtét életet menthet.
http://www.egeszsegkalauz.hu

#1 Dr.BauerBela

2012. december 30., vasárnap

KANYARÓS KIÜTÉSEK EGY 3 ÉVES KISDEDNÉL

A TELJES TESTFELÜLETET ELBORITÓ NAGYFOLTU KANYARÓS KIÜTÉSEK. #1 Dr.BauerBela

FEJSÉRÜLÉSEK GYERMEKEKNÉL


Fejsérülések gyermekeknél

fejsérülés, gyermek
Gyermekekben a sérülések miatt bekövetkező halálesetek nagy százalékát a fejsérülések és szövődményeik okozzák. Súlyos fejsérülések komolyan károsíthatják a fejlődő agyat, megzavarják a gyermek testi, intellektuális és érzelmi fejlődését, hosszú távú rokkantságot okoznak. A legtöbb fejsérülés azonban enyhe.
-A fejsérülések egy év alatti gyermekekben és 15 év feletti serdülőkben a leggyakoribbak.
- A fiúk gyakrabban sérülnek, mint a lányok. Súlyos fejsérüléseket általában gépjármű- és kerékpár-balesetek okoznak.
- Kis fejsérülések elsősorban a házban és ház körüli esések következményei.
- Mivel valamennyi fejsérülés elvileg súlyos lehet, minden gyermeket, aki fejsérülést szenvedett, gondosan meg kell figyelni.
Tünetek
Kis fejsérülések okozhatnak hányást, sápadtságot, izgatottságot és aluszékonyságot, eszméletvesztés vagy agykárosodás bármely egyéb tünete nélkül.
- Ha a tünetek több, mint hat óráig tartósan fennállnak vagy romlanak, a gyermeket orvosnak kell megfigyelnie, hogy megállapítsa, vajon a sérülés súlyos-e.
Az agyrázkódás a fejsérülés után azonnal kialakuló átmeneti eszméletvesztés. Ilyenkor a gyermeket rögtön meg kell vizsgálni, még ha az eszméletvesztés nem is tartott tovább egy percnél.
- A gyermek gyakran nem tud visszaemlékezni magára a sérülésre vagy az azt közvetlenül megelőző eseményekre, azonban az agykárosodásnak egyéb tünete nincs.
A fejsérülések zúzhatják vagy elszakíthatják az agyszövetet vagy az agy körüli ereket, ami vérzést és agyödémát okoz.
- A leggyakoribb agysérülés diffúzan (kiterjedten) károsítja az agysejteket.
- A diffúz sérülés az agysejtek duzzadását okozza, ami a koponyán belül nyomásfokozódáshoz vezet.
- Ennek következtében a gyermek erőtlen lesz és érzékelése kiesik, aluszékonnyá vagy eszméletlenné válhat.
- Ezek a tünetek súlyos agysérülés lehetőségét vetik fel, ami valószínűleg tartós károsodáshoz vezet, és emiatt rehabilitáció szükséges.
- Ahogy az ödéma súlyosbodik, az agynyomás emelkedik, így az addig még sértetlen szövetek is a koponyacsontokhoz nyomódnak, ami tartós károsodást vagy akár halált okozhat. Az ödéma, veszélyes szövődményeivel együtt, a sérülés utáni első 48-72 órában fordul elő.
Ha a koponyacsont törött, az agysérülés súlyosabb lehet.
-Agysérülés azonban gyakran koponyatörés nélkül fordul elő, ugyanakkor a koponyatörés gyakran nem okoz agysérülést.
-A törések a koponya hátsó vagy alsó (koponyaalap) részén általában nagy erő hatására következnek be, mert a koponya ezen részei viszonylag vastagok.
- Ilyen töréseket röntgenfelvételen vagy computer tomográfiás (CT) képen gyakran nem lehet észrevenni, a következő tünetek azonban ilyen típusú törésre utalnak:
 - vér gyűlik össze a dobhártya mögött vagy vér szivárog a fülből, ha a dobhártya megreped,·
 - vérzés a fül mögött (Battle-jel) vagy a szem körül (pápaszem-vérömleny),·
 -vér gyűlik össze az orrmelléküregekben (csak röntgenfelvételen lehet látni).·
Csecsemőknél az agyat körülvevő hártyák kitüremkedhetnek a koponyatörésen át és kiszorulhatnak, aminek következménye folyadékkal telt zsák lesz. Ezt növekvő törésnek hívják. A zsák 3-6 hét alatt alakul ki és a csonttörés első, szemmel látható jele lehet.
Darabos törés során a csont egy vagy több darabja benyomódik az agyba. A következményes agyi zúzódás görcsöket okozhat.
Görcsök az öt év feletti gyermekek kb. 5%-ánál és az öt év alattiak 10%-ában fordulnak elő a súlyos fejsérülés utáni első hetekben.
-A sérülés után azonnal fellépő görcsök kisebb valószínűséggel okoznak hosszú távú görcs-problémákat, mint azok, amelyek hét vagy több nappal később jelentkezhetnek.
Gyermekekben a fejsérülések súlyos, de viszonylag ritka szövődménye az agyat körülvevő hártyák rétegei között vagy magában az agyban fellépő vérzés.
Az epidurális hematoma - a vér felgyülemlése a koponya és az ezt határoló hártya között (kemény agyhártya) - nyomást fejthet ki az agyra. A vérzés a koponyacsontok belső felszínén futó artériák és vénák károsodásának következménye. Felnőttben az epidurális hematoma tünete a kezdeti eszméletvesztés; később a beteg visszanyeri az eszméletét (világos időszak), majd agyi nyomásfokozódás tünetei jelentkeznek, pl. aluszékonyság, erőtlenség. Fiatal gyermekekben azonban nincs világos időszak, inkább percek-órák alatt fokozatosan eszméletvesztés alakul ki az agynyomás fokozódása miatt.
Szubdurális hematoma fellépésekor vér gyűlik össze a kemény agyhártya alatt, amely általában az agyszövet jelentős károsodásával áll összefüggésben. Aluszékonyság egészen az eszméletlenségig, érzékelésromlás, erővesztés, kóros mozgások - ide értve a görcsöket is - általában gyorsan, enyhe sérüléskor azonban időnként fokozatosan alakulnak ki.
Vérzés előfordulhat az agy belső üregeiben (kamrák, intraventrikuláris vérzés) vagy az agy felszínét borító hártyán belül (szubarachnoideális vérzés). A vérzés ezen típusai nagyon súlyos agysérülés bizonyítékai és hosszú távú agykárosodással járnak.
Kórisme
Fejsérülést szenvedett gyermek vizsgálata során az orvos mérlegeli az előfordult sérülés módját és a kialakult tüneteket, és alapos fizikális vizsgálatot végez. Különösen figyel az eszméletlenség fokára, az érzékelési és mozgási képességre, minden kóros mozgásra, a reflexekre, a szemekre és a fülekre, a pulzusra, a vérnyomásra, és a légzésszámra.
- A pupillák mérete és fényre adott reakciójuk fontos adat, ezért a szem belsejét szemtükörrel vizsgálják meg, hogy megállapítsák, vajon az agynyomás fokozódott-e. Megrázott csecsemőknél (megrázott baba szindróma) gyakran alakulnak ki vérzések a szem hátsó részén (ideghártya vérzések). Ha jelentős agysérülés valószínűsíthető, koponya CT vizsgálatot végeznek. Agysérülés nélküli benyomatos koponyatörés gyanúja esetén a koponya röntgen-vizsgálatára kerülhet sor.
Kezelés
Az enyhe fejsérülést szenvedett gyermeket legtöbbször hazaküldik a kórházból, és a szülőknek elmagyarázzák, miként figyeljék meg a gyermeket tartós hányás vagy fokozódó aluszékonyság irányában.
-Ha a gyermek éjszakára hazamegy, nem kell ébren tartani, elegendő időnként felkelteni (ahogy az orvos mondja - például minden 2-4. órában), hogy megbizonyosodjanak ébreszthetőségéről.
-A gyermeket kórházban figyelik meg, ha aluszékony, rövid ideig eszméletlen volt, ha érzészavar (zsibbadás) vagy izomerőzavar jelentkezik, vagy ha nagy az állapotromlás veszélye.
- Azokat a gyermekeket, akiknek koponyatörésük van nyilvánvaló agysérülés nélkül, nem szükséges rutinszerűen kórházban elhelyezni.
-Ezzel szemben a koponyatörést szenvedett csecsemőt - különösen ha a törés benyomatos - majdnem mindig kórházban figyelik meg: darabos koponyatörésnél műtét válhat szükségessé a csonttörmelékek kiemelésére és a későbbi agysérülések kialakulásának megakadályozására.
 A gyermeket kórházban tartják akkor is, ha bántalmazás gyanúja merül fel.
A kórházban gondosan figyelik az eszméletlenség fokának, a légzés- és pulzusszámnak, valamint a vérnyomásnak a változásait. Az orvos figyelemmel követi a koponyán belüli nyomásfokozódás jeleit is a pupilla rendszeres vizsgálatával, valamint az érzékelés és az izomerő változásait és a görcsöket.
-A fej CT vizsgálata végezhető vagy ismételhető, ha görcsök jelentkeznek, a hányás tartóssá válik, az aluszékonyság fokozódik vagy az állapot bármely más szempontból tovább romlik.
A már elszenvedett károsodást semmi sem fordíthatja vissza.
-A későbbi károsodás azonban megelőzhető annak biztosításával, hogy megfelelő mennyiségű oxigént tartalmazó vér érje el az agyat. Az agyban a nyomást, amennyire csak lehet, a normális szinten tartják az agyödéma azonnali kezelésével és az agynyomás csökkentésével.
Epidurális hematoma sürgősségi műtétet igényel, hogy eltávolítsák az összegyűlt vért és ezzel megakadályozzák az agyra nehezedő nyomást és károsodás kialakulását. Megfelelő kezeléssel a legtöbb gyermek, akinek egyszerű epidurális hematomája van, teljesen meggyógyul.
A szubdurális hematomát adott esetben szintén műtéttel kell kezelni.
- Az agyödémát általában koponyán belüli nyomásmérővel vizsgálják, amely az agyban uralkodó nyomást méri. Cső helyezhető az egyik agykamrába is, hogy elvezesse az agyvizet és csökkentse a nyomást. Az ágy fejrészét megemelik, így is mérsékelve az agyban uralkodó nyomást, továbbá különböző gyógyszerek (mannitol vagy furoszemid) használhatók az agynyomás csökkentésére.
A görcsöket általában fenitoinnal kezelik. Azoknak a gyermekeknek, akiknek a fejsérülés után görcseik jelentkeznek, elektorenkefalográfiás vizsgálata (EEG) elvégezhető, hogy a diagnózishoz és a kezeléshez adatokat nyerjenek.
Kórjóslat
Az agyi működés helyreállásának mértéke az agysérülés súlyosságától, a gyermek korától, az eszméletlenség időtartamától és az agysérülés helyétől függ.
-Az évente közel 5 millió, fejsérülést szenvedő gyermek közül 4000 hal meg és 15000 hosszú időtartamú kórházi ellátást igényel.
- A több mint 24 óráig eszméletlen súlyos sérülést elszenvedettek 50%-ánál hosszú távú szövődmények alakulnak ki (jelentős testi, intellektuális és érzelmi problémák), 2-5%-uk pedig súlyosan mozgássérült marad.
- Súlyos fejsérülés következtében a kisgyermekek, különösen csecsemők, nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint az idősebb gyermekek.
A sérülést túlélőknek különösen az intellektuális és érzelmi fejlődésükben gyakran tartós rehabilitáció szükséges.
- A gyógyulás során gyakori probléma a közvetlenül a sérülést megelőző időszakra vonatkozó emlékezetvesztés (retrográd amnézia), magatartásváltozások, érzelmi ingatagság, alvászavarok és csökkent intellektuális képesség.
http://www.cegledikigyo.hu


#1 Dr.BauerBela

VELESZÜLETETT ZÖLDHÁLYOG/GLAUKÓMA/

A veleszületett glaukóma egy relatív ritka betegség, 10-20 ezer újszülött közül egyben fordul elõ.. Oka: a szemen belüli folyadék (csarnokvíz) az elvezetőnyílás hiánya miatt nem tud elfolyni, ezért a belső szemnyomás nagymértékben megemelkedik és az egész szem megnagyobbodik.A magas szemnyomás miatt a szemgolyó és a szaruhártya kitágul
. Ha a csecsemõnek különösen "szép nagy szeme van", akkor ezt figyelmeztetõ jelként tekinthetjük erre a betegségre. A fejlõdési hiba miatt csak operációval menthetjük meg a gyermek látását. A rendelkezésünkre álló mikrosebészeti módszereknek hála, ezek a mûtétek ma már kevesebb kockázattal járnak.

#1 Dr.BauerBela

A BETEG EMBER TÖRTÉNELMI ELVÁRÁSAIRÓL


A BETEG EMBER TÖRTÉNELMI ELVÁRÁSAIRÓL

A mai orvosi etikai elvek megőrizték ugyan a történelmi hagyományokat/Hippokráteszi eskü/de természetszerűen alkalmazkodniuk kellett a történelem folyamán kialakult új gazdasági,társadalmi,szakmai elvárásokhoz, amik napjainkban is hatalmas léptekkel haladnak előre.
                   Egy dolog nem változott-a beteg ember, akinek szenvedése ugyanolyan mint évezredekkel ezelőtt.
Ez az ember ugyanúgy igényli a segítséget fájdalmaiknak enyhítésére,a vigasztaló jó szót,a türelmet a körültekintő gondoskodást. Ő ma is jó néven veszi vagy elvárja hogy alaposan megvizsgálják,meghallgassák panaszait. Tehát ez az igény megmarad időtlen időkig,és megmaradnak az esdeklő tekintetek és segélyt kérő szavak.
Tulajdonképpen ez a hivatásunk emberi eleme,amit mindig és mindenki elvár tőlünk és hozzáfűzöm hogy teljes joggal.
                   A történelem folyamán valamikor úgy tekintettek egy orvosra mint egy olyan lényre, aki szinte emberfölötti cselekedetekre is képes. Természetesen az orvosi gyakorlatnak mindig meg voltak az értékelhető, felmérhető gyógyítási határ értékei. A változás ebben az orvos beteg viszonyban három alapvető téren  történt.
                   1-A fejlett orvosi technológia csökkentette az orvos szerepét,tekintélyelvűségét a gyógyászatban.Ezzel megváltozott az orvos-beteg kapcsolat minősége és tartalma.
                   2-Az orvostársadalom is hozzászokott ahhoz-hogy ráfektesse a beteget a –modern medicina futószalagára-sokszor magáévá téve a beteg azon igényét-hogy mielőtt még kikérdezné a beteget a panaszainak jellegéről,vagy a klasszikus medicina örökértékű szabályai szerint levetkőztetné és megvizsgálná becsületesen, és lelkiismeretesen-máris küldi analizisekre-
                   3-Más a társadalom általános és egészségügyi kulturális szintje,növekedtek az elvárások,de az anyagi keretek ugyanazok maradtak
                   4-Sajnos a beteg elszemélytelenedik és a közvélemény formálás az orvosokkal szemben mind igényesebb lesz.
                   5-A fogyasztó társadalom hatalmi szervei nemtelenül ledegradálták az orvosi hivatást-megvonva tőle a legelemibb működési feltételeket.
                   Ezt a néhány kérdést szeretném bővebben tárgyalni mindannyiunk okulására-
1-A beteg ember ellátására, a fejlett orvosi technika valóságos egészségügyi üzemeket hozott létre melyekben az alkalmazott rendszerek,amikben  igen jól képzett csapat vagy csapatok magas szintű ellátást biztosítottak a rájuk bizott betegeknek A mai ellátási realitások már azt vetítik elénk és mondjuk ki jogosan,hogy a betegeket nem lehet megfosztani  attól a joguktól hogy emberközelben érezzék az orvosukat.
-A beteg aki sorsát bízza ránk,és hisz bennünk, nem tekinthető úgy mint egy tárgy,akit rá kell kapcsolni különböző gépekre,automatikusan kivizsgálni,és csak a gépeket ellenőrizni hogy milyen értékeket mutatnak.
                   Az első és legfontosabb feladat még ma is ilyen fejlett technikai körülmények között az hogy –nem szabad a beteget elszemélytelenitni-hanem meg kell őrizni a hagyományos orvos-beteg kapcsolatot.
                   2-Vitathatatlan hogy az egészség megőrzése mindig a legfontosabb törekvése volt az emberiségnek..
Az hogy légy egészséges,éljél sokáig az emberi lét legfontosabb kívánalmai közé tartozott.
                   Ez a törekvése az embernek egy különös és egyedülálló helyet biztosított a társadalomban az orvosnak. Az orvos ismerheti az embernek azt az intim fizikai és lelki állapotát ami a bizalom és –orvosi titoktartás,lényege. Ezért az orvos nem lehet közömbös a közvélemény számára.
A közvélemény lépésről-lépésre követi az életét,a figyelem középpontjában tartja. Szigorú tisztánlátással besorolja rövid időn belül szakmailag,emberi magatartás,erkölcsi érték szempontjából. Erre a társadalmi értékmérőre
odafigyelésre minden magára valamit adó orvos vigyázzon.
                   3-A mai orvosi gyakorlatban már elengedhetetlen a csapatmunka,az interklinikus jól szervezett vizsgálat,valamint a kollégák munkájának,becsületesen szerzett érdemeiknek az elismerése.
Történelmileg a –medicina hőskorának vége van. Az egyedüllét a szakmában ma már bizonytalanságot is rejteget. Az önteltség,a túl nagy biztonság a súlyosabb kórképeknél visszaüthet. Nagy elődeink tapasztalata és tanácsa az hogy ezen kritériumok figyelmen kívül hagyásáért már sokan drágán fizettek.
                    4-A társadalom megbecsülésének szükségessége. Ez a megbecsülés egy élet munkáján és törekvésein keresztül történik meg.
Ez bennünk tudatosult és sokan igy is élünk.
De azt a tényt feltétlenül kell jeleznünk hogy van egy olyan bűnös tendencia ami  igazságtalan alábecsüléséhez vezet a hivatásunknak.
Az utóbbi időben az volt a pláne hogy ki tud nagyobbat rúgni belénk. Hosszú éveken át a mindenkori hatalmak a társadalom összes nyomorát az egészségügyre ruházta.-Nézzük meg kórházainkat,azoknak anyagi állapotát a gyógyszerellátást.Csak azutóbbi 2 évben 3ooo orvos távozott külföldre –és csodák csodája mind  kiválóan megállja a helyét. Nincs dokizás nincs csúszópénz és mégis biztos talpakon áll a hivatás tisztessége.




#1 Dr.BauerBela

2012. december 29., szombat

A GYERMEKGYÓGYÁSZOK KATEKIZMUSA



Miután a gyermekek gyógyitását végzem mind mai napig 54 éven át, volt időm érzékelni és áttekinteni valamint átadni azokat az érzelmi és orvosi,egyénhez kötött emberi tulajdonságokat amiknek egy gyermekorvos meg kell feleljen-Talán megosztanám azokkal akiket érdekel-

1-MINDENEKFELETT ÉS MINDENEKELŐTT A GYERMEK SZERETETE
Egy beteg gyermek alapos,szakszerű és lelkiismeretes  vizsgálata sokszor végtelen türelmet,időt és psihológiaí affinitást igényel úgy az orvos mint a szülők részéről. Ez a megállapítás  elsősorban a kisseb gyermekek korcsoportjára,a gyermek idegrendszeri típusára,a környezet nevelési kultúrájára,az orvosi rendelők gyermekbarát környezetére vonatkozik.
1- Mindenek előtt a nagy titok az egészben a-SZERETETamít közvetíteni tudsz a gyermek felé-egy szelíd hang,egy kedves simogatás vagy érdeklődés az Ő kis alakuló élettűkkel kapcsolatban. Tapasztalatom szerint az orvos megnyugtató lénye-sokszor fehér köpeny nélkül-hanghordozása,kimélő szelíd közeledése,a gyermek valamelyik bőrfelületének vagy a fej enyhe,simogatása már bizalmat kelthet a gyermekben.
                                Az hogy egy ilyen alapokon felépített kapcsolat kialakuljon számos esetben többszöri próbálkozást igényel,de megéri a türelmet mert –életre szóló barátságok szövődnek egy emberpalántával.


2-A VÉGTELEN TÜRELEM
               
                Az egyik nagy tanítómesterem a beteg gyermek vizsgálata folyamán az első helyen említette a gyermeket vizsgáló orvos –végtelen és határtalan türelmét-a többi igen lényeges szempont mellet mint pl-a kiváló szakmai felkészültség-a helyes orvosi gondolkodásmód és interpretatív készség-a jelentéktelennek tűnő tünetek helyes értékelése-a kórelőzményi adatok helyes felvétele-a gyermek teljes levetkőztetése bármilyen orvosi vizsgálat alkalmával-az együtt érzés kifejezése a beteg gyermekkel-a vizsgálat legyen mindig alapos,lelkiismeretes és mindez a szülők jelenlétében.
                Mint fiatal orvosnak egy kissé eltúlzottnak tűnt a –türelem-kérdésének a feltupírozása. De az idő igazol és oktat- Orvosi ténykedésem alatt főként amikor a gyermekhálózatot vezettem akkor észleltem pregnánsabban hogy több türelemmel hatékonyabb lett volna az orvosi ténykedés. Példaértékű tanítómesterem Prof.Dr.Szentkirályi István a következőképpen reagált amikor –egy- süvölvény gomolyag-megjelent a rendelőben-a következőket mormolta alig hallhatóan NA ITT 2OO-ig KELL SZÁMOLNOM.
Tehát így vagyunk mi gyermekgyógyászok-hol 1oo-ig,hol 2oo-ig  számolunk attól függetlenül hogy milyen a hangulatunk vagy éppen az egészségügyi állapotunk.



3-ÁLDOZATKÉSZSÉG ÉS LEMONDÁS

                                Talán abból a tényből indulnék ki hogy egy megvizsgált betegért minden felelősség téged terhel,legyen az szakmai,etikai vagy akár jogi vonatkozású. Ez a köztudatban is jól ismert szempont nagyon nagy felelősséget ró a kezelő orvosra legyen az felnőtt vagy beteg gyermek. Visszaemlékszem hogy amikor mozielőadáson voltunk volt olykor –olykor egy beszólás előadás közben hogy pl Grósz doktor urat kérjük az előcsarnokba-
                                A lemondást az áldozatkészséget azt már az orvosi egyetemen vállaltuk,ami aztán állandósult az egész szakmai tevékenységünk folyamán.
                                A gyermekgyógyászati gyakorlatnak azonban mégis van egynéhány jellemzője az orvosi sürgősségi ellátás időben való rögzítését tekintve-
                                A gyermekkorban sokszor elképesztően gyorsan következnek be a szövődmények,vagy kerülnek katasztrofális helyzetbe az életfontosságú szervek működései. Amikor igényelik a szülők azonnal menni kell igy sokszor elkerülhetjük a sokszor előálló kellemetlen vádaskodásokat vagy elhúzódó jogi elmarasztalásokat. A gyermekpatológia nem olyan igényű mint pl-egy krónikus szívelégtelenségben szenvedő 8o éves beteg-amire egyesek azt mondják 1-2 óra múlva ott leszek.
                                Főként az újszülött vagy 3-4 hónapos korú csecsemők-ugyancsak az ilyen szempontból ebbe a kategóriába esnek.
                                A mindenért –aggódó-anyukák akik minden minimális panaszért azonnal orvosi ellátást igényelnek. A hosszú orvosi gyakorlatom arra késztet hogy tekintettel kell lenni az –anyai megérzésre-/instinctio maternis/mert bizony ez nem egyszer beigazolódik.
                                Ha kiépített pacientúrád van már egy visszautasított vizsgálat a paciens elvesztéséhez vezethet.
                                Külön fejezet a –neurotikus környezet-igényeiknek a kielégitése sokszor kevésbé igazolt esetekben .Ezeknek a megoldása ha elfogadták paciensnek,egyéni elbírálás alá esik.
Megalapozott vagy alapozatlan indokkal igényelt vizsgálatot lássunk el azonnal mondjunk le életünk egyes kegyes adományairól és –VIZSGÁLJUK MEG A GYEREKET.

4- FELELŐSSÉGTUDAT VÁLLALÁSA ÉS ELVISELÉSE
                               
                 Az egész szakmai létünk egy meghatározója  az   állandó,mindennapos feszültségi-állapot ,amelynek oka a felfokozott felelősség tudat ,azért hogy ne kísérjen esetleg egész életünkön keresztül a ,lelkiismeretfurdalás hogy egy esetleges szakmai ballépés miatt valakinek életre szóló szenvedést okoztunk.
Emiatt a feszültség miatt nem tudtunk felszabadultan,örvendeni semmiféle szakmai elismerésnek vagy sikernek-
              Vannak erkölcsi,emberi,intellektuális elhallgatott benső gyötrelmei minden embernek, amiket nem tud, nem akar, vagy nem mer kimondani környezetének. Az előbbiekben már írtam azokról az önemésztő nehézségeinkről,elfedett gondolatainkról írok  amiket egy életen keresztül magunkkal hordoztunk és amik a orvosi hivatásunkkal vannak kapcsolatban.
               
5-KÜZDŐKÉPESSÉG A GYERMEKEK PREFERENCIÁLIS ELLÁTÁSÁÉRT ÉS JOGAIKÉRT.-
                A sokat hangoztatott-gyermekvédelmi jogok-keretein belül visszatérhetnénk ahhoz az elvhez hogy a gyermekeknek –megkülönböztetett joguk van az őket megillető magas színtű ellátáshoz. Vonatkozik ez a megfelelő szellemi és szomatikus fejlődésre de ugyanúgy a megelőzésre és a veleszületett egyre nagyobb számú fejlődési rendellenességek megoldására is. Vajon a többi preferenciális orvosi ellátás létrehozásánál,nem-e előbb a gyermekhálózat létjogosulásának fenntartására kellett volna gondolni. A nagy hiányállapotok az egészségügyben amiknek juttatásaiban tudom és megéltem nagyon nehéz az abszolút igazságos elosztás,de az a véleményem hogy egy szenvedő vagy az elmúlás határain lévő gyermek arcát nézni a legborzalmasabb történés. Az elég bátortalanul alakuló gyermekvédelmi szervezetek anyagi mozgástere nagyon korlátozott.
                                Naponként tüntetnek hatalmas mennyiségű és drága propaganda anyagokkal  a különböző politikai pártok-botcsinálta szónokokkal,mások anyagi juttatásokért,vagy a kissebségi rendek jogaiért. Tegyem fel a kérdést LÁTOTT-E VALAKI EGY TÜNTETÉST A GYERMEKEK JOGAIÉRT-


6-KIÁLLÁS A HIVATÁSUNK MÉLTÁNYOSSÁGÁÉRT
                Külön hálásak voltunk a tanítómestereinknek hogy a legmélyebb fokon tudatosították bennünk hogy- az orvosi hivatás-,szent és sérthetetlen  volt mindvégig a történelem folyamán-függetlenül a hatalmak akár becstelen acsarkodásaitól is -
                                Az elmúlt 4o-5o év társadalmi homogenizálása beillesztette az orvosi rendet is egy becézgető,úgymond,egy úgymond,dokizó,kategóriába. Amikor is az arra éppen  anyagi javakat árusítók megengedtek maguknak,1 kg disznóhúsért, virtsliért.
                                Nevezzenek tisztes nevemen,becenevemen,gúnynevemen-de hivatásom tisztes évezredes  nevét hagyják meg a maga méltóságában.


7- GYERMEKEK BIZALMÁNAK ELNYERÉSE.
                                A verbális kommunikáció kialakulása után már több teret nyerünk a kapcsolatteremtés lehetőségeit tekintve. Ha már meg tudjuk kérdezni hogy kit szeret a legjobban,vannak e barátai,szokott e  verekedni,van kis kutyája vagy macskája,szereti e a lekváros derelyét és ezekre meggyőző választ kapunk ez még egy lépés egy előlegezet barátság érdekében.
                A kisseb korcsoportú gyermekek a tapasztalatom szerint nagyon hiúk
és főként a leánykák/no  lám csak  milyen korán kezdik/akik egyenesben  értékelik a dicséretet pl milyen szép kék a szemed,milyen szép a fülbevalód,vagy a blúzod stb Ők ilyenkor végignéznek magukon és diadalittasan rád mosolyognak.
                A nagyobb gyermekekkel úgy beszélek mint egy felnőttel. Egyéni
személyes véleményüket kérem a mindennapi családi vagy iskolai történésekről. Ezekre a kérdésekre meglepő tájékozottsággal és naiv őszinteséggel válaszolnak. Olykor olyan intimitásokat mondanak el amikért már majdnem pironkodnom kell a szülők előtt. Ez az Ő önérzetének a győzelme-mert neki otthon mindig azt mondják –hogy Te gyermek vagy nem értesz és ne szólj bele .Számomra mindig felejthetetlen marad az a –diadalittas tekintet amit a szülők felé irányítanak és ezzel közlik velük –hogy látjátok Ez emberi módon beszélt velem.
                De mindenek előtt a nagy titok az egészben a-SZERETET-amit közvetíteni tudsz a gyermek felé-egy szelíd hang,egy kedves simogatás vagy érdeklődés az Ő kis alakuló életükkel kapcsolatban.
                Az hogy egy ilyen alapokon felépített kapcsolat kialakuljon számos esetben többszöri próbálkozást igényel,de megéri a türelmet mert –életre
szóló barátságok szövődnek egy emberpalántával.
                Ebbe a folyamatba kell beépülnie a szülők józan pedagógiai hozzá-
Járulásuknak és nem kényszerfenyegetésekkel el idegeníteni a gyermeket az orvosi rendelőktől azzal a motivációval hogy ha nem eszed ezt...vagy amazt akkor injekciót kapsz vagy viszünk ahhoz a csúnya öreg orvoshoz.Otthon ha az orvos megérdemli beszéljünk róla érdemlegesen mert ez megnyugtató a gyermek részére is.


8-A GYERMEKEK VISELKEDÉSI MODELJEINEK AZ ISMERETE
    AZ ORVOSI RENDELŐBEN.
        
                                 Egy gyermek viselkedési modelljeinek az orvosi rendelőkben okai és eredői vannak A teljesség kedvéért egy néhányat megemlítenék.
                1-A gyermek orvos  egyik legnagyobb problémája hogy a kórelőzményi adatokat szülőktől vagy hozzátartozóktól kapja. A beteg gyermeknek ilyen szempontból nem megbízható az értékítélete. Ugyanígy van ez a kezelési eljárások megbízható teljesítését illetően is.
                2-A gyermek szorongása  egy olyan környezetben ahol megszokottan idegenekkel találkozik az ő általa –egy ellenségesnek itélt környezetben.
                3-Az ismeretlentől való félelem,gátolja az együtt működési készségét,és a verbális kommunikációt.
                4-A fájdalomtól való  félelem gátolja a klinikai vizsgálat operatív részét
                5-A gyermek szomatikus fejlődése,a növekedés azt eredményezi hogy a gyermek úgymond minden pillanatban más biológiai értékrendbe sorolható
                6-A gyógyszerek hatástana függ a kortól,a súlytól és az egyes szervek esetleges disfunkcionális állapotától
                7-Az orvosnak a szülőknek nagyon figyelmesen kell követni a szubtilis atípusos klinikai tüneteket
                8-Az édesanyák véleményét még ha olykor fárasztó is lehet kötelezően meg kell hallgatni,mert-az anyai megérzésnek történelmi hagyományai vannak..
                                Ez a kölcsönös szülő-orvos összhang és segítőkészség az első
lépés a gyermek gyógyulásának a sikerében



9-ORVOSI PÉLDAKÉPEK
                                A szakmai pályafutásom során voltak emberek,jobban mondva magas méltóságú szakemberek-gyermekgyógyászok akik különös hatással voltak a gondolkozás módomra,felfogásomra a hivatásom gyakorlásával kapcsolatban. Nagyon tiszteltem azokat akik nemzetközi kitekintéssel is értékelhető eredményeket mutattak fel. Ezek közül azok imprimálódtak a legjobban akiknek- hatalmas szintetizáló képesség- volt a jellemző vonásuk.-
                Ezek az emberek be tudtak hatolni az orvostudomány már már uralhatatlan bozótjába és utat vágtak az utánuk következőknek. Megemlítenék néhányat akik szerintem megfellebbezhetetlenek a szakmában,és akiket bizalommal követtem.G.FANCONI-R.DEBRE-KERPEL_FRONIUS-GH_GOLDIS-H.BARNETT-SZENTKIRÁLY ISTVÁN


10-AZ ORVOSI ETIKAI SZEMPONTOK UJRAÉRTÉKELÉSE.
.              
                 A mai etikai és deontológiai elvek megőrizték ugyan a történelmi hagyományokat/Hippokráteszi eskü/de természetszerűen alkalmazkodniuk kellett a történelem folyamán kialakult új gazdasági,társadalmi,szakmai elvárásokhoz, amik napjainkban is hatalmas léptekkel haladnak előre.
                                Egy dolog nem változott-a beteg ember- akinek szenvedése ugyanolyan mint évezredekkel ezelőtt. Ez az ember ugyanúgy igényli a segítséget fájdalmaiknak enyhítésére,a vigasztaló jó szót,a türelmet a körültekintő gondoskodást .Ő ma is jó néven veszi vagy elvárja hogy alapo-
san megvizsgálják,meghallgassák panaszait. Tehát ez az igény megmarad időtlen időkig és megmaradnak az esdeklő tekintetek és segélyt kérő szavak.
Tulajdonképpen ez a hivatásunk emberi eleme,amit mindig és mindenki elvár tőlünk és hozzáfűzöm hogy teljes joggal.
                                A történelem folyamán valamikor úgy tekintettek egy orvosra mint egy olyan lényre aki szinte emberfölötti cselekedetekre is képes. Természetesen az orvosi gyakorlatnak mindig meg voltak az értékelhető, felmérhető gyógyítási határértékei. A változás ebben az orvos beteg viszonyban három alapvető téren változott meg-
                                1-A fejlett orvosi technológia csökkentette az orvos szerepét, tekintélyelvűségét a gyógyászatban. Ezzel megváltozott az orvos-beteg kapcsolat minősége és tartalma.
                                2-Az orvostársadalom is hozzászokott ahhoz-hogy ráfektesse a beteget a –modern medicina futószalagára-sokszor magáévá téve a beteg azon igényét-hogy mielőtt még kikérdezné a beteget a panaszainak jellegéről,vagy a klasszikus medicina örökértékű szabályai szerint levetkőztetné és megvizsgálná becsületesen, és lelkiismeretesen-máris küldi analizisekre-
                                3-Más a társadalom általános és egészségügyi kulturális szintje,növekedtek az elvárások,de az anyagi keretek ugyanazok maradtak
                                4-Sajnos a beteg elszemélytelenedik és a közvélemény formálás
az orvosok szemben mind igényesebb lesz.
                                5-A fogyasztó társadalom nemtelenül ledegradálta az orvosi hivatást megvonva tőle a legelemibb működési feltételeket.
                                Ezt a néhány kérdést szeretném bővebben tárgyalni mindannyiunk okulására-
1-A beteg embernek a fejlett orvosi technika valóságos egészségügyi üzemeket hozott létre melyekben az alkalmazott rendszerek,amik egy igen jól képzett csapat vagy csapatok igen magas szintű ellátást biztosítottak. A mai ellátási realitások már azt vetítik elénk és mondjuk ki jogosan,hogy a betegeket nem lehet megfosztani  attól a joguktól hogy emberközelben érezzék az orvosukat. A beteg aki sorsát bízza ránk,és hisz bennünk nem tekinthető úgy mint egy tárgy,akit rá kell kapcsolni különböző gépekre,automatikusan kivizsgálni,és csak a gépeket ellenőrizni hogy milyen értékeket mutatnak.
                                Az első és legfontosabb feladat még ma is ilyen fejlett technikai körülmények között az hogy –nem szabad a beteget elszemélytelenítení hanem meg kell őrizni a hagyományos orvos-beteg kapcsolatot.
                                2-Vitathatatlan hogy az egészség megőrzése mindig a legfontosabb törekvése volt az emberiségnek. Az hogy légy egészséges,éljél sokáig az emberi lét legfontosabb kívánalmai közé tartozott.
                                Ez a törekvése az embernek egy különös és egyedülálló helyet biztosított a társadalomban az orvosnak. Az orvos ismerheti az embernek azt az intim fizikai és lelki állapotát ami a bizalom és –orvosi titoktartás lényege Ezért az orvos nem lehet indifferens a közvélemény számára.
A közvélemény lépésről-lépésre követi az életét,a figyelem középpontjában tartja.Szigoru tisztánlátással besorolja rövid időn belül szakmailag,emberi magatartás,erkölcsi érték szempontjából- Erre a társadalmi értékmérőre
odafigyelésre minden magára valamit adó orvos vígyázzon.



11-A CSAPATMUNKA NÉLKÜLÖZHETETLEN VOLTA
                                A beteg embernek a fejlett orvosi technika valóságos egészségügyi üzemeket hozott létre melyekben az alkalmazott rendszerek, amik egy igen jól képzett csapat vagy csapatok igen magas szintű ellátást biztosítottak. A mai ellátási realitások már azt vetítik elénk és mondjuk ki jogosan,hogy a betegeket nem lehet megfosztani  attól a joguktól hogy emberközelben érezzék az orvosukat. A beteg aki sorsát bízza ránk,és hisz bennünk nem tekinthető úgy mint egy tárgy,akit rá kell kapcsolni különböző gépekre,automatikusan kivizsgálni,és csak a gépeket ellenőrizni hogy milyen értékeket mutatnak.
                                Az első és legfontosabb feladat még ma is ilyen fejlett technikai körülmények között az hogy –nem szabad a beteget elszemélytelenítení hanem meg kell őrizni a hagyományos orvos-beteg kapcsolatot.





12-AZ EGÉSZSÉGÜGYI NEVELÉS ÉS INFORMÁCIÓ ÚJRAÉRTÉKELÉSE

2o1o-ben kiadtam egy 1ooo oldalas elektronikus kiadású könyvet a következő címmel Gyermekgondozási tanácsok közhasznú gyűjteménye. A kiadvány terjedelme és állandó aktualizálásának a lehetősége egy állandó, folyamatos gyermekgondozási és nevelési lehetőséget ajánl napjaink rohamosan növekvő szülői igényeire.
Az információs rendszerek özöne, természetesen az egészségügyi hálózatot sem mellőzi. Valahol a  mai orvosi ténykedés, igényli a klasszikus orvosi gyakorlat,gyermekgondozás,gyermeknevelés alapjait összeilleszteni, a modern világ legaktuálisabb szempontjaival.
Másrészt, a mai szülők egészségügyi kultúráját tekintetbe véve, és a nívós tömegkommunikáció eszköztárát szemlélve, az egyén is sokkal többet akar megismerni, tudni, korunk egészségügyi problémáiról vagy sajátosan a maga betegségéről. De legyünk őszinték, az orvostársadalomtól is rendszerezettebb részletesebb tájékoztatást vár el napjaink társadalma.
Mi gyermekgyógyászok meg akarunk felelni ezeknek az elvárásoknak és a félreértések, elkerülése végett, amik olykor félrevezetők és ártalmasak lehetnek, igyekszünk egy olyan elektronikus kiadványt közreadni, aminek tágabb információs alapja, rendszerezett, közérthető és folyamatos adattára van.
Számos gyermekhálózati munkatárs orvosok, védőnők, akiknek érzelmi énje és emberi tisztessége a reájuk bízott gyermekek sorsa, adták sokszor pályafutásuk szakmai eredményét ehhez a munkához amint ezt mi is tettük. De annak a tudatában is, hogy – egy kattintással – egy adott szükséges, esetleg drámai pillanatban olyan információkhoz juthat mindenki, amelyek életmentők lehetnek. Ehhez pedig úgy gondolom, hogy mindannyian teljes odaadással és érdektelenül csatlakozunk.




13-A TÁRSADALOM MEGBECSÜLÉSÉT AZ ORVOSNAK KELL                                                                                        KIÉRDEMELNI..
                               
                                Ez a törekvése az embernek egy különös és egyedülálló helyet biztosított a társadalomban az orvosnak. Az orvos ismerheti az embernek azt az intim fizikai és lelki állapotát ami a bizalom és –orvosi titoktartás lényege Ezért az orvos nem lehet indifferens a közvélemény számára.
A közvélemény lépésről-lépésre követi az életét,a figyelem középpontjában tartja. Szigorú tisztánlátással besorolja rövid időn belül szakmailag,emberi magatartás,erkölcsi érték szempontjából Erre a társadalmi értékmérőre
odafigyelésre minden magára valamit adó orvos vigyázzon.

                                                Ez a megbecsülés egy élet munkáján és törekvésein keresztül történik meg.
Ez bennünk tudatosult és sokan így is élünk. De azt a tényt feltétlenül kell jeleznünk hogy van egy olyan tendencia ,  egy bűnös alábecsülése a hivatásunknak. Az utóbbi időben az volt a pláne hogy ki tud nagyobbat rúgni belénk Hosszú éveken át a mindenkori hatalmak az összes társadalmi nyomorát az egészségügyre ruházta Nézzük meg kórházainkat,azoknak műszereltségí állapotát a gyógyszerellátást .Csak az utóbbi 2 évben 3ooo orvos távozott külföldre –és csodák csodája mind  kiválóan megállja a helyét.
#1 Dr.BauerBela

KOPONYATÖRÉS GYERMEKEKNÉL




A gyermekkori koponya sérülések gyakran járnak csonttöréssel, mely jellegét tekintve lehet lineáris/vonalszerü*, depressziós/besüppedt/ vagy baziláris koponya alapi.
- Némely koponyatörés súlyos koponyaûri sérülés alapjául szolgálhat.
Mivel az agysérülések 50%-a nem társul koponyatöréssel, agysérülés gyanúja esetében sokkal inkább komputertomográfia (CT), mint koponyaröntgen-vizsgálat indokolt Az összes koponyatörés mintegy 75%-a lineáris típusú.
- Izolált lineáris koponyatörés esetén a fájdalomcsillapítás és az ambuláns megfigyelés többnyire elegendô, kétéves kor elôtt azonban idegsebészeti vizsgálat és nyomonkövetés ajánlott.
Ritka esetekben a koponyatörés kapcsán fellépô dura-szakadásból leptomeningealis cysta fejlôdhet ki.
-A leptomeningealis cysta vagy akár az agyszövet a törésen keresztül kitüremkedhet, ezáltal lassítja a törés gyógyulását, és a törési rés kiszélesedéséhez vezet, mely sebészeti beavatkozást tesz szükségessé.1
Erôteljesebb ütés hatására depressziós koponyatörés jön létre.
- E törések idegsebészeti vizsgálatot és esetlegesen operatív megoldást igényelnek, melynek során ki kell emelni a csontdarabot, amennyiben a benyomódás mértéke meghaladja a koponyacsont vastagságát. Depressziós koponyatörést követôen fokozódik a görcsrohamok kialakulásának kockázata, ezért gyakran részesülnek antikonvulzív profilaxisban.
Koponyaalapi törés kapcsán Battle-jel (fül mögötti ecchymosis) vagy haemotympanum látható, mely a halántékcsont törésébôl ered, a vér pedig a mastoidealis légsejtekben gyûlik meg).
-A koponyaalapi törések vénás sinus-drenázshoz és pápaszem-haematomához (periorbitalis ecchymosis) is vezethetnek
Emellett esetenként liquor-csorgás észlelhetô a fülbôl vagy az orrnyílásból. Amenynyiben a fizikális vizsgálat felveti agyalapi törés lehetôségét, koponya CT-vizsgálatszükséges, mert a koponyaalapi törés a
natív röntgenfelvételen gyakran rejtve marad.
- A lehetséges szövôdményekmiatt az agyalapi törést szenvedett beteget
szoros kórházi megfigyelés alatt kelltartani.


Az esésből adódó trauma a csontok törésén kívül koponyaüregben lévő agyállomány sérülését valamint koponyaűri vérzést is okozhat.
 KOPONYACSONTTÖRÉS esetében törhet a koponyaalap vagy a koponyaboltozat.
A koponyaalapi törés mindig nyílt törés, mert az orr garat a dobüreg felé megnyílik a koponyaüreg. Ha a tüneteket megfigyeljük, akkor megállapítható, hogy a koponyaalapi árkok közül melyik sérült.
a)                 Elülső árok-ennek törése esetén az orrból agyvízzel keveredett vér csorog illetve a szem körül „pápaszem „vérömleny alakul ki.
b)                 Középső árok –ekkor a fülből szivárog az agyvízzel keveredett vér és a vérömleny a fül mögött, jelentkezik.
c)                  Hátulsó árok – törésénél az agyvízzel kevert vércsorgás a hátsó garatfalon tapasztalható. Laikus nem ismeri fel és a vérömleny a tarkón alakul ki.
Mindhárom törést agyrázkódás is kíséri.
Koponyaboltozati törés feltételezhető, ha a hajas fejbőrön vérömleny tapintható vagy horpadást észlelünk.

Izolált linearis/vonalas /koponyatető törés egy 13 éves germeknél



Depressziós /süppedéses/ koponyatörés újjszülöttnél



#1 Dr.BauerBela