Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2019. november 21., csütörtök

GIGANTIKUS LÉPMEGNAGYOBBODÁS THALASSEMIA TIPUSU VÉRSZEGÉNYSÉGNÉL


#1 Dr.BauerBela


Ne csak este meséljetek!

A mese nyelve alkalmas arra, hogy egy gyerek szembenézzen azokkal a problémákkal, amelyeket hiába próbálunk neki elmagyarázni. A kisgyermek nyelve a szimbólum. A mese gyakorlatilag egy megküzdési stratégia, amit a gyerek megtanulhat használni.
Amikor a gyermek egy őt ért sérelmet, traumát nem tud vagy nem szeretne közölni szavakkal, lehetősége van ezt a szimbólumok nyelvén megfogalmazni, újra átélni, megbirkózni vele, ezáltal feldolgozni. De ugyanígy az örömöt is át tudja élni legalább annyiszor, ahányszor újramesélteti a szülővel ugyanazt a történetet. Ezért is fontos mindannyiszor ugyanazt a történetet újra elmesélni, mert ez fogja segíteni a feszültség levezetését.
Szerintem már újszülött kortól lehet mesélni egy gyereknek, persze akkor még nem a könyv maga, hanem az élőszó lesz a varázs (megjegyzem: az élőszóban történő mesélés később is rendkívüli varázserővel bír, mert a mese ott születik a gyermek szeme láttára, füle hallatára).
Aztán az egészen kicsi, 1-2 éves gyerekek imádják az olyan mesét, ami róluk szól. Ezek az ún. énközlő mesék: szeretik hallgatni, mi történt velük (azaz valójában nem is vele, hanem „Zsuzsival”) aznap, milyen kalamajkába keveredtek. Nem szükséges a dramaturgiailag jól felépített történet, bőven elég, ha a gyerek saját kis életéből ragadunk ki néhány eseményt. A fejből történő mesélés pont olyan, mint az éneklés. Nem baj, ha hamisan énekelünk, de énekeljünk a gyereknek. Személy szerint a képeskönyveket kevésbé szeretem, mert részben blokkolja a belső képalkotást, de tudom, ma már alig kapni illusztráció nélküli mesekönyveket. Ilyenkor érdemes a képet a mesélés végén megmutatnunk.
Óvodás korban elérkezünk a népmesék világához.
A népmeséket gyakran éri kritika a tekintetben, hogy elavultak. Pedig egyáltalán nem fontos, hogy a mesék tartalmi környezete nem tükrözi a mai valóságunkat, hiszen egyébként is a belső világunk történéseit írják le. És mivel ezek a gyermeklélektani problémák (testvérféltékenység, dackorszak, szeparációs szorongás stb.) életkorilag mindenhol nagyon hasonlóak a világon, sok esetben a mesék által kínált problémamegoldások nem is függnek az adott kultúrától.
A mese egyszerűen azt sugallja a gyermeknek, hogy az életben vannak nehézségek, amelyeket úgy tudunk leküzdeni, ha harcolunk ellenük. Ez a küzdelem az emberi élet része, és ha igazán kitartók leszünk, végül győztesen kerülünk ki, és elnyerjük jutalmunkat. Ezért például a gonosz figuráknak is vannak pozitívumaik, hiszen az óriás erős, a boszorkánynak varázsereje van, de végül elnyerik büntetésüket, és az igazi erkölcsi felemelkedést az jelenti, hogy a mese révén belátjuk: a gonoszok cselekedetei sem a képzelet világában, s éppúgy a valódi életben sem kifizetődők.

Mikor mit meséljünk?
A legkisebbek imádják a formula- vagy más néven láncmeséket, ilyen például a Kóró és a kismadár és a Pityke és a kökény. A láncmese ugyanis remekül tükrözi a kisgyermekkori gondolkodást
Ezt követően elővehetjük az állatmeséket, melyben állatok a szereplők, akik az emberrel egyenrangú módon beszélnek és cselekszenek, anélkül, hogy a csoda képzetét keltenék. Ez segít a gyermekeknek a távolításban, így könnyebben fel tudnak dolgozni nehézségeket. Az állatmesék azt a működést mutatják be, amely nem jó egy közösségnek, éppen ezért nem is mindig végződnek jól. Különösen jól használható az állatmese olyan gyerek esetében, ahol jelen van az agresszió. Ugyanakkor az állatmese azt is megmutatja, hogy vagy küzdesz és bátran beleállsz a konfliktusba, vagy szétmarcangolnak a többiek.
A varázsmesék vagy más néven tündérmesék a gyerekek rejtett tartalékait nyitják meg és ezen keresztül elvezetik őket a belső erőforrásaikhoz.
A legendamesék a világ és az ember keletkezésének magyarázatáról szólnak, ugyanakkor azt sugallják, hogyan lehet elfogadni valakit olyannak, amilyen.
A novellamesék (ilyen az összes okos lány mese) az intuitív gondolkodást tanítják újra, melyek az áthangolt gondolkodással segítenek a gyerekeknek.
Az ostoba ördög mesék azt mutatják meg, hogyan kell a démonjainkkal megküzdenünk. Egy gyerek esetében pedig: hogyan kell másképpen kommunikálnia, stratégiát váltania ahhoz, hogy hatékonyabban tudjon működni.
A falucsúfoló mesék segítenek az agresszió levezetésében, az előítéleteink felülírásában (pl.: Rátóti csikótojás).
A tréfás mesék a rosszul működő élethelyzeteket mutatják meg.
A hazugságmesékben (nagyot mondó mese) nem a normális kerékvágás jelenik meg, a realitást elveszítjük és új valóságot konstruálunk.
Boldizsár Ildikó után szabadon: nincsen olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. A mese mintázata pedig megfeleltethető a gyermek mintázatának, és ha az nem megfelelően működik, segít újraírni azt.
Mesélni réges-régen nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek meséltek, így nincsen életkori határ atekintetben, hogy hány éves korig kompatibilisek a népmesék.
És végezetül néhány gyakorlati szempont:
  • Fontos, hogy nyugodt légkörben meséljünk. Ha közben máson jár az eszünk, azt a gyerek pillanatok alatt leveszi.
  • Nem kell átírni a mese végét azért, mert az rossz vagy ijesztő. Bátran meséljünk, a gyerek pedig úgyis a fejlődési szintjének megfelelően értelmezi azt, annyit fogad be belőle, amivel még meg tud birkózni (ez nem igaz a rajzfilmek esetében).
  • A mese jelentését soha ne magyarázzuk el! Azt azonban fontos megértenünk, mit jelent a mese aktuálisan a gyerekünk életében, vajon miért éppen azt a mesét választotta. Mindez segítheti a következő választásunkat is.
Számomra fontos, hogy egy mese autentikus legyen, ne átiratot olvassak (és meglepődve tapasztaljam, hogy Piroskát nem ette meg a farkas, csak bezárta a kamrába). Ezért ajánlok néhány olyan kötetet, amiket én is használok:
 használok:
#1 Dr.BauerBela

Ne kérd számon a leckét gyermekedtől!

Ne kérd számon a leckét gyermekedtől! 2013. december 06., péntek, 10:21 | maszol/nlcafe.hu -A A+ Berakodjunk-e a gyerek táskájába, számon kérjük-e a leckéjét, egyáltalán beavatkozzunk-e az iskolai dolgaiba? – ezek minden szülő visszatérő dilemmái. Az egyértelmű válasz: ne! - írja a Nők Lapja egy iskolapszichológussal készített beszélgetés margójára. – „Anya, ne segíts!” Ez az egészséges reakció. Iskolába nem mi járunk, hanem a gyerekeink – jelenti ki Gombos Bernadett pszichológus, aki szerint az igazi veszély abban rejlik, hogy ha elejétől fogva átvállaljá a szülők a gyermekektől kötelességeiket – összepakolják az iskolatáskájukat, számontartják napi leckéjüket, velük együtt tanulnak –, nem csupán azt az élményt veszik el a gyerekeiktől, hogy képesek a feladataikkal egyedül megbirkózni, hanem azt is kockáztatják, hogy később már nem csupán a tanulással kapcsolatos kötelességeiket hárítják el maguktól, hanem mindent, amit a társadalom, az iskola elvár tőlük. „Ettől kezdve az a gyerek elveszett” - véli a pszichológus. Nem alakul ki benne a küzdeni vágyás, elkönyveli magában, hogy ő mindenre alkalmatlan, és bosszús lesz az iskolára, a tanáraira és elsősorban a szüleire. A csintalan gyerekek ezt öntudatlanul úgy szokták megbosszulni, hogy folyton „behívattatják” az iskolába az édesanyjukat vagy az édesapjukat, aki aztán nem győz szégyenkezni miattuk. Otthon persze megtorolja gyerekén a rajta esett sérelmet, mondjuk hosszú, szenvedéssel teli, értelmetlen tanulással töltik az estéket. És a kör bezárult. A bizalom elvész, a gyerek és a szülő közötti viszony végleg megromlik. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a kisdiákot az egész napi tanulás után meleg, szeretetteli, elfogadó otthon várja. Hogy végre játszhasson, énekelhessen, focizhasson, és senki ne zaklassa a tanulással. Sok esetben valójában a szülő szeretne megfelelni a tanító néninek, elsősorban a tekintélytisztelet, amit a legtöbb emberbe már gyerekként „belevernek”, a másik ok a gyerekkori minta öntudatlan követése: ha a szülőt is rendszeresen ellenőrizték otthon, valószínűleg ő is ezt fogja tenni a saját gyerekével – magyarázza a szakember. Egy harmadik sűrűn előforduló okot is megnevez: a mártír szülő a gyereknevelés terén érzi egyedül fontosnak magát, így kompenzál, mert legalább addig sem kell megromlott párkapcsolatával foglalkoznia. A szakember azt ajánlja minden szülőnek: bízzon a gyerekében! Ne próbálja megvédeni a küzdelmektől! Higgye el, hogy meg tud birkózni az iskolai feladataival, és meg fogja látni, a kisdiák ettől rögtön szárnyakat kap. Persze az, hogy nem pakolunk be a gyerek helyett, és nem tanuljuk vele együtt a leckét, nem azt jelenti, hogy nem kell figyelnünk rá. Igenis érdeklődni kell a gyerek iskolában eltöltött napja iránt. Ha őszinte érdeklődést – nem számonkérést! – tapasztal, szívesen be fog számolni a sikerélményeiről, és esetleg beavat a tanulmányaiba is. A szülő inkább csak akkor segítsen, ha a gyerek kéri - a Maszol.ro portálról
 Ne kérd számon a leckét gyermekedtől! 2013. december 06., péntek, 10:21 | maszol/nlcafe.hu -A A+ Berakodjunk-e a gyerek táskájába, számon kérjük-e a leckéjét, egyáltalán beavatkozzunk-e az iskolai dolgaiba? – ezek minden szülő visszatérő dilemmái. Az egyértelmű válasz: ne! - írja a Nők Lapja egy iskolapszichológussal készített beszélgetés margójára. – „Anya, ne segíts!” Ez az egészséges reakció. Iskolába nem mi járunk, hanem a gyerekeink – jelenti ki Gombos Bernadett pszichológus, aki szerint az igazi veszély abban rejlik, hogy ha elejétől fogva átvállaljá a szülők a gyermekektől kötelességeiket – összepakolják az iskolatáskájukat, számontartják napi leckéjüket, velük együtt tanulnak –, nem csupán azt az élményt veszik el a gyerekeiktől, hogy képesek a feladataikkal egyedül megbirkózni, hanem azt is kockáztatják, hogy később már nem csupán a tanulással kapcsolatos kötelességeiket hárítják el maguktól, hanem mindent, amit a társadalom, az iskola elvár tőlük. - a Maszol.ro portálról- a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról- a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálról - a Maszol.ro portálrólNe kérd számon a leckét gyermekedtől! 2013. december 06., péntek, 10:21 | maszol/nlcafe.hu -A A+ Berakodjunk-e a gyerek táskájába, számon kérjük-e a leckéjét, egyáltalán beavatkozzunk-e az iskolai dolgaiba? – ezek minden szülő visszatérő dilemmái. Az egyértelmű válasz: ne! - írja a Nők Lapja egy iskolapszichológussal készített beszélgetés margójára. – „Anya, ne segíts!” Ez az egészséges reakció. Iskolába nem mi járunk, hanem a gyerekeink – jelenti ki Gombos Bernadett pszichológus, aki szerint az igazi veszély abban rejlik, hogy ha elejétől fogva átvállaljá a szülők a gyermekektől kötelességeiket – összepakolják az iskolatáskájukat, számontartják napi leckéjüket, velük együtt tanulnak –, nem csupán azt az élményt veszik el a gyerekeiktől, hogy képesek a feladataikkal egyedül megbirkózni, hanem azt is kockáztatják, hogy később már nem csupán a tanulással kapcsolatos kötelességeiket hárítják el maguktól, hanem mindent, amit a társadalom, az iskola elvár tőlük. „Ettől kezdve az a gyerek elveszett” - véli a pszichológus. Nem alakul ki benne a küzdeni vágyás, elkönyveli magában, hogy ő mindenre alkalmatlan, és bosszús lesz az iskolára, a tanáraira és elsősorban a szüleire. A csintalan gyerekek ezt öntudatlanul úgy szokták megbosszulni, hogy folyton „behívattatják” az iskolába az édesanyjukat vagy az édesapjukat, aki aztán nem győz szégyenkezni miattuk. Otthon persze megtorolja gyerekén a rajta esett sérelmet, mondjuk hosszú, szenvedéssel teli, értelmetlen tanulással töltik az estéket. És a kör bezárult. A bizalom elvész, a gyerek és a szülő közötti viszony végleg megromlik. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a kisdiákot az egész napi tanulás után meleg, szeretetteli, elfogadó otthon várja. Hogy végre játszhasson, énekelhessen, focizhasson, és senki ne zaklassa a tanulással. Sok esetben valójában a szülő szeretne megfelelni a tanító néninek, elsősorban a tekintélytisztelet, amit a legtöbb emberbe már gyerekként „belevernek”, a másik ok a gyerekkori minta öntudatlan követése: ha a szülőt is rendszeresen ellenőrizték otthon, valószínűleg ő is ezt fogja tenni a saját gyerekével – magyarázza a szakember. Egy harmadik sűrűn előforduló okot is megnevez: a mártír szülő a gyereknevelés terén érzi egyedül fontosnak magát, így kompenzál, mert legalább addig sem kell megromlott párkapcsolatával foglalkoznia. A szakember azt ajánlja minden szülőnek: bízzon a gyerekében! Ne próbálja megvédeni a küzdelmektől! Higgye el, hogy meg tud birkózni az iskolai feladataival, és meg fogja látni, a kisdiák ettől rögtön szárnyakat kap. Persze az, hogy nem pakolunk be a gyerek helyett, és nem tanuljuk vele együtt a leckét, nem azt jelenti, hogy nem kell figyelnünk rá. Igenis érdeklődni kell a gyerek iskolában eltöltött napja iránt. Ha őszinte érdeklődést – nem számonkérést! – tapasztal, szívesen be fog számolni a sikerélményeiről, és esetleg beavat a tanulmányaiba is. A szülő inkább csak akkor segítsen, ha a gyerek kéri - a Maszol.ro portálrólNe kérd számon a leckét gyermekedtől! 2013. december 06., péntek, 10:21 | maszol/nlcafe.hu -A A+ Berakodjunk-e a gyerek táskájába, számon kérjük-e a leckéjét, egyáltalán beavatkozzunk-e az iskolai dolgaiba? – ezek minden szülő visszatérő dilemmái. Az egyértelmű válasz: ne! - írja a Nők Lapja egy iskolapszichológussal készített beszélgetés margójára. – „Anya, ne segíts!” Ez az egészséges reakció. Iskolába nem mi járunk, hanem a gyerekeink – jelenti ki Gombos Bernadett pszichológus, aki szerint az igazi veszély abban rejlik, hogy ha elejétől fogva átvállaljá a szülők a gyermekektől kötelességeiket – összepakolják az iskolatáskájukat, számontartják napi leckéjüket, velük együtt tanulnak –, nem csupán azt az élményt veszik el a gyerekeiktől, hogy képesek a feladataikkal egyedül megbirkózni, hanem azt is kockáztatják, hogy később már nem csupán a tanulással kapcsolatos kötelességeiket hárítják el maguktól, hanem mindent, amit a társadalom, az iskola elvár tőlük. „Ettől kezdve az a gyerek elveszett” - véli a pszichológus. Nem alakul ki benne a küzdeni vágyás, elkönyveli magában, hogy ő mindenre alkalmatlan, és bosszús lesz az iskolára, a tanáraira és elsősorban a szüleire. A csintalan gyerekek ezt öntudatlanul úgy szokták megbosszulni, hogy folyton „behívattatják” az iskolába az édesanyjukat vagy az édesapjukat, aki aztán nem győz szégyenkezni miattuk. Otthon persze megtorolja gyerekén a rajta esett sérelmet, mondjuk hosszú, szenvedéssel teli, értelmetlen tanulással töltik az estéket. És a kör bezárult. A bizalom elvész, a gyerek és a szülő közötti viszony végleg megromlik. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a kisdiákot az egész napi tanulás után meleg, szeretetteli, elfogadó otthon várja. Hogy végre játszhasson, énekelhessen, focizhasson, és senki ne zaklassa a tanulással. Sok esetben valójában a szülő szeretne megfelelni a tanító néninek, elsősorban a tekintélytisztelet, amit a legtöbb emberbe már gyerekként „belevernek”, a másik ok a gyerekkori minta öntudatlan követése: ha a szülőt is rendszeresen ellenőrizték otthon, valószínűleg ő is ezt fogja tenni a saját gyerekével – magyarázza a szakember. Egy harmadik sűrűn előforduló okot is megnevez: a mártír szülő a gyereknevelés terén érzi egyedül fontosnak magát, így kompenzál, mert legalább addig sem kell megromlott párkapcsolatával foglalkoznia. A szakember azt ajánlja minden szülőnek: bízzon a gyerekében! Ne próbálja megvédeni a küzdelmektől! Higgye el, hogy meg tud birkózni az iskolai feladataival, és meg fogja látni, a kisdiák ettől rögtön szárnyakat kap. Persze az, hogy nem pakolunk be a gyerek helyett, és nem tanuljuk vele együtt a leckét, nem azt jelenti, hogy nem kell figyelnünk rá. Igenis érdeklődni kell a gyerek iskolában eltöltött napja iránt. Ha őszinte érdeklődést – nem számonkérést! – tapasztal, szívesen be fog számolni a sikerélményeiről, és esetleg beavat a tanulmányaiba is. A szülő inkább csak akkor segítsen, ha a gyerek kéri - a Maszol.ro portálrólNe kérd számon a leckét gyermekedtől! 2013. december 06., péntek, 10:21 | maszol/nlcafe.hu -A A+ Berakodjunk-e a gyerek táskájába, számon kérjük-e a leckéjét, egyáltalán beavatkozzunk-e az iskolai dolgaiba? – ezek minden szülő visszatérő dilemmái. Az egyértelmű válasz: ne! - írja a Nők Lapja egy iskolapszichológussal készített beszélgetés margójára. – „Anya, ne segíts!” Ez az egészséges reakció. Iskolába nem mi járunk, hanem a gyerekeink – jelenti ki Gombos Bernadett pszichológus, aki szerint az igazi veszély abban rejlik, hogy ha elejétől fogva átvállaljá a szülők a gyermekektől kötelességeiket – összepakolják az iskolatáskájukat, számontartják napi leckéjüket, velük együtt tanulnak –, nem csupán azt az élményt veszik el a gyerekeiktől, hogy képesek a feladataikkal egyedül megbirkózni, hanem azt is kockáztatják, hogy később már nem csupán a tanulással kapcsolatos kötelességeiket hárítják el maguktól, hanem mindent, amit a társadalom, az iskola elvár tőlük. „Ettől kezdve az a gyerek elveszett” - véli a pszichológus. Nem alakul ki benne a küzdeni vágyás, elkönyveli magában, hogy ő mindenre alkalmatlan, és bosszús lesz az iskolára, a tanáraira és elsősorban a szüleire. A csintalan gyerekek ezt öntudatlanul úgy szokták megbosszulni, hogy folyton „behívattatják” az iskolába az édesanyjukat vagy az édesapjukat, aki aztán nem győz szégyenkezni miattuk. Otthon persze megtorolja gyerekén a rajta esett sérelmet, mondjuk hosszú, szenvedéssel teli, értelmetlen tanulással töltik az estéket. És a kör bezárult. A bizalom elvész, a gyerek és a szülő közötti viszony végleg megromlik. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy a kisdiákot az egész napi tanulás után meleg, szeretetteli, elfogadó otthon várja. Hogy végre játszhasson, énekelhessen, focizhasson, és senki ne zaklassa a tanulással. Sok esetben valójában a szülő szeretne megfelelni a tanító néninek, elsősorban a tekintélytisztelet, amit a legtöbb emberbe már gyerekként „belevernek”, a másik ok a gyerekkori minta öntudatlan követése: ha a szülőt is rendszeresen ellenőrizték otthon, valószínűleg ő is ezt fogja tenni a saját gyerekével – magyarázza a szakember. Egy harmadik sűrűn előforduló okot is megnevez: a mártír szülő a gyereknevelés terén érzi egyedül fontosnak magát, így kompenzál, mert legalább addig sem kell megromlott párkapcsolatával foglalkoznia. A szakember azt ajánlja minden szülőnek: bízzon a gyerekében! Ne próbálja megvédeni a küzdelmektől! Higgye el, hogy meg tud birkózni az iskolai feladataival, és meg fogja látni, a kisdiák ettől rögtön szárnyakat kap. Persze az, hogy nem pakolunk be a gyerek helyett, és nem tanuljuk vele együtt a leckét, nem azt jelenti, hogy nem kell figyelnünk rá. Igenis érdeklődni kell a gyerek iskolában eltöltött napja iránt. Ha őszinte érdeklődést – nem számonkérést! – tapasztal, szívesen be fog számolni a sikerélményeiről, és esetleg beavat a tanulmányaiba is. A szülő inkább csak akkor segítsen, ha a gyerek kéri - a Maszol.ro portálról
#1 Dr.BauerBela

Üt, ver, tör, zúz – az agresszív gyerek


Üt, ver, tör, zúz – az agresszív gyerek


Az agresszív gyereket nagyon nehéz jól kezelni. Dühöngés közben nem ér el hozzá az intő szó. Ha egyáltalán szóhoz jutunk mellette.
Ranschburg Jenő szerint agresszió mindig volt és mindig is lesz a gyerekcsoportokban. A gyerekek (főleg a fiúk) már nagycsoportos óvodásként össze-összemérik erejüket, óhatatlanul elkezdik felállítani a közösségen belüli rangsort, hogy utána ismét békességben folyjon tovább az élet. Az ilyen kisebb harcokat nem kell mindenáron megszüntetni (nem is lehet), arra azonban figyelni kell, hogy a rangsorképző agresszió kulturált mederben maradjon.
Ettől eltérő jelenség, ha egy gyerek minden vélt vagy valós, kisebb-nagyobb sérelemre agresszív választ ad. Az is, ha a gyerekek kipécéznek valakit, és „rászállnak”. Ezekben az esetekben a gyerekek, a közösség és önmagunk védelmében is tennünk kell valamit. De mégis mit?

A jutalmazott agresszió hatása
A pszichológia-pedagógia történetének volt egy korszaka, amelyben úgy vélték, hogy az agresszió a felgyülemlett feszültség „kirobbanása”, ezért a gőzt időnként ki kell engedni, hogy utána újra megfelelően tudjunk működni. Ebből a feltevésből fakadt az a (téves) következtetés, hogy az agresszív gyereknek jót tesz, ha verekedős, háborús filmeket néz, ilyen számítógépes játékokat játszik, vagy ha kifejezetten agresszivitásra késztetik: adja ki a dühét, kiabáljon, vagy püföljön egy párnát. A kutatások azonban ezt az elméletet nem igazolták. Voltak kísérletek, amelyek ugyan azt mutatták, hogy csökken bennünk a feszültség, ha megtoroljuk a bennünket ért sérelmet, azonban, ha a környezet jóváhagyja, sőt jutalmazza az agresszív viselkedést, az általában fokozza a későbbi agresszív megnyilvánulásokat.
De térjünk vissza a mindennapi életbe! Létezhet egyáltalán olyan helyzet, amikor szülőként vagy pedagógusként jutalmaznánk az agressziót? Létezhet. Ha egy kislányról derül ki, hogy verekedős, a szülei többnyire teljesen nyíltan és őszintén elítélik a viselkedését. De ha fiúról van szó, könnyen lehet, hogy megdorgálják, de lelkük mélyén büszkék rá, hogy belevaló a gyerekük, aki nem hagyja magát. Ezt a rejtett, csak a metakommunikáció szintjén megjelenő elismerést a gyerek persze megérzi. (Lányoknál inkább a verbális agressziót erősíti meg a környezet ezen a módon.)
A másik fajta közvetett jutalmazási mód az, amikor a gyerek rájön, hogy ha eleget balhézik, megkapja, amit szeretne. Ha veszekszik, tör-zúz, vagy ha önmaga felé fordítja az agressziót, és a falba veri a fejét, végül úgyis ő győz – így egyre gyakrabban alkalmazza ezt a módszert.
A jutalmazás tehát valójában nem segít abban, hogy a gyerek „kiengedve a gőzt” békésen élje mindennapjait. Az agresszió támogatása inkább fokozza az agresszív viselkedés megjelenésének esélyét.

A büntetett agresszió hatása
Ahogy az agresszív viselkedés támogatása, úgy a büntetése is csak látszólag jó döntés. Ugyan kísérletek igazolták, hogy az a viselkedéstípus, amiért a gyerek következetesen büntetést kap, ritkábban jelenik meg (mert fél a következményektől), a kutatásokból kiderül, hogy az agresszív viselkedésért enyhén büntetett gyerek még agresszívebb lesz, mint előtte, mert a büntetés nem kelt benne komoly félelmet, viszont fokozza a frusztráltságát, dühössé teszi. Azok a gyerekek pedig, akik komoly büntetést kaptak nemkívánatos viselkedésükért, ritkábban voltak agresszívak nyíltan, hiszen féltek a további büntetéstől, viszont az agresszió sokszor tört náluk a felszínre szimbolikus formában: játék során vagy éppen valamilyen szokatlan, furcsa viselkedés képében. A súlyos büntetések megtörhetik az egészséges személyiségfejlődést, és kóros irányba tolhatják.
A büntetés másik hátrányos hatása, hogy többnyire csak addig hat, amíg a gyerek tudja, hogy figyelik, vagy tudja, hogy kitudódhat, amit csinál. Ha nincs mitől félnie, akkor felszabadul a gátlás alól. A kiserdő szélén kínozhatja a macskát, összefirkálhatja a liftajtót, rajzszöget csempészhet a tanár székére, a csúszda mögött elveheti a kisebbek homokozóvödrét. A belső értékrend nem változik, a gyerek viselkedése továbbra is kívülről szabályozott.

A jó modell
A fent említett kísérletekben nemcsak az enyhe, illetve a komoly büntetés hatását vizsgálták, hanem azt is, hogy milyen mértékű agresszió jellemzi azt a gyereket, akit nem vagy csak ritkán büntetnek az agresszív viselkedés miatt. Kiderült, hogy voltak agresszív megnyilvánulásaik, de korántsem annyi, mint azoknak, akik enyhe büntetést kaptak. Az ok az, hogy akit nem büntetnek (gyakran), abban nem marad tüske, ami feszültséget kelt, ezért aztán nincs az agressziónak üzemanyaga. Ráadásul, mivel nem kell félniük a megtorlástól, ezek a gyerekek a mindennapi élet elkerülhetetlen frusztrációira azonnal reagálhatnak: lehetnek ott és akkor dühösek, haragosak, és a probléma megértésében vagy feldolgozásában számíthatnak szüleik segítségére. Egyben megfelelő modellt is kaphatnak, hogy hogyan kezeljék a feszültségüket.
Goodenough szerint a szülő önuralma a legjobb garancia a gyermek önuralmára. Ha a gyerek rendszeresen azt látja, hogy a számára fontos felnőttek higgadtan kezelik a nehézségeket, nem esnek kétségbe, és nem lesznek dühösek, akkor ők maguk is hasonlóan fognak viselkedni kritikus helyzetekben. Ha a szülő frusztráció hatására dühöng, másokat hibáztat, tör-zúz vagy üt, akkor a gyerek is ezt a modellt veszi át, hiszen nem áll más minta a rendelkezésére. Szomorú tény, hogy ezek a gyerekek az éles konfliktushelyzetekben érzik elemükben magukat, hiszen ez számukra az ismerős, az otthonos. Szeretnek verekedni, veszekedni, hisz ebben van gyakorlatuk. Hazai pályán pedig elég nehéz hatni rájuk.

Hormonbomba
Vannak gyerekek (és felnőttek is), akik egyáltalán nem tűrik a frusztrációt. Akár szándékosan, akár véletlenül bántja meg őket valaki, ugranak, hogy megtorolják. Valójában ilyenkor az agyat elárasztó stresszhormon gátolja a gondolkodást, nem hagy lehetőséget a helyzet objektív megítélésére, csak kiadja az ősi parancsot: „Üss vagy fuss!” A stresszhormonra való túlérzékenység csecsemőkorban alakul ki, többnyire azoknál jelenik meg, akiket a korai időszakban sokat hagytak sírni, és akiket sokat hagytak egyedül. Vizsgálatok alapján az ilyen gyerekeknek és felnőtteknek az átlagnál fejletlenebb a homloklebenyük, amely a viselkedés tervezéséért, a társadalmi gátlásokért és a problémamegoldó képességért is felelős. Ebben a helyzetben stressz hatására értelmezés és problémamegoldás helyett egyszerűbb, ősibb reakció jelenik meg: az agresszió.
Hogyan segítsünk a gyereknek az óvodában?
  • Dühöngés közben a gyerek nem képes a kifinomult gondolkodásra: „hegyi beszéd” helyett szorítkozzunk határozott, rövid utasításokra, ne féljünk fizikailag is jelezni a határokat: fogjuk meg a kezét, nézzünk a szemébe, vagy tereljük ki másik helyiségbe!
     
  • Éles helyzetben ne firtassuk, hogy „ki kezdte”! Elsődleges cél a dühöngés, verekedés leállítása. Amikor már minden békés, akkor beszéljük meg a felekkel az esetet!
     
  • Ne ragaszkodjunk a bocsánatkéréshez, csak javasoljuk! Ha a gyerek dühe elmúlt, és felfogta, hogy jogtalanul tett kárt valakiben/valamiben, úgyis bocsánatot fog kérni. Ha még mindig jogosnak érzi a dühét, és ennek ellenére bocsánatot kell kérnie, csak a frusztrációját növeljük, ráadásul képmutatásra tanítjuk.
     
  • Játsszunk olyan drámajátékokat, amelyek során megtanulnak a gyerekek agresszió nélkül, asszertív módon kommunikálni!

Hogyan segítsünk a szülőknek?
  • Osszuk meg a fenti tanácsokat velük is!
     
  • Javasoljuk az agresszív gyerek szüleinek, hogy írassák be őt sportolni! A keleti harcművészetek által képviselt filozófia (önuralom, magunk és mások tisztelete, csapatszellem) például segíthet csökkenteni az agresszív megnyilvánulásokat, és az agressziót elfogadható mederbe terelni.
     
  • Éreztessük velük beszélgetéseink során, hogy nem az esetleges nevelési hibáikra szeretnénk rávilágítani, hanem együttműködnénk a változásban!
     
  • Ha kóros folyamatokat, jeleket látunk, kérjünk segítséget az óvodapszichológustól!

#1 Dr.BauerBela

2019. november 20., szerda

AZ UJZÜLÖTTEK BŐRALATTI ZSIRNEKRÓZISA KÉPEKBEN


Lehetséges tényezők a perinatális trauma, hipotermia, asfxiia, anyai terhességi cukorbetegség, preeklampsia, kokain vagy kalcium-blokkoló használat, meconium-aspiráció, újszülött anaemia vagy trombocitózis, valamint hypercalcaemia. Tünetek és jelek. gyakran észlelhető az élet első néhány hetében. Lehet egy vagy több jól körülírt, erythematous, indukált, gyakran fájdalommentes, nodularis zsírnekrózisos terület. Az arcok, a hát, a fenék, a karok és a combok a leginkább érintett.



#1 Dr.BauerBela

Így tanul meg beszélni a gyerek


Nem is telik el túl sok idő, amíg a "gö-gö-gö"-ből "mama" lesz, majd hamarosan jön a "miért" korszak, és végül az anyanyelv tökéletes birtoklása, amikor a kicsi magától mesél, sőt a nyelv alkotásában is részt vesz.
Amikor a négyéves azt kérdezi a derekát tapogató nagymamájától: "hajléktalan vagy?", huncut mosoly fut át az arcán, hiszen tudja, hogy ez a szó valójában nem a "hajlékony" ellentéte. Játszik a szavakkal, nem jön zavarba, ha valamit nem tud a meglévő szókincséből előhalászni, új szavakat képez, vagy elmagyarázza, mire gondol.
Nem kell tanítaniVelünk születik szinte minden, ami fontos a nyelv elsajátításához. Ám épp ilyen lényeges, hogy az újszülött születése után azonnal erős késztetést érez arra, hogy a közelében felbukkanó emberekkel kapcsolatot teremtsen: a partner szemébe néz, utánoz bizonyos egyszerű arckifejezéseket, és már néhány hetes korában "párbeszédet" kezdeményez.
Mozgással, hangokkal hívja fel a figyelmet magára, majd vár a válaszra. Ha visszamosolyognak rá, vagy beszélnek hozzá, csupa szem és csupa fül, majd válaszol: mosolyog, kalimpál vagy gőgicsél. Majd újra vár a válaszra - és így tovább. A szülő úgy segítheti a legjobban, ha kezdettől társ a beszélgetésben, figyel a babára, és türelmesen kíséri minden lépését.

Beszéd nélkül is megértetik magukat a kisgyerekek
Nem kell tanítani a beszédre! Hiszen nem csupán szavak elsajátításáról, hanem annak a bonyolult szabályrendszernek az ösztönös alkalmazásáról van szó, amely a helyes mondatok képzéséhez szükséges. Az anyanyelv használatához számtalan készség együttműködésére és együttes érésére, fejlődésére van szükség. A szülők feladata csupán az, hogy megteremtsék a megfelelő körülményeket.

Mire a zajból kihallatszik a beszéd

Talán bele sem gondoltunk, micsoda munka lehet agyunk számára a különböző zajok közül kiválasztani a számunkra fontosakat. A hallás, a látás nem a fülünkben, szemünkben zajlik, hanem az agyunkban. Ott különülnek el a fontos információk a lényegtelenektől. Ha ez nem így lenne, nem tudnánk értelmezni, ami körülöttünk folyik: zajokból, színekből, fényekből álló kavalkádban élnénk.
A beszéd észlelése tehát nem egyszerű folyamat, a picinek meg kell tanulnia, hogy a saját anyanyelvében megjelenő hangokra különösen figyeljen. Féléves korában még teljesen nyitott a földkerekség bármely nyelvének megtanulására, egyévesen már főleg azokat a hangokat ismeri fel és tudja képezni, amelyekkel a mindennapi életében találkozik.
És bizony abban a formában, ahogy találkozik velük: ha a szülők valamelyike hadar, pösze, raccsol vagy motyog, előfordulhat, hogy a baba nem lesz képes elkülöníteni a hangokat, de az is lehet, hogy hibásan tanulja meg őket.

Fiúk, lányok

A lányok kezdettől fogva előnyben vannak a beszédfejlődés szempontjából. A másfél éves kislány többnyire szómondatokat használ, kétéves korára fogalmaz, pár hónap múlva már a bonyolultabb nyelvtani szerkezetekkel sincs problémája. A lányok kommunikációs előnye egészen iskoláskorig fönnmarad, ez az egyik oka annak, hogy alsóban sokkal több lány visz haza kitűnő bizonyítványt, mint fiú.
A fiúk viszont a szélsőségekre hajlamosak: több köztük a kiemelkedően jó "beszélőkéjű", illetve nyelvi nehézségekkel küzdő gyerek. A fiúk hajlamosabbak a késői beszédfejlődésre, a dadogásra, több köztük a balkezes, a diszlexiás, diszgráfiás (olvasási, írási zavar). Velük türelmesebbnek kell lennünk, és nagy figyelmet kell fordítanunk a megelőzésre.

Nem beszél - meddig várjunk?

Ha egy mondatban szeretnénk megfogalmazni a választ, elég lenne leírni: hároméves korig. Ám előbb is feltűnhet, hogy a gyerek nemcsak "lustácska", hanem fejlesztésre szorul. Nagyon komoly problémára utal, ha nem figyel a beszédünkre, nem kapcsolódik be a kommunikációba. Sokan úgy gondolják, hogy nem a beszéd megléte a fontos; ha a gyerek megérti az egyszerűbb utasításokat, teljesíti az egyszerű kéréseket, akkor biztosan nincs baj.
Ez csak akkor igaz, ha egészen biztosak vagyunk abban, hogy jó a hallása és a beszédészlelése. Nem is olyan könnyű ezt megállapítani! A gyerekek ugyanis kezdetben nem annyira a szavakból, mint inkább mozdulatainkból, hangsúlyunkból értenek. Így egy okos, ám halláskárosult gyereknél sokáig rejtve maradhat a probléma. A logopédus ezért küldi hallásvizsgálatra a kicsit.
Előfordul, hogy felső légúti hurut okoz részleges halláscsökkenést. Ilyenkor gégészeti kezelés segíthet a problémán, a lemaradást pedig hamar behozza a gyerek. A beszéd késése azonban nem mindig vezethető vissza ilyen egyszerű okra. Ha a mozgásfejlődés vagy az értelmi, érzelmi fejlődés is lelassul, minél hamarabb meg kell kezdeni a gyerek fejlesztését vagy gyógyítását.

"Jépa, jetek, mogyojó"

Sok gyereknek egy vagy több hanggal is meggyűlik a baja. Ha emiatt a beszéd nehezen érthető, nem elég csak az iskolakezdés előtti évet logopédiai kezelésre szánni. A szakember tudja, melyik hangnak mikor illene jól kialakulnia, így megfelelő gyakorlatokkal, megfelelő sorrendben javítja ki a hibákat.
A magyar nyelvben az "r" az utolsó: elég, ha öt és fél, hatéves korban pereg tisztán. A többivel (például a susogó hangokkal) hamarabb kell foglalkozni. Nem segít, ha a gyerekkel nap mint nap közöljük, hogy nem jól ejti a hangokat. Az sem, ha mi gyakoroltatjuk vele a saját szakállunkra. Ha rossz a módszerünk, akár ronthatunk is a helyzeten. Kérjük logopédus segítségét! Az otthonra adott gyakorlatokat feltétlenül el kell végeznünk a pedagógus útmutatása alapján.

Dadogással sújtva

Előfordul, hogy a gyerek - aki többnyire halaszthatatlanul szeretné közölni mondandóját - belegabalyodik a beszédbe, mivel még gyorsabbak a gondolatai, mint a beszédhez szükséges izmok ügyessége. Ez akár rendszeresen is előfordulhat.
Ha a dadogás zavaróan görcsössé válik, vagy egy évig is elhúzódik, forduljunk szakemberhez! Emellett nagyon fontos, hogy a felnőtt ne szóljon rá a gyerekre, ne javítgassa ki minduntalan, sőt: egyáltalán ne éreztesse a kicsivel, hogy baj van. A gyerekek többségét ugyanis nem zavarja különösebben a saját dadogása. A baj akkor lesz igazán baj számára, ha érzi, hogy azt várják tőle, ne dadogjon.
Ekkor feszülten összpontosít, és még nehezebben jut egyről a kettőre. Nagyon fontos, hogy a szülő a többi családtaggal és a tágabb környezettel (óvodai gondozók, barátok) is megbeszélje ezt a kérdést.

Mivel segíthetjük a beszédfejlődést?

- Beszélgessünk vele már csecsemőkortól;
- énekeljünk, mondókázzunk, meséljünk, nézegessünk képeskönyvet;
- beszéljünk magunk is tisztán, érthetően;
- figyelmesen hallgassuk végig a mondanivalóját;
- vonjuk be mindennapi életünkbe, ne csak a játék idején beszélgessünk!

Mivel vehetjük el a beszéd örömét?

- ha minduntalan kijavítgatjuk a hibásan ejtett hangokat;
- ha nem éljük az életet, hanem végigrohanjuk - autózás közben szinte lehetetlen beszélgetni (nem is látjuk a hátulra bekötött gyereket), séta közben viszont remek alkalom adódik erre;
- ha erőltetjük a beszédet (meséld szépen el, mi volt az oviban; Kati néninek is mondd el az anyák napi verset stb.);
- ha minduntalan félbeszakítjuk;
- ha oda sem fordulunk, vagy gyakran megszakítjuk a szemkontaktust;
- ha sürgetjük;
- ha előtte beszélünk a beszédzavaráról másokkal;
- ha sokat néz számára nem érthető, gyorsan pergő filmeket, rajzfilmeket: ezektől csak feszült lesz, és a tévé kikapcsolása után "megbokrosodik" a sok fel nem dolgozott információ hatására.
Szaktanácsadó: dr. Salné Lengyel Mária fejlesztő pedagógus, Mentor Beszédközpont és Könyvesbolt (tel.: +36 1 343-1893)
Könyvajánló: Richter-Brügge-Mohs: Így tanulnak beszélni a gyerekek (Akkord Kiadó)

#1 Dr.BauerBela

2019. november 18., hétfő

         2019.11.05

Hogyan nevelj őszinte gyereket?


A helyzet egyszerűen indul: a kisbabák nem hazudnak, se neked, se másnak. Aztán egyszer csak észreveszed, hogy kamusír, hogy megkapja, amit akar, és rájössz, hogy eddig arany életed volt. Innen már csak egy lépés a piercing letagadása és a sátánista egyházakba lépés.
Ha őszinte gyerek a célod, akkor az őszinteségre bizony neked kell megtanítanod. És ez időbe telik. Nem egyszerű igazmondásról van szó, ráadásul a társadalom nem is úgy épül fel, hogy túlságosan jutalmazná az őszinteséget. A gyereket is érdemes erre felkészíteni, ami nem könnyű feladat. Az őszinteség azonban nagyon fontos képesség, hiszen ha gondjai vannak ezzel, gondjai lesznek a kapcsolatok működtetésével is.
Szakértők szerint nagyjából öt-hat évesen lesz súlya az olyan dolgoknak, mint igazság és őszinteség. Már korábban is tudják, mit jelent a jó és a rossz, és ezek fontos fogalmak, de ez önmagában nem elég, szükség van a szülői példákra is. Vagyis a gyerek azt csinálja, amit tőled lát, úgyhogy készülj fel a nehéz helyzetekre.

Őszinte szülő, őszinte gyerek, azaz légy te is őszinte

Az ideális világban eddig tartana a cikk. Valójában ez nem is annyira egyértelmű tanács. Tudnod kell, hogy a gyerekek nagyon sok mindent értenek meg, amit te is biztosan tapasztaltál már, amikor a vasárnapi ebéd közben az előző heti veszekedésben hallott szavakkal köszöni meg az innivalót a kicsi. És ez még egész jó eset, ekkor ugyanis kapsz egy gyors emlékeztetőt, hogy vigyáznod kell, mit mondasz a gyerek előtt. Például nem hazudhatsz arról, hogy ettetek csokit ebéd előtt, amíg anya főzött a konyhában. A gyerekek tudni fogják, hogy más történt, mint amit mondtál, és ez meghatározó az őszinteséghez való viszonyukban.


Ismerd el, ha tévedtél

Micsoda? Szülő vagyok, nem rombolhatom a tekintélyemet! De igen, rombolhatod, leginkább azzal, ha a gyerek észreveszi, hogy valamit elrontottál, de mégsem vállalod a felelősséget. Nem kell minden bűnödet megvallani a gyereknek, nem kell tudnia, hogy megint 60.000 forint értékű műszaki cuccok utaznak feléd egy hongkongi kikötőből. Viszont ha miattad nem jut el egy kisbarátja zsúrjára, akkor vállald a felelősséget, kérj bocsánatot és tedd jóvá a hibát. Ez nem csak az őszinteség miatt fontos, így a bukáshoz és a tévedéshez is egészséges lesz a viszonya. Látja, hogy a (korai) életének legfontosabb szereplői hibáznak, így megtanulja, hogy az sem baj, ha ő hibázik. Márpedig ez nagyon fontos tulajdonság.

Adj neki időt

Türelmesnek kell lenned az őszinte gyerekkel. Ha gyerekkorban minden csínt megbüntetsz, amit elmond neked, akkor nem azt éred el, hogy nem fog rosszat tenni, hanem hogy egyszerűen nem mondja el. Ha nem mondja el, akkor nem fogsz tudni róla, és semmi esélyed sem lesz segíteni neki a nehéz helyzetekben. Márpedig ez legalább annyira feladatod, mint megtanítani arra, hogy ne lopjon csokit a boltból, és ne verekedjen az óvodában. Ezt nem használhatja pajzsként; ha megszegi az ismert szabályokat, annak következményei lesznek, de türelmesnek kell lenned, amikor betartatod ezeket a szabályokat. És dicsérd meg, amiért őszinte volt veled.

Ez egy lassú folyamat

Ne várj el túl sokat a gyerektől. Ha megjegyzi a naprendszer összes bolygóját, nem jelenti, hogy fel tudja venni a cipőjét egyedül. Az, hogy eléri a sütit a konyhapulton, nem jelenti, hogy értette, miért nem ehet belőle (nyilván azért, mert a tiéd lesz, amíg ő fürdik, de ezt neki nem kell tudnia). Ez különösen nehéz, ha két vagy több gyereket próbálsz egyszerre mozgatni: könnyű elfelejteni a kamaszt nézve, hogy a hároméves kistesó még nem érti, miért kell őszintének lenni. Ugyanígy fordítva is igaz, a nagytól már többet várhatsz el és többet is ért, mint a kisgyerek. De ha egyedül van, akkor is türelmesnek kell lenni, és százszor elmondani. És közben nem aggódni amiatt, hogy biztos hülyére vesz, meg hogy csak azért csinálja, hogy bosszantson. Hagyd az egódat, és gondolj a folyamatra úgy, mint egy értékes tanításra. A gyerek nagyon hálás lesz érte később.
#1 Dr.BauerBela

2019. november 17., vasárnap

Herevízsérv tünetei és kezelése


Mi a herevízsérv?

Míg heresérv alatt azt értjük, amikor bél csuszamlik a hasüregből a herezacskóba, addig a here vízsérvet csak a köznyelvben emlegetjük sérvként, valójában folyadékfelszaporodást jelent a here körül.
Nem túl gyakori a herevízsérv, előfordulása 1-2 százalékosnál biztosan nem nagyobb. Jellemzően az ötven évnél idősebbeket érint, részben azért, mert körükben már gyakoribb a herevisszérműtét, aminek következtében kialakulhat vízsérv.

A herevízsérv okai

Kapcsolódó cikkeink

Herevízsérv akkor jön létre, ha a hereburok által termelt folyadék a here és a hereburok között felgyülemlik, emiatt pedig megnő a here mérete. A hereburok ezt a folyadékot normál állapotban is termeli, hogy miközben a szerv a burkában mozog, a súrlódás csökkenjen. Gond akkor van, ha a folyadék valamilyen okból kifolyólag nem tud elszivárogni, felszívódni. A burok a folyadékot ettől függetlenül továbbra is termeli, az pedig felszaporodik.

Azt, hogy a hereburok által termelt folyadék nem tud elszivárogni, általában valamilyen gyulladás vagy hegesedés okozza, de lehet urológiai műtétek következménye is. Gyakori például a herevisszértágulat műtétje után: ennek az operációnak a here vízsérv az egyik leggyakoribb szövődménye.

A herevízsérv diagnózisa

A diagnózis felállítása klinikai vizsgálattal, tapintással és hereultrahanggal történik. Utóbbin egyértelműen látszik, hogy a herét folyadékgyülem veszi körül.

A herevízsérv tünetei, kórlefolyása

A betegség tünete az, hogy a here valamelyik oldalán elkezd növekedni, méghozzá fájdalmatlanul. A megnagyobbodás mellett a here súlya is megnő, a szerv rugalmasan tömötté válik. Amíg csak kicsit nagyobbodik meg, nem okoz különösebb problémát, ha viszont tovább növekszik, a mozgást is akadályozhatja, kellemetlenné teheti. Extrém esetben a here akkorára nőhet, hogy akár térdig is érhet.

Változó, hogy a herevízsérv milyen gyorsan lesz észlelhető: van, amikor néhány hónap alatt alakul ki, van, amikor évek alatt folyamatosan növekszik.

A herevízsérv kezelése

A kezelés alapvetően műtéti. Maga az operáció nem kockázatos, egynapos sebészet ellátás keretében meg tudják oldani.

Átmenetileg megoldást jelenthet a pungálás is. Ennek során csak a folyadékot eresztik le a heréből, de eredménye nem tartós, hatása csak egy-két hónapig tart, utána ismét nőni kezd a szerv.



A herevízsérv kezelése műtéti eljárással történik.

A herevízsérv gyógyulási esélyei

Extrém ritkán, de előfordul, hogy a herevízsérv magától elmúlik, például akkor, ha valamilyen gyulladás, letapadás vagy összenövés okozza. Ha viszont a here már érezhetően növekszik, mindenképpen javasolt a műtét, ilyenkor az elváltozás már nagyon ritkán fejlődik vissza magától. A műtét az esetek túlnyomó többségében végleges megoldást jelent, a probléma nagyon ritkán újul ki.

A herevízsérv megelőzése

Nincs mód a here vízsérv megelőzésére. Maximum arra lehet figyelni, hogy a heregyulladást a betegek ne hanyagolják el, mert még ha spontán meg is gyógyul, okozhat a későbbiekben vízsérvet.

A herevízsérv szövődményei

A here a folyamatos nyomástól elsorvadhat, bevérezhet, véres folyadékmassza (hematocele) is kialakulhat benne. Emellett fertőződhet és be is gyulladhat. A here sorvadása a nemzőképességet is csökkentheti, mellette pedig rontja a potenciát.

Hasznos tudnivalók

A here megnagyobbodásakor mindenképpen urológushoz kell fordulni, ezt a tünetet ugyanis a vízsérv mellett gyulladás és daganat is okozhatja.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Albert István andrológus, urológus, klinikai onkológus szakorvosnak.
#1 Dr.BauerBela

SUBMANDIBULÁRIS ABCESSUS


#1 Dr.BauerBela