Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2019. december 15., vasárnap

arthrogiposis

Az ízületi gyulladás, amelyet veleszületett multiplex ízületi gyulladásnak (AMC) is neveznek, számos nem-progresszív állapotot foglal magában, amelyeket többszörös ízületi kontraktúrák (merevség) jellemez, és a test egészében az izmok gyengeségét jelentik születéskor. Ezt a rendellenességet inkább tünetkomplexumnak vagy leíró kifejezésnek kell tekinteni, mint betegséget, és lehetőség szerint ki kell keresni annak alapvető okát. Az artrogryposis leggyakoribb típusát amyoplasia-nak nevezik, amelyben a kéz, a csukló, a könyök, a váll, a csípő, a láb és a térd érintett. Súlyosabb típusok esetén minden ízület befolyásolhatja, beleértve az állkapcsot és a gerincét is. A görög nyelvből származó név „ívelt vagy kampós ízületeket” jelent
#1 Dr.BauerBela

annak-e rossz gyerekek?




Vannak-e rossz gyerekek?


Nem engedelmeskedik, felesel, nem hagy békén, önveszélyes, közveszélyes, visszabeszél, hazudik. Rossz. Rossz? Ahogy vesszük!

Ki kit lát „rossz gyereknek”? Ez nagyon egyéni. Aki szereti a csendet, nyugalmat, magányt, azt már egyetlen, folyamatosan kérdezősködő négyéves is ki tudja hozni a sodrából. Aki retteg attól, hogy meginog a tekintélye, az azt a gyereket is tiszteletlennek tartja, aki belefeledkezve a játékba, nem köszön neki előre. Aki akkor érzi magát biztonságban, ha a gyerek minden lépését kontrollálja, annak a gyerek önálló akciói, sőt, önálló gondolatai is szinte elviselhetetlen kihágásnak tűnnek. Aki viszont teljesen elutasítja a gyerek feletti kontrollt, az azt sem ítéli rosszalkodásnak, ha már a fején táncolnak.

Túlzott elvárások
Ugyanaz a viselkedés egészen mást jelent három-négy éves korban, mint később. A pici gyereknél természetes, ha kitalált történeteket, eseményeket mesél, vagyis „nem mond igazat”. A kiscsoportos nem tud különbséget tenni a vágyai, a fantáziája alkotta világ és a valóság között. Az sem elvárható tőle, hogy képes legyen nyugodtan kivárni, míg rá kerül a sor, békésen viselni, hogy az anyukája csak alvás után tud érte jönni, vagy ülni a fenekén, amíg a többiek veszik a cipőjüket, mielőtt kiszaladhatnak az udvarra. Ha a füllentést vagy a késleltetés képtelenségét nagycsoportosnál tapasztaljuk, ott valószínű, hogy gond van, érdemes a szülőkkel közös megoldási stratégiát kialakítani, akár az óvodapszichológus bevonásával.

A példa ragadós
A gyerek sokkal többet tanul abból, amit a szüleitől lát, mint amit mi tudatos nevelésnek tartunk: a jutalmazásból, dicséretből, büntetésből, hegyi beszédből. Ha a család felnőtt tagjai között elfogadott és általános az agresszió, a manipuláció, a képmutatás, a követelőzés, a hiszti (igen, a hiszti, felnőtteknél!) vagy bármilyen viselkedés, amit nem szeretnének viszontlátni a gyereküknél, akkor bajban lesznek. Ha a gyerek nap mint nap ezekkel a viselkedésformákkal találkozik, még csak lehetősége sincs arra, hogy más megküzdési stratégiákat sajátítson el. Szerencsés esetben a nagyszülő, egy baráti család vagy egy szeretett pedagógus lehet erős minta még a kisgyerek számára is. A legjobb ezt a lehetőséget szem előtt tartani, és felkínálni a pozitív megoldásokat. Elsősorban példaképként, de játékos formában, mesével, beszélgetéssel is.

Követhetetlen követelmények
Talán az a gyerek van a legnagyobb bajban, akinek fogalma sincs, mihez tartsa magát. Ha a felnőtt, akitől függ, akiről mintát kellene vennie, akinek kereteket kellene szabnia, az egyik nap engedékeny, a másik nap szigorú, néha büntet olyasmiért, ami máskor nem számít, aki egyik nap nyolckor ágyba parancsolja, másik nap maga mellé ülteti tévézni. Ha nincs mihez igazodnunk, akkor folyamatosan szorongunk, nehogy elrontsunk valamit. De az is lehet, hogy ellenkezőleg: minden mindegy alapon azt csináljuk, ami éppen az eszünkbe jut, hiszen úgysem rajtunk múlik, mi fog történni velünk. Ebben a helyzetben is nagy segítség lehet a gyerek számára egy olyan felnőtt, aki kiszámítható, következetes, de megértő.

Ki a felelős?
Vannak olyan készségek, amelyek éréssel, fejlődéssel automatikusan kialakulnak, elég csak mintát és lehetőséget adni a gyereknek. Ilyen a járás, a beszéd, a szobatisztaság. Ha nem tanítjuk a kicsit, akkor is megtanul járni, beszélni, és elhagyja a pelust. Ám vannak olyan viselkedésmódok, amelyeket újra és újra meg kell erősíteni, hogy a gyerek be tudjon illeszkedni először a családba, majd a tágabb környezetébe. Korlátokat kell állítani, hogy a gyerek megtanulja, hogy bizonyos dolgokat nem kaphat meg azonnal, hogy nem birtokolhat mindent, hogy van, amitől tartani kell. Ami a szülőknek általában könnyen megy, az az egyértelműen veszélyes dolgok tiltása. Soha senki nem panaszkodott még nekem, hogy képtelen elérni a gyereknél, hogy ne ugorjon ki az ablakon, hogy ne szaladjon át az úttesten, hogy ne egye meg a mosóport – pedig annyiszor próbálta. Ezeket az eseteket, ha kell, nyers erővel is, de megakadályozza. Ám vannak a nem veszélyes, de idegesítő dolgok. A gyerek a falra firkál zsírkrétával, széttépi a könyveket, odacsap a szüleinek, és így tovább. Itt valahogy sok szülőből eltűnik a határozottság, a következetesség és az erő, és valójában a gyerektől várják el, hogy egy-egy, a háttérből jövő dorgálás hatására belássa, hogy ilyet aztán nem szabad csinálni. Valójában nem a szülő gyengeségéről van szó, hanem arról, hogy nem fejlődött a gyerek életkorának megfelelően. Úgy viszonyul a hároméveshez, mint egy csecsemőhöz, nem állít fel korlátokat, csak megvédi a veszélyektől. Nem ismeri fel, hogy az a viselkedés, ami kívánatos csecsemőkorban – a kisbaba minden szükségletét a lehető legrövidebb időn belül kielégíteni – már nem felel meg a két-három-négy éves gyerek esetében. Valójában a gyerektől várja el a fejlődést, azt, hogy magától szocializálódjon. Sok szülőben tudatosítani kell, hogy joga van korlátokat állítani, sőt, ezzel a gyereknek tesz szívességet, hiszen leveszi a válláról olyan döntések terhét, amikre még nem érett.

Aki szívességből rosszalkodik
Vannak olyan családi rendszerek, amelyekben éppen az hoz létre egyensúlyt, ha a gyerekkel valami gond van, ha valami feltűnő viselkedészavart produkál. Ha a családban már elveszett az intimitás, és az egyetlen téma, ami összetartja a családtagokat, a gyerek problémája, ha lehet arról beszélni, hogy már megint rossz volt, és mit mondott az óvó néni, a pszichológus, a nevelési tanácsadó. Az is előfordulhat, hogy a család férfi tagjainál alapkövetelmény, hogy „belevaló fickók” legyenek egytől egyig, és a konfliktusokra az a reakció, hogy „ne hagyd magad!”, „mutasd meg neki!”, „ad vissza!”. Ezekben az esetekben a család nyíltan vagy rejtve megerősíti a deviáns viselkedést, amit a gyerek családon kívül is folytat.

Speciális gyerekek
A sajátos nevelési igényű vagy gyakran betegeskedő, emiatt nehezen beilleszkedő gyerekeknél nem ritka a „rosszalkodás”, bizonyos esetekben a hendikep kompenzálásáról van szó. A népszerűségért vívott csatában a „rossz gyerek” vagy a „csoport bohóca” cím elnyerésére van csak lehetősége a részképesség-zavaros, érzékszervi vagy mozgásszervi zavarral küzdő gyereknek. Az autisztikus óvodást rengeteg amúgy „normális” dolog zavarhatja, ami miatt dührohamot kaphat. A cukorbeteg kisgyerek hangulatát befolyásolhatja a vércukor-ingadozás, a Tourette-szindrómást meg csúfolhatják a társai a ticje miatt, ami könnyen felhergelheti. A speciális gyerekek speciális bánásmódot igényelnek otthon is, és az intézményekben is.
Hogyan segítsünk a gyereknek az óvodában?
  • Próbáljuk felderíteni a „rosszalkodás” okát!
  • Adjunk neki olyan feladatot, amit nem ráz ki a kisujjából, de nem is túl nehéz! Ha megoldotta, dicsérjük meg!
  • Igyekezzünk többet beszélgetni vele!
  • Szabjunk határozott kereteket!
  • Ha túlnő rajtunk a probléma, kérjük az óvodapszichológus tanácsát!

Hogyan segítsünk a szülőknek?
  • Vessük le előítéleteinket, éreztessük, hogy bízhat bennünk!
  • Ajánljuk fel az együttműködésünket!
  • Kezeljük partnerként, jelezzük, hogy a probléma megoldása csapatmunka!
  • Ha nyitott, javasoljuk családterapeuta vagy pszichológus bevonását!
Olvasnivalók, néznivaló
  • Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió. Budapest: Saxum, 2012.
  • Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2010.
  • F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100× megmondtam. Budapest: Mérték, 2010.
#1 Dr.BauerBela

2019. december 14., szombat

AFTÁS SZTOMATITISZ GYERMEKEKNÉL




#1 Dr.BauerBela

                         Nem engedelmeskedik, nem tisztelettudó a gyerek

A szüleim elég szigorúak voltak, és én – pár csibészségtől eltekintve – viszonylag szófogadó, tisztelettudó gyerek voltam. Ehhez képest mi a párommal sokkal megengedőbbek vagyunk, ő dönthet el dolgokat, részletesen megmagyarázunk neki dolgokat stb. Miközben beszélek hozzá, többször nem figyel oda, elkezd valami tök másról beszélni, a nagyszüleivel meg úgy beszél néha, mint a kutyájával. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a jó utat választottuk, de mi az alternatíva? Nem tudom, hogyan csináljam akkor… Olvasónk levelére Skita Erika, az Értsünk szót szakértője válaszolt.
2017.12.26 Skita Erika
Nagyon sok szülő szeretne szófogadó gyereket nevelni. Hiszen miből áll a szófogadás? A szülő elmondja, hogy mit szeretne, a gyerek pedig végrehajtja az utasítást. Ezzel szemben az életben ez nem ilyen egyszerű, a gyereknek ugyanis vannak saját érdekei, érzései, amiket szeretnének érvényesíteni. És ilyenkor jön az érdekellentét: a szülő is szeretne valamit, és a gyerek is. Ha ezt mindig tekintélyből oldjuk meg, azaz szófogadóvá neveljük a gyereket, akkor megfosztjuk attól az önállóságtól, ami egyébként nagyon sok helyzetben segítségére lehetne. Mit lehet tenni ilyenkor?
 
Az első és legfontosabb, hogy kerüljük a túl gyakori nem használatot. Próbáljuk meg azt megfogalmazni, hogy mi az, amit szeretnénk, mi az, amit elvárunk, ahelyett, hogy azt mondanánk el, hogy mi az, amit tiltunk! Például ahelyett, hogy azt mondanánk neki, hogy ne menj le az útra, mondjuk azt neki, amikor kismotorozik vagy biciklizik, hogy „maradj a járdán”. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „ne menj nagyon gyorsan előre, vagy ne siess nagyon”, azt mondjuk neki, hogy „maradj a közelemben, vagy maradj mellettem”. Hiszen a gyerek számára a folyamatos „nem” valamiféle dacot, frusztrációt jelent, amivel mindig szembe lehet szegülni. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor érdemes úgy megfogalmazni a kéréseinket és elvárásainkat, hogy azok egyértelműek és követhetőek legyenek, anélkül, hogy nemeket használnánk.
Aztán még egy nagyon jó lehetőség, ha választási lehetőséget adunk. Ahelyett, hogy egyértelműen meghatároznánk, hogy ezt így és így lehet, és legtöbbször úgy érezné a gyerek, hogy neki semmibe nincs beleszólása, elmondjuk neki, hogy milyen lehetőségek közül választhat. És ezek a választási lehetőségek nem kell, hogy feltétlenül a gyerekünk érdekeit szolgálják. Olyan választási lehetőségeket kell biztosítani, amelyek nekünk is beleférnek, és a gyerek számára is – képességeinek és korának megfelelő – segítséget adnak. Például, ha haza akarunk menni egy játszótérről, és azt mondjuk neki, hogy „még van öt percünk, mi az, amit szeretnél csinálni? Hintázni szeretnél még vagy csúszdázni?” Adtunk két választási lehetőséget, és elmondtuk, hogy öt perc múlva elhagyjuk a játszóteret. Ezekkel meg tudjuk határozni azokat a kereteket, amelyen belül szeretnénk, hogy a gyerekünk mozogna. Nem adunk neki teljesen szabad kezet, viszont nem fosztjuk meg az önállóságától sem, ami később még nagyon jól jöhet neki.
#1 Dr.BauerBela

2019. december 13., péntek

#1 Dr.BauerBela

veleszüleett angioödákgyrmkeknél




#1 Dr.BauerBela

Gyakori téves nézetek


#1 Dr.BauerBela