Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. november 30., szombat

FÉNYKÉPÉSZNÉL-ITT A KISMADÁR !!


#1 Dr.BauerBela

MIT TEGYÜNK A GYERMEK HELYES TESTARTÁSÁÉRT

Mit tegyünk a gyermek jó testtartásáért




Milyen iskolatáskát vegyünk gyermekünknek, illetve mit tehetünk azért, hogy jó testtartása legyen, ne ferdüljön el a gerince?

Észrevehetően nőtt az utóbbi időben azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek hibás a testtartása, görbe a hátgerince, és nagyon gyakori, hogy nem is a család veszi ezt észre, hanem a sporttanár, az edző, az osztályfőnök, netán egy szűrővizsgálat során derül ki, tudtuk meg a szakorvostól. Ennek rengeteg kiváltó oka lehet, de ha idejében észrevesszük, akkor rendkívül könnyen korrigálható.

Hátizsák

Nagyon fontos, hogy a gyermek milyen iskolatáskát hord, Lehetőleg kézben (vagy az egyik vállán) ne sokat vigyen, hordjon inkább hátizsákot, amely egyenlően osztja el a sújt a háton – ellenkező esetben a hátgerinc oldalra ferdülhet. Persze az lenne az ideális, ha – amint azt az amerikai filmekben is nemegyszer látjuk – a diák az iskolában, szekrényben tarthatná a tanfelszereléseket, s nem kellene folyton mindent magával cipelnie.
Az, hogy tanulás közben milyen tartása van a gyermeknek, szintén meghatározó.
- Fontos, hogy az iskolapadból a gyermek előre nézzen (tehát ne kelljen oldalra forduljon, ha a táblát akarja látni), amikor pedig ír, a karja legyen a könyöke magasságában, derékszögben.
 Otthon pedig a számítógép monitorja legyen megfelelő magasságban, ezenkívül a gyerek ülve és asztal előtt tanuljon, ne hanyatt fekve, vagy egyéb pozíciókban.
-Nagyon sokat javíthat heti két sportóra is a gyermek tartásán, a szülőknek tehát nem kellene arra törekedniük, hogy gyermekük felmentést kapjon.
Észrevehetjük

A tinédzserkorúak a leghajlamosabbak arra, hogy rossztesttartást vegyenek fel, ebben a periódusban gyakoribb ellenőrzés szükséges és ilyenkor még fontosabb a rendszeres sportolás, hiszen egy jó izomzatú gyerek kevésbé van kitéve a gerincet érő megterhelések károsító hatásának.
-Nagyon sok gyerek nem mozog eleget, ez látszik a puha, gyenge izomzatukon. Ők jobban ki vannak téve az ilyen jellegű problémáknak. Ezenkívül az egészséges táplálkozás is meghatározó, az, hogy a fejlődésben lévő szervezet hozzájut-e a szükséges tápanyagokhoz,.
Egy kis odafigyeléssel a szülő is észreveheti, ha nem jó a gyerek testtartása: könnyen megnézhetjük, hogy nincs-e az egyik válla lejjebb, mint a másik, nincs-e előrébb a törzsének az egyik oldala, mint a másik, nem olyan-e a gerince, mint egy kérdőjel.
Ha ilyesmit veszünk észre, fektessük hasra a gyermeket: ha ebben a pozícióban eltűnik a görbület, akkor csak rossz testtartásról van szó, ha viszont nem, akkor már orvosi eset.

-A rossz testtartás nagyon könnyen javítható megfelelő tornagyakorlatokkal, ha viszont elhanyagoljuk, gerincbetegség is lehet belőle. Fontos, hogy a növekedési korszak alatt javítsuk ki a hibás testtartást, mert a növekedés befejeztével erre már kevés esélyünk van.
#1 Dr.BauerBela

2013. november 28., csütörtök

SZÜLETÉSNAPI EMLÉKEZÉS ÉS HÁLA

              SZÜLETÉSNAPI  EMLÉKEZÉS ÉS HÁLA


                             ÉDESANYÁM

Édesanyám következetes,szigorú,már zsenge gyermekkoromban önállóságra, szorgalmas,kitartó munkára késztető ember volt.
Céltudatosan. olykor kíméletlenül teljesítményre nevelt,sokszor lemondatva a gyermekkor apró örömeiről,amit annak idején még nem  mindig tudtam feldolgozni és magamévá tenni
A társadalmi méltánytalanságokat , szinte mindennap átélve mindig azzal érvelt, hogy egy szerény sorsú gyermeknek létkérdése ez a szigorú,feszes és az állandó kapaszkodási kényszer helyzetekkel terhelt életvitel.
Ezt a kimond-hatalanul vérmes reményt, sújkolta belém-hogy életemnek ez az egyedüli lehetséges értelme és méltányos fohásza.


IMMÁR FEHÉR FEJJEL, A SZÜLETÉSNAPOMON KÖSZÖNÖM HOGY ÁLTALAD AZ ÉLET EMBERT SZOLGÁLÓ ÖRÖMÉIRE ÉS A SZERÉNY DE IDŐTÁLLÓ ALKOTÁSRA KÉSZTETTÉL,ÉS SOKSZOR MÉG A SORS  BELÁTHATATLAN ÚTVESZTŐINEK KÁLVÁRIÁJÁN IS JÁRVA MEGTALÁLTAM  EMBERI LÉTEM ÉRTELMÉT
#1 Dr.BauerBela

MILYEN KUTYAFAJTÁK VANNAK JÓ HATÁSSAL A GYEREKEKRE??

Milyen kutyafajták vannak jó hatással a gyerekekre?

1
2
3
4

Egy kutya nagyon fontos szerepet játszik a gyermeknevelésben. Az eb kis gazdája barátja segítségével megtanulja, hogy vannak feladatai, felelősséget kell vállalnia értük, társasági emberré válik, és megtanul vigyázni a körülötte élőkre.

Amikor egy család úgy dönt, hogy a gyerek mellé bevállal még egy ebet is, sok szülő nem tudja, milyen kutyát válasszon.
-Mert nem csak az a fontos, hogy a kutya ne bántsa a kicsit, de ha lehet, legyen rá jó hatással is! Hogy segítsünk, összeállítottunk egy listát a célnak legmegfelelőbb, kifejezetten társas, a gyereknevelés szempontjából is pozitív hatással bíró kutyafajtákból. 
Mielőtt eldöntenénk, milyen kutyát veszünk, elsőként készítsünk egy listát a kutyatartás előnyeiről és hátrányairól
.
-Mennyire lel társra a család tagjaiban, mennyire nyitott a család egy ebre, vajon jól érzi-e majd magát nálunk?
-És vajon mennyire lesz jó hatással a kisgyerek viselkedésére? Ezek olyan kérdések melyekre válaszolnunk kell, mielőtt kiválasztjuk a megfelelő kiskutyát.

A kutyák viselkedése fajtától függően változik. Egyes kutyák kifejezetten nyugis társasági lények, mások energikusak és egyfolytában játszanának, és vannak lassú, kényelmes, szófogadó ebek is.
Nagyon fontos, hogy számításba vegyük a kutya temperamentumát, mielőtt kiválasztjuk a fajtát. Ha ezt kipipáltuk, vessünk egy pillantást a kutya méreteire. Ha egy kétszobás lakásban élünk, egy nagytestű kutya bezárva érezheti magát és problémákat okozhat. Minden kutyának mozgásra és térre van szüksége.
Ha végig vettük a fentieket, akkor választhatunk akár a következő listából is, melyet a teljesség igénye nélkül, a legideálisabb kutyafajtákat felsorolva állítottunk össze.

Német dog




Bár a külseje félelmetes ragadozóról árulkodik, , valójában egy nagyon szelíd, gyerekszerető kutya, védelmező és lojális. Az a fajta, aki kész bármit, bárhol és bármikor megtenni, hogy örömet szerezzen a családnak. A német dog szinte veleszületett képessége a gyerekek védelme, sajátjaként ügyel rájuk. A kiválasztott kiskutya legfeljebb 4 hónapos legyen, hogy legyen időnk betanítani, és megszokja új családját. Kölyökkorában nagyon energikus, korán kötődni kezd gazdájához. 
Ha kicsink még csecsemő, ne német dogot válasszunk. De ha ragaszkodunk a fajtához, inkább várjunk, amíg a kicsi betölti a 4. évét, mert a német dog teljes odaadást igényel, szinte állandóan körülzsongja gazdáját, és nehezen viseli a konkurenciát.
- Nem szereti az egyedüllétet, ha hosszú időre egyedül hagyjuk, könnyen csatatérré válhat a lakás. Megfelelő kutyafaj azoknak a családoknak, ahol a gyerekek már kisiskolások.

 Labrador



Köztudott, hogy a labrador okos, nyugodt és nagyon lojális állat. Általánosságban azt is kijelenthetjük, hogy a labrador a legmegfelelőbb családi kutya, mivel temperamentuma nyugodt, idegrendszere stabil, játékos és védelmező típus. Az Egyesült Államokban például a legtöbb család labradort tart.
-Ez a fajta tökéletes választás azoknak a családoknak, ahol segítségre szoruló idős személy, vagy egészen kicsi gyerekek élnek. A labrador nagyon szeret játszani, képes arra, hogy kimutassa érzelmeit, és még attól sem riad vissza, hogy idétlenkedjen, csak hogy kiharcolja a család figyelmét.
 A labrador társas kutya, és sohasem agresszív. A gyermeknevelésben is nagy szerepet játszik, mivel rendszeres fésülésre, nagy sétákra és sok játékra van szüksége.

 

 

 

Bulldog




Bár az emberek legtöbbjében nem ez a kép él, de a bulldog nem agresszív kutya. A tenyésztők úgy jellemezik, mint egy nyitott, hűséges társasági kutyát, aki nagyon odafigyel a családtagokra. A bulldogok nagyon szeretik a gyerekeket, szeretnek játszani és bolondozni. A legjobb választás azokban a családokban, ahol a gyereknek meg kell tanulnia a társas élet szabályait, főleg akkor, ha nincs testvére.
A bulldog nagyon ragaszkodik a gazdájához, még a saját életét is feláldozná érte. Ajánlott a korai szocializációja, így könnyebb lesz nevelni is. Ha a bulldogot kölyökkorától fogva idomítják, figyelnek rá és társas igényeire, nagyon engedelmes kutyává válik. Ösztönös őrangyal. Kertes házban élő családok ideális kutyája, mivel nagyon szereti a zöldet és a nagy szabad tereket.
 Uszkár



Az uszkár, más néven pudli nem házőrzőnek való, mivel eredeténél fogva vadászkutya. Nagyon szeret játszani, és szereti, ha kényeztetik. Példásan viselkedik úgy a felnőttekkel, mint a gyerekekkel, vagy más állatokkal. Hűséges, okos és szófogadó. Az egyetlen nehézség tartásában bundája gondozása okozza. Szőrét hetente legalább egyszer ki kell fésülni, rendszeres sétára van szüksége, és azt sem árt tudni, hogy sokat ugat, ezért nem ajánlott olyan családoknak, ahol épp most született kisbaba. A szőre nem okoz allergiás tüneteket, ezért olyan gyerekek mellé is jó választás, akik különböző légúti betegségekben szenvednek, vagy allergiások a kutyaszőrre.
 Beagle



Bár eredetileg vadászkutya, sohasem agresszív, inkább játékos és végtelenül nyitott. Hatalmas energiával rendelkezik, ezért csak a 4-5 éves, vagy annál idősebb gyerekek mellé ajánlott. Oda van a labdás játékokért, nagyon szeret apportírozni, botokat visszahozni. Mozgékony, vagy ellenkezőleg, lustácska gyerekek mellé való, mindig leköti őket. 2 hónapos korától következetes, rendszeres oktatásra van szüksége ahhoz, hogy jól nevelt, fegyelmezett kutya váljon belőle. A beagle intenzíven vedlik, ezért célszerű inkább kertes házban tartani. A beagle sokat ugat, ezért sem ajánlott olyan családoknak, ahol a baba még egészen kicsi. Viszont egy nagyobbacska gyerek mellett a beagle felveszi a védőangyal és a fáradhatatlan játszótárs szerepét.
 Collie



A collie a legokosabb kutyafajták közé tartozik. Szintén lojális, védelmező és nagyon okos kutya. Mérhetetlen örömet szerez neki a játék, szeret más állatokkal érintkezni és a gazdival kommunikálni, szeret keresgélni és segíteni. Mivel terelőkutya, néha megpróbálja majd a szeretteit vezetni, talán pont akkor, amikor nem lenne rá szükség. Ilyen helyzetben se romboljuk le a bizalmát azzal, hogy rákiabálunk. Fél szemét mindig a kicsiken tartja, úgy vigyáz rájuk, mint a saját kicsinyeire.
Mivel elég hosszú a szőre, rendszeres és alapos fésülésre van szüksége, 2-3 alkalommal is hetente.
Gondozását, etetését és a játékot is nyugodtan rábízhatjuk a gyerekekre.
Kopó



Ha veszélyt vagy kalandot sejt, azonnal szimatolni és nyomozni kezd. Ha kopót szeretnénk, előbb vegyünk egy kertes házat magas kerítéssel körbekerítve, nehogy egy reggel arra ébredjünk, hogy volt kutya, nincs kutya... Ha megérez, kiszagol valamit, gondolkodás nélkül nekiered felkutatni. Viszont ettől függetlenül nagyon nyugodt kutya. Nem haragszik meg, ha huzigálják a bajszát, ezért még az 1-2 éves gyerekek mellé is ideális társ. Mondanunk sem kell, hogy szinte állandóan a kicsi nyomában van, és megóvja midnentől. A kopó szőre rövid, ezért beengedhetjük a lakásba, viszont eléggé nyáladzik, ami azt jelenti, hogy többször kell felmosni utána a padlót naponta. Nem agresszív kutya, és kissé feszélyezetten érezheti magát idegenek társaságában.



#1 Dr.BauerBela

BŐRCISZTA


#1 Dr.BauerBela

A VALÓDI TÖKÉLETES ÉLMÉNY -V-

A valódi tökéletes élmény -v-
Eszköztár:
Csíkszentmihályi Mihály magyar származású tudós a Chicagói Egyetem pszichológiai tanszékének vezetője tette közzé ilyen címmel a boldogság kereséséről, mint alapvető emberi törekvésről szóló könyvét 1990-ben, amelyben több mint húsz éves kutatómunkájának eredményeit foglalta össze.
 A „flow (áramlat) rövid időn belül elterjedt szakkifejezés lett, mint néhány évtizeddel korábban a stressz. Az elmélet tanulságos valamennyiünk, azaz minden boldogságra sóvárgó ember számára, s különösen azoknak, akik úgy érzik eltévedtek ezen az úton, s az igazi keresés helyett pótlólagos, helyettesítő megoldásokkal élnek.
Legtöbbször azt hisszük, hogy sorsunkat elsődlegesen rajtunk kívül álló erők, vagy felsőbb hatalmak irányítják. Sok olyan erő hat az élményeinkre, jó vagy rossz közérzetünkre, amelyeket nemigen tudunk befolyásolni. Adott vérmérséklettel, alakkal, arcvonásokkal születünk, nem mi választjuk a szüleinket, nem igen szólhatunk bele, milyen okosak leszünk, és abba se, legyen-e háború, vagy gazdasági válság, milyen a kor, amelyben élünk. De minden meghatározottság ellenére átélünk olyan pillanatokat, amikor azt érezzük, hogy mi magunk irányítjuk cselekedeteinket, nem ismeretlen külső erők. Átszellemült gyönyörűséget érzünk, úgy tűnik, mindig ilyennek kellene lennie az életnek. Nos ezt az érzést nevezi a szerző tökéletes élménynek.
Ilyen élmények bekövetkeznek kedvező és kevésbé kedvező körülmények között is. Az apára rámosolyog a kisfia, a vásznon a festő szeme láttára megszületik a kép, de különleges boldogságként emlékeznek az erdei madárcsicsergésre, akik túléltek egy katasztrófát, egy háborút, koncentrációs tábort. Életünknek ezek a legszebb élményei nem passzív ellazult állapotban érnek bennünket, hanem akkor, amikor testi és szellemi teljesítményünket megfeszített akarattal a végletekig fokozzuk, hogy véghez vigyünk valamilyen nehéz, de fontos feladatot. Az élmény nem egyszerűen megtörténik, hanem mi magunk hozzuk létre azzal, hogy egy kihívásra meghaladjuk önmagunkat. Minden ember előtt ezerszámra állnak ilyen lehetőségek.
Az adott pillanatban számos kellemetlen kísérője lehet a tökéletes élménynek, az erőfeszítés testi fájdalmakat okoz, a célba érő sportolók összeesnek a fáradtságtól, mégis életük legszebb pillanata a győzelem. Uraljuk az életet, tevékenyen részt veszünk az irányításában – érezzük ilyenkor, ez lehet az, amit az emberek boldogságnak neveznek.
A kutatások során művészek, sportolók, sebészek, sakkozók stb. mondták el, milyen érzés azt tenni, amit a legjobban szeretnek. A beszámolók kristályosították ki a tökéletes élmény elméletét, melyben az alapérzés a flow, az áramlás, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, annyira élvezetes, hogy minden áron, önmagában ezért az élményért készek vagyunk folytatni azt.
A kutatások szerint a tökéletes élményt a kulturális háttértől függetlenül ugyanúgy írják le férfiak és nők, idősek és fiatalok. Koreai asszonyok, tokiói tizenévesek, navaho pásztorok, parasztgazdák és futószalag mellett dolgozó munkások szinte azonos szavakkal számolnak be róla.
Az élmények minőségét irányító képességünk végső, próbája, mit csinálunk magányunkban, amikor semmiféle külső figyelemstrukturáló elem nincs jelen. Viszonylag könnyű elmerülni a munkában, baráti társaságban tölteni az időt, koncertre, vagy színházba menni, de mi van akkor, ha saját magunkra kell hagyatkoznunk. Amikor magányosak vagyunk és leszáll ránk a lélek sötét éjszakája, mihez kezdünk gondolatainkkal, eszünkbe jut vajon olyan tevékenységbe fogni, ami úgy élvezetes, hogy fejleszti a személyiségünket? Ha valaki nem tudja, hogyan irányítsa figyelmét, mikor egyedül van, akkor elkerülhetetlenül könnyű külső megoldásokhoz folyamodik: narkó, lötyögés, izgalom – bármi, ami tompítja, vagy lefoglalja a gondolatokat.
A rendszeres kábítószer-fogyasztás az olyan kényszercselekvésekkel együtt, mint a folytonos takarítás vagy a szexuális megszállottság, a magánytól, a szorongástól, a belső káosztól való félelemmel vívott harc drasztikus eszköze. A szerfogyasztás lényege, hogy az én megszabadul saját pszichikai energiája irányításának felelősségétől. A személy nyugodtan hátradőlhet és figyelheti a kábítószer kiváltotta gondolatokat. A szer - a televíziónézéshez hasonlóan - megkíméli az elmét attól, hogy elkedvetlenítő gondolatokkal kelljen szembenéznie. A drogok látszólag képesek a tökéletes élmény művi előidézésére, azonban eltorzítják a vágyak és a lehetőségek észlelését, egymásnak való megfelelésük mérlegelését. Kellemes állapot, amely azonban csak csalóka utánzata annak az örömnek, ami az egyre növekvő cselekvési lehetőségekből és képességekből ered.
A kábítószer tudattágító hatású, növeli a kreativitást – gondolják sokan. Valójában tényleg megváltoztatja a tudat tartalmát, elrendezését, de nem terjeszti ki az én uralmát a tudat működése felett. Az alkotáshoz pedig éppen erre az irányításra van szükség. Szélesebb körű szellemi élmények, szokatlan képek, gondolatok, érzések tapasztalhatók meg a szerek hatására, mint normális érzékszervi feltételek között, azt viszont korlátozzák, hogy az élményeinket el is rendezzük. A függőség veszélye, hogy el lehet veszíteni a tudat rendezésének esélyét, a folyamat irányításának képességét.
Azokból a tizenévesekből, akik nem tanulják meg irányítani a tudatukat, nem tudják kezelni az egyedüllét pillanatait, „fegyelmezetlen” felnőttek lesznek. Hiányozni fognak azok az összetett képességeik, amelyek segítenek a mai információkkal zsúfolt, versengő világban élni. Nem fogják tudni, hogyan kell élvezni az életet, hogyan kell megkeresni olyan lehetőségeket, melyekben kibontakoztathatók rejtett tulajdonságaik. Minél korábban kezdjük elsajátítani az összpontosítást, a belemerülést, a tökéletes élmény elérését, annál jobb, de soha sincs túl későn. Vannak módszerek, amelyekkel a test és az elme segít előidézni az áramlás élményét. Az életminőség mindig javítható ezekkel az eljárásokkal, tevékenységekkel, ha valaki megteremti magának a feltételeket, melyek között a közvetlen körülményeitől függetlenítheti magát.


#1 Dr.BauerBela

2013. november 27., szerda

HOGY ALUDNÁTOK TI IS EGY SÓZÓKÁDBAN


#1 Dr.BauerBela

AZ INHÜVELYGYULLADÁS

Ínhüvelygyulladás



Ínhüvelygyulladás oka

Általában sérülés, megerőltetés vagy a kor előrehaladtával az inak rugalmasságának csökkenésével alakul ki. Emellett társulhat más betegségekhez is, ilyen például a cukorbetegséghez, vagy más szisztémás immunbetegséghez, mint például a reumatoid artritisz.
Ínhüvelygyulladás lokalizációja: Bármely ín érintve lehet, de leggyakoribb előfordulási helyei a következők: Könyök, csukló, váll vagy sarok.

Ínhüvelygyulladás tünetei

A hajlító ínhüvely gyulladása hirtelen fellépő fájdalommal, duzzanattal, az ínhüvely egész hosszában érzékenységgel, és az ujjak nyújtásakor érzett fájdalommal jár. Az érintett ínhüvely fájdalma már kis fokú mozgásra is fokozódik.

Ínhüvelygyulladás lefolyása

a tünetek a megfelelő kezelés és kímélés mellett fokozatosan javulnak. Kezdeti javulás 2-3 nap után tapasztalható, tartós felépülés 4-6 hetet vesz igénybe. Megerőltetés során a korábbi munkavégzés vagy sporttevékenység átgondolása szükséges, hogy megelőzhetőek legyenek a hasonló sérülések.

Ínhüvelygyulladás diagnózisa

Egyrészt a tünetek és az anamnézis alapján lehetséges. Emellett fizikális vizsgálattal az érintett területet duzzanata figyelhető meg, valamint a sérülés feletti bőrterület általában meleg és élénkpiros.

Ínhüvelygyulladás kezelése

A kezelés célja a fájdalom és a gyulladás enyhítése. Az érintett területet nyugalomba kell helyezni, tehermentesíteni kell. Friss sérülés esetében sokat segít a terület hidegvizes hűtése, jegelése. Nem szteroid gyulladásgátlók, mint például az aszpirin, csillapítják mind a fájdalmat, mind a gyulladásos folyamatokat. Fontos továbbá az izomzat erősítése, az ín nyújtása, hogy az ín megőrizze eredeti funkciós képességét és csökkentse a további sérülések kockázatát. Ritkán előfordulhat, hogy a gyulladásos folyamat során nagyobb mennyiségű genny keletkezik az adott ízületet körülvevő szövetekben, mely sebészi kiürítése szükséges, antibiotikus kezeléssel együtt (melyet a genny tenyésztési eredménye alapján választanak meg).

Ínhüvelygyulladás megelőzése

Vigyázni kell sorozatos, megterhelő mozdulatsorok és a végtagok tartós megerőltetése során. Az adott izomcsoport kellő bemelegítése és nyújtása segít megelőzni az ínhüvelygyulladás kialakítását.


#1 Dr.BauerBela

2013. november 26., kedd

ROVARCSIPÉS ÁLTAL OKOZOTT ALLERGIÁS ALAPON LÉTREJÖVŐ HÓLYAG A BŐRÖN


#1 Dr.BauerBela

VISELKEDÉSI SZENVEDÉLY BETEGSÉGEK IV

A viselkedési szenvedélybetegségek IV
Talán furcsának tűnik, hogy a drogokkal egy szinten említünk bizonyos cselekvésformákat is.
- Ezek ugyan nem visznek mérgező anyagokat a szervezetbe, de ugyanúgy kicsúszhatnak a kontroll alól, mint az említett szerek.
A szenvedélyes cselekvések ugyanazt a funkciót töltik be, mint a drogok: színt, örömet és izgalmat visznek az életbe. Ezek a cselekedetek a felettük gyakorolt kontroll elvesztésekor válnak károssá: az egyén nem tud megállni akkor sem, amikor életét tettei már negatív irányba befolyásolják.
A viselkedési szenvedélybetegségek általános jellemzője, hogy az egyén leküzdhetetlen vágyat érez valamilyen tevékenység ismételt elvégzésére, annak ellenére, hogy az esetek többségében tisztában van magatartása helytelen voltával.
 A vágy egyre fokozódó, alig-alig legyőzhető feszültséget kelt benne, amit csak a cselekvés elvégzése old fel. A feszültség csökkenése kellemes érzést, megkönnyebbülést okoz. A megkönnyebbülés azonban legtöbbször rövid ideig tart, mert a kóros tevékenység erős bűntudatot vált ki.
-A viselkedési szenvedélybetegségekhez tartozik többek között a játékszenvedély, a kleptománia, a vásárlási kényszer, a munkamánia és újabban az Internet-függőség is. De a féltékenység is válhat szenvedélyszerűvé, sőt egy társhoz való beteges ragaszkodás is.
Kényszeres vásárlásról, mint szenvedélybetegségről akkor beszélünk, ha valaki szükségleteihez és anyagi lehetőségeihez képest túlságosan sokat és gyakran vásárol. A szenvedélyes vásárlók nagyon hosszú időt, sokszor órákat töltenek el egy-egy áruházban, üzletben.
-Viselkedésük további jellegzetessége, hogy a vásárolt holmit legtöbbször egyáltalán nem használják, elő sem veszik, sőt gyakran ki sem csomagolják. Más szenvedélybetegekhez hasonlóan erős késztetést, vágyat éreznek arra, hogy bemenjenek egy üzletbe, és válogassanak az árucikkek között. Belső feszültségük egyre fokozódik, ami csak a vásárlást követően oldódik. Gyakori, hogy a vásárlás után erős bűntudat alakul ki bennük.
-Jelentős különbségek mutatkoznak a vásárlási láz gyakoriságában. Vannak, akik naponta többször is betérnek egy-egy üzletbe, míg mások csak hetente vagy havonta egyszer. Kóros szenvedélyük a kényszeres vásárlókat súlyos adóságokba kergeti, ami családi életük megromlásához, kapcsolataik felbomlásához vezet.
A kényszeres vásárlás többnyire a nők betegsége. Nagyon gyakori, hogy sem maga a beteg, sem pedig környezete nem ismeri fel a bajt, ezért nem fordul szakemberhez.
A betegség kezelése szakember feladata, a gyógyuláshoz mindenképpen szükség van a család támogatására, megértésére.
A kóros játékszenvedély a szerencsejátékokhoz kapcsolódik. A szenvedélybetegre jellemző a kockázat megítélés zavara, feltétlenül hisz saját nyerő szisztémájában. Más szenvedélybetegekhez hasonlóan erős késztetést érez a játékra, feszültsége csak a játék alatt oldódik, a játék izgalma jelenti számára az örömérzést. A játékban lényeges elem számára a tét, anélkül nem tartja érdekesnek. Ha veszít, akkor erős bűntudatot érez cselekedete miatt, de rövid időn belül már azon töri a fejét, hogyan szerezzen pénzt a következő alkalomra. Ha nyer, akkor az ösztönzi a folytatásra. A szerencsejátékok természetesen a legtöbb ember számára anyagi veszteséggel, súlyos eladósodással járnak. Gyakori, hogy a játékszenvedély rabjai bűncselekményektől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a játékhoz szükséges pénzt.
A kóros játékszenvedély meglehetősen sok embert érint, számuk hazánkban is egyre emelkedik a játéktermek és a kaszinók elterjedésével párhuzamosan. A férfiak sokkal gyakrabban érintettek, mint a nők. A serdülőkorúakat – közülük is inkább a fiúkat – leginkább a pénznyerő automaták veszélyeztetik.
 De nem elhanyagolható a számítógépes játékok, a számítógépes árverések szerepe sem a függőség kialakulásában.
A „hagyományos” játékszenvedélyek (kártya, lóverseny, kaszinó) társadalmi megítélése nem egyértelmű, ami megnehezíti a betegség felismerését és gyógyítását. A szerencsejátékot gyakran tekintik „úri passziónak”, nem ismerik fel veszélyeit, következményeit.
A játékszenvedély gyakran társul depresszióval, alkohol- és drogfüggőséggel. Egyes szerzők szerint nem kizárt az örökletes tényezők szerepe sem.
A betegek gyógyszeres és pszichoterápiás kezelése természetesen szakember feladata. A játékszenvedélyről való leszokás nagyon nehéz, gyakori a visszaesés, még több évi szünet után is.
A munkamániás ember belső kényszert érez arra, hogy napi 16-18 órát dolgozzon. Tevékenységet nem valamilyen külső kényszerítő erő (pl. főnökei utasítása), nem is a pénz motiválja, hanem a munkavégzésből fakadó örömérzés. Életének értelmét a munka jelenti.
A munkamániás emberek túl sok feladatot vállalnak el, szinte mindenütt dolgoznak, nemcsak a munkahelyükön. Másokkal szemben türelmetlenné, bizalmatlanná válnak, azt hiszik, hogy a feladatokat csak ők tudják jól elvégezni, semmit sem bíznak másokra. Nem fordítanak elég időt kikapcsolódásra, pihenésre. Baráti kapcsolataikat munkájukra hivatkozva megszakítják, valójában felesleges időtöltésnek érzik a velük való együttlétet. Családtagjaikkal való kapcsolatuk is felszínessé válik. Állandóan fáradtak és ingerlékenyek, alvászavarokkal küzdenek. Gondolataik örökösen munkájuk körül járnak, semmi másra nem képesek tartósan odafigyelni.
Természetesen a munkamánia komoly következményekkel jár. A szervezet tartós terhelése, a pihenés, kikapcsolódás hiánya, az állandó stressz, szervi elváltozások kialakulásához vezet.
A munkamánia felismerése legtöbbször valamilyen testi tünet megjelenéséhez kötődik, és kezelése is azzal együtt történik. Az orvos legtöbbször életmódváltást javasol, a szabadidő tartalmas, kellemes eltöltését, a munkaidő fokozatos csökkentését.
Az Internet egészen új lehetőségeket hozott az emberek közötti kapcsolatteremtésbe, hiszen az egyénnek nem kell felfednie valódi azonosságát, inkognitóban vehet részt a világháló ugyancsak arc nélküli, sajátos játékszabályokat kialakító közösségeinek életében. A levelezési fórumokat rendszeresen használó internetezők sajátos, a valóditól sokszor eltérő arculatot alakítanak ki maguknak.
Az Internet lehetőséget ad számukra a valóságból való kilépésre, miközben egyfajta biztonságot is nyújt, egy közösséghez való tartozás élményét adja. Lehetőséget ad az önkifejezésre, az önértékelés erősítésére (pl. egy különben félszeg, gátlásos, a hivatalos ügyek intézésétől rettegő ember gyorsan és feszültségektől mentesen intézkedhet; egy kapcsolatteremtésben bizonytalan ember könnyen és gyorsan ismerkedhet stb.). Mindez természetesen a valóságtól való elszakadáshoz, egy álomvilág kialakulásához is vezethet, ami nehezíti a társadalmi beilleszkedést, a normális kapcsolatteremtést.
Az internetezés akkor válik káros, sőt kóros szenvedéllyé, ha jelentkeznek a szenvedélybetegségekre jellemző általános tünetek. Egyértelmű jel, ha valaki egyre több időt tölt el internetezéssel, és ingerlékeny, kedvetlen, ha erre nincs módja. Amikor leül a gép elé, felszabadulttá válik, kellemes érzés tölti el, addigi belső feszültsége csökken.
Más szenvedélybetegekhez hasonlóan elhanyagolja munkáját, barátait, családját. Minden gondolatát kitölti a számítógép, ha leül elé, akkor nem tudja az eltervezett időben abbahagyni a tevékenységet.
Az Internet-függőség jelenleg a serdülő és a fiatal korosztályokat, közülük is a fiúkat veszélyezteti.
Más szenvedélybetegségekhez hasonlóan, az Internet-függőség kezelése is szakember feladata.

#1 Dr.BauerBela