Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2013. december 31., kedd

A GYERMEK BOLDOGSÁGA

A gyermek boldogsága.

2014 hajnalán kívánjunk nekik is Boldog Újévet !!



Haszontalan dolog a gyermekek boldogságát ruhával, játékkal, édességgel mérni. A szép ruha inkább csak gond; az édesség az valami lelkiismeretfurdalás-féle. (...) A gyermek boldogságát csak birodalmakkal lehet mérni és szabad idővel. Kérdezd meg, mekkora országa volt a csatangolásra; aztán mennyi időt volt önmagára hagyva, s körülbelül tudod, milyen volt a gyermekkora. Nélkülözni is főként ebben a kettőben tud.
Németh László
#1 Dr.BauerBela

A GYERMEKI LÉT KATEKIZMUSA

A GYERMEKI  LÉT KATEKIZMUSA

 

 

Gyermekekkel kapcsolatos idézetek évszázatok nagy egyéniségeinek emlékezetében.


Amikor egy nő életet ad a gyermekének, nem csak az angyalok, hanem minden női felmenője vele van. Azok, akik már rég elmentek, mind odasereglenek, és minden erejükkel a születés csodáját segítik.
3
A gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket.
Az ép gyerekek nyilván a tökéletes formák biztonságában élnek. A világ éppen olyan, mint ők, és számukra ezt tükrözi vissza minden. Az ő anyukájuk a legszebb, az apukájuk a legerősebb. Ha meg nem, akkor sem tűnik fel, mivel az imprinting, a követési reflex megoldja nekik, hogy ne legyenek kétségeik. Aki olyan, mint ők, az jó, aki meg másmilyen, az rossz. Legalábbis gyanús.
2 előítéletesek, és icipici világképük foglyai.
Amikor a felnőttek azt szeretik hinni, hogy a gyerekeknek mindig mindent pontosan meg kell magyarázni, mert csak akkor fogják megérteni az őket körülvevő embereket, eseményeket és összefüggéseket, olyankor rendre elfelejtik, hogy a gyerekek a hiányzó ismereteik hézagjait csak a saját tudásukkal képesek betömködni.
0Mindent elkövetnek a nevelők, hogy a gondjaikra bízott gyerekeknek ne a televíziós szappanoperák szereplői jelentsék a családtagokat, de a lehetőségeik végesek, a gyerekek igényei pedig csak azért nem végtelenek, mert megtanulják fegyelmezni a vágyaikat és az álmaikat is.
Fenyítsd meg a te fiadat, és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörűséget a te lelkednek.
A vessző és dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját.
Haszontalan dolog a gyermekek boldogságát ruhával, játékkal, édességgel mérni. A szép ruha inkább csak gond; az édesség az valami lelkiismeretfurdalás-féle. (...) A gyermek boldogságát csak birodalmakkal lehet mérni és szabad idővel. Kérdezd meg, mekkora országa volt a csatangolásra; aztán mennyi időt volt önmagára hagyva, s körülbelül tudod, milyen volt a gyermekkora. Nélkülözni is főként ebben a kettőben tud.
Meg kell érteni a gyermeklelket, s óvó, bizalmas társul kell odaadni neki a mi voltaképpen egyazon, csak éppen terjedelmesebb, fölnőtt lelkünket.
A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást.
Ha egy fiatal házaspárnak ördögfiókája születik, a fiatal házaspár belátható időn belül felismeri az ivadék ördögi jellegét, de ha egy öreg házaspár fogadja örökbe az ördögöt, akkor az ördög az ő szemükben angyal, és az is marad minden viszontagságon keresztül.
Mi, örökbe fogadott gyerekek kitaláljuk magunkat, mert ki kell; életünk legelején hiány, űr, kérdőjel van.
Minden újszülött ismeretlen világba csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian, de az örökbefogadottak élete már elkezdődött, amikor ők megérkeznek. Mintha olyan könyvet olvasnánk, amelyiknek hiányzik az első néhány oldala. Mintha érkezésünkkor már fölment volna a függöny. A hiányérzet soha, soha nem múlik el - nem múlhat el, nem is szabad elmúlnia, mert valóban hiányzik valami.
Az örökbe fogadott gyerek nem válik hirtelen családtaggá - sem az örökbe fogadó szülők, sem az újra meglelt vér szerinti szülők családjában.
Amink van, az a szerelem. De a szerelemnek gyümölcsöt kell teremnie, különben elvész.
Mióta bizonyosan tudom, hogy gyerek vagyok (...), mindenki úgy beszél velem, mint egy felnőttel!
A gyermekkori emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem vesznek el végleg.
Az ember néha igazán elcsodálkozik a gyerekeken. Némelykor egészen váratlanul kirobban egyik-másik, akiről az ember azt gondolná, hogy semmi sem izgatja az égvilágon. Van olyan érzékeny természet, amelyik nem tud kifejezésre jutni mindaddig, míg el nem hajszolják a tűrőképessége határáig.
A gyermekek furcsa kis teremtmények. Ha nagyon megijednek, különösen ha olyasmitől, amit nem értenek... nem beszélnek róla. Magukba fojtják. Látszólag, talán, elfelejtik. Az emlékkép azonban mégis ott rejlik bennük, valahol mélyen.
Miért fél a gyerek a sötétben? Mert nem tudja, hogy amit ott lát, az nincs is ott. Mert túlgondolja, túlbonyolítja, olyasmit képzel oda, ami nem létezik. Ezért félünk. Tudatlanságból, túlgondolásból.
A gyerekek nem mindig szaladnak a szüleikhez, ha balesetet vagy valami váratlan, erőszakos cselekményt látnak az utcán. A gyerekek nagyon jól tudnak titkot tartani. Megtartják maguknak, és gondolkodnak rajta. Vagy egyszerűen csak büszkék rá, hogy van egy titkuk, amit nem osztanak meg senkivel.
A gyermekkori álmok nem múlnak el egykönnyen, és a józan ész semmit sem nyom a latban.
A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek.
A gyermek: az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.
A gyermek számára rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi, hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani...
Ezért olyan szép minden kisgyermek - mert nem érdekli a véleményed.
Gyermek marad az, kit anya szült.
Simító kézre vágyik.
Anyja szemét és kedvese ölét
idézi mindhalálig.
A kislányok nem olyanok, mint a plüssök, rajtuk nem lehet befoltozni a szakadásokat, amiket okozunk nekik.
A születéssel egy egész világot kap ajándékba az ember, a Napot, amely bearanyozza a nappalait, a Holdat, amely éjszaka világít, a csillagokat és a kék égboltot. Ajándékba kapja a tengerpart fövényét, a partot mosó hullámokat, az erdőket, amelyek olyan mélyek, hogy még maguk sem ismerik titkaikat, és melynek fái között állatok játszadoznak. A világ soha nem unalmas. Amíg gyermekek születnek a világra, a világ mindig új, csillogó formájában mutatkozik meg.
Minden egyes gyermek születésével újra teremtődik a világ (...), mert minden egyes kisgyermeknek teljesen új a mi világunk.
A gyerekek szétrombolnak mindent, amit addig gondoltál. Korábbi felfogásodat, komplett világképed. Jobb, ha elfogadod és hátralépsz. Aztán elmennek. És mindig hiányozni fognak.
A gyermek nem egy dolog, nem egy szék, nem egy kocsi. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz. Általad lett, de nem a tulajdonod, nem tartozik hozzád. A létezéshez tartozik. Te legfeljebb a gondviselője lehetsz; ne akard birtokolni.
A jóéjtpuszit azt úgy szokták hogy a két szemre
mondjuk van aki homlokra kéri
utána jól esik egy kis hajbasimogatás
meg ha egy kicsit még nézi

ahogy rágcsálom a takarót
a csücske a legfinibb
aztán halkan becsukja az ajtót
én meg összegubódzok hogy minél kicsibb
legyek és lassanként puszijukba ragadnak
a hiperálmos szemek...
Van, aki azt mondja: "A fogyatékos gyerek az ég ajándéka." És ők ezt nem viccből mondják. Nekik rendszerint nincs fogyatékos gyerekük. Ha az ember megkapja ezt az ajándékot, legszívesebben az égre kiáltaná: "Ó! Ezt azért nem kellett volna..."
A normális gyereket minden szíre-szóra, minden helyzetben, minden alkalommal fényképezik; látható, amint először fürdik, amint elfújja az első gyertyáját, megteszi első lépéseit. Ellágyulva nézi az ember. Lépésről lépésre követi fejlődését. A fogyatékos gyerkőcnek az ember nem szívesen követi a visszafejlődését.
Ha egy gyerek összekeni magát, miközben csokikrémet eszik, mindenki nevet; de ha fogyatékos a gyerek, nem nevetünk. Ő soha nem nevettet meg senkit, ő soha nem fog nevető arcot látni, vagy csak azt látja, hogy a gúnyolódó hülyék kinevetik.
A gyerek mindenre fogékony, és mindent azonnal a visszájára is tud fordítani. A felnőttek meg? Azt szoktam mondani, mindenkinek megadatott egy saját kincsesbánya: a gyerekkora. De sajnos, nem mindenki képes már visszamenni oda. Rendszerint az ilyenek fegyelmezik cirkuszi kutyává a gyereküket.
Fontos teendőimet halogatom, ráérősen, álmodozom a jövőről, mint a gyermek, aki - ha terveit nézem, hogy mi mindent akar átélni életében - hatezer évre rendezkedik be, nem hatvanra.
Azzal, hogy a gyerek hangosan kimondja a mozdulatait, megfelelő ritmusban, azzal segíti a véghezvitelt.
A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.
Irányíthatod egy gyermek kezét a papíron, de amikor elveszed a kezed, a gyermek még meg kell tanuljon magától írni. Lehet, hogy a tetted tulajdonképpen késleltette a folyamatot.
A második gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos.
Amikor a gyerekek először jutnak el moziba, pánikba esnek, amikor elsötétül a nézőtér, mert azt hiszik, el fogják őket rabolni.
Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett adja a gyermekének. "Tessék körülnézni a kisfiam szobájában - mondja -, mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki...?!" Én tudom, gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek minden szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a gyereknek.
A kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi, szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni? Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen?
Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
Gyermekként a legtöbben átéltük azt a tökéletes állapotot, amikor minden jó, minden nap új izgalmakat és kalandot tartogat, és az egész élet olyan varázslatos, hogy semmi sem ronthatja el az örömünket. Csakhogy miközben felnőttünk, a felelősségek, a problémák és a nehézségek fokozatosan maguk alá gyűrtek bennünket, és elvesztettük illúzióinkat. A varázslat, amelyben valaha hittünk, szertefoszlott, köddé vált.
A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.
Amikor az ember még gyerek, azt hiszi, a szülei tökéletesek, és vakon imádja őket. Később azt hiszi, hogy gyűlöli őket, mert nem olyan tökéletesek, mint hitte, mert csalódnia kellett bennük. De még később az ember megtanulja elfogadni a hibáikat, mert ő maga sem hibátlan. Talán ez jelenti azt, hogy felnövünk.
Anyám, figyelj rám, itt vagyok, 
s dalod nélkül nem alhatok. 
Dúdold szememre álmaim: 
sárkányt, vitézt, s kedvenc fagyim.
Az ember nem viszolyoghat a saját gyerekeitől, elvileg szeretnie kell őket, legyenek akármilyenek, akkor is, ha mások, mint amilyennek az ember kívánná őket.
A fiúk fellázadnak az apjuk ellen (...). Ez a világ rendje.
A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.
Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül. Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk.
A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
Ez a legrosszabb a szakításban (...). Arra kényszeríteni a gyerekeket, hogy elrejtsék a szívüket. Hogy megtanuljanak két elszigetelt világ között lavírozni. Aprócska diplomatákká teszi őket. Ez a legnagyobb tragédia.
A mesét hallgató gyerekben kialakuló belső képeknek hatalmas jelentőségük van, mivel ez az érzelmi tudás, a mesékben kódolt információk, szimbólumok elraktározódnak a jobb agyféltekében, és később is hozzáférhetővé válnak, mint a legmélyebb életbölcsességek. Ez a tudás erőforrásként jelenhet meg a krízis- és problémahelyzetekben is. A népmesék hol volt hol nem volt világa rokonítható a lelkünk legmélyén élő valósággal. A mese a főhős fejlődési folyamatát követi végig, egy valóságos metamorfózisnak lehetünk tanúi, ahol a megpróbáltatások, küzdelmek, fordulatok hatására a hős teljesen megváltozik, kicserélődik, újjászületik.
Az utánzási képesség azonban minden másra is vonatkozik. A baba az arcunkból tájékozódik: ha folyton idegeskedünk, aggódunk, rosszkedvűek vagyunk, akkor ne várjuk, hogy ő kiegyensúlyozott és mosolygós legyen.
A mai csecsemők sokkal nyugtalanabbak, több velük a gond, mint nagyanyáink korában. Ennek legfőbb oka a rohanó életforma, amiben élünk, és amit próbálunk a csecsemőre is ráerőltetni. A problémák gyakran már a baba megszületése előtt jelentkeznek: a terhesség előrehaladtával egyre több pihenésre, lassuló életmódra lenne szükség, ezt azonban a várandósok többsége nem tartja be.
·                                 A gyerekeket intenzíven foglalkoztatja a halál, és a személyiségfejlődés egyik legfontosabb állomása a halálfélelemmel való szembenézés.
Az Asszonyság azt mondta, hogy már nagy vagyok, aludjak csak a sötétben. (...) De én olyan picinek érzem magam... az éjszaka pedig olyan nagy és félelmetes!
 gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezi, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükröznie.
A gyerek gátlás nélkül váltja tettre a vágyait. Ha megharagszik a macskájára, azt mondja: "Megöllek" , és fejbe vágja kalapáccsal - aztán majd a szíve szakad meg bánatában, hogy a macska nem támad fel! Sokszor megesik, hogy a nagyobb gyerek kiveszi csecsemő testvérét a gyerekkocsiból, és meg akarja fojtani, mert az áll a figyelem központjában, vagy mert nem hagyja őt békében játszani. A gyerek már kiskorában tudja, hogy ezt "nem szabad" - vagyis, hogy büntetést kap érte. Később már érzi is, hogy rosszat csinál. De az a gyanúm, hogy némelyek erkölcsileg éretlenek maradnak.
Aki a gyermekek lelkében horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett, emléke jó helyen van.
A születésed istenné teszi a szüleidet. Nekik tartozol az életeddel, és képesek arra, hogy irányítsanak. Aztán amikor serdülni kezdesz, te leszel a sátán (...), csak azért, mert valami jobbra vágysz.
Nehéz megítélni, mi a jó és mi nem, mikor az ember még növőfélben van, és semmi sem állandó, beleértve önmagunkat is.
Kis aranykosarak a gyermek szemében, csöpp aranyfészkek a gyermek szemében, pupillájában széncinkék fészkelődnek, aranycsőrű borzas szénpettyek, tátogó szivárványpontok. A gyermek még önfeledten boldog.
A gyermek: ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a kezdet önmagában őriz, amit a kezdet önmagából kibontott.
A gyermekek mindig megérzik a hozzájuk tartozók nyugtalanságát, és főleg azt, ha közvetlen közelükben valami gyökeres változás készül.
Minden gyermek egy ragyogó kertben él, ahol mindent közvetlenül érzékel, a gondolat közvetítése nélkül. Mindannyian "kegyvesztetté" válunk, amikor elkezdünk gondolkodni, nevet adni dolgoknak, és ismereteket szerezni. Az elme születése egy az érzékek halálával. (...) Kisgyermekké kell válnunk, hogy átléphessük a mennyország kapuját.
Külsőleg az öregember és a gyerek jókedve nagyon hasonlatos. Sem az észnek, sem valami különösebb humorérzéknek nincs köze hozzá. Csak a felületen látszik valami kis fénysugár, és éppen úgy felragyogtatja a friss zöld gallyat, mint a szürke, mohos törzset. De az egyik esetben igazi napfény ragyog, a másikban csak korhadt fahasábok foszforeszkálnak.
Én Uram, csak arra kérlek, 
Vigyél hírt a kétkedőknek, 
Ne apadjon ki a forrás, 
Add, hogy legyen gyermekáldás. 

Szülessenek ezerszámra, 
Mesés, szép Magyarországra, 
Mint tavaszi vadvirágok, 
Honfiak és honleányok.
Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre. Szeret jól enni, és soha nincsenek komolyabb kenyérgondjai, kötelező ránézve az iskolába járás, de legjobban szeretné, ha a mameluk házitanító tanulná meg helyette a leckét. Ő csak azért van, hogy éljen és nőjön, teljesedjen minél erősebbé, hogy ezzel a szabad, gondoktól kimentett erővel minél jobb helyet biztosíthasson magának a világban. Az az ember, aki nem így éli le gyerekéveit, az öregen született, visító hangjában már magával hozza a szülei fáradtságát, s legtöbbjük az egész életen át nem hall meg egy hangot a maga tiszta füleivel, nem lát meg egy színt a maga tiszta szemével. Semmi sem tud hatni rájuk az újság ingerével, egyszer valahol mintha már mindennel találkoztak volna.
Mintha volna valami véletlen a gyermekek világában! Mintha nem vezetné minden, látszólag értelmetlen tettüket is valami furcsa, felnőtt ésszel néha nem is követhető megfontolás!
A gyerekek csakugyan olyanok, akikre nyugodt szívvel rá lehet hagyni ezt a szép világot.
A gyerekek tudásban, az új megismerésében és elsajátításában bármennyire is megelőzik az anyjukat, a szülő iránt érzett tiszteletük és rajongásuk nem változik, csak kivételesen szélsőséges esetekben, fájdalmas katarzis nyomán apad el.
A nyarat (...) a gyerek úgy él(i) meg, mintha elszabadulna a földtől, az élete mintha minden évben elkezdődne, és aztán újra meg újra vége szakadna, és a gyerek mindig a nyarat keresi a hétköznapokban, úgy próbál játszani az öröklakásban és az iskolaudvaron, mintha a nagyszülők kertjében lenne, sütné a nap, és horzsolások díszelegnének lefehéredett testén, a nyár az elem, a remény, ami eljön minden évben.
Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: 
egy ködbe olvadt álom és való, 
ha hullt a hó az égből, porcukor volt, 
s a porcukor az abroszon a hó.
Miért van az, hogy ahogy gyermekünk idősebb lesz, egyre ritkábban dicsérjük, és sokkal többet szidjuk? (...) Minél nagyobb a gyermek, annál többet szidjuk a kudarcai miatt, ahelyett, hogy megdicsérnénk a sikereiért.
Régóta ismeretes, hogy a gyermekkor korai szakaszában minden kisgyermekben sajátos érzelmi minták rögzülnek. Egyes gyermekeknél például alacsony önbecsülésre valló viselkedési formák alakulnak ki, míg mások egészséges önértékelésre tesznek szert. Vannak, akik a biztonságérzet hiányával küszködnek, mások pedig teljes biztonságban tudhatják magukat. Sok gyermek nő fel a szeretet és a megbecsülés légkörében, mások viszont sohasem érzik szüleik szeretetét és megbecsülését.
A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.
Az ember tizenöt éves korában már voltaképpen felnőtt. Buta felnőtt, ügyetlen felnőtt, sokat tévedő felnőtt, de felnőtt.
Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett.
Mindegy, hogy mit enged, mit támogat, vagy mit tilt a környezet, annak van jelzésértéke, amit a gyerek maga szeret, amilyenek a spontán reakciói. Ha ezeket befolyásolják, az csak olyan, mint a hajfestés: a feketére festett szőke haj feketének látszik, de ami utána nő, az mindig szőke lesz.
Ismerik valamennyien a gyermekkornak azt a sajátságát, hogy az idő végtelen, egy nap egy örökkévalóság, s akárhogy herdáljuk csodálatos utazásokra, felfedezésekre, még mindig tízszer annyi marad belőle. Beláthatatlan térségek nyílnak meg a gyermek előtt, nincs olyan szárny, hogy a határukig lehetne repülni...
A gyermek emlékezete olyan, mint a száraz villám: fellobban, egy pillanatra mindent megvilágít, aztán kialszik.
Amíg az ember gyerek, addig köszönettel elfogadja, amit kap, és igyekszik érte hálás lenni (...). Aki gyerek, az hallgasson a szüleire, engedelmeskedjen nekik, mert nyilván nem fejlődött még ki az ítélőképessége, és nem tudja egyedül eldönteni, mi jó neki, és mi nem.
nan tudjuk, hogy a gyerek kezd felnőni, hogy elkezd olyanokat kérdezni, amikre van válasz.
Múltkor, ahogy az utcán mentem, magam sem tudom, miért, váratlanul a következő mondatot intéztem magamhoz: "Nem könnyű felnőttnek lenni, de egy jó biztos van benne, nem kell iskolába járni." Lehet, hogy gyermekes voltam, de őszinte.
A kisded mintha megérezte volna, hogy neki szól a kedves hang. Kerekre nyitotta fényes szemét, rábámult a férfira, pici szája mosolyra görbült. Battosz térde megrogyott a ráhulló gyöngédségtől. Lelke szétfolyt, akár a csurgatott nektár, és most úgy érezte, élete ünnepé magasztosult, innentől számára a gyermek az örök boldogság megtestesítője.
Gyereket csak egyféleképpen lehet nevelni. Ha maga hideget fúj rá, én meg meleget, még megfázik. Még nagyon gyönge a lelke. El ne feledje!
A gyerekek olyanok, mint az angyalok (...). Mert mi más lenne az angyal, ha nem az Isten gyermeke?
Talán a legszebb tulajdonsága a gyerekkornak, hogy a gyermek a legnagyobb nyomorúságban is megtalálja, ami szép, vagy amit később szerethet.
45 gyerekkor az ember legfontosabb időszaka.
A gyerekek megértik a távolságot köztük és a felnőttek között, ahogy a kutyák is tudják, hogy mások, mint az emberek, és bár a felnőttek játszhatnak gyerekjátékokat, mindig megmarad az érzés, hogy nem olyanok, mint ők.
Őrültség egy gyereknek csak azért egyre-másra ajándékokat venni, mert az ember megengedheti magának. Akkor nem becsülik meg a dolgok értékét, és nem törekszenek arra, hogy kiérdemeljék őket.
Tudod mire jöttem rá, mi a nagyszerű dolog abban, ha az ember terhes? Olyasvalami, amit el sem tudtam volna képzelni. Hogy az ember soha nincs egyedül. Amikor van bensődben egy gyerek, soha többé nem vagy egyedül. Ő egy valóságos személy.
A gyerek szeme mélyebben és tágabban, bizonyos értelemben igazabbul látja a világot, mint a felnőtté, mert a valóságot kiteljesíti, megtoldja az álommal; az álom szót nem üres ábránd, menekülés értelemben véve, hanem mint a teljesség és tisztaság igényét, vágyát, lehetőségét
A mesenézés jó dolog, de a szülőknek nem árt időről időre tudatosítani a csemetéjében, hogy Hófehérke meg a herceg a fehér lovon csupán a Grimm testvérek agyszüleménye, a történetnek valós alapja nincs. És ha Hófehérke rendesen tanult és dolgozott volna, sosem szorult volna arra, hogy előbb eltartsák a törpék, utána meg megmentse a herceg
Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog.
Ha segítik a gyereket abban, hogy harmóniában legyen a természettel és önmagával, ha a gyereket minden lehetséges módon támogatják, táplálják, bátorítják, hogy természetes legyen és hogy önmaga legyen, hogy önmaga fénye lehessen, akkor a szeretet egyszerű dolog. Akkor az ember egyszerűen szeretetteljes!
A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.
A gyermekekben élő készségeket, hajlamokat fejleszteni kell, különben elcsökevényesednek. Így van ez a szeretetre való hajlammal is: többé-kevésbé fejleszthető. Senki nem tanul meg jól beszélni, ha nem beszélnek hozzá; ugyanígy az, akiben megvan a szeretetre való hajlam, de annak kifejlődését lehetetlenné teszik számára, tehát nem engedik, hogy szeretetét megnyilvánítsa, és maga is szeretetet kapjon, hideg és távolságtartó emberré válik.
Azokban a családokban, ahol szeretet és együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek sokkal sikeresebbek és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.
A mai fiatalok (...) fesztelenül beszélnek olyan dolgokról, amelyekre az én fiatalkoromban még csak gondolni is alig mertünk, másrészt azonban lélekben borzasztó ártatlanok. Mindenkinek mindent elhisznek. És ha az ember megpróbálja figyelmeztetni őket, akár csak a legóvatosabb formában is, rögtön azt vágják a fejéhez, hogy begyepesedett vén szamár, és az agya helyén kelt tészta van.
Az egész élet olyan, mint a növény, amely nemcsak azt foglalja magában, amit a szemnek tár oda, hanem rejtett mélységeiben még egy jövő állapotot is hordoz. Aki előtt növény van, mely először levelet hord, nagyon jól tudja, hogy egy idő után a levelet hordó száron virágok és termés lesznek. És a növény rejtekén már most megvannak a csírák ehhez a virágzáshoz és terméshez. Azonban hogyan mondhatná meg bárki is, milyenek lesznek ezek a szervek, aki csak azt akarná kutatni a növényben, amit az jelenleg tár szeme elé. Az képes csak rá, aki a növény lényegével megismerkedett.
Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után! 
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű, 
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű! 
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn! 
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn! 
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
A szerelem gyümölcse a legnemesebb, a legősibb érzés: életet alkot. Senki sem tudja, honnan jön, hogyan jön, csak leszáll az ismeretlenségből az emberek boldogítására, a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő aggodalom, gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga.
A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi.
Először minden tiszteletet megvonunk a gyerektől, aztán amikor már ő sem tiszteli magát, azt mondjuk neki, hogy próbálja meg tisztelni önmagát. Ez annyira abszurd helyzet! Minden gyerek nagy önmaga iránti tisztelettel születik. Minden gyerek tudja, hogy van értéke, belső értéke. Számunkra csak azért nem értékes, mert olyan, mint Buddha, vagy Krisna, vagy Krisztus - de ő egyszerűen tudja, hogy értéke van, hiszen létezik. És ez elég!
Azért lesz egy gyerekből a bizonyítási kényszer hatására balek, mert a sok izgalom, idegeskedés és feszültség miatt mindig kifelé figyel. Sosem tanulja meg megélni önmagát a cselekedeteiben, mert még a leghétköznapibb tevékenységekben is meg akar felelni valakinek. Ezért minden pillanata feszültségben telik, amelyet nem tud feloldani az esetleges siker, mivel nem érzi megérdemeltnek.
Vajon milyen lenne a világ, ha a gyerekek nem veszítenék el a maguk naiv hitét, ami éppen naiv voltánál fogva nem ismer korlátokat?
Reményteljesnek tartom azokat a gyerekeket, akikben van elegendő spiritusz a komiszkodásra; annál lehangolóbbak azok, akik puszta tehetetlenségből mintagyerekek.
Néha úgy gondolom, amikor a gyerek felnő, akkor nő fel a szülő is.
A gyerekek mindenkiben megbíznak. Elhiszik, hogy nyugodtan megehetik, amit adnak nekik. Elhiszik, hogy arra kell menni, amerre mutatják nekik. Nem kérdezik, hogy miért. Ha teletömöd a gyereket cukorral és telített zsírsavval, akkor egy életre a barátod marad. A felnőttekkel sokkal nehezebb.
Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendű szépséget...
A csodagyerekeket úgy is lehet tekinteni, mint a tökéletes fejlődés példáit. Ezekben a gyerekekben több kritikus faktor szokatlanul jó összeilleszkedése hozza létre a különleges képességeket.
- Nagyi, beszélni kell veled! 
Mondd meg, hogyan lesz a gyerek! 
Dédi ezt úgy magyarázta, 
gólya hozza a kórházba. 
Mert a gólyát oda várják, 
gyógyítgatják fáradt szárnyát. 
De van gólya? Vagy ez mese? 
Képen láttam, amúgy sose.
Gyerekkoromban én voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (...), mivel csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.
Milyen sok érzés, csiszolás, csalódás, zátonyra futás, sírás és elesés kell ahhoz, amíg a gyerek a lényeget megtanulja. Amíg rájön, hogy beszélni: könnyű... cselekedni: nehéz. Amíg elhiszi, hogy nem mindig az szeret, aki simogat és nem mindig haragszik rá és nem szereti, aki büntet.
A gyerekek azt a boldogságot érzik, amikor egy hülyeséget látnak, amit minden embernek kéne, és akkor sokkal boldogabb lenne az egész világ.
A lélek különös és minden szinten működő örök erotikája ez: nemcsak a két ölelkező test vonzza egymást, hanem a lélek is, a leendő gyermek lelke.
Egészen más gyerekként megélni egy politikai rendszert, mint felnőttként.
A gyermek élete roppant gazdag, az egész világ benne rejlik, ám a külvilág számára mindez nem látható.
Az embertelenségről semmi sem vall
megrendítőbben és pontosabban, 
mint a gyermeksikoly.
A fiatalság mindig is felzaklatta az idősebb generációt.
Ha egy felnőtt képes meglátni az ádáz kamaszban az érzelmileg magára hagyott, sérült vagy szorongó gyereket, akkor tud áthatolni azon a falon, ami csak látszólag vastag.
Mikor a gyermek gyermek volt, látta maga előtt, milyen a Paradicsom, most csak a ketchupos kenyeret tömi magába. Mikor a gyermek gyermek volt, nem tudta elképzelni a semmit, most a mindent magának akarja.
A gyermekeink akkor tanulják meg a szeretetet, amikor alanyi jogon érzik, hogy szeretve vannak, és nem csak a különleges teljesítményeikért, hanem pusztán önmagukért is szerethetők.
A gyermeki lélek, a még nem bűnös ember lelke mindannyiunkban megvan, de ahogy az idő múlik, ahogy előrehaladunk a korban, úgy gyarapítjuk érdemeinket és mulasztásainkat vagy akár a rossz cselekedeteink lajstromát. Az óvodában még nincsenek bűnösök, ott mindenki megérdemli a bizalmat. A gyerekek igazságérzete, együtt érző képessége, ízlése nem rosszabb, mint a felnőtté. Aki egy csecsemő szemébe néz, azt tudja, hogy onnan valami nálunk tökéletesebb néz vissza ránk.
A gyereknél nincsen tisztább és kegyetlenebb.
A gyermekek megérzik anyjuk halálát, az anyák pedig a gyermekükét. Így van ez, mióta világ a világ, és milyen megnyugtató, hogy erre nincs logikus magyarázat, senki sem érti, mégis mindenki bizonyosan tudja, hogy igaz.
Minden születendő gyerek azzal az üzenettel jön a világra, hogy Isten még nem ábrándult ki az emberből.
A gyermek védtelen kis teremtmény, akinek gondját viseljük, e gondoskodásért cserébe, nap mint nap mindazzal a szeretettel halmoz el minket, amit mástól nem kapunk meg.
A gyerekek úgy látszik, tudnak valamit, amit mi felnőtt korunkra elfelejtünk, bennük még él valami megnevezhetetlen rettegés az álmoktól, az éjszakától, ezért próbálják az ébrenlét óráit esténként meghosszabbítani.
Amikor Julia ötéves lett, elváltunk. (...) Valahányszor elmentem tőlük, és ő az ablakból utánam nézett, s szomorú tekintetétől kísérve beszálltam az autóba, majd megszakadt a szívem. És az volt az érzésem, hogy amitől megfosztottuk, nemcsak az volt, amit szeretett volna, hanem az is, amihez joga volt. Azzal, hogy elváltunk, az ő jogát csorbítottuk, és hogy közösen tettük ezt, attól még nem feleződött meg a vétek.
A gyerek, az nem takarék, ahova naponta beteszed a szeretet filléreit, és az ottan kamatozik. Nem kamatozik. A gyerek elnyeri a szeretetet, azzal táplálja magát. De nem fizet kamatot.
Egy fiatal gyerek nem lesz önmagától fajgyűlölő, ilyesmit hallani kell vagy otthon, vagy szűk baráti környezetben.
Sok gyerekben él a csavargási ösztön, a bandázás utáni vágy, a tiltott és "izgalmas" dolgok utáni sóvárgás. Ha ilyenkor nincs mellettük a szülő, rendszerint akad egy morálisan már gyengébb fiú, aki rossz útra viszi a társát.
Minél kevésbé büntetnek egy gyereket, annál engedelmesebb a szülei jelenlétében és távollétében egyaránt.
Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Oka van, hogy egy gyerek nem szavazhat, vagy ihat, vagy melózhat egy sóbányában. Az, hogy hülyék. Egy húsz éves többször lesz szerelmes, mint ahányszor olajszűrőt cserél a kocsiban.
Mikor megszületnek, tökéletesek. Pici ujjak. Pici lábikó. Husi. Cuki. Rózsaszín. És rengeteg potenciál van bennük. Utána jön a lejtő, némely hegy pedig meredekebb. A szülők a gyerek eredményeire élveznek.
A gyerek az ember második énje.
A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.
Éjszakánként azon gondolkodom, hogy milyen csodálatos dolog az örökbefogadás. Az ember elutazik valahová, és családra lel.
Az első dolog, ami leköti figyelmünket, ha egy gyermek szemébe nézünk, az ártatlanság: a csodálatos képtelenség a hazugságra, álarc viselésre és hogy másnak mutassa magát, mint ami. Ebben az értelemben a gyermek pontosan ugyanolyan, mint minden más a Természetben. A kutya az kutya, a rózsa rózsa, a csillag pedig csillag; minden egyszerűen az, ami. Csak a felnőtt ember képes arra, hogy másnak mutassa magát, mint ami.
Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.
Figyeltem, ahogy gesztikulál, mintha egy felnőttet utánozna. És akkor egyszer csak rám tört az az érzés. Váratlanul, minden figyelmeztetés nélkül. Minden szülővel megesik néha. Nézed a gyerekedet egy teljesen hétköznapi pillanatban, nem egy iskolai előadáson vagy egy sportversenyen, és egyszer csak rádöbbensz, hogy ő jelenti az egész életet számodra, és egyszerre vagy meghatott és rémült, szeretnéd megállítani az időt.
Ha az anya nincs ott időben, hogy vigasztaljon vagy megnyugtasson, ha a félelem és a magány állandósul, a gyerek szervezetében stressz halmozódik fel, és ezt az agy úgy fogja értelmezni, hogy "itt valami nagyon nincs rendben".
A csecsemőknek nem csupán megfelelő tapasztalatokat kell biztosítani, hanem arra is ügyelni kell, hogy minden megfelelő időben történjen.
Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.
míg szüleink élnek, addig egy kicsit gyerekek maradhatunk.
A gyerekek ugyanolyan gyorsan és pontosan hangolódnak rá a felnőttek félelmének frekvenciájára, mint a televíziós rajzfilmcsatornák adására.
A gyermekkor java része az ismeretlentől való rettegéssel telik.
A tizenkét éves gyermek azt véli, hogy a kimondott szó éppoly teljes, mint a gondolat.
Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyermekneveléshez család kell.
A gyereknevelésben nem beszélni kell. Mondhatsz, amit akarsz, úgysem a szavaiddal - az életeddel mutatsz példát.
Amikor gyerekek vagyunk, a szüleinket használjuk mérceként, hogy eldöntsük, mennyire rossz a helyzet. Ha nagyot esünk, és megütjük magunk, de még nem tudjuk eldönteni, hogy fáj-e vagy sem, egyből a szüleinkre nézünk. Ha rémülten rohannak felénk, sírni kezdünk. Ha csak nevetnek, és megcsapkodják a gonosz földet, akkor feltápászkodunk, és tovább játszunk. (...) A szülők az érzelmek fokmérői a gyerekeik számára, és ennek dominó-hatása van.
Egy kisgyereknek, egy kisfiúnak is, százszor inkább az anyjára van szüksége, mint az apjára.
·                                 Szülőség
A felnőttek testi fölénye, még akkor is, ha éppen nem tesznek semmi rosszat, nyomasztó és megalázó tud lenni.
Az elkényeztetett gyerek nem szomorú; csak unatkozik, mint egy király. Mint egy kutya.
Nem érem be azzal, hogy jó a természetem; próféta akarok lenni: a gyerekszáj hirdeti az igazságot. A gyerekek még közel állnak a természethez, a szél és a tenger rokonai, dagadó szavaikból nagy és homályos igazságok szólnak azokhoz, akiknek fülük van a hallásra.
Azt hiszem, a kisgyerek, egy négy-öt-hat éves kiskrapek agyában az a két fogalom, hogy apa és védelem, valahogy egyet jelent. Nekem az apám nem volt oltalom, nem volt pajzsom a világ ellen. A világ ellen, amitől sokszor féltem.
Amikor majd remélhetőleg te is anya leszel, majd meglátod, milyen nehéz is. Sok szülő a sorsra bízza a gyermekét. "Ha nem saját maga éli meg, nem tanul belőle" - mondják, és ölbe tett kézzel nézik, ahogy a gyermekük begyűjti a pofonokat az élettől. Nem segítenek nekik. Én viszont nem hagyom, hogy te is elkövesd az én hibáimat. Valamikor megesküdtem: senkinek sem hagyom, hogy bántson téged. És ebbe beleértettem az igazságtalan Istent is. Az embereket ne is említsd. Még a sajnálatodat sem érdemlik meg. Ütni kell őket, hogy tiszteljenek. Üsd-vágd őket. Még a legjobb is, ha eljön az idő, hátba szúr. Még ha soha nem is ártottál neki. Szúrj tehát te elsőként. Nem hagyom, hogy a gyerekem lágy legyen, mint a vaj. Hiszen azt bárki könnyen szétkeni egy szelet kenyérre. Amit az előbb említettem, hogy akkor már késő, azt az anyámtól tanultam. A nagyanyádtól, Elenitől. Éjjel-nappal ezt igyekezett a fejembe verni. Úgy tűnik, ő keservesen, fájdalmak, kínok és szenvedések árán tanulta meg. Ki tudja, mit kellett elszenvednie, és hogy fizette meg ezt a leckét. Átadta nekem. Én pedig most átadom neked hozományként, te pedig tartsd tiszteletben. A nagyanyád a lelkével fizette meg.
Áruld el nekem, Uram, miként hagyhattál
annyira magára egy gyermeket,
hogy megtalálja az utat hozzám?
Azt hiszem, a gyerekeknek csak addig nincs szükségük a szüleikre, amíg bajba nem kerülnek.
A gyermek hamar megbékél élményeivel. A dolgok távoli és elmosódó körvonalai - ezekben rejlik a fájdalmas események mélysége - elkerülik figyelmét. A gyermeket gyengeségének korlátai megvédik a túl bonyolult érzelmektől. Csak a tényt látja, de a mellékkörülményekből keveset ért. A férfi nem elégszik meg a részleges ismerettel, a gyermeknek az is elég. Az élet mivolta csak később bontakozik ki előtte, mikor a tapasztalás elhalmozza tényekkel. Akkor majd összehasonlítja az összegyűlt tények csoportjait, kibontakozott és megnövekedett értelme egybevet, az ifjúkor emlékei - mint a kódexek látható írása mögött az eltemetett szavak - megjelennek a szenvedélyek mögött, mint a logika támpontjai, s amit a gyermek látomásnak vélt, a férfi agyában következetessé válik. A tapasztalat egyébként igen különböző, s jóra vagy rosszra fordul az ember természete szerint. A jó emberek megérnek, a rosszak elrothadnak.
Gyerekként az ember igazságtalanságnak tart mindent, ami szomorú.
Az igazi teljesítmény (...) az, ha az ember jót és szeretnivalót talál egy olyan gyerekben, akit a világ utál és kiközösít.
A dicsérettől való félelem arra a régi tiltásra megy vissza, miszerint a gyereket nem szabad dicsérni, mert ez ráirányítja az istenek haragját.
A gyerekeknek nem a pénz számít. Egy darab ócska madzaggal is remekül el tudnak játszani. Egy kitömött, gombszemű rongymackó is a kedvencük lehet. A gyerekek a maguk módján viszonyulnak a játékokhoz.
Amit négyévesen készpénznek veszünk, azt kegyetlenül ragadják el tőlünk hétéves korunkban.
Egy átlagos élet alatt kapott dicséretek hetven százalékát ötéves kor alatt kapjuk. Ötévesen minden, egy falat étel megrágása és lenyelése, a felöltözés, a színes ceruzával készített rajz óriási tetszésnyilvánítást arat.
A babák testsúlya mindig ideálisnak mondható, és ezt onnan tudjuk, hogy ha lerakjuk őket a vállunkról, valami hiány keletkezik a nyomukban.
Gyermekünktől mindent elveszünk, ha mindent megadunk neki.
 [Bámulom] a fákat. Ezeket az egyenes derekú, nyugodt sztoikusokat. Egyedül ők a bölcsek az élőlények közt. Tudják, hogyan kell levelet bontani, virágozni, magukhoz csábítani a rovarokat és bevárni a szeleket, hogy megtermékenyítsék terméseit; erekkel szívni a földből a vizet és tápláló ásványokat; a nap felé fordítani a leveleit, hogy beigyák a fényt; tudják, hogyan kell termékenyíteni, teremni, termést ledobni, leveleket lerázni, csupasz ágakkal várni be a telet. Visszavonni az életet a kéreg mögé, befelé, méltóságteljesen és bölcsen tűrni a havakat, a viharokat, a Természet minden őrületét, s mindezt hangtalanul, bőgés és jajgatás nélkül...
- Egy fogékony gyerek könnyen hajlamos a hőskultuszra, és a fiatal lélekben könnyen gyökeret verhet egy felnőttkorban is kitartó rögeszme.
- Igaz. (...) Az a közkeletű nézet, hogy a gyerekek könnyen felejtenek, nem felel meg a valóságnak. Sok embert egész életében fogva tart egy eszme, amelyet zsenge gyermekkorában plántáltak belé.
Meghökkentő, hogy a gyerekek mennyire nem felejtik el, ha valami megrázkódtatás éri őket.
Minden felnőttben egy játszani vágyó gyermek rejtőzik.
A felnőtté válás útja tele van stigmával és lelkiismeret-furdalással.
Anyák félik gyerekük félelmeit, átveszik fájdalmas betegségüket - néha meg is halnak miattuk.
letre szóló boldogtalanságot előzhetünk meg, ha úgy hajlítjuk a facsemetét, hogy felnőve egyik irányba se dőljön meg.
A gyermekek nyáron otthon voltak. Nőttek. Meglepő, milyen gyorsan tud nőni a gyermek. Ma még ostorral játszik s fabábuval. Holnap már új topánka kell neki s rendre kinövi a ruháit is. Észre se veszi az ember s már beleszól a nagyok beszédébe, ismeretlen barátai vannak, idegen gondolatok, vágyak, célok, szeszélyek hálója szövődik a lelke köré.
A gyermekek rendszerint nagyon jól ismerik a felnőtteket.
A gyermek Isten áldása. (...) De mint áldás, ráadás csupán. A házasság önmagában áldás gyermekek nélkül is. Ez lehet termékeny, de nem kell annak lennie. Senki sem mondhatja tehát: "Ezt a házaspárt nem áldotta meg Isten, mert nincsen gyermekük."
- Talán ha egy gyerek nem tanul, csak játszik, csakugyan szamárfülei nőnek.
- Dehogyis!
(...) Az igazság az, hogy ha egy gyerek ostoba kacatokra szorul, amikor játszani akar, már nem is igazi gyerek, hanem valóban szamár.
A gyerekek sosem voltak valami jók a szüleikre való hallgatásban - de sosem mulasztják el utánozni őket.
Az életet mindenestül elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk a kiszámíthatatlanságát. Márpedig a gyermek a kiszámíthatatlanság koncentrátuma. A gyermek maga a kiszámíthatatlanság. Nem tudhatja, mi lesz belőle, mit ad majd magának, s éppen ezért el kell fogadnia. Különben csak félig él, olyan, mint az úszni nem tudó, aki csak a part közelében, a sekély vízben tapicskol, holott az igazi tenger ott kezdődik, ahol már mély a víz.
A beteg gyermek megtört tekintetében egy jövendő haldoklik.
A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához.
Nem fordulhatok vissza, nem ízlelgethetem azokat a napokat, azokat a pillanatokat, amelyekben kisfiú lehetek, apró szívességeket tehetek, odamászhatok anyám lábánál a vacsoratűzhöz, hogy fújjam. (...) Kiélveztem a gyermekkor utolsó pillanatát.
Kétféle ember létezik: az egyik felnőttként is képes gyermekszemmel nézni a világot, a másik nem.

A gyerekek mindig csúfolják egymást, nincs ebben semmi különös. Mindig van valaki, aki nevet, és egy másik, akin nevetnek.
Mondd, mi sosem lehetünk egyidősek?
Akkor se, ha nagyon akarjuk?
Akkor se, ha én mindennap
növök egy picit,
és te már nem nősz tovább?
Akkor se, ha holnap én ülök melléd,
én mesélek,
én fogom a kezed?

Nem hiszem!
Egyszer, egyetlenegy percig
biztosan egyidősek lehetünk.
Az emberek nem igazán tudják, hogy a gyerekek miken mehetnek át.
Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (...) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...
Miért van az, hogy önállóan és alkotóan gondolkodó embert szeretnénk gyerekeinkből nevelni anélkül, hogy nevelésük során hagynánk őket önállóan gondolkodni és cselekedni?
Gyermekek jelenlétében meggyógyul a lélek.
Ha az embernek gyereke van, hát még ha egyetlen, először is úgy igyekszik nevelni, hogy tökéletes biztonságban érezze az otthonát. Ezután következik, amikor az ember arra tanítja, hogy ebben a nagyon bonyolult világban is megtalálja a biztonságát. De nem úgy, hogy az ember mindentől óvja, és megtiltja neki, hogy kilépjen a világba. Hanem azzal, hogy hagyja, hadd menjen bátran, tanuljon megállni a saját lábán abban a tudatban, hogy ott van mögötte az otthon biztonsága, ahová mindig visszavonulhat, ha úgy adódik.
A gyerekek szerencsés helyzetben vannak, mert nekik nincsenek ellenségeik, csak barátaik.
Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra - ők jelképezik az életet, az élet továbbadását... Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.
A csecsemő lelke "tiszta lap" - tabula rasa -, amire semmi nincs írva. Ezt a lapot a gyermek tapasztalatai írják tele - az, amit lát, hall és érez.
Nincs kegyetlenebb dolog egy gyermek halálánál.
Gyermekek nélkül egy asszonynak se hatalma, se tekintélye.
Az eleven csecsemő valójában ragasztó, mely összetartja a házasságot, a halott viszont savként bomlasztja.
A gyerekek kifinomult érzékkel és természetes intelligenciával vannak megáldva, és okos dolog meghallgatni őket.
Az intézeti gyerekek nem azért nem akarnak tanulni, mert idegenkednek a szellemi erőfeszítéstől, hanem mert a hosszú távra való tervezgetés egyértelmű a tartós kiszolgáltatottság önkéntes elfogadásával. Az intézeti gyerek szívesebben vállalja a trógerságot azonnal, mint öt év múlva a garantált hajóskapitányságot. Megdermeszti a puszta kilátás, hogy öt évig azoktól függ, akik a hajóskapitányságot ígérték neki. Valamennyinek legfőbb célja, hogy mielőbb önálló legyen.
Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.
Azok a szavak, amelyekkel gyermekkorunkban - gonoszságból vagy tudatlanságból - megmérgezik a szívünket, beleivódnak az emlékezetünkbe, és előbb vagy utóbb felemésztik a lelkünket.
Ha létezik seb vagy trauma, amely hosszú időre velünk marad, akkor az annak a hite vagy annak a felismerése, hogy nem szeretnek bennünket az életünkben legfontosabb emberek, a szüleink.
Furcsa, hogy egy gyermek mennyire felerősíti a késztetést, hogy jobb ember legyen valaki.
A gyerek lelke olyan, mint egy bonyolult műszer: kiszámíthatatlan, mi okoz rövidzárlatot.
Mióta csak megszülettem, elfoglaltam és lefogtam egy másik embernek, az anyámnak az egész életét. Mikor még kicsiny voltam, maga öltöztetett, ő fürdetett meg este és míg el nem aludtam, ruhástul mellém dőlve a kis ágyamba suttogott, mesélt és dalolt nekem. (...) Azt hittem, hogy ő egészen és csupán ennyi, - nincs rajtam kívül más élete, vagy vágya vagy joga. Énnekem nem maradt adósom soha egy jó szóval, egy karácsonyi aranydióval sem; azt hittem, követelhetem, hogy az én kedvemért ne élje az önmaga életét.
A boldogsághoz vezető úton ott van a gyerekek szeretete és segítsége a csecsemőkortól a felnőttkor küszöbéig.
Kedves szülő, ő potenciálisan józanabb, mint ön, és a világ sokkal ragyogóbb a számára. Élesebb az értékítélete és a realitásérzéke. Ne tompítsa el ezeket, és gyereke nagyszerű, derék és sikeres emberi lény lesz.
A gyermek, bárhogyan született is, törvényesen egyenlő mindenkivel. (...) Egy futó kapcsolat gyümölcsével nem robbantható szét egy házasság, egy életképes család.
Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!
Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!
Jó néha gyereknek lenni, és mikor lenne jobb, mint karácsonykor, hiszen gyermek volt az ünnep fenséges alapítója is.
A saját sorsodban soha nem érzed magad olyan tehetetlennek, mint a gyereked bajaiban.
A legszebb ajándék, amit egy jó tündér egy gyermek bölcsőjébe tehet, azok a nehézségek, melyeket majd életében le kell küzdenie.
Valójában csak kétféle gyerek van: az üresfejűek (színpompás virágok, kutyák és vitorlás hajók), illetve az intelligensek (pusztuló városok, borongós absztrakt képek).
A mai világban az elhúzódó gyermekkor, melybe az amerikai életforma kényszeríti a fiataljait, gyakran senkiföldjének bizonyul, ahol a kamasz egyszerre érzi magát elvágva a gyermekkorától és a felnőttkortól is.
A kamaszok arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják.
A közös rítusok utánzása megkerülhetetlen lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában.
Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.
Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Sosem szabad elfelejtenünk a bennünk lévő gyermeket. Mert a bennünk lévő gyermek az, aki megakadályozza, hogy megbolonduljunk.
Egy gyermek, aki meg tudja ríkatni az anyját, az egyedüli, aki fel is száríthatja annak könnyeit.
A gyerekvállalás olyan döntés, mint az arcra való tetoválás. Nagyon kell akarnod.
A hála oly adósság, amelyet a gyerekek nem mindig vesznek fel a leltárba.
A külföld a kamaszkor földrajzi változata. Amikor túl nagy a világ, én pedig túl bizonytalan vagyok.
A gyerekek szíve még őszinte, befogadó, de ha egyszer megkérgesedik, azt már nagyon nehéz, ha nem lehetetlen meglágyítani.
Az igazi varázspálca a gyermek tulajdon elméje.
Gyerekeik voltak, és ez legalább annyira teszi sebezhetővé, mint boldoggá az embert. Olyan bilincs ez, ami mindent mindennel összeláncol.
A kamaszkorhoz illik a sötétség. Kamaszkorban sötétben ismerkedünk az új világgal. Részegen, betépve, félájultan. Autók hátsó ülésén, játéksátrak alatt, tábortűz mellett a parton.
A gyerekek jelentik az egyedüli balzsamot a halál sebére.
Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében ácsingózott, nem vesz róla tudomást.
A gyermekek nem olyanok, mint egy váza, amibe belerakom a virágot, és úgy rendezem, ahogy én akarom.
Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?
Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.
A gyerekeket, az egészségesebbeket, az épeket, a jobbakat, ügyesebbeket meg kell tanítani arra, hogy szolidárisak legyenek a gyengébbel, az elesettebbel, a kisebbel, a sebzettebbel szemben.
Bolond szerelem, féltékenység és a város elleni lázadás kényszere. Minden gyerek ilyen. De tudod, az ember egyszer felnő.
Csak a gyerekek tudják pontosan, mi folyik a világon. Jobban látnak, mint a felnőttek, jobban hisznek, őszinték, és mindig, de mindig megmondják, hol a helyünk.
Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. (...) Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem.
A gyerekek igazolják a családi ünnepeket, és miattuk bírjuk elviselni őket. Mindig őket a legjobb nézni. Mindig ők az elsők a táncparketten, és csak ők merik megmondani, hogy undorító a sütemény.
Nekem boldog gyerekkorom volt. Felhőtlennek nem nevezném, persze, de hát olyan úgyis csak a mesékben létezik. A gyerekkor különben sem azért van, hogy felhőtlen legyen. Arra való, hogy legyen mit feldolgozni ráérő felnőtt időnkben. Már ha megérjük.
Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei!

Sohasem voltam még egy felnőtt barátja. Aki találkozott akár csak eggyel is, megmondhatja, miért. Nincs semmi érzékük a szórakozáshoz, mereven ragaszkodnak a menetrendekhez és határidőkhöz, az elképzelhető legkevésbé fontos dolgokra figyelnek, például a jelzálogokra és a számlakivonatokra, miközben mindenki tudja, hogy az esetek többségében az emberek azok, akik mosolyt csalnak az arcunkra.
A gyermekeket elsősorban nem az neveli, amit mondanak nekik, hanem az, amit látnak, amiben élnek.
A gyerekek okosabbak, mint hinnénk. Ezért tudjuk annyira megsebezni őket.
Sosincs késő a boldog gyermekkorhoz.
Halk szusszanás. Alszol.
Feléd hajolok.
Megrebben a szemed.
Védtelenül mezítelen vagy.
Virrasztok.
Betakarlak a szeretetemmel.
Az ember megrendül, ha belenéz fiatalkori önmaga szemébe, és látja magát annak, aki egykor volt – buta, hiszékeny gyereknek. Nem hiszem, hogy bárki is emlékszik rá, milyen volt kisgyerekkorában. A felnőttek azt hiszik, emlékeznek rá, pedig nem. A fényképek és a videofelvételek nem tudják megragadni, ki vagy valójában, sem életre kelteni azt a személyt, aki valaha voltál. Ahhoz, hogy ezt megtehesd, vissza kell menned a múltba.
Az égben - a bölcsek szerint - ott fent várnak a lelkek a sorsukra mind. Mikor egy fiú s egy lány összenéz, akkor megmozdul várva egy élet, ott fönt, hogy majd erre a világra jön.
A felnőttek iszonyúan rondák, ha tátott szájjal alszanak, a gyerekek nem. A gyerekek klasszak. Összenyálazhatják a párnát, és még akkor is klasszak.
Hogy legyek felnőtt, mikor gyerek se voltam?
Én tudom, milyen elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad a fájdalom.
A gyerekek sok mindent tudnak, néha a legfurcsább dolgokkal is tisztában vannak. A gyerekeknek nagyon jó érzékük van. Sokat látnak, sokat megértenek, ha ritkán is beszélnek róla. Sokat tudnak, amit a felnőttek nem vesznek észre.
Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?
A szülő nem az eredet. A szülő a cél, a példa, akivé az ember válni szeretne.
 baljós vésztartalék-állapot. E tragikus tünetegyüttes a végsőkig kimerült, ám csakazért-sem alvó gyermekből zubog felszínre, mikor bekapcsol tartalékenergia-rendszere, felfokozva reakcióit, hangerejét, vásottsági hajlamait. Megőrjíti a - bármely korú - dedet, s az elcsigázza, felőrli környezetét, heves költözködésre ingerelve távolabbi szomszédokat is.
A kéz sebei begyógyulnak, de a gyerek, akit azért ütött meg az apja, mert elvesztett egy csatát, életre szóló sebet kap.
A gazdagok gyerekei (...) könnyen lesznek elkényeztetett drogos hülyék, és akármilyen szemtelen, lopós, idegesítő arcok lettek, bizony nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan, nincs semmi kihívás, és cél, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény sem az életedben, vagyis nincs boldogság, ami nyilván hiányozni kezd egy idő után. Ezt valahol meg kell találni, és elvileg a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is, ha kamu. A szülők meg csodálkoznak, hogy kábítószerezik.
Minden lány egy kicsikét királylány,
minden Fiú kicsit hős lovag.
A Lány trónol Álomország trónján,
a Fiú képzel kardot és lovat.
Az első évek nem egyszerűen a felnőtt életre, a felnőttkorra való felkészülés évei, különálló, sajátos életciklust alkotnak, melyet a gondtalanság, a komoly felelősség hiánya jellemez, amit a szülőknek, ha "jó szülők" akarnak lenni, biztosítaniuk kell.
 gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig tart, hogy aztán ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen, s felhagyjon a gyermeteg dolgokkal. A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.
Különösen a kisgyerekekre jellemző valami nemek fölötti nyitottság - ettől olyan szeretetre méltóak -, mielőtt a társadalom és a szülők ártalmas és alattomosan pusztító hatása utol nem éri őket is.
Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.
Ha a gyerekektől megkérdik, hogy miért sírnak, rendszerint még erősebb zokogásba csapnak. Ugyanez történik a nőkkel is.
A gyerekek szigorú bírák, ha a szüleikről van szó, nem ismernek irgalmat.
Utálom, ha dedósnak tartanak, csak mert úgy nézek ki. És utálom, ha ezen a jogon dirigálnak nekem.
Szent kor - a gyermekkor.
Mindazt, ami bennünk van, gyerekkorunkban ültették el bennünk.
Más a falusi s más a nagyvárosi csecsemő. A nagyvárosi hamarosan beletörődik gyakran nem is a kényszerűség szülte kegyetlenségbe, mely durva kézzel szakítja le az anyai emlőről, s cuclira bünteti. A falusi gyermek piócaként ragad az anyai emlőbe, s onnét csak akkor szakad le, amikor már nemcsak hogy talpra áll, de szaladgál is.
Egy kölyökkutya, ha néhányszor az orrára koppintanak, félénkké válik; néhány elutasítás egy fiút is megfélemlít, és visszahúzódásra késztet. De amíg a kölyökkutya duzzogva eloson, aztán hátán hemperegve visszahízelgi magát az emberek szeretetébe, egy kisfiú nemegyszer eltitkolja sértődöttségét, közönybe burkolja, vagy dacosan viseli el. És ha egy fiú egyszer-kétszer kosarat kapott, már ott is megtalálja, ahol nyoma sincs, vagy - ami még rosszabb - kikényszeríti az emberekből a fricskát egyszerűen azáltal, hogy számít rá és várja.
Aki nem ért a szóból, az értsen a verésből!
Nézd a porban élő gyereket!
Szeme szívbe égő felelet.
Csupa jóra vágyó szeretet -,
lehet sorsa szebb, csak engedd!
Légy a társa, gondot oldó -,
maradjon tiszta, álmodó!
Gyermekeiteket hagyjátok néha orra esni, olykor csalódni, elkeseredni! Ne higgyétek, hogy az egészséges fejlődéshez nincs szükségük fájdalomra, búbánatra, dühre is!
A legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem szeretik! A pokoltól sem fél úgy, mint attól, hogy visszalökik, elutasítják. Azt hiszem, nincs ember a világon, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmeit. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár.
Kamaszok... Azt hiszik, már mindent tudnak. Az ember a kisollóját nyújtja, de nekik a metszőolló kell.
Ha valaki jót vagy rosszat talál a gyermekeiben, úgy vélem, csak azt látja, amit maga ültetett el bennük, miután kiszakadtak az anyaméhből.
A rossz gyermekkel annyi baj van, mint egy zsák bolhával.

Amikor a gyermek először kapja rajta a felnőtteket - amikor komoly kis fejébe először hatol be az a gondolat, hogy a felnőttek nem félistenek, értelmük és véleményük nem mindig bölcs, gondolkodásuk nem mindig őszinte, ítéletük nem mindig igazságos -, akkor a gyermek világa összeomlik, rémült kétségbeesés önti el lelküket. Istenei megbuktak, és megszűnt minden biztonság. És amikor istenek buknak, egy dolog bizonyos: nagyot buknak, nem kicsit; pozdorjává törnek, vagy mélyen elmerülnek a zöld posványba. Akkor aztán bajos újra felállítani őket, és soha többé nem nyerik vissza régi fényüket. És a gyermek világa sem lesz többé egészen ép. A növekedés fájdalmas útja ez.
Az éjszakából sugárzó félelem a gyermekek szemében azonos a sötétség üzenetével - a gyerekek érzékelik azt az árnyszerű, telepatikus üzenetet, ami mindig, mindenütt jelen van.
A kicsi ember (a gyerek) nem azt felejti el, amit tanult - legfeljebb azt, akitől tanulta. És ez lényeges különbség. Nagyon-nagyon fájó különbség, de legalább annyira vigasztaló is.
Aki gyerekekkel törődik, könnyen és természetes módon átérezhet valamit a szentek és megvilágosodottak boldog önátadásából.
Az óvoda látogatója gyakran találkozik apró hercegnőkkel és overallos szuperhősökkel, akik nem létező teával kínálják őt saját udvartartásuk etikettje szerint, vagy nem létező szörnyek veszélyére figyelmeztetik. Figyelemre méltó tény, hogy e képzelt világokban a részletek nagyon is valósághű logikával állnak össze.
Gyerekeink tényleg az élet lényegével kapcsolnak össze minket, prototípusai mindannak, ami világunkban igaz és szép.
A felnőttek és a gyerekek között evolúciós munkamegosztás érvényesül. A Homo sapiens multicégnek a gyerekek alkotják a kutatás-fejlesztési részlegét - nekik lehetnek fellegekben járó ötleteik, szemben a gyártási és a marketingrészleg felnőtt módra földhözragadt személyzetével. Ők a feltalálók, mi pedig megvalósítjuk találmányaikat. Mármint azt a három-négyet az eredeti millió közül, ami használható.
A gyerekek egyszerre ismerősek és idegenek. Néha úgy érezzük, nagyon hasonlítanak hozzánk, néha pedig mintha egész más világban élnének.
Elveszíteni egy gyereket olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot.
A serdülőkornak át kell esnie a tisztaságszenvedély különböző válfajain.
Az egyszerű nép gyermekei hamar felnőnek.
Minden apa sajnálja a maga gyermekét... Mégiscsak hozzá húzza a vér.
Meg kell halnunk, hogy megtudjuk, mi lakik a gyermekeinkben.
A gyerekeknek minden javakból a legjobbat szoktuk juttatni - a versekből, az irodalomból is azt kellene.
Egy apa úgy van a gyermekeivel, mint Isten velünk, emberekkel. A szívek mélyére lát, és megítéli a szándékokat.
A gyerekek azért vannak, hogy a halál ne legyen olyan rémisztő perspektíva.
A gyermek lelke olyan, mint a tükör, mely váltakozva fordul új és új irányba s fényt keres, napok, holdak, csillagok, vagy pislogó gyertyák fényét, mit önmagáról visszatükrözhessen.
A gyermek, szülessen bárhová, legyen bárkié, még tiszta és ösztönösen a jóra áhítozik. Mentes az előítéletektől, nem úgy, mint a felnőtt, a szülő.
Ha nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén, éreztetni kell velük, hogy jobban ragaszkodunk hozzájuk, mint bármi máshoz.
A gyerekek nem kifestőkönyvek. Nem színezheted ki őket a kedvenc színeiddel.
Erdő, mező, hegy völgy, falu… minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?
Amire a legtöbb gyereknek szüksége van, az a szeretet.
Nincs még egy olyan tragédia az életben, mint egy gyermek halála. A dolgok sosem jönnek úgy rendbe megint, mint azelőtt.
A hatéves fiúkat (...) semmi sem nyűgözi le jobban, mint ami ijesztő, ronda, rohad vagy félelmetes hangokat ad, esetleg mindezeket együtt nyújtja.
A gyerekek játékos mosolyukban megmutatják nekem a mindenkiben lakozó Istent. Ezek a gyerekek emlékeztetnek az élet értékeire, különösen a fiatalok, akiket még nem érintett meg a gyűlölet, az előítélet és a kapzsiság. Ma, amikor a világ ennyire zavaros, és a gondjai ennyire bonyolultak, a gyerekekre jobban szükségünk van, mint valaha.
Az ember sír a bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.
Ha nem etetnélek, éhen is vesznél,
ha nem karolnálak, váltig fekhetnél,
ha nem fürkészném, mi bánt, mi fájhat,
mikor kis ajkad sírásra lázad;
ha szívem írt nem lelne rája,
úgy ami fáj, csak fájna, fájna.
Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.
Tulajdonképpen az a normális, ha a gyerekekkel baj van, akkor élénkek, tettrevágyók.
Nem értem, miért nem hisznek a felnőttek abban, amiben gyerekként hittek. Mármint csak okosabbak lettek azóta, nem?
Magamra emeltem a kicsit. Ívbe feszítette a hátát, mintha táncolni vagy repülni akarna. Kinyúlt és kicsi körmével megkarmolta az arcomat. Megfogta az ajkam, megérintette a nyelvem. Tejíze volt és sóíze és valami titokzatos, édes és savanyú íze. Nyöszörgött és gőgicsélt. Szorosan tartottam és sötét szeme egyenesen oda nézett, ahol az álmaim voltak, és mosolygott.
Gyerekként sosem bocsátjuk meg szeretteinknek a halandóságukat.
Amikor gyermeked azt látja rajtad, hogy belülről sugárzol, boldog vagy, örülsz az életnek, az életednek, akkor ne aggódj, érezni fogja, hogy beszélhet az érzéseiről, problémáiról veled, mert tudja, hogy benned nem ellenséget, hanem társat lát.
A hónapokat is elosztották. Adtak nekik nevet. Én abban születtem, ami február. Az egy hideg idő. Akkor hozott a gólya. Anyu azt mondja, egy nagy tóból, de akkor engem a jég alól kellett kihoznia, mert én már tudom, hogy a víz hidegben jég lesz. Nem fagy meg a jég alatt egy kicsi gyerek? (...) És ki teszi őket oda? Az Isten nem teheti. Istennek, aki legfölül van, annak tudnia kell, hogy ez veszélyes. Ezt csak valaki nagyon rossz csinálhatja, és Isten küldi a gólyát, vegye ki a szegény kis gyerekeket, és vigye jó emberekhez, akik megszárítják.
Az ember azt akarja, hogy a gyerekei másmilyenek legyenek, boldogabbak, nagyobb biztonságban éljenek és mindig okosan döntsenek.
A szerelem egy nemes párt
földi üdvben egyesít,
ám fölséges égi nektárt
csak hármasban ad nekik.
Egy gyerek, ha megnő,
mindent elfelejt a magasban.
A törpékben pont az a rendes,
hogy nem akarnak elfelejteni.
Ha egyszer nekem lesznek gyermekeim, akármilyen boldogtalan lennék is magam, az ő életüket boldoggá, gondtalanná fogom tenni!
A pubertáskor (...) feladata az, hogy a kultu­rális magatartásnormák egyébként kissé merev átörökítését némileg rugalmasabbá tegye; le kell dobnia merev "rákpáncélját", hogy nőni tudjon. Az öröklött kultúra szilárd szerkezetének újjáépíté­séért is a szabadság bizonyos fokú elvesztésével kell fizetni, mert a minden átépítéshez szükséges bontás és az újbóli felépítés között szükségszerűen egy támasz és védelem nélküli időszak van, mind a vedlő rák, mind a pubertáskorban levő ember esetében.
Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek.
Tudat alatt mindnyájukban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk.
Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig.
Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.
A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet őket győzni.
Nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié. Nem nyirbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.
A fiatalok befolyásolják a szüleiket a politikában, az olvasásban, a zenében - és nem fordítva, ahogy a naivabbak gondolják. Másrészt viszont a szülők befolyásolják a fiatalokat abban, amit úgy hívunk, hogy "értékrend". Bár a kamaszok természetüknél fogva lázadók, mindig elhiszik, hogy a családjuk tudja, mi a helyes. Lehet, hogy furcsán öltözködnek és olyan énekeseket szeretnek, akik üvöltöznek és gitárokat zúznak - de ez minden. Nem mernek messzebbre menni és valódi forradalmat csinálni a szokásokban.
Jöjj gyermek, messzi tájra,
Zúgó vizek otthonába,
Tündér vezet, fogja kezed,
Mert e földön oly sok a jaj,
Fel sem foghatja eszed.
Gyermekkorunk igazsága elraktározódik a testünkben, és bár elfojthatjuk, megváltoztatni soha nem tudjuk. Eszünket becsaphatjuk, érzelmeinket kijátszhatjuk... De egy szép napon testünk majd benyújtja a számlát, mert ugyanolyan megvesztegethetetlen, mint az a gyermek, akinek még ép a szelleme, nem fogad el sem megalkuvást, sem ürügyet, és mindaddig kínoz bennünket, amíg nem térünk ki az igazság elől.
A kisgyermeket nem hiába nevezik angyalkának. "Angelosz" eredetiben azt teszi, hogy "küldött". Egy más világ küldötte az. Egy más világé, melynek ismeretlen delejes hatása sugárzik a gyermekarcból, gyermekszemből azokra, akikhez küldve lett. A gyermekek szemében van néha bizonyos kék sugárzat, amely bűvölő erővel bír; mely beszélni tud, s azt a színt elveszti a szem, mikor beszélni megtanul az ajk; ez a sajátszerű kék szivárvány csak gyermekszemekben észlelhető.
Egy gyereknek boldog emlékekre van szüksége, hogy ellensúlyozza a felnőtté válással járó normális fájdalmakat.
Az emberi szívet nem úgy tervezték, hogy a testen kívül is dobogni tudjon, és mégis, minden gyerek ezt jelképezi - hogy egy szülő meztelen szíve a mellkason kívül dobog, most már örökké.
A gyermekek "szociális" érzéke fonák és fejletlen. Minden gyermek becsvágyó, s leplezetlen híve a korlátlan magántulajdonnak.
Ha egy személyiség túl sokáig marad meg, az a gyerekkor végét jelenti.
Szerelmünk visszhangja a gyermek.
Nagyon sok gyerek van Afganisztánban, de nagyon kevés gyerekkor.
Ugorjunk oda, amikor még csecsemő voltál, és csak bébiételt ettél. Odabotorkálsz a dohányzóasztalhoz. Két lábon állsz, és tovább kell totyognod azokon a virslikre emlékeztető lábacskákon, különben eltaknyolsz. Aztán végre megérkezel, és csúnyán beütöd a nagy, puha csecsemőfejedet a dohányzóasztal hegyes sarkába. Lehuppansz a földre, és láss csodát, fáj. Nem történik semmi katasztrófa, amíg rohanva meg nem érkezik anyu és apu. Jaj, szegénykém, ó, mi történt a buksiddal? És csak ekkor sírod el magad.
Mindenki félti a gyerekeit. Aztán mégis őrizetlenül nő fel valamennyi. Az élet ilyen.
A gyermekek ösztönösen értenek a pénzhez.
A gyerekek gyorsan ítélkeznek és megfellebbezhetetlenül.
Ami aggaszt egy felnőttet, arra a gyerek rá se ránt.
A társadalom nagy gondot fordít annak megállapítására, hogy ki alkalmas örökbefogadásra, azt azonban egyáltalán nem mérlegeli, hogy kinek lehet saját gyermeke.
Hallottam, hogy egyszer majd felnőttnek kell lennem, komoly képet kell majd mindig vágnom, hivatalba kell járnom, és kemény kalapot kell hordanom, meg esernyőt, mint a többi komoly felnőttnek... de én nem akarok felnőtt lenni, inkább csak madár akarok lenni megint!
Ki mondja, hogy a gyerekek nem képesek önállóan eldönteni, hogy mihez kezdjenek az életben?
A felnőttek.
És miközben cseperedünk, mi is azt hisszük, hogy ők a legbölcsebbek és a legokosabbak a világon.
Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.
Amikor a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak, a véráram megpördül, és a magzat, aki eddig az anya szívével élt, most önálló szívet kap, saját, maszek létcentrumot, amely innen kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát. Az új lény, mint egy kis autó, leszalad a Teremtés futószalagjáról. Innen kezdve hol hevesen, hol békésen dobogó szívvel, felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül is üzemel - a misztérium megtörtént. Élet született.
A gyerekek azért látják a varázslatot, mert keresik.
Egy szülőnek... nem szabad elhagynia a gyerekét, csak - csak ha kényszerítik rá.
A gyerekkori esküket a felnőttek könnyelműen megtörik.
A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.
A legelső, amit a gyerek megtanul az iskolában, az az, hogy mennyi zsebpénzt kapnak a többiek.
Amikor megszülöd a lányod, meglátod azt az embert, aki a halálod napján fogja majd a kezed.
Anyákkal gyakran előfordul, hogy felnőtt gyermekükre nézve is kórházi takaróba bugyolált kisbabájukat látják.
Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.
Egy jobb világban mindenki a gyermekektől tanul majd. Most sietve igyekszel tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre megtaníthatnának. Neked azonban semmid nincs ahhoz, hogy taníthasd őket. Nincstelen vagy. Azt akarod, hogy a gyermeked is az legyen?
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Mikor a gyermek gyermek volt, alig ment le a torkán a spenót, a borsó, a tejberizs és a párolt karfiol. Most megeszi mindegyiket, és nem csak akkor, ha muszáj. Látta maga előtt, hogy milyen a paradicsom, most legföljebb csak sejteni képes. Nem tudta elképzelni a semmit, most pedig undorodik tőle. Mikor a gyermek gyermek volt, magával ragadta a játék, most meg belefeledkezni már csak a munkájába tud.
Ahányszor a homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni.
Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek.
Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál’ Istennek a feleségem megcsalt.
Úgy kell tanítani gondolkodni a gyerekeket, ahogy a gyerekek tanítják magukat gondolkodni - történetek formájában.
A jó tanítás interaktív, egyénileg vonja be a gyereket a folyamatba, s minden érzékre hat, vagyis megfelel a gyerek személyiségének.
A gyerek szavát, hiába is őszinte, nem hallják meg, akik elfelejtettek hallani.
Nincs olyan, hogy lustaság. A lusta fiú vagy beteg, vagy nem érdeklik azok a dolgok, amelyekkel a felnőttek szerint foglalkoznia kéne.
Sok gyerek kegyetlensége a felnőttek rajtuk gyakorolt kegyetlenségéből ered. Egy embert nem üthetnek anélkül, hogy ő ne akarna akkor másvalakit megütni.
A meghiúsított kívánság a fantáziálás kezdete. Minden gyerek nagy akar lenni; a környezetében minden tényező azt sugallja, hogy kicsi. A gyerek úgy győzedelmeskedik a környezetén, hogy elmenekül; szárnyakon repül és a fantáziában éli ki az álmait.
Hogyan tudjuk elérni, hogy a gyerekek boldogok legyenek? Az én válaszom erre az: szüntessük meg a tekintélyt. Hadd legyen a gyerek önmaga. Ne erőszakoskodjunk vele. Ne tanítsuk. Ne leckéztessük. Ne magasztaljuk. Semmire se kényszerítsük. Lehet, hogy az Ön válasza más. De ha elutasítja az én válaszomat, akkor érezze kötelességének, hogy találjon egy jobbat.
A gyerekek erkölcsi kioktatása mellett semmilyen érv nem szól. Az csak egy pszichológiailag téves gyakorlat. Egy gyereket helytelen arra kérni, hogy ne legyen önző. Minden gyerek egoista, és a világ az ő birodalma. Ha van egy almája, egyetlen kívánsága az, hogy megegye azt az almát. Ha az anyja bátorítja, hogy ossza meg a kisöccsével, annak az lesz a fő következménye, hogy megutálja a kisöccsét. Az, hogy tekintetbe vegyen másokat, később jön - méghozzá természetes úton -, már ha a gyereket nem arra tanították, hogy önzetlen legyen. Ha viszont a gyereket kényszerítették az önzetlenségre, akkor valószínűleg soha nem következik be. Azzal, hogy az anya elnyomja az önzőséget, azt végérvényesen rögzíti.
Ha a gyermek hazudik, akkor vagy fél, vagy utánoz. Hazug szülőknek hazug gyerekeik vannak. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk elmondja nekünk az igazat, ne hazudjunk neki.
A kisgyerekeknek nagyobb szükségük van a szeretetre, mint amennyire ők maguk szeretnek.
Szokásos érv a gyerekek szabadsága ellen a következő: "Az élet kemény, és a gyerekeket úgy kell felnevelnünk, hogy megbirkózzanak vele. (...)" Azok, akik ellenzik a gyerekek szabadságát, és az iménti érvelést használják, nem veszik észre, hogy megalapozatlan, bizonyíték nélküli feltételezéssel élnek - azzal, hogy egy gyerek nem nő és nem fejlődik, hacsak nem kényszerítik rá.
Nem kényszeríthetjük rá a gyerekeket arra, hogy zenét vagy bármi mást tanuljanak anélkül, hogy bizonyos fokig akarat nélküli felnőttekké változtatnánk át őket. Olyanokká formáljuk őket, akikre ennek a társadalomnak szüksége van: akik elfogadják a status quót, engedelmesen ücsörögnek a sivár irodaasztalok mellett, nap mint nap felszállnak a fél kilences HÉV-re - röviden szólva, egy olyan társadalomnak, amelyet az ijedt kisember - a halálra rémült konformista - hordoz ütött-kopott vállán.
A gyereknek az a dolga, hogy a saját életét élje - nem pedig azt az életet, amit aggódó szülei szerint kellene élnie, sem pedig azt, ami megfelel az oktató céljainak, aki azt gondolja, hogy ő tudja a legjobban, mi kell a gyereknek. Ha a szülők állandóan beleavatkoznak a gyerek életébe és folyton irányítják, csak robotokat nevelnek.
Egy gyerek a terített asztal mellett is éhezhet.
Gyerekekkel a napok hosszúak, de az évek rövidek.
Meggyőződésem, hogy legnagyobb örökségként boldog emlékeket hagyhatunk gyerekeinkre.
A magzat. Hiszen ebben a pusztuló testben vakon növekszik egy tapogatózó élet. Közös a sorsuk. Emez még táplálkozik, szív mohón, csakis a növekedés ösztöne hajtja, hogy valamivé legyen, mindegy, mi lenne, mérnök, pap, katona, gyilkos, ember, akármi, de élni akar, szenvedőn és boldogan és összetörten - óvatosan haladt a műszer a láthatatlan fal mentén - míg ellenállásra nem talált, ott elővigyázatosan áttört - most kiemelni - vége. Vége az öntudatlan keringésnek, vége a sohasem szállt lélegzetnek, ujjongásnak, panasznak, növekedésnek, eljövendőnek. Fakó, élettelen húsdarabka csupán, meg egy kevés elcsöppenő vér.
Ugye tudjátok, honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a Földön elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a Földön. Ezekből lettek aztán a tündérek.
A fiatalokat féken kell tartani, meg kell akadályozni, hogy romlott jellemük gyengesége valamiféle szerencsétlenséget okozzon. Ha nem lépünk közbe a lehető legkeményebben, az ifjak képesek pillanatok alatt romba dönteni a szülők nehéz munkával összekovácsolt terveit.
Aki nem mint ép, egészséges egész jön a világra , hanem torz testtel, torz szellemmel vagy mindkettővel, emlékezz rá, hogy akkor is a Te gyereked. Arra is emlékezz, hogy joga van az élethez, bármilyen is az, és joga van a boldogsághoz, amelyet Neked kell megtalálnod a számára. Légy büszke a gyerekedre, fogadd el olyannak, amilyen, és ne törődj a tudatlanok szavaival és bámuló pillantásaival. Ennek a gyereknek jelentősége van a Te számodra és valamennyi gyermek számára. Ha teljesíted az életét, érte és vele, megleled az örömöd. Azt az örömöt, amit most még gyanítani sem mersz.
Emeld fel a fejed, és menj a kijelölt utadon!
Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve.
Egy gyerek, aki felnőttet játszik, sokszor meglepő dolgokat alkothat.
Mert a gyerek a legnagyobb csoda, az élet egyetlen értelme, de ugyanakkor ne csaljuk magunkat, soha és semmiben, s ezért rögtön megmondom neked azt is, nem hiszek benne, hogy a gyerek megoldja két ember között azt, ami lappangó feszültség, elintézhetetlen bonyodalom. De erről kár beszélni.
Aligha van a megvilágosodásnak annál rettenetesebb pillanata, mint amelyben az ember rájön, hogy az apja ember - hús-vér ember.
A gyermekkor neszek, illatok és tarka képek kavalkádja, amely köré a ráeszmélés idővel sötét fátylat sző.
Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal.
A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.
A gyermeki lelkesedés olyan ingatag, akár a hűtlen szerető.
Előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)
Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik.
Mi fiatalok, becsületesen, tisztán szeretnénk élni és dolgozni. Vannak céljaink, álmaink, elképzeléseink. Ezekkel a célokkal és álmokkal hagyjuk el az iskolát, és másnap az életben a felnőttek megmagyarázzák, hogy mindazt a szépet, amit az iskolából magunkkal hoztunk, felejtsük el, mert az ott tanult igazságokkal nem sokra megyünk az életben. Néha nem szavakkal magyarázzák ezt nekünk, hanem példamutatással. S ha mi tisztességesek maradunk, az sok esetben a felnőttek romboló példamutatása ellenére történik. A felnőttek, akik a fiatalokat nevelni akarják, előbb önmagukat neveljék meg. A nevelés alapja a példamutatás.
Egy pár éves gyereknek csak reakciói vannak, nincsenek még érvei.
Valahányszor egy kisgyermek azt mondja, "nem hiszek a tündérekben!", egy kis tündér valahol holtan esik össze.
Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.
A szülők olyanok, mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét, hogy megpróbál felkapaszkodni rájuk, és nem is sejti, hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.
A középiskolai tanuló élete: nyolc éven át napról napra megújuló harcba szállás, halálos veszedelem: minden reggel pontban nyolckor, a véletlenek és ravasz kelepcék és elhatározó események hullámzó harcterére kiront: sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik. Másnap újra feltámad, kezdi elölről.
A környezetem véleménye ellenére átlagos kiskölyök voltam - bár igaz, óvodában a hátam mögött raktam ki a Rubik-kockát.
A gyerekek kiszámíthatatlanok. Sohasem tudhatod, milyen következetlenségen kapnak rajta legközelebb.
Mindenkinek van hatalma... kivéve esetleg a kisgyerekeket és a csecsemőket.
A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.
Mindenki tudja, hogy a kicsik rajzfilmfigurának képzelik magukat - úgy gondolják, ha egy vasdarab a fejükre esne, akkor fölkaparnák önmagukat a járdáról, és mennének tovább.
Nem tudom, miért pikkeltem rá, de azt hiszem, azért, mert már kilenc- vagy tízéves voltam, és már nekem is kellett valaki, akit utálhatok.
Gyermekkorunkban meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a "ha" nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.
Ha most leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek, arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor éjjel túl sokat ittak.
A kamasz kudarca az, ha hagyják, hogy meggyőzzék a tulajdon nyomorúságáról.
A gyerekek született panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tűnik az egész titkokkal és erővel teli világ. (...) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk: "fa", és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és zökkent ki minket tespedtségünkből.
Nem tudom, hogy most miután éltem és meghaltam, írhatok-e a kisfiús szerelemről, de visszagondolva a legtisztább fájdalomnak látom. Vágy, határ és feltétel nélküli szerelem... a szív tiszta, ragyogó sugárzása, amitől egyszerre voltam kába, szomorú és hősies. Hová tűnik el? Hogyhogy a bölcsek, akik annyi mindennel kísérleteztek, ezt a tisztaságot sosem próbálták üvegbe zárva megőrizni? Talán nem tudták? Talán elveszik a számunkra, amikor szexuális lényekké válunk, és nincs az a varázslat, mely visszahozhatná.
Gyermek kivánnék lenni, tiszta gyermek
kit nem zavarnak semmi bús szerelmek
s amilyen talán nem valék soha.
Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.
Gyermeknek lenni annyi, mint közvetlenül, segédeszközök nélkül tudni valami nagyon lényegeset és félelmeset a világról.
A kisgyereket egyáltalán nem bántja az idő múlása.
A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, "jó" volt-e vagy "rossz"? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.
Minden a nevelés. Az őszibarack egykor keserű mandula volt, a kelvirág pedig diplomás kelkáposzta.
Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.
Soha ne aggódj a karácsonyfád mérete miatt! A gyermekeid szemében legalább 10 méteresnek tűnnek.
A gyerekek az élet legszebb alkotásai. A műalkotások csak vértelen, testtelen absztrakciók.
ilyen lehetett legbelül,
a méh várában egyedül?
Szüléssel szétlőtt menedék!
Szétrobbant meleg fedezék!
A gyerekkornak megvannak a maga édes titkai, és a halandóság bizonyítékaként létezik, és a halandóság magában foglalja a bátorságot és a szeretetet.
Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírást talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk.
Egy gyermekért azt adjuk, ami mindennél drágább ezen a földön: a szeretetünket, az életünket.
Drága gyermekem, gondoskodom rólad, védelmezlek, amíg fel nem nősz, aztán hagylak szabadon szárnyalni. A szeretetem azonban örökre megmarad.
Fogalmam sem volt arról, hogy én is érezhetek ilyen mélyen, hogy egy gyermek az imádság derűjét adhatja, hogy az apaság megújítja szívemet.
Oly` aprók a kezek, amelyek örökre elrabolják szívünket.
A gyermek Isten álláspontja, amely szerint az életnek folytatódnia kell.
Ő a tied, hogy két karoddal óvd és vezesd. Add neki minden erődet és tudásodat, mindazt a jót, amit az élet kínálhat. Szent bizalmat élvezel. Soha ne bántsd harapós, csípős szavakkal. Az igazság felé irányítsd.
Apró gyermek - egykor remény, álom voltál, most valóság vagy. Veled minden más lesz ezután. Oly` kicsi vagy, mint egy távoli csillag. Vágy, hogy megérintsem a világegyetem szélét. Szeretet, amely örökre elrabolja szívünket.
Az élet tűz, amely mindig elhamvad, de újra lángra kap, amikor gyermek születik.
Egy újszülött olyan, mint minden kezdet: csoda, remény, álmodozás a lehetőségekről.
Minden gyerek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, és némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van: mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak, különösen, ha senki sem hívta őket.
A lant hangját legszebbnek csak az mondja, aki sosem hallotta gyermeke gügyögését.
Tudomásul kell vennünk, hogy a gyermek Isten tulajdona, nem a szülőé. A szülő a gyermeket sáfárságra kapta. A sáfár jellemzői:
1. A rábízott vagyon nem az övé,
2. ideiglenesen van rábízva,
3. el kell számolnia vele.
A gyermekeknek nagyobb szükségük van példaképre, mint bírálatra.
Az, aki szorgalomra szoktatja gyermekeit, jobban gondoskodik róluk, mintha vagyont adna kezükbe.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.
Ne vállalj több gyereket, mint amennyi ablak van az autódon.
Gyakorlatias elképzeléseim vannak a gyereknevelésről. Minden gyerek szobájára kiteszek egy cetlit: "Ellenőrizni 18 év múlva."
Felnőtt, de rá kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi játékait. De egyáltalán nem így történt - csupán az érdeklődés hunyt ki benne irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek.
A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: - Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot tanúsítana, aki ilyenkor a felnőtt szemébe nézne, és azt mondaná: - Én nem leszek, hanem már vagyok valami.
Hűtlenek vagyunk, végül mind elindulunk
Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk
Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk.
·                                 Dalszöveg
Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.
A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Ők egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.
Amely gyermek megijed, anyja ölébe siet.
Ne felejtsd soha: vér csöpög
virradó tudatod fölött.
Anyád méhéből hull a vér,
földre csöpög a sorsodért.
Napjainkban az emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hűvös szemmel nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának szorongásaik. Szörnyű szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg, akár a kő. És nincsenek könnyei.
Kinek mi dolga? - Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa.
Nagypapa belihegett, barackot nyomott a fejünkre, és egyből kérdezte: mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam: búgócsiga, mert marhára unalmas, hogy a felnőttek folyton ezt firtatják.

Gyerek vagy, s mint olyan, kiszámíthatatlan.
Két dolgot adjon az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Nem alakíthatjuk gyermekünket olyanra, amilyenre szeretnénk. Úgy kell elfogadnunk és szeretnünk őket, ahogy Isten adta.
A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
A gyermeknevelés veszélyes dolog: ha sikerül, rengeteg küzdelem és gond az ára, ha nem sikerül, fölülmúlhatatlan fájdalom.
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
A gyermekek emlékezete nagyon jó, ezért képzeletük rendkívül eleven.
Fiam, légy boldogabb, mint apád!
Ha van még valami tiszta
Ezen az elveszett világon,
Azt máshol nem találom,
Csak a lányom szemében látom.
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.
A szülők gyermekeik minden kincsét megvédelmezhetik, csak a becsületüket nem. Azt maguknak kell megóvniuk.
A gyermeki lét nagy titka nem az, hogy gyermekeinknek sokat kell tanulniuk tőlünk, hanem az, hogy nekünk kell sokat tanulnunk gyermekeinktől.
Ami a gyerekkoromból kimaradt, az végérvényesen, örökre elveszett. Azt senki sem fogja utánam hozni, azért senki sem kárpótolhat.
A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek, tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek.
A csodálkozás az első lépés a megismeréshez.
A serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar.
Guggoljon ide mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.
Az én imádságom: lelkem Istene, őrizd meg bennem mindhalálig a gyermeket, akinek születtem.
Az első pillanat, mikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban.
A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel rácsodálkozol a világra.
Minden felnőtt volt egyszer gyerek
És felnő majd az új gyereksereg:
Többet s jobban törődjetek velünk
Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
A törhetetlen játékok leginkább arra alkalmasak, hogy összetörjük vele az összetörhető játékokat.
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.
z emberek milliói között mit is hoztál a világra? Egy szalmaszálat, egy porszemet, egy semmit. Olyan elesett, hogy még egy baktérium is megölheti, amely olyan kicsiny, hogy ezerszeres nagyításban is csak pontnak tűnik a látómezőben. Ez a semmi azonban hús-vér testvére a tenger hullámainak, a viharnak, a villámnak, a Napnak és a Tejútnak. Ez a porszem testvére a búzakalásznak, a fűnek, a tölgynek, a pálmafának, a sárgarigófiókának, az oroszlánkölyöknek, a csikónak és a kiskutyának. Van benne valami, ami érez, vizsgálódik, tűr, vágyik, örül, szeret, bízik, gyűlöl, hisz, kételkedik, vonz és taszít. Ez a porszem gondolataival mindent átfog: a csillagokat és az óceánokat, a hegyeket és a szakadékokat. És mi lenne a lélek tartalma, ha nem a világmindenség, csak dimenziótlanul?
Minden gyerek zseninek születik, de hogy azzá lesz-e, az függ a körülményektől is.
Amíg cseperedő gyerekek vannak otthon, addig olyan a takarítás, mint havat lapátolni hóesésben.
Soha nem növünk fel igazán, csak megtanulunk viselkedni.
A legrosszabb, amit a felnőtt elkövethet, hogy a fiatalt erőszakkal befolyásolja.
Bár mondják, múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,
Új mesék nem várnak reánk.
Van mégis csillagfényű álomvilág,
de azt gyermekünk álmodja tovább.
Gyermekeinknek köszönhetően nem kell megbánnunk a múltunkat. Ők annak legédesebb gyümölcsei.
Érdemes lemenni a halpiacra, és megnézni a rákokkal teli hordókat. Soha nem kell fedelet tenni rájuk, mert ha az egyik rák megpróbál kimászni, a társai belekapaszkodnak, és visszahúzzák. A rossz társaság is pontosan így hat a gyerekekre.
Gyermekkorban... akkor boldog az ember. Azt hiszi, elvarázsolt helyen él. Aztán felnövünk, és megszakad a szívünk.
Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet.
Ha karodba nem zárhatsz gyerekeket, zárd őket a szívedbe.
Értékesebb örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő, mint ha mindennap áldoz rájuk pár percet.
A gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége.
A gyermekek akkor a legkomolyabbak, amikor játszanak. Olyankor tanulják, hogy mi is az az élet.
A gyermek akkor emlékezik rád holnap, ha ma vagy vele.
Miért van az, hogy a sötéttől félő gyermek pillanatok alatt kamasz lesz, aki egész éjjel kint akar maradni?
Mire felneveled a gyerekeidet, megtanulod, mivel tartozol szüleidnek.
A házasság értelme nem az, hogy a felnőttek gyermekeket csinálnak, hanem az, hogy a gyermekekből felnőtteket nevelnek.
Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.
Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.
60 nevelni és szabadságban kell elbocsátani.
Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített.
Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok - orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, főnököt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.
Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés.
A gyerekek hajlamosak az első húsz évben fárasztóan kiborítani, a második húszban lekezelni szüleiket.
A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja.
A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.
Gondos megfigyelések igazolták, hogy az átlagos csecsemő minden nehézség nélkül képes megkülönböztetni anyja mellének illatát más nőkétől.

#1 Dr.BauerBela