Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2013. március 31., vasárnap

HUSVÉTI ÖNTÖZÉS-AVAGY KINEK KEMÉNYEBB A TOJÁSA


HÚSVÉTI ÖNTÖZÉS,AVAGY KINEK KEMÉNYEBB                          A TOJÁSA


Húsvét közelben találkoztam a szintén hajlott korú gyermekkori cigánypajtásaimmal akikkel együtt jártunk az Ötvös utcai Római Katolikus népiskolába. Nagy Ferikével és Gozsa Janival tulajdonképpen együtt nőttünk fel a volt Biky Károly tér /most/ Nemtudom tér/környékén. A kunyhójuk a Biky téren volt és egy hatalmas homok tömböt őriztek, ami egy ortodox templom építésének lett volna a kelléke,de a történelem nem engedte át a rostán. Ott játszottunk naphosszat a homok hegyen. A szív melengető –Bécikém- megszólitás után hosszasan elbeszélgettünk főként az egykori zsiványságaink
történeteiről.
A húsvéti ünnepek alkalmával,alig vártuk az ünnep másodnapját hogy öntözni mehessünk. A tét ilyenkor az volt ki mennyi-piros tojást-zsebpénzt tud összekoppintani. Szokás volt a locsolás alkalmával ajándékozott tojások összekoccintása. Akinek ép maradt a tojása az nyert. A fentebb említett Nagy Ferike állandóan repesztett. Az oldaltarisznyája midig tele volt nyertes tojásokkal. Mi a  balga tudatlan többi gyerek azon gondolkoztunk, hogy hogyan csikarjuk ki Ferikéből hogy milyen tyúk tojja ezt a kemény héjú tojást. Semmikép  nem tudtuk kinyomozni hogy ki a csoda tojást tojó tyúk tulajdonosa. Estére mire haza ért Ferike a tetemes mennyiségű főtt tojással nagy dinom dánom kezdődött. Ennek az lett a vége hogy a kunyhó fele a kórházba került a másik fele pedig szorulásos lett.
A végén mint minden más titok ez is kiderült. Egy öntözés alkalmával Feri az egyik előszoba beton padlójára ejtette a –romboló tojást,és az akkorát koppant és pattogott a padlózaton hogy minden nyilvánvalóvá vált. A titok nyitja az volt hogy egy nagybácsi tölgyfából esztergált egy élethű piros tojást Ferikének.
Vajon létezik –e még tojáskoccintás-mert én ma már inkább jól célzott –záptojás dobigálásba –kezdenék sokszor tehetetlen haragomban de kihangsúlyozom hogy nem gyerekek lennének a célpontok
 A beszélgetés folyamán őszintéknek és meleg szívűeknek éreztem őket. .A –De La Salle  Szent János elemi iskola igazgatója Ötvös Frigyes szerzetes atya arra tanított bennünket hogy minden  világra született lény az Úr védelme alatt áll,és ezt vésték a tíz parancsolatba is hogy –Szeresd felebarátodat mint önmagadat. Akkor természetes volt cigány név manapság már –romáknak –becézgetik őket és ennek fejében lelövöldözik mint a mezei nyulakat.
Az ő muzikalitásuk mindig megkapott, vonzott és mivel jól énekeltem számos esetben felkértek hogy menjek velük mint szóló énekes májusi éjjeli zenét adni/a Horváth-Páskuly zenekar/Vagy száz magyar nótát énekelni a felejthetetlen zongora művésszel/mert az volt/Pusi Rózsival, a Pannónia étteremben. Egy alkalommal mint a banda kültagját mint egyedüli fehér bőrűt meghívtak a szilveszteri mulatságukra.
–Még  Cukrot-/becenév/ a zongoristát is kilopták a mulatságra a T.B.C. kórházból ahova éppen be volt utalva.
 Emléktartó esemény volt életemben. A szatmári cigánytársadalom viselkedését,szeretetét,muzikalitását. az emberi lét bizonyítási kényszerével mindennapi hadakozásaival összesűrítve éltem és tanultam meg azon az éjszakán.
Ilyen élményanyag után, úgy gondolom hogy minden embertársunknak meg kell előlegeznünk előitéletek nélkül a lét és életesélyt.
            
#1 Dr.BauerBela

HOGYAN LEHET RÁVENNI A GYEREKET HOGY RENDESEN EGYEN ??


Hogyan lehet rávenni a gyereket, hogy rendesen egyen?

PFUJJ-EZ A ROHADT KÖMÉNYMAGLEVES

Minden szülő rémálma, hogy gyerekük néhány ételen kívül nem hajlandó mást enni, kiüti a szülő kezéből a felkínált ételt vagy összezárja száját és elfordítja fejét.
Ezek a gyerekek gyakran túlsúlyosak lesznek, mivel szüleik attól félnek, hogy kiéheztetik őket, így megadják nekik azokat az ételeket, amiket szeretnek - többnyire a gyorséttermek kínálatából
.
Ezeknél a családoknál az étel dominál, a szülők pedig nem látják a kiutat - pedig van megoldás.

Ne csináljunk belőle nagy ügyet

Először is tegyük szórakoztatóvá az étkezéseket.
-A legtöbb szülő fél attól, hogy csemetéje piszkos lesz, ha önállóan eszik, ráadásul hatalmas rumli lesz körülötte. Pedig élvezetessé teszi a gyerek számára az étkezést, ha az anyuka vagy az apuka nyújtotta kanál helyett a saját ujjaival maszatolhatja össze magát.
Ne kényszerítsük, hogy egye meg a felkínált falatot, mert akkor biztos, hogy elfordul és összezárja a száját.
-Tegyünk elé egy kis adag egészséges ételt, majd 15 perc múlva akkor is vegyük el előle a tálat, ha hozzá sem nyúlt.
- Ne csináljunk túl nagy ügyet belőle, és ne adjunk neki nassolni valót a következő étkezés előtt, még akkor sem, ha hisztizik.
Sok gyerek, aki keveset eszik tejjel pótolja a kieső kalóriát
. Csökkentsük le a napi tejadagot, és adjunk neki inkább vizet vagy felhígított gyümölcslevet. Jutalmazzuk meg, ha kipróbál valami újat, de ne büntessük, ha nem hajlandó más ételt enni.




MIT EGYEN A GYEREK?

A fejlődésben levő gyerek egészséges étrendjéből a fehérjék, a szénhidrátok és a zsírok sem hiányozhatnak.
Valamennyi tápanyagra szükségük van, azonban korántsem mindegy, melyikből mennyit fogyasztanak, hiszen például a túlzott szénhidrátbevitelt, azon belül is főként az egyszerű szénhidrátbevitelt (cukrok, édességek, fehér liszt) a szervezet nem tudja hasznosítani és zsír formájában raktározza el.
Melyek azok az egészséges ételféleségek, amelyek elfogyasztásával elég energiához és egyéb hasznos tápanyagokhoz jut a szervezet? Ezek például a rostokban gazdag összetett szénhidrátok, így a teljes őrlésű gabonából készült kenyerek, péksütemények, a gabonapelyhek, a barna rizs, a durum tészta, valamint a nyers zöldségek, gyümölcsök és főzelékfélék.


A szénhidrátok nélkülözhetetlennek az emberi szervezet számára, hiszen elégetésükkel elsősorban energiát nyerünk, raktározott formájuk gyorsan mozgósítható tartalékká alakul, de emellett részt vesznek szervezetünk felépítésében is.
A szénhidrátok fogyasztásának következménye, hogy gyorsan tudunk energiát nyerni. Az állóképességi sportokat űző gyermek - úszó, futó, kerékpáros például - fogyasszon több szénhidrátot, mint nem sportoló társa.

Megkülönböztetünk
-egyszerű szénhidrátokat (pl. szőlőcukor, gyümölcscukor), kettős cukrokat (répacukor, tejcukor, malátacukor)
-és összetett szénhidrátokat (keményítő, glikogén, cellulóz, pektin és az inulin). Az agy fő energiaforrása a szőlőcukor. A megfelelő agyműködéshez folyamatos cukorellátás (glükóz) szükséges.

Az összetett szénhidrátok kötő- és támasztószövetek alapanyagai, valamint a nyálkahártyák váladékának alkotójaként a fertőzések elleni védekezésben is részt vesznek.

A szénhidrátok azon mennyisége, amely nem alakul át energiává, részben glikogénként, részben zsírok formájában raktározódik. A májban és az izmokban található glikogén raktárak intenzív és hosszú távú (60-90 perces) testmozgás hatására kiürülnek: ezért fáradunk el. Ezt érdemes minél hamarabb, akár már a testedzés, sportolás befejeztével - kevés csokoládéval, szőlőcukorral, speciális sportitallal, banánnal, a testedzés végén pedig keksszel, almával, dinnyével, cukros vagy mézes teával, teljes őrlésű lisztből készült szendviccsel vagy pékárúval - a terhelés mértékének megfelelően pótolni.

A szénhidrátok adják az egyik legfontosabb energiaforrásunkat. Az életműködéshez, a napi tevékenységhez szükséges energiaigény fedezésére, a fizikai és szellemi teljesítőképesség biztosításra szolgáló tápanyagok. A napi energiaszükséglet 45-55%-át javasolt szénhidráttal fedezni, a különböző szénhidrátok arányára azonban figyelmet kell fordítani.

Az egészséges gyermek fehérjeszükséglete:
Tudnunk kell, hogy a túlzott fehérjebevitel intenzív fizikai tevékenység nélkül nem épül be az izomzatba, a fölösleges fehérje nem tud elraktározódni, ezért a szervezet lebontja. A bontási folyamat során felszaporodnak olyan anyagok, melyek a vizelettel együtt kiürülnek a szervezetből, komoly megterhelést, munkát adva ezáltal a veséknek. E mellett a túlzott fehérjebevitel elhízáshoz is vezethet!

Megfelelő mennyiségű fehérjére azonban szüksége van a szervezetnek, hiszen a fehérjék nélkülözhetetlenek a szövetek felépítésében, hormonok, immunanyagok alkotórészei, több vegyület képződéséhez is szükségesek. Fontos szerepük van a víz megkötésben, a sav-bázis egyensúly szabályozásában, és végszükség esetén bekapcsolódhatnak a szervezet energia ellátásába is.

A napi fehérjeszükséglet
Az emberi szervezet napi fehérjeszükséglete függ a testtömegtől, a testösszetételtől, az életkortól, a nemtől és az egészségi állapottól. Vegyes táplálkozás esetén a fehérjebevitel gyermekeknél: 0,86-0,9 g/nap/testtömeg, a felnőtteknél,: 0,8 g/nap/testtömeg. Fehérjéből a napi energiaszükséglet kb. 15 %-át kell biztosítani.

Az egészséges gyermek fehérjeszükséglete az életkor előrehaladtával csökken: a szakemberek 1-6 éves korban 1,2 g/ttkg/nap, azt követően pedig 1g/ttkg/nap körüli értéket határoznak meg.


Teljes értékű fehérjék az állati eredetű fehérjék: a hús, a tojás, a hal, a tej és tejtermékek. Magas fehérjetartalmú, de nem teljesértékű fehérjét tartalmaz a gabona, a hüvelyesek (pl.szója), és az olajos magvak. A teljes fehérjeszükséglet 50%-át állati, 50%-át pedig növényi eredetű élelmiszerekkel javasolt fedezni.



MIT ADJUNK A GYEREKNEK REGGELIRE?

Sok gabonapehelyben több a cukor, mint a fánkban. A nemzetközileg ismert pelyhek közül van olyan, amely kalóriatartalmának 60 százalékát a hozzáadott cukor adja - vagyis egészségesebb lenne inkább egy jó krémes süteményt adni a gyereknek reggelire. Van azonban megoldás!
Mit tegyen a szülő, ha egészséges reggelivel akarja útnak indítani a gyermekét?

1. Legyen benne elegendő fehérje!
Egyre több vizsgálat bizonyítja be, hogy a tápláló reggelinek köszönhetően jobb lesz a napközbeni szellemi teljesítmény és megakadályozható az elhízás is
. Ehhez azonban szükség van elegendő fehérje bevitelére, hiszen ez biztosítja a szükséges energiát. Nagyszerű fehérjeforrás a mogyoróvaj és a teljes kiőrlési lisztből készült muffin.

2. Legyen benne elegendő rost!
Az egészséges reggeliből nem maradhat ki a rost!
A gyerekeknek naponta legalább az éveik számával azonos, plusz öt gramm rostra van szükségük naponta (vagyis egy ötévesnek tíz grammra), és a gabonapehely ennek nagyszerű forrása.

3. A cukor segíti a rost megemésztését
Jó néhány gabonapehelyben van hozzáadott cukor, és nem biztos, hogy ez egészségtelen. Táplálkozási szakértők szerint ugyanis a hat gramm rost segít feldolgozni a szervezetnek 12 gramm cukrot.

4. Vegyen teljes kiőrlésű gabonából készült pelyheket!
A teljes kiőrlésű gabonából készült pelyhek nem csupán azért egészségesek, mert több rostot tartalmaznak, hanem azért is, mert több bennük a természetes vitamin és ásványi anyag
. A natúr zabkása jobb, mint a feldolgozott, amely szinte mindig tartalmaz hozzáadott cukrot is. Jó megoldás, ha a zabdarát mézzel vagy szárított meggyel ízesítjük - ez egészséges és finom is, és mivel édes, a gyerek is szívesen megeszi.

5. Ne ragaszkodjon a megszokotthoz!
A maradék pizza vagy spagetti is nagyszerű reggeli
. Ha adunk mellé a gyereknek egy darab gyümölcsöt és egy pohár tejet, tökéletesen indul számára a nap.

6. Ne felejtkezzen el a sóról!
A rizspuffancsot nem javasolják a táplálkozási szakértők a gyereknek reggelire - és nem azért, mert sok cukor lenne benne, hanem azért, mert a szükségesnél több sót tartalmaz
: 135 milligrammot, miközben alig van benne rost. (Puffasztott fehér rizsből készül.) A kimondottan gyermekek számára ajánlott jó néhány más gabonapehely is tartalmazhat akár adagonként 270 milligramm sót is.

7. Ízesítőnek használja a cukrozott gabonapelyheket!
Ha a cukrozott gabonapelyhet búzatörekre szórjuk - amiben nincs cukor, viszont tartalmaz 5 gramm rostot - akkor máris kevésbé egészségtelen a reggeli.

8. Figyeljen a trükkökre is - a pelyhek mesterséges cukorpótlót is tartalmazhatnak!
Egyes termékeknél a gyártók a cukrot mesterséges pótszerekkel helyettesítik
. Ezt azonban csak az tudja, aki alaposan elolvassa, mi van a dobozra írva. Ám a túl édes élelmiszer - még akkor is, ha nem cukrot, hanem mesterséges ízesítőket tartalmaz - fogyasztása rossz ötlet; az ember ugyanis könnyen hozzászokik az édeshez, és kevésbé lesz hajlandó sokoldalú, egészséges étrendet követni.

9. Egyetlen nap se hagyjuk ki a reggelit!
A rendszeres reggelizés az egészséges életmód szerves része - különösen a gyerekeknél. Ezt egyre több tanulmány bizonyította be. A gabonapehely azért jó választás, mert ha elég sok benne a rost, akkor a napi szükséglet felét is fedezi. Ráadásul, ha tejjel esszük, akkor hozzájutunk a szükséges fehérjéhez, kalciumhoz és D-vitaminhoz is.


ÉTVÁGYGERJESZTŐ TRÜKKÖK

A tányérra kerülő étel valamilyen formát ábrázoljon: a hús, krumpli, tészta gyakran a felhőkhöz hasonlóan felismerhetően "ábrázol" valamit. Keressük ezeket a formákat, és mutassuk meg a gyereknek: "Nézd, ez husi olyan, mint egy elefánt! Kéred az ormányát?" Magunk is létrehozhatunk ábrákat az ételből, jól bevált a mosolygó arc forma, ha másképp nem megy, egy kis majonézzel rajzoljunk mosolygó arcot a tányér szélére, a gyerek örömmel fog az asztalhoz ülni.

Testvérek esetében kipróbálhatjuk az egymás etetését is. Jó mókának ígérkezik egymás szájába tenni a falatokat, észrevétlenül fogy el az étel. Persze mindig maradjunk mellettük, hogy elejét vehessük a félrenyelésnek, bohóckodásnak, ami könnyen előfordulhat.
Társaságban egyébként is jobban esik az étel, ezt mindannyian tapasztaljuk, a gyerekeket is ültessük a családi asztalhoz, és igyekezzünk együtt étkezni.
A kedvenc mesehőshöz kötött ételek is felkeltik az érdeklődést.
A kevesebb több trükkje: néha a legcélravezetőbb egyetlen szó nélkül a gyerek mellé, elé rakni egy tányér ételt. Ilyenkor a látvány, illat hívja helyettünk is.
Evés extrém helyzetekben: egész napos sztrájkot meg lehet törni például este a kádban adogatott vajas kenyér falatkákkal. Persze nem célunk rászoktatni a gyereket, hogy ne az asztalnál egyen, de egy-egy rossz nap után a saját megnyugtatásunkra kipróbálhatjuk.

Amennyiben rossz étvágyú gyermekünk rendelkezik igazi kedvenc ételekkel, ne sajnáljuk, ha akár több napon keresztül azt eszi, (pl. palacsinta, derelye, tésztafélék, vagy akár hús) illetve lehetőleg gyakran tegyünk elé olyasmit, amiről tudjuk, hogy szereti. A célunk nem az, hogy mindent elfogadjon, hanem, hogy szívesen üljön asztalhoz, ízlésének bővítését, gasztronómiai élményekkel gazdagodását később is elősegíthetjük.
Vegyük figyelembe azt is, hogy egy kisgyerek ízlése változhat. Ha valamit régebben elutasított, pl. banán, idővel újra próbáljuk megkínálni vele, hátha ezúttal megérinti az íz, aroma.







#1 Dr.BauerBela

2013. március 30., szombat

HUSVÉTI JÓKIVÁNSÁG


EGY JOBB SORS REMÉNYÉBEN,SZERETETTELJES ÉS BÉKÉS HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIVÁN LÁTOGATÓINAK ÉS MINDEN FELEBARÁTJÁNAK.

   DR.BAUER BÉLA
#1 Dr.BauerBela

BŐRCISZTA


Bőrciszták - faggyúciszták vagy kásadaganatok - létrejöttének az oka, hogy a bőr faggyúmirigyei eltömődnek. Ezek a fájdalmatlan csomók idővel megnőnek, és sűrű folyadék tölti ki őket. Ha túl nagy méretűek lesznek, el kell őket távolítani, mert zavaróvá válhatnak, illetve elfertőződhetnek.
#1 Dr.BauerBela

MIKORTÓL ÉS MILYEN CIPŐT HORDJON A GYERMEK ??


Mikortól és milyen cipőt hordjon a gyermek?


Nem kell megijedni, ha a gyermek a felállás, járás megindulásakor kissé csámpás. Minden egészséges gyermek úgy áll fel, hogy sarka kissé befelé dől és a boka belső része még lejjebb van. Ilyenkor sok szülő hiszi azt, hogy gyermeke lúdtalpas, pedig nem erről van szó. Ez a fejlődés egyik fázisa, melyben nincs szükség kezelésre. Legtöbbször ez egy teljesen természetes folyamat, hiszen a terhelés megindulásával kezd el kialakulni az egyensúly megtartásához szükséges izomzat
A felállást követő oldalazó lépegetésekkor megfigyelhetjük, hogy a kicsi lábujjait behúzva (bekarmolva) szinte belekapaszkodik a talajba. Ilyenkor jobb, hogyha nem adunk még rá cipőt, mert így mezítláb nagyon intenzíven fejlődik a lába. Ebben az időszakban csúszásgátlós zoknit vagy bőrdarabokból varrott kis cipőt szoktunk ajánlani a szülőknek.
Az önálló járás elindulásakor (11-18 hónapos kor) nagyon fontos a sok mozgás mellett, hogy a kicsi jó cipőt hordjon. A jó cipő alatt nem a piacon lévő legdrágább cipőt kell érteni, hanem azt, ami az alábbi kritériumoknak megfelel:
·             A cipő kérge legyen erős, mely megtámasztja a sarkat minden oldalról!
·             Anyaga legyen bőr, melybe nem izzad bele a kicsi lába!
·             A szandál ne legyen hátul (a saroknál) nyitott!
·             A talp ne legyen merev! Próbáljuk meg vásárlás előtt félbehajtani a lábbelit.
·             A cipőt belülről is meg kell figyelni. Ne legyen benne betét, mely megemeli a boltozatot! Ez indokolatlan és káros ebben a fejlődési szakaszban, hiszen alátámasztva kikapcsolja az izmok mozgását, erősödését.
Abban az esetben, ha egy gyermeknek az izomtónusa hypoton (túl laza) vagy alkatilag gyengébb, esetleg túlsúlyos , indokolt lehet betétes cipő felírása, vagy szupinált (kifelé döntött )cipő hordása, de a döntéshez mindenképp szakember tanácsát kérjük.
- Ezekben az esetekben a megfelelő cipő kiválasztása mellett nagyon fontos a lábtorna és szakember (konduktor, gyógytornász) vezette mozgásfejlesztő foglalkozás javasolt.
Beszéljünk még néhány szót arról, hogy miként segíthetjük mi gyermekünk lábizomzatának megfelelő fejlődését. Otthonunkban, ahol sima talajon járunk, jobb, hogyha cipőt adunk a kicsire, mert ezek a sima felületek „kivasalják” a talpat, nem adnak megfelelő ingereket a mozgáshoz. Kint a természetben azonban bátran hagyjuk gyermekünket mezítláb járni a kertben, füvön, nagy kerek kavicsokon, homokban….
A lakásban is játszhatunk a lábacskáinkkal! Néhány példa a fejlesztésre:
·             Befesthetjük ecsettel a talpat és csinálhatunk láblenyomatot
·             Gyurmázhatunk is lábbal (kígyót hengerelni, lenyomatot készíteni)
·             Felemelhetünk a lábunkkal a talajról zsebkendőt, könnyű anyagot
·             Pakolhatunk kisebb gyöngyöket, golyókat egyik tálból a másikba
·             Építhetünk mezítlábas akadálypályát, egyenetlen felületeket párnákból, szőnyeg alá dugott puha játékokból, hullámos anyagokból
·             Ülve görgethetünk a talajon lábunkkal üres műanyag flakonokat. Ezeket két láb közé fogva fel lehet emelni, el lehet dobni.

#1 Dr.BauerBela

KÉTNEMÜSÉG-HERMAFRODITIZMUS


Kétnemüség-Hermafroditizmus


Rövid leírás

A hermafroditizmus olyan veleszületett rendellenesség, melynek következtében egyazon személynél férfi és női szervek és nemi jellegek is kialakulnak. Nem egységes betegségcsoport.

Előfordulás

A gyakoriságot azért nehéz pontosan meghatározni, mert sok esetben az állapotot nem azonosítják, vagy a magzatok többsége spontán vetélés áldozata lesz. Születéskori gyakoriságát legalább 1/10 000 összes születésre becsülik.

Okok

Mivel a kétneműség nem egyetlen betegség, egyetlen okra nem lehet visszavezetni. Az okok között vannak kromoszómahibák, enzimhiányok, környezeti ártalmak egyaránt, az esetek jelentős részében az okok nem azonosíthatók


 . A beteg külső megjelenése rendkívül változatos, a közel tökéletesen férfi külsőtől (fenotípus) a közel tökéletes női megjelenésig bármi előfordulhat. Gyakorta mindkét nemi szerv kialakul /amint ez a bemutatott képen is látható/, a pénisz alatt hüvely nyílik, a nagyajkakban herék vannak, a petefészkek pedig normális helyen találhatók.
#1 Dr.BauerBela

2013. március 29., péntek

HUSVÉT-GYOMORBÁNTALMAK NÉLKÜL MINDEN ÉLETKORBAN !!


Húsvét - gyomorbántalmak nélkül minden életkorban



Egy ünnepi, például a húsvéti étkezés több mint pusztán egy fiziológiás szükséglet kielégítése.
 Társasági, családi esemény, örömforrás, szeretetfürdő. Hajlamosak is vagyunk kissé túlzott jelentőséget tulajdonítani neki: túl sok ételt készíteni, túl sokat enni, túl sokat inni.
-Pedig másképp is lehet!
Húsvétkor különösen jellemző "a nagy traktajelenség". A locsolkodóknak minden háznál illik legurítani egy kupicával, és megkóstolni a háziasszony összes remekét.
- Nem csoda, hogy az ünnep nem éppen egy fogyókúrás program, és mire vége van, jó néhány kilóval nehezebbek vagyunk, a hasi panaszokról nem is beszélve.

 

Figyeljünk a jelekre!


Legyen ünnep vagy hétköznap, a mi étkezési szokásaink nem túl szerencsések.
-Kevés alkalommal eszünk, de akkor sokat, és túl nagy mennyiségben fogyasztunk állati eredetű zsiradékokat és szénhidrátokat. Az emésztőrendszer és általában a szervezet szempontjából lényegesen jobb a többszöri, kis mennyiségű étkezés, mint a "nagy zabálás". Az energiafelhasználás ugyanis folyamatos - a bevitel ezzel szemben szakaszos.
-A táplálkozásunkban sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk a növényi rostoknak, a vitaminoknak, a nyomelemeknek.
Ünnepek alkalmával különösen sokat eszünk, nem csoda, hogy egyes emésztőszervi betegségek ekkor adnak hírt magukról. Nagyon fontos, hogy figyeljünk oda ezekre a jelzésekre! Teltségérzet vagy puffadás esetén sokan inkább bekapnak egy emésztést könnyítő pirulát, mint hogy orvoshoz forduljanak.
A gyomorszájtáji fájdalmak, a gyomorégés, a savanyú, maró íz a szájban, a táplálék visszaáramlása, a mellkasi fájdalom mind-mind figyelmeztető tünetek: érdemes kivizsgáltatnunk magunkat. Ha pedig véres székletet, hányást, véres hányást, nem szándékolt testsúlycsökkenést tapasztalunk, haladéktalanul forduljunk orvoshoz!

 

Funkciózavarok


Persze a gyomorégéssel, fájdalommal, puffadással járó emésztési zavarokról többnyire kiderül, hogy a háttérben sem szervi, sem pedig anyagcsere-elváltozás nem áll. Csupán az emésztési funkciók átmeneti vagy tartós zavaráról van szó, amelyektől azonban a statisztikák szerint minden negyedik-ötödik ember szenved!
A tünetekhez hasonlóan a probléma kiváltó okai is igen változatosak lehetnek: így például a stressz, a helytelen táplálkozás, az egészségtelen étkezési szokások, a mozgáshiányos életmód bármelyike felelős lehet a panaszokért. Jóllehet az úgynevezett funkcionális emésztési zavar nem tartozik a súlyos kórképek közé, a tartósan fennálló, kellemetlen tünetek mégis komoly megterhelést jelenthetnek a páciensek számára. A megoldást az életmódváltás és szükség esetén gyógyszeres kezelés jelentheti.

 

Túlevés nélkül ünnepelni

·             Ha lehet, kerüljük el a nagy evészeteket! Inkább többször együnk, keveset!
·             Fogadjuk meg a régi kínai bölcsek tanácsát, akik azt mondták: "Rágd meg százszor a falatot, mielőtt lenyeled!" Így lassabban eszünk, és a telítettségérzet már kevesebb ételmennyiség elfogyasztása után jelentkezik.
·             Bármilyen csábító is, hogy a bőséges ebéd után ledőljünk egy kicsit, ne tegyük! Ezzel a reflux kialakulását segíthetnénk elő. A mozgás azért is jó, mert felgyorsítja a tápanyagtranszportot. A locsolkodók autó helyett gyalog is közlekedhetnek!
·             Igyunk-e aperitifet vagy ne.Nálunk bevett szokás evés előtt étvágygerjesztőként legurítani egy kupicával. Tény, hogy utána talán még jobban esik az étel, hiszen fokozza az étvágyat, ám ezáltal a gyors evést, a habzsolást segíti elő, amit jobb lenne elkerülnünk. A francia szokás egészségesebb: ők ugyanis inkább evés után isznak, ami egy kissé segíti az emésztést.
·             A kávézásról megoszlanak a vélemények. Az elfogyasztott tápanyaggal való kapcsolatáról annyit érdemes tudnunk, hogy kicsit gyorsítja a tápanyagtranszportot, kissé fokozza a gyomor munkáját, így ebből a szempontból akár hasznos is lehet.


   
#1 Dr.BauerBela

FOGYÓKÚRA GYEREKEKNEK


Fogyókúra gyerekeknek


TÚLTÁPLÁLT GYERMEK
Mielőtt a gyermek fogyókúrába kezd, tisztázni kell, hogy valóban elhízott-e?
-Ez egy gyermek esetében nem is olyan egyszerű feladat, hiszen az ideális testsúly meghatározására szolgáló BMI (testtömeg-index) kategóriái csak felnőttek esetében adnak helyes eredményt. Amennyiben a túlsúly megléte bebizonyosodik, tisztázni kell az elhízás kialakulásának lehetséges okait, csak ezek után következhet a gyermek diétás étkezésének összeállítása.

Elhízás gyermekeknél

Sajnos hazánkban is egyre több gyermek küzd kisebb-nagyobb súlyproblémával.
 A túlsúly nagyságának meghatározására gyermekek esetén nem alkalmasak a felnőttek körében bevált és megbízható értékeket adó BMI (testtömeg-index) kategóriái. Helyette a speciálisan gyermekek számára kidolgozott percentilis táblázatot használhatjuk. Ebben az esetben a percentilis táblázat azt mutatja meg, hogy az azonos korú és nemű gyermekek hány százalékának kisebb a BMI értéke, mint a vizsgált gyermeké. Például a táblázat 50-es értéke az átlagos BMI értéknek felel meg (50 %-nak kisebb a testtömeg indexe, 50 %-nak pedig nagyobb, mint a vizsgált gyermeké).
-Kóros elhízásnak tekinthetjük a 97-es, vagy annál nagyobb percentilis értéket - ez azt jelenti, hogy a vizsgált gyermekek 97 %-ának kisebb a BMI értéke, mint a vizsgált gyermeké.

Az elhízás okai

Amennyiben a gyermek elhízásának oka nem valamilyen veleszületett, hormonális probléma, tisztáznunk kell, mi lehet vagy mik lehetnek a túlsúly kialakulásának okai.
-A táplálkozási szakértők többsége egyetért abban, hogy a gyermekek elhízásának két fő oka van:
- a már gyermekkorban kialakult és rögzült rossz táplálkozási szokások és a mozgásszegény életmód.
 Sajnos mindkettőért a szülők tehetők felelőssé. A reggeli nélkül iskolában eltöltött órák, a hirtelen, sebtében bekapott gyorséttermi "ebéd" vagy a túl késői, zsíros, szénhidrátban gazdag vacsora mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek lassan, de biztosan a gyermekkori elhízottak táborát gyarapítsa.
-A rossz szokásokon persze a felnőtt korban is rendkívül nehéz változtatni, így a már gyermekként túlsúlyos egyének nagy valószínűséggel felnőttkorukban is túlsúllyal fognak küszködni.

Friss zöldségek, gyümölcsök

A gyermekek étkezésének összeállításánál előnyben kell részesíteni a rostban és vitaminokban gazdag gyümölcsöket, zöldségeket. Persze a legjobb a saját termelésű, saját kertünkben termett, friss zöldség, gyümölcs, de sajnos a legtöbbünknek nincs lehetősége erre. Válasszuk a a piacon éppen kapható, frissen termett növényeket, ezek vitamin tartalma valószínűleg sokkal magasabb, mint a több hónapja leszedett gyümölcsöké.

Hús, hal és tejtermékek

Húsból a legjobb a kalóriában szegény baromfi illetve pulykahús, persze sertés és marhahúsból készült ételeket is adhatunk a gyermeknek, de arányaiban kevesebbet.
-A magas ásványi anyag és fehérje tartalom miatt a halhús fogyasztása is fontos. Ha tehetjük, hetente legalább kétszer fogyasszunk tengeri halból készült ételeket.
- A tej és tejtermékek esetén a magas zsírtartalmú termékeket lehetőleg kerüljük vagy csökkentsük fogyasztásukat helyette a csökkentett zsírtartalmú tejet, és hozzáadott cukor nélkül készült tejtermékeket adjuk gyermekünknek.
- Ha a gyermek energiabevitelét visszafogjuk, gyermekünket pedig több testmozgásra, sportra buzdítjuk, a hatás hamarosan jelentkezni fog.
-Persze a túlsúly "lefaragása" nem könnyű feladat, nem megy egy-két nap alatt, az új, egészséges életmód kialakításához hetekre, hónapokra és sok türelemre, kitartásra lesz szükség. Gyermekünk egészsége a legfontosabb - így egy próbát mindenképp megér.


#1 Dr.BauerBela

A HOLDKÓROSSÁG GENETIKAI OKAI


A holdkórosság genetikai okai
Én nem egyensúlyozok éjjel a háztetőkön,talpon állva viszont kifogástalon az alvástechnikám.Mondjanak a kutatók amit akarnak az én -alvásgénjeim- kifogástalanul működnek.

 Kutatók úgy vélik, hogy egy alvajárásra fogékonnyá tévő gén azonosításával egy lépéssel közelebb kerültek a betegség hatékony kezeléséhez - írja a Molecular Psychiatry című tudományos folyóirat.

A probléma a gyermekek felét, a felnőttek mintegy 3 százalékát érinti.
-Az alvajárással kapcsolatos esetek többnyire veszélytelenek, ám megesik, hogy az alvajáró megsebesítheti önmagát vagy másokat.
Európai kutatók egy csoportja a HLA-gének néven ismert géncsaládot tanulmányozta. Ezek a gének az immunrendszer működésében alapvető szerepet töltenek be. Másrészről viszont ezeket a géneket korábban számos alvászavarral, így a narkolepsziával is összefüggésbe hozták.
 A kutatócsoport hatvan, alvajárással küzdő beteg genetika vizsgálatának eredményeit vetette össze egy ugyanilyen számú kontrollcsoportéval, hogy kiderítse, a HLA-géneknek milyen szerepe lehet a betegségben.
Az eredmények azt mutatták, hogy az alvajárók között 3,5-ször nagyobb arányban fordul elő a HLA-gének egyik altípusa, az úgynevezett HLA-DQB1.
 "Jelentős összefüggést találtak az alvajárásra való hajlam és a génvariáció jelenléte között" - állítják a kutatók.
- "Ez nem azt jelenti, hogy egy és egyedül ez a génváltozat felelős az alvajárásért, csak annyit jelent, hogy ha valakiben jelen van, annak az átlagosnál 3,5-ször nagyobb az esélye arra, hogy megjelenjenek nála a tünetek. A hajlandóság aránya ráadásul még ennél is magasabb lehet, ha a családban már előfordult hasonló eset."
A szakemberek mindenesetre hangsúlyozzák, a kutatások még nem érkeztek el az alvajárás pontos genetikai okainak meghatározásához, s arra is felhívják a figyelmet, hogy "az alvajárás olyan komplex rendellenesség, amelyben a környezetnek és a stressznek is igen nagy szerepe van. Nem csupán genetikai okai vannak."
[origo]
#1 Dr.BauerBela

2013. március 28., csütörtök

PILLANGÓ ERYTHEMA AZ ARCON-A LUPUSZ BETEGSÉG EGYIK JELLEMZŐ BŐRTÜNETE


Az ún. pillangó-erythema egy leginkább lepkéhez hasonlító vörös elváltozás, mely a betegek mintegy felében látható az orrháton (ez a pillangó teste), és két oldalt az orr melletti arcterületeken (ezek a szárnyak). Az elváltozás napsugárzás vagy szoláriumozás hatására felerősödik vagy kiújul.
#1 Dr.BauerBela

KÉTÉVES GYERMEK MOZGÁSA



Kétéves gyermek mozgása

Két éves korra már a legtöbb gyermek biztosan jár és fut, így a mozgásfejlődésük is új szakaszba lép. Egyre bátrabbak és ügyesebbek lesznek, a mozgásigényük is megnő. Mit tudnak a kétévesek? Otthoni és szabadtéri mozgásfejlesztő játékötleteket is ajánlunk.

A kisdedek mozgásigénye természetesen alkatilag más és más, de alig van köztük olyan, akivel könnyű lenne napokig otthon tartózkodni a négy fal között.
-A legtöbb szülő azt vallja, hogy ha nem mennek ki a levegőre, akkor otthon a gyerkőc „szétszedi a lakást”, és esetenként rosszabbul alszik, vagy nem alszik el délután, illetve kevésbé jó az étvágya.
-Ez mind az egészséges mozgásfejlődés természetes velejárói, ezért is nagyon fontos napi rendszerességgel kimozdulni, hogy a gyermek eleget futhasson, mászhasson, mozoghasson a szabadban. 

A legtöbb kétéves gyermek
-könnyen felmászik a bútorokra
- kapaszkodva váltott lábbal felmegy a lépcsőn, lefelé valamivel óvatosabban
- futás közben már csak ritkán esik el
- ügyesen dobja el a labdát, és tudatosan bele tud rúgni
- gyakorolja a lábujjhegyen járást, és a páros lábbal ugrálást
- járás közben nehezebb tárgyat is elvisz egyik helyről a másikra
- kiborítja például a játékos dobozát, vagy kiönti a poharának tartalmát, hogy kiürítse
- már önállóan firkál, néha különböző formákat (pöttyök, körvonalak, cikk-cakkok) 
- egyre szívesebben épít, formákat egymásra rak
- guruló tárgyakat tologat
- pohárból egyedül iszik

Játékötletek nagy mozgásra:
1. Szabadban
- játszótér
- motorozás, futóbicikli
- fogócskázás
- labdázás
- közös séta babakocsi nélkül

2. Otthon
- akadálypálya, mászóka építése párnákból, szivacsokból, biztonságos bútorokból
- közös tánc
- játékos torna zenére (lábujjhegyen járás, csámpás járás, páros lábbal ugrálás, guggolásból felugrás, mászás, karkörzés, háton fekve lábemelés stb.)
- hintázás

Játékötletek a finom mozgás fejlesztésére:
- rajzolás, festés
- építőkockák
- duplo
- forma puzzle (9 darabos kirakó, vagy fából a maciöltöztető és hasonlók)
- nagyobb gyöngy fűzése
- gyerek hangszerek használata
- játék elpakoló verseny :-)
- közös sütés (pogácsaszaggatás, tojással megkenés…)
- gyurmázás
- homokozás


Engedjük felügyelet mellett egyéb otthoni tevékenységekben is részt venni:
- víz öntése a lábosba
- kupakok le- és felcsavarása
- tészta gyúrása
- tányér asztalra helyezése
- fiók kinyitása és a kért eszköz kivétele
- száraz élelmiszerek manuális megtapasztalása (liszt, rizs, cukor…)
- gombolás, patentozás


A mozgásfejlődésnél is nagyon fontos, hogy minél többet bíztassuk, dicsérjük a gyermeket, és szerezzünk neki sok sikerélményt. Például, ha elesik, vigasztaljuk meg, majd motiváljuk, hogy próbálja meg újra azt a mozgásformát. Vagy építésnél ajánljuk fel a segítségünket, ha éppen sehogy se sikerül egymásba tenni két kockát úgy, hogy fogjuk felülről a kezét. Önálló mozgási törekvéseiben addig ne korlátozzuk, míg veszélyhelyzet nem áll elő. A szülői odafigyelés ezúton is rendkívül fontos!

Figyelemfelkeltő azonban, ha a gyermek érdektelen a tárgyak és tevékenységek iránt, ha még mindig nem jár önállóan, vagy már korábban elsajátított mozgásformákban visszaesés tapasztalható. 

#1 Dr.BauerBela

AZ INTERNET STATISZTIKAI PROGRAMJAI ONTJÁK


AZ INTERNET STATISZTIKAI PROGRAMJAI ONTJÁK A JELEN EMBERÉNEK  TELJESITMÉNYÉT ÉS ÉRTÉKRENDJÉT.

Ma reggel , amikor rátekintettem a Health Medicin Catalog of counters elektronikus számlálójára és láttam hogy a Top listán egy erős nemzetközi mezőnyben szinte állandóan az első vagyok és ma az eddig elért legmagasabb pontszámot-1456-pontot jelzett a –kütyü-feltettem magamban a kérdést, a 81 év kölöncével a nyakamban hogyan adatott meg nekem ez az elérhetetlennek tűnő valóság.
Ezt ma már mindenki tudja hogy ez nem egy fekete színű cilinder amiből számtalan kis fehér nyulat emelnek ki a bűvészek. Ez a józan ész,a tudományos mértéktartás egy hihetetlen kitartás és alkotásvágy, már,már morbid szüleménye amit önmagadra kényszerítesz. Ez csak nagyritkán szolgál személyes emberi léted mértékeit tekintve is, csak apró örömökre..
Ennek az alkotó munkának az egyetlen és utolérhetetlen nagy erénye az emberi közös gondok és sors még megemészthető történéseinek a segedelmére szolgál. Hát ezt végeztem én el hol lankadó, hol feléledő türelemmel de mindig visszatérve a segítőkészség,a feltétlen hűségre egy emberi lét védelmében.
Higgyék el nekem,hogy nem a magamutogatás önzelmei,nem az elkövetkező kor vagy korok megemlékezési kényszerét szeretném kieszközölni, mert erre manapság már rendkívül kevesen  számíthatnak és megjegyzem ezek is a celeb kategóriák tartozékai.
Ami mégis vezérel az az irdatlan munka-tanulás és ennek önzetlen átadása az arra rászorulóknak,vagy igénylőknek. Erre kaptam én egy nagy emberi közösségtől egy hálás feladatot és egy kis simogatást,bizonyítva azt hogy elolvasták a NET-re feltett 11.000 – oldalnyi munkáimat amit 2729 dokument tartalmaz. Most már közel egy millió oldalt vettek igénybe látogatóim-141 országból-7942 városból és helységből,földgolyónk minden sarkából. Magyar és román nyelven irt orvosi és gyermekgondozási szakmunkáim,valamint a kutató munkám eredményei a nemzetközi elismertség küszöbét feszegetik. A ma már 700 és  1000 közötti értékeket meghaladó látogatók száma 24 óra alatt-egyéni blog-on vagy Webb lapon kevés embernek adatik meg-
A sors beleszólt életem útjának ösvényeibe és nem engedett el akkor amikor  földi létemnek utolsó reményeit istápoltam.
Midennapi munkámmal ezt is igyekszem meghálálni.

Bauer Béla

#1 Dr.BauerBela

KONTAKT BŐRGYULLADÁS/DERMATITISZ/


Kontakt dermatitisz

SZÁJKÖRÜLI IRRITÁLÓ KONTAKT BŐRGYULLADÁS
2
3
4
5
A kontakt dermatitisz a bőrrel érintkező anyagok által kiváltott gyulladás. Az alábbiakban megtudhatod, mi váltja ki és hogyan kell kezelni a kontaktekcémát.
A kontakt dermatitisz (kontaktekcéma) egyes dolgokkal történő érintkezés után jelenik meg.
 Két típusú érintkezésen alapuló bőrgyulladás van: irritáló és allergiás. 

A primér irritáns dermatitis okozója bizonyos irritáló tényezők jelenléte és a bőrrel való érintkezése. Gyakori zavarók a szappanok, mosószerek, fertőtlenítőszerek, tisztítószerek és egyéb vegyi anyagok.
                   A pelenka által keltett irritáló bőrgyulladás egy bosszantó példa, amit a tartós érintkezés okoz a nedves és piszkos pelenkával. 

Az allergiás kontakt dermatitis egy allergiás reakció, ami a bőr egy tárggyal való érintkezése során jön létre. Azokat az anyagokat, amik allergiás reakciót váltanak ki immunrendszerünkben, allergénnek nevezzük. Gyakori allergének, amik bőrgyulladást okoznak: a nikkel (az órák, ékszerek és övek), borostyán, latex, gumi, gyógyszerek, különböző parfümök és kozmetikumok. 

A kontakt dermatitis (bőrgyulladás) leggyakrabban a kézfejen fordul elő, ezt kézdermatitisnek nevezzük. Ez a típusú bőrgyulladás bőrgyulladás bármely életkorban előfordulhat, de leggyakrabban a felnőtteknél jelentkezik. 


A kontakt dermatitisz tünetei és jelei


Az irritáns bőrgyulladás
 jele a száraz bőr és a bőr kipirosodása. Leginkább a kezek érintettek, és a tünetek azonnal jelentkeznek az irritáló szerrel történő kapcsolatba lépés után. 

Az allergiás bőrgyulladás 
viszketéssel jár, bőrkipirosodással vagy duzzanatokkal azon a területen, ahol a bőr ki volt téve az allergénnek. Például a nikkel, övek vagy ékszerek anyagaként, allergiás reakciót okoz. A kozmetikai és parfüm termékek bőrkiütést okozhatnak a szem körül, az arc vagy a nyak tájékán. Egyes anyagok a zoknikból és cipőkből is okozhatnak kiütéseket a lábakon. 

Az allergiás bőrgyulladásnál az 
allergiás reakció néhány órával később lép fel, mert az immunrendszer nem reagál azonnal.

 

Szövődmények

Súlyos esetekben a  kontakt dermtitis bakteriális fertőzéssé fajulhat. A staphylococcusok és streptococcusok okozhatnak ilyen fertőzéseket, valamint genny képződését. A fertőzött bőrfelület vöröses színű lesz, és ha valami hozzáér, fájdalommal jár.
                   A gyerekek esetében a bakteriális fertőzés lázzal is járhat. 


A kontakt dermatitis kezelése

A kontakt dermatitisz észlelése esetén szappannal és vízzel kell megmosni a fertőzőtt bőrfelületet, így eltávolítva az irritációt vagy allergéneket.                                                           Semmilyen más kezelés nem szükséges. 

Ha a kiütés zavar, használhatsz krémeket, amik csökkentik a gyulladást és megállítják a tüneteket. A hideg vizes borogatás is segíthet.
                                                           Ha fertőzés jeleit észleled, fordulj orvoshoz!


A betegség megelőzése

Ha azt gyanítod, hogy gyermekednek kontakt dermatitisze van, azonnal azonosítani kell az allergéneket vagy az irritáló tényezőket, és azokat el kell kerülni. A sűrű fürdetések a bőr kiszáradásához vezethetnek, és így a gyermek bőre érzékenyebbé válhat.
                                                                             - Használj hipoallergén mosószappant, hogy megvédje a gyermeket egy allergiás reakciótól.

                                                                       Használhatsz hidratáló és fürdő olajokat, hogy gyermeked bőre hidratált maradjon. Ajánlott egy hidratáló krémmel is bekenni a gyermek bőrét fürdetés után. 

A gyermek körmeit rövidre kell vágni, hogy ne karmolja fel az irritált bőrt, amikor megvakarja.Antihisztaminok beszedése lefekvés előtt enyhíti a viszketést, és segíti a gyermeket a nyugodt alvásban. Kerüld a túl szoros öltözetet, mert az csak erősebbé teszi a viszkető érzést.

#1 Dr.BauerBela