Lapunk hasábjain nem először
olvashatnak interjút a válással, szétválással kapcsolatosan. Újra
Makai-Dimény Judit egyéni-, pár- és családterapeutát kérdeztük, ezúttal
is a válás témakörében, leginkább arról, hogy milyen hatással van a
gyerekekre, illetve arról, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy a
gyerekek minél kevésbé sérüljenek.
Törő Enikő
(részlet)
– Mi játszódik le egy gyerekben, amikor a szülei válnak? Mit lehet tenni, hogy a gyerek ne önmagát hibáztassa?
– Önmagában nem a válás megterhelő a gyerekek számára, hanem a válás
körülményei, illetve a két szülő közti, sok esetben nem megfelelő
kommunikáció. Ahogy a szülőkben is, a gyermekekre is a teljes érzelmi
kavalkád jellemző: veszteség, megkönnyebbülés, öröm, düh, tehetetlenség,
fájdalom, bánat, elkeseredettség, bűntudat és sorolhatnánk a felbukkanó
érzéseket. A válást követő érzelmi és magatartási zavarok a gyerekek
esetében is normál reakciók, átmenetiek, általában egy évig tartanak.
Azt, hogy mi játszódik le egy-egy gyerekben, befolyásolja az adott
konkrét helyzet, annak mértéke, hogy milyen szinten lettek bevonva –
szerencsés esetben kihagyva – a szülők közti játszmákba, de az
életkortól függően más-más hangsúllyal.
A 6 év alatti gyerekek (elszakadástól, elvesztéstől való félelem)
esetében a legjellemzőbb az elszakadási félelem felerősödése (ún.
szeparációs szorongás): a gyerek elveszti biztonságérzetét, a szokásos
elszakadási/elválási helyzeteket nehezen viseli, óvodai búcsúzkodás,
nagyszülőknél maradás, esti lefekvés stb. Gyakran előfordul, hogy a
gyerek egy korábbi fejlődési szakaszra esik vissza, ismét bepisil,
gyakrabban szopja az ujját. A szülő távozását visszautasításnak éli meg,
elveszítheti saját szerethetőségébe vetett hitét.
A kisiskoláskorra (6–8/9 éves korban) legjellemzőbb a szomorúság, a
harag, a vágyakozás az elköltözött szülő után. Ebben az életkorban a
harag nem konkrét személyre irányul. Gyakran panaszkodnak a pedagógusok,
hogy ezek a gyerekek nehezen koncentrálnak, rosszul kezelik az
agressziójukat, rugdossák a falat vagy a padot.
A nagyobb iskolás gyerekek (10–12/14 év közöttiek) haragja
erőteljesebb, és inkább meghatározott személyre, általában valamelyik
szülőre irányul. Gyakran élesen elítélik valamelyik szülőt, és olyan
helyzetbe keverednek, hogy az egyikük oldalán részt vesznek a másik
elleni harcban. Ebben az életkorban fordul elő gyakran, hogy a gyerek
nem akar menni a másik szülőhöz vagy a kapcsolattartásra. Erőteljes
lojalitás („hűség-hűtlenség”) konfliktust él meg. Úgy érzi, egyik
szülőhöz való kötődése kizárja a másikkal való kapcsolatot. A
korábbi/megszokott családi struktúra felbomlása megzavarja a gyerek
formálódó identitását, az értékrendszer stabilitását, az lehet az
érzése, hogy nincsenek szabályok. Ebben az életkorban gyakran
fordulhatnak elő magatartási zavarok.
A serdülőkorú gyerekek válásra adott reakciója lehet a teljes
elfordulás a szülőktől (kortársak felé) vagy a bezárkózás valamilyen
tevékenységbe. De felerősödhetnek az önértékelési, partnerkapcsolati
problémák is. A kamasz nem tudja saját tempójában váltogatni,
próbálgatni a felnőtt és gyerek szerepeit, ezért vagy késhet a leválása,
otthonülő lesz, kevés kortárs kapcsolattal, túl sokáig gyerek marad,
vagy túlságosan gyorsan válik felnőtté, esetenként éretlen, korai vagy
túl gyakori szexuális kapcsolatokat köthet.
Ha már a válás előtt is gondot okozott a gyereknek a családban való
létezés (fizikai, érzelmi erőszak, alkohol stb.), akkor a válás
megnyugvást is hozhat. Azonban ami minden életkorban előfordul, az a
bűntudat, a gyerekek óhatatlanul hibáztatják önmagukat, úgy érzik, a
szüleik miattuk váltak el, ők nem viselkedtek megfelelően, főleg, ha
gyakran voltak viták a gyereknevelés körül. Néha úgy vélik a szülők
válása büntetés, mert előfordult, hogy rosszakat gondoltak róluk.
– Helyénvaló tehát a kérdés, hogy mit lehet tenni?
– A gyerekek bűntudatát feltétlenül oldani kell. Mindenképp
biztosítani kell a gyerekeket arról, hogy a válás nem miattuk történt,
ők nem tehetnek róla. Semmiképp nem szabad megterhelni a gyerekeket
azzal a gondolattal, hogy a válás csak miattuk, az ő érdekükben történt.
És mivel a szülők érzelmei közt is fokozottan jelenik meg a düh, harag,
tehetetlenség a volt partnerrel szemben, fontos, hogy ezt semmiképp se a
gyereken vezesse le.
Talán még azt is érdemes megemlíteni, hogy a gyerekek önmaguk
hibáztatása mellett nagyon igyekeznek újra egyesíteni is szüleiket:
sokszor azt hiszik, hogy valamit tenniük kell, hogy a szülők újra
összekerüljenek, megpróbálják kibékíteni, vagy betegséggel, rosszasággal
összehozni őket. Itt megint nagy a szülők felelőssége, hogy ne
használják a gyerekek ez irányú próbálkozásait egymás elleni (érzelmi
zsarolási) eszközként.
– Egy kisebb gyermeknek vagy kamasznak könnyebb átvészelni a szülei válását?
– Talán az iskoláskor előtt történő válás kevésbé viseli meg a
gyerekeket, mint ha ez az iskolás éveik alatt történik, kisebb korban a
rugalmas alkalmazkodó képességük még nagyobb. De inkább azt mondanám,
hogy másképp nehéz vagy könnyű az ,,átvészelés”.
Az előző kérdés kapcsán már érintettük az életkori sajátosságból
fakadó különbözőségeket. Ezen felül minden egyes családi helyzet egyedi,
általánosságban annyi elmondható, hogy minél természetesebben kezelik a
családban a válás tényét, minél kevesebb titkolózás és szégyenkezés
kapcsolódik hozzá, annál könnyebb. És amit nem lehet elégszer
hangsúlyozni: minél szabadabban mozoghat a gyerek a két szülő közt, hol
egyikhez, hol másikhoz szabad közelebb lennie (itt nem csak a fizikai,
hanem az érzelmi közelségre, távolságra is gondolok) és nem várják el
tőle, hogy valamelyik szülőt ,,jobban szeresse”, annál könnyebb lesz a
válás körüli és az azt követő újrarendeződési időszakot átvészelnie.
A válási folyamattal járó átmenetiséget mindenképp megkönnyíti a
gyerekek számára, ha mindkét szülővel tarthatnak rendszeres kapcsolatot,
a megszokott környezetének lehető legkisebb a változása, ha kap az őt
érintő dolgokról életkorának megfelelő, konkrét tájékoztatást, mindkét
szülő (és elsősorban a gyermekkel maradó) visszanyeri/gondoskodik saját
maga testi-lelki egészségéről, segíti/kezeli a gyerek bűntudatának
oldását és újraegyesítési fantáziáit.
– Szükséges-e megbeszélni a látogatás idejét, vagy a gyerek döntse el, hogy mikor kinél akar lenni?
– A rövid válaszom, hogy mindenképpen szükséges megbeszélni, és ez
elsősorban a felnőttek döntése. Ugyanakkor ez a kérdés is árnyalódhat az
életkor és a szükségletek függvényében.
Ami általánosságban elmondható, hogy szerencsés, ha van a szülők közt
egy egyértelmű, konkrét, rögzített, lehetőleg mindkettejük által
elfogadott megállapodás, amit egyformán képviselnek. Ugyanakkor, ha
megoldható, jó ha a gyerek véleményét is meghallgatják és lehetőleg
figyelembe is veszik a megállapodásnál (törvényileg 10 éves kor fölött
kötelező is). Az idő múlásával fontos lehet e megállapodás rugalmas
kezelhetősége: az élethelyzetek változhatnak, egy valamikori
megállapodáshoz, ha az már nem szolgálja az érintetteket, nincs miért
ragaszkodni, érdemes időnként megállni, újraértelmezni, újratárgyalni és
,,újraszerződni” az egyik vagy másik szülőnél (annak családjánál)
eltölthető időről, időszakról is.
Több szempontból is káros lehet a gyerekre bízni, vagy rá hivatkozva
intézni a látogatás idejét, mikéntjét. Az előzőekben már érintett
,,hűség-hűtlenség” tekintetében: a gyerek úgy élheti meg, hogy hűtlen
ahhoz a szülőhöz, akit éppen nem választ, vagy akinél kevesebb időt
tölt(het), de ha éppen valamiért haragszik valamelyik szülőre, akkor
úgymond „büntetheti” őt azzal, hogy a másikat választja, vagy (főleg
kamaszkorban) éppen kibúvót is kereshet a valamelyik szülőnél életben
lévő esetleges szigorúbb szabályok alól.
Kicsit már más téma, de fontos lehet a látogatás vagy együtt élés
szempontjából, hogy a gyerek a szabályok tekintetében is
tudhassa/megtapasztalhassa, mit lehet egyik, mit a másik helyen. Ha ez
egyértelmű és következetes, a különbségek ellenére mindkettőhöz
alkalmazkodni tud. Az életkori sajátosságok és a belőlük fakadó
szükségletek szintén befolyásoló tényezők: például egy kisbabának,
óvodáskor előtti gyereknek elsősorban az anyai közelségre van szüksége,
egy nagyobb gyereknél már fontosabb a mindkét szülővel eltölthető
minőségi idő.
A törvénykezés lehetővé teszi – és szerencsére egyre gyakoribb is – a
válásra vonatkozó közjegyző előtti megállapodás, de akár a
törvényszéken kimondott válások esetében sem csak a ,,hétvégi”
szülőséget ítélik oda, hanem, ha nincs akadályoztatottság, mindkét szülő
egyforma jogokkal és kötelezettségekkel bír, ami vonatkozik a
gyermekkel közösen eltölthető, eltöltendő időre is. Bármilyen
megállapodás is születik a szülők közt, fontos a kiszámíthatóság, segíti
a gyereket, ha tudja előre, mikor, kinél fog lakni.
Az olyan esetekben is, amikor nem megoldható vagy veszélyeztetett
lehet valamelyik szülőnél lakni, fontos, hogy a találkozást (szükség
esetén akár felügyelettel is) vagy a kapcsolattartás más formáját
biztosítani tudják a gyerek számára.
