Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2019. július 4., csütörtök

ÉLETMÜVEM ÉRTÉKELÉÉSE

ÉLETMÜVEM LEGÖRÖMTELIBB ÉS LEGMÉLTÁNYOSABB ÉRTÉKELÉSE
“Az utóbbi évtízedben befejezte életművének megírását: „Gyermekgondozási (Enciklopédia) tanácsok közhasznú gyűjteménye” – A munka a szülök számára jelent meg elektronikus formában. Több mint 25.000 oldal, terjedelmében,89o5 dokument,8425 ilusztrativ fotó/.Minőségében és könnyű elérhetőségében egyedülálló munka az elektrónikus szerkesztésü gyermekgondozási világirodalomban..A szakemberek úgy itélik meg hogy, a XXI-ik század „Orvos a családban típusú írásnak felel meg, akárcsak Pápai Páriz Ferenc „Pax corporisa” (1690)”
PÁPAI PÁRIZ FERENC ALPITVÁNY #1 Dr.BauerBela

Nevelési hibák, melyeket traumaként élhet meg a gyerek

Nevelési hibák, melyeket traumaként élhet meg a gyerek


2011.03.28. 23:43
Ez a cikk 8 ?ve friss?lt utolj?ra. A benne szerepl? inform?ci?k a megjelen?s idej?n pontosak voltak, de m?ra elavultak lehetnek.
Vajon tényleg csak a verés az, ami bizonyítottan rossz hatással van hosszú távon a gyerekek fejlődésére? Nem. Vannak más nevelési hibák is, amelyekkel úgy okozunk traumát a gyereknek, hogy talán nem is tudunk róla - és amelyekkel akár egész felnőttkori életét meghatározhatjuk.
Korábban azt tartották, a verésnek csak azok a formái vannak rossz hatással a gyermekekre, amelyeknél a fenyítés fizikai fájdalommal jár.
Ma már több követéses vizsgálat tér ki arra, hogy a jelképes "fenekelés" is képes maradandó károsodásokat okozni, ha az rendszeres. Tanulási nehézségeket, szorongásra, depresszióra való fokozott hajlamot figyeltek meg ezekben az esetekben. Ám a verésen kívül létezik még számos nevelési hiba és szülői attitűd, amely hosszú távon kimutatható lelki károsodásokat okozhat, és amelyről a szülők nem is gondolnák, hogy károsak.




Eltávolodás, hiányos kapcsolattartás
Ha a szülő és a gyerek közötti kötődés alapvető szükséglete sérül, ha a szülő keveset van a gyerekkel, elhagyja, vagy akár önhibáján kívül elszakad tőle, esetleg túl korán lép hátra - vagy túl nagyot lép - azzal a szándékkal, hogy önállóságra nevelje a gyereket, akkor azzal azt érheti el, hogy a gyermek felnőttkorban nehezen fog mély kapcsolatokat kialakítani attól való félelmében, hogy az, akit ő szeret, szerethet, úgyis el fogja hagyni.

A kötődés hiánya miatti traumát átélt gyerekek felnőttkorukban gyakran az egyik romboló kapcsolatból rohannak a másikba, rossz mintákat követnek, amelyek miatt nem képesek valódi kötődést kialakítani. Sőt, ma már azt is tudjuk, hogy ezek a gyerekek nehezebben birkóznak meg a stresszel is.


Túlzott féltés, támogatás, törődés

Meglepő kijelentés, de a túlzásba vitt törődés, a túlféltés, az önálló cselekedetek háttérbe szorítása szintén káros lehet a kisgyermekeknek.
Jellemző példa erre a hozzáállásra, amikor a gyermekre még akkor is az édesanyja adja a kabátját, amikor már ő maga is képes lenne erre, vagy éppen még akkor is ő eteti, amikor már igénye lenne az önálló evőeszköz-használatra. A felnőttkori önállóság hiányában játszik szerepet az is, ha olyan családi légkörben nő fel a gyerek, amelyben az egyéni, önálló, családon kívüli teljesítményt nem értékelik.






Az ilyen környezetben élő gyermekekre felnőttként jellemző a gyámoltalanság, nagyfokú függés a szülőktől - lásd "anyuka kedvence" jelenség -, illetve párkapcsolataikban nehezen tartják be a határokat: előfordulhat, hogy sokszor párjukra akaszkodnak és hagyatkoznak, akiben egyfajta pótlékot keresnek, valakit, aki mellett nem kell önállónak lenni. Az önállóság hiánya szintén gátolhatja az egyént az egészséges kapcsolatok kialakításában, és megnehezíti beilleszkedését a társadalomba.



Túlzott engedékenység, a kelleténél nagyobb szabadság
Több kutatás is kimutatta már, hogy a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez nagyon fontos a határok felállítása. Manapság a "nevelés" szinte szitokszóvá vált, vélhetően a sokáig uralkodó, poroszosan szigorú elvek miatt - csakhogy a nevelés nem egyenlő a vasszigorral. Azok a gyerekek, akiknek mindent megengedtek, minden kívánságuk azonnal teljesült, ugyanúgy agresszív és frusztrált felnőttekké válhatnak, mint akiket szigorúan fogtak, hiszen nem fogják tudni értelmezni a társadalmi korlátokat. Mivel gyerekkorukban mindent azonnal megkaptak, így azt várják, hogy vágyaik azonnal teljesüljenek.
Az ilyen hozzáállással nevelt gyerekek később akár felsőbbrendűnek, különleges kiváltságokkal rendelkezőnek is gondolhatják magukat, és mindenről úgy vélekedhetnek, hogy az nekik jár. Az ilyen gyerekek esetében szinte borítékolva vannak a későbbi főnökkel való konfliktusok is.


Czető Zsanet, Magyarország első szuperdadájaszerint az sem jó, ha a szülő állandóan gátat szab a gyereknek. Érthető, hogy meg akarjuk óvni az eséstől, ezért nem nézzük jó szemmel, ha lejtőn lefelé biciklizve nem lassít, de ha nem hagyjuk a gyereknek, hogy saját maga tapasztalja meg ennek következményét, akkor nem fogja tudni, miért nem ajánljuk neki. Ahogy az is előfordulhat, hogy később nem mer majd kísérletezni, és nem meri próbálgatni a határokat.

Túlzott elvárások
Vannak, akik képtelenek ellazulni, folyamatos teljesítménykényszerben élnek, akár az egészségük árán is inkább ragaszkodnak a teljesítményhez, minden más értéket elnyom bennük, hogy mindig a tökéletességre törekednek. Olyan emberek sajátja ez a hozzáállás, akiknek gyermekkorukban is központi szerepe volt a teljesítménynek, a szeretet feltétele volt a helyes viselkedés, kötelességteljesítés.

A játéknak is szigorú szabályai voltak - szépen játssz a babával, ne vetkőztesd le, nem menj ki a vonalból -, helytelen viselkedés esetén előfordult a gyermek mások előtti nyilvános megszégyenítése. Ezek az emberek sokszor képtelenek az önfeledt boldogságra, a felszabadult élvezetre, hiszen kötelességtudatuk nem enged teret ezeknek az érzéseknek.

A cikkben említett hibák, rossz attitűdök akkor jelentenek valós veszélyt, ha jelenlétük folyamatos. Általánosan elfogadott nézet, hogy egy-egy alkalom nem okoz maradandó sérülést, de ha tartósan fennáll valamelyik állapot, számolnunk kell a téves viselkedésformák kialakulásának lehetőségével.

Hollósy Bori

http://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20110325-hasznos-tanfolyamok-kismamaknak-mielott-jon-a-baba.html http://www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110322-lathatatlan-baratok-sokat-arulnak-el-a-gyerekrol.html http://www.life.hu/anyaskodj/20110318-a-facer-szuloke-a-jovo-a-statisztikak-szerint.html http://www.life.hu/anyaskodj/20110316-kenyszerzubbonyt-es-bilincset-adtak-a-gyerekre-hogy-elaludjon.html http://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110316-szex-es-a-gyerek-mi-tartozik-ra-es-mi.html #1 Dr.BauerBela

A RÁZOTT BABA SZINDRÓMA

Traumatikus agykárosodás a csecsemő erőteljes rázása miatt. Az erőszakos fejrázás utáni gyorsulás – lassulás káros, és a többi fej traumától eltérő sérüléseket okoz. Tünetek és jelek ■ A subduralis hematoma, retina vérzés és agyi ödéma triádja ■ Koponya és hosszú csonttörések, idegsérülésT okoz Agyvérzés, az anorexia, a hányás, a roham, a letargia, a tágult tanuló vagy a tanulók, valamint a duzzadó fontanelle ■ A rázott baba szindróma sérülése eltér a gyermekek egyéb sérüléseitől,.
 BEMUTATOTT  FELVÉTELEN AZ AGYKOPONYA KISZÉLESEDETT





#1 Dr.BauerBela

2019. július 3., szerda

Veszélyes vérzés szülés után – Mi lehet az oka?

Veszélyes vérzés szülés után – Mi lehet az oka?

A szülő nők egy részénél előfordulhat az úgy nevezett postpartum (szülés utáni) vérzés, mely sajnos akár a méh elvesztéséhez, vagy halálhoz is vezethet. A kiváltó okok között a veleszületett- és szerzett vérzékenységgel, továbbá a szülőcsatorna sérülésével, lepény visszamaradással, a méh összehúzódásának elmaradásával is találkozhatunk. A tünetekről, és a lehetséges kezelésről dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa beszél.
Mi az a postpartum vérzés?
Azok a nők, akik már átélték az új életet adó élményt, tudják, hogy bizony némi szorongás is társulhat az érzéshez. Filmeken is gyakran jelenik meg ez a vérzéstípus, amikor is az anya a szülőasztalon, vagy később, már esetleg otthon erőteljes vérzést tapasztal, ami sajnos akár az életét is követelheti.

Szüléskor átlagosan 300-500 ml vér elvesztését normálisnak tartjuk, hiszen maga a folyamat is vérzéssel jár. Vérzést okoz a gát repedése, illetve a gátrepedés megelőzésére alkalmazott gátmetszés csökkenti a szövetek roncsolását, így a vérzést – ezért alkalmazza, a szülsz orvos. Ha a vérzés meghaladja az 500 ml-t, akkor postpartum vérzésről beszélünk, ami a szülő nők 5%-nál jelentkezik. Mivel az életet veszélyeztető állapotról van szó, gyakran az anyaméh, eltávolításával lehet csak a kismama életét megmenteni.
A postpartum vérzés megelőzése érdekében sokat tehetünk, ha rendszeresen jár a kismama terhes gondozásra és a szülés utáni napokban, hetekben a hüvelyi vérzés fokozódásakor, vagy ismételt jelentkezésekor, azonnal orvosához fordul.
Okai:
  • Lepényleválási, retenciós rendellenesség
  • Szülőcsatorna sérülése
  • A méh nem megfelelő összehúzódása
  • Véralvadási zavar
A postpartum vérzés lehet korai, ebben az esetben a szülésnél, vagy az azt követő első 24 órában jelentkezik, és lehet késői, amikor 24 óra után akár 6 hét után is bekövetkezhet. A felsorolt okok közül a véralvadási zavar az, melyet előre lehet szűrni, így a rizikó minimálisra csökkenthető.
Véralvadási zavarok
A vér alvadási zavara, a vérzékenység. Tünetei egész enyhe esetben is felismerhetőek, ha gondolunk rá. Gyakori orrvérzés, erős menstruációs vérzés, kis erőbehatásra is nagy bőralatti bevérzések /kék foltok/, fogínyvérzés, esetleg véres vizelet. Fő tünet a vashiányos vérszegénység. A vérzékenységnek nem csak veleszületett, de szerzett formája is van.
Vigyázat! Vérzékenységre utalhat, ha valaki vérszegény
A vérszegénység elég gyakori a lakosság körében, ám a vashiányos vérszegénység egyik figyelmeztető tünete lehet a vérzékenységnek. Hogy pontosan mit kell tudni a betegségről, és hogy milyen veszélyei vannak, arról a szakember beszél.
A szerzett esetében az okok között a postpartum kialakult, az autóimmun betegségekhez társult és a rosszindulatú daganatos megbetegedéseket kísérő, különböző gyógyszerek szedése, valamint az idős kor szerepel, de az alkoholizmus, illetve a hiányállapotok is jelentősek a vérzékenység kialakulásában. A hiányállapotok pedig kialakulhatnak gyakori hányás, gyomor-bélrendszeri betegségek megléte, de akár a nem megfelelő táplálkozás miatt is, mint a drasztikus fogyókúra, a zsír kihagyása az étrendből, illetve fogyókúrás gyógyszerek fogyasztása, ami zsír felszívódását gátolja. A véralvadási faktorok képzéséhez „K” vitamin kell, ami zsírban oldódó vitamin, így a bélrendszerből csak zsír jelenlétében tud felszívódni.  – magyarázza dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.
A vérzékenység felderítése igen fontos feladat, hiszen az élet számos területén, többek között a szülésnél is komoly gondokat okozhat a megléte. De egy egyszerű fogászati kezelés esetében is nagyon fontos, hogy az orvos tudjon arról, hogy betege vérzékenységben szenved, hiszen a kezelés mikéntjét gyökeresen megváltoztathatja ez az információ.
Mit tehetünk?
A postpartum vérzés ellen a szülő nők úgy védekezhetnek, ha kivizsgáltatják magukat. A vérzékenység megállapításához laborvizsgálat szükséges, hiszen több formája is létezik, és az sem mindegy, hogy melyik van jelen. A vérvizsgálatot követően a szakorvos a megfelelő gyógyszeres kezelésről is gondoskodik, valamint életmódváltozást is javasolhat.
Fontos az is, hogy ha tudomásunkra hozza az orvos, hogy vérzékenységben szenvedünk, azt mindenképpen tudassuk szülészünkkel, vagy olyan kezelőorvosunkkal, akinek tevékenysége vérzéshez vezethet.

#1 Dr.BauerBela

A méhen kívüli terhesség jelei

A méhen kívüli terhesség jelei

Méhen kívüli terhesség: a legtöbb leendő kismama emiatt aggódik az első hetekben. Minden kis fájdalomra, hasszúrkálásra és váladékozásra az hiszik, a méhen kívüli terhesség okozza, pedig ez a jelenség meglehetősen ritka. A méhen kívüli terhesség azért veszélyes, mert ugyanolyan terhességi tünetek jelentkeznek, mint a normál terhesség esetén, csak éppen sokkal erősebb formában!
A méhen kívüli terhesség jelei:
  • a terhességi teszt pozitív lett, ennek ellenére vérzés jelentkezik
  • barnás vérzés vagy folyás az elmaradt menstruáció idején
  • fájós derék
  • ájulás, vagy ájulásközeli érzés, szédülés
  • ingatag hangulat
  • végbélfájdalom
  • álmosság, aluszékonyság
  • erős, szúró alhasi fájdalom
Méhen kívüli terhesség esetén a terhességi teszt ugyanakkor mutat pozitívat, mint a rendes terhességnél, a tünetek azonban nagyon hamar és igen intenzív formában jelentkeznek! Amennyiben ezek mellé még barnás folyás, barnás vérzés vagy erős vérzés társul, azonnal orvoshoz kell fordulni! Akár pozitív lett a teszt, akár nem, ha úgy gondolod terhes vagy, érdemes legkésőbb a betöltött 5. héten elmenni orvoshoz, mert ultrahanggal kimutatható a méhen kívüli terhesség és ez az életedet mentheti meg!
Hogyan jön létre a méhen kívüli terhesség?
A megtermékenyült petesejtet egy védőburok védi a megtermékenyüléstől számított 4-7 napig, amíg elér a méhbe, amikor megérkezik, ez a védőburok megszűnik, és a petesejt beágyazódik. Ha azonban 4-7 nap alatt sem éri el a méhet, akkor a védőréteg még “út közben” oldódik fel, és a petesejt ott ágyazódik be, ahol éppen van, pl. a petevezetékben.
A petevezetékben letapadt petesejt sok esetben magától is elhal, de ha nem akkor súlyos hasüregi vérzést okozhat, ami akár halálos lehet!
Ha vérzést észlelsz, függetlenül attól, hogy mennyire erős, élénk, milyen a színes, állaga stb. nem szabad bizonytalankodni és várni, hanem mihamarabb fel kell keresni egy orvost, akár az ügyeletet is! Ilyenkor 1-1 óra halogatás és várakozás az életedbe kerülhet!
A vizsgálat során kikérdeznek a tünetekről, majd hüvelyi betapintásos vizsgálatot végeznek, méhen kívüli terhesség esetén ugyanis a méh nagyobb és puhább lesz. Ezt követi az ultrahangos vizsgálat, amivel szinte 100%-os biztonsággal meg lehet állapítani, hogy valóban méhen kívüli terhességről van-e szó.
Ha valóban méhen kívüli terhességed van, két lehetőség van a gyógyításra. Előrehaladott állapot esetén kórházba kell menned, ahol vagy a hastükrözésnek nevezett eljárással eltávolítják a petevezetékbe ágyazódott petesejtet, vagy műtétet hajtanak végre.
Ha időben észreveszik a problémát, akkor gyógyszeres kezeléssel segítenek a petesejtnek, hogy felszívódjon.
Miért?
A méhen kívüli terhesség esélyét többféle tényező növelheti. Ilyenek például:
  • Ha még túlságosan fiatal vagy, és nem elég fejlettek a nemi szerveid (18 év alatt)
  • Ha cisztád vagy miómád van
  • Ha méhen belüli fogamzásgátló eszközt használsz (spirál)
  • Ha már korábban is volt méhen kívüli terhességed
  • Ha már műtötték a petefészkedet vagy a petevezetéket
  • Ha volt már korábban hasi műtéted
  • Ha korábban volt olyan gyulladásod, ami nyomot hagyhatott ezen a területen
Teherbe eshetek-e utána megint?
Igen, de érdemes tudni, hogy ha már volt méhen kívüli terhességed, akkor nagyobb a gyakorisága a következő méhen kívüli terhességnek.
Előfordulhat, hogy az orvosok kénytelenek eltávolítani a petevezetéket is a méhen kívüli terhesség megszüntetésére, amennyiben mindkét petevezeték eltávolításra kerül, legközelebb már csak mesterséges megtermékenyítéssel eshetsz teherbe.

#1 Dr.BauerBela

a hallójárat veleszületett elzáródása


#1 Dr.BauerBela

2019. július 2., kedd

A gyermekkori magatartászavarok

A gyermekkori magatartászavarok

A gyermeki viselkedés alakulását környezeti, nevelési és biológiai-genetikai tényezők egyaránt befolyásolják. A gyermek magatartásának megértéséhez figyelembe kell vennünk életkorát, élettörténetét és szociodemográfiai helyzetét, és amennyiben az a tőle elvárhatótól jelentősen és tartósan, a mindennapi életében funkcionális károsodást is okozva tér el, akkor beszélhetünk magatartászavarról vagy akár pszichiátriai diagnózissal illethető kóros állapotokról, betegségekről.

| Magyar Orvos 2005 ;13(9):36-39   Melánia Kiadó | Gádoros, J.
Sok esetben a családorvos, a gyermekorvos vagy az iskolaorvos feladata, hogy a gyermek magatartásának zavaráról, a viselkedés megváltozásáról szóló panaszokat meghallgassa, értékelje, és döntsön arról, hogy ismeretei, felkészültsége alapján képes-e a gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak szakértő tanácsot adni, és saját lehetőségeit felhasználva segítséget nyújtani, vagy pszichológus, gyermekpszichiáter szakember véleményére, terápiás beavatkozására van szükség.Írásomban két olyan gyermekkori pszichiátriai kórképpel foglalkozom, melyek eredetét elsősorban a központi idegrendszer fejlődésének genetikailag meghatározott sajátosságával hozhatjuk kapcsolatba. Mai ismereteink szerint tehát a hiperkinetikus zavar és a tic-Tourette-szindróma a neuropszichiátriai kórképek közé tartozik. Az említett betegségek kialakulásában, spontán lefolyásában elsősorban a biológiai-genetikai tényezők a meghatározók, a környezet pszichológiai tényezői moduláló hatással bírnak. A fiúgyermekeknél jóval gyakrabban diagnosztizálható kórképek egyes családokban halmozottan fordulnak elő, bár a közeli rokonoknál gyakran csupán szubklinikus formában láthatóak a tünetek. Jellemző még, hogy a tünetek típusos életkori változást mutatnak, kisded- vagy gyermekkorban kezdődnek, és a serdülőkor lezárulásával jelentősen csökkennek vagy meg is szűnnek. Míg a hiperkinetikus zavar esetén az életkorral párhuzamosan inkább a tüneti kép változik, a tic-Tourette-szindróma lefolyása hullámzó, a váratlan tünetváltások mellett jelentős spontán romlás vagy javulás is mutatkozhat. A két betegség együttes előfordulása gyakori, mindkettőt jellegzetesen egyéb gyermekkori mentális zavarok kísérhetik.
A két kórkép klinikai megjelenésének leírását a második részben a közös diagnosztikai kérdések és terápiás lehetőségek bemutatása követi.
A KÓRKÉPEK KLINIKAI MEGJELENÉSE
Hiperkinetikus zavar (HKZ)
A praxisban leggyakrabban a hiperkinetikus gyermek problémájával találkozunk, melynek első orvosi leírását már a 19. században is megtaláljuk. Korábban minimális cerebrális diszfunkció (MCD) vagy gyermekkori pszichoorganikus szindróma (POS) megnevezéssel illették a figyelemhiánnyal és túlzott mozgékonysággal járó magatartási zavart, de ezeket a kifejezéseket ma már nem alkalmazzuk.
A hiperkinetikus zavar tünetei részben a figyelem hiányából, elégtelenségéből, részben a motoros nyugtalanságból és impulzivitásból származtathatóak. A diagnózist akkor állíthatjuk fel, ha ezek a tünetek sokkal súlyosabbak annál, mint amit a gyermek életkora vagy fejlődési szintje szerint még elfogadhatónak tarthatnánk, és eltérő helyzetekben is megjelennek: nemcsak otthon, hanem az óvodában, iskolában is. A tünetek többnyire már egész kis gyermekkortól fennállnak, de legkésőbb hétéves kor előtt már jelentős adaptációs nehézséget okoznak a gyermek mindennapi életében. Nehézséget jelent a diagnózis felállításakor, hogy valójában a viselkedés széles dimenziójában megjelenő zavarról van szó, melyet a kategoriális szemléletű nozológiai rendszerekben kell elhelyeznünk. A kórismézéshez segítséget nyújt a DSM-IV (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders IV. revízió) feltételrendszere, mely szerint a diagnózis a figyelmetlenség és a hiperaktivitás összesen 18 tünete közül legalább 6-6 olyan fennállását igényli, melyek jelentősen zavarják az alkalmazkodást és funkcionális károsodást okoznak több helyzetben is (1. táblázat).
A DSM-IV. szerint az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) három formája ismert. A leggyakoribb a kevert forma, amikor mindkét csoportban legalább 6-6 tünet található. Amennyiben a diagnosztikai feltételnek csak az egyik csoport tünetei felelnek meg, akkor tisztán hiperaktivitást vagy tiszta figyelemzavart véleményezünk.
A BNO-10 nozológiai rendszer az aktivitás és a figyelemzavar tüneteinek együttes fennállását igényli a hiperkinetikus zavar diagnosztizálásához, a következőképpen:
  • F90.0 Az aktivitás és a figyelem zavarai, mely a betegség minden jellegzetes tünetét mutatja (9-9 tünetből legalább 6-6 jelen van).
  • F90.1 Hiperkinetikus magatartászavar, melyet akkor véleményezünk, ha a zavar tünetei mellett a viselkedési zavar diagnosztikai kritériumai is megtalálhatók.
  • F90.8 Egyéb és nem meghatározott (F90.9) hiperkinetikus zavarok is jelölhetők.
A betegség előfordulási gyakoriságáról szóló adatok nagymértékben az alkalmazott diagnosztikai kategóriáktól, a vizsgált populáció jellegétől, az információ forrásától és a vizsgálati módszertől függnek. DSM−IV. szerint a gyakoriság iskoláskorban 2-5%, míg a BNO-kritériumok szerint a gyermekpopuláció 1-3%-ánál azonosítható a zavar, mely fiúknál lényegesen gyakrabban fordul elő, mint lányoknál (az arány hozzávetőlegesen 6:1).
A HKZ etiológiájában számos tényező szerepét feltételezzük. A genetikai tényezőt a molekuláris genetikai vizsgálatok elsősorban a dopamin gén polimorfizmusával hozzák összefüggésbe, melyet a család- és ikervizsgálatok, valamint az adopciós vizsgálatok is alátámasztanak. A genetikai hatást egyes szerzők 80% felettire teszik. Szerzett biológiai tényezők is hozzájárulhatnak a kórkép kialakulásához (koraszülöttség, anyai alkohol- vagy drogfogyasztás, fiatal anyai életkor stb.). A pszichoszociális tényezők (pl. család instabilitása, szülők mentális betegsége, gazdasági tevékenysége, nevelési hibák) módosítják a kórkép lefolyását. E két utóbbi tényező természetesen maga sem független a genetikai prediszpozíciótól, hiszen a szülői környezet alakulását ugyanezek a tényezők is befolyásolják.
A zavar első tünetei korán, akár az első életévben is jelentkezhetnek, de másfél éves kor előtt biztonsággal nem diagnosztizálható. A később egyértelműen hiperkinetikusnak minősített gyermekek jelentős része „nehéz” csecsemő volt (sírós, nyugtalan, ingerlékeny, rossz alvó). Két-három éves korban a gyermekeket leginkább a hiperaktivitás jellemzi, egy percre sem hagyhatók magukra, mivel a szülői utasításokra nem hallgatnak, állandó veszélyhelyzetbe kerülnek, alvás és étkezési nehézségek jelentkeznek, a toalett-tréning is ellenállásba ütközik.
A túlmozgékonyság és az engedetlenség óvodáskorban is fennmarad. Ezek a gyermekek a közösségben nehezen jönnek ki társaikkal, gyakoriak a fizikai vagy verbális agresszív megnyilvánulások, indulatkitörések, nem tudnak együttműködni a közösségi játékokban. Nagycsoportos óvodáskorban feltűnik, hogy a gyermekek képtelenek az iskolára előkészítő foglalkozásokban részt venni, a strukturáltabb helyzeteket nem viselik el, figyelmük elkalandozik, a teljesítményhelyzetekből kivonják magukat. Az iskolaérettségi vizsgálatoknál általában nyugtalanul viselkednek, felmerül, hogy még nem eléggé érettek, bár értelmi fejlettségük alkalmassá tenné őket a beiskolázásra.
Iskolakezdéskor a diagnózis általában már nagy biztonsággal felállítható: képtelenek végigülni az órákat, strukturált feladathelyzetben hiperaktivitásuk fokozódik, zavarják a tanítást, figyelmetlenek, teljesítményük elmarad képességeik mögött. E nehézségek végigkísérik az iskoláskort, a szófogadatlanság, az önkontroll hiánya, a szervezetlenség mindvégig megmarad, társaikkal nehezen jönnek ki, és az otthoni viselkedési problémák is súlyosbodnak. Az állapot gyakran társul sajátos tanulási nehézséggel, mely az iskolában sorozatos kudarchoz vezethet. Az iskolai, társkapcsolati és családon belüli kudarcok negatív befolyással vannak, melyet bohóckodással, nagyzolással, később vakmerőséggel próbálnak kompenzálni, de ezzel társkapcsolataik, iskolai teljesítményük és a felnőttekhez való viszonyuk tovább romlik.
Serdülőkorra a hiperaktivitás ugyan csökkenhet, de a szétszórtság, a figyelem összpontosításának hiánya megmarad.
Negatív énképük következtében könnyen sodródnak deviáns társaságba, ahol legalább úgy érzik, hogy befogadják őket. Fiatal felnőttkorra a tünetek tovább enyhülnek, esetleg teljes mértékben meg is szűnnek, de a gyermekkorból hozott iskolai és szocializációs hátrányok miatt az életkezdési nehézségeik kerülnek előtérbe: továbbtanulási és munkahelyi kilátásaik jelentősen beszűkülnek. Felnőttkorra az esetek egy részében megmaradnak a hiperaktivitás szindróma egyértelmű tünetei, a betegek másik csoportja teljesen tünetmentessé válik, és képes lesz a gyermekkorból áthozott (másodlagos) nehézségekkel is megküzdeni. A prognózist rontják a markáns és gyakran másodlagosan kialakuló viselkedési és érzelmi zavarok, illetve a deviáns viselkedésformák megjelenése serdülőkorban. A hátrányos családi és szociális környezet beszűkítheti a kompenzáció lehetőségét.
TIC BETEGSÉG, GILLES DE LA TOURETTE-SZINDRÖMA (TS)
A XIX. században élt francia neurológus, Georges Gilles de la Tourette írta le először ezt a kórképet, melyet korábban ritka neuropszichiátriai kórképnek ismertünk. A mai diagnosztikai rendszerekben átmeneti tic betegség, krónikus motoros vagy vokális tic betegség, illetve kombinált motoros és vokális tic betegség diagnózisa szerepel, melyből az utóbbit nevezzük Tourette-szindrómának. Átmeneti tic betegség - mely motoros vagy vokális ticek megjelenésével jár, de egy éven belül megszűnik - az iskoláskor kezdetén gyakran észlelhető (főleg fiúk esetében), de klinikai jelentősége önmagában nincs. A krónikus vagy kombinált (motoros és vokális) tic betegségnél az egyszerű vagy összetett mozgásos tic-kel vagy hangadással, egy-egy esetben csúnya szavak vagy ennek mutogatásával járó tünetek egy éven túl is fennmaradnak. A gyermek és a családja számára ez többnyire már komoly terhet jelent, és az iskolában vagy a gyermekközösségben kifejezetten zavaró, a gyermek társkapcsolatait, esetleg iskolai tanulását is akadályozó tényezővé válhat.
a. Több motoros tic (rángás) és legalább egy vokális tic fennállása;
b. Az első tünetek a 18. életév előtt jelentkeznek;
c. A tünetek több mint egy évig fennállnak;
d. A betegség lefolyása alatt a ticek - típusukat, gyakoriságukat, számukat, helyüket, formájukat és súlyossági fokukat tekintve - változnak; e. Egyéb betegségek kizárása.
A motoros ticek általában gyors, hirtelen mozgások vagy mozgássorozatok. Leggyakrabban az arcon és a fejen mutatkoznak, hunyorgás, grimaszolás, a szemgolyó elfordítása és fejrángatás formájában. Motoros tic gyakran jelentkezik a vállakban vagy a karokban (pl. akaratlan vállfelhúzogatás, karforgatás, ujjgörcsölés). Ritkábban - bár nem szokatlan módon - a tic a törzsön és a lábakban jelentkezik. Mivel e mozgások lehetnek nagyon rövidek és szinte észrevétlenek, máskor feltűnőek és groteszkek, megkülönböztethetünk egyszerű és komplex motoros ticet. Az egyszerű motoros ticet gyakran csak egyéni jellegzetességnek vagy idegességnek tartják. Komplex motoros tic körébe tartozik a szökdécselés, ugrálás, guggolás, esetleg furcsa kar- vagy törzsmozdulatok. Ilyen az echopraxia (más emberek mozgásainak, gesztusainak és cselekvéseinek utánzása) vagy a kopropraxia is (bizonyos obszcén tartalmú mozdulatok). Nagyon kellemetlen mozgásos tünet lehet a tárgyak vagy emberek érintgetése is. A hangadásos tic alatt hangok vagy zajok önkéntelen kibocsátását, illetve szavak, esetleg mondattöredékek önkéntelen kimondását értjük. Jellegzetes tünet gyermekeknél a visszatérő és indokolatlan köhögés, torokköszörülés, dörmögés, szipogás, esetleg ugató vagy nyivákoló hangok adása, illetve hangos visítás. Különös megjelenési formája az echolália, melynek során a gyermek más emberek szavait vagy mondatrészeit különösebb ok nélkül megismétli. A pallilália a saját maga által kiejtett szavak, szótagok vagy mondatrészek ismétlése; erősebb formája dadogáshoz hasonlít. Alkalmanként akár a beszéd is elakadhat. A koprolália obszcén tartalmú szavak akaratlan és heves kiejtése, mely ritka tünet ugyan, de súlyos szociális problémákhoz vezet.
A tic alapvetően akaratlan mozgás, amelyet a gyermek bizonyos mértékig és átmenetileg akarattal el tud nyomni, de visszatartása kényelmetlen és megerőltető számára. A tic megjelenését egyfajta kényszerítő késztetés érzése előzi meg, amelyet csak a megfelelő mozgás vagy hangadás enyhít. Ha visszatartja, a késztetés nagyon felerősödik, és nehezen megfogalmazható, de kifejezetten kellemetlen érzés formájában jelentkezik. Erős koncentrációt vagy motivációt jelentő helyzetben a tic jelentősen alábbhagyhat, mint például iskolai színjátszás, versmondás esetén. Jellegzetes a ticek formájának, anatómiai helyének és intenzitásának, gyakoriságának és erősségének kifejezett változékonysága. A betegség unduláló lefolyást mutat: néha akár hónapokra eltűnik, majd más formában, váratlanul újra jelentkezik.
DIAGNOSZTIKAI KÉRDÉSEK
A klinikai diagnózis felállításához a viselkedés közvetlen megfigyelése, valamint a részletes szomatikus és mentális fejlődési anamnézis mellett segítségünkre lehetnek a gyermeki viselkedésre vonatkozó kérdőskálák, melyet a szülő vagy a pedagógus tölt ki. A viselkedés dimenzionális leírása a CBCL (Child Behaviour Check-list, Achenbach 1991) magyar nyelvű rövidített változatával történhet, a hiperkinetikus zavar diagnosztizálásához ajánljuk a ADHD becslőskálát. A Tourette-szindróma diagnózisát félig strukturált kérdőív alkalmazásával támaszthatjuk alá (YGTSS). A pszichológiai vizsgálatok az intellektus és a pszichológiai tényezők oldaláról adnak támpontot, a gyógypedagógiai vizsgálatok a figyelem, tanulási nehézségek diagnosztizálásában segítenek. A neuropszichológiai tesztek eredményei következetesen utalnak bizonyos agyi területek és funkcionális körök (dorzolaterális-prefrontális-striatális-talamokortikális) működésének zavarára, illetve a normális fejlődéstől való jelentős eltérésre az ún. kivitelező funkciók (figyelem, tanulás, viselkedés, gondolkodás, motivációk szervezése és kivitelezése) terén. Laboratóriumi vizsgálatok elvégzését önmagában egyik kórkép diagnózisa sem indokolja. Elektrofiziológiai vagy agyi képalkotó-funkcionális vizsgálatoknak csak akkor van szerepük, ha egyéb központi idegrendszeri betegség (epilepszia, tumor) lehetősége merül fel. Ma már egyébként nagy szerepük van a kutatásokban a funkcionális képalkotó vizsgálatoknak, illetve a genetikai vizsgálatok a gyakorlat számára is hasznosítható leleteket ígérnek a közeljövőben.
A betegségek együttes előfordulása, illetve a kísérő mentális zavarok kérdései
A gyermekkori mentális zavarok esetében a komorbiditás szokványos jelenség. A különböző kórképek együttes előfordulása, illetve a különböző betegségekhez tartozó tünetek átfedő megjelenése éppen arra utal, hogy a betegségek hátterében meghúzódó neurobiológiai zavar komplex módon befolyásolhatja a működés számos területét. A hiperkinetikus zavar gyakran jár együtt tic tünetek megjelenésével anélkül, hogy a tic betegség diagnosztikai feltétele teljesülne. A tic-Tourette-betegségben szenvedő gyermekek mintegy harmadánál súlyos figyelem-problémák észlelhetők, sokszor éppen ez okozza a fő gondot az iskolában. Mindkét kórképet gyakran kísérik tanulási nehézségek és az iskolai teljesítmény zavarai. Minden esetben részletes kivizsgálás alapján dönthető el, hogy a tanulási teljesítmény romlása mögött a szűkebb értelemben vett komorbid tanulási zavar (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) vagy maga az alapbetegség áll. Egyes esetekben a tic betegséggel együtt járó kényszeres tünetek is fokozhatják a tanulási kudarcokat. Impulzivitás mindkét kórképben előfordul, egyes esetekben az impulzuskontroll zavara jelenti a legfőbb nehézséget a mindennapokban. A nagyon gyors és kapkodó munkavégzés az impulzusszabályozás kognitív gyengeségére, míg a gyakran feltűnést keltő viselkedés az érzelmi impulzusok kontrollálásának nehézségére utal. Az impulzuskontroll hiánya akár önagresszió formáját is öltheti: a gyermek indulatában saját testét üti ököllel, fejét vagy öklét a falba veri, feszültségében arcát, kezét csipkedi, harapdálja.
A kényszerbetegség tünetei leginkább a Tourette-szindrómás betegeknél jelentkeznek. A leggyakrabban előforduló kényszercselekvések a rendszeretettel, a rendezgetéssel és az ellenőrzéssel kapcsolatosak, és jellemzően valamiféle tökéletességre törekvésben is megnyilvánulnak. Az a késztetés, hogy valaminek pont így kell állnia („just right” jelenség), vagy valamit tökéletesen kell végrehajtani, leírni, megérinteni, sokszor hosszú percekig tartó ceremóniává változhat. Ilyenkor az iskolai vagy a házi feladatok elvégzése is nehézségeket jelent, elhúzódik. A tic egyébként a tízéves kor előtt induló gyermekkori kényszerbetegség nagyon gyakori kísérőjelenségének számít. Az esetek egy részében csak a részletes anamnézis tárja fel, hogy a gyermeknek mindhárom területen vannak nehézségei: a hiperkinetikus zavar mellett tic szindróma és kényszeres tünetek, ceremóniák együttesen okozzák a mindennapokban megjelenő funkcionális nehézségeket.
Viselkedészavarokat is gyakran látunk, elsősorban a hiperkinetikus gyermekeknél. Ebben nagy szerepe van az ún. másodlagos magatartás-változásnak, ugyanis a problémás gyermeket a közösség sokszor kiveti magából, gyakori az elfogadottság hiányának érzése. A speciális nevelési szükséglet kielégítésének hiányában a gyermek egyre nehezebben alkalmazkodik a környezetéhez, körülötte a felnőttek és a gyermekek is ingerültebbek, ellenségesebbek, és a gyermek sokszor kénytelen újabb és újabb iskolát, közösséget kipróbálni. Mindez jelentős szocializációs hátrányt is okozhat. Gyakoriak a depresszív tünetek, az alvászavarok és a szorongásos kórképek is.
A TERÁPIÁS SEGÍTSÉG LEHETŐSÉGEI
Mindkét kórkép esetében talán a legfontosabb terápiás segítség a pszichoedukáció, melynek során a beteget, a szülőt és a pedagógust is megismertetjük a probléma természetével, feltárjuk a feltételezhető okokat, a várható kimenetelt és a befolyásolás lehetőségeit. A gyermeket és a szülőt is megkíméljük felesleges vizsgálatoktól és kudarccal teli terápiás próbálkozásoktól, és egyúttal megnyerjük együttműködési készségüket a várhatóan hosszadalmas terápiás folyamathoz. Az enyhe, szubklinikus tünetek a környezeti és nevelési tényezők bizonyos célzott módosításával jól befolyásolhatók. A hiperkinetikus gyermek számára segítséget nyújt például, ha biztosítjuk a megfelelő mozgást és változatosságot a tartós figyelmet igénylő feladatok elvégzése közben is, ha következetesek vagyunk a szabályok betartásában, és jól strukturált helyzetet teremtünk a tanuláshoz vagy egyéb feladatvégzéshez. A Tourette-szindrómás gyermek helyzetét nehezíti, ha folyamatosan figyelmeztetjük tic-jeire és rászólással próbáljuk ezeket leállítani. Inkább akkor segítünk, ha figyelmét másra irányítjuk, vagy olyan körülményt teremtünk számára, ahol elengedheti magát, és a tic-ekkel nem zavarja környezetét. Minden esetben fontos, hogy a kívánatos viselkedést pozitív visszajelzéssel erősítsük meg, míg a nemkívánatosról inkább elvonjuk figyelmünket, és óvakodunk attól, hogy a helytelen viselkedést a figyelem odafordulásával vagy akár szidalmakkal, indulatokkal paradox módon felerősítsük. A sajátos nevelési feladat technikájának elsajátítását szülők vagy a pedagógusok számára kidolgozott tréningek segíthetik.
A pszichológiai segítség elsősorban a magatartás befolyásolását célzó viselkedésmódosító eljárásokból áll. Számos viselkedésterápiás technikát dolgoztak ki a hiperkinetikus gyermekek figyelmének javítására, impulzivitásának csökkentésére és szociális készségeinek fejlesztésére. Ismerünk a paradox intervención alapuló speciális „tic-tréninget” is a mozgásos vagy vokális tic csökkentésére. Az elmúlt években számos kognitív viselkedésterápiás protokoll vált ismertté és kerül át a gyakorlatba egyéni vagy csoportos helyzetre alkalmazhatóan. Neuropszichiátriai zavarokban nem javalltak a dinamikus vagy analitikus szemléletű pszichoterápiák, a csoport- vagy családterápiák. Ezek inkább a betegség következtében kialakult másodlagos pszichológiai nehézségek befolyásolásában kaphatnak szerepet.
Súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelés szükséges. A hiperkinetikus zavar pszichostimuláns-kezelése immár 70 éve ismert és a gyermekfarmakológia egyik legjobban kivizsgált, minden hazai és nemzetközi egyetemi tankönyv szerint a gyógyszeres kezelésben elsődlegesen választandó és hatékony terápiás eljárás. Mindezek ellenére sajnos még szakmai körökben is számos fenntartás fogadja alkalmazását, és a folyamatos és erőteljes médiatámadások miatt a bizonyítottan hatásos kezelés elfogadása sokszor nehézséget jelent a betegek, a szülők vagy a pedagógusok számára is. A hazai forgalomban elérhető pszichostimuláns a methylphenidat, melyet 10 mg-os tabletta formájában írhat fel a hiperkinetikus zavar kezelésében jártas gyermekpszichiáter. A gyógyszert napi két-három alkalommal 0,3-0,6 mg/tskg adagban adjuk, pontosan követve a hatást. Hétvégeken vagy a nyári szünetben gyógyszermentes időszakot iktatunk be, ugyancsak szoros ellenőrzés mellett. A triciklusos antidepresszívumok előnyös hatása is régóta ismert és megfelelő módon kivizsgált; alkalmazásuknak inkább a mellékhatások megjelenése szab határt. A szerotonin-vissza-vételt gátló szereket még nem törzskönyvezték a hiperkinetikus zavar kezelésére. Jelenleg több európai országban bevezettek egy újabb, noradrenerg hatású szert azonos javallattal.
Tic-Tourette-szindrómában elsősorban a dopamin-receptorokra ható antipszichotikumoktól (haloperidolum, pimozid) várhatunk tüneti javulást. Az utóbbi időben számos kontrollált vizsgálat történt a korszerű, szelektív szerek gyermekkori alkalmazásával kapcsolatban. A gyógyszeres kezelés beállítása és ellenőrzése a betegségek kezelésében jártas gyermekpszichiáter szakorvos feladata lenne, bár ma számos országban gyermekorvos vagy háziorvos is felírhatja a szert. A hazai körülményeket figyelembe véve javasolnánk, hogy a gyermekorvosok megfelelő képzést követően ún. korlátozott jogosultságot („limited licence”) szerezhessenek a gyermekkori mentális zavarok, de elsősorban a hiperkinetikus gyermekek gyógyszeres kezeléséhez.
Általános terápiás elv, hogy a gyermek, a szülő és a pedagógus együttműködésére támaszkodva tervezzük meg lépéseinket bizonyítottan hatékony módszerek alkalmazásával, mindvégig figyelemmel kísérve a tünetek hullámzó, illetve spontán életkori alakulását is. Elsőbbséget kell adni az alapvető pszichopatológiai jelenségek befolyásolásának, és csak ezt követően kezdhetünk hozzá a kísérőbetegségek, a tanulási és készségzavarok, a hangulati, érzelmi és viselkedészavarok pszichológiai vagy gyógypedagógiai ellátásához.
D #1 Dr.BauerBela

Gyermekkori tic zavarok

Gyermekkori tic zavarok

ebm00686

Alapszabályok

  • Az elhúzódó (2 hónapot meghaladó) tic-ek gyermekpsychiatriai szakvizsgálatot tesznek szükségessé.

Meghatározás

  • A tic zavar ugyanazon izom vagy izomcsoport hirtelen fellépő, ismétlődő és akarattól független görcsszerű rángása vagy hangadási tünete. Fontos, hogy a mozgások és hangok kisülésszerűek, ismétlődőek és nem szabályos ritmusúak, és a tünetek akarattól függetlenek

Osztályozás

  • A tic-ek három csoportba sorolhatók: múló jellegűek, tartósan fennállóak és a Tourette–syndromához tartozóak.
  • A tartósan fennálló tickek és a Tourette–syndroma hátterét azonosnak gondolják, az egyetlen különbség a betegség súlyosságában mutatkozik. Mindkét kórállapot diagnosztikai kritériumához tartozik, hogy a tünetek a beteg 21 éves életkora előtt kezdődnek.
  • Az átmeneti tic-ek okairól alkotott vélemények eltérőek.

Epidemiologia

  • A tartósan fennálló tic-ek előfordulási gyakorisága 4% fölött van.
  • A Tourette–syndroma előfordulási aránya az össznépességben kevesebb, mint 1 %.
  • Az idült motoros tic-ek átlagosan 7 éves kor körül kezdődnek, a Tourette–syndroma ugyanekkor, vagy kicsit későbben. A tünetek többnyire 4–15 éves korban jelennek meg, a Tourette–syndroma azonban már 1 éves életkor előtt is előfordult.

Klinikai kép

  • A tic-ek a testen bárhol megjelenhetnek, rendszerint a fej területén, különösen az arc és a felsőtest izmaiban.
  • A motoros tic-ek leggyakoribb típusai a fej megrántása, fintorgás, a szemöldökök emelése, szemhunyorgatás, az orr ráncolása, a száj megrándulása, a vállak emelése és a végtagok hajlítgatása.
  • A hangadásos tic tünetek közé tartoznak a sóhajtozás, ásitozás, köhögés, szipákolás, morgás, horkantás és ugatás.
  • A hangadásos tic-ek összetettebb tüneteihez tartozik az obszcén szavak és kifejezések váratlan kirobbanása (coprolalia), ami 30%–ban a Tourette–syndromások között fordul elő.
  • A tic-ek általában nagyszámú egyéb magatartási zavarral párosulnak, ilyenek a figyelemzavarok, a tanulási nehézségek, dadogás és egyéb beszédhibák, alkalmazkodási zavarok, kényszeres panaszok és tünetek, pánikrohamok, phobiák stb.

Elkülönítő kórisme

  • Kisgyermekek túlzott mozgásos tevékenysége vagy nyugtalansága
  • Hyperkinesia
  • Enyhe formában megjelenő chorea és athetosis
  • Kényszeres mozgások, melyek cerebralparesissel állnak összefüggésben (Lásd: ebm00748)

A tic-ek háttere

  • A tic-ek hátterét individualpsychologiai, családpsychologiai, valamint biologiai tényezőkkel próbálták megvilágítani.
  • A Tourette–syndromát örökletes, egyetlen–génes zavarnak tartják. Becslések szerint a népesség 1.2%–a hordozza ezt a gént, és ezen személyek felénél jelennek meg a tünetek valamilyen formában.
  • Ezenkívül a Tourette–syndromában szenvedő tic-elő személyeknél a figyelemzavarok 10–szer, az alkalmazkodási zavarok 17–szer, a pánikrohamok 13–szor, a depressio pedig 11–szer gyakrabban fordulnak elő, mint az ebben a syndromában nem szenvedőknél.
  • Az örökletességen kívül feltehetően egyéb tényezők is elősegítik a tünetek megjelenését. Sérülékeny személyekben különösen a szorongást okozó helyzetek és az érzelmi megterhelések fokozzák a tüneteket.

Kezelés

  • A tic-ek és a Tourette–syndroma lefolyása nagymértékben változó lehet. Spontán remissiók előfordulnak, de a panasz néhány hónapig is fennállhat. Támogató és tájékoztató beszélgetések a gyermekkel és a szülőkkel egyértelműen jó hatásúak. Hosszabb ideig fennálló panasz esetén szakvizsgálat és kezelés indokolt.
  • A nehéz eseteket psychotherapiával és gyógyszerrel lehet kezelni. A kezelés megkezdése előtt a kórismét alapos gyermekpsychiatriai és psychosocialis vizsgálattal kell megerősíteni, neurologiai kivizsgálással kiegészítve.
  • A lehetséges psychotherapiák közül a legjobb eredményt a magatartási therapiák adták. A therapia mellett a megfelelő tájékoztatás, tanácsadás és vezetés nélkülözhetetlen.
  • Gyógyszeres kezelésként haloperidolt és pimozidot alkalmaznak. A tic-ek kezelésére clonidint is alkalmaztak, de nem bizonyult olyan hatékonynak, mint az előbb említett szerek.
  • A gyógyszerelés megkezdése előtt a tic-elő gyermeket gyermekpsychiater által vezetett kivizsgálásra kell küldeni, a gyógyszerelés pedig gyermekpsychiater ellenőrzése mellett történjék.
#1 Dr.BauerBela

VELESZÜLETETT FEJLETLENSÉGE A SZÁJZUG IZOMZATÁNAK


VELESZÜLETETT FEJLETLENSÉGE A SZÁJZUG IZOMZATÁNAK.Oka ismeretle. ■ Az alsó ajak az egészséges oldal felé húzódik . ■ A homlok, a nasolabialis és a szemhéjak nem érintettek, és ez megkülönbözteti azt az arcbénulástól. Moebius-szindróma többnyire kétoldalú.


#1 Dr.BauerBela