Előre
hadd mondjam meg, hogy az alapigéül fölvett bibliai versnek most csak a
legutolsó két szaváról akarok beszélni. Erről: “legnagyobb a szeretet”.
Anyák napját ünnepelik ma hazánkban országszerte. Sok szó esik ma
mindenfelé az anyai szeretetről. Mindenkinek a szíve tele van drága
emlékekkel, élményekkel a múltból és a jelenből, mindenki tudna valami
meghatót, szépet elmondani, hogyan tapasztalta meg életében édesanyja
szeretetének az éltető melegét... Hadd mondjak el én is most egy ilyen
történetet, amit úgy olvastam valahol.
Egy reggel egy kis fiú egy kis papírdarabot tett édesanyja tányérja
mellé. Anyja alig akart hinni a szemének, amikor elolvasta rajta: “Mama
tartozik nekem: kifutó szolgálatokért 1 Ft, jó viselkedésért 1,50 Ft, a
múltkori számtan ötösért 2 Ft, egyéb szolgálatokért 2 Ft, összesen: 6,50
Ft.” Anyja elmosolyodott, de nem szólt semmit, ebédkor pedig odatette a
kisfiú tányérja mellé a számlát a 6,50-el. A kisfiú szeme felragyogott.
De volt ott egy másik számla is, amelyen ezt olvasta: “A fiú tartozik
mamának: szeretetért 0 Ft, hosszú betegségben való ápolásért 0 Ft,
cipőért, ruháért, játékért 0 Ft, étkezésért és fűtött szobáért 0 Ft,
összesen 0 Ft.” Könny szökött a kisfiú szemébe, átölelte anyját, kicsi
kezét a 6,50-nel az anyjáéba tette és ezt mondta: “Vedd vissza ezt a
pénzt mama, hadd szeresselek és hadd tegyek meg neked mindent ingyen.”
Igen, valahogyan ilyennek kellene lenni a szeretetnek. És bizony jó
lenne, ha a mindig csak követelni tudó szeretet megcsendesülne és
megszégyenülne olykor ez előtt a szeretet előtt, amelyik mindig csak ad,
ad, mégpedig mindent - ingyen!
Legnagyobb a szeretet! Hadd mondjam így: a legnagyobb, amit egy ember
a másik embernek adhat, akár szülő a gyermekének, akár a gyermek a
szülőjének, vagy bárki másnak: a szeretet! A szeretet az egészséges élet
életeleme. Mint ahogyan a harag és a gyűlölet valósággal öl, úgy a
szeretet valósággal éltet! Ezt különben még az állatokon is
kikísérletezték. Egy kis kecske ikerpárral történt egy ilyen kísérlet.
Az egyik kis kecske az anyakecskével járt a mezőn, a másikat pedig egy
ólban tartották, megadva neki mindent, amire szüksége volt és csak akkor
engedték ki onnan, amikor ott volt az ideje, hogy az anyakecske
megetesse. Az egyik kecske gyönyörűen fejlődött, makk egészséges volt,
vidám, örvendező, a másik pedig sorvadt, gubbasztott és végül kimúlt.
Megvizsgálták: semmi organikus elváltozást nem lehetett megállapítani
rajta. Megismételték a kísérletet, másik két kis kecskével. Az eredmény
megint ugyanaz lett. Megint kimúlt az a kecske, amelyiket az ólban
őrizték, pedig minden vitamint megkapott, éppen úgy, mint a másik. Nem
volt beteg, mégis elpusztult.
Most forgatnak Hollandiában egy érdekes filmet. Gazdag szülők
gyermekéről van szó benne. A kisfiú mintaszerű nevelést kap.
Kifogástalanul öltözködik, orvosi előírás szerint kapja meg az összes
vitaminokat A-tól D-ig, meg a vakcinákat. Mindenféle játéka megvan, amit
csak kíván. Otthon minden pontos időbeosztás szerint megy. A szülők
abszolút korrekt emberek, csak keveset vannak otthon. Egy délután,
amikor a gyermek hazajön az iskolából, kis levélkét talál az asztalon:
az uzsonnád a konyhaasztalon van, ahogy szokott. Megeszi, előszedi,
játékait. Majd kis idő múlva elalszik a sok kirakott játék között.
Esernyőről álmodik. Amikor szülei hazajönnek, fölijed álmából: jaj, mit
szólnak ehhez a rendetlenséghez itt a padlón?! Kioson az előszobába,
kinyitja az ajtót, kifut rajta, bolyong az utcákon, meglát egy
kirakatban egy esernyőt, bemegy, egy óvatlan pillanatban ellopja és
boldogan sétálgat tovább az esernyővel. Majd a rendőrség elé kerül az
ügy. Remekül gondozott gyerek és mégis halálosan szerencsétlennek érzi
magát.
Vajon miért pusztult el az az egyik kecske? Mert nem kapott anyai
szeretetet! Miért lopta el az a jól nevelt gyermek az esernyőt? Mert
mindent adtak neki, csak szeretetet nem! A szeretet az első számú
vitamin, amit az emberi természet semmiképpen sem tud nélkülözni.
Szakértők szerint a büntetőbírák munkája körülbelül az egyötödére esne
vissza, ha minden ember kapna igazi szeretetet. A legtöbb gonosztevő
életéből hiányzik a legfontosabb éltető erő: a szeretet. Nem kapott
szeretetet! És akkor hiába kapott bármi egyebet, jó nevelést, diplomát,
hatalmat, szerelmet, a legnagyobbat nélkülözte. Mert “a legnagyobb a
szeretet”!
Ha ez igaz, hogy tudniillik a legnagyobb, amit egyik ember a másiknak
adhat: a szeretet, akkor ebből az következik, hogy a legnagyobb, amit
egyik ember a másik ellen véthet, az, ha nem adja meg a szeretetet. Mi
ugyanis, jóravaló, tisztességes emberek, azzal követjük el a legtöbb és
legnagyobb bűnt, hogy elmulasztjuk egymást szeretni. Az irgalmas
samaritánus példázatának ez a legfájdalmasabb vádja ellenünk. Az a pap
meg lévita nem követtek el semmi aktív gonoszságot a felebarátjuk ellen,
amikor továbbsiettek, nyilván éppen a templomba, istentiszteletre. Csak
elmulasztották szeretni a felebarátjukat, valamint nem tettek meg és ez
a borzasztó! És amit mi naponta így elmulasztunk megtenni otthon a
család körében, vagy a kollegák között, vagy itt az egyházban, az
egyenesen borzasztó. Ettől a mulasztástól hűl ki a világ, nyomorodik meg
a házasélet, idegenednek el egymástól szülők és gyermekek, válik
kietlenné és nehézzé az egész élet. Pedig tulajdonképpen még semmi aktív
gonoszság nem történt, csak hiányzott a legnagyobb: a szeretet.
Ha az a pap, meg lévita azzal védekezne, hogy “én nem bántottam, én
egy ujjal sem nyúltam hozzá...” - talán azt mondá neki Jézus: Éppen ez a
baj! Éppen ez a bűnöd, ez a negatív magatartás. Éppen ez a “nem” lett
volna az oka egy szerencsétlenül járt ember halálának, ha valaki mégis
meg nem könyörült volna rajta. Igen, az embertelenségnek nemcsak durva
formája van, hanem illedelmes formája is. Nemcsak azok a rablók
viselkedtek embertelenül ott a példázatban, akik hozzányúltak az
embertársukhoz, hanem éppen olyan embertelenül viselkedett a pap és a
lévita is, akik egy ujjal sem nyúltak hozzá. Mert a legfőbb emberi
méltóságunk az, hogy szeressük a másik embert. A negatív ember, aki nem
gyűlöl ugyan senkit, de nem is szeret, mert közömbös másokkal:
embertelen ember! Egy ember nemcsak agyonütni tudja a másik embert,
hanem agyonhallgatni is, agyon negligálni, hagyni agyonfagyni a maga
elhagyatottságában, szomorúságában, bajában. Ennyire "legnagyobb" a
szeretet, hogy nélküle nem is élet az élet, pokollá válik a világ, mert a
pokol nem is egyéb, mint szeretet nélküli létforma, egy olyan létezés,
amiből teljességgel hiányzik a szeretet.
Tehát legnagyobb a szeretet! De nem akármilyen szeretet! Mert ez a
hatalmas szó is: szeretet, devalválódott. Olyan sok mindenre használják,
hogy az ember szinte zavarba jön: mi is hát a szeretet? Mert nyilván
más dolog, amikor azt mondom, hogy szeretem a krémes-rétest, vagy
szeretem az édesanyámat, vagy szeretem az ellenségemet is. Rengeteg
sokféle érzés van az emberben, amit mind ezzel a szóval fejezünk ki:
szeretet. Ez alá a gyűjtőfogalom alá tartozik a szexualitás, a szülői
szeretet, a barátság, a felebaráti szeretet, a kollegialitás, a
kultúrvágy, a tudományok szeretete, szeretet az Isten iránt... Mire
vonatkozik az, hogy legnagyobb a szeretet? Azt hiszem, mindennek, amit
szeretetnek szoktunk nevezni, a legmélyebb alapjára, mindenféle
úgynevezett szeretetnek a legmélyebb gyökerére. Tehát a szülői
szeretetnek, meg a házastársi szeretetnek, meg a barátságnak, meg az
Isten iránti szeretetnek is a legmélyebb gyökerére.
Az a baj, hogy mi még mindig csak a görög filozófiai gondolkodás
szerint értjük ezt a szót: szeretet. Platón szerint a szeretet lényege a
csodálat és a vágyakozás. Így csodálja például egy fiatalember egy
leánynak a szépségét és vágyakozik utána, tehát szereti. Így persze nem
lehet szeretni például az ellenséget. Jézus azonban mélyebbre viszi a
szeretet gyökerét. Nála a szeretet nem vágyakozás és csodálat, hanem
készség a szolgálatra és az áldozatra. Mindenféle szeretetnek a gyökere
tehát sokkal mélyebben van, mint az érzelmi életünk, vagy a kedélyünk
hullámzása, ez a gyökér tehát a szolgálatra és áldozatra való készség!
Ezért válhat Jézusnál a szeretet egyenesen paranccsá: Szeresd
felebarátodat... sőt még az ellenségedet is! Nem azt jelenti ez, hogy
nekünk meg kell csodálnunk az ellenségünket, vagy gyönyörködjünk benne,
mint a saját kicsi gyermekünkben, vagy vágyakozzunk utána, mint a
szerelmesek egymás után, hanem azt, hogy még az ellenségünk számára is
legyünk készek a szolgálatra és az áldozatra.
Ez az első számú vitamin. Ez a szeretet a legnagyobb! Ez az alapja, a
gyökere mindannak, amit szeretet szóval szoktunk jelölni: a szülői
szeretetnek, a barátságnak, a szerelemnek is, a kollegialitásnak is, az
Isten iránti szeretetnek is. Enélkül a szeretet nélkül válik a világ
kibírhatatlanná, még ha valaki a szerelem óceánjában utazik is. Viszont
ha csak egy kicsit is ismerjük önmagunkat, meg kell állapítanunk, hogy
éppen ez a szeretet, ez a vitamin az, ami teljességgel hiányzik
belőlünk. Mert ez nem az a bizonyos “olcsó” szeretet, amit mi
produkálunk szeretet címén. Mi redukáltuk a szeretetet, és lett belőle
az, hogy tetszik nekem, kedvesnek találom. Mi leszűkítettük a felebarát
fogalmát azokra, akikről tudjuk, hogy barátaink, lelki társaink, hasonló
gondolkodású atyafiaink. Mi akkor szeretünk valakit, ha méltónak
tartjuk rá, vagy ha megfizeti a szeretetünket viszontszeretettel. Ez az
az olcsó szeretet! Nem kerül semmibe. Semmi áldozatba, semmi
önmegtagadásba. Mitőlünk csak ilyen szeretet telik.
Az a másik, az a “drága” szeretet, és amire Jézus buzdít, az nem
földi produktum, nem itt terem. Azt az első számú vitamint egy másik
világból kell behozni, az a szeretet importcikk e földön. Mert az az
Isten szeretete! De az a vigasztaló, hogy ez a behozatal már megtörtént.
Mert amikor Mária és József a kisgyermeket belefektette a jászolba,
akkor ez a szeretet lett testté ott. Jézusnak az egész élete egy nagy
szolgálat és áldozat volt. Ő éppen azt a szeretetet testesítette meg,
amelyik csupa szolgálat és áldozat a méltatlanok, a bűnösök, az
ellenségek javára. Minden csepp vér, amelyik ott a kereszten alácsurgott
a Golgota porába, ennek a szeretetnek a végtelen súlyával volt teljes.
Jézus importálta a földre azt a legnagyobbat, azt a legfontosabbat, ami
nélkül nem lehet megélni, ami nélkül csak megfagyni és elkárhozni lehet:
az isteni SZERETETET!
Ha valaki most igazán tud örülni annak, hogy Isten Jézusban őt
egészen a keresztfának a haláláig szerette - szeretetre méltatlan
voltának ellenére is -, tehát aki bebocsátja magába Isten szeretetét, az
többé nem fogja furcsának és lehetetlennek tartani Jézusnak ezt a
parancsát: “Szeressétek még ellenségeiteket is!” és “Szeressétek
egymást, amiként én szerettelek titeket!” Aki Istennek ebből a “drága”
szeretetéből él, az maga is megtanul “drágán” szeretni! Az örül, ha
adhat valamit másnak is abból a végtelen drága szeretetből, amit ő is
olyan nagy bőséggel kapott!