Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2016. október 2., vasárnap

HALÁLOS FÉLRENYELÉS



Halálos félrenyelés
Valóban a torkán akadhat valakinek a falat? Mi teendő, ha valaki fulladozik, s úgy tűnik, a légúti akadály miatt nem kap levegőt? Gyorsan kell cselekedni, a teendőket gyorsan megtanulhatja bárki!
A levegő útja
A levegő a szervezetbe két módon juthat be, az orr-, illetve a szájnyíláson keresztül. A két üreg a garatban egyesül, ami egyúttal a légutak és a táplálék útjának kereszteződési helye is. Míg a garatig a szájüreg előrébb, az orrüreg hátrébb helyezkedik el, addig a garatot követően a légcső lesz elől, míg a nyelőcső hátul. Így tehát a táplálék és a levegő útja kereszteződik. A helyes irányt a gégefedő fogja biztosítani, amely nyeléskor zárul, így a táplálék a nyelőcsőbe kerül, míg légvételkor nyitva van, így a levegő a légcsőbe áramlik. Félrenyeléskor a táplálék a tápcsatorna helyett a légcsőbe kerül. A légutak legszűkebb része a hangrés, általában itt szorul meg az idegen anyag.
A légút elzáródás tünetei
A légutak elzáródásának belső és külső oka egyaránt lehet. A gyors és szakszerű beavatkozás életmentő. A félrenyelés aránylag gyakran előforduló probléma, főleg kisgyermekek és idősek körében. A légúti akadály szűkíti, vagy akár azonnal elzárja a levegő útját. A beteg megpróbál köhögni, torkához kap, kezdetben sípolva veszi és fújja ki a levegőt, 1-2 perc múlva egyáltalán nem tud lélegezni. Félrenyelés során a beteg nem kerül rögtön a földre, nem ájul el, hiszen oxigén nélkül 1-2 percet kibírunk, éppen ellenkezőleg, küzdeni próbál. Ha nem tudja kiköhögni az akadályt jelentő idegen anyagot, akkor csak a gyors és hatékony külső segítség mentheti meg.
Légúti akadály eltávolítása felnőttek esetén
Szólítsuk fel a beteget köhögésre. Ha az elzáródást okozó anyag nem távozott, először próbáljuk meg kézzel elérni és kivenni az akadályt. Amennyiben ez nem sikerül, akkor ne próbálkozzunk tovább, hiszen akár mélyebbre is nyomhatjuk.

A továbbiakban tenyerünkkel üssük meg a beteg lapockáját egymást követően ötször, határozottan, de nem erősen. Ezzel köhögési ingert váltunk ki, mely erős légáram, így kimozdíthatja a fulladást okozó anyagot, ha az öt ütés bármelyike sikeres, akkor további ütésre nincs szükség. Ha nem jártunk sikerrel, alkalmazzuk a Heimlich-féle műfogást, más néven alkalmazzunk hasi lökést egymást követően maximum ötször. A beteg háta mögé állva keressük meg a szegycsontját, a szegycsontja alatt egyik kezünket szorítsuk ökölbe, másik kézzel öklünket megfogva hirtelen lökést gyakorlunk a rekeszizom alatti területre, benyomjuk, majd felrántjuk kezünket. A beavatkozás lényege, hogy a rekeszizmot felnyomva növeljük a mellkas nyomását, ezáltal az idegentest kilökődik az elzárt légútból.


A műfogás fekvő (eszméletlen) sérülten is elvégezhető. Ebben az esetben helyezkedjünk a beteggel szemben, öklünket helyezzük a szegycsont alá, majd először lefelé, aztán felfelé gyakoroljunk nyomást. A Heimlich-féle műfogás esetén körültekintően kell eljárnunk, mert sérülhetnek a környező szövetek, szegycsont- és bordatörés, súlyos esetben akár rekeszizom sérülés is bekövetkezhet. Sikertelenség esetén újabb öt háti ütés következik.
A Heimlich-féle műfogás gyermeken nem alkalmazható!
Légúti akadály eltávolítása gyermekeknél
Gyermekeknél (3-4 éves korig) a Heimlich-féle műfogás nem alkalmazható.
 A légúti akadály eltávolítására több lehetőség is van. Először próbáljuk kézzel eltávolítani az idegentestet. Sikertelenség esetén csecsemőnél a gyermeket bal alkarunkra fektetve a csecsemő arcát a kezünkben tartva jobb kézzel háti ütéseket alkalmazunk ötször egymást követően. Sikertelenség esetén lélegeztetést próbálunk. Csecsemőnél nagyobb gyermek esetén amennyiben kézzel nem sikerült eltávolítani a fuldoklást okozó anyagot, fektessük a beteget hason ülő helyzetünkben a combunkra, ezt követően háti ütéseket alkalmazunk.
Mit tesznek a kiérkező mentők?
A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi tennivalók csak nagy általánosságban igazak, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet.

Elhúzódó esetben - akár a mentők kiérkezése előtt - a beteg eszméletlenné válhat. Amennyiben műfogással a légúti idegentest nem távolítható el, akkor eszközzel (laringoszkóp) fel kell tárni a hangrést, és speciális idegentest-fogóval lehet kivenni. Szükség esetén a minden mentőautóban megtalálható váladékszívó készülék segítségével tisztíthatók tovább a légutak. Az idegentest beékelődése és egyéb módon való eltávolítási nehézsége esetén felmerül a helyszíni gégemetszés lehetősége.
 Az idegentestek döntően a hangrésbe szorulnak be, gégemetszés során a gégeporc, tehát a hangszálak alatt kerül sor a bőr, illetve a porcok közötti szalagok bemetszésére. Így a levegő számára áramlási lehetőség nyílik meg, melyet eszközzel lehet biztosítani.

Utolsó lehetőségként meg kell kezdeni a beteg újraélesztését. Ugyanis meg van arra az esély, hogy lélegeztetéssel mélyebbre juttathatjuk az idegen testet, így felszabadul az egyik tüdőfél és lehetőség nyílik a légvételre.
#1 Dr.BauerBela

2016. október 1., szombat

HALO ANYAJEGYEK KÉPEKBEN



A halo anyajegy,egy fehér gyűrű, egy megszkott anyajegy körül.Sutton anyajegynek is nevezik.
Halo anyajegyek nem ritkák, és általában mindkét nemü  gyermekeknél és fiatal felnőtteknél észleljük

1-



2-



3-



4-



5-



6-



 
#1 Dr.BauerBela

Téli utazási tippek babával, kisgyerekkel



Téli utazási tippek babával, kisgyerekkel

 Utazni mindenki szeret, főleg nyáron. Számtalan kikapcsolódási lehetőség van azonban a téli, hűvösebb időben is, viszont érdemes figyelembe venni egy-két szempontot az úti cél kiválasztásakor, főleg, ha pici baba vagy kicsi gyerek is van a családban.
 Autóval, repülővel vagy busszal vágjunk neki a téli utazásnak, ha kisgyerekkel indulunk útnak?
Egy babás téli kirándulásnál, utazásnál még több előkészületre van szükségünk, de megéri, mert a kisbabának jót tesz a friss és tiszta levegő, a nagyobb gyerekeknek pedig a mozgás és a változatosság. Ha tehetjük, akkor hosszabb útra télen minimum öt-hat hónapos babával induljunk, a nagy hőmérséklet különbségek miatt (például az autó és a megállóknál a kinti levegő), sokszor kell vetkőztetni-öltöztetni. A legjobb közlekedési eszköz egy kisbabával télen is az autó, mivel sok minden elfér benne, és alkalmazkodhatunk a baba igényeihez.
Repülőre nyilván akkor érdemes szállni, ha hosszabb útra, esetleg egzotikusabb, melegebb helyre indulunk, de lehetőség szerint akkor is csak öt-hat hónapos kortól.
A busz kevésbé rugalmas és kevesebb holmit tudunk vinni, ezt akkor válasszuk, ha megbízható céggel utazunk. Télen ugyanis előfordul, hogy nem fűtenek eléggé a buszon, vagy épp fordítva: elviselhetetlen meleg van. 

Mit javasolsz, hogyan kössük le a gyerekek figyelmét az út alatt?
Hosszabb út alatt külön feladat a kisbaba, gyerek szórakoztatása. Vigyük a kedvenc játékait, de a legjobb ha ezt kevés eszközzel próbáljuk megoldani: énekléssel, CD-vel, mesével, később a külvilág megfigyelésévelSzenvedélyes utazóként fontosnak tartom, hogy maga az utazás is élmény legyen, és a gyerekek is ezt érezzék. Idővel azt is jó, ha megtanulják, hogy az utazás alatt vannak időszakok, amikor magukat kell elfoglalniuk, Anyának is nehéz 6-7 órán keresztül felváltva büfésnek és animátornak lennie.

Mit érdemes figyelni a téli szállás kiválasztásakor és mire kell rákérdezni mielőtt döntünk?
A téli szállások kiválasztásánál különösen figyeljünk arra, hogy legyen játszószoba, vagy bármilyen benti foglalkoztató a nagyobb gyerekeknek, ugyanis a kerti játszóterek ilyenkor gyakran használhatatlanok. Kérdezzünk rá a fűtésre is: kisebb sípanziókban napközben visszaveszik a fűtést, mert a vendégek jó része nincs a szálláson, ez viszont kisbabával nagyon kellemetlen lehet. További fontos szempont, hogy mivel télen több időt töltünk a szálláson, legyen elég hely a benti játékra, legyen közösségi helyiség, és a kisbaba is tudjon mászni, járkálni. Ehhez elengedhetetlen a valóban bababarát szállás:lépcsőknél leesésgátlók, padlószőnyeg és nem hideg padló, konnektorvédők. Még nem mászó babának vihetünk egy vastag játszószőnyeget, amit akár egy pokrócra vagy paplanra terítve használni tud.

Milyen téli programokat ajánlunk nagyobb gyerekekkel?

Már járó gyerekkel igazán jó móka a hóemberépítés, szánkózás, hógolyózás, csak arra kell vigyázni, hogy itthon kipróbált valóban vízálló nadrágja és csizmája legyen. Ezt azért emelem így ki, mert sokszor előfordul, hogy az itthoni egy centis hóban nem ázik be a cipő, ám amikor elutazunk a hegyekbe és a gyerkőc tényleg térdig mászkál a hóban, akkor már gond van a cipővel. Egy kis faluban pedig nem sok esély van a kisméretű ruhadarabok beszerzésére:-)
Még indulás előtt érdemes kinézni a környéken a gyerek számára is érdekes benti programokat, környékbeli játszóházat, művelődési házban foglalkozásokat, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az idő nem lesz kegyes hozzánk
Ha tehetjük, érdemes olyan szállást választani, ahol van medence, fürdési lehetőség, vagy a közelben van élményfürdő.

Ha télből nyárba utazunk, mire érdemes odafigyelni?
Ha télből a nyárba utazunk, figyeljünk a réteges öltözködésre, amitől érkezéskor megszabadíthatjuk a babát, illetve arra, hogy a bőrét még a szokásosnál is fokozatosabban tegyük ki a napsütésnek. Arról is érdemes tájékozódni, hogy a délelőtti órákban, illetve este mennyire hűl le a levegő ilyenkor, hiszen ez is befolyásolhatja azt, hogy mit viszünk.

Milyen úti okmányok szükségesek a kicsiknek?
Ez internetes fórumokon örök vita, sőt még okmányirodákban is adnak kissé ellentmondó tájékoztatást. A lényeg, hogy az Európai Unió országaiba, csakúgy mint a felnőttek, a gyerekek is utazhatnak személyivel.  Ezt akkor igényeljük, ha az EU-n kívülre is tervezünk utazást. . Síbérlet vásárlásakor, gyerekkedvezmények igénybevételénél is fontos, hogy igazolni tudjuk, hogy a gyerekünk jogosult rá.
A végére a másik örökzöld, a biztosítás kérdése. Érdekes, hogy sokan a fél háztartást felpakolják a babás utazáskor, de a biztosításra csak legyintenek “most arra a pár napra felesleges” – felkiáltással. Erre mindig az a válaszom: “Akkor jó, ha megkötöd és felesleges.” Vagyis mindenki egészséges és épségben hazatért. A kicsik azonban a megváltozott környezetben sokkal jobban ki vannak téve egy hirtelen láznak, fertőzésnek, esetleg esésnek, törésnek, ezért nagyon fontos a biztosítás. A legtöbbször a TAJ kártya külföldi megfelelője, az ingyen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártya is elég (OEP megfelelő fiókjában igényelhető), ha az EU-n kívülre utazunk akkor pedig kössünk a gyerekre (és magunkra is!) biztosítást.

És végül: Milyen babaruhákat, kiegészítőket vigyünk a téli utazáshoz?
A legfontosabb, hogy mivel utaztok, hiszen a jármű kapacitásától függ, hogy mennyi holmi fér be. Fontos tájékozódni, hogy van-e mosási lehetőség – főleg, ha hosszabb időre utaztok – valamint, ha medencés szállásra mentek, akkor nem szabad elfelejteni a fürdőzés kellékeit sem. Ha téli sportolás a program, akkor pedig a sportszereket, kiegészítőket is össze kell pakolni. Ezek is befolyásolják a bepakolnivalók mennyiségét.Hogy milyen ruhákat, mennyit érdemes elvinni magatokkal a pici babának, kisgyereknek egy téli utazáshoz, ITT találtok egy ingyenesen letölthető listát ami segítségetekre lehet!
#1 Dr.BauerBela

Mibe öltöztessem a babát, kisgyereket ősszel?



Mibe öltöztessem a babát, kisgyereket ősszel?
 Bár az idei szeptember nem a klasszikus őszi időjárást hozta, de most már érkeznek a hűvösebb őszi napok. Mind a kisebb, még kevesebbet mozgó babákra, mind a nagyobb örökmozgókra igaz ebben az évszakban is a réteges öltöztetés. De milyen praktikus ruhadarabokat adjatok rájuk?
A lakásban:
Amíg nincs fűtésszezon, addig a kevésbé mozgó, még sokat fekvő babákra legcélszerűbb egy hosszú ujjú body-t adni egy kantáros rugdalózóval, vagy egy rövid ujjú body-t egy kezes-lábassal. Aki a nadrágokat kedveli: az is jó megoldás, ha egy nem gumis derekú pamutnadrágot adtok a babára, zoknit, hosszú ujjú body-val. Éjszakára pedig a hosszú ujjú body-hálózsák kombináció a legjobb.

A szabadban:
A hosszú ujjú body-ra, ha rugdalózót adtatok, akkor arra még húzzatok egy vastagabb pulóvert; a kapucnis akkor praktikus, ha a kapucnit össze lehet húzni és meg lehet kötni, mert így a sapkát is helyettesíti. Ha kapucni nélküli pulcsit használtok, akkor a babára adjatok egy, a fülét is védő pamutsapkát és egy vékony takaróval még a lábait betakarhatjátok.

Kisgyerek öltöztetése ősszel

A lakásban:
A kúszó-mászó és már járó kisgyerek hamar kimelegszik a mozgásban, ezért a lakásban a legegyszerűbb összeállítás a hosszú ujjú body-harisnya (akkor, ha a lakásban kövön közlekedik)-játszós nadrág-puhatalpú cipő/benti cipő kombináció. Egy vékony kardigánt, vagy esetleg mellényt adhattok rá, amit bármikor le lehet venni, ha nagyon melege lenne.Nektek is mindig kitakarózik a gyerkőc éjszaka? Akkor az a legegyszerűbb, ha a hűvösebb őszi éjszakákra hosszú-ujjú body-t, vastagabb anyagból készült kezes-lábas (lábfejes) pizsamát adtok rá. A hálózsákok is jó ötlet, csak akkor olyat válasszatok, amelynek alul ki van hagyva a lábak helye, ilyenkor hosszú zoknit érdemes a gyerekre adni, vagy harisnyát.

A szabadban:
Az örökmozgó gyerekekre ősszel érdemes hosszú ujjú body-t adni, vagy trikó-póló kombinációt, erre egy pulóvert. Ha van vastag, esetleg bélelt kardigán, akkor elég az is a body-ra, vagy pólóra, ha nincs, akkor dzsekit vigyetek magatokkal. Kúszó-mászó gyerekre mindenképp adjatok harisnyát a nadrág alá és úgy engedjétek a fűre, vagy a homokozóba.Pamut vagy horgolt/kötött sapka, baseball sapka legyen nálatok, mert ha erősebb szél fúj, akkor kell a gyerkőcre.
Kapucnis pulcsi: babakocsiban ülő gyerekre nem praktikus, mert ahogy nézelődik, mindig leesik a fejéről; szaladgáló gyerekre pedig csak olyan kapucnist adjatok, amit össze lehet húzni az álla alatt, így sapkaként is tud funkcionálni.
Cipő: az olyan gyerekekre, akik még nem mennek biztosan és gyakran visszamennek mászó pózba, mindenképp olyan cipőt adjatok, amit nem sajnáltok, mert a cipő orra bizony le lesz “radírozva”! Szaladgáló gyerekeknél nagyon praktikus nedvesebb időben a gumicsizma, száraz időben pedig az olyan játszós cipő, ami jó talpkialakítású, de nem sajnáljátok. Lehet kapni egy cipőorra húzható orrvédőt is, a cipő állapotáért aggódó szülőknek ajánlom! 


#1 Dr.BauerBela