Főoldal » Weboldal » Hírek » Önkormányzati hírek Hogyan lett Csömörből paradicsomország

Főoldal » Weboldal » Hírek » Önkormányzati hírek Hogyan lett Csömörből paradicsomország Takács László augusztus 20-án elhangzott gondolatait itt olvashatják. Őszinte öröm, hogy ismét itt vagyunk, csodálhatjuk Csömör színpompás népviseletét és kedveskedhetünk azoknak, akik ma is felöltötték ezt. Amíg vannak, akik felveszik-viselik a népviselet ruháit – legalább ünnepnapokon -, addig élő ez a ruházat. Hogyan lett Csömörből paradicsomország A másik része örömünknek, hogy előttünk az új kenyér. Nézhetjük, csodálhatjuk formáját, színét, érezhetjük – élvezhetjük illatát, ízét, elfogyasztva pedig testünk részévé válik. Ha pedig testünk része, testi állapotunk befolyásolója, akkor szellemi munkánk, gondolkodásunk segítője is. Hogy ez mennyire igaz, arra Böjte Csaba testvér története a bizonyíték. Ő mesélte, hogy amikor egy árva gyereket sikerül becsalogatni a dévai Szent Ferenc Kollégiumba, aki fél, neveletlen, vadóc, akkor először jól lakatják őt, megmosdatják, majd ezt többször megismételve jöhet a lélekre hatás, a meggyőzés, a nevelés. Első tehát a biztonság érzete, aztán jöhet a gondolkodás. A táplálék, kiemelten a kenyér, létünk meghatározója. Szimbólummá vált, átvitt értelmezése gyakori a köznyelvben: Addig jó, amíg kenyér kerül az asztalra.., Tiszteld azt, aki kenyeret ad neked…, Kenyeret adtam a gyermekem kezébe….Ezek a kifejezések, remélem valamennyiünk számára értelmezhetőek. Csömörön a kenyérre való előteremtésének, a megélhetés biztosításának a gabonatermelés mellett másik fontos tényezője a paradicsomtermelés volt. Illik erről is beszélnünk és köszönöm Filtkó Endrének az ötletet, hogy erről a dologról is beszéljünk az ünnep kapcsán. A paradicsomot nagyüzemi mennyiségben termelték Csömörön, melyet így augusztus közepétől kezdtek el befőzni hatalmas mennyiségben. A paradicsom finom íze mellett igen gazdag nyers állapotában C – vitaminban, főzés hatására pedig ásványi anyag tartalma felerősödik, ami gyulladásos, daganatos betegségek megelőzésében igen hatásos. Gyermekkoromban, ha valamilyen sérülésünk begyulladt édesanyánk rögtön nyers paradicsomot tett rá este, odakötötte, és a gyulladás reggelre megszűnt, a seb hamarabb gyógyult. A paradicsom híressé tette Csömört. Kicsit ironikus példája ennek, hogy amikor még több kocsiból álló HÉV-szerelvények jártak Csömörre, a kalauz Szabadság-telepen azt kiabálta a megálló neve helyett, hogy Kecsketelep, ugyanis a vasúti töltésen 50-60 kecske legelészett, Csömörön pedig: végállomás – Paradicsomváros vagy Paradicsomország. A Csömörön leggyakrabban termelt paradicsomfajtát, az úgynevezett gerezdes paradicsomot Gubek Mihálytól kaptam a mai alkalomra, aki megőrzött magot ebből a fajtából és a mai napig termeli. (Köszönet érte) Jellemzője, hogy nagyméretű, gerezdes, göcsörtös, de igen lédús, jóízű. Ha gyerekkorunkban a falu határában bóklászva megszomjaztunk, egy-egy ilyen paradicsom levét szívtuk ki, mint ivólét ittuk. Művelésénél fontos volt a palánta megfelelő nevelése, majd a jól felszántott, megtrágyázott földbe való kiültetés. A teljes föld trágyázása, előkészítése után, kapával kis gödröket, fészkeket készítettek, ezeket ismét megtrágyázták, majd visszahúzták rá a földet, kicsit ledöngölve. Ezekbe a fészkekbe kerültek a kiültetéskor egyenként a paradicsompalánták, földet húztak rá, majd megöntözték. Szükség szerint egyszer-kétszer kapálták és rábízták a többit a Jóistenre. A csömöri paradicsomnak nagy felvásárlója volt a helybeli léüzem, ami a mai Trió üzlet mögötti területen működött. Ősztől tavaszig sok csömörinek adott munkát ez az üzem, amely ivólevet és paradicsomsűrítményt készített. A léüzem megszűntével felvásárló céggel kötöttek szerződést a gazdák. Az osztályozott, nem teljesen érett paradicsomot ládákban a Hév-állomáson vagonokba rakták, majd ha a vagon megtelt, külföldre, export áruként vitték. A gerezdes, lének való paradicsomot pedig szintén vagonokba rakták, és a kőbányai konzervgyárba szállították. A gazdák a leadott, lemért áruért itt Csömörön készpénzben kapták a fizetséget a kirendeltség pénztárosától. Hogyan is jutott el hozzánk ez a fontos táplálék? A XVI. század végén Közép-Amerikából az európai hódítók révén jutott Európába a növény, melyet kezdetben csak dísznövényként ismertek és tartottak a legelőkelőbb udvarokban. Első, magyar írásos említés 1649-ből, Pozsonyból származik, de termesztését csak az 1870-es években kezdték meg Dunakeszi környékén. Egy évtized múlva már Budapest környékén, így Csömörön is nagyüzemi mennyiségben termesztették. Így jutunk el oda, hogy ettől kezdve a helybeliek asztalán a házi kenyér, házi zsír, paprika és paradicsom mindennapi eledelként megtalálható. Igazi gasztronómiai élmény, szinte már paradicsomi állapot. Eredeti azték nevét őrzi több európai nyelv a tomato szóval, vagy annak változatával ( pl. francia, német, angol, orosz), olasz nevén pedig pomodoro – aranyalma. Magyar nyelven először paradicsom almája névvel illették, amiből mára a paradicsom maradt meg. Érdekes, hogy a magyar nyelvben az édenkertnek, Ádám és Éva kiűzetés előtti lakhelyének, a túlvilágnak neve is egyben. Éden: babilóniai eredetű szó, amit a héber nyelvben is megtalálunk -gyönyörűséget jelent. A későbbi latin szó - paradisus -már a magyar nyelvben is megmaradt paradicsomként. Itt éltek az ősszülők, békében, harmóniában önmagukkal és környezetükkel, mindaddig, míg a bűnbeesés és kiűzetés meg nem történt. Utódaikra a küzdelem várt, ami gyakran ellentétbe, viszályba, rivalizálásba és háborúkba torkollott. Az emberiség elvesztette az Édent. Visszahozható-e, újra teremthető – e a paradicsomi állapot? Illyés Gyula: Az éden elvesztése című művének egy részlete így szól: „….a küzdelem(jó és rossz között) egyre keserűbb, s a legnagyobbak is azt mondják, döntőre kerülhet. Mégpedig épp a rossz felé most. És mi fordíthatunk rajta? Mi, méhek a sasok csatáján? Te egyszerű baka, nem lőhetsz oda, ahol az ellenség vezérkara fészkel; tüzérségével sem versenyezhetsz. De nem igaz, hogy nem te voltál, egyszerű gyalogos, a legfontosabb mindenkor minden hadjáratban. Az vagy ma is. Mi volt épp a legutolsó háború tapasztalata? Hogy mindenki, mindenki, de mindenki hadviselő. Hogy tehát nem harcolhatunk – ez megint a gyávaság szava. Hogy harcunk úgyis hasztalan – ez meg a kibúvás szava; az emeletes gyávaságé. Kettőt sem kell lépnünk, két lépcsőt sem, s az a rossz, az ős ellenség ott van. #1 Dr.BauerBela

---

Gyermekbalesetek a szünidőben: a biztosítások széles körben fedezik az anyagi következményeke

Gyermekbalesetek a szünidőben: a biztosítások széles körben fedezik az anyagi következményeket 2020.07.15. A nyári szünidőben otthon és a táborokban is megnő az esély a gyermekbalesetekre, de a közúti gyermekbalesetek harmada is a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. Hazánkban az állam az alapvető ellátást biztosítja az ilyen balesetek esetén, azonban a piacon elérhető gyermekbiztosítási termékek az államinál nagyobb kockázati kört fednek le és nagyobb összegű kárkifizetést tesznek lehetővé – emlékeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége. Az elmúlt évek statisztikái szerint évente 100–135 gyerek hal meg baleset következtében, és átlagosan félmillióra tehető azoknak a száma, akiket kórházban látnak el balesetből eredő sérülés miatt. Tekintettel a mintegy 2 millió 18 év alatti gyermekre ez azt jelenti, hogy négy évente minden gyermek valamilyen sérülés miatt orvoshoz kerül. Az évente közel 1500 közlekedési balesetet szenvedő tizennégy év alatti gyermek jelentős részével a nyári szünetben történik meg a baj, a statisztikák szerint elsősorban a 3-6 és a 10-14 éves korosztály a leginkább veszélyeztetett. A fiúk kicsi korban kétszer, serdülőkorban háromszor gyakrabban szenvednek balesetet, mint a lányok. A nem egyszer tragédiába torkolló esetek a közlekedési balesetek mellett a legtöbbször fulladás, égési sérülések, a magasból történő leesés vagy éppen mérgezés következményei. Egy súlyosabb baleset, bonyolultabb műtét vagy tartós egészségkárosodás nem csak fizikailag és érzelmileg jelent terhet, de anyagilag is. Egy-egy sérülés esetenként akár százezres költséggel is járhat, a szülőknek ilyenkor betegszabadságot is ki kell venni. Biztosítással ugyan nem tudjuk megelőzni a bajt, bekövetkezése esetén mégis számos kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Ha lehet, akkor nyáron a balesetbiztosítások szerepe még jobban felértékelődik, hiszen az óvodák és iskolák bezárásával a gyerekek még több időt töltenek szabadidős sporttevékenységgel, vízpartokon. Immár 17 éve, az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. (VIII. 14.) kormányrendelet alapján minden 3 és 18 év közötti gyermeknek alanyi jogon jár állami balesetbiztosítás, amely otthon, az óvodában, az iskolában történt, utazás során bekövetkező balesetekre nyújt fedezetet az év minden napján. A szolgáltatások köre és a fedezeti szint azonban limitált. Igénybe vételének lehetőségeiről a https://mabisz.hu/altalanos-gyermek-es-balesetbiztositas/ oldalon lehet bővebben tájékozódni. Az állami balesetbiztosítás mellett több biztosító kínál akár már néhány ezer forintos éves díjért az államinál nagyságrendekkel magasabb biztosítási összeget tartalmazó termékeket. Ezek a biztosítások nemcsak a gyermek 18 éves koráig nyújtanak szolgáltatást, hanem az egyetemi tanulmányok végéig, 23-25 éves korig is kiterjeszthetők. A biztosítók kínálatában többféle csomag is megtalálható, melyek alapján eldönthetjük, hogy magasabb, vagy alacsonyabb biztosítási összeget szeretnénk választani. Számos biztosító ad kedvezményt arra az esetre, ha a család több tagjára kötnénk balesetbiztosítást. A biztosítók jellemzően nem csak egyszeri kifizetéssel állnak ügyfeleik mögött, az anyagi fedezeten túl egyedi asszisztencia szolgáltatásokkal is segítik a gyermekek még gyorsabb felépülését. Ilyen például a szakorvosi vizit vagy második orvosi szakvélemény megszervezése, huzamosabb kórházi vagy otthoni ápolás esetére tanulástámogatási szolgáltatásként akár a különórák megtérítése. Mivel a gyerekek nem csak magukban, de másokban is kárt tehetnek, érdemes ezekre az esetekre kiegészítő felelősségbiztosítást is kötni, amely akár több százezer forintig megtéríti a másoknak, vagy másokban okozott károkat. A kínálatban olyan ajánlatot is találunk, hogy a károkkal komolyabban érintett szünidei időszakban akár kétszeres díjat fizessen a szerződésünk, hiszen az iskolaszünet idején nehezebb megoldani a gyermek felügyeletét, illetve az többletköltséggel jár. Fontos tudni, hogy balesetbiztosítások esetén nincs várakozási idő, a biztosító kockázatviselése már a szerződés létrejötte utáni naptól érvényes. A szerződések többsége 1 éves határozott időtartamra köthető, de elérhető már olyan termék is, melyet egy hónapra is meg lehet kötni. #1 Dr.BauerBela

---

áték a gyerekek lételeme 3. rész - Különböző játékfajták óvodás korban

A játék a gyerekek lételeme 3. rész - Különböző játékfajták óvodás korban Elérketünk hát a játékról, mint a gyermekek egyik legfontosabb tevékenységéről szóló cikksorozatunk 3. részéhez, amelyben a különböző játékfajtákról esik néhány szó. Amelyek bemutatásra kerülnek: a gyakorlójáték, a konstrukciós játék, a barkácsolás, a szerepjáték/szabad játék, a didaktikai játék, és a szabályjáték. A cikksorozat első részében arról volt szó, hogy egyre több szülő kezdi háttérbe szorítani az önfeledt játékot annak érdekében, hogy kisfia vagy kislánya vélt vagy valós előnyökre tehessen szert mindenféle különóra által a felnőttéválás során a jövőre nézve. Ugyanakkor nem biztos, hogy valóban az a sikeressé válás feltétele, hogy a gyermekkor, mint olyan, megszűnik létezni. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a kellő egyensúlyt a játék és az egyéb tevékenységek között. Ha még nem olvastad az első részt, és érdekel, ide kattintva érheted el. A cikksorozat második részében pedig arról volt szó, milyen jellemzői vannak a játéknak, valamint milyen fontos szerepet töltenek be a gyermekek életében. Kitértünk az örömforrás mivoltára, a készségfejlesztésre, a feszültségoldásra, a megismerésre és tanulásra, valamint a szocializációra és társas kapcsolatokban betöltött szerepére. Ezután pedig a játék feltételeiről is esett néhány szó: a megfelelő időről, helyszínről, valamint eszközökről. Ha még nem olvastad a második részt, és érdekel, ide kattintva érheted el. A harmadik részben pedig a különböző féle játékokat mutatjuk be, amelyek az óvodáskorú gyermek esetében leginkább megjelennek. 1. A gyakorlójáték Miután egy gyermek folyamatosan újabb és újabb készségeket, funkciókat sajátít el, így nagyon fontos ezek gyakorlása. Ez a gyakorlás többnyire játék formájában történik, amelynek nem csak feszültségcsökkentő hatása van, de örömforrást is jelent számára. Az önfejlesztés fontos tényezője ez: fontos szerepet játszik benne, hogy megtapasztalhatja, bizonyos dolgokat már magától is meg tud csinálni, és erre gyakran teret ad a játékidő. Ez a játéktípus ugyanakkor nagyobb arányban a bölcsődések, illetve a kis- vagy középsőcsoportos gyerekeknél figyelhető meg, idősebb korban már más játék részeként jelenik meg inkább. És hogyan nyilvánulhat ez meg? Például a kisgyerekek számára gyakran szórakoztató az őker körülvevő hangot, vagy a hallott beszéd játékos utánzása, de a mozgás terén is megjelenhet, például bizonyos útvonal megtétele akár szökdelve újra és újra. Az ilyen fajta játékok általában addig kötnek le egy gyermeket, amíg nehézséget talál bennük, éppen ezért növik ki többnyire már nagycsoportos korukra. 2. A konstrukciós játék A konstrukciós játék lényege az alkotás: hogy a gyermek valamiből létrehozhat valamit. Például amikor anyáknapjára virágokat hajtogat, vagy játék gyanánt papírgurigából békát készít. Nagyon fontos szerepe van ennek a tevékenységnek a kreativitás fejlesztésében, része ugyanis a megfigyelés, a problémamegoldás, a képzelet használata, az esztétikai érzés és az ügyesség fejlesztése is. Ilyen konstrukciós játék az is, amikor a gyerekek például fakockákkal építenek, vagy legóval játszanak, de az is, amikor a székek összetolásából épül meg egy vár. Alkotásaikra többnyire a környezetük is hatással van: akár utcák, ahol gyakran megfordulnak, akár a televízióban vagy könyvekben látottak. Ugyanakkor gyakori az is, hogy a gyermek számára az anyag, a játékeszköz - legyen az papír, doboz, vagy fakockák - motiválják az alkotást. Természetesen a korral ez is váltoik: kisebb gyermekeknél még a spontán próbálkozás a gyakoribb, idősebbek esetében már tervezett folyamatról beszélhetünk a konstrukciós játék során. 3. A barkácsolás A barkácsolás lehet része a konstrukciós játéknak, de szólhat önmagában a tevékenység öröméről is: a fúrás-faragás önmagában is jelenthet szórakozást a gyerekek számára. Azt is érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a barkácsolás akár a szerepjáték részét is képezheti. Valamint éppen úgy, ahogyan a korábban tárgyalt játékformáknál: a barkácsolás esetében is fejlődik a tevékenység a gyermek korának növekedésével. A barkácsolásnál azonban, különösen ha olyan eszközökkel dolgoznak a kisfiúk és kislányok, ami akár balesethez is vezethet, kimondottan fontos a felnőtt felügyelet: legyen szó ollóról, kis kalapácsról, vagy kis fűrészről. A barkácsolás megszeretése gyerekkorban ráadásul fontos tanulságot hordoz magában: ha valami elromlik, még megjavítható, ha valamire szükségünk van, magunk is elkészíthetjük. Éppen ezért a problémamegoldás készsége is fejlődik ezáltal a tevékenységgel. Azt viszont érdemes látni, hogy általában azok a gyerekek szeretnek barkácsolni, akik otthon, vagy más közegben, ahol gyakran vannak (pl.: óvoda) is azt látják, hogy ezt a tevékenységet mások is örömmel végzik, illetve ha vannak hozzá eszközök és megfelelő hely. 4. A szerepjáték / szabad játék Természetesen a többi említett játékformára is igaz, de a szerepjátékra méginkább: külön cikket is megérne ennek bemutatása. A szerepjátékban a gyerekek mindig valamilyen szerepet öltenek (akár egy színdarabban) - ez az óvodáskorban lévő gyerekek leginkább szeretett és legtöbbet művelt játéka, de nevelés szempontjából is a legfontosabb játékformának mondható. Több elnevezésével is találkozhatunk máshol: más helyenek fantázia játéknak, szabad játéknak, vagy projekciós játéknak is nevezik. A szerepjáték általában a gyakorló játékból alakul át az idő múlásával. A szerepjáték általában önmagáért végzett aktív tevékenység a gyermek által, ami többnyire valamilyen belső feszültség csökkentésére irányul. Szinte mindig valamilyen társadalmi élményből fakad: valamilyen társas kapcsolat, vagy annak hiánya, átélt élmény hozza létre. A gyermekek próbálják utánozni a felnőtteket: mivel azonban a valóságban nem élhetnek pontosan ugyan úgy mint ők, így eljátsszák azt, amit tőlük látnak. A szabad játék vagy fantázia játék során újraélhetik örömeiket, beteljesíthetik vágyaikat, feloldhatják félelmeiket, szorongásaikat, sérelmeiket, agresszióikat és haragjukat, újonnan szerzett ismereteiket pedig életszituációk eljátszásával, újraalkotásával alkalmazhatják - mindezt ráadásul úgy, hogy az irányítás az övék. A legtöbb esetben az őket körülvevő felnőttek életéből merítenek, vagy olyan történetekből amiket hallottak vagy láttak, és az így tapasztalt valamilyen tevékenységet játszák újra. Így lehet egy szerepjáték során a gyermek rendőr, orvos, fodrász vagy anyuka, ennek a tevékenységnek a sajátossága pedig a gyermek kettős tudatállapota. Ez azt jelenti, hogy tudja, hogy ő továbbra is az a kisgyermek aki eddig volt, de emellett ő lesz a fodrász is. Gyakori, hogy a gyerekek játék közben kilépnek a szerepükből, majd néhány perc után ott folytatják a tevékenységet, ahol abbahagyták. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a gyerekek mindig olyan szerepeket és tevékenységeket játszanak el, amelyek hatással voltak vagy vannak rájuk, ezért sokat mondó lehet ez a tevékenységük. 5. A didaktikai játék Didaktikai játék alatt a szakirodalom azt érti, hogy a gyermekeket a játék elemeivel segítjük hozzá az új ismeretek, új készségek alkalmazásához, gyakorlásához, vagy éppen összefüggések felismeréséhez. A legtöbb óvodás korú gyermek szinte mindenre nyitott, minden érdekli őket, igénylik a tudást és az ismereteket: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy mennyit kérdeznek mindenféléről. A legtöbb gyermek számára tehát örömet szereznek az olyan játékok, amelyek segítségével újabb és újabb ismeretekre tehetnek szert, valamint alkalmazhatják is azokat, amelyekkel a készségeiket, képességeiket fejleszthetik. Azonban ne rugaszkodjunk el: képességeiknek és felfogásuknak megfelelő tudással igyekezzünk gazdagítani a gondolkodásukat, ne várjunk el túl sokat, és őrizzük meg azt, hogy szívesen foglalkozzanak ilyen játékokkal is, ne legyen kényszer. A legegyszerűbb didaktikai játékoknak tekinthetőek például a képes kockák, amelyek segítségével, azokat egymás után téve a gyermek saját mesét költhet a látottakhoz, vagy az egymásba rakható kockák, azonos színű táblák pároztatása, és így tovább. Az egy korábbi cikkünkben tárgyalt Montessori-módszer nagy hangsúlyt fektet az ilyen típusú játékokra és játszásra (ha érdekel a téma, kattints ide). Ennél a módszernél meghatározásra került az, hogy a gyermeknek milyen képességeit fejleszteni képes játékokra, tevékenységekre van szüksége az életkora alapján, annak megfelelően. 6. A szabályjáték A szabályjáték lényege, hogy a játék tevékenységének alapját bizonyos megszeghetetlen szabályok alkotják, amelyet minden résztvevőnek be kell tartania, különben felborul a játék. Ezek a szabályok azonban nem mindig merevek, sok esetben a játék folyamán, közös megegyezéssel változhatnak is. Fontos szerepe van a fejlődés tekintetében az így működő játékoknak is: önfegyelmet tanulhatnak általuk a gyerekek, megtanulnak csapatban működni, könnyebbé válik a szocializáció. Két fajtája létezik: vagy már hagyományosan létező szabályokkal működő játékot játszanak (a táblás társasjátékok is ilyenek), vagy saját maguk találnak ki szabályokat az általuk kreált játékokhoz (például csak a kék kövekre lehet lépni, úgy kell eljutni valahová). Ahhoz, hogy a gyerekek élvezzék ezt a tevékenységet az szükséges, hogy könnyen megértsék a szabályokat, viszont a betartásukhoz legyen fontos a koncentráció, a figyelem, az erőfeszítés. Ha ugyanis túl könnyű betartani a szabályt, nem lesz elég érdekes a játék, és a gyerekek hamar elunják majd. Zárszó Reméljük ezzel a 3 részes cikksorozattal sikerült rávilágítani arra, mennyire fontos egy gyermek számára a játékkal töltött idő, és mennyi formájában valósulhat ez meg a gyakorlatban, ami megannyi készséget és ismeretet fejleszthet. A játék tehát nem felesleges, és egyáltalán nem haszontalan. Hagyjuk hát kibontakozni a gyerekeket ebben a tevékenységben: had legyen a gyermekkor középpontjában az önfeledt játék öröme. [Forrás: B. Méhes Vera - Az óvónő és az óvodai játék] - Amennyiben mesét kerestek, nézzétek meg Dinó Tivadar és barátainak történeteit, amelyek nem csak kikapcsolódni segítenek, de mindig tanulságos mondanivalóval is szolgálnak - kattints ide! Ha pedig érdekesnek találtad a cikket, és további hasonló tartalomra is kíváncsi lennél, nézz szét a honlapon, valamint kövesd be a Facebook oldalunkat! - #1 Dr.BauerBela

---

A szülői szerete

A szülői szeretet A szülői szeretet A szülői szeretetben nem az a legnehezebb, hogy önfeláldozást kíván, hanem az, hogy nagyon át kell alakulnia. A pici baba szülei állandó készültségben élnek, de ha szerencséjük van, akkor éjszaka aludhatnak. A vázákat a felső polcra rakják, a konnektorokat vakdugóval lezárják, létrát a földre fektetik, de ez még mind kevés, a baba az egész napot kitölti. Közben el kell végezni a házimunkát, pénzt is kell keresni. Ez az önfeláldozás. Bőséges folyamatos jutalom jár érte. Bár ezt közben néha a szülők elfelejtik és panaszkodnak, de előbb utóbb rájönnek, hogy életüknek ez gyönyörű időszaka volt. Hogyan kell jó szülőnek lenni ebben az időszakban? A jó szülő életéből sok időt szentel a gyermekének és szeretetet, szeretetet. Ki kell találja a gyermeke gondolatát. Jobban ismeri a gyermeke igényeit, mint a gyermek maga. Gondozás, érintés, simogatás. Alapvető dolgokra kell megtanítania, beszélni, kanállal enni. És közben minden szereplő úszik a boldogságban. 15 évesen nem lehet a családra ráismerni. Senki sem úszik a boldogságban. A változás fokozatosan történt, de veszélyes kanyarokkal. A gyermek rendetlen. Nem segít, visszabeszél. Elfelejti a házi feladatot megírni. Tanulás helyett internetezik, a tv előtt órákat ül. Sőt, az is lehet, hogy még elvetemültebb dolgokat is elkövet. A szülők a lelküket kibeszélik. Hol szépen, hol csúnyán. Mindenki ideges, senki nem érti meg a másikat. Pedig olyan egyszerű lenne – mondja anya. Naponta 10 perc alatt rendet rakhatna a szobájában, és nem lenne semmi baj. Ez valami miatt mégsem lehet olyan egyszerű, mert a lánya nem teszi meg. De nem mondja el, hogy neki mi a baja. Az látszik rajta, hogy ő is szenved. 20 évesen a helyzet nyugodtabb. A gyermek szobájában ritkábban van rumli, a szülei pedig megtanulták, hogy nem kell mindenért szólni. Egyébként is kevesebbet internetezik, különösen vizsgaidőszakban. Nehezebb téma van napirenden, a párkapcsolata. De már emiatt sem szoktak vitatkozni. Mi lett a szülői szeretetből? Vagy egyenesen eltűnt volna? Nem tűnt el, hanem átalakult. Át kellett alakulnia. Nem úgy kell egy 20 évest szeretni, mint egy 2 évest. Engedni kell a gyermeket megtanulni dönteni a saját dolgaiban. Hol tanulhatna meg biztonságos körülmények között dönteni másutt, mint a szülői házban? Eleinte a gyermek persze rossz döntéseket is hoz. Vastag a smink, túlságosan kitart egyes barátok mellett, rossz jegyeket kap. A szülők ezt nem hagyják szó nélkül, de kérdés, hogy meddig kell a harcot erőltetni? Erre nincs általános válasz, mindenki a saját felelősségére dönt. De a harc egyik ára a romló szülő gyermek kapcsolat lesz. Tizenéves korban más már a jó szülői szeretet, mint kisgyermek korban volt. Itt már nem igaz az, hogy jobban kell ismerjük a gyermek igényeit, mint saját maga ismeri, vagy hogy alapvető dolgokra kellene megtanítanunk. Ezen már túlvagyunk. Akkor mi a jó szülői szeretet tartalma ebben a korban? A szeretet mellett a bizalom. Bízzunk abban, hogy gyermekünk megtanul érett döntéseket hozni. Ebben segíthetünk azzal, hogy minél fiatalabb korában engedjük őt önállóan dönteni, majd ha lehet, megdícsérjük. Rá fog arra jönni, hogy mi a járható út az ő számára. Ezen az úton nem foghatjuk majd a kezét. Nagy szorongást okoz ez. Ebben a szorongásban a szeretet adhat biztatást a szülőnek és a gyermeknek is. Újabb 10 év múlva a már felnőtt gyermek a szülői háztól 250 km-re él a családjával és csak havonta jár haza. Naponta sok fontos döntést hoz. A szülei otthon nem is tudják, hogy éppen mikor milyen döntést kell hoznia. Nem is értenék talán De bíznak abban, hogy jól dönt. Elengedték a gyermeküket. Ismét mindenki úszhat a boldogságban, ha gondol rá. #1 Dr.BauerBela

---

A pénz nem a fán terem!

A pénz nem a fán terem! „Ma apa fizet!” – ezt a feliratot néhány évvel ezelőtt egy apuka hátán, a pólójára nyomtatva láttam meg egy kis vidámparkban. Telepakolt táskát cipelve lihegett a gyerekei nyomában. A gyerekek egy-egy fagylalttal a kezükben éppen a nyári bobpálya felé vették az irányt. „Ma apa fizet” – nyilvánvalóan ez volt a nap mottója. Micsoda hír ez a gyermekfüleknek! Ingyenes belépő a boldogság birodalmába! Az Eldorádó egy egész napig nyitva tart! Apa pedig, mint valami bankautomata, egyfolytában „köpködi” a pénzérméket. Ez valami csodálatos! A vicces pólófelirat mégis elgondolkodtatott. Milyen jó is lenne, ha az apának tényleg csak aznap kellene fizetnie! A valóságban viszont minden nap apa fizet. Bár a gyerekek nem gondolják azt, hogy a pénz a fán terem, de abban a hitben élnek, hogy apa pénztárcájából mindenre jut bőven. „Apa, adjál rá pénzt!” – sok gyermeknek és serdülőnek ez a mottója. És az anyuka is gyakran fordul a férjéhez ezzel a kéréssel! A pénzkérdés persze régóta nem csak a gyermekek és serdülők problémája. Ha máskor nem, akkor mindenképp szembesül vele az ember, mikor először elfogy a pénze. Az adósságcsapda pedig szinte mindenütt ismerős dolog. Sok háztartás mára reménytelenül eladósodott. Nem csak a lakáscélú, hanem a fogyasztási cikkekre felvett hitel visszafizetése is óriási problémát jelent. Már a fiatalok is jelentős adósságot halmoznak fel azzal, hogy drága mobiltelefon-szolgáltatást vesznek igénybe, hogy hitelkártyával kontroll nélkül vásárolgatnak. A pedagógusok sokszor csodálkoznak, hogy a gyerekek mennyi pénzt visznek magukkal az iskolába vagy az osztálykirándulásra. Aztán később a fiatalok közel egynegyedét rántja magával az adósság örvénye. Vészhelyzetben pedig ki fizet? Majd apa! Ha lamentálunk, hogy „ó, ezek a felelőtlen fiatalok...” –, az nem javít a helyzeten. Maga az állam is rossz példával jár elől, a hatalmas államadósság ma már az egész nyugati civilizációt jellemzi. Sajnos, sok ember személyes életét sem effajta elvek vezérlik: „Addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér...” Megengedjük, hogy bennünket is kívánságaink, vágyaink vezéreljenek. Hogy az önértékelésünket az anyagi helyzetünk határozza meg. Mindig valami újabbat kell venni, hogy az ember „trendi” maradjon. Jaj annak, aki nem követi az utolsó divatot! Hogy néznek rá a társaságban? És persze az autónk értéke is attól függ, milyen kocsijuk van a szomszédoknak. Az ember padlóra kerül, ha ők éppen újat vesznek. Hogy legfontosabb döntéseinkben helyes alapelvek vezéreljenek, annak gyermek- és ifjúkorunkban kell megalapozódnia. Ezért a szülőknek idejében rá kell vezetniük gyermekeiket, hogyan is bánjanak a pénzzel. Segítségként továbbadok néhány fontos irányelvet: Munka nélkül nincs pénz Gyermekeinknek meg kell tanulniuk, hogy a pénz nem az égből potyog, hanem kemény munka eredménye. A pénzért meg kell dolgozni, az ember csak ritkán kapja ajándékba. Ezért: „Először a hasznos, azután a kellemes.” És: „Lusta embernek felkopik az álla.” Vagy bibliai szóhasználattal élve: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2 Thessz. 3:10) Azoknál a gyermekeknél, akik kicsi koruktól megszokják, hogy mintegy gombnyomásra pénzt kapnak a szülőktől, nem tud később sem egészséges viszonyulás kialakulni a pénzhez és az anyagi javakhoz. Ha egyre több szülő és nagyszülő akarja teljesíteni a gyermekek igényeit, a katasztrófára számíthatunk. Ha a gyerekszoba olyan, mint egy hatalmas játéklerakat, valami nincs rendben a nevelési módszereinkkel. Ha egyre kevesebb szülő mond szeretetteljes, de határozott „nem”-et gyermeke mindenféle kívánságaira, a társadalom a jövőben nagy kárát látja majd ennek. A lemondás és az önuralom erényeit újra vissza kell állítani méltó helyükre, szemben a kapzsisággal és a mohósággal. Hálás vagyok, hogy szüleim kicsi koromtól fogva munkára neveltek. Úgy kezdődött, hogy kisebb feladatokat kaptam a háztartásban – először fizetség nélkül. Aztán hamarosan kaptam egy kis pénzt is, ha felsepertem az utcát, lenyírtam a füvet vagy befestettem a kerítést. Milyen büszke voltam első saját keresetemre! Mindebből gyermekként azt tanultam: a pénznek értéke van. Azt is megtanultam belőle: fontos tagja vagyok a családnak. A munkámra szükség van. Erőfeszítéssel jár ugyan, de végül megvan az eredménye. Azt is megtanultam: a saját munkámmal megkeresett pénz egészen más, mintha ajándékba kapnám. Ugyanannak az összegnek sokkal nagyobb az értéke. A takarékosság erősíti a jellemet Vannak gyerekek, akik a pénzüket azonnal elköltik. Környezetük hatására minden vágyukat lehetőleg rögtön szeretnék elérni. A TV-reklámok játsszák ebben a legfőbb szerepet. Azt sugallják: valami nélkülözhetetlen hiányzik az életedből! Csak akkor leszel igazán boldog, ha a reklámozott dolgot megvásárolod! És a gyerek hamarosan a zsebpénze fenekére ver, úgyhogy a malacpersely hasa ismét csak üresen kong. A fejlődéskutató pszichológusok viszont azt mondják: a takarékoskodás nagyon is fontos szerepet játszik az egészséges személyiségfejlődésben. Sokat segít az önfegyelem kialakulásában. A vágyaimat, kívánságaimat háttérbe szorítom, hogy elérjek valami magasabb célt. Olyan célt akarok elérni, amely csak áldozathozatal árán sikerül. A takarékosság tehát több, mint csupán bölcs pénzügyi megfontolás. Fegyelmezettségre szoktat. Azok, akik megtanulták, hogy takarékoskodjanak, általában az élet többi területén is jól boldogulnak. A takarékosság erősíti a jellemet! A jó öreg perselyt ezért ismét érdemes leporolni. A szülők már egészen korán elkezdhetnek gondolkodni azon, hogy milyen módszerekkel tanítsák gyermeküket a spórolásra. Kisebb gyermekeknél fontos, hogy ne túl hosszú idő alatt érjék el a kitűzött célt, különben elmegy a kedvük a dologtól. Sok gyereknek segít, ha zsebpénze egy részét azonnal félreteszi – biztos, ami biztos!Max Weber, minden idők egyik leghíresebb tudósa már száz évvel ezelőtt megállapította, hogy a nyugati világban kialakult jólét sok szempontból a keresztény hitnek köszönhető. A hit nemcsak a munkamorált erősítette, hanem alapvetően meghatározta a pénzhez való viszonyulást is. A hívő emberek nem szórták a pénzt, hiszen az ember vagyona végsősoron Istené. Az ember csak gazdálkodik azokkal a javakkal, amiket Isten rábízott. Aki eszerint él, az nem pazarolja el, amije van, hanem felelősségteljesen bánik vele – hiszen egy nap számot kell majd adnia Isten előtt. Aki eszerint gondolkodik, az megtanul takarékoskodni is. Költségvetési napló Sok felnőtt, aki felelősségteljesen kezeli az otthoni gazdálkodást, háztartási könyvet vezet, amelynek a különböző rubrikáiba minden hónapban beírja a kiadásokat. Ez alapján egy idő után jól látja, melyek az otthoni költségvetés gyenge pontjai. Végül az ember már anélkül is érzékeli, mit engedhet még meg magának a hónap végén, hogy megnézné a bankszámlakivonatát. A gyerekek számára ez még általában elég nehéz követelmény. Viszont a fiatalok már számon tarthatják saját kiadásaikat. Mi az, amire következő hónapban szükségem lesz? Az elmúlt négy hét alatt mi mindenre költöttem? Aki ezt átlátja, jobban be tudja majd osztani a pénzét. Tudni fogja, naponta mennyit költhet, és hónap végén sem lesz üres a zsebe. A bevételi és kiadási napló a fiatalok is nagy segítség abban, hogy megfelelően tudjanak bánni a pénzzel. Ne legyen adósságod A gyermekeket is hamar meg kell tanítani arra, hogy semmilyen körülmények között senkinek ne tartozzanak. Az ember már az iskolában adóssá válhat. Gyorsan kölcsönkér valamelyik osztálytársától, pedig utána nem tudja megadni neki a pénzt. De ha vészhelyzet van, a szülők majd úgyis kisegítik. A hitelbiztosítók szerint a tinédzserek és a fiatal felnőttek mobiltelefonos adóssága egyre nagyobb mértékben növekszik! Ezen a területen is nagyon sokat számít a szülők példája. Ugyanis a gyermekek – tudatosan vagy anélkül – nagyon pontosan megjegyzik, hogyan kezeljük mi a pénzt. Mi is hitelekből élünk? A mobiltelefonnal kapcsolatban fontos, hogy a gyereknek ne előfizetéses, hanem feltöltőkártyás telefonja legyen. Ha elfogy a kártyáról a pénz, addig nincs több telefonálás, míg újra nem töltik. A zsebpénz Abban, hogy gyermekünket a pénzkezelés kérdéseibe bevezessük, fontos szerepe van a zsebpénznek is. A mennyisége mindenesetre nagy kérdés. A családok között ebben is jelentős különbségek vannak. A fiatalabb gyermekeknek nem havonta, hanem hetente érdemesebb odaadni a zsebpénzt. Mi a gyerekeinknél előre kiszámoltuk, hogy az iskolaév ideje alatt hetente mennyi pénzt adunk. Ezt iskolaévenként egy kicsivel mindig emeltük. A számokat csak példaként írom: első osztályban pl. heti 100 Ft,-ot, azaz havonta 400 Ft,-ot kap a gyerek, másodiktól heti 150 Ft,-ot, ami havonta 600 Ft,- stb... Ebben a korban a zsebpénzbe még nem tartoznak bele az étkezési vagy tanszerköltségek. De ha az idősebb gyerekek már maguk vásárolják a ruhájukat, cipőjüket vagy egyéb szükséges dolgaikat, az összeget a realitásnak megfelelően emelhetjük. Adakozás Pénzt keresni jó dolog. Az is nagyon jó, ha felelősen gazdálkodunk vele. De a legjobb, amikor saját pénzünkből másokat is meg tudunk ajándékozni. Aki ad, az kap is. Az ember boldog, ha másokon segít. Korunk énközpontú gondolkodása ellen legjobb orvosság az adakozás. A gyerekek is korán megtanulhatják, hogy abból a kevésből, amennyi nekik van, másoknak adjanak. Először talán valamelyiket a játékaik közül, később pedig a saját zsebpénzükből. Nálunk ez úgy történt, hogy vasárnap a gyermekórán adtak a perselybe, amivel egy árva gyereket támogattak. A tized-adakozás bibliai alapelve ma is nagyon bölcs tanács. Elégedettség A keresztény hit ellen dolgozik a mai fogyasztói szemlélet „mindig többet” akaró, végtelen spirálja. Ez a bibliai értelmében az „elégedetlenség”. Az elégedettség egyfajta nyugalmat jelent abban, amink van. Ha elégedettek vagyunk, egyfajta mély nyugalom tölt el, ha az alapvető szükségleteink teljesülnek. Az elégedettséghez társul a mértékletesség és az alázat. Az elégedett ember megtalálja a középutat a luxus és az önsanyargatás-szerű önmegtagadás között. Aki elégedett, az igazán szabad ember. Nem hajtja őt a vágy. Megtalálta a saját szilárd alapját. Pál apostol azt írja, legyünk elégedettek, ha van élelmünk és ruházatunk (1Tim 6:8). Ő maga ismerte a bőség idejét és az ínséges időket is. Nem ezek határozták meg az életét. Jól teszi, aki ilyen a szabadságban él, és a gyermekeinek is hitelesen át tudja adni ezeket az értékeket. Áldás fog nyugodni rajta. #1 Dr.BauerBela

---

IV. parancsolat (6/1. rész)

IV. parancsolat (6/1. rész) Sok szép magyar nóta, könnyűzenei szám, sláger figyelmeztet mindenkit a szülők iránti tiszteletre, szeretetre, engedelmességre. De nemcsak ezek, hanem az életből vagy a történelemből kiemelt számos példa is nap mint nap. Az alábbi történet Krisztus előtt az 5. században játszódott le, amikor egy pogány fiú és édesanyja találkozott. A fiút Coriolanusnak hívták, akit örökre száműztek Rómából. Ez a vérig sértett ifjú bosszúból átállt az ellenség táborába. Ott bízták meg hadseregük vezetésével Róma ellen. A római nép megrettent. Belát­ták elhamarkodottságukat, de már késő volt. A szenátorokat küldték eléje egyezkedésre, de szóba sem állt velük. Ekkor a pogány papok mentek eléje, de rájuk sem hallgatott. A pénzvivőket is gúnyosan kinevette. Végül elküldték az édesanyját, Veturiát. Ő fia lábához borult és könyörögni kezdett Rómáért. A fia megtört, átkarolta és így szólt: Anyám, Rómát megmentetted, de elvesztetted a fiadat. A sereget visszavezette, az ellenség pedig felkoncolta. Coriolanus ragyogó példát adott a szülők szeretetére. Ma is minden gyermeknek hármas kötelessége van velük szemben: tisztelet, szeretet, engedelmesség. 1. Gyermek, tiszteld szüleidet. A székely Arany ABC tanítja: „Tiszteld szüleidet, becsüld a nagyokat, kinek-kinek visszamérik, mit másnak osztogat!” Szüleink tisztelete abban áll, hogy szívünkben őket Isten után nagyra becsüljük, s ezt külsőleg szóval és tettel meg is mutatjuk. A romlatlan jó szív mindig megérzi, hogy szüleink mily sokat tettek értünk. Isten után tulajdonképpen mindent nekik köszönhetünk. Ezért őket mindig nagyra kell becsülnünk. Még akkor is, ha nem „modernek” a mi szemünkben. Ha mi tudásban, műveltségben felül is múljuk őket. Az ő két dolgos kezük nélkül talán nem vittük volna semmire. Amikor Márton Áron püspököt a kolozsvári Szent Mihály-templomban püspökké szentelték, először a templomban édesanyjához ment és megcsókolta hálából a kezét! Mindig tisztelettudóan kell beszélni velük és róluk. Volt alkalmam hallani sok esetben, hogy a fiatalok „öregemnek”, „vénasszonynak”, „őseimnek” nevezték őket a hátuk mögött. Hányszor és hányszor feleselnek vissza nekik ma sok-sok családban. Káromkodnak, átkozzák, zsarolják szegény szüleiket. Így tanította egy fiú a másikat: ne átkozd és kívánd szüleid halálát. Viselkedj úgy velük, ahogy ők maguk kívánják! Még ha a szülők nem is élnének erényes életet, akkor is megilleti őket a tisztelet, mert ők Isten helyettesei. Hibájukról soha ne beszéljünk másoknak. Tűrjük el csendesen. Rossz kutya, amelyik a vackát megugatja. Aki pedig állandóan testileg is bántalmazza szüleit, az a legutolsó emberek egyike. Mailáth püspök idejében nem is olyan régen Erdélyben ez egyházi kiközösítéssel járt! Megdöbbentő az ószövetségi törvény, amely így szól: „Aki megveri atyját vagy anyját, halállal lakoljon. Aki pedig megátkozza atyját vagy anyját, halállal lakoljon!” (2Móz 21,15–17) Ugyancsak a Biblia írja: „Aki tiszteli apját, bűneit engeszteli, megszabadul tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál. Kincset gyűjt magának, aki megbecsüli anyját, aki pedig tiszteli apját, örömét leli gyermekeiben, s mikor imádkozik, meghallgatásra talál. Aki becsüli apját, hosszú életű lesz, s aki szót fogad apjának, felüdíti anyját!” (Sir 3,3–7). Örökszép példa a szülők tiszteletére Bölcs Salamon király, aki alacsony származású édesanyja előtt felkelt trónjáról, meghajolt előtte és jobbjára ültette XI. Benedek pápa életében (†1304) történt, hogy amikor szegény édesanyja a nagy pápa fia elé akart menni – mosónő volt –, a bíborosok erről hallani sem akartak. Előbb új ruhába öltöztették és felcicomázták. Csak úgy engedték be pápa fiához. Így illik ez! – mondták. Amikor meglátta őt fia, így szólt: édesanyám, menjen haza, vegye fel elkopott ruháját, azt, ami oly kedves volt nekem gyermekkoromban, és abba jöjjön hozzám. Nekem abban az igazi édesanyám! Így vagyunk mi is édesanyánkkal. Forduljunk hozzá, ha „Harangoznak a mi kis falunkban, / Édesanyám menjen a templomba! / Imádkozzék, a jó Istent kérje, / hogy a fiát semmi baj ne érje / valahol a messze idegenben!” Az Úr meghallgatja. #1 Dr.BauerBela

---

1 Miért olvasson a gyermek?

Miért olvasson a gyermek? A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár is különösen fontosnak tartja, hogy rávezesse az olvasás örömére legkisebb látogatóikat. Kíváncsiak voltunk, ennek a tevékenységnek milyen jótékony hatásai lehetnek a kicsik fejlődésére nézve, Borsos Annamária pszichológust kérdeztük, miért fontos az olvasás a gyermekkorban. – Az olvasással milyen képességeiket fejlesztik a gyerekek? – Az olvasás nem csak a tanulásnak, hanem a személyiség fejlődésének is az egyik legfontosabb eszköze. Amellett, hogy élvezetes, fejleszti a fantáziát, szélesíti a látókört, gazdagítja a szókincset. Az olvasásnak nagyon nagy szerepe van a gyermekek fejlődésében. Az olvasás révén fejlődik a gyermek képzelőereje, új dolgok nyílnak meg előtte, melyek segítenek felkészíteni őt egy sikeres jövőre. Ha egy gyerek olvas, dolgozik a fantáziája, élesedik a gondolkodása, segít indokolni, magyarázni, megérteni mindazt, ami számára ismeretlen. Az olvasás fejleszti a logikai készséget, az olvasás során a gyermek megtanulja az ok-okozati összefüggéseket, több szempontból vizsgálhatja a dolgokat, megtanulja értékelni a történeteket, következtetéseket von le, tapasztalatokat szerez. Az olvasás fejleszti a koncentrációt és a kreativitást. Amikor egy gyerek olvas, egy idő után megáll, elképzeli azt, amit olvas, gondolkodik rajta. Az olvasás növeli az önértékelést, és segít az alkalmazkodásban. Az új helyzetek könnyen eredményezhetnek szorongást, feszültséget a gyerekekben. Amikor egy hasonló mesét, történetet olvasnak, a történeten keresztül feldolgozzák az eseményt, és csökken a feszültség. Az olvasás, ha a szülővel együtt történik, összetartja a gyereket és a szülőt. Egy aktív nap után, mikor mindenki fáradt, jóleső érzés együtt leülni és olvasni egy könyvet. Ilyenkor lassítunk, egymásra hangolódunk, figyelünk a másikra. Ezek az élmények feledhetetlenek lesznek akkor, mikor a gyermekünk felnő. Mindenekelőtt az olvasás egy elbűvölő álomutazás ismeretlen helyeken, vagy akár a gyerek saját fejében, élvezet, izgalom, amit nagy veszteség lenne kihagyni. – A szülők mit tehetnek, hogy rávezessék gyerekeiket arra, hogy olvasni jó? – A hallott mesével indul az olvasóvá nevelés. Nem lesz jó olvasó az, aki nem hallgatott elég mesét. Az olvasóvá nevelést a szülő kell elkezdje, elsősorban azzal, hogy már nagyon korán mesél, és felébreszti a gyermeki fantáziát, majd sokáig ébren tartja a könyvek által. Természetesen nagyon fontos az is, hogy a szülő példát mutasson az olvasásra és a könyvek szeretetére, hogy például ne a tévénézést láthassa a gyerek az egyetlen kikapcsolódási lehetőségnek. Ha a gyerek látja nevetni szüleit, idősebb testvéreit olvasás közben, akkor előbb-utóbb noszogatás nélkül kezd majd olvasni. Az is hasznos lehet, ha a gyereket szórakoztató és neki való olvasmányokkal vesszük körül, és hagyjuk őt szabadon választani. Minél több érdekes, szórakoztató könyv kerül a birtokába, annál inkább úgy fogja érezni, hogy érdemes és érdekes olvasni. Nagyon jó, ha a szülő kisiskolás korban is folytatja a meseolvasást, hisz a meghitt közös élményeken túl, megerősíti a gyerekben, hogy az olvasás szórakoztató, örömteli dolog, így neki is nagyobb kedve lesz ezt kipróbálni. pszichologus_az_olvasasrol_kisujsag_cover – Szerinted a mai gyerekek mennyi időt fordítanak olvasásra? A számítógép miért lehet vonzóbb számukra? – Napjainkban a gyerekek egyre több időt töltenek tévénézéssel és számítógépes játékokkal, amelynek egyre több negatív hatása van. Ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott, az megjelenik lelki szemei előtt. A kisgyereknek nagyon nagy a képéhsége, mert sok feldolgoznivalója van, de még nem tud különbséget tenni belső és külső kép között. A külső kép, amelyet például a rajzfilmek szolgáltatnak, nem járul hozzá a feldolgozáshoz, sőt, feldolgozhatatlan információkkal árasztja el, és blokkolja a belső képkészítést. A feszültségek, indulatok így felhalmozódnak, feldolgozatlanul maradnak. A belső képek a kulcsai a szorongás és problémák oldásának. A gonosz részeket a gyerekek épp csak annyira jelenítik meg maguknak, amennyire még képesek feldolgozni. Ezzel ellentétben, a televízió képernyőjén a gyerekek számára feldolgozhatatlan sebességgel következnek egymás után a képek, és nem megy végbe a belső képalkotás. Ettől pedig a gyerekek még ingerültebbek lesznek. A tévénézéssel a gyerekek elsősorban befogadni képesek a hatásokat, nem pedig újat teremteni, alkotni, mint az olvasás során. Az olvasás fejleszti a képzelőerőt. A tévé, a számítógépes játékok készen szolgáltatják számunkra az információt, még gondolkodni se kell. Az olvasás segítségével bárhová eljuthatunk, bármit megtehetünk, bárkivé válhatunk. Akik nem olvasnak, kevés az esélyük mindezt megtapasztalni. M #1 Dr.BauerBela

---

Szeretet, fegyelmezés, hol a határ?

Szeretet, fegyelmezés, hol a határ? Állandóan visszatérő kérdés – Hogyan nevelhetném JÓL gyermekemet? Rengeteg neveletlen vagy éppen „elnevelt” gyerekkel – később felnőttel találkozunk életünk során. Mi a hiba? Hol rontottuk el? Hogyan lehetne még valamit korrigálni? Összeegyeztethető-e a szeretet a fegyelmezéssel? Milyen fegyelmezési formákat gyakoroljunk – gyakorolhatunk? Három kulcsszó a neveléshez: = Következetesség = Fegyelmezés = Szeretet Sok embernek nehézséget okoz a gyermekek fegyelmezése. Vajon a szeretet és a fegyelmezés kizárják egymást? Isten azzal bízta meg a szülőket, hogy fegyelmet tartsanak. Az Efézusiaknak írt levél. 6. fejezetében Pál a szülőkre és gyermekekre vonatkozó együttélési szabályok alapelveit gyűjtötte egy csokorba. Ezek az elvek ma is érvényesek. Sok szülő panaszkodik a tiszteletlen fiatalokra. Azokat a szülőket, akik nem tudnak fegyelmezni, nem sokra tartják, nem tisztelik gyermekeik. Hogyan lehet tiszteletet „kiérdemelni”, tiszteletet „parancsolni”? Ésszerű követelményeket kell felállítanunk. Őszinte szeretettel kezelni gyermekeinket, tisztelni őket, de határokat szabni, és ezeket be is tartatni velük – ez a tisztelethez vezető első lépcsőfok. Ábrahámról olvassuk: „Tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját…” Hogyan parancsolt tiszteletet Ábrahám? Háznépe látta, amint naponta tisztelte Istenét, ahogy ’megőrizte az Úr útját’ – és ez a példa volt „parancsoló” erejű. Ezek a példák hiányoznak napjaink családjaiból. A következetes becsületesség, a következetes igazmondás. Ennek hiányát látva – gyermekeink számára hitelét veszti a tisztelet. Ez a tisztelethez vezető második lépcsőfok Gyermekeink fegyelmezésénél kétféle gond merülhet fel: Mit tegyünk, amikor akarati, tudatos engedetlenséggel szembesülünk? Ha a gyerek toporzékol, ordít, élelmiszerboltban hisztizik? Mi a teendő, ha egyszerűen csak képtelen feladatai elvégzésére? Amikor ügyetlen, feledékeny, felületes. A kétféle magatartást észre kell vennünk, és meg kell különböztetnünk. A második esetben egyértelmű, hogy türelmesen kell figyelmeztetni, és segíteni kell – ügyelve arra, hogy el ne veszítsük türelmünket. Helytelen az, amikor büntetünk – pedig türelmes megértésre, segítségre szorulna. Ha véletlenül eltör valamit, és ezt maga is bánja. De helytelen az is, amikor csokival “kérleljük”, hogy tegyen végre rendet a játékai között. Nem azért korlátozzuk őket, mert nem szeretjük, hanem mert javukat akarjuk. A gyermek szereti pontosan tudni, hogy mit engednek, és mit tiltanak neki. Szereti, ha a korlátok, amik körülveszik – stabilak – és nem a hangulatunk függvényei, azaz – jó kedvem van, most mindent szabad, fáj a fejem, most meg semmit sem szabad. Akkor érzi jól magát, akkor érez biztonságot, ha tudja, hogy a korlátok védik őt, érte vannak. Ezért aztán gyakran próbálkozik: Megnézi, hogy a helyén van-e még az a bizonyos korlát. Megpróbál tiltott helyre merészkedni. Ha senki nem szól rá, azaz nem lesz következménye, akkor elbizonytalanodik. „Mi történt – kérdi magában – tegnap ezt nem tehettem meg, ma meg semmi baj nem történik, ha ezt megteszem?” És máris labilissá válik. Rájön, hogy elég egy kis sírás, máris elkerül onnan az a cölöp. És minél több kerítéselem elmozdítható, annál bizonytalanabbá, labilisabbá válik, annál többet hisztizik, sír, toporzékol, mert elveszítette biztonságérzetét. Őt is meg lehet kérdezni a szabályok lefektetésénél, de aztán ügyelnünk kell arra, hogy amiben megállapodtunk, azt meg is tartsa. Tehát a szülő vigyázzon arra, hogy ne változtatgassa az irányelveket és a határokat nap, mint nap, aszerint, hogy milyen a hangulata. Helytelen, ha fenyegetőzünk, de fenyegetéseinket nem váltjuk valóra. Ha a gyermek megértette, hogy mit várnak el tőle, szükséges a számonkérés is. Minden gyermek megpróbálja valamilyen módon kikezdeni a szülői tekintélyt, és kipróbálja, hogy a szülők azt gondolják-e, amit mondanak, komolyan veszik-e amit mondtak. Ha engedetlenkednek, nem kell kiabálnunk, sem elkeserednünk. Inkább az a fontos, hogy mi, szülők, legyünk a helyzet urai, különben a gyermek nem vesz minket komolyan, és nem fog tisztelni. Már a legkisebb korban tanítsuk meg gyermekeinkkel a tiszteletet. A generációs ellentét oka a tisztelet hiánya. A fiatalok azért vetik el olyan határozottan az idősebb nemzedéket – gondolkodásmódjukat – mert nem tudják becsülni az idősebbeket. Soha ne szégyenítsük meg mások előtt gyermekünket. Ne hozzuk zavarba, ne nevessük ki, vagy ne tegyük nevetségessé őket. Ha ezt tesszük, inkább fél tőlünk a gyermekünk, minthogy tisztelne. Legyünk következetesek, de szeretettel fegyelmezzünk. Ha egy négyévest nem tudunk rávenni arra, hogy elrakja játékait, hogyan akarjuk elérni, hogy a serdülő meghallgasson minket? Szeretet, kényeztetés, fegyelmezés. Hol a határ? A szeretet határát Jézus mutatta meg. Ő úgy szeretett, hogy életét adta azokért, akiket szeretett. De azért adta életét, mert nem hagyta a bűnt büntetés nélkül. Gyermekeink szeretete, kényeztetése - fegyelmezés nélkül éppannyira természet- és szeretetellenes, mint következetes fegyelmezésük - szeretet nélkül. Olvass tovább: https://www.bibliai-kincsestar.hu/products/szeretet-fegyelmezes-hol-a-hatar-/ #1 Dr.BauerBela

---

Egy kimerült édesanya és egy boldogtalan gyerek harcai egymással– kilépés az ördögi körből?! Megosztom

Egy kimerült édesanya és egy boldogtalan gyerek harcai egymással– kilépés az ördögi körből?! Megosztom Share on Facebook Dr. Bernadett tanácsai a karanténban és azután – www.kapcsolatszerviz.hu Családi összhang Nagy próbatétel volt (és talán még lesz is) a „karantén” állapota sok család számára. Volt, aki a legjobbat tudta kihozni belőle, és volt, aki a legrosszabbat. Bármelyik családtagot is értem alatta, ez anyára, apára, gyerekre egyaránt vonatkozhat. Persze nem feltétlenül mindenkire egyszerre. És ez a sajátos helyzet még mindig tart, egészen őszig, hiszen a gyerekek közül nem mindenki megy már iskolába, hanem sokan otthon vannak, egymással töltik az időt a családtagok. Most már talán annak a szorítása nagyrészt elmúlt, hogy vészhelyzet van, nem szabad kimennünk, szabadságunk korlátozott, kényszerűségből vagyunk a négy fal közé bezárva, sok-sok természetes emberi szükségletünktől és lehetőségünktől megfosztva, belekényszerítve valami olyasmibe, aminek nem lehetünk urai és ellenőrzői. Kiszolgáltatottan és tehetetlenül várjuk, hogy újra rendeződjön a helyzet, visszaváltson a régire, amiben azért az időnk zömét házon kívül töltöttük. Most meg be vagyunk zárva a (családi) kalitkába, kényszerűen egymással összezártságban, és egymás társaságában kell múlatnunk az időt, nincs választásunk, nincs hová menekülni. És ez felvet sok drámai és kemény kérdést akár a családon belüli erőszak felerősödéséről, akár egyes családtagok túlterhelődéséről, de most nem erről szeretnék szólni. Inkább arról, ami szerintem majdnem mindenkit érint, hogy belefáradtunk, kimerültünk, tartalékainkat feléltük, elvesztettük, és már nincs honnan tovább töltekezni, hogy ezt az embert próbáló, sok tekintetben nem természetes és nem megszokott helyzetet még bírjuk tovább. Vonatkozik ez felnőttre, gyerekre egyaránt. Édesanyák a család érzelmi stabilitásának őrzői – és mi a helyzet az ő stabilitásukkal? Az édesanyák, akik ereje, türelme, szeretete, munkabírása, elfogadása, gondoskodó figyelme, másokkal való törődése igencsak nehéz próbatétel elé állíttatott, és ez még most is tart. Túl sok teher nehezedett rájuk, egyszerre kellett igen sok, igen különböző szerepbe belebújniuk és helyt állniuk, jól játszaniuk benne, ami pedig – főleg egyidejűleg – (szinte) lehetetlen feladat. Vigasztaló, könnyeket és orrot, posit törlő, enni adó, bátorító, megnyugtató, szeretet-tankot feltöltő, kívánságokat teljesítő édesanyának, a háztartást vezető „alkalmazottnak”, takarítónőnek, szakácsnőnek, tanítónőnek vagy tanárnak, léleksimogató lélekgyógyásznak, önfeláldozó, 24 órás szolgálatban lévő robotnak, a gyerekeket tanító-oktató és szórakoztató bűvésznek és pedagógusnak, rájuk 24 órában felügyelő bébiszitternek, s közben odaadó, szexi feleségnek, megértő, felvidító társnak, (ez a férjre persze ugyanígy vonatkozik) a szükségleteket folyamatosan kielégítő, önfeláldozóan jóságos, csendes és mindig kedves, sosem indulatos házitündérnek lenni, embert próbáló feladat, mindenki megérdemli az elismerést érte. Sokszor ez nem is csupán mások, hanem saját maguk (túlzó) elvárása magukkal szemben… így aztán tényleg nem csoda a túlterhelődés… És itt még csak az otthoni ezerféle szerepet és feladatot említettem, a teljesség igénye nélkül, de nagyon sokan vannak olyan édesanyák, akiknek nemcsak az otthon egyensúlyát kell kézben tartani, hanem megfelelni a munkahelyükön is, szintén száz százalékosan, nyilván, akár otthon dolgoznak, home office-ban, akár elmennek dolgozni a munkahelyükre. Nem csoda, ha estére már szinte összeroskadnak, kimerülnek. Az édesapák helyzete – törékeny egyensúly Az édesapáknak sem könnyebb, persze, de másképp nehéz, ha eljár(hat)tak dolgozni, vagy ha nem, ha otthonról dolgoztak, vagy ha kényszerszabadságra és a munka helyett „semmittevésre” kényszerültek, vagy a legrosszabb: ha elvesztették az állásukat és munka nélkül maradtak. Más-más szorongató kérdésekkel és teendőkkel, nyomással kell megküzdeniük, és nehéz egy megértő emberre találniuk, mert mindenki nagyon lemerült és leterhelt, kevés kapacitása van mások gondjával törődni. Szóval ezek az apák – és a kimerült, fáradt, túlterhelt anyák is – rettentő sok szorongató, aggodalmat keltő kérdéssel néznek szembe, és bizony ilyenkor már nagyon nehéz folyamatosan kiegyensúlyozottnak lenni (és annak látszani), mosolyogni és kedvesnek, nyugodtnak lenni, bizony, sokkal hamarabb borul a bili, szabadulnak el az indulatok, tör ki váratlan kiabálásokban, veszekedésekben, ideges rászólásokban az a sok-sok feszültség, kialvatlanság, kimerültség, amit nem volt mód helyére billenteni, kiegyensúlyozni. Miért nehéz a gyerekeknek? Ezért a szülők sem tudnak már olyan toleránsak lenni, ha a gyerek nem veszi könnyen az akadályokat, ha lusta, nem akar Gyerekek veszekednekfelkelni, nem akar szót fogadni, nem akar tanulni, nincs kedve házi feladatokat csinálni, vagy az óvónő vagy tanító által küldött napi penzumokat teljesíteni, ha fellázad, ha nem akar segíteni sem a háztartásban, ha mindig valami mást akar, ha ellenkezik, ha a füle botját sem mozgatja, ha állandóan a testvérét gyepálja, vagy akár a szülőjére is ráüt vagy csúnyán beszél vele. A gyerekektől valahogy mindenki elvárja, hogy gyorsan és könnyedén alkalmazkodjanak minden új helyzethez, egyáltalán alkalmazkodjanak és punktum, és tegyék, amit tenni kell, vagyis amit elvárnak tőlük: a szülők, a rokonok, az intézmény, a szomszéd, a környezet, a felnőttek. De hát nem megy neki ez olyan könnyen, mert minden új és ismeretlen helyzet, amiben a régi rutinok nem nyújtanak kapaszkodót, megterhelő, félelmekkel teli, szorongásokat kelthet, a megfelelés vágya és kényszere pont az ellenkező viselkedést vagy teljesítést hozhatja pont azért, mert ennek a szorongása bénító a gyermek számára, ha sok-sok természetes gyermeki szükséglete nincs kielégítve és egyszerűen szétveti már a feszültség, hiszen nem tud normálisan mozogni, nem tud találkozni a barátaival, a kedvenc nagyijával, nem tudja elsírni a bánatát az óvónéninek, ezért magába zár mindent, ami aztán időnként fokozott stresszhelyzetekben még hangosabban fog robbanni. Diszharmonikusan működő családok Azoknál a családoknál, ahol előtte is szeretetteljes, meleg családi légkör volt, ahol a családtagok szerették, támogatták egymást előtte is, azoknál bizonyára megtalálták a módját ebben a különleges helyzetben is annak, hogy továbbra is segítsék, szeressék egymást, hogy megosszák a feladatokat. De sajnos, nagyon sok családban már azelőtt sem volt harmónia, egyetértés, szeretetteljes légkör, ahol már előtte is sok volt a feszültség, egymás támadása, elutasítása, a távolságtartás vagy az agresszió, az elhanyagolás vagy a bántás valamilyen formája, ahol a kommunikáció sem volt zökkenőmentes, ahol inkább menekültek otthonról valami békésebb, nyugisabb helyre. Ami most elveszett, így a feszültségek még jobban felerősödtek, az indulatok még jobban elszabadultak. Erről árulkodik egy édesanya segítséget kérő levele is: „Három kisfiam van 7, 9, 12 évesek. Nálunk már egy ideje megborult a családon belüli (szülő-gyermek, gyermekek egymás között) kapcsolat. Ehhez már egy ideje segítséget keresünk. Viszont, most ebben a rendkívüli időszakban a járvány miatt, a 9 évesem egyre nehezebben veszi az akadályokat, múlt hét óta ez már a tanulást is szinte teljesen gátolja, és ebben a helyzetben mi már teljesen tehetetlenek vagyunk. A legjobban az aggaszt minket, hogy láthatóan a gyerek rosszul érzi magát, sokkal ingerültebb, érzékenyebb, kedvtelenebb egyben.” Aki régebben sem nagyon tudta elviselni a másikat, az most kénytelen mindennapos szinten ezt tenni, de már ez nagyon nehezen viselhető a számára. Ha nincs meg az elfogadás, a gyermek feltétlen elfogadása olyannak, amilyen, akkor ebben a kényszerű összezártságban ez még jobban kiéleződik, és a gyermek ezt még jobban át fogja érezni, és szenvedni fog tőle. Ő szeretne közelíteni, de zárt ajtókat talál. Ez nyugtalanná teszi, úgy érzi, ő nem kell, nem elég jó, nem elég szerethető. Ez szorongásokat és agresszív lázadást is generálhat benne. Az elutasítások, leértékelések és alulmaradások miatt érzett dühöt le akarja gyűrni, felül akar ezen kerekedni, ezért hadat (bosszút) üzen az erősebbnek, a félelmetesebbnek, aki legyőzte, akinek kényszerűen alárendelődött és meghunyászkodott. Vagy a nála gyengébben tölti ki tehetetlen haragját. Ellenállását, ellenkezését kifejezheti a szülő irányába, de a bántásnak megélt fájdalmát agresszív formában kifelé akár a testvér felé is kiadhatja. Passzív lázadás is lehet, amikor „nem hallja meg” már tizedszerre sem, amit kérnek, elvárnak tőle, ha késleltet, halogat, elhúzza a feladatok elkészítését, állandóan veszekedni kell vele rutinszerű dolgok elvégzéséért. Aminek a vége eléggé borítékolható: a szülő kétszer, háromszor, tizedszer is szól, elmondja, kéri, könyörög már szinte, aztán tizenegyedszerre kirobban, a vörös köd áramlik a szeme elé, és magából kikelve üvölt már és rikácsol, ami végül megijeszti a gyereket, aki mozdul, vagy ő is indulatba jön, és akkor egymással küzdenek tovább minősíthetetlen, ingerült stílusban. Ezt a végén aztán mindenki megbánja, és szeretné visszacsinálni. Rossz érzése van a gyereknek is, hogy rosszat csinált, így kiborította anyát, és anyának is, hogy rossz anya, mert nem tud uralkodni az indulatain, nem képes türelmes lenni. Nem lett volna szabad ezt mondani a saját gyerekének, legszívesebben visszaszívná, de már elhangzott, úgyhogy alig tud éjjel aludni, végül talán bocsánatot kér a gyerektől, de ez a hullámvasút folytatódik, és ebben nem lehet békésen, nyugodtan, boldogan élni, ahogy aztán némelyik gyerek ezt ki is mondja. Ahogyan megfogalmazta ezt a 7 éves Botika is, akinek az édesanyjával történő levélváltásból idézek. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy velük már második éve dolgozom terápiás kapcsolatban, és elég jól ismerem őket, és a család helyzetét is, Boti és édesanyja nehézségeit is. Nem tudok biztos hátország lenni Írtad, hogy legyek Botikának a biztos hátország, kezdi levelét Edit, de sajnos ez nincsen meg. Vannak ugye a Kitti néni által küldött teendők, a Manyika által küldött TSMT torna es az Emma tornája. Alapból a tornák 30 percet vennének el az életünkből, meg jó is a mozgás, de Boti borzasztó rosszul koncentrál, tényleg nagyon gyenge a figyelme, így a harminc perc torna másfél órává húzódik… de így van ez mindennel, nemcsak a tornával (pedig alapból ügyes lenne, tudja is már a tornákat). A napi kb. hatvan perces anyag így délelőttre és délutánra is elhúzódik, és alig marad idő a felhőtlen játékra. Őszintén szólva tényleg nem tudom, mi lesz vele az iskolában. A tornás nénik és az óvoda sem kecsegtet sok jóval, én is erősen hajlok arra, hogy ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar), plusz lehet, hogy még enyhén aspergeres (az autizmus spektrumon a „jó képességű” autista) is. Erősen hajlok arra, hogy el kell vinnünk a Vadaskertbe kivizsgálásra, amint lehetőség lesz rá. A fejlesztő központban is sérelmezték az executiv (végrehajtó) funkciók teljes hiányát, tehát hogy tudja magát irányítani, ha valamit meg kell csinálni, akkor azt megcsinálja, még ha nincs is kedve hozzá (nyilván nem kérünk szörnyű dolgokat, csak pl. séta a kertben, bogarak megfigyelése vagy bab ültetése volt az óvodai feladat), ami tipikusan ADHD-s tünet, illetve az egyéb kisebb-nagyobb szófogadatlanságot, nem beszélve a figyelem hiányáról. Itt röviden annyit szeretnék hozzáfűzni az anya által írottakhoz, hogy ebben a karantén helyzetben az egyébként is nehézségekkel küzdő, figyelmetlenséggel, túlzott aktivitással vagy ingerlékenységgel bíró gyerekek nehézségei a szokatlan, zárt helyzetben felerősödhetnek. Nem könnyű eldönteni, mit is takar a gyermek által produkált viselkedés, tünet, de fontos elválasztani azt, hogy egy szokatlan helyzet kiváltotta szokatlan magatartásról van-e szó, vagy esetleg „alapból” van valamiféle idegrendszeri probléma, mely miatt kevésbé toleráns a gyermek a stresszes helyzetekre. Ezért, ha gyakori vagy súlyosabb ilyen jellegű panaszokat tapasztal a szülő, akkor szakemberhez kell fordulni, és első körben azt kivizsgálni, nincs-e valamilyen neurológiai vagy pszichiátriai probléma. Mivel már évek óta ismerjük egymást az említett gyermekkel, Botikával és a szülőkkel, természetesen gondosan utánajártam, hogy a nehezen tolerálható viselkedéses problémák hátterében inkább agyi funkciózavar vagy inkább fejlődési, kapcsolati traumatizáció zavar állhat-e. Sokszor nagyon nehezen különböztethetők meg a viselkedéses tünetek, mert sok hasonló jellegzetesség van mindkét állapotban. Az édesanyában már többször felmerült, hogy Botikának valami mentális kórképe van, mert nehezen magyarázható, miért olyan fegyelmezetlen, neveletlen, miért nem érti meg, amit már sokszor elmondtak neki, miért ismétli újra és újra az elfogadhatatlan viselkedéseket, reakciókat. A gyerek azonban nagyon sokszor valóban csak reagál arra, amit kap, amivel szembesül, és ha azt mutatják a tapasztalatai, hogy sorozatosan nem lesz (igazán komoly) következménye annak a „rosszaságnak”, tiszteletlenségnek, amit csinált, viszont kivívja a figyelmet, akkor azt fogja tenni, és ezzel azt is eléri, hogy ő tarthatja kezében a kormányrudat. A fegyelmezetlenség mögött fegyelmezési hiányosságok is lehetnek. A magatartása is tarthatatlan A magatartása is tarthatatlan, erre a hétre jutottam el oda, hogy nagyon besokalltam. A fő probléma az, hogy nem érti, miért baj az, ha ezt vagy azt a rosszaságot csinálja, nem érzi át a probléma lényegét (ugye már kétévesen is ez volt a probléma, hogy nem fogta fel, és továbbra is csinálta, innen jöttek a büntetések az óvodában). Nem a testvérféltékenység adja Lettikével, a két éves kishúgával a fő ütközési alapot, mert szeretik egymást, a testvérféltékenységen már túl vagyunk, hanem az, ami minden más gyereknél is, mint pl., hogy sose kéri el tőle a játékát, hanem kitépi a kezéből, ha Lettike véletlenül megüti, akkor durván visszaüt, hiába tiltom, a testvérkéjét mindig a rosszra csábítja, vagy biztatja, ha rosszat csinál, főleg, ha látja, hogy nem örülök ennek. További általános probléma a tiszteletlenség, és ezt egyszerűen nem fogja fel, hogy mit jelent ez: ha valami rosszat csinál (csúnyán játszik egy játékkal, balesetveszélyesen, vagy Lettikét fenyegeti vele) es én hívom, hogy adja ide, akkor elfut a játékkal röhögve (én meg megyek utána, egyre mérgesebb vagyok es volt mar, hogy akaratlanul megsértettem vagy megszorítottam a karját a küzdelemben, amit meg nagyon tragikusan vesz, hogy mar nem szeretem). Múltkor csak úgy elkezdtem vele erről beszelni, hogy ezt a viselkedést be kell fejeznie, tiszteletlen, szigorúan tilos, veszélyes is stb. – erre csak azt mondta, hogy “de hát ez miért rossz? Ha nem futok el, akkor elveszed a játékot.” Nem érzi egyáltalán, semmilyen formában a felnőttek, idősek iránti tiszteletet, annak fontosságát. Van nagyon sok olyan eset, viselkedés, amit átbeszéltünk, de továbbra is csinálja. És mindez nem úgy megy, hogy kedvesen kérem. Határozottan, mély hangon stb., ahogy megbeszéltük, apja is, de semmit nem használ. Bünti is van, az sem használ. Ugyanakkor a minap megkérdeztem, hogy boldog-e, amikor kettesben legóztunk, és azt mondta, hogy nem, szinte sosem boldog, mert sokat veszekszünk, feszültség van. Elmondtam, hogy ha neki is ez a baja, akkor jobban szót kellene fogadnia, de ez sem használt. Pedig mondta is ma, hogy ma figyelni fog, szót fogad, hogy ne legyen veszekedés, de semmit nem ért. Rombolja a kapcsolatunkat, engem nagyon megvisel Engem minden ilyen veszekedés, meg elveszem a játékod, menj fel a szobádba, ő elfut, kiabálok, kergetem, végső soron elveszek egy kedvenc kártyát, hogy fogadjon végre szót, nagyon megvisel, egész napra utána. Mert látom, hogy ez rombolja a kapcsolatunkat. Amikor leáll végre az ideges röhögcséléssel, akkor latom rajta, hogy nagyon szomorú, elhagyatott, pánikban van. A sok összecsapás, ami időnként közöttünk van, és fizikai bántásba is torkollik néha, mind nagyon rossz tapasztalatok, de nem lehet vele beszelni, se szépen, se erélyesen, csak durva büntetéssel. Én kész vagyok ettől. Persze én is fáradt vagyok, semmi kikapcsolódásom nincsen. Nekem a bezártsággal nincs bajom, csak azzal, hogy nincs lehetőségem semmit magamban/a párommal lenni, feltöltődni, és felnőtt beszélgetéseket folytatni, kikapcsolni. Boti 100% a nyakamon van, ha kint vagyunk az udvaron es játszhatna egyedül vagy Lettikével, akkor is beszél, beszél, sztorikat kitalál, hogy most mi pókok vagyunk es most cápaevő pókok vagyunk, és ez meg az van, várja, hogy reagáljak rá, néha mar annyira fáradt vagyok ettől, hogy nem is tudom követni a gondolatainak rám zúdítását, borzasztó fárasztó. Nagyon sajnálom Botikát is, de sokszor nem tudok szeretettel beszélni hozzá, amikor rosszalkodik, nem tudom, hogy mit nem ért, nem értem. Ez nagyon frusztráló. Mi lehet a baj? Mi lehet a megoldás? Mi lehet a baj? Miért csúszik félre folyamatosan a kommunikáció? Mit akar a gyerek, és mit akar az anya? Hogyan lehetne a már kialakult – és évek óta kialakult, csak a mostani helyzetben még jobban kiéleződött és beragadt – ördögi köröket megszakítani? Hiszen a gyerek is, az anya is boldogtalan. És nemcsak most, ebben a fura, kényszerű bezártságban és összezártságban, hanem már régóta. A karanténhelyzet most csak jobban kihozta az alapból meglévő, megoldatlan kapcsolati problémákat, konfliktusokat. Az apára most nincs rálátásunk, mert ő dolgozik, nincs otthon. Nyilván hiányzik az anyának is, nemcsak a gyereknek. De maradjunk most anya és gyermeke harcainál, elkeseredett mindennapi próbálkozásainál, összecsapásainál. Nézzük először a gyerek, utána az anya szemszögéből. A gyerek oldala A gyerek elvárások és az elvárásoknak való megfelelési próbálkozások ketrecében él, és napi szinten tapasztalja az ezzel kapcsolatos kudarcokat. Nemcsak otthon, hanem nagyon régóta az intézményekben is, a gondozónőktől és óvónőktől, sőt a kortársaktól is. Nem képes megfelelni, nem azért, mert nem akarna, dehogynem, nagyon is akar, csak már nem tud, mert már túl sok sebet, túl sok tüskét ejtett a lelkén a sok bántás, összecsapás, konfliktus, veszekedés, lealázás, büntetés és elutasítás. Már teljesen elbizonytalanította őt saját magában is, és a környezete jóindulatában is, már nem hiszi, hogy másképp is lehetnek a dolgok. És pontosan ezt a hitét kellene visszaadni, hogy az ördögi kört meg lehessen szakítani. A gyermek önmagába vetett bizalmát, hogy elhiggye, ő igenis jó, és igenis képes megcsinálni, úgy viselkedni, másképp tenni, kedvesnek és barátságosnak lenni, és még sorolhatnám. Ahhoz, hogy a gyermek visszanyerhesse önbizalmát, önbecsülését és önértékelését, először a felnőttnek kellene hinnie, bíznia benne, és meglátni a benne rejlő értékeket, és ezeket a számára kifejezésre is juttatnia. Akkor fogja majd a gyerek saját magának is elhinni, hogy képes más lenni, már nem kell harcolnia, visszavágnia, védekeznie. A gyerekek boldogtalanok, mert túl korán, túl sok nyomás, elvárás nehezedik rájuk. Nem hagyják őket a felnőttek szabadon létezni, önmagukat spontán, szabadon, korlátozások nélkül kifejezni, átélni a szabad, önfeledt játék örömét, a kreativitásét, a kíváncsiságét, a felfedezésekét, a beavatkozások nélküli szabad lélegzetvételeket megélni, megtapasztalni. Túl korán kell már a gyerekeknek tanulni, feladatokat sikeresen megoldani, teljesíteni, megfelelni, alkalmazkodni, saját igényeiket és szükségleteiket a másiké alá rendelni, még mielőtt azokat kifejleszthetnék, megélhetnék magukban. Nincs lehetőség, tér és idő elkeseredett kisfiúigazán gyereknek lenni. Mindig valamit kell csinálni, mindig valakinek az útmutatását, kérését vagy utasítását követni, megfelelni, mindig valahogyan viselkedni, elvárások ketrecében üldögélni. Állandóan programok, különórák, fejlesztő órák, kötött tevékenységek, beosztott, irányított időtöltések vannak, hiányzik a szabad játék, a szabad, kötetlen „semmittevés”. Nem hagyják, hagyjuk mi felnőttek békén a gyerekeket, mert már előre rettegünk, hogy majd nem állja meg a helyét az iskolában, a munkában, a társadalomban, mint ez az anyuka is, hogy mi lesz majd az iskolában, ha ilyen sok a gond. Elemi gyermeki szükségletek nincsenek kielégítve, ráadásul ott a folyamatos irányítás, rászólás és kötöttségek, nem csoda, ha a gyermekben csak halmozódnak a feszültségek, hogy a végén ezekkel már nem tud mit kezdeni, és nap mint nap megtapasztalja, hogy nincs kitől segítséget kapnia sem, ettől végképp reményvesztetté, boldogtalanná válhat. Azt is megpróbálhatja, hogy akkor ő veszi a kezébe az irányítást, és ő kezd el parancsolgatni a szüleinek, lázadni és kontrollálni, és megfordul a normális helyzet, amiben a felnőtt ad keretet, határokat, s ezáltal segítséget a gyermeknek. Vagy teljesen magába zárkózik, egyik sem jó megoldás. A gyerek a sok büntetés és közelharc után már nagyon el van keseredve, már nem találja a kiutat. Megtapasztalja azt is nap mint nap, hogy szülei már úgy tekintenek rá, mint akivel nincs minden rendben, talán nincs ki mind a négy kereke, biztos hiperaktív és figyelemzavaros vagy magasan funkcionáló autista, mert egyszerűen nem érthető a viselkedése, és hogy miért nem fogja már fel a tettei súlyát. A gyerekben sok keserűség halmozódik, rossznak, szeret(het)etlennek, magányosnak és elhagy(at)ottnak érzi magát. Akinek mindig másnak kellene lennie, mint aki valójában. Azt éli meg, hogy ő önmagáért nem szerethető. Ezért aztán mindig provokálni is fog, mert a félelmei eluralják: vajon így is szeretsz? Vajon így is kellek neked? Akkor is képes vagy elfogadással, szeretettel nézni rám és megölelni, ha rosszat teszek, ha így és így viselkedek? A legnagyobb, páni félelmével kapcsolatban szeretne a gyerek valami biztosat tudni, valami megnyugvást találni, de mindig csak újabb és újabb bizonyítékát találja az ellenkezőjének, hogy ő nem elég jó, nem kellemes a társasága, mert mindig csinál valami olyat, amit nem kellene. Ezért provokálja talán a kertben is folyamatosan anyja figyelmét Boti, mert állandó feszültségben van amiatt, hogy azt érzi, nem érdemli meg azt, és anyjának már elege van belőle, és legszívesebben lerázná magáról. Ezért aztán a maga módján próbál közeledni, figyelmet felhívni és önmagán tartani. Mert pontosan leveszi a kis antennáival anyja ellenérzéseit, elutasítását, negatív véleményét és tehetetlenségét. És továbbra is tele van a lelke annak a hiányával, amit igazán soha nem kapott meg teljességében: az elfogadó, feltételek nélküli szeretetet, figyelmet, az ő életkorának megfelelő bánásmódot és elvárásokat, a szabad játékkal eltöltött időket, a feladatok, teljesítések és siker-elvárások nélküli, spontán örömteli társas együttléteket, melyben a felnőtt igazodik az ő igényeihez és szükségleteihez, és lép be az ő különleges és egyedi gyermeki világába, nem fordítva. A sorozatos büntetések, tiltások pedig csak rátesznek erre még egy lapáttal. Meg kell szakítani a kört! Ráadásul a hónapok óta tartó járványügyi veszélyhelyzet is megterheli a kisgyerekeket, hiszen teljesen váratlanul kellett kiszakadniuk addigi környezetükből, elszakadniuk kortársaiktól, kis barátaiktól, a szeretett felnőttektől és a megszokott tevékenységeiktől, a napi rutintól, ami már ismerős volt, most pedig nem mehetnek sehová, otthonra vannak bezárva. Még akkor is, ha mint Botiéknál is, van elég tér, mert nagy a ház, hatalmas kert is van, és minden eszköz, berendezés, játék is adott. Az óvodások, bölcsődések nem értik pontosan, hogy mi történik, mert még kicsik, hiába hisszük azt, hogy mindent jól elmagyaráztunk, és ez is feszítő, szorongató lehet a számukra. Általában jó otthon lenni apával és anyával, főleg, milyen izgalmas, ha végre apa is kicsit többet van itthon, de aztán később a szülők problémái miatt is nem olyan idilli az a családi légkör, mint lehetne, sok benne az ütközés, anya/apa sokszor fáradt, ideges, felemeli a hangját, mégsincs elég idő az otthoni közös játékra, rohanás és sürgetés az egész nap és hasonlók. Hiányzik a szabad levegő, a megszokott mozgásformák, sportok, nincs lehetőség játszóterezésre, kirándulásra, régebben gyakori programokra, kimozdulásra, rohangálásra, félnek a gonosz és támadó vírustól, nem értik pontosan, mit jelent ez a helyzet, őket megvédi-e valaki, nem lesz-e bajuk a családtagjaiknak, és már nagyon hiányzik nekik a nagymama és a nagypapa, az ő másféle gondoskodó odafigyelő szeretetük. A bezártságból, összezártságból, a családi diszfunkciókból eredő frusztrációk, csalódások, haragok, kielégítetlen szükségletek és vágyak mind-mind nehezítő tényezők most a gyerekek életében. És ha a mellettük lévő felnőttnek is már merülnek le a tartalékai, amikor már nem nagyon tud adni, mert már nincs miből, akkor a gyerekek még elveszettebbnek érzik magukat, és még félelmetesebbnek a világot. De nézzük, mi is van a szülői oldalon! Az anya oldala Minden elismerésem az édesanyáé, az édesanyáké, akik eszméletlen erővel, türelemmel, szeretettel állnak a vártán, lankadatlan figyelemmel és munkabírással. Saját maguk szempontjai és érdekei az utolsók a sorban, mindenki máséi után következnek, azaz legtöbbször mire oda jutnának, már se idő, se erő, se energia, és ez nincs jól így. Túl sokat követelünk az anyáktól, túl sokat követelnek ők maguktól. És nincsenek tekintettel arra, hogy ők is emberből vannak, ők is elfáradnak, nekik is jólesne egy kis gondoskodás, szerető, törődő figyelem, simogatás. De mivel annyira fáradhatatlanul és zokszó nélkül és aktívan, jókedvvel végzik a dolgukat, még a hozzájuk legközelebb állók sem veszik észre, hogy ez az általuk nagyon erősnek, kitartónak, nagy teherbírásúnak tartott nő már csaknem összeroskad a folyamatosan rá nehezedő nyomás és terhek alatt, hogy nincs egy perc megállás, kilépés, pihenés, szabadulás. Mert nem szabad, mert nem lehet, különben összeomlana a rendszer. Így aztán ők omlanak össze végül, mert a végsőkig tartják magukat. Pedig nyugodtan lehetne segítséget kérni, várni, és kapni! Nagyon magukra hagytuk az anyákat. Akik szeretnének minden rájuk osztott és önként vállalt szerepükben megfelelni másoknak – a párjuknak, az anyósuknak, a pedagógusnak, a pszichológusnak, a gyerekeknek, a szomszédnak és a közvéleménynek. Ez a megfelelési kényszer aztán mint a dominó, mindent szépen ledönt. Mert elveszi a józan gondolkodás képességét. Mint Edit esetében is, mert meg kell felelni az óvónőnek, aki küldi a napi gyakorlatokat és feladatokat, a fejlesztőknek, akik a tornagyakorlatokat, a leendő tanítónak, mert mi lesz, ha nem jól viselkedik és teljesít a gyerek majd ősztől, esetleg a gyerek apjának, aki számonkéri, hogy mit és hogyan foglalkozott otthon a gyerekkel, és sorolhatnám. Nem hagyják, hagyjuk mi felnőttek békén a gyerekeket, mert már előre rettegünk, hogy majd nem állja meg a helyét az iskolában, a munkában, a társadalomban, mint ez az anyuka is, hogy mi lesz majd az iskolában, ha ilyen sok a gond. Nagy szorongásokat kelt az anyákban, hogy mindent jól kell csinálni, mert különben megítélik, elítélik őket, hogy nem elég jó anyák, anyai feladataikat nem végzik megfelelően. És ez lebeg a szemük előtt, meg persze az, hogy a gyereküknek mindent megadjanak, a lehető legjobban segítsék elő a fejlődését, csak persze ezek a ködök elhomályosítják azt a képet, amit meg a gyerek mutatna magáról, hogy ő hogyan is szeretne élni, viselkedni, tenni-venni, boldognak lenni, és ahhoz mire is lenne szüksége. Pedig ez lenne a kulcs, a gyerek legbelső szükségletének a meglátása, megértése és megadása! Hiszen ki is mondja a gyerek: békés, nyugodt, feszültségmentes otthoni lét, együttlét, harmónia, szeretet, odafigyelés, közös játék. Az anya pedig próbálkozik, mindent megtesz, rengeteg erőfeszítést tesz, hogy értse, megértse gyermekét, és jobban tudjon reagálni a tetteire, viselkedésére, szavaira. De egyre inkább úgy érzi, hogy hiábavalóak a próbálkozásai, és egyre többet gyűjt be a csalódásokból, „pofonokból”, kudarcokból, hogy egyre és egyre távolabb kerül attól, akivel igazán közel kellene lenniük egymásnak. Ez egyre erősebb bűntudatot és szorongást is szül, egyrészt persze azt, hogy miért nem tudom jobban csinálni, és eluralja a tehetetlenség és kilátástalanság érzése, ami miatt egyre kiábrándultabb, szomorúbb, ami a gyermeket is nyugtalanabbá, kétségbeesettebbé teszi, hiszen ő is keresné anyát, ő is menne közelebb, de így egyre csak távolodnak egymástól, ami végtelen sok fájdalommal jár mindkettejüknek. Pedig egyikük sem szeretne semmi mást, mint szépen, nyugodtan, boldogan együtt lenni, egymással. Anya egyébként is egyedül érzi magát, valahogy nem találják a hangot a párjával sem, nem tudnak annyi intim, gyengéd közös időt eltölteni, mint régebben, vagy mint amire mindkettőjüknek szüksége lenne. A párkapcsolati figyelem, stabilitás életmentő lehet. Az anya élete pedig a család, a háztartás, a gyerekek körül forog, és nincs kiszállás a mókuskerékből, ez lassan felőrli az anya idegrendszerét is, testi erőnlétét is. Tehát sürgősen szükség lenne arra, hogy anya is tudjon ventillálni, kikapcsolódni, kimenekülni időnként, hogy neki is lehessenek szabad órái, hobbijai, barátai vagy barátnői, felnőtt elfoglaltságai. Ha valaki töltekezni tud, akkor másokat is jobban képes lesz majd tölteni, ez ennyire egyszerű. Nézzük akkor a teendőket! 😊 A megoldás oldala A gyerekkel töltött minőségi idő az ő gyerekvilágában A gyerek világa a szabad játék és a mese, amivel szeretetet, figyelmet, léleksimogatást, feszültségoldást, egymáshoz való kapcsolódást, közeledést érhetünk el, és a gyerekvilágba való belehelyezkedés azt üzeni a gyereknek, hogy ugyanolyan fontosnak tartjuk az ő világát, mint a felnőtt világot, és tiszteljük, nagyra tartjuk ezt a világot, semmiképpen sem alacsonyabb rendűnek vagy „gyerekesebbnek” (azaz komolytalanabbnak), mint a felnőttekét. Így a szülő partnernek tekinti a gyereket, aki érzi a fontosságát, azt, hogy komolyan veszik őt, és számít, hogy jó vele lenni. Ha a szülő leül a szőnyegre vagy az asztal mellé és együtt játszik a gyerekkel, az már nagyon sokat tud adni, mindkettőjüknek. Játék közben lehet beszélgetni is, akár titkokról, vagy olyasmiről, amit nem szívesen oszt meg az ember, csak azzal, akiben megbízik. Így meg lehet osztani a rosszat is, a kínosat, a kellemetlent, a hibázást is, annak veszélye nélkül, hogy már megint rászólnának, büntetnének és megszégyenítenének. A közös játék, alkotás és mesélés erősíti a kapcsolódást, a mi-tudatot, az összetartozás érzését, a biztonságot és az önbecsülést is. Játékkal és mesével kapcsolódhat egymáshoz gyermek és szülő belső világa, amelyben nem játszik az elvárás, a megfelelés, a feladat. Otthoni lazítás, feladatok, elvárások, kötelező dolgok elengedése Edit levelén azért is döbbentem meg, mert az én fejemben – főleg az előző aranyos képek alapján – az volt, hogy jól érzik magukat otthon, sokat játszanak, nincsenek feladatok, kötelező programok. Gondoltam is, de jó, legalább most kicsit felszabadul Botika az óvodai nyomás és frusztrációk alól, erre elképedve olvasom, hogy otthon nyomják tovább???!!! Nem hittem a szememnek, komolyan mondom, reagáltam anyuka levelére. Hiszen ezerszer beszéltünk már erről is, és úgy látszik, nem képesek elengedni az elvárásokat, a feladatokat, az irányítást, a kiabálást, a büntetést. Pedig ezeket el kellene engedni, Családi lazításlegyetek csak úgy spontán, békében, szeretetben együtt otthon, ez az, ami permanensen hiányzik Botikának, és ha végre megkapná, nem lenne ennyire nyugtalan, és lázadó. Nyilván dühös és frusztrált a sok elvárás és összecsapás miatt, és talán ezt is veri le Lettikén, és persze hogy féltékeny rá, hiszen érzi, hogy vele sokkal könnyebb kijönni. Játékra, mesére, ölelésre vágyna. A szomszéd néninél is ezt az egyszerű nyugalmat, elvárásmentes szeretetet tapasztalta meg, erre vágyna. Nem tudnátok már végre békén hagyni egy kicsit? – kérdeztem kétségbeesetten. Én azt hittem, most legalább békében és nyugalomban van otthon, de kis iskolát csináltok az otthonból is, és tele vagytok feszültséggel, szorongással, nehezteléssel, mert ilyen meg olyan a magatartása meg a figyelme meg a teljesítménye, mert nem abba az iskolába megy, amit kinéztetek neki, mert nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. A házirendnek és tiltólistának, amin dolgoztunk, mert hasznos lehet a keretek, határok felállításában, csak akkor lenne értelme, ha magatokban rendet tennétek, elengednétek a feszültségeiteket, a vele kapcsolatos nagyratörő terveiteket, a kötelező programokat, az állandó dresszírozást, a teljesítményközpontúságot és megadnátok neki azt, amire szüksége van: harmonikus, szeretetteljes, elvárásmentes együttlétet. Botikáról vegyétek már le végre a terheket, otthon ne csináljatok semmit, élvezzétek az együttlétet, ahogy esik, úgy puffan, hogy végre legyen egy kis nyugodt, gondtalan, felhőtlen gyerekkora! Egészen szeptemberig, amikor már úgyis kezdődik az iskola. És nem akkor lesz felkészült, ha most még ezerrel fejleszteni akarjátok napi több órában, hanem akkor, ha kipiheni magát, ha megszűnnek a feszültségei, a szorongásai, a megfelelési kényszerei, és magabiztosabb, önmagában jobban bízó és önmagát jobban értékelő gyerek lenne, aki feltöltődne a spontán, szabad játék megélte kreativitással, kapcsolódásokkal és élvezné azt, hogy ő kellően fontos a szüleinek, hiszen sok időt töltenek vele szeretetben, játékkal, mesével, alkotással, az ő kis gyerekvilágában. Mi lenne, ha egészen egyszerűen egy szép nyugodt estén leülnétek, és megkérdeznétek tőle, hogy mi baja van, mit hiányol, mire lenne szüksége, mit szeretne, és mire vágyna? Valamint azt is, hogy szerinte mit kellene csinálni, változtatni, hogy ne legyen ez a sok egymásnak feszülés, ellenállás, veszekedés, küzdés? De őszintén, úgy, hogy meg is hallgatjátok és meg is halljátok őt. Ha abban nem hisztek, hogy Botika kihívást jelentő, néha nehezen tolerálható viselkedése megérthető, mert feltárhatóak az okok és a célok, amik miatt így viselkedik, hanem szinte az elejétől az van a fejetekben, hogy ő biztosan biológiai sérülés vagy működészavar miatt ilyen (adhd, autizmus), az is biztosan szétzilálja őt, hiszen érzi, hogy nem tartjátok „átlagosnak”, elég jónak, elfogadhatónak, ez is fájdalmas, keserű érzése lehet, és akkor tényleg rá is cáfol erre a véleményre. Az én véleményem az (és szerintem igazából anyáé is), hogy ő a lelke mélyén egy igazán édes, aranyos, jólelkű, jó eszű, de rettenetesen magányos, magára hagyott kisfiú, sok-sok fájdalommal, szomorúsággal, félelemmel és haraggal, és nincs, aki igazán megfogja a kezét, és azt mondja neki, látlak, veled vagyok, segítek neked, mondd el, mire lenne a legnagyobb szükséged. Itt vagyok veled, fontos nekem a bajod, nem megreparálni és megváltoztatni akarlak, nem elérni valamit, nem valamilyennek látni, hanem azt akarom, hogy jól érezd magad a bőrödben. De az az érzelmi libikóka, amin mindannyian ültök, elsősorban ti, és ettől ül ő is rajta, az, hogy egy darabig „gügyögtök” neki, túlmagyarázva a dolgokat, túl körülményesen és túl gyengén, százszor elmondjátok, közben felhúzzátok magatokat, aztán már ordítás van meg bántás meg büntetés. Ez neki félelmetes, nyilván ijesztőek vagytok ti is (ilyenkor a gyerekek veszélyes szörnyetegnek, zombinak látja a szülőket, és később nyilván vissza akarja majd adni a sérelmeket valamilyen formában), akkor ez újra és újra összezavarja őt, kettősség van a viselkedésetekben, a nevelésben, és nem tud ezen eligazodni. Ne tekintsétek őt olyannak, mint akivel nincs minden rendben, inkább olyannak, mint aki nincs egyensúlyi állapotban, és a viselkedésével „üzen”, segélykérésként, hogy valahogy értsétek meg őt, és adjátok meg, ami neki kellene. A változtatási törekvéseket és elfogadást azonban Editnél nagyban felülírja a szorongás (és azt hiszem, apánál is), ami megakadályozza, hogy a valódi kis Botikát lássátok. Rá vannak vetítve a ti elvárásaitok, aggodalmaitok, elképzeléseitek, és csak ezen keresztül látjátok őt, ezért nem tud kialakulni az igazi közelség, az őszinte, tiszta kapcsolódás. Tudom, talán misztikusan hangzik ez, de bízom benne, hogy mégis értitek, miről beszélek. Vegyétek őt komolyan, és beszéljetek vele őszintén. És még egy: nézzetek mélyen magatokba, szeretitek-e mindenképpen és mindenáron (feltételek nélkül, és a sok „rosszaságával”, zavaró dolgaival) azt a gyereket? Azt a gyereket szeretitek-e, aki ott áll előttetek, és úgy viselkedik, ahogy, vagy azt a gyereket, amilyenről álmodtatok (de más lett), amilyenné formálni szeretnétek? Képesek vagytok-e az elfogadásra akkor is, ha az a gyerek sok mindent másképp csinál, mint ahogyan ti azt elképzeltétek, vagy jónak, elvárhatónak tartanátok. Mert erre érez rá a gyerek – kell-e ő nektek a valódi természetével, érzéseivel, gondolataival és viselkedésével együtt? Örültök-e annak, hogy ő a ti gyereketek? Ha mély és erős ellenérzetet fedeztek fel magatokban, akkor annak az okát kell feltárni. Kérdezd meg, vond be őt is a döntésbe Kérdezd meg a gyereket is, hogy ő mit szeretne, mi esne neki jól! De úgy, hogy halld is meg a válaszát. Ebből is érzi, hogy komolyan veszed, és fontos a véleménye a saját ügyeiben. S bár a kicsik változtathatják a véleményüket, ha őszintén, nyitottan beszélgettek, s érzi, számíthat rád, elmondja neked, mit érez belül. Boti elmondta nekem, hogy nem szeretne óvodába menni, mert ott sok büntetést kap, sok a kötött feladat, és sokat bántják a gyerekek. Legszívesebben otthon maradna, már nem menne vissza az óvodába. Úgy néz ki, neki erre van leginkább szüksége, ezért nagyon sokat fog jelenteni a számára, ha tényleg otthon maradhat, mert azt fogja érezni, hogy meghallgatásra talált. Állíts határokat Fontos a kiszámítható ritmus egy család életében, de az is, hogy érzékelje a gyerek, szülei képesek ésszerű határokat állítani, bizonyos dolgokban nemet mondani, és ha ezt határozottan és szeretettel tesszük, akkor ahhoz a gyerekek képesek alkalmazkodni. Nem hatalmi szóval, aminek csak engedelmeskedni lehet vagy fellázadni ellene, hanem értelmes keretekkel, korlátokkal. Ha a gyerek kezébe kerül az irányítás, az túl nagy teher a számára, és rossz érzés, mert szüleit gyengének látja. Akadj le a gyerekről – éld a saját életed Ez most kicsit fura lehet, de elmondom, mit is értek alatta. Sok anyuka azt gondolja, akkor jó anya, ha szinte feláldozza a saját életét, és önzetlen, önfeláldozó módon csak a gyerek életére koncentrál, csak a vele való törődés, gondoskodás tölti ki a mindennapjait, és így végül szinte a gyereke szolgálatában álló mártír lesz belőle, és már tulajdonképpen a gyerek életét éli a sajátja helyett. Nagyon fontos lenne, hogy mindenki a saját életét élje! Nem kell minden másodpercben a gyerek szükségleteivel foglalkozni, legkisebb sóhajait is megfejteni, kielemezni minden lépését, tudni minden apróságról, ami vele történt, minden igényét kielégíteni, elárasztani túlságosan sok ingerrel, tárgyakkal, ajándékokkal. Úgy mutathat a szülő jó példát, ha minden családtag igénye és szükséglete fontos, odafigyelnek erre mindannyian. Leterheli a gyereket is, ha érzi, anyja folyamatosan csak vele foglalkozik, ő van a középpontban, mert így nincs egy szabad, nyugodt perce sem. Meg kell nézni, az anya miért nem tud jobban leválni a gyerekéről, mi az, ami ebben akadályozza, miért nem képes megengedni magának, hogy élje ő is az életét, és megvalósítsa céljait, álmait, magának is szerezzen örömöt? Maga kötözi hozzá magát a gyerekhez, talán bűntudatból, amiért feszültségekkel teli a kapcsolat, de ebből a szoros kötelékből a gyerek is menekülne, a maga módján. Egy másik édesanya fogalmazta meg, amikor beszélgettünk erről a témáról az írás kapcsán, hogy ahhoz, hogy közeledni tudjon a gyermekéhez, előbb távolabbra kell lépnie. Sokat beszélgettünk erről már Edittel is, mégis nagyon nehéz ezt meglépni a feltehetően jelen lévő tudattalan szorongások, bűntudatok miatt. Vera, a másik anyuka így fogalmaz nekem: „nagyon jó ez az írás egyébként, látszik, hogy nagyon megvisel Téged is, hogy hogyan ébreszd rá Editet arra, hogy a saját görcsei foglya…szörnyű gúzs ez, és fojtogató, mindenkinek…nekem nagyon sokat segített az, hogy elkezdtem távolodni Beától, a kislányomtól, ez most furán hangzik, de attól kerültem hozzá érzelmileg közelebb, hogy kiléptem abból, hogy minden pillanatban ott legyek neki. Néha el kell távolodni, hogy közeledni tudjunk, oldja meg, vagy legalábbis próbálkozzon, ne akarjam mindentől megóvni, ellenőrizni, kontrollálni- baromi nehéz, olykor nem is sikerül…Nem figyelek oda a gyerekeim minden rezdülésére, mert akkor felszínes lesz egy idő után a figyelmem, most kizárom őket: most olvasok, telefonálok, kész…UTÁNA teljes figyelmemmel odafordulok…és tudod mi még az érdekes, hogy azelőtt minden este meséltünk, mert az KELL, ugye? Vekerdy is megmondta!!! Igen, jól mondta, de csak akkor, ha tényleg jelen vagy, nem csak felolvasol…szóval sok ilyen apróságra csodálkozom rá, és sokkal nyugisabbak a napok, persze a kilengésektől eltekintve. Gépiessé válunk, görcsössé, kényszeressé, sajnálom a Sorstársamat, legszívesebben megölelgetném, de biztatom, hogy van kiút!” Felnőtt örömök Én azt látom Edit leveléből, hogy már nincs lelkileg abban az állapotban, hogy megbirkózzon a helyzettel. Az, hogy nem kell dolgoznia, neki nem előny, mert így a gyerekek mellett nincs más élete, nincs sikerélménye, kollégák, barátnők, ami kiemelné Romantikus párabból a helyzetből, ami felőrli, erősebb maradna, ha lennének felnőtt kapcsolatai. Az aggódó (és kontrolláló) nagymamák segítsége nem adta meg neki azt a fajta kikapcsolódást, amire a munkatársak képesek lennének. Eluralja az életét az anyai szerep, de az életünk ennél sokrétűbb, jó lenne, ha már kicsit kikerülhetne a mindennapok egyhangú taposómalmából, és a kizárólagos anyai szerepkörből, és több saját, felnőtt öröm és élmény is lehetne az életében. Ez utóbbi talán arra is vonatkozhat, hogy szerelmes párként ők is többet legyenek együtt a férjével, több közös élményt, örömöt éljenek meg egymással, ebből most biztos, hogy nincs elég. Más esetekben is szoktam tanácsolni, fontoljátok meg, hogy cseréljetek egymással egy napra, ébredéstől egészen a gyerekek elalvásáig, hogy apa marad otthon, és Edit elmegy a „dolgára” egész napra. Edit évek óta nincs könnyű helyzetben, a mostani karantén pedig megsokszorozta a nehézségeket. Mutasd ki a valódi érzéseid – ha éppen rossz napod van, hiába játszod meg magad, és erőltetsz kedves mosolyt magadra, mert a gyerek átlát a szitán, látja az ellentmondást a tudatos és az ösztönös megnyilvánulásaid között. És ez kettős üzenet lehet, magára is veheti, pedig lehet, hogy éppen nem is vele van bajod…az őszinteség sokat számít, mert a gyereket is őszinteségre tanítja. És ha látja, hogy valami miatt nincs jó kedved, mégsem engeded szabadjára az indulataidat, akkor ez is jó példa neki. Felszabadítás, felszabadulás, visszafordítás Botika minél több elvárást, követelést kap, akkor is, ha az nem nyílt, hanem rejtett formákban „megy át” felé, a baj egyre nagyobb lesz. Egyre frusztráltabb, feszültebb, és egyre dühösebb lesz, mert nem sikerül ezeknek megfelelnie. Ezért továbbra is azt mondom, hogy minden feladatot, tanulást (a játékos tanulás is tanulás, nem játék) fel kellene függeszteni pár hónapig, hogy csak az elvárásmentes békés otthoni együttlét legyen. Különben mindannyian felőrlődnek, benne pedig robbanásig fog feszülni az ellenállás. De most kiváló a lehetőség ennek a folyamatnak a visszafordítására, az ördögi körből való kilépésre. Hiszen mindketten annyira szeretitek egymást, és szeretnétek békésen együtt lenni. Szorítok, hogy sikerüljön! #1 Dr.BauerBela

---