Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2012. augusztus 13., hétfő

-TAPSI-FÜLEK

A
AZ ELÁLLÓ NAGY FÜLEK- MA MÁR SEBÉSZI MEGOLDÁSSAL KIVÁLÓAN KORRIGÁLHATÓK #1 Dr.BauerBela

-A TELEVIZIÓ HATÁSA A KISISKOLÁS GYERMEKEKRE


A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre

 

Első rész

Az iskolás gyerekek médiafogyasztási szokásainak kutatása szinte egyidős az elektronikus tömegkommunikáció megjelenésével. A kutatók által végzett felmérés megerősíti más hazai és nemzetközi vizsgálatok adatait, miszerint a gyerekek életének, élmény- és ismeretszerzésének egyik, ha nem a legmeghatározóbb eszköze a média, azon belül is a televízió.
- Az adatok tanúsága szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a gyerekek nagy hányadának nincs lehetősége a televízióban látottak megbeszélésére, érzelmi és kognitív feldolgozására. A szerzők fontos következtetése, hogy a gyerekek médiahasználatának döntő hányadát sem a szülők, sem a pedagógusok nem kontrollálják, s nem teremtenek lehetőséget a látottak értelmezésére, megbeszélésére.
A tömegkommunikáció térhódító eszköze, a televízió életünk szerves része, hiszen az információs társadalom megköveteli a naprakészséget, a tájékozottságot, a televízió „távolbalátásával” milliók számára teszi lehetővé a nagyvilággal való kapcsolatot.
Nehéz egyértelműen jellemezni a szerepét, a különböző álláspontok sokszor egymásnak ellentmondóak, hallhatunk olyan vélekedést, miszerint a televízió „az emberiség jótevője” vagy „a gyerekek dadája, a fiatalok iskolája, a felnőttek szórakozása, az öregek társasága”, lehet a „tömegek pihentetője és informálója”, s ugyanakkor „az emberiség megrontója”, „a szem, illetve a szellem rágógumija” vagy csak egyszerűen „idiótadoboz”
Az emberek gondolkodását, véleményalkotását olyan mértékben befolyásolja, amilyenre a többi tömegkommunikációs eszköz nem képes. Az általa megteremtett nyilvánosság nagyobb hatású, mint az írott médiumoké a „függőségnek” nehezen szabhatunk határt.
 A televízió nemcsak befolyásolja, hanem alakítja is a valóságot.
A befogadók folyamatos döntési helyzetben élnek, megszokják, vagy megszöknek az információ áradata elől, használják, vagy kiszolgáltatottan áramoltatják magukba.
Jelen közlemény azt kívánja bemutatni, hogy a gyerekek, a 8–11 éves korosztály miként kezeli a televízióból áramló impulzusokat, mennyire határozza meg a televízió a gyerekek szocializációját, figyelembe véve a családi környezetet, feltérképezve azt a bonyolult összefüggést, melyben nem lehet egyértelmű „bűnöst” találni a negatív hatásokra.
Szinte a televíziózás elterjedésével egy időben láttak napvilágot az első elemzések, melyek azt tűzték ki célul, hogy feltérképezik a televízió személyiségre gyakorolt hatását, ezen belül külön figyelmet szentelve a gyerekeknek. S minél több tanulmány készült, annál ellentmondóbb álláspontokat ismertettek -a televízió káros a gyerek számára, kedvet csinál az erőszakhoz, és érzéketlenné teszi a gyerekeket az emberi szenvedés iránt;
  • a televízió jó a gyerekek számára: az eljátszott erőszak segítségükre van abban, hogy megszabaduljanak ellenséges indulataiktól;
  • a televízió kevéssé hat a gyerekekre: személyiségüket és értékrendszerüket szüleik és barátaik alakítják ki, nem pedig a képernyőn látott történetek.
Mindegyik elméletet kutatások, vizsgálatok támasztják alá, amelyek kiterjedtek a televíziós erőszak kérdésére, az agresszivitás terjedésére, a szexualitás megjelenítésére, a mentális befolyásolásra, az egészségre és a családokra gyakorolt hatásra.

„Gyerekek gyerekkor nélkül”

Sokféle értelmezése létezik a gyerekkornak, biológiai, pszichológiai, pedagógiai, jogi szempontból is más-más meghatározásokkal találkozhatunk. Abban viszont megegyeznek, hogy ennek a korszaknak védettséget kell jelentenie. Ennek a védettségnek a televízió általi elvesztését látja valóra válni Neil Postman és Maria Winn. Mindkét szerző az elmúlt évtizedek – főként a 20. század elejének – gyerekkorát kívánja vissza, egyértelműen az elektronikus médiát teszik felelőssé azért, hogy folyamatosan csökken a különbség a gyermeki és felnőtt világ között, nem foglalkozva az egyéb környezeti tényezőkkel (a család, a társadalom változásaival).
Postman Az elveszett gyerekkor című művében arra hívja fel a figyelmet, hogy a televízió képi kultúrája „nem az emberiség történelmében meghatározó szóbeliségen alapul”, lényege a vizualitás, értelmezéséhez nem szükséges különös képesség.
- Ez a fajta kultúra a nyilvánosságról szól, nem teszi lehetővé a szülők számára, hogy kiválogassák a gyermekeik érettségének, fejlettségének megfelelő tudásanyagot, információt, a televízió ezt kéretlenül megteszi helyettük.
A másik mű, Maria Winn címben is idézett Gyerekek gyerekkor nélkül című könyve szerint azért változtatta meg a televízió elterjedése a gyerekkort, mert átalakította a nevelési szokásokat.
-A szülők a fegyelmezés, a szabályok felállítása helyett rábízzák a gyerekeket a televízióra, az „elektronikus bébiszitterre”. Winn szerint nem is az a lényeges, hogy mit néz a gyerek a tévében, hiszen ha ott tölti szabadidejét, az „mindenképpen megfosztja a játéktól és az egészséges kölcsönhatások más formáitól”
-A konzervatív erkölcsi értékrendet tartja követendőnek, ezzel szemben az elektronikus média nem ezt közvetíti, a televízió által a gyerekek betekinthetnek a felnőttek világába, megtudják „titkaikat”, így saját életük során már nem a felfedezés örömével élik meg ezeket.
-A televízió szerinte „vezetékes kábítószer”–, amely függőséget okoz, és hatásának megszüntetésére „elvonókúrára” van szükség.
A fentiekkel összefüggésben kísérleteket végeztek Németországban, ahol néhány család önként vállalta, hogy televíziójukat leplombálják, s bár minden televíziózás nélkül eltöltött napért pénzt kaptak, átlagosan három hónapig bírták a televíziót nélkülözni. (Egy másik kutatásnál kényszerhelyzetet teremtve fosztották meg a családokat a tévézéstől, ekkor napokban volt mérhető az az idő, amíg kibírták televízió nélkül.) Mindkét kísérlet időtartama alatt megnőtt a családokon belüli konfliktusok száma, nemcsak a gyerekek váltak ingerlékenyebbé, hanem a felnőttek is.

Az erőszak tükröződése

Az erőszak bemutatásának kérdésével már 1951-ben foglalkoztak az Egyesült Államokban, nagyvárosok műsorait vizsgálva kimutatták, hogy a műsoridő 10%-át teszik ki az erőszakot bemutató filmek, s ezek alapján a tévézők megtanulják az agresszív viselkedési formát. A vizsgálatok nyomán széles körű kutatások indultak Európában, illetve Ausztráliában is, és az eredményeket összehasonlítva megállapították, hogy a televíziós erőszak hatására mindenütt nőtt az agresszivitás.
A. megfigyelések azt mutatják, hogy az erőszak a filmekben a leghangsúlyosabb helyen található, sokszor jutalmazott formában jelenik meg, s nemcsak a „rosszfiúk” jellemzője, hanem a „jófiúk” is használják céljuk eléréséhez az agresszív eszközöket, sokszor törvénysértő módon. Mennyiségi adatok alapján, az amerikai gyerekek napi átlagos három és fél órás tévénézését véve alapul, arra az eredményre jutottak, hogy tizenkét éves korukig a gyerekek 244 185 erőszakos tettet és 14 000 halottat látnak.
, A kutatók többsége szerint, így Bandura és Comstok szerint is a televízióban látott erőszak növeli a befogadó agresszivitását, főként akkor, ha a látottak közelítenek a való élet történéseihez (vagyis nem rajzfilmet látnak), ha az agresszív képek többször ismétlődnek, ha a befogadókat előzőleg frusztráció érte.
Vizsgálatokat végeztek arra vonatkozóan is, hogy mennyire befolyásolhatja az agresszió mértékét az agresszív cselekmény képi megjelenítése

18 éven felülieknek

Az erőszakhoz hasonlóan lényeges kutatási terület a televízió szexualitásra gyakorolt hatásának vizsgálata.
-Kutatások igazolták, hogy az erőszak és a szexualitás együttes megjelenése fokozza az agresszivitást. Az első vizsgálatok tanúsága szerint az erőszak nélküli, ám izgató erotikus filmek nagyobb agresszivitást váltottak ki, mint a teljesen agresszív profi bokszmérkőzések (itt nem tiltott szerepű az erőszak).
 A későbbi kutatások viszont azt bizonyították, hogy a szexualitást és erőszakot is tartalmazó filmek nagyobb agresszivitást váltanak ki, mint a csak erotikus tartalmúak
-A pszichoszexuális fejlődés szempontjából meghatározó, hogy a gyerekek milyen formában találkoznak először a nemiségre vonatkozó ismeretekkel, mert bár már három-négy éves korukban kialakul nemi identitásuk, kisiskoláskoruk végéig tanulják nemi szerepüket, hogy majd a serdülőkorba lépve egyre fejlettebbé váljanak.
- A közösségekben spontán módon alakulnak ki szocioszexuális kapcsolatok, ezekben főként a felnőttektől látott viselkedést utánozzák.
- A szülők ebben az időszakban általában még elzárkóznak a nemiségre vonatkozó ismeretek átadásától, így a gyerekek a televízióban látottakat próbálják saját életükben „alkalmazni”, sokszor épp szándékukkal ellentétes hatást váltva ki ezzel (előfordult már, hogy egy kisgyerek filmbéli kedvencétől ellesve szerelmének kimutatására pofonokat használt…).
A szexuális érettség bekövetkeztéig nemcsak a kortárs kapcsolatokból, hanem a televízióból is rengeteg szexuális tartalmú inger éri a gyerekeket.
-A filmekben megjelenő pornográf ábrázolásmód a nemiségre vonatkozó élményeket az agresszivitással társítja, torzulást okozva ezzel. Különösen akkor, ha ezekre nincs magyarázat, félelmet vagy undort válthatnak ki, meghatározva ezzel a szexualitáshoz való későbbi viszonyulást.
-A gyerekek fantáziájában a látott képek felértékelődnek, bizonyos fokig rögzülnek, izgalmi állapotot okozva.
- Serdülőkorban ennek következményeként akár homoszexualitás is létrejöhet.

A család

Az elmúlt évtizedekben a családszerkezet jelentősen megváltozott, felbomlóban van a hagyományos modell, egyre kevesebb nagycsalád létezik, nő a csonka családok száma, a válások mindennaposak, ennek nyomán növekszik az egyszülős háztartások száma. A megváltozott szerkezet miatt a családtagok kevesebb időt töltenek egymással, súlyponteltolódás következett be, a televízió lényeges szerephez jutott. Régen az étkezések mutatták egy adott család belső kommunikációját, most ez a tévézési szokásokon követhető nyomon, a domináns szülő kezeli a távkapcsolót, szabja meg a közös programot
A nyolcvanas években kétféle irányban vizsgálták a televízió családban betöltött szerepét.
- Az egyik irányvonal nyomán a szülői értékmintákra helyezte a hangsúlyt, vagyis a tévénézést a „családi életstílus tükreként” kezelte, megállapítva azt, hogy azok a veszélyeztetett gyerekek, ahol a családban a tévé nézését nem ellenőrzik.
-A gyerekek így erőszakos témájú műsorokat nézhetnek, illetve nem lényeges a gyerekek fantáziájának, kíváncsiságának kielégítése, így a televízió által képviselt értékeket tekintik követendő mintának.
A másik irányvonal azt kívánta megvizsgálni, hogyan mutatják be a televíziós műsorok a családi életet, milyen jellemeket ábrázolnak, mennyire közelít a bemutatott világ a valóságoshoz. Sztereotip történeteket, jellemeket figyeltek meg, s nemcsak a családdal kapcsolatban, hanem nemre, korra, bőrszínre vonatkozóan is. A filmekben több a férfi szereplő, mint a női, ők a dominánsabbak, a nőket általában hagyományos szerepkörben ábrázolják, érzékeltetve alárendeltségüket.
A gyerekek nemcsak a saját korosztályukra vonatkozó sztereotípiákat tanulják meg, hanem a felnőttekét is, így ezeket használják a környezetükkel való kommunikációban.

Feltevés

Az előzőek tükrében úgy tűnhet, hogy a bemutatott kutatások a téma minden vetületét megvizsgálták, mégis úgy érzem, van létjogosultsága egy olyan tanulmánynak, amely a televízió hatásait a szocializáció, a gyerekek szocializáltságának viszonylatában vizsgálja.
Kiindulási pontom az volt, hogy a gyerekek gyerekségük szinte minden percében fogékonyak a külvilág ingereire, ugyanakkor az iskoláskor elérésével tágul ki számukra az őket körülvevő világ, s jutnak el a szellemi érettség azon fokára, amikor már nemcsak befogadók, hanem értelmezők is egyben.
- Éppen ezért igen célzott réteg a kisiskolás korosztály, hiszen sokak életében az ekkor szerzett tapasztalatok határozzák meg a társas kapcsolatok további alakulását, erkölcsi értékrendszerük kialakulását.
Feltevésem szerint a televízió nem egyértelműen „rossz” a gyerekek számára, nem lehet mindenért a távolbalátó készüléket okolni, a család, a szűkebb-tágabb környezet (az iskola hatásairól sem feledkezve meg) igenis nagy szerepet játszik abban, hogy a kisiskolások miként élik meg az őket ért ingereket, mennyiben kapnak választ kérdéseikre, mennyire tudják pozitívan hasznosítani ezeket.
Azokban a családokban, ahol a gyermekek aktív pihenése nem pusztán a villanypásztor nevelésére szorítkozik, hanem egyéb hasznosságokra (olvasás, beszélgetések, mesélés vagy akár a sport, kirándulások és még rengeteg program, ahol a társas kapcsolat, a család együttléte a lényeg), ott a televízió nem olyan romboló hatású, mint azoknál a családoknál, ahol hiányzik a kontroll, hiányoznak az értékek, így a gyerekek kénytelenek a televízióból vett példaképekkel felnőtté válni. Míg az első esetben ismeretforrássá válhat/válik a televízió, a másik esetben hézagkitöltő szerepe van, egyfajta menekülést is jelentve a sivár hétköznapokból.
A kétféle típus nemcsak az adott család szerkezetére vezethető vissza, hanem a társadalmi különbségekre is, ezért is igyekeztem olyan iskolákat választani, ahol minden társadalmi réteg és szinte minden családszerkezet megtalálható.
Folytatás –MÁSODIK RÉSZ-TÉVÉNÉZÉSI SZOKÁSOK-
http://www.oki.hu
#1 Dr.BauerBela

-ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN.


Első nap az iskolában

Készüljünk gyermekünkkel együtt tudatosan az első napra az iskolában..
EZEK AZTÁN JÓL ÚTRA TETTEK A MOTYÓIMMAL-MINTHA AFGANISZTÁNBA MENNÉK HARCOLNI.!!!


Az iskola sok újdonságot hoz a gyermeknek. Órarend, házi feladat, szabályok. Ez mind nagyon izgalmas, de szorongást is okozhat. Bár az óvoda utolsó éve már egyfajta iskolaelőkészítő átmenet az óvoda és az iskola között, a szülő is sokat tehet a gyermek „iskolás gyerek vagyok” tudatának kialakításában és fejlesztésében.
Adjunk kedvet az iskolához
Jót tesz, ha gyermekünknek elmondjuk, hogy bár az iskola néha fárasztó is és kötelezettséget is jelent, alapvetően zigalmas, örömteli időszak kezdődik az életében. Fontos, hogy a leendő iskolás sokat tudjon beszélni szüleivel, közvetlen családtagokkal az iskoláról, és vegyük őt közben komolyan. Amennyiben érzi a szülői támogatást, a kezdet is könnyebb lesz a számára. Vásároljunk vele közösen például egy ruhadarabot, vagy taneszközt az iskolához, amit ő választhat ki. Vagy látogassunk el vele nyugalomban közösen az új iskolába (a tanévnyitón nem lesz várhatóan lehetőség és alkalom a feltérképezésre). Ha adott a nyílt kapuk napjának lehetősége, feltétlenül éljünk vele.
Szülői értekezlet
Sok iskola már a tanévet megelőzően megszervezi első szülői értekezletét. Ezen vegyen a szülő részt. Így a szülő is megismerheti a tanárt, a többi szülőt, benyomást kap az iskoláról, tanteremről. A tanárnak különösen fontos szerepe van abban, hogy gyermekünk hogyan éli meg az iskolát, a szülői értekezlet kiváló alkalom lehet arra, hogy kapcsolatba kerüljünk a tanárral és valamelyest megismerjük.
Iskolatáska
Az egyik legnagyobb élmény a gyerekek számára az első iskolatáska. Vásárlásánál vegyük figyelembe a gyerek esetleges kívánságait is, de elsősorban a funkciót tartsuk szem előtt.
Íróasztal
Előbb vagy utóbb szintén aktuális téma lesz – napközi ellenére is – egy munkahely kialakítása a gyerek számára otthon. Legyen az asztal lehetőleg a lakás egy nyugodt szegletében. Válasszunk magasságában állítható asztalt, amely munkalapja kissé ferdén megemelhető. Az asztalhoz jár egy szintén állítható magasságú szék is, amelyen a gyermek kényelmesen ülhet. A tanuláshoz szükség lesz megfelelő világításra, rakodófelületre is. A megfelelően és tetszetősen kialakított helyen a házi feladatok készítése is könyebben fog menni.
Közlekedés az iskolába
Míg az első napon nyilván elkísérjük és elhozzuk a gyereket, fel kell készíteni arra, hogy idővel egyedül közlekedjen, ahol ez megoldható. Sok szülő hordja autóval a gyermekét, de még ebben az esetben sem árt, ha tudja agyerek, hogyan jut az iskolából biztonságosan haza, mire kell ügyelnie.
Szülők felkészülése
Nem csak a gyerek, de a szülő számára is új fejezet kezdődik az iskolával. A gyereknek naponta pontosan kell megérkeznie a tanításra, meg kell szervezni ellátását (napközi, étkezés), fel kell készülni a több hetet kitevő iskolai szünetekre. Különösen dolgozó szülők számára jelenthet ez problémát. Ehhez járul továbbá, hogy aktívan részt kell venni iskolai eseményeken, rendezvényeken, amely rugalmasságot is igényel.
Vészhelyzetek
Érdemes előre felkészülni olyan helyzetekre, amelyek az életben adódhatnak. Ha nem nem tudjuk elvinni reggel vagy nem érünk oda érte délután, ha a gyerek beteg és pótolni kell a kihagyást, stb. Gondoskodjunk időben arról, ki tud beugrani ilyenkor a családból, vagy az osztálytársak szülei közül. Javasolt erről a tanárt is tájékoztatni.
http://www.tutitippek.hu
#1 Dr.BauerBela

-A GYERMEKEK ÉRZELMI NEVELÉSE


Gyermekeink érzelmi nevelése

AZ ÖRÖK OPTIMISTÁK

 

Arisztotelész ritka tehetségként értékeli, hogy valaki “a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból a megfelelő módon tud haragudni.”
Az említett idézettel arra szeretnék rávilágítani, hogy szülőként példamutatással, az érzelmeink, indulataink megfelelő kezelésével mi tanítjuk gyermekeinket a helyes vagy helytelen reagálási módra. Napjainkban a rohanás, a pénzhajszolás az elsődleges elfoglaltsága a legtöbb embernek. Mindenki türelmetlen, ideges, siet valahová.

Nincs idő egymásra, nincs idő a gyerekekre, nagyok az elvárások és az igények.
- Ezt alakítjuk ki bennük is, már kisgyermekkorban.
- Reggel sietünk az óvodába, majd az iskolába, délutánonként a külön programokra, aztán haza leckét írni.
 Túlhajszoljuk Önmagunkat és gyermekeinket is.
-Az utóbbi hetekben többször előfordultak lövöldözések iskolákban, igaz ez Amerikában esett meg.
- Sajnos hazánk sem maradt ki a tragédiák sorából, amikor fiatalkorúak bántalmazták társukat, melynek visszafordíthatatlan következménye lett.
- De nem kellene, hogy vérmérsékletünk a végzetünk legyen! Gyermekeinket tanítsuk meg indulataik kezelésére és érzelmeik kifejezésre juttatására egyaránt. A ma felnövő generáció az előzőnél világszerte hajlamosabb az érzelmi zavarokra: magányra, depresszióra, dühre, féktelenségre, idegességre, szorongásra, indulatosságra, agresszióra. Szükség van tehát az érzelmi nevelésre: az önismeret, önkontroll, az empátia, odafigyelés a másikra, a konfliktuskezelés és az együttműködés elsajátítására.
“Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Az érzelmeink lényegében egytől-egyig cselekvésre való indíttatások, az evolúció által belénk rögzült, azonnal bevethető minták, melyeket a szocializációnk során egyénibbé tettünk. A bennünk kiváltódott érzelmeknek megvan a maguk sajátos biokémiai folyamata.
- Fontos, hogy szülőként már kicsi korban megkezdjük gyermekeink érzelmi nevelését is.
- Sok türelemmel, toleranciával, példamutatással tegyük mindezt. Az érzelmek megnevezése és arckifejezéshez kötése alapvető cél, mert ha nem vagyunk képesek egyértelműen felismerni, leolvasni a másik személy arcáról az érzelmeket, komoly bajba kerülhetünk.
-Ha tévesen értelmezünk, például ellenséges reakciónak vélhetünk egy semleges jelzést, melyre akár agresszíven is reagálhatunk.
- Viselkedés viselkedést szül.
-Az érzelmi nevelést ösztönösen, csecsemő korban elkezdjük gyermekeinkkel.
- A picik dühödt sírásából nyilvánvaló, hogy igen heves érzelmeik vannak.
-Anyaként keressük, mit tehetünk értük, hogyan nyugtassuk meg Őket. A hisztis korszakot könnyebb elviselni, ha következetesek és türelmesek maradunk.
. A gyerekeknek 5-6 éves korukra meg kell tanulniuk felismerni és megfogalmazni az alapérzelmeket.
- Az öröm, a bánat, a düh, a félelem, a meglepetés és az undor mind olyan érzés, melyet átéltek életük során. Érzelmi kitöréskor fogalmaztassuk meg velük érzéseiket és legyünk segítségükre azok beazonosításában.
- Gyermekeinkre 4 éves korukban általában jellemző életkori sajátosság a “nagyotmondás”.
-5 éves korukra a szerénységnek utat nyitó önismeret kialakulása veszi kezdetét. Óvodáskor vége, iskoláskor kezdete a társas érzelmek kialakulásának időszaka: szerénység, féltékenység, gőg, bizonytalanság, irigység és az önbizalom segít abban, hogy másokkal össze tudják mérni magukat.
- Az iskoláskor időtartama alatt megtanulja magát “értékelni, besorolni”: népszerűségét, vonzerejét, tudását másokéval összehasonlítani. 6-14 éves korig az iskola egy “próbaterep”, meghatározó élmény a serdülőkorra nézve, hiszen javarészt az ott elért sikerek, illetve sikertelenségek kihatnak a gyermek önértékelésére.
-A kudarc önsorsrontásba csaphat át, mellyel gyermekünk egész életén át, ronthatja a saját esélyeit.
- Fontos még, hogy ebben a korban megtanulja késleltetni a vágyteljesítést, kialakuljon benne a társas felelősségérzet, kordában tudja tartani érzelmeit és optimistán tekintsen a világra. A középiskolába való átlépés a gyermekkor végét is jelenti. Kamaszaink ebben a korszakukban találkoznak először az alkohol, a drog, a dohányzás, a szexualitás kísértésével.
-Fontos, hogy bizalommal fordulhasson a szüleihez. Az önbizalmuk erősítése, az önismeret, a fejlődni tudás képességének erősítése a szülő és az iskola közös feladata. Indulataik kezelésére tanítsuk meg Őket.
- Fejlődéspszichológus szakemberek “közlekedési lámpa” kontrollját hasznosnak és könnyen elsajátíthatónak tartom:
Piros: 1. Állj! Higgadj le, gondolkozz, mielőtt lépnél!
Sárga: 2. Fogalmazd meg, mi a gond és mit érzel!
3. Tűzz ki pozitív célt!
4. Találj ki több lehetséges megoldást!
5. Gondold végig a következményeiket!
Zöld: 6. Törekedj a legjobb terv megvalósítására!
Kicsi korukban szükséges a szülői közreműködés, irányítás, amikor már elsajátították a technikát, önállóan is képesek lesznek alkalmazni. Esténként szakítsunk időt gyermekeink beszámolóira, mi történt velük aznap. Élménybeszámolójuk figyelmes meghallgatása után tegyünk fel pár érzelmekre vonatkozó kérdést. Mit éreztél akkor, mit gondolsz, mit érzett a másik? – mindig a szituációnak megfelelően. Lehet nagyobb gyermek esetében boncolgatni, mit kellett volna másképp tenni, hogy a végkifejlet kedvezőbb legyen.
Ha szeretettel, odafigyeléssel, sok beszélgetéssel neveljük gyermekeinket, megtanítjuk őket megfogalmazni és kimondani érzéseiket, boldogabb és kiegyensúlyozottabb generáció nőhet fel.

#1 Dr.BauerBela

2012. augusztus 12., vasárnap

-A KORASZÜLÉS VILÁGSZERTE SZINTE NÉPBETEGSÉGNEK SZÁMIT


A koraszülés világszerte szinte népbetegségnek számít, pedig a koraszülések jelentős része megelőzhető lenne.



ÉRETT ÉS KORASZÜLÖTT GYERMEK SZEMLÉLTETŐ KÉPE.





A koraszülések kb. 40 %-a „spontán koraszülés”,
-kb. 30 %-ában a magzatburok váratlanul reped meg, vagy a terhesség során már eleve egy lyuk képződött rajta, és
- kb. 30 %-a pedig ún. iatrogén, azaz az orvos által előidézett koraszülés, amelynek hátterében az anya, vagy a magzat életét veszélyeztető komplikációk, a terhesség idejének téves kiszámítása, vagy a terhesség harmadik trimeszterében a magzat érettségének irreális megítélése állhat.
A koraszülött babák súlya születéskor kevesebb, mint 2500 gramm, és a szülés előbb következik be, mint a 37. hét, vagyis kisebb az esélye a babának az életben maradásra: gyakran légzési elégtelenséggel küzdenek, így lélegeztetni kell őket.
- Eközben fertőzést kaphatnak – amibe belehalhatnak –, ha viszont nem lélegeztetik őket, alacsony oxigénszintjük miatt agykárosodást szenvedhetnek. Ha túl sok oxigént kapnak, a látásuk károsodhat.
A fejlett országok egészségügyi ellátásának egyik legfontosabb mutatója az újszülöttek túlélési esélyei és a koraszülöttek fejlesztési lehetőségei.
-A koraszülött intenzív osztályokra kerülő kisbabák mintegy 10-12 százaléka  károsodik komolyan, 20-25 százalékuknál pedig, , finom idegrendszeri sérülések mutathatóak ki, amelyek magatartási problémák, tanulási zavarok, hiperaktivitás formájában jelentkezhetnek később.
-Általánosan is elmondható, hogy a koraszülött babák általában hátránnyal indulnak az életben, nagyobb az esélyük ugyanis a hallás- és látáskárosodásra, a cukorbetegségre, vagy az idegrendszeri és vérnyomás problémák kialakulására, mint társaiknak.
Bizonyos tényezők növelhetik a nők koraszülési kockázatát, bár annak speciális okai nem ismeretesek, és sajnos létrejöhet bármely előzetes jel nélkül is (sokszor pszichés tényezők hatására):
•           Több gyermekkel való várandósság,
•           Már előfordult a nőnél koraszülés,
•           Bizonyos méh, vagy méhnyak abnormalitások esetén.
Orvosi szempontból a koraszülés veszélye fenyegethet az alábbi rizikótényezők fennállása esetén:
•           Ismétlődő húgyhólyag, vagy vesegyulladás,
•           Húgyúti szervek és hüvelygyulladás esetén, valamint a szexuális úton terjedő fertőzés fennállása esetén,
•           Lázzal járó fertőzéses állapot fellépése a terhesség idején,
•           A terhesség 20. hete után fellépő, ismeretlen eredetű hüvelyi vérzés,
•           Krónikus betegségek esetén, mint pl.: magas vérnyomás, veseelégtelenség, vagy diabetes,
•           Az első trimeszter során többször végzett művi terhesség-megszakítás, illetve egy, vagy két esetben végzett második trimeszterbeli művi abortusz,
•           Terhesség előtti kóros soványság, vagy kövérség,
•           Vérzési rendellenesség (trombofília -veleszületett vérrögképződési hajlam),
•           In vitro megtermékenyítés utáni egymagzatos terhesség,
•           Kevesebb, mint 6-9 hónap telik el a szülés és a következő terhesség bekövetkezte között.

Az anya életmódbeli rizikótényezői:
•           Elégtelen, vagy semmilyen terhesgondozás esete,
•           Dohányzás,
•           Alkoholfogyasztás,
•           Illegális drogok használata,
•           Fizikai, szexuális és érzelmi erőszak előfordulása a családban,
•           A szociális támogatottság hiánya,
•           Alacsony jövedelem, szegénység,
•           Terhesség alatti hosszas állással járó hosszú munkaidő.
A koraszülés figyelmeztető jelei ismeretében lehetséges megelőzni a koraszülést, ezek a következők lehetnek:
•           10 percenkénti méhösszehúzódás, vagy egy órán belül gyakoribb időtartamú fájások (ötnél több 60 perc alatt),
•           Vizes folyás a hüvelyből (a magzatburok megrepedésére figyelmeztet),
•           Menstruációs görcshöz hasonlatos érzés az alsó hastájékon, amely csak úgy „jön és megy”, vagy pedig állandó,
•           Gyenge hátfájdalom a csípővonal alatt, amely csak úgy „jön és megy”, vagy pedig állandó,
•           Nyomásérzés a medence tájékán, amely hasonlatos ahhoz az érzéshez, amikor a baba leszáll a szülőcsatorna felé,
•           Hastájéki görcsök, amelyek hasmenés kíséretében, vagy anélkül jelentkeznek,
•           Hüvelyfolyás jellegének megváltozása, vagy erősödése.
Az általában nagy fájdalommal nem járó, szülést előkészítő terhességi méhösszehúzódások rendszeres és gyakori jelentkezése (10-12 percenként, legalább egy órán keresztül) koraszülés kezdetét jelezheti, és a méhnyak is kitágulhat.
- Fentiek és ezen méhösszehúzódások esetén feltétlenül orvoshoz kell fordulni, hogy ellenőrizze a méhnyak állapotát.
-Addig is, míg ilyen esetben a nőgyógyász megvizsgálja a kismamát, maga a várandós nő is tehet a koraszülés bekövetkezése ellen, azon túl is, hogy tisztában van a figyelmeztető jelek ismeretének fontosságával:
•           Kiüríti a húgyhólyagját,
•           Lejtős helyzetben lefekszik a bal oldalára: ez lelassíthatja, vagy megállíthatja a tünetek jelentkezését.
•           Kerüli a lapos helyzetben háton való fekvést, mivel ez elősegítheti a méhösszehúzódások kiváltódását,
•           Iszik néhány pohár vizet, mivel a dehidráció (kiszáradás) méhösszehúzódásokat idézhet elő,
•           Egy órán keresztül ellenőrzi a fájásait és számolja a két méhösszehúzódás között eltelő időtartamot.

Ha a tünetek rosszabbodnak, vagy nem múlnak el egy óra után sem, feltétlenül be kell mennie a kórházba.
- Ha előtte az orvosát hívja, feltétlenül el kell mondania az orvosnak, milyen jeleket tapasztal.
- Annak, hogy valaki megbizonyosodjon róla, hogy valóban koraszüléssel áll-e szemben, az egyetlen biztos módja az, hogy a nőgyógyász ellenőrzi a méhnyakat. Ha a méhnyak kinyílt, megkezdődhetett a koraszülés folyamata.
Ha a koraszülés megindult, még mindig vannak módszerek, amelyek segítségével meg lehet előzni, hogy az folytatódjon, de ugyanezen módszerek a koraszülés fellépésének megelőzésére is alkalmasak lehetnek:
•           Intravénásan beadott magnézium-szulfát, amely ideiglenesen hányingert okozhat. Kezdetben nagy dózist adnak, majd kevesebbet, 12-24 órás időtartamon keresztül.
•           Kortikoszteroidot ad be a nőgyógyász 24 órával a szülés előtt, azért, hogy segítse a baba tüdejének és agyának érési folyamatát.
•           Néha szájon át is kap a kismama gyógyszert, ami csökkenti a méhösszehúzódások gyakoriságát és jobban is érzi tőle magát a várandós nő.
Minél hosszabb ideig van a magzat az anyaméhben, annál nagyobb az esélye arra, hogy egészségesen szülessen meg.
-A koraszülött babáknál nagyobb a kockázat agyi és neurológiai komplikációk, valamint légzési és emésztési problémák fellépésére.
Ha sikeres a nőgyógyász közbelépése, sok esetben még az olyan kismamát is meg lehet menteni a koraszüléstől, akinek a méhnyaka már picit tágult: a kismamának a terhesség normál idejének végéig ágyban fekve kell maradnia.
Sajnos a 24. hét előtt megszületett babáknak minimális az esélyük az életben maradásra, mindössze 50 %-os. A 32. hét után született koraszülött csecsemők életben maradási esélye jóval nagyobb és rendszerint nincsenek hosszú távú komplikációk a koraszülött intenzív osztály gondos ellátása mellett.
#1 Dr.BauerBela

2012. augusztus 11., szombat

-5860 OLDAL-1011 KÉPES ILLUSZTRÁCIÓ


5860 oldal-1011 képes illusztrációval

GYERMEKGONDOZÁSI TANÁCSOK                                ENCIKLOPÉDIÁJA-

GYERMKEGONDOZÁSI TANÁCSADÓ KÖZHASZNU GYŰJTEMÉNYE.


LÁTOGATOTTSÁG-345.213- OLALNYITÁS-2074 DOKUMENT FELTEVÉS-126 ORSZÁGBÓL-6126 VÁROSBÓL ÉS HELYSÉGBŐL A VILÁG MINDEN KONTINENSÉRŐL LÁTOGATÓ

Amikor hozzákezdtem ehhez a nagy lélegzetű sok áldozatot követelő munkához az volt a meggyőződésem hogy ezt a munkát be lehet fejezni. .De a gyermekellátás áldozatkész,nagylelkű talpasai,az édesanyák nagyfokú érdeklődése, meggyőztek arról hogy ez a munka időtlen időkig folytatódik és egy síkon mozog a társadalom és történelmi korok követendő igényeivel.
A gyermekellátás első vonalában ténykedők megfigyeléseikkel mindennap új és új elgondolásokat,gyakorlati tényeket írnak le a szenvedő gyermek sorsának enyhítésére. Mindezeket el kell juttatni az otthonokba az anyukákhoz hogy hasznosítsák gyermekük egészséges nevelése,gondozása érdekében. Ennek a munkának egy részét igyekeztünk elvégezni közös hozzá járulással azokkal a kiváló kollégáimmal akiknek értelmi  és érzelmi énjük a gyermekgyógyászat.
A kiadvány terjedelme és állandó aktualizálásának a lehetősége egy folyamatos gyermekgondozási és nevelési lehetőséget ajánl napjaink rohamosan növekvő szülői igényeire.
Az információs rendszerek mindent elárasztó özöne, természetesen az egészségügyi hálózatot sem mellőzi. Valahol a mai orvosi ténykedés, igényli a klasszikus orvosi gyakorlat,gyermekgondozás,gyermeknevelés alapjait összeilleszteni, a modern világ legaktuálisabb szempontjaival.
Másrészt, a mai szülők egészségügyi kultúráját tekintetbe véve, és a nívós tömegkommunikáció eszköztárát szemlélve, az egyén is sokkal többet akar megismerni, tudni, korunk egészségügyi problémáiról vagy sajátosan a maga betegségéről. De legyünk őszinték, az orvostársadalomtól is rendszerezettebb részletesebb tájékoztatást vár el napjaink társadalma.
Mi gyermekgyógyászok meg akarunk felelni ezeknek az elvárásoknak és a félre értések,félre magyarázatok elkerülése végett, amik olykor   ártalmasak is lehetnek, igyekeztünk egy olyan elektronikus kiadványt közreadni, aminek tágabb információs alapja, rendszerezett, közérthető és folyamatosan időszerüsíthető adattára van.
Számos gyermekhálózati munkatárs orvosok, védőnők, akiknek érzelmi énje és emberi tisztessége a reájuk bízott gyermekek sorsa, adták sokszor pályafutásuk szakmai eredményét ehhez a munkához amint ezt mi is tettük. De annak a tudatában is, hogy – egy kattintással – egy adott szükséges, esetleg drámai pillanatban olyan információkhoz juthat mindenki, amelyek életmentők lehetnek. Ehhez pedig úgy gondolom, hogy mindannyian teljes odaadással és érdektelenül csatlakozunk,

Ez nem a tudományos titulusok,kitüntetések elismerések világa,hanem a mindennapi gyakorlati szempontokat érlelő közös tevékenység .Mindez a gyermek testi és szellemi fejlődésének értékrendjéhez tartozó folytatólagos minőségi feladat, amit valakinek vagy valakiknek folytatni kel .Azt is ki kell jelentenem hogy ez egy nagy áldozatkészségről,türelemről és hosszantartó kemény munkáról szól.
Részemről ezen munka elvégzésének három személyemhez de a közélethez is kötődő érzelmi eredője volt-
          . Nem az önmutogatás kényszere,hanem életem harmóniájának és tisztességes elszámolásának a gondja kényszerítette ki ennek a munkának a szükségszerű elvégzését belőlem. Egy lelkileg terhes,a léthez természetszerűen ragaszkodó próbálkozásaimról van szó az utolsó 1oo méteren. Sokáig azt hittem hogy az orvosi hivatás az csak a gyógyításról,kutatásról és mindennemü pompózus dolgokról szól. Az élet többre tanít bennünket-arra hogy felelősen közölni kell minden édesanyával aki gyermeket nevel hogy mi a felelőssége és a szükséges egészségügyi ismeret- anyag amit kötelezően el kell sajátítani.

Az elsők érvek között talán az egyetemi gyermekgyógyászati fakultások megszüntetését említeném. Az általános orvosképzésben a gyermekgyógyászati oktatás elégtelenné vált úgy időben mint tartalomban. A kezdő orvosok úgy a gyakorlati mint az elméleti sőt a dokumentációs lehetőségeket is tekintve meglehetősen egy előnytelen helyzetből indulnak el a nagyon felelősségteljes munkájuk gyakorlásában.. Az a diagnosztikai  jellegű munka amit jómagam 2007-ben a köz rendelkezésére ajánlottam elektronikus kiadásban,egy olyan helyzetben amikor a családi orvosi rendelőket csak most látták el Lap-topokkal egy kattintás reményével nagy segítséget kaptak a kollégáim amiért számos köszönetet és elismerést kaptam az egész országból./az elektronikus könyv román nyelven jelent meg. Még ma is átérzem a pályakezdés emócióinak minden mozzanatát,és úgy éreztem mindig hogy szolidáris maradok ezekkel a kollégáimmal.

Amikor a sorsom úgy hozta, hogy egy súlyos infarktus alkalmával öt éjszaka néztem az intensív osztály fehér mennyezetét, lebegtetve,kilátásaimat,ebben az esetleg utolsó szorításában földi létemnek, gondoltam arra hogy hogyan gazdálkodtam átörökített génjeimmel gondolatban,szóban és cselekedetben.- Nem ildomos úgy meghalni,hogy ne tudjuk –miért éltünk-
Aztán jött a döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy ily módon is segíthetek embertársaimnak. Egy édesanya akinek két fiát -padludkás- koruktól kezeltem és aki nagy emberi tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az egyik gyermeke vizsgálata alkalmával látta, hogy bütykölök a számítógépen egy tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette,Kedves Doktor úr ne gyötörje magát a mai társadalom nem nagyon értékeli az ilyen jellegű törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket- –HA MÁR CSAK EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A FÁRADTSÁGOT-
Ez volt az érzelmi döntő momentum,ez az emberi áldozatkészség abszolút leegyszerűsítése egy lét védelmére.
Hatalmas és áldozatos munkát végeztem amit csak az tud felmérni akinek ilyen élményanyaga van. Úgy érzem hogy áldás kíséri mindennapi munkámat és ezért boldog vagyok.
És végezni fogom amíg megbecsülendő,hasznos gondolatokkal szolgálhatok anyáknak,kollégáknak,minden érdeklődőnek
 Akárpátmedenceianyukák/Szerbia.Szlovénia.Horvátország,Ausztria,Szlovákia.Pománia,Ukrajna,Moldova és az egész világon sokszor kényszerből elvándorolt anyukák is akik 126 országból vették igénybe írásaimat és használták gyermekeik gyógyítása érdekében..
.Nagyon büszke vagyok erre a  munkámra,elsősorban nem azért mert 12 évig dolgoztam rajtuk-hanem sikerült közös lapra tenni az orvosi,védőnövéri és szülői teendőket elméleti és gyakorlati síkon és nem utolsósorban hogy magukra utalt kis magyar közösségnek tudtam segítő kezet nyújtani.
Ez orvosi létem és hitvallásom egy nagy,felejthetetlen érzelmi megélése- Nagy öröm tölt el és boldog vagyok hogy megírtam és hosszantartó értéket alkottam az édesanyáknak,családoknak olykor a sors által rájuk szabott nehéz helyzetükben.


          Köszönöm a kollégáimnak akik érdektelenül a köz asztalára tették munkájuk értékeit,valamint a látogatóknak,felhasználóknak hogy megtiszteltek figyelmükkel.

SZATMÁRNÉMETI--2012-AUGUSZTUS 12-ÉN


                                                          DR.BAUER BÉLA MD-PhD.

#1 Dr.BauerBela

2012. augusztus 10., péntek

-KORAI ELÖREGEDÉS-PROGÉRIA-

A TÖRPENÖVÉS MELLETT AZ ILYEN BETEGEKNEK A BŐRE LAZA,ZSIRPÁRNÁJA MEGFOGYATKOZOTT,KOPASZOK,ORRUK CSŐRSZERÜ,ÁLLUK KICSINY. #1 Dr.BauerBela

-ÉLETKOR MEGHATÁROZÁSA

Életkor meghatározása





Biológiai szempontok alapján: az élő szervezetek születnek és meghalnak. Közben fejlődnek és visszafejlődnek. Mindez genetikai program alapján.
prenatális; újszülött (10. nap); csecsemő (1. év); korai gyermek (3. év); első gyermekkor (7. év), második gyermekkor (11-12. év), serdülőkor (15-16. év), ifjúkor (20-21. év), első érettkor (35. év), második érettkor (55-60. év), időskor (74. év), aggkor (90. év) hosszú életkor.
Társadalmi és pszichológiai szempontok alapján: életkori feladatok, kognitív többlet határozza meg; nyereség – veszteség kettőssége
születés pillanata, 2 hónapos, 8–36 hónapos, óvodás, kisiskolás, serdülő, nagykorúság, 18–30 éves, 40–50 éves, 50–60 éves, nyugdíj kezdete, jó öreg.

Krízis

Görög eredetű, jelentése „fordulópont” az események rendjében, valamilyen változás következik be. Hogy ez progresszív vagy regresszív lesz, az a korábbi krízisek megélésén is múlik.

Főbb életkori krízisek

I. krízis a SZÜLETÉS
Kívánt, nem kívánt, rosszul fogadott gyermeknek. Az anya állapota a terhesség alatt, A születési élmény.
2 hónapos kor
A vegetatív mutatók jelentős változása. Gyakori a gyermekágyi depresszió. Ilyenkor a szülő nem képes ráhangolódni a gyermekére. Az apák szerepe: segíteni a feleségének, újra nővé is lenni. A családi szerepek kialakulása
8-36 hónapos kor
Szeparáció és individuáció időszaka
Ebben az időszakban nagy változás. 8 hónaposan szorong, ez a leválás kezdete.
18-24 hónap között jelenik meg az újraközelítési krízis. A gyerek felméri a biztonságot adó távolságot. Emellett ekkor jelentkezik az első dac korszak
Óvodás kor
Óvodásba kerülés nehézségei. Ödipális kor Az ödipális vágyak csábítóvá teszik a kicsi gyerekeket, melyekre helyesen kell reagálni. A gyerekek próbálgatják a nemi szerepeket, fantáziájában leértékeli, eltünteti a saját nemű szülőt. Ebben a korban nagyon súlyos hatása lehet a válásnak, az egyik szülő tényleges eltűnésének.
Normális esetben az ödipális kor után a gyerek elkezd azonosulni az azonos nemű szülővel és ez feloldja a kapcsolatot.
az ödipális kor végén a szuperego nyugalomba küldi az ösztön-ént.
Ma azt látjuk, hogy nem tud a szuperego erőre kapni, és ezért az ösztönkésztetések nem tudnak nyugalomba vonulni. Ma nem tud kialakulni a gyermeki realizmus.
Iskolába kerülés
(elvileg a latencia kezdete) Mintha ma nem is lennének latencia korú gyerekek, az óvodásból mindjárt a serdülőbe kerül.
Az iskolás kor az első helyzet, ahol teljesítményt mérnek. Kritikai szellem: a teljesítmény és a csökkentértékűség felmérése. Pozíciók az osztályon belül. A gyerekek olyanok, mint egy analitikai mérleg, minden kicsi rezdülést is értékelnek és észrevesznek. Tanító néni, a csoport elfogadja-e a gyereket.
Jellemző, hogy a latencia kimarad, mert az ödipuszi kor kitolódik, a prepubertás viszont előre jön.

Serdülőkor feladatai:

Amit nem oldunk meg serülő korban, azt már soha sem fogjuk megoldani. Ha egy életkori krízissel találkozik, arra hatással van a serdülőkori tapasztalat.
1. A családról való leválás
2. Az identitás megtalálása
3. Pályaorientáció és társadalmi szerep megtalálása
18 éves kor: nagykorúság
Inkább 21 éves kor.
18–30 éves kor
Pályaválasztás, párválasztás, fészekrakás
30–33 éves
Véget érnek a huszon… évek. Nők számára nagyon veszélyes – 35 év felett már „idős” férfiaknak 33 év a krisztusi kor
40 éves: középkorú
Mit tettem le az asztalra?
40-50 év között megjelenik a nőknél a klimax (férfiaknál is, csak ott kapuzárási pánik). Ebben az időszakban borulnak a családok. Egyre több nő szül utolsó perces gyereket.
50–60 éves: fiatal öregkor
Nálunk nincs a helyén kezelve. Mindazt meg lehetne tenni, amiről korábban lemaradt. Probléma a „feleslegesség” érzése.
Nyugdíj kezdete
A leértékelődésével teszik egyenlővé, pedig most lehetne pihenni, élvezni…
Van anyagi része, de valójában belülről sem találjuk meg. A férfiak viselik rosszabbul.
Jó öregkor
…

Serdülőkor

1. A családról való leválás

A leválás nem csak a serdülőn múlik, hanem azon is, hogy hogyan hagyják. A leválásért küzdelem folyik. A serdülő folyamatosan tágítja saját kereteit. Beméri, hogy mennyire távolodhat el a szülőtől. A leválást nehezíti az anyagi függőség. Nehéz úgy lázadni és szembefordulni a szülőkkel, hogy a léte tőle függ.
Anna Freud 4-féle tipikus módot ír le
1.   Érzelmeit hirtelen visszavonja családtagjaitól, és egy családon kívüli személyre viszi át. (Rendszerint feltűnően különbözik a szülőktől)
2.   Érzelmeit ellentétükre fordítja (trónfosztás) – igazi lázadók, felszínen gyűlölet.
3.   Érzelmeit saját magára vonja vissza (narcisztikus regresszió) – nagyzolós ábrándok
4.   Ellenáll a serdülés lelki folyamatainak, a valóság követelményeit elutasítja, saját fantáziavilágában él. – kisgyermek akar maradni.

2. Az identitás megtalálása

Ahhoz, hogy megtalálhassa az identitását, elsősorban a saját testét elfogadja. … és származását: ha kiderülnek családi titkok sok esetben devianciát okoz.
Test elfogadásához tartozik a nemi identitás megtalálása – ehhez minták is kellenek à Csonka család problémái.
Nem szerencsés, ha állandóan a barátnő szeretne lenni az anya. A serdülő lányok az anyjukkal küzdenek, a fiuk az apjukkal. Visszatér az ödipális kor.
Bizalom: kiben bízhat, kinek a tanácsát, életképét kellene elfogadnia à A serdülők mindent megtesznek azért, hogy valahova tudjanak csatlakozni.
Dac:            az autonómia igény elég erős. Az identitáskeresés úgy kezdődik, hogy elkezdi leértékelni a szülőt. Nem jelenik meg a gyerek a szülővel együtt az iskola előtt.
Teljesítmény:         kisiskolásként hangsúlyos először majd saját érdeklődés mentén a kamaszkorban. à pályaorientáció is.
Normál serdülőkori működés az, amikor egyszer kedves, máskor ordít; egyszer depressziós, máskor mániákus.

3. Pályaorientáció és társadalmi szerep megtalálása

Abból is lehet korai zárás, ha a gyerek nem azt akarja csinálni, amit a szülő.
Próbálgatja a szerepeket.
Párválasztás: a családmodell is felbomlóban van. Inkább élettársi kapcsolat működik.
Szülői minta: fogyókúra, gyors gyógyító tabletta.

A serdülés kimenete

Az identitástudat alakulásának eredménye:
1.    Az elért identitás – sikerült a döntéseket meghozni.
2.    Korai zárás – elköteleződik pl. egy pálya iránt, de nem élte végig ezt a korszakot. Pl. elfogadta a szülői elvárást.
3.    Moratórium időszaka – éppen zajlik, haladékot ad magának.
4.    Diffúz – nem kristályosodik ki, mit akar, mindenfélét kipróbál; és így is marad.

Környezetre gyakorolt hatása

A krízist a környezet nagyon nehezen éli meg, de ez így helyes.
Nagyon fontos, hogy a szülő konfrontálódjon a gyermekével, ne eresszen túl sokban, mert akkor nem lesz határ, amit át lehetne törni. A felnőtté válás része, hogy áttöri a határt. A felnőttnek nem kell elfogadnia mindent. Legyenek elvárásai. Nem attól lesz kedvenc tanár valaki, ha engedi, hogy tegeződjenek vele.

Fejlődési problémák

A megrekedt serdülés, a krízis rossz kimenetének Moses Laufer-féle vészjelei:
  1. A serdülő ragaszkodik a mintákhoz, nem törekszik az önállóságra.
  2. Viselkedése túl merev
  3. A szociális kapcsolatai nem segítik elő a felnőtté válást – kisebb gyerekek társaságát keresi.
  4. Szülei még mindig egyedi meghatározó szerepet játszanak az életében.
  5. Nem képes az eseményekkel kapcsolatban reális érzéseket jelezni
  6. Nem képes elkülöníteni más emberek róla alkotott vélt képét és a valóságot (mindenki az ő pattanásait nézi)
  7. Jövőhöz való viszony: fél tőle, nem lát semmilyen perspektívát maga előtt.
Anna Freud: Amíg változik a kamasz a szélsőségek között, addig nincs baj. Akkor van probléma, ha megreked valami
#1 Dr.BauerBela

2012. augusztus 9., csütörtök