Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2012. augusztus 13., hétfő

-A TELEVIZIÓ HATÁSA A KISISKOLÁS GYERMEKEKRE


A televízió hatása a kisiskolás gyerekekre

 

Első rész

Az iskolás gyerekek médiafogyasztási szokásainak kutatása szinte egyidős az elektronikus tömegkommunikáció megjelenésével. A kutatók által végzett felmérés megerősíti más hazai és nemzetközi vizsgálatok adatait, miszerint a gyerekek életének, élmény- és ismeretszerzésének egyik, ha nem a legmeghatározóbb eszköze a média, azon belül is a televízió.
- Az adatok tanúsága szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a gyerekek nagy hányadának nincs lehetősége a televízióban látottak megbeszélésére, érzelmi és kognitív feldolgozására. A szerzők fontos következtetése, hogy a gyerekek médiahasználatának döntő hányadát sem a szülők, sem a pedagógusok nem kontrollálják, s nem teremtenek lehetőséget a látottak értelmezésére, megbeszélésére.
A tömegkommunikáció térhódító eszköze, a televízió életünk szerves része, hiszen az információs társadalom megköveteli a naprakészséget, a tájékozottságot, a televízió „távolbalátásával” milliók számára teszi lehetővé a nagyvilággal való kapcsolatot.
Nehéz egyértelműen jellemezni a szerepét, a különböző álláspontok sokszor egymásnak ellentmondóak, hallhatunk olyan vélekedést, miszerint a televízió „az emberiség jótevője” vagy „a gyerekek dadája, a fiatalok iskolája, a felnőttek szórakozása, az öregek társasága”, lehet a „tömegek pihentetője és informálója”, s ugyanakkor „az emberiség megrontója”, „a szem, illetve a szellem rágógumija” vagy csak egyszerűen „idiótadoboz”
Az emberek gondolkodását, véleményalkotását olyan mértékben befolyásolja, amilyenre a többi tömegkommunikációs eszköz nem képes. Az általa megteremtett nyilvánosság nagyobb hatású, mint az írott médiumoké a „függőségnek” nehezen szabhatunk határt.
 A televízió nemcsak befolyásolja, hanem alakítja is a valóságot.
A befogadók folyamatos döntési helyzetben élnek, megszokják, vagy megszöknek az információ áradata elől, használják, vagy kiszolgáltatottan áramoltatják magukba.
Jelen közlemény azt kívánja bemutatni, hogy a gyerekek, a 8–11 éves korosztály miként kezeli a televízióból áramló impulzusokat, mennyire határozza meg a televízió a gyerekek szocializációját, figyelembe véve a családi környezetet, feltérképezve azt a bonyolult összefüggést, melyben nem lehet egyértelmű „bűnöst” találni a negatív hatásokra.
Szinte a televíziózás elterjedésével egy időben láttak napvilágot az első elemzések, melyek azt tűzték ki célul, hogy feltérképezik a televízió személyiségre gyakorolt hatását, ezen belül külön figyelmet szentelve a gyerekeknek. S minél több tanulmány készült, annál ellentmondóbb álláspontokat ismertettek -a televízió káros a gyerek számára, kedvet csinál az erőszakhoz, és érzéketlenné teszi a gyerekeket az emberi szenvedés iránt;
  • a televízió jó a gyerekek számára: az eljátszott erőszak segítségükre van abban, hogy megszabaduljanak ellenséges indulataiktól;
  • a televízió kevéssé hat a gyerekekre: személyiségüket és értékrendszerüket szüleik és barátaik alakítják ki, nem pedig a képernyőn látott történetek.
Mindegyik elméletet kutatások, vizsgálatok támasztják alá, amelyek kiterjedtek a televíziós erőszak kérdésére, az agresszivitás terjedésére, a szexualitás megjelenítésére, a mentális befolyásolásra, az egészségre és a családokra gyakorolt hatásra.

„Gyerekek gyerekkor nélkül”

Sokféle értelmezése létezik a gyerekkornak, biológiai, pszichológiai, pedagógiai, jogi szempontból is más-más meghatározásokkal találkozhatunk. Abban viszont megegyeznek, hogy ennek a korszaknak védettséget kell jelentenie. Ennek a védettségnek a televízió általi elvesztését látja valóra válni Neil Postman és Maria Winn. Mindkét szerző az elmúlt évtizedek – főként a 20. század elejének – gyerekkorát kívánja vissza, egyértelműen az elektronikus médiát teszik felelőssé azért, hogy folyamatosan csökken a különbség a gyermeki és felnőtt világ között, nem foglalkozva az egyéb környezeti tényezőkkel (a család, a társadalom változásaival).
Postman Az elveszett gyerekkor című művében arra hívja fel a figyelmet, hogy a televízió képi kultúrája „nem az emberiség történelmében meghatározó szóbeliségen alapul”, lényege a vizualitás, értelmezéséhez nem szükséges különös képesség.
- Ez a fajta kultúra a nyilvánosságról szól, nem teszi lehetővé a szülők számára, hogy kiválogassák a gyermekeik érettségének, fejlettségének megfelelő tudásanyagot, információt, a televízió ezt kéretlenül megteszi helyettük.
A másik mű, Maria Winn címben is idézett Gyerekek gyerekkor nélkül című könyve szerint azért változtatta meg a televízió elterjedése a gyerekkort, mert átalakította a nevelési szokásokat.
-A szülők a fegyelmezés, a szabályok felállítása helyett rábízzák a gyerekeket a televízióra, az „elektronikus bébiszitterre”. Winn szerint nem is az a lényeges, hogy mit néz a gyerek a tévében, hiszen ha ott tölti szabadidejét, az „mindenképpen megfosztja a játéktól és az egészséges kölcsönhatások más formáitól”
-A konzervatív erkölcsi értékrendet tartja követendőnek, ezzel szemben az elektronikus média nem ezt közvetíti, a televízió által a gyerekek betekinthetnek a felnőttek világába, megtudják „titkaikat”, így saját életük során már nem a felfedezés örömével élik meg ezeket.
-A televízió szerinte „vezetékes kábítószer”–, amely függőséget okoz, és hatásának megszüntetésére „elvonókúrára” van szükség.
A fentiekkel összefüggésben kísérleteket végeztek Németországban, ahol néhány család önként vállalta, hogy televíziójukat leplombálják, s bár minden televíziózás nélkül eltöltött napért pénzt kaptak, átlagosan három hónapig bírták a televíziót nélkülözni. (Egy másik kutatásnál kényszerhelyzetet teremtve fosztották meg a családokat a tévézéstől, ekkor napokban volt mérhető az az idő, amíg kibírták televízió nélkül.) Mindkét kísérlet időtartama alatt megnőtt a családokon belüli konfliktusok száma, nemcsak a gyerekek váltak ingerlékenyebbé, hanem a felnőttek is.

Az erőszak tükröződése

Az erőszak bemutatásának kérdésével már 1951-ben foglalkoztak az Egyesült Államokban, nagyvárosok műsorait vizsgálva kimutatták, hogy a műsoridő 10%-át teszik ki az erőszakot bemutató filmek, s ezek alapján a tévézők megtanulják az agresszív viselkedési formát. A vizsgálatok nyomán széles körű kutatások indultak Európában, illetve Ausztráliában is, és az eredményeket összehasonlítva megállapították, hogy a televíziós erőszak hatására mindenütt nőtt az agresszivitás.
A. megfigyelések azt mutatják, hogy az erőszak a filmekben a leghangsúlyosabb helyen található, sokszor jutalmazott formában jelenik meg, s nemcsak a „rosszfiúk” jellemzője, hanem a „jófiúk” is használják céljuk eléréséhez az agresszív eszközöket, sokszor törvénysértő módon. Mennyiségi adatok alapján, az amerikai gyerekek napi átlagos három és fél órás tévénézését véve alapul, arra az eredményre jutottak, hogy tizenkét éves korukig a gyerekek 244 185 erőszakos tettet és 14 000 halottat látnak.
, A kutatók többsége szerint, így Bandura és Comstok szerint is a televízióban látott erőszak növeli a befogadó agresszivitását, főként akkor, ha a látottak közelítenek a való élet történéseihez (vagyis nem rajzfilmet látnak), ha az agresszív képek többször ismétlődnek, ha a befogadókat előzőleg frusztráció érte.
Vizsgálatokat végeztek arra vonatkozóan is, hogy mennyire befolyásolhatja az agresszió mértékét az agresszív cselekmény képi megjelenítése

18 éven felülieknek

Az erőszakhoz hasonlóan lényeges kutatási terület a televízió szexualitásra gyakorolt hatásának vizsgálata.
-Kutatások igazolták, hogy az erőszak és a szexualitás együttes megjelenése fokozza az agresszivitást. Az első vizsgálatok tanúsága szerint az erőszak nélküli, ám izgató erotikus filmek nagyobb agresszivitást váltottak ki, mint a teljesen agresszív profi bokszmérkőzések (itt nem tiltott szerepű az erőszak).
 A későbbi kutatások viszont azt bizonyították, hogy a szexualitást és erőszakot is tartalmazó filmek nagyobb agresszivitást váltanak ki, mint a csak erotikus tartalmúak
-A pszichoszexuális fejlődés szempontjából meghatározó, hogy a gyerekek milyen formában találkoznak először a nemiségre vonatkozó ismeretekkel, mert bár már három-négy éves korukban kialakul nemi identitásuk, kisiskoláskoruk végéig tanulják nemi szerepüket, hogy majd a serdülőkorba lépve egyre fejlettebbé váljanak.
- A közösségekben spontán módon alakulnak ki szocioszexuális kapcsolatok, ezekben főként a felnőttektől látott viselkedést utánozzák.
- A szülők ebben az időszakban általában még elzárkóznak a nemiségre vonatkozó ismeretek átadásától, így a gyerekek a televízióban látottakat próbálják saját életükben „alkalmazni”, sokszor épp szándékukkal ellentétes hatást váltva ki ezzel (előfordult már, hogy egy kisgyerek filmbéli kedvencétől ellesve szerelmének kimutatására pofonokat használt…).
A szexuális érettség bekövetkeztéig nemcsak a kortárs kapcsolatokból, hanem a televízióból is rengeteg szexuális tartalmú inger éri a gyerekeket.
-A filmekben megjelenő pornográf ábrázolásmód a nemiségre vonatkozó élményeket az agresszivitással társítja, torzulást okozva ezzel. Különösen akkor, ha ezekre nincs magyarázat, félelmet vagy undort válthatnak ki, meghatározva ezzel a szexualitáshoz való későbbi viszonyulást.
-A gyerekek fantáziájában a látott képek felértékelődnek, bizonyos fokig rögzülnek, izgalmi állapotot okozva.
- Serdülőkorban ennek következményeként akár homoszexualitás is létrejöhet.

A család

Az elmúlt évtizedekben a családszerkezet jelentősen megváltozott, felbomlóban van a hagyományos modell, egyre kevesebb nagycsalád létezik, nő a csonka családok száma, a válások mindennaposak, ennek nyomán növekszik az egyszülős háztartások száma. A megváltozott szerkezet miatt a családtagok kevesebb időt töltenek egymással, súlyponteltolódás következett be, a televízió lényeges szerephez jutott. Régen az étkezések mutatták egy adott család belső kommunikációját, most ez a tévézési szokásokon követhető nyomon, a domináns szülő kezeli a távkapcsolót, szabja meg a közös programot
A nyolcvanas években kétféle irányban vizsgálták a televízió családban betöltött szerepét.
- Az egyik irányvonal nyomán a szülői értékmintákra helyezte a hangsúlyt, vagyis a tévénézést a „családi életstílus tükreként” kezelte, megállapítva azt, hogy azok a veszélyeztetett gyerekek, ahol a családban a tévé nézését nem ellenőrzik.
-A gyerekek így erőszakos témájú műsorokat nézhetnek, illetve nem lényeges a gyerekek fantáziájának, kíváncsiságának kielégítése, így a televízió által képviselt értékeket tekintik követendő mintának.
A másik irányvonal azt kívánta megvizsgálni, hogyan mutatják be a televíziós műsorok a családi életet, milyen jellemeket ábrázolnak, mennyire közelít a bemutatott világ a valóságoshoz. Sztereotip történeteket, jellemeket figyeltek meg, s nemcsak a családdal kapcsolatban, hanem nemre, korra, bőrszínre vonatkozóan is. A filmekben több a férfi szereplő, mint a női, ők a dominánsabbak, a nőket általában hagyományos szerepkörben ábrázolják, érzékeltetve alárendeltségüket.
A gyerekek nemcsak a saját korosztályukra vonatkozó sztereotípiákat tanulják meg, hanem a felnőttekét is, így ezeket használják a környezetükkel való kommunikációban.

Feltevés

Az előzőek tükrében úgy tűnhet, hogy a bemutatott kutatások a téma minden vetületét megvizsgálták, mégis úgy érzem, van létjogosultsága egy olyan tanulmánynak, amely a televízió hatásait a szocializáció, a gyerekek szocializáltságának viszonylatában vizsgálja.
Kiindulási pontom az volt, hogy a gyerekek gyerekségük szinte minden percében fogékonyak a külvilág ingereire, ugyanakkor az iskoláskor elérésével tágul ki számukra az őket körülvevő világ, s jutnak el a szellemi érettség azon fokára, amikor már nemcsak befogadók, hanem értelmezők is egyben.
- Éppen ezért igen célzott réteg a kisiskolás korosztály, hiszen sokak életében az ekkor szerzett tapasztalatok határozzák meg a társas kapcsolatok további alakulását, erkölcsi értékrendszerük kialakulását.
Feltevésem szerint a televízió nem egyértelműen „rossz” a gyerekek számára, nem lehet mindenért a távolbalátó készüléket okolni, a család, a szűkebb-tágabb környezet (az iskola hatásairól sem feledkezve meg) igenis nagy szerepet játszik abban, hogy a kisiskolások miként élik meg az őket ért ingereket, mennyiben kapnak választ kérdéseikre, mennyire tudják pozitívan hasznosítani ezeket.
Azokban a családokban, ahol a gyermekek aktív pihenése nem pusztán a villanypásztor nevelésére szorítkozik, hanem egyéb hasznosságokra (olvasás, beszélgetések, mesélés vagy akár a sport, kirándulások és még rengeteg program, ahol a társas kapcsolat, a család együttléte a lényeg), ott a televízió nem olyan romboló hatású, mint azoknál a családoknál, ahol hiányzik a kontroll, hiányoznak az értékek, így a gyerekek kénytelenek a televízióból vett példaképekkel felnőtté válni. Míg az első esetben ismeretforrássá válhat/válik a televízió, a másik esetben hézagkitöltő szerepe van, egyfajta menekülést is jelentve a sivár hétköznapokból.
A kétféle típus nemcsak az adott család szerkezetére vezethető vissza, hanem a társadalmi különbségekre is, ezért is igyekeztem olyan iskolákat választani, ahol minden társadalmi réteg és szinte minden családszerkezet megtalálható.
Folytatás –MÁSODIK RÉSZ-TÉVÉNÉZÉSI SZOKÁSOK-
http://www.oki.hu
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése