A LELKI BÁNTALMAZÁS KÖVETKEZMÉNYEI - I. rész (szülő–gyermek)
Minden
embert jellemez a viselkedése, amely környezete számára ismert,
elfogadott. Amikor egy ember viselkedésében a megszokottól eltérő
változás történik, azt rögtön lereagálja közössége. Ha ez a változás
negatív, általában a következő reakciókat hallhatjuk: „Ez megbolondult!
Elment az esze! Vad barom! – és még folytathatnánk. Lehet, hogy nem is
gondolunk arra, hogy a megváltozott viselkedés mögött valami lelki
bántalom van.
A gyerekek viselkedésében bekövetkezett változás mögött is gyakran lelki bántalom rejtőzködik. Ennek egyik leggyakrabban előforduló tünete az agresszív viselkedés.
Az
agresszió jelen van életünkben, és amíg mértéke nem jelent veszélyt
másokra, addig nincs vele dolgunk. Egészséges mennyiségű és formájú
agresszió a normál alkalmazkodás alapvető feltétele. Energiát ad,
másrészt az „énvédő” funkciók érvényesülésében segít.
A túlzott mértékű agresszió esetén célszerű elkülöníteni, hogy az
rosszaság, vagy egy betegség tüneti megnyilvánulása. Ha nem
betegségtünet (pl. idegrendszeri elváltozás) okozza az agresszív
viselkedést, akkor egyértelműen a családi környezeten belül kell keresni
az okokat.
Erős, szigorú, merev korlátok között élő, vagy elutasító szülő gyermeke az otthoni, elfojtott indulatait viszi be a közösségbe. Ott viselkedik agresszívan, ahol nincs félelme a büntetéstől, ahol számíthat a megbocsátásra.
Előfordulhat, hogy a gyermek egy viselkedési mintát utánoz le. Gyerekkorban erős a motiváció az azonosulásra, ez a személyiségfejlődés mozgatórugója. Ha a gyerek környezetében az indulatok elszabadulása jellemző, akkor számára is természetes lesz az ilyenfajta közeledés a külvilághoz.
Agresszív viselkedést okoz az is, ha a szülők, eltérő nevelési elveket vallanak (kettős irányítás). Ilyenkor a gyerekben lévő belső bizonytalanság okoz feszültséget. Nincsenek határok, egyértelmű kapaszkodók, vagyis hiányoznak az igazodási pontok.
Az agresszív viselkedéssel szemben a lelki bántalom tüneteként jelenhet meg a visszahúzódó, passzív viselkedés. Nem figyelünk a csendes, magányos gyerekekre, mert ők nem zavarják viselkedésükkel a környezetüket. Sokszor nagyobb bajban vannak, mint az agresszív gyerekek, akik kiélik a bennük felhalmozódó feszültséget. Elmagányosodnak a közösségben. Nem karakterjegyükből adódóan visszahúzódóak, hanem szoronganak. Gyakran félnek társaiktól, családtagjaiktól és nem mernek beszélni problémájukról, nem mernek segítséget kérni. Az ilyen gyermekben alapjaiban sérült az ősbizalom, megtapasztalja, hogy nem figyelnek rá, nem fontosak az érzései. Minden ember első kapcsolata és minden későbbi kapcsolatának prototípusa az anya-gyerek kapcsolat, ahol kialakul a ősbizalom, vagy bizalmatlanság. Ezért van nagy jelentősége az anya-gyerek kapcsolat „minőségének”.
A lelki bántalom másik leggyakoribb tünete a pszichoszomatikus zavarok jelentkezése.
Ilyen esetben a gyermeken olyan testi tünetek jelentkeznek, amelyek rendellenességre, betegségre utalnak, de szervi elváltozás nincs a hátterében. A tünetek lelki tényező hatására alakulnak ki és mutatkoznak meg. Ilyen tünet lehet például a fájdalom, ami nem testi betegséget, hanem lelki problémát jelez, és azt üzeni általa a gyermek: „Bajban vagyok!”
Gyerekeknél leginkább a has, vagy fejfájás jelentkezik pszichoszomatikus tünetként. Ha gyakran halljuk „Anya, fáj a hasam! Fáj a fejem! – akkor mindenképp célszerű lelki oldalról is feltárni, mi lehet az oka ennek. A gyermekek az ilyen panaszokkal szeretnének elkerül bizonyos helyzeteket, vagy tevékenységeket, illetve több figyelmet igényelni.
Ezekre a tünetekre mindenképp figyelni kell, mivel a gyermek valós fájdalmat él át.
Előfordulhat még alvás-, és táplálkozási zavar, valamint a kiválasztási
funkciók rendellenes működése is (például gyakran nem képesek vizeletük,
székletük visszatartására). Ezeket általában a szorongás hozza létre,
tartja fenn, és a gyerek teljesítményére sajnos éppúgy kihatnak, mint a
szociális kapcsolataira.
Lelki bántalomra utaló gyakori tünet a tikkelés.
Tikk
esetén egyes izmok, izomcsoportok – főként az arcizmok – akaratlanul,
automatikusan, egyenletesen rángatóznak, amely mozgás mellett hangadás
is jelentkezhet. A tikk főként pislogásban, orrhúzogatásban,
grimaszolásban, szemfordításban nyilvánul meg, amelyekhez később
fejrángatás, nyakcsavargatás, lábdobogás, testgörbítgetés vagy
testhajlítgatás is társulhat.
Gyermekkorban a tikk általában átmeneti, gyakran magától megszűnik.
Krónikusnak akkor tekinthető a rendellenesség, ha egy évnél tovább marad
fenn.
A következő részben arról lesz szó, hogy Kihez fordulhatunk ilyenkor segítségért, megoldásért.
Kapcsolódó bejegyzés:
Mi is az a lelki bántalmazás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése