Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2021. május 29., szombat

Gyermekkori alvászavarok - Mi állhat mögötte? Gyermekkori alvászavarok - Mi állhat mögötte? Szerző: WEBBeteg - Cs. K. fordító Mindannyian tudjuk, hogy a pihentető alvás elengedhetetlen feltétele az egészségnek. Ám egy felmérés szerint a 10 év alatti gyermekek több mint fele alvászavarral küzd vagy küzdött. Arra már több kutatás is felhívta a figyelmet, hogy a kevesebb éjszakai alvás több viselkedési zavarral jár napközben, illetve hogy az iskolai teljesítmény rovására megy. Nemrégiben az is kiderült, hogy az alvászavarral küszködő gyerekek sokkal hajlamosabbak a depresszióra és a szorongásos betegségekre. Disszomnia és paraszomnia Akárcsak a felnőtteknél, a gyerekeknél is különböző okokra vezethető vissza, hogy miért nem alszanak jól. Az alvászavarok két fő kategóriába sorolhatóak. Az első a disszomnia. Ez a következőkből állhat: Elalvási nehézség, kora hajnali ébredések; A gyermek nem akar lefeküdni, vagy nem engedi el ágya mellől a szülőt; Nem sikerül kipihennie magát, alvás után is fáradt marad; Horkolás, alvási apnoe. Hirdetés A másik típusú alvászavar a paraszomniák. Ezek legjellemzőbb előfordulásai az: Alvajárás Hirtelen felriadás Rémálmok Ritmikus mozgászavar, mint a fejrázás vagy ütögetés Mi az álmatlanság? Tényleg hiperaktív a gyermek? A betegség diagnosztizálásához a szülőktől nyert adatokon túl szükség van a tanárok által adott jellemzésekre, hiszen a gyermek viselkedése a különböző környezetben, különböző szituációkban igen eltérő lehet. Ki kell zárni egyéb betegségek lehetőségét (részképesség zavarok, érzékszervi betegségek, értelmi fogyatékosság, stb.). Emellett kérdőívek, becslőskálák, illetve a viselkedés megfigyelése segítik a diagnózis felállítását. Az álmatlanság az alvási ciklusnak olyan zavara, mely magába foglalja az elalvási nehézséget, az ébrenléti nehézséget, a hajnali ébredéseket. Gyermekkorban ez néhány éjszakás vagy akár sok héten át tartó is lehet. Vonhat maga után stresszt, fájdalmat vagy mentális problémákat. Ha gyermeke álmatlanságban szenved, a következőket teheti: Próbálja meg megkeresni a stressz okát. Lehet ez a túl sok házi feladat, barátokkal való nézeteltérés, de egy költözés is kiválthat éjszakai szorongást. Alakítson ki egy lefektetési szertartást, mely segít a gyermeknek ellazulni lámpaoltás előtt. Ha mindez nem segít, kérjen tanácsot a gyermekorvostól! A horkolás A gyerekek majdnem 10 százaléka horkol bizonyos esetekben. Okozhatja krónikus megfázás, megnagyobbodott mandulák. Horkolás során azok az izmok, melyek segítik a levegő áramlását a felső légutakban, relaxált állapotban vannak. A szájpadlásban és a nyelvcsapon (a mandulák közötti kis darab) lévő extra szövet minden lélegzetvétellel vibrál. Ez a vibrálás okozza a horkoló hangot. Egyes gyerekeknél előfordul, hogy leszűkül a levegő útja, ami turbulenciát okoz, melynek szintén horkolás az eredménye. A téma cikkei 6/1 Kisbabák alvási testhelyzete: Figyeljen oda rá! 6/2 Mi a legjobb alvási testhelyzet kisbabáknak? 6/3 Alvás csecsemőkorban 6/4 Gyermekkori alvászavarok - Mi állhat mögötte? 6/5 Hogyan segíthet a babának, hogy átaludja az éjszakát? 6/6 Alvási problémák kisbabáknál, kisgyerekeknél: Jó tanácsok szülőknek A horkolás lehet ártalmatlan, azonban okozhat komoly problémát is azáltal, hogy csökkenti az alvásminőséget, ami akár az ébrenlét-alvás ciklust is jelentősen megváltoztathatja. A nem pihentető alvás és a gyakori ébredések következtében csökken a nappali figyelem, és hangulat-ingadozást is vonhat maga után. Egyes esetekben pedig a horkolás mögött egy komoly betegség, az ún. obstruktív alvási apnoe húzódik. Obstruktív alvási apnoe Ez a betegség egyre gyakrabban fordul elő a gyermekek körében. Jellemzői: Éjszakai horkolás időszakos szünetekkel Időszakos lélegzetmegállás, csuklás, zihálás Félbeszakadt alvás A horkoló és alvási apnoés gyerekek többségének nagy a mandulája. Sokan közülük elhízottak és/vagy allergiások. Az alvási apnoe a következőket vonhatja magával: abnormális növekedés és fejlődés ágybavizelés viselkedési és tanulási problémák hiperaktivitás A lehetséges kezelési módok: súlycsökkenés allergiás tünetek kezelése orrszteroidok antibiotikumok mandulák eltávolítása Alvajárás, ágybavizelés Félelem a sötétben A nevelési problémák elsősorban magatartási és tanulási tünetekben jelentkeznek. A kisgyerek számára a szülő jelenléte adja a biztonságot, ha nem hallja, ha nem látja, ősi félelem uralkodik el rajta, a kiszolgáltatottság iszonyata. A sötéttől való félelem egyike az ősi félelmeknek. A sötétben nem tudunk tájékozódni, elveszítjük azokat a fogódzóinkat, amelyek a biztonságunkat jelentik. Nem látjuk az arcokat, a tárgyakat. Magunkra maradunk. A kisgyerek számára a szülő jelenléte adja a biztonságot, ha nem hallja, ha nem látja, ősi félelem uralkodik el rajta, a kiszolgáltatottság iszonyata. De ez csak akkor alakul ki, ha a sötéthez társul valami rossz élmény... Tudjon meg többet a viselkedési problémák cikksorozatból! Az alvás közben jelentkező olyan szokatlan viselkedések, mint az alvajárás, fogcsikorgatás vagy ágybavizelés gyermekkorban meglehetősen gyakoriak. A 3-7 éves korosztály 40%-ánál figyelhető meg alvajárás, aminek előfordulása gyakoribb a fiúknál. Okozhatja a nem megfelelően érett központi idegrendszer, vagy egyszerű túlfáradás is. Általában az elalvást követő első vagy második órában jelentkezik. Ritkán még a felnőttkorra is áthúzódik. Mivel az alvajáró könnyen megsérülhet, a szülő legfontosabb feladata a gyermek testi épségének óvása. Az ágybavizelés mind a lányoknál, mind a fiúknál egészen általános iskolás korig előfordulhat. Általában szorongás vagy egyéb érzelmi megrázkódtatás áll a hátterében, ám okozhatja allergia vagy fertőzés is. Éjszakai felriadás Az éjszakai felriadások során a gyermek hirtelen riad fel álmából, sírás, visítás, szapora szívverés és kitágult pupillák kíséretében. Akárcsak az alvajárás, ez is a nem megfelelően fejlett központi idegrendszer következménye, melyet idővel kinőnek. Általában 18 hónapos kor környékén jelentkezik és 6 éves korra el is tűnik. Fontos, hogy a gyerekszoba biztonságos legyen, nehogy megsérüljön a gyermek. Figyeljünk arra, hogy a lefekvés előtt már ne érje olyan hatás, mely felizgathatja, próbáljunk nyugodt, stresszmentes környezetet biztosítani. Rémálmok Rémálomnak nevezzük azokat az álmokat, melyek az alvás REM szakaszában történnek. A gyermekkor „természetes” velejárói. Kisgyermekkorban még nehéz elválasztani az álmot a valóságtól, iskolásként pedig okozhatják a mindennapi lelki megpróbáltatások (vita a barátokkal, megfelelési kényszer, stb.). A legrosszabb rémálmok 6 éves kor környékén jelentkeznek, majd ezek száma fokozatosan csökken. Mennyi alvásra van szüksége a gyereknek? Az alváskutatók szerint az általános iskolásoknak napi 10-11 óra alvásra van szükségük, míg óvodás korban ez a mennyiség 11-13 óra. Hogyan segíthetek gyermekemnek leküzdeni az alvászavart? A legtöbb esetben az alvászavar mögött valamilyen érzelmi probléma húzódik. Amennyiben nem csökkennek a panaszok a stresszhelyzet kiküszöbölése után sem, beszéljen a gyerekorvossal. Figyelje a gyerek alvási szokásait, hogy meggyőződjön arról, nem alvási apnoéja van-e! Amennyiben a gyerek allergiás, ellenőrizze, hogy beszedje a gyógyszerét. Ha úgy érzi, nem tud gyermekének segíteni, kérje ki orvosa véleményét! (WEBBeteg - Cs. K., fordító; Forrás: WebMD; Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos) Módosítva: 2016.01.19 18:17, Megjelenés: 2016.01.19 18:17 Címkék: Alvászavar, Alvási apnoe, Ágybavizelés Cikkajánló Itt az új variáns Itt az új variáns Magyarországon is azonosították az indiai koronavírus-mutánst. Prosztatamegnagyobbodás Prosztatamegnagyobbodás Kiváltó oka lehet hormonális változás, gyulladás vagy daganat. Alvászavarok gyötrik? - Tippek a... Elalvás előtt a legtöbben jó éjszakát kívánnak egymásnak, ám e jó kívánság megvalósulása sokak számára csak álom. Felmérések szerint a... A D-vitamin és az 1-3 éves gyermekek... A D-vitamin nem vitamin, csupán orvostörténeti okokból nevezzük így. Valójában egy, a napfény hatására az emberi szervezetben kialakuló, vagy a... A babák alvási szokásait óvjuk az... A csecsemők és kisgyermekek alvási problémáival a szülők többsége találkozik, ami megnehezíti a napközben történő tevékenységüket. A... Az alvás fázisai Az alvás az ember életétől elválaszthatatlan folyamat, melynek zavarai jelentősen rontják az életminőséget, negatívan befolyásolják a társas... Az alvászavar sietteti az elbutulást Egy tanulmány szerint azoknál az idős nőknél, akik az alváshoz kapcsolódó légzési rendellenességben szenvednek, nagyobb a kockázata a... Pszichés betegségek, melyek... Alvászavart bizonyos életmódbeli tényezők is okozhatnak, így például pszichoszociális problémák (munkahelyi, magánéleti stressz), váltott... Az alvászavar kezelése Az alvászavar terápiában korábban a régi klasszikus altatókat, a barbiturátvegyületeket mára már szerencsére teljesen kiszorították a korszerűbb... Testi betegségek, melyek... Az alvászavar jelentkezhet helytelen életmódbeli tényezők következményeként, illetve kísérhet bizonyos pszichés kórképeket. Ám hátterében testi... Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat. Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót Hirdetés Partnereink hírei Lábgombára gyanakszik? Lábgombára gyanakszik? Kevesen ismerik fel a tüneteit, ezért nem is kezelik azt. A dohányfüstbe ment terv A dohányfüstbe ment terv A 2 millió magyar dohányos 25%-a fiatal felnőtt. Orvos válaszol Dr. Molnár Dóra Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász Obstruktív alvási apnoe Alvászavar ALVÁS zavar, inszomnia FOLYTATÁS Hirdetés Infografika és videó Mi is az a gyermekkori ágybavizelés? Mi is az a gyermekkori ágybavizelés? Tovább a Médiatárhoz > Teszt ajánló Migrén vagy nem? MDX kérdőív Migrén vagy nem? MDX kérdőív További tesztek > Szavazás Hogyan védi gyermeke bőrét nyáron? Gyermekeknek való fényvédővel. Délelőtt 11 és délután 15 óra között nem tartózkodik a szabadban. Árnyékos helyen tartózkodik. Sehogy nem védem a kicsi bőrét. Korábbi szavazások > WEBBeteg logó Orvosoktól betegeknek, hitelesen Orvoskereső Gyógyszerkereső Laborérték-kereső Bejelentkezés #1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése