Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2021. október 8., péntek

 

Hogyan neveljük hálás gyermeket?

Rajtunk múlik a hála gyakorlása

Rohanó mindennapjainkban sajnos gyakori, hogy azon kapjuk magunkat: elfelejtünk megköszönni dolgokat, elmarad a hála, vagy ha érezzük is, nem fejezzük ki eléggé. Nevelési szakértők szerint megvan a módja annak, hogy a gyermekeket már kicsi korban a hála gyakorlására szoktassuk.

Magyarországon nem szokás a hálaadás ünnepe – Amerikában a szülők és tanárok egyaránt beszélnek a gyermekeknek ebben az időszakban arról, milyen fontos kifejezni a hálát és megköszönni azt a sok csodálatos dolgot, amelyet az életben kaptunk. Ez azonban olyan dolog, amelyet egész évben gyakorolnunk kellene.

“A hála egy tanult viselkedés, nem velünk született. Ha gyermekünk megtanul hálásnak lenni, gyakorolni a hálát, nemcsak nagyobb empátia fejlődik ki benne mások iránt, de jobb fizikai egészségre számíthat és nagyobb képessége lesz arra, hogy leküzdje a nehézségeket” – hangsúlyozta Kerry Maunus, a Pulyka az asztalon című, Hálaadás-témájú könyv szerzője.


Fotó: 123rf.com

A hála gyakorlása valóban boldogsághoz, magabiztossághoz, együttérzéshez vezet és sok egyébhez is kapcsolódik.  Hogyan lehet azonban hálás gyermeket nevelni? Hogyan alakíthatjuk ki benne a hála gyakorlatát? Íme néhány tipp.

1. Mutassuk ki, hogy hálásak vagyunk neki

Talán a legfontosabb dolog a hálás gyermek nevelésében az, hogy a lurkó jó példát lásson. Különösen hasznos, ha ő maga is tudja, mennyire értékeljük és hálásak vagyunk neki dolgokért. Mutassuk ki csemeténknek, ha gondos vagy segítőkész cselekedeteiért hálát érzünk. Hangsúlyozzuk, mit jelent számunkra az, amit tett. Például, „köszönöm, hogy játszottál a kutyával, amíg én elfoglalt voltam, így oda tudtam figyelni az előadásra, mert te lefoglaltad őt.” A hála kimutatása arra ösztönzi a gyermeket, hogy továbbra is így viselkedjen.

2. Lássa a gyermek, hogy másoknak is hálásak vagyunk

A szülők jó példát mutathatnak azzal is, hogy a mindennapokban mások iránt is kimutatják hálájukat. Megköszönjük a dolgokat az embereknek. A gyerekek fülelnek és figyelnek, tehát ezt is el fogják tanulni. A kis dolgokért is fejezzük ki hálánkat, így megtanítjuk neki, hogy minden apróságot értékelni kell. Például: „nagyon finom ez a fagylalt! Hálás vagyok, hogy meg tudom kóstolni és megoszthatom ezt az élményt veled is.”

3. Beszéljünk arról, mit jelent valójában a hála

A gyermekek gyakran az udvarias viselkedés egy formájaként tekintenek a hálára. Érdemes ezért részletesen elmagyarázni nekik, hogy ez nem ugyanaz. Andrea Hussong pszichológia professzor szerint a hála négy részből tevődik össze: mit vesznek észre a gyermekek életükben, amiért hálásak lehetnek, mit gondolnak arról, miért kaptak egy adott dolgot, hogyan éreznek ezzel kapcsolatban és mit tesznek, hogy kimutassák hálájukat. A legtöbb szülő csak arra fókuszál, mit tesz a gyermek, a gondolat és az érzés kifejtése azonban segít a lurkónak jelentést adni a hálának. A szülőknek el kell magyarázniuk az általuk értékelt dolgokhoz kapcsolódó gondolatokat és érzéseket. Például: „szeretem ezt a pillangós pulóvert, amit tőled kaptam. Te tudod, hogy kedvelem a pillangókat és nekem ez jó érzés. Szeretném megköszönni”, vagy „köszönöm, hogy elkészítetted a vacsorát. Tudom, hogy nagy erőfeszítést vett igénybe, ezért úgy gondolom, fontos vagyok neked.”


Fotó: 123rf.com

4. Tanuljunk meg a jó dolgokra koncentrálni

A hála azt is jelenti, hogy azokra a dolgokra fókuszálunk az életben, amelyek jók. Néha kihívást jelent, ha sok kellemetlenség történik. De mindig találhatunk egy nézőpontot, ahonnan a jót is észrevesszük. Ezeket is kifejezhetjük a gyermekünk előtt, például: „Beragadtunk a dugóba… de legalább van jó zenénk és finom rágcsálnivalót is vettünk” vagy „erre a mozifilmre már nincs jegy – viszont így maradt időnk görkorcsolyázni”.

5. Legyen a hála is az esti rutin része

Számos családban az esti lefekvés előtti percek a legalkalmasabbak arra, hogy a gyermekkel megbeszéljék, mi történt azon a napon – tanítsuk meg nekik, hogy ilyenkor azt is elmondják, miért hálásak ma és milyen érzés volt az az adott dolog. Érdemes úgynevezett hálanaplót is vezetni, melyben leírjuk, miért adunk hálát a mai napon. Sőt, minden este találhatunk időt arra is, hogy a család minden tagjának elmondjuk, mit köszönünk meg neki.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése