Torokgyulladás okai gyerekeknél
Azt hihetjük, a torokgyulladásról tényleg mindent tudunk. Vagy mégsem? Hogy is áll a dolog a nyirokcsomókkal, a mandulákkal, az antibiotikummal meg a lázzal? És a náthával?
Tünetek
Amikor egy gyerek fájlalja a torkát, bágyadt és csorog az orra, a szülő máris tudja, hogy torokgyulladása van. Próbáljuk meg egy kicsit orvosibb szempontból is végiggondolni a tüneteket. A torokgyulladás elnevezés tulajdonképpen elég pongyola, általában a faringitisznek, tehát garatgyulladásnak nevezett betegségcsoportot értjük rajta, de – majd később látni fogjuk – néha a mandulák betegségét is.
Fő tünete a torokfájás, de mivel a felső légutak többi része is sokszor érintett, gyakran náthaszerű panaszok, tehát orrfolyás, tüsszögés, orrdugulás vagy fülfájás, vagy épp köhögés, légcsőhurut is kíséri. A gyulladásért leggyakrabban olyan vírusok a felelősek, amelyek cseppfertőzéssel terjednek – tehát a beteg orrváladéka, nyála fertőz – ezt szokták a reklámokban nagyon szemléletesen úgy bemutatni, hogy a prüszkölő utas orrából-szájából riasztó rajzfilm-figurák ezrei repülnek szét a buszon.
Épp ezért fontos, hogy már a kisgyereket is megtanítsuk rá, tüsszentésnél-köhögésnél tegye az orra-szája elé a kezét – és rendszeresen mosson is kezet, használt zsebkendőit ne szórja szét a környezetében, ne egyen másnak az evőeszközével, ne igyon bele az asztalszomszéd bögréjébe – és persze ez az a helyzet, amikor nem bölcs nekünk sem a kicsi otthagyott korty gyümölcslevét, falat süteményét megenni.
További tünetek vírusos fertőzéskor
A vírusfertőzés okozhat lázat is és általában a nyaki nyirokcsomók is duzzadtak, fájdalmasak – tehát a láz és a nyirokcsomó megnagyobbodás nem annak a jele, hogy baktérium okozta torok gyulladással állunk szemben. Sőt, akár a mandulák is duzzadtak, erezettek lehetnek. A nagy nyaki nyirokcsomókkal járó vírusos mandulagyulladás egy speciális formája a mononucleosis vagy Pfeiffer-féle mirigyláz.
- A mediastinum betegségei
- A mellkasfal fájdalmának okai
- Torokfájás és torokgyulladás okai
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Élhártyás garatgyulladás
Van egy speciális garatgyulladás-fajta, amire – szerencsére – gondolni is ritkán kell: az álhártyás garatgyulladás vagy torokgyík, azaz a diftéria. Ezt baktérium, a Corynebacterium diphtaeriae okozza. A XX. század első fele óta oltással védekezünk ellene, így ma Magyarországon nemigen számíthatunk a megjelenésére, régen azonban gyakori betegség volt és rengeteg gyerek halálát okozta, gondoljunk csak a XIX. századi irodalom gyerekhőseire.
Betegség lefolyása
A torokgyulladások elsöprő többsége néhány nap, egy hét alatt magától meggyógyul, a szervezet saját védekező rendszere elegendő ahhoz, hogy legyűrje a betegséget. A torokfájás miatt sokat segíthetnek a szopogatós cukorkák, vagy oldat formájában kapható száj fertőtlenítők, melyek akár fájdalomcsillapító hatóanyagot is tartalmazhatnak – ezek természetesen egészen kicsi gyereknek, aki még nem tudja elszopogatni a cukrot vagy kiköpni az öblítő oldatot, mert mindent lenyel, nem adhatók.
A láz- és fájdalomcsillapító szirupok, kúpok viszont az ő panaszaikat is enyhítik. A folyadékbevitelre több ok miatt is feltétlenül oda kell figyelni. A bedugult orr miatt a betegek sokszor a szájukon veszik a levegőt, ami fokozott folyadékvesztést okoz, hasonlóan a lázhoz, a megemelkedett testhőmérséklethez. A torokfájás miatt nem, hogy inni nem szívesen iszik sokszor a beteg gyerek, de a nyálát sem nyeli le, ami szintén vízveszteséget jelent.
Sok folyadékot!
A gyulladt nyálkahártyákon váladék képződik, ami szintén a szervezettől von el „innivalót”. Ezek a váladékok könnyebben ürülnek ki, ha hígabbá tudjuk tenni őket. Mindezek miatt tényleg figyeljünk arra, hogy a kicsik sokat igyanak – a savas gyümölcslevek, tej helyett kínáljunk teát: a méz, a citrom még segíti is a gyógyulást.
Baktérium okozta torokgyulladás
Antibiotikumra csak abban a ritka esetben van szükség, ha az orvos úgy látja, a gyulladt torok, a mandulák képe (esetlen a torokváladék mikrobiológiai vizsgálata) baktérium kórokozó szerepére utal. Ilyenkor általában penicillint vagy annak valamilyen származékát rendelik, mert a tüneteket okozó baktérium, a Streptococcus gyakorlatilag mindig érzékeny ezekre a gyógyszerekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése