Várjuk leveledet a gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Sződy Judit pszichológus segíti munkánkat. A hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk össze egy újabb csokorravalót.

33 éves anya vagyok. Két gyermekem van, akik már annyira nem kicsik. Most olvastam, hogy Ön segít a gyermeknevelési kérdésekben, ezért írom most Önnek ezt a levelet. Úgy gondolom, hogy nagyon sok kérdésem lenne és nem is tudom igazán hol kezdjem.

A kisfiam 11 éves, 5. osztályos. Mindkettőjüket nagyon szeretem és nagyon jó anyukájuk szeretnék lenni, de sajnos ez nem mindig sikerül. Úgy érzem, hogy sok mindent megengedtem és megengedek nekik. Kisfiammal az a problémám, hogy ötödikes létére nem akar tanulni, soha nem tudja, hogy mi a házi feladat és ha rossz jegyet hoz nem mondja meg, inkább az ellenőrzőjét "ottfelejti" az iskolában és össze-vissza beszél. Annyira szeretném ha megértené, hogy nem nekem tanul és én csak jót akarok neki. Úgy érzem, nem érzi a súlyát a tanulásnak. Hogyan tudnám kicsit felkelteni az érdeklődését? Különben egy csendes kisfiú, igazán semmi nem érdekli, zeneiskolába jár, nagyon jó a hallása, de ha lehet a szolfézsról mindig ellóg és én igazolhatom az óráit személyesen vagy írásban. Mindenáron számítógépet szeretne, de úgy érzem, ha kapna egyet, akkor még inkább nem tanulna.

A kislányom 8 éves. Mindig ő volt a kicsi, a kislány és őrá mindenkinek nagyon kellett vigyázni. Ennek meg is lett a következménye, nem lehet értelmesen beszélni vele, óriási a mozgásigénye, az iskolában pedig állandóan panasz van a magatartására, hogy nem figyel oda órán, állandóan szólítgatni kell. Otthon is annak kell lenni mindig, amit ő akar, mert különben sír, ordít. Ha matematikából gyakoroltatni szeretném és el akarok neki valamit magyarázni, elkezd sírni, hogy ő nem tudja és nem hallgat végig figyelmesen. Persze ettől mindenki ideges lesz és nem haladunk egyről a kettőre.

Nagyon szeretem őket, nagyon szépek és aranyosak, de annyi problémánk van. Ha együtt vannak veszekednek, verekednek. Most szünetben Mamival vannak, de állandóan panaszkodik, hogy nem fogadnak szót, verekszenek. A kicsinek mindig az kell ami a nagynak és ha nem kapja meg, akkor sír és kiabál. A férjem sem igazán szigorú hozzájuk, mindent megadna nekik ő is és én is, de ez nem elég. Nagyon szeretném, ha segítene nekem kicsit. Azt hiszem most már elhiszem azt, hogy nagyon nagy dolog a gyermeknevelés. Igazán jól nevelni valakit nagyon nehéz.

Szia Bogi!

A fiadnál igazából nem a "nem tanulást" látom problémának, hanem a sumákolást, hazudozást, lógást. Ebben nagyon a sarkadra kéne állni, és nem engedni egy tapodtat sem. Ha igazolod a lógásait, azzal igazolod a módszereit is. Ne várd, hogy megjavul, ha azt látja, hogy támogatod a sumákolásban - hiszen éppen te vagy számára a legfőbb minta. Nincs több szülői igazolás, szolfézsra menni kell. Itt nem lehetsz demokratikus, középút meg végképp nincs. Ha viszont azt látod, hogy annyira nem megy a szolfézs, és a zene sem, hogy fölöslegesen jár, akkor ne járjon. A leckéről: ne legyen megoldás az iskolában felejtés. Legyen egy anyatársad, akivel megbeszéled, hogy lehet, hogy néha fel fogod hívni a lecke miatt. Egyszerűen akadályozd meg, hogy ezek a mellékutak működjenek. Ne az ilyesmiben legyél engedékeny, hanem abban, hogy hagyd megtalálni a saját útját, legyen mindegy, hogy miben jár, milyen a frizurája, milyen zenét hallgat, melyik tantárgyat szereti stb. De vannak alapkövetelmények, amikben nincs engedékenység. Az egyik ilyen az, hogy nem hazudunk.

Ahogy látom, a lányodnak is megvan a magához való esze - megtalálta ő is, hogy mivel lehet elkerülni a kellemetlen helyzeteket, hogy hogy lehet kiborítani a családot. Ugye, végül néha engedsz? Próbáld meg kerülni az olyan helyzeteket, amikor hiszti tör ki. Muszáj neked matekozni vele? Muszáj egyáltalán matekozni vele? Ha tényleg muszáj, akkor inkább keress valaki mást, aki vállalja, és aki elég határozott ahhoz, hogy a gyerek végre ERŐT érezzen, aminek meg kell adnia magát. Mert úgy látom, ti ezt nem tudjátok biztosítani. Pedig a gyerek is akkor érzi magát jobban, ha biztonságos határok között tartják, ha érzi a korlátokat, és közben azt is, hogy a szülei figyelnek rá, és, hogy a szülőket tényleg érdekli, hogy mi történik velük. Ha csak a bizonytalanságot érzik, és a szétesettséget, az nekik is rossz. Rossz most is, de rossz lesz a későbbi életükben is. Hiába vannak jó adottságaik, nem biztos, hogy ki tudják majd használni, hiszen ahhoz önfegyelem és motiváció is kell.

Javaslom, hogy keressetek fel egy családterapeutát, aki biztosan segít "összeszedni" a családot, és élhetővé tenni az életet, hogy ne ugorjon össze a gyomrod minden reggel, ha a nap további várható eseményeire gondolsz.

Szia, Judit

Mikor elolvastam a leveledet, úgy éreztem, mintha teljesen ismenél minket és úgy gondolom teljesen igazad van. Nagyon engedékeny vagyok, hagyom, hogy ők "irányítsanak".
A 11 éves nagy fiamnak nagyon jól megy a zeneiskola, nagyon jó hallása van, csak a szolfézst utálja nagyon. A 8 éves lányom is igazán ért hozzá, hogy az ő akarata érvényesüljön. A kislányom még csak másodikos és már különórára járjon? Azt gondoltam ezeket, amiket most tanulnak mindenki meg tudja tanulni, ahogy annak idején mi is különóra nélkül megtanultunk.
Úgy érzem igazad van és a sakramra kellene állnom nekem is és a férjemnek is, de nagy kérdés hogyan. Büntessem őket meg? Nagyon szeretnek tévét nézni és ezért ezt szoktam büntetésként adni, de úgy érzem, nem nagy eredménnyel. A fiam az úgy tesz mintha nem is érdekelné, de őt igazán otthon semmi nem köti le, csak a tévé nézés. Ha a lógásért, hazudozásért és a rossz jegyekért (amit azért kap mert elfelejtett megtanulni, házi feladatot készíteni) mindig megbűntetem, akkor mindig büntetés alatt állna.
Egy kisvárosban élünk, ahol nincs igazán szakember, de ha tudnál nekem valamilyen neveléssel kapcsolatos könyvet ajánlani, vagy ami tudna nekem segíteni, nagyon megköszönném.

Szia Bogi!

Remélem, nem bántottalak meg levelemmel, de azt hiszem, csak úgy tudunk  változtatni, ha felismerjük, mi a baj.  Természetesen nem azt gondolom, hogy állandóan büntetni kell a gyereket. Egyrészt azért, mert a klasszikus büntetések nem működnek. A gyerek nem fog a javulás útjára térni, legfeljebb érdekből, néha teljesíteni fogja a szülők kérését. De nem azért, mert belátja, hogy igazuk van, hanem azért, mert szeretné elkerülni a büntetést. Ugye, érted a különbséget?
Azt kellene valahogy éreztetni velük, hogy nekik lesz jobb, ha megpróbálnak a maguk erejéből elérni valamit. De ez kicsit ködösnek hangzik. Kezdjük az elején. A dolog komoly erőfeszítést fog jelenteni neked is, és a férjednek is, de próbáljátok következetesen MEGELŐZNI a svihákságokat. Talán már írtam is - ne hagyjátok, hogy túljárjon az eszeteken a gyerek - érezze, hogy van bennetek erő, és van eszetek is. De ehhez az kell, hogy figyeljetek rájuk - nehogy kicsusszanjanak megint a kezetek közül. Ha a leckével akar átverni a fiatalúr, ezt ne tudja megtenni. Legyen forrásod, ahonnan megbízhatóan meg tudod szerezni a leckét - akár az osztályfőnökkel is szövetkezhetsz, vagy egy másik szülővel.
Jelölj ki időhatárt a tanuláshoz, csak utána nézhesse a tévét, vagy utána csinálhasson, amit akar. Így nem elveszed tőle a tévét, hanem jutalmazod vele - ez ugye teljesen másképp hangzik (mondjuk, még jobb lenne, ha valami olyan tevékenységgel jutalmaznád, amit együtt csináltok - egy társas, egy pókerparti, jó időben egy közös biciklizés, rossz időben közös filmnézés - egy tényleg jó film a videotékából).

A lánnyal én higgadt hangon közölném, hogy pocsék módon viselkedik, és nem vagyok hajlandó vele szóbaállni, amíg össze nem szedi magát. Olyan, mint egy óvodás. Ha viszont leül a matek mellé, tíz perc alatt megcsinálja, utána szívesen sütök vele sütit, vagy megnézem vele a kisbaba-kori fényképeit, vagy ilyesmi.

Lehet, hogy furcsa jutalmakat találok ki. Mi a közös bennük: hogy rövid időre ugyan, de azt biztosítják, hogy egy kedvelt tevékenység közben csak a gyerekedre figyelj. Ebben a széteső életben, amit nagyon sokan élnek (ti is, de sokszor mi is) ezek a félórák - órák értékes szigetek, amit megszeret az ember, és a gyereke is.

Végül a könyv, amit lehet, hogy nagyon nehéz lesz megszereznetek, de éppen, mintha nektek írták volna (én nagyon sokat tanultam belőle):