A
természetjárás a nevelés szolgálatában
Ez a cikk, bevallom,
propaganda célú felhívás kíván lenni a természet megkedveltetése, a
természetjárásnak életszükségletképen való felmutatása érdekében. És mert
eredményes csak az a propaganda lehet, amelyik lélektani alapon áll, amelyik
nevelési módszerekkel dolgozik, rendszeres és kitartó, a jelen kérdést is
pedagógiai szemüvegen keresztül igyekeztem nézni és a legmagasabb cél, az
állampolgári nevelés és az egyetemes humánum szolgálatába kívánom állítani.
A nevelés célját ma röviden a
vallás-erkölcsi jellem kialakításában szokták megjelölni, vagy a személyiség
pedagógiájának kifejezésével az egyéniségnek személyiséggé való alakításában. Mind az
erkölcsi jellem, mind a személyiség fogalmában benne vannak mindazok a kiváló
emberi tulajdonságok, amelyek a jó, az igaz és a nemes ember jellemvonásához
hozzátartoznak. Ezeknek a vonásoknak a nevelő-művész vésője alatt végbemenő
kialakítása látszólag kizárólagosan lelki folyamat, amit elégséges csak a lélek
természete szempontjából nézni, pedig ha kissé közelebbről figyeljük a dolgot,
azonnal megállapíthatjuk, hogy ez amennyire lelki, annyira testi kérdés is,
vagyis a vallásos-erkölcsi jellem kialakításában igen fontos tényezőként jön
számításba a test egészségi állapota is.
Ma is vallhatjuk a régi görögök
felfogását, hogy az állam legfőbb vagyona polgárainak az egészsége. Az egészség
szabja meg az ember kereső képességét, a katonai szolgálatra és így a haza
védelmére való alkalmatosságát, helyes szociális felfogását, a faj szaporodó
képességét, erkölcsi színvonalát, egyszóval lehető boldogulását.
Minél inkább rohan az egyetemes emberi
műveltség a modern közlekedési eszközök szédületes sebességével azonos iramban
előre, annál inkább természetellenes, izgalmakkal teljes, bizonytalan életet él
az egyes ember, egészsége annál inkább ki van téve veszélyeknek, különböző
veszélyeknek s így annak okszerű gondozásáról és védelméről is annál inkább
kell gondoskodnia, így kerül a közegészségügy, mint társadalmi, közösségi
kérdés előtérbe, így lesz minden haladni vágyó államban a fajvédelem legfőbb
pillérévé, a gazdasági, műveltségi és politikai haladásnak legfontosabb
feltételévé.
Az egészség védelme
történhetik kétféleképen: a már beteg szervezet gyógyítására irányuló minél
jobb szakképzettségű orvosokon és modern egészségügyi intézményeken alapuló
berendezkedéssel és olyan megelőző intézkedésekkel, amelyek az egészség
előzetes védelmére, a betegségek megakadályozására irányulnak.
A mi feladatunkat az utóbbi
követelménynek kellő hangsúlyozása, fontosságának kellő feltárása képezi. Kötelez erre
első sorban az a szomorú tapasztalat, amelyet elemi- és középiskolás
gyermekeink iskolai elfoglaltsága terén eddig szereztünk. Ma a legkisebb tanuló
gyermek is heti 24–25 órát ül sokszor napfény és elégséges levegő nélküli
tanteremben, de van nagyon sok olyan iskolánk (mint pl. tanítóképző
intézeteink), amelyeknek növendékei heti 40–42 órát, vagyis napi 7 órát, reggel
8-tól déli l-ig és délután 3–5-ig ülnek a legtöbbször kényelmetlen ülésű
padokban, négy fal között, testileg, szellemileg agyongyötörve, agyonkínozva.
Ha hozzávesszük e pedagógia-ellenes állapothoz, hogy a napi leckékre otthon elő
is kell készülniök, hogy az iskolai tárgyakon kívül sok gyermek igyekszik az
érdeklődési körének leginkább megfelelő tárgyakat iskolán kívül is tanulni,
hogy ifjainknak egy része katonai előkiképzési órákon is részt vesz, egy más
része tagja az „ország őrsége" mozgalomnak, hogy kisebbségi állapotunkból
származó előnytelen helyzetünk a román nyelvnek külön beszélgetési órákon való
gyakorlását teszi szükségessé, és még felsorolhatnánk más természetű külön
elfoglaltságokat is, akkor megdöbbenve kell kérdeznünk: ezek a szerencsétlen
jelenkorbeli iskolásgyermekek egyáltalában hogy bírják ki ezt a sisiphusi
munkát, hogyan és mit kell tennünk ekkora megterhelés mellett egészségük
fennmaradása és fokozatos fejlesztése érdekében?
A tennivaló ugyanaz, csak nagyon
felfokozott mértékben, ami akkor volna, ha iskolai elfoglaltságuk csak félannyi
volna, mint a valóságban
Ki velük minél többel a
friss levegőjű, tiszta, napfényes természetbe! A természet az a nagy éléskamra,
ahonnan örökké lehet a test egészségéhez szükséges kincseket meríteni. Hogyan? A különféle sportok okos, mérsékelt űzésével.
Ma a régi olimpiai játékokat felújító XX. században a sportoknak olyan sok
fajával találkozunk, mint eddig még soha. Ha
figyelembe vesszük mai közéletünket, nem panaszkodhatunk, hogy a sportra nem
fektetünk elég nagy súlyé. Sőt ellenkezőleg, talán épen az a baj, hogy igen
nagy súlyt helyezünk reá. A napi rádióműsor első száma házi torna szokott
lenni és este a napi hírek, mindig az aznapi sportesemények felsorolásával
végződnek. Napilapjaink mindegyikének van állandó sportrovata, van több igen
nagy olvasottságnak örvendő sportújságunk. Nincs az a legnagyobb gonddal és
műértéssel összeállított műsoros előadás, amely iránt nagyobb érdeklődés
nyilvánulna meg, mint városaink sportelőadásai iránt.
Mind a sportok tényleges űzőinek, mind az
iránta érdeklődőknek a száma igen nagy.
És mégis, aránylag kevés
az okosan, elővigyázatosan kisportolt testű ember! Ennek okát a sportok
helytelen értelmezésében és a sportolás helytelen mértékében kell keresnünk. A sport nem
öncél, hanem csak eszköz, tehát nem szabad divattá tenni, sem sportőrületté
fokozni, amint azt napjainkban oly sokan teszik. Ne az legyen a sportolásban a
főcél, hogy az addigi világteljesítményt egy század-másodperccel felülmúljuk és
ezzel világhírnévre tegyünk szert, tehát az önimádat, hanem az, hogy –
névtelenül bár – testünk minden szervét olyan működésre indítsuk, amely sajátos
rendeltetésének leginkább megfelel, hogy ily módon minden szervünk ugyanazon
egy irányító hatalomnak, a józan észnek és a bölcs megfontoltságnak parancsa
szerint minél több ideig és minél nagyobb munkateljesítménnyel legyen képes
embertársainknak önzetlen szolgálatára.
Messze vinne az, ha az
összes sportágakat sorra véve, mindegyiknél keresni akarnám azokat a
korlátokat, amelyeken belül az illető sportág veszély nélkül, sőt a köz
érdekében éppen hasznosan űzhető, de azon túl már veszélyes. Egy ilyenféle
tárgyalás sportlexikonba vagy éppen sportegészségügyi munkába tartozik belé;
ennek részletezésére a szakorvosok hivatottak. Ehelyett – fejtegetésem céljának
megfelelően – a sok közül kiragadok egyetlen egyet és igyekszem ennek az egynek
óriási előnyét bizonyítani minden más sporttal szemben. Ez a természetjárás,
vagy a turistáskodás (turisztika).
A természetjárás az a
sportág, amely a mellett, hogy a legolcsóbb és az emberi szervezet minden
részéé a legharmonikusabban edző, egyúttal esztétikai és erkölcsi érzelem
szerzésére is a legalkalmasabb; így leginkább jöhet számításba a lélek
nevelésének eszközei mellett is.
Azt állítottam, hogy a természetjárás a
legolcsóbb sportolási ág. Azért mondhatjuk ennek, mert nem kell hozzá semmi
előképzettség, semmi különös felszerelés, csak egy pár jól talpalt cipő, egy
elemózsiás zsák és egy szeges végű bot. A
természetjáró sportolása, mely a legfelségesebb szórakozás is, nincs kötve sem
évszakhoz, sem életkorhoz, bárki, bármilyen foglalkozást űző ember, bármilyen.
életkorban, tehát szegény vagy gazdag, férfi vagy nő, ifjú vagy öreg egyformán
élvezheti és mindig abban az időpontban, amely szabad időként történetesen
rendelkezésére áll.
De nemcsak a ráfordítandó költségek
szempontjából a leggazdaságosabb sport a természetjárás, hanem ama haszon
szempontjából is, amely belőle az emberi egészségre nézve származik.
Herrmann
Antal, a nagy magyar természetbúvár, azt mondotta, hogy ma turistaság az
egészség takarékpénztára.
Hogyan
értsük ezt? Úgy, hogy a természetjáró a maga tetszése szerint választhatja ki a
legtisztább, a legpormentesebb, legózondúsabb és legnapfényesebb helyeket
szórakozása és üdülése helyéül. Ellátogathat 1200 m magasságon felüli
helyekre, ahol orvosi megállapítás szerint már teljesen hiányoznak a
tuberkulózis bacilusai. Az állandó nap- és légfürdő edző hatására makacs
légcső-hurutjától vagy köszvényes bántalmaitól a legvalószínűbb módon így
szabadulhat meg. Másfelől a természetjáró összes izmai állandó feszülésben
vannak, nemcsak a lábizmok, amelyek a test vitele következtében folytonos
munkára vannak kényszerítve, hanem a botra való támaszkodás folytán a kar
izmai, továbbá a folytonos egyensúlyozás által a derékizmok és a test összes
izmai is.
Amilyen fontos az izmok és a test
nemesebb szerveinek edzése szempontjából a természetjárás, épen olyan
felbecsülhetetlen értékű a fáradt idegek csillapítására. A természet
néma csendje, bűbájos szépsége az idegek és a sáv nyugalmát a legjobban képes
biztosítani. így lesz a természet tiszta ölén hosszabb időn át tartózkodó
szervezet a benne elraktározódó sok életenergia folytán az egészség
takarékpénztárává, amelyből később, az elkövetkező kedvezőtlenebb környezetben
és időszakban is lehet élnie.
De a természetjárás – mint már
említettem – nemcsak egészségi vonatkozásban jelentő. Igen értékesek lélektani
és szellemi vonatkozású előnyei is. Önmegismerésre, önállóságra vezet, növeli a
határozottságot, az akaraterőt, fejleszti az egyéniséget és a jellemet. A
természetjáró megismerheti munkabíró- és megfigyelőképességét, az éhség és
szomjúság tűrésének mértékét, a természet magányában igen sokszor csak a saját
elhatározására van utalva. A természetjárónak nagyon megfontoltnak,
előrelátónak és körültekintőnek kell lennie, hogy valami kár vagy hátramaradás
ne érje. Miként Hannibal a hideg és meleg, az éhség és szomjúság tűrésében a
katonái közötti hálással, koplalással edzette magát, a természetjáró sokszor rá
van utalva, hogy hiányérzetek elviselésében gyakorolja magát s ezzel
önállósága, határozottsága, akaratereje erősödjék, határozott, önálló jellemmé
alakuljon.
De a természetjárás igen alkalmas a
legszebb esztétikai és erkölcsi érzelmek felébresztésére és mélyítésére is. A természet a
legtökéletesebb művész. Nincs az a legkiválóbb festőművész, aki olyan
utolérhetetlen színpompát és olyan pazar fényhatásokat tudna vászonra varázsom,
mint amilyent a természetben találunk. Gondoljunk a kertek és az erdők tavaszi
virágzására, vagy az ősz sárguló és vörösödő lombdíszére, emlékezzünk egy
vérvörös foltokkal átszőtt felhőzetre, egy nyári csillagos éjtszakára, vagy egy
madárdaltól zengő berekre, avagy egy az erdő mélyén csörgedező forrásvíz
csacsogó hangjára, a szél zúgására, a villám csattogására, ezek mind-mind
gyönyört, a legfelségesebb műélvezetet ébresztik a lélekben még olyankor is,
amikor a gyönyör félelemmel és aggodalommal vegyes. A gyönyörtől és élvezettől
eltelt lélekből önként tör fel a csodálat hangja.
De a csodálat után jön az emberi
léleknek beleömlése az örökkévalóság lelkébe, az Istenhez való teljes és
elszakíthatatlan hozzákapcsolódás, a legnagyobb értékű erkölcsi érzelem,
amelynek hatása alatt eltompul, háttérbe szorul az emberben minden, ami ész és
értelem, kibontakozik a lélek legszebb hajtása, a hit, az ember odaborul Isten
lába elé. Akinek a
lelkén csak egyszer is végigfutott ez az érzés, azt már nem lehet többé
Istentől elszakítani, az már engedelmes, örök szerelmese lesz Istennek,
hűséges, alázatos keresője és szolgálója Isten dicsőségének. De ezt az érzést
csak kint a természet szabad ölén lehet felébreszteni.
Még nem szólottam a természetjárásnak
az értelemre való jótékony hatásáról és arról az érzelmi mozzanatról, amely a
hazai föld szépségének, gazdagságának megismertetésével a szülőföld
szeretetében nyer megnyilatkozást. Földrajzot maradandóan, kitörölhetetlenül
csak a természetbe való kivezetéssel, a hegyeknek, folyóknak, tavaknak,
mezőknek a helyszínen való bemutatásával lehet tanítani. De nemcsak
földrajzot, hanem természettudományokat, állat-, növény- és ásványtant,
természettant és vegytant is csak ilyen módszerrel, csak a természetbe való
minél gyakoribb kivezényléssel lehet eredményesen tanítani, mert a turistaság
felkelti az érdeklődést a természet iránt, a felkeltett érdeklődés pedig már
biztosítja a továbbhaladást. S ha egy fiatal lélek megismerte bejárás,
bebarangolás útján azt a földdarabot, amely szülőföldje körül van, ha
megismerte annak a földdarabnak minden szépségét, áldását olyan erős kötelékek
fognak léikében kifejlődni, amelyek elszakíthatatlanok lesznek s egészen a
sírig oda fogják láncolni ahhoz a földhöz, mert érezni fogja, hogy neki ott
élnie és halnia kell. Nincs a szülőföld szeretet ápolásának jobb és
eredményesebb eszköze, mint a hazai föld minden kis részének turisztikai úton való
megismerése.
A közegészségügy megóvása
egyetemleges társadalmi és nemzeti érdek s ezért mindenkit kötelező
egyetemleges parancs, hogy az emberek keressék a természetben való
tartózkodásnak gyakori alkalmait. Az iskoláktól ennél többet várunk, az iskolákban
intézményesen kell gondoskodni arról, hogy ez ne csak óhaj maradjon, hanem
minden iskola tantervébe illesztessék is be a természetjárásnak
megkedveltetése. Az iskola feladata elsősorban, hogy a jövő nemzedéket józan,
tárgyilagos szellemben nevelje, amely képes legyen állampolgári és egyetemes
emberi feladatainak mindenben megfelelni. Jobb jövőnket csak egy jobb,
gondozott és egészséges nemzedék biztosíthatja, ennek pedig egyik legtöbb
reménységet nyújtó eszköze a természetjárás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése