Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2016. május 7., szombat

A TERMÉSZETJÁRÁS A NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN

A természetjárás a nevelés szolgálatában
Ez a cikk, bevallom, propaganda célú felhívás kíván lenni a természet megkedveltetése, a természetjárásnak életszükségletképen való felmutatása érdekében. És mert eredményes csak az a propaganda lehet, amelyik lélektani alapon áll, amelyik nevelési módszerekkel dolgozik, rendszeres és kitartó, a jelen kérdést is pedagógiai szemüvegen keresztül igyekeztem nézni és a legmagasabb cél, az állampolgári nevelés és az egyetemes humánum szolgálatába kívánom állítani.
A nevelés célját ma röviden a vallás-erkölcsi jellem kialakításában szokták megjelölni, vagy a személyiség pedagógiájának kifejezésével az egyéniségnek személyiséggé való alakításában. Mind az erkölcsi jellem, mind a személyiség fogalmában benne vannak mindazok a kiváló emberi tulajdonságok, amelyek a jó, az igaz és a nemes ember jellemvonásához hozzátartoznak. Ezeknek a vonásoknak a nevelő-művész vésője alatt végbemenő kialakítása látszólag kizárólagosan lelki folyamat, amit elégséges csak a lélek természete szempontjából nézni, pedig ha kissé közelebbről figyeljük a dolgot, azonnal megállapíthatjuk, hogy ez amennyire lelki, annyira testi kérdés is, vagyis a vallásos-erkölcsi jellem kialakításában igen fontos tényezőként jön számításba a test egészségi állapota is.
Ma is vallhatjuk a régi görögök felfogását, hogy az állam legfőbb vagyona polgárainak az egészsége. Az egészség szabja meg az ember kereső képességét, a katonai szolgálatra és így a haza védelmére való alkalmatosságát, helyes szociális felfogását, a faj szaporodó képességét, erkölcsi színvonalát, egyszóval lehető boldogulását.
Minél inkább rohan az egyetemes emberi műveltség a modern közlekedési eszközök szédületes sebességével azonos iramban előre, annál inkább természetellenes, izgalmakkal teljes, bizonytalan életet él az egyes ember, egészsége annál inkább ki van téve veszélyeknek, különböző veszélyeknek s így annak okszerű gondozásáról és védelméről is annál inkább kell gondoskodnia, így kerül a közegészségügy, mint társadalmi, közösségi kérdés előtérbe, így lesz minden haladni vágyó államban a fajvédelem legfőbb pillérévé, a gazdasági, műveltségi és politikai haladásnak legfontosabb feltételévé.
Az egészség védelme történhetik kétféleképen: a már beteg szervezet gyógyítására irányuló minél jobb szakképzettségű orvosokon és modern egészségügyi intézményeken alapuló berendezkedéssel és olyan megelőző intézkedésekkel, amelyek az egészség előzetes védelmére, a betegségek megakadályozására irányulnak.
A mi feladatunkat az utóbbi követelménynek kellő hangsúlyozása, fontosságának kellő feltárása képezi. Kötelez erre első sorban az a szomorú tapasztalat, amelyet elemi- és középiskolás gyermekeink iskolai elfoglaltsága terén eddig szereztünk. Ma a legkisebb tanuló gyermek is heti 24–25 órát ül sokszor napfény és elégséges levegő nélküli tanteremben, de van nagyon sok olyan iskolánk (mint pl. tanítóképző intézeteink), amelyeknek növendékei heti 40–42 órát, vagyis napi 7 órát, reggel 8-tól déli l-ig és délután 3–5-ig ülnek a legtöbbször kényelmetlen ülésű padokban, négy fal között, testileg, szellemileg agyongyötörve, agyonkínozva. Ha hozzávesszük e pedagógia-ellenes állapothoz, hogy a napi leckékre otthon elő is kell készülniök, hogy az iskolai tárgyakon kívül sok gyermek igyekszik az érdeklődési körének leginkább megfelelő tárgyakat iskolán kívül is tanulni, hogy ifjainknak egy része katonai előkiképzési órákon is részt vesz, egy más része tagja az „ország őrsége" mozgalomnak, hogy kisebbségi állapotunkból származó előnytelen helyzetünk a román nyelvnek külön beszélgetési órákon való gyakorlását teszi szükségessé, és még felsorolhatnánk más természetű külön elfoglaltságokat is, akkor megdöbbenve kell kérdeznünk: ezek a szerencsétlen jelenkorbeli iskolásgyermekek egyáltalában hogy bírják ki ezt a sisiphusi munkát, hogyan és mit kell tennünk ekkora megterhelés mellett egészségük fennmaradása és fokozatos fejlesztése érdekében?
A tennivaló ugyanaz, csak nagyon felfokozott mértékben, ami akkor volna, ha iskolai elfoglaltságuk csak félannyi volna, mint a valóságban
Ki velük minél többel a friss levegőjű, tiszta, napfényes természetbe! A természet az a nagy éléskamra, ahonnan örökké lehet a test egészségéhez szükséges kincseket meríteni. Hogyan? A különféle sportok okos, mérsékelt űzésével. Ma a régi olimpiai játékokat felújító XX. században a sportoknak olyan sok fajával találkozunk, mint eddig még soha. Ha figyelembe vesszük mai közéletünket, nem panaszkodhatunk, hogy a sportra nem fektetünk elég nagy súlyé. Sőt ellenkezőleg, talán épen az a baj, hogy igen nagy súlyt helyezünk reá. A napi rádióműsor első száma házi torna szokott lenni és este a napi hírek, mindig az aznapi sportesemények felsorolásával végződnek. Napilapjaink mindegyikének van állandó sportrovata, van több igen nagy olvasottságnak örvendő sportújságunk. Nincs az a legnagyobb gonddal és műértéssel összeállított műsoros előadás, amely iránt nagyobb érdeklődés nyilvánulna meg, mint városaink sportelőadásai iránt.
 Mind a sportok tényleges űzőinek, mind az iránta érdeklődőknek a száma igen nagy.
És mégis, aránylag kevés az okosan, elővigyázatosan kisportolt testű ember! Ennek okát a sportok helytelen értelmezésében és a sportolás helytelen mértékében kell keresnünk. A sport nem öncél, hanem csak eszköz, tehát nem szabad divattá tenni, sem sportőrületté fokozni, amint azt napjainkban oly sokan teszik. Ne az legyen a sportolásban a főcél, hogy az addigi világteljesítményt egy század-másodperccel felülmúljuk és ezzel világhírnévre tegyünk szert, tehát az önimádat, hanem az, hogy – névtelenül bár – testünk minden szervét olyan működésre indítsuk, amely sajátos rendeltetésének leginkább megfelel, hogy ily módon minden szervünk ugyanazon egy irányító hatalomnak, a józan észnek és a bölcs megfontoltságnak parancsa szerint minél több ideig és minél nagyobb munkateljesítménnyel legyen képes embertársainknak önzetlen szolgálatára.
Messze vinne az, ha az összes sportágakat sorra véve, mindegyiknél keresni akarnám azokat a korlátokat, amelyeken belül az illető sportág veszély nélkül, sőt a köz érdekében éppen hasznosan űzhető, de azon túl már veszélyes. Egy ilyenféle tárgyalás sportlexikonba vagy éppen sportegészségügyi munkába tartozik belé; ennek részletezésére a szakorvosok hivatottak. Ehelyett – fejtegetésem céljának megfelelően – a sok közül kiragadok egyetlen egyet és igyekszem ennek az egynek óriási előnyét bizonyítani minden más sporttal szemben. Ez a természetjárás, vagy a turistáskodás (turisztika).
A természetjárás az a sportág, amely a mellett, hogy a legolcsóbb és az emberi szervezet minden részéé a legharmonikusabban edző, egyúttal esztétikai és erkölcsi érzelem szerzésére is a legalkalmasabb; így leginkább jöhet számításba a lélek nevelésének eszközei mellett is.
Azt állítottam, hogy a természetjárás a legolcsóbb sportolási ág. Azért mondhatjuk ennek, mert nem kell hozzá semmi előképzettség, semmi különös felszerelés, csak egy pár jól talpalt cipő, egy elemózsiás zsák és egy szeges végű bot. A természetjáró sportolása, mely a legfelségesebb szórakozás is, nincs kötve sem évszakhoz, sem életkorhoz, bárki, bármilyen foglalkozást űző ember, bármilyen. életkorban, tehát szegény vagy gazdag, férfi vagy nő, ifjú vagy öreg egyformán élvezheti és mindig abban az időpontban, amely szabad időként történetesen rendelkezésére áll.
De nemcsak a ráfordítandó költségek szempontjából a leggazdaságosabb sport a természetjárás, hanem ama haszon szempontjából is, amely belőle az emberi egészségre nézve származik.
 Herrmann Antal, a nagy magyar természetbúvár, azt mondotta, hogy ma turistaság az egészség takarékpénztára.
 Hogyan értsük ezt? Úgy, hogy a természetjáró a maga tetszése szerint választhatja ki a legtisztább, a legpormentesebb, legózondúsabb és legnapfényesebb helyeket szórakozása és üdülése helyéül. Ellátogathat 1200 m magasságon felüli helyekre, ahol orvosi megállapítás szerint már teljesen hiányoznak a tuberkulózis bacilusai. Az állandó nap- és légfürdő edző hatására makacs légcső-hurutjától vagy köszvényes bántalmaitól a legvalószínűbb módon így szabadulhat meg. Másfelől a természetjáró összes izmai állandó feszülésben vannak, nemcsak a lábizmok, amelyek a test vitele következtében folytonos munkára vannak kényszerítve, hanem a botra való támaszkodás folytán a kar izmai, továbbá a folytonos egyensúlyozás által a derékizmok és a test összes izmai is.
Amilyen fontos az izmok és a test nemesebb szerveinek edzése szempontjából a természetjárás, épen olyan felbecsülhetetlen értékű a fáradt idegek csillapítására. A természet néma csendje, bűbájos szépsége az idegek és a sáv nyugalmát a legjobban képes biztosítani. így lesz a természet tiszta ölén hosszabb időn át tartózkodó szervezet a benne elraktározódó sok életenergia folytán az egészség takarékpénztárává, amelyből később, az elkövetkező kedvezőtlenebb környezetben és időszakban is lehet élnie.
De a természetjárás – mint már említettem – nemcsak egészségi vonatkozásban jelentő. Igen értékesek lélektani és szellemi vonatkozású előnyei is. Önmegismerésre, önállóságra vezet, növeli a határozottságot, az akaraterőt, fejleszti az egyéniséget és a jellemet. A természetjáró megismerheti munkabíró- és megfigyelőképességét, az éhség és szomjúság tűrésének mértékét, a természet magányában igen sokszor csak a saját elhatározására van utalva. A természetjárónak nagyon megfontoltnak, előrelátónak és körültekintőnek kell lennie, hogy valami kár vagy hátramaradás ne érje. Miként Hannibal a hideg és meleg, az éhség és szomjúság tűrésében a katonái közötti hálással, koplalással edzette magát, a természetjáró sokszor rá van utalva, hogy hiányérzetek elviselésében gyakorolja magát s ezzel önállósága, határozottsága, akaratereje erősödjék, határozott, önálló jellemmé alakuljon.
De a természetjárás igen alkalmas a legszebb esztétikai és erkölcsi érzelmek felébresztésére és mélyítésére is. A természet a legtökéletesebb művész. Nincs az a legkiválóbb festőművész, aki olyan utolérhetetlen színpompát és olyan pazar fényhatásokat tudna vászonra varázsom, mint amilyent a természetben találunk. Gondoljunk a kertek és az erdők tavaszi virágzására, vagy az ősz sárguló és vörösödő lombdíszére, emlékezzünk egy vérvörös foltokkal átszőtt felhőzetre, egy nyári csillagos éjtszakára, vagy egy madárdaltól zengő berekre, avagy egy az erdő mélyén csörgedező forrásvíz csacsogó hangjára, a szél zúgására, a villám csattogására, ezek mind-mind gyönyört, a legfelségesebb műélvezetet ébresztik a lélekben még olyankor is, amikor a gyönyör félelemmel és aggodalommal vegyes. A gyönyörtől és élvezettől eltelt lélekből önként tör fel a csodálat hangja.
De a csodálat után jön az emberi léleknek beleömlése az örökkévalóság lelkébe, az Istenhez való teljes és elszakíthatatlan hozzákapcsolódás, a legnagyobb értékű erkölcsi érzelem, amelynek hatása alatt eltompul, háttérbe szorul az emberben minden, ami ész és értelem, kibontakozik a lélek legszebb hajtása, a hit, az ember odaborul Isten lába elé. Akinek a lelkén csak egyszer is végigfutott ez az érzés, azt már nem lehet többé Istentől elszakítani, az már engedelmes, örök szerelmese lesz Istennek, hűséges, alázatos keresője és szolgálója Isten dicsőségének. De ezt az érzést csak kint a természet szabad ölén lehet felébreszteni.
Még nem szólottam a természetjárásnak az értelemre való jótékony hatásáról és arról az érzelmi mozzanatról, amely a hazai föld szépségének, gazdagságának megismertetésével a szülőföld szeretetében nyer megnyilatkozást. Földrajzot maradandóan, kitörölhetetlenül csak a természetbe való kivezetéssel, a hegyeknek, folyóknak, tavaknak, mezőknek a helyszínen való bemutatásával lehet tanítani. De nemcsak földrajzot, hanem természettudományokat, állat-, növény- és ásványtant, természettant és vegytant is csak ilyen módszerrel, csak a természetbe való minél gyakoribb kivezényléssel lehet eredményesen tanítani, mert a turistaság felkelti az érdeklődést a természet iránt, a felkeltett érdeklődés pedig már biztosítja a továbbhaladást. S ha egy fiatal lélek megismerte bejárás, bebarangolás útján azt a földdarabot, amely szülőföldje körül van, ha megismerte annak a földdarabnak minden szépségét, áldását olyan erős kötelékek fognak léikében kifejlődni, amelyek elszakíthatatlanok lesznek s egészen a sírig oda fogják láncolni ahhoz a földhöz, mert érezni fogja, hogy neki ott élnie és halnia kell. Nincs a szülőföld szeretet ápolásának jobb és eredményesebb eszköze, mint a hazai föld minden kis részének turisztikai úton való megismerése.
A közegészségügy megóvása egyetemleges társadalmi és nemzeti érdek s ezért mindenkit kötelező egyetemleges parancs, hogy az emberek keressék a természetben való tartózkodásnak gyakori alkalmait. Az iskoláktól ennél többet várunk, az iskolákban intézményesen kell gondoskodni arról, hogy ez ne csak óhaj maradjon, hanem minden iskola tantervébe illesztessék is be a természetjárásnak megkedveltetése. Az iskola feladata elsősorban, hogy a jövő nemzedéket józan, tárgyilagos szellemben nevelje, amely képes legyen állampolgári és egyetemes emberi feladatainak mindenben megfelelni. Jobb jövőnket csak egy jobb, gondozott és egészséges nemzedék biztosíthatja, ennek pedig egyik legtöbb reménységet nyújtó eszköze a természetjárás.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése