- Rossz anya vagyok? Jobban szeretem az egyik gyerekemet
Sokan küzdenek az érzéssel, és ha gyerekkorban nem is mondják ki, később, felnőtt fejjel szinte biztosan kibukik egyszer az érintettből: valójában mennyire fáj, hogy a szülők nem szerették annyira, mint a testvérét vagy testvéreit...
Valóban létező jelenségről van szó?
Produkálhat olyat az élet, hogy a szülők egyike, másika, vagy éppen mindkettő eltérő módon, és ami igazán fájdalmas, eltérő hőfokon szereti a gyerekeit?
Esetleg csak a gyerekek értik félre a szülők eltérő, személyre, gyerekre szabott nevelési módszereit?
A beszámolók alapján azt kell gondolnunk, hogy igenis létezik egy szülői szeretetskála, sőt, nem is annyira ritka ez a helyzet, csak éppen a leginkább érintettek - azok, akik számára sok fájdalmat okozott, és okoz folyamatosan a vélt vagy valódi hátrányos megkülönböztetés - nehezen, vagy csak sok év elteltével beszélnek sérelmeikről.
A szülők hallgatnak?
Tény, hogy alig akad olyan szülő, aki nyíltan fel merné vállalni, hogy valamelyik csemetéje közelebb áll a szívéhez, mint a másik. Ez az érzelem, a plusz rajongás valójában mélységes mélyre zárt titok, és az is maradna, ha nem "árulkodna" ezernyi jel arról, hogy létezik egy kedvenc a gyerekek sorában.
Melyek lehetnek ezek a jelek? Hogy a szülő nem igazságos? Hogy, bár azt hiszi, reméli, ez nem tűnik fel senkinek, valamilyen módon azért kedvez a favoritnak? Több érintés? Melegebb ölelés, szélesebb mosoly? Több összebújás? Több párbeszéd, foglalkozás, figyelem, elismerés, dicséret? Vagy nem is kellenek jelek, mert a gyerekek "bizonyítékok" nélkül is grammra pontosan érzik, mérik, súlyozzák a nekik jutó szeretetet?
A gyerekek nehezen, de beszélnek róla
Mi lehet az oka a kivételes bánásmódnak?
Néha valamelyik gyerek a szülő gyerekkori vágyait teljesíti be, például éppen olyan remekül sakkozik, mint az apuka, aki annak idején nem vihette sokra, de majd most a kedvenc csemete igen. Máskor nagyon hasonlít valakire, aki kedves a szülő számára, nem feltétlenül éppen a "kivételező" szülőre, lehet az a korán elhunyt nagymama, vagy a testvére, esetleg mégis csak önmagát látja benne, és ettől közelebb érzi magához azt a gyerekét. Míg a másikkal, aki éppen azokat a tulajdonságokat hozza, amelyeket önmagában sem kedvel, elutasítóbb lehet.
Akad olyan helyzet is, amikor a "kedvenc" a sutaságával, törékenységével, esendőségével hívja elő a plusz szülői szeretetet, mert rá jobban kell figyelni, vigyázni, a széltől is óvni kell.
Akad olyan helyzet is, amikor az egyik gyerek viszonya a szüleihez a kezdetektől konfliktusokkal terhelt, mert "nehéz csecsemő" volt, hasfájós, nehezebben kezelhető, mint a másik, aki már születése pillanatában mosolygott a világra, és ez,
a gyerekek csecsemőkori habitusa határozza meg a szülők hozzáállását a gyerekeikhez. Vagyis amelyik könnyebben adaptálódott a világhoz és a szülőkhöz, ő lesz a kedvesebb. Vagy éppen fordítva.
Egy laikus harmadik személy, egy barát vagy egy szomszéd, akik látják ugyan, mi történik, nem tehetnek semmit az ügyben, hiszen a probléma létét a szülőnek vagy a gyereknek kell felismernie, megfogalmaznia.
Az "érzelmileg elhanyagoltak" azonban - és ez egyben nem azonos a valódi elhanyagolással, hiszen vele is törődnek, csak kevesebbet, mint a testvérrel - már gyerekkorban produkálhatnak olyan tüneteket, amely miatt szakember –
pedagógus - is felfigyelhet a dologra, mert a folyamatosan karcolásokat begyűjtő gyerek tanulmányi eredményén, egész magatartásán látszódhat, hogy nagy vihar kavarog a lelkében.
Szorongóvá válhat, rágja a körmét, dadogni kezd, alvási problémák léphetnek fel, tanulási zavarai lesznek és így tovább.
Ha a szülő nyitott a változtatásra, akkor hosszas családterápiás foglalkozásokon lehet a dolog mélyére ásni és változtatni a családi "hierarchián".
SZELEKTIV-KISMAMA-INFO-
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése