AvatarSzámos oka lehet, ha egy kisgyerek verekedésbe keveredik. Ezek egy része normálisnak is tekinthető – hiszen az óvodás korú gyermekeket egyértelműen az érzelmeik vezérlik, amik ráadásul igen változékonyak és erőteljesek. A konfliktusok kezelésekor még nem mérlegelnek helyes és helytelen között, ha sérelem éri őket, megpróbálják a maguk módján orvosolni azt. Adott esetben úgy, hogy csetepatéba bonyolódnak, és így igyekszenek helyreállítani megtépázott tekintélyüket, becsületüket vagy éppen a tulajdonuknak érzett tárgyakat szerzik vissza fizikai erő alkalmazásával. Ha megbántják, megalázzák őket, szomorúságukat, dühüket is gyakran ösztönösen verekedéssel fejezik ki. De az agresszivitásnak más oka is lehet: a családban megjelenő feszültések, szeretethiány vagy az erőszakos viselkedés a gyermek irányába súlyos nyomokat hagy a kicsik lelkében, és olyan szorongást idéznek elő, amit alkalomadtán indokolatlan verekedéssel vezetnek le. Ilyenkor kell résen lenni a szülőknek, és megérteni, mitől vált agresszívvá a gyerekük.

Ismerd fel a jeleket

Ha a gyerek az oviban történtekről nem szívesen beszél, nem néz közben a szemedbe, hirtelen más véleménye lesz a társairól, ismeretlen eredetű sérülései, fájdalmai vannak akkor kicsit jobban figyelj oda. Ezek ugyanis árulkodó jelek, amik arra utalnak, hogy valami rossz dolog érte. A visszahúzódó, depressziós viselkedés, a szorongásos tünetek is erről tanúskodhatnak. Ráadásul az ilyen viselkedés még jobban ingerli az agresszív társakat, hogy erőt demonstráljanak rajtuk: a gyengébbel, kisebbel, félősebbel ugyanis mindig könnyebb elbánni. Az ilyen gyerekek esetében is lehet arról szó, hogy a nem megfelelő családi légkör miatt válnak visszahúzódóvá, amit a nagyobbak kihasználnak erejük fitogtatására vele szemben az oviban. Első körben tehát ne a külső, hanem a belső okokat keresd, ne azonnal a másik gyereket vagy annak szüleit hibáztasd.


Hasonlóképpen akkor is házon belül kell először a problémát keresni, ha a te gyereked az, akiről kiderül, hogy erőszakosan viselkedik a többiekkel. Igen nehéz feladat ez, hiszen szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy a legjobb szándék ellenére sem vagy tökéletes szülő, és hibázol a gyereknevelés során vagy éppen a pároddal való kapcsolatodat nem sikerül úgy alakítani, hogy az megnyugtató hátteret adjon a gyermeknek.

Miért ver másokat a gyerekem és őt miért verik folyton?

Már maga az a tény is válthat ki agresszivitást a gyerekben, hogy óvodába kénytelen járni. A környezetváltozás, az új szokások, ismeretlen emberek és gyerekek ijesztőek is lehetnek, ráadásul nincs elérhető közelségben az a megszokott támasz és segítség, amit a szülő addig nyújtott. Frusztrálhatja a gyereket az is, hogy nem minden figyelem esik rá és osztoznia kell nem csak ezen, de még a különféle használati tárgyakon is másokkal: ceruzán, homokozólapáton, rajzlapokon, mosdón. Ha az első időszakban tehát agresszivitást tapasztalsz, nem biztos, hogy magadat kell hibáztatnod: egyszerűen csak ki kell várni, amíg a gyerek belerázódik az új helyzetbe megtanulja a játékszabályokat és hozzászokik a gondolathoz, hogy megváltoztak körülötte a dolgok. Ha több hónap elteltével sem változik a hozzáállása, akkor már viszont gyanús, hogy a hiba máshol keresendő.

Feszültséget okozhat egy kistestvér születése is, akinek nem kell oviba járni és otthon maradhat anya mellett. Nem ritka, hogy az ilyen frusztráltságot más gyerekeken – általában minél kisebbeken – vezeti le az érintett gyerek az óvodában. Ha úgy látod, ez a probléma gyökere, akkor nagyobb figyelmet kell szentelned rá, és türelemmel meg kell tanítanod neki, hogy a kistestvére nem átok, hanem áldás és gondosan ügyelned kell arra is, hogy elegendő figyelmet szentelj rá is.

Rossz családi minták is vezethetnek agresszív megnyilvánulásokhoz: ha a gyerek azt látja, hogy otthon a problémákat kiabálással, netán egy két pofonnal oldják meg a szülők, ő maga sem tesz majd másképp ilyen helyzetekben. Ráadásul ezt tartja majd normálisnak. Sürgősen változtatni kell ezen – nem neki, hanem a szülőknek! – és akár szakember segítségét igénybe véve felnőtt fejjel új konfliktuskezelő technikákat kell megtanulni.

A válás, a családon belül betegség, a szülőket aggasztó anyagi problémák vagy a köztük feszülő kimondatlan, titkolt ellentétek tudat alatt frusztrálják a gyereket. Előtte hiába is próbálnak a szülők képmutatóan viselkedni, mert érzékeny antennáival tökéletesen fogja, ha anya és apa között valami nincs rendben, ahogy azt is, ha bármiért aggódnak. Nézzetek magatokba és egymásba: ha a ti kapcsolatotokat rendezitek, ha újra az összetartás és szeretet köt össze titeket, ha nem engeditek át magatokat a napi problémák miatt az aggódásnak, ezek az agresszivitást generáló frusztrációk a gyerekből is elillannak. A biztos érzelmi háttérre támaszkodó gyerekek inkább védelmezők a társaikkal szemben is, mint támadóak.

Mit tehetsz a verekedős gyerekkel?

Először is tudatosítani kell magunkban, hogy a gyereknek problémája van, és ezt már egyedül nem képes megoldani – vagyis segítségre van szüksége. Másodszor fel kell ismerni, mi a probléma igazi oka, amihez bátor szembenézés is kellhet akár – ne támadjunk például azonnal vissza, ha az óvónő arra utal, hogy a verekedős gyerekünk baja mögött a mi hibáink húzódnak meg, hanem inkább gondolkodjunk el, mennyiben van igaza. Harmadik lépésben jöhet a gondok orvoslása.

A gyógyszer a legtöbb esetben igen egyszerű, de annál hatásosabb. Két összetevője van: szeretet és figyelem. Ha a gyereked verekedős vagy éppen rendszeresen áldozat a verekedésekben, szentelj rá több figyelmet. Igazi figyelemről van szó, amikor meghallgatod, ráhangolódsz, beszélgetsz vele. Nem okosságokra és bölcs intésekre van szüksége, hanem arra, hogy érezze, számíthat a megértésedre, a segítségedre és a feltétlen nélküli szeretetedre. Ugyanakkor arra is szüksége van a gyereknek, hogy világosan lássa a szabályokat, tudja, mi a mozgástere: ezért hozzuk tudomására, ha nem helyes dolgot tesz, de ezzel ne a gyermeket ítéljük meg, csupán a cselekedetét. Mondjuk neki például ezt: ez nem szép viselkedés, de ez vagy az a magatartás viszont már helyes.


Extrém esetekben a szeretet sem segít: ilyenkor jobb, ha nem saját ötletekből próbálod megoldani a problémát, hanem szakértő segítségét kéred, és megkeresel egy gyermekpszichológust.

Ha a gyermek frusztráltságának hátterében a a szülők magánéletének feszültségei állnak – legyen ez érzelmi, anyagi vagy más természetű gond – ne hazudd a gyerekednek (és magadnak se!) azt, hogy minden rendben van. Helyette próbáld az ő nyelvén és értelmi szintjén megmagyarázni, miért is vagy rosszkedvű, miért aggódsz. Ettől elmúlik a bizonytalanságérzése és szorongása a gyereknek, és ha a mardosó kétségek helyét nem is a boldogság veszi át, legalább érteni fogja, mi is a baj.

A beszélgetés, a figyelem és a világos szabályok általában jó mederbe tereli a gyerek viselkedését. Egy nevelő célzatú pofon, hogy “megértse egy életre”, hogy nem szabad így vagy úgy viselkednie viszont csak fokozni fogja az agresszivitását. Lehet, hogy nem mer majd verekedni, de ez az agresszió máshol fog utat törni, esetleg saját maga felé fordítja majd a gyermek. A gyengéd, de határozott viselkedés, a szeretetteljes kapcsolat, a sok ölelés már önmagában is jó mintát ad a gyereknek ahhoz, hogy hogyan intézze szociális ügyeit, a pofon viszont nem tartozik ezek közé a követendő példák közé.