Miért sír? – 9 „varázslat”, ami segít megnyugtatni a kisgyerekeket Szőnyi Lídia pszichológus 2020. 01. 18. Copy Link Email Facebook Facebook Messenger LinkedIn Pinterest Twitter Nemrégiben óvodapedagógusoknak tartottam tréninget, kisfilmeket néztünk hisztiző, síró, nyafogó és kesergő gyerekekről, majd próbáltuk megfejteni a háttében meghúzódó érzelmeket. Számtalan szempont merült fel, és minden gyerek esetében másfajta sírásról beszéltünk. A gyerekek sírtak, mert hiányzott nekik az anyukájuk, mert fáradtak voltak, mert nem akarták, hogy az óvó néni vizet öntsön a poharukba, mert nem tudták feldolgozni a sokféle ingert, mert elutasították őket, mert féltek, mert dühösek voltak. Különféle sírások, amiknek nem mindig látjuk pontosan az okát és történetét, mégis valamiért azt várjuk, hogy megtalálhatjuk az egyetlen és tökéletes csodamódszert a kezelésükre. Reménykedünk, de sejtjük, hogy nincs egyetlen eszköz, mert valójában egyén‑, helyzet‑ és életkorfüggő, hogy mivel érdemes próbálkozni. Íme, néhány ötlet, amik segíthetnek a megoldások megtalálásában. Varázslatok, tippek, amelyeket a klienseimtől, családtagjaimtól, barátaimtól és könyvekből lestem el. Kép: Freepik 1. Szabad sírni! Sírást hallani nem túl kellemes élmény, a gyereksírásra fájdalmasabban reagál a szervezetünk, mint a tűzoltószirénára, ezért általában szeretnénk minél hamarabb megoldást találni rá, gátat szabni neki. Lawrence J. Cohen játékos nevelésről írt könyvéből tanultam meg, hogy nem feltétlenül a sírás gyors lecsillapítása, hanem a felhalmózodott érzelmek felszínre kerülésének segítése a cél. Ha nem szánunk időt az érzésekre, és nem teremtjük meg az érzelmileg biztonságos feltételeit annak, hogy a gyerekek szabadon kiadhassák magukból azokat, akkor a későbbiekben sok gondot okozhat, hogy más úton (pszicho­szomatikus tünetek, dührohamok, agresszív viselkedés), esetleg robbanásszerűen, törnek felszínre. Néha csupán arra van szükség, hogy ott legyünk a síró gyerek mellett, ne hagyjuk magára a bánatával, és a vállunkon kisírják magukból mindazt a feszültséget, fájdalmat és nehéz érzést, ami felgyülemlett bennük. 2. Tereljük el a gyermek figyelmét! Kavics Berci kalandjai A mesélés technikáját Berg Judittól tanultam. Hisztimesék c. könyvében az első történet egy felnőttmese, amely egy nagyon hisztis pici lányról szól, akinek a szülei már mindent megpróbáltak, a kislány mégis rengeteget hisztizett. Egyszer, amikor a kislány kétségbeesetten sírt, az anyukának eszébe jutott egy egyszerű történet, amit a kislány ámulva hallgatott, annyira, hogy közben elfelejtett hisztizni. Attól a pillanattól kezdve az anyukája csak mesélt, mesélt, a kislány pedig csöndben figyelt, hallgatott, nevetett. Amikor kétségbeesésemben alkalmaztam ezt a módszert, magam sem hittem, hogy működni fog. A postára tartottunk, egy fontos ügyet kellett elintéznünk. Néhány hetes lányomat a babakocsiban toltam, a kétévesem pedig mellettem kismotorozott volna, de a bömbölésből és toporzékolásból világosan kiderült, hogy sem ehhez, sem a sétához nem fűlt a foga. Fél kézzel toltam a babakocsit, fél kézzel fogtam a kétévesem kezét, a nem létező fél kezemmel pedig cibáltam volna a kismotort, amikor eszembe jutott a módszer. Éppen egy kavicsokkal teleszórt terület mellett sétáltunk el, így a mesénk Kavics Berciről és családjáról szólt. Ekkor csoda történt. A kislányom abbahagyta a hisztit, és ámulva hallgatta a történetet. Onnantól kezdve Kavics Berci és családja az életünk állandó szereplőjévé vált. Egy idő után, ha hisztizni támadt kedve, már a lányom kérte: „Anya, mesélj Kavics Berci újabb kalandjairól!” Azóta évek teltek el, de ha a kavicsos terület mellett elsétálunk, mindig megkérdezi: „Anya, emlékszel, amikor Kavics Berci segített a hisztit elkergetni?” 3. Próbáljuk megszüntetni a distressz okát! Nem vagy te szomjas? Óvodapszichológusként sokféle hisztinek és sírásnak voltam már tanúja, amelyek egy részénél világosan lehetett tudni, mi a probléma, máskor szinte lehetetlenség volt rájönni a konkrét okra, és maga a gyermek sem tudta megfogalmazni, hogy mi a baja. Egy alkalommal egy beszoktatós kisgyerek sírt csillapíthatatlanul. Az óvó néni már mindent bevetett, hogy valamiképp lecsendesítse az érzelmi vihart, de sikertelenül. Egyszer csak megkérdezte: „Nem vagy te szomjas?” A választ meg sem várva adott egy pohár vizet a gyermeknek. A kislány megitta, és onnantól kezdve mintha elvágták volna a sírást. 4. Fogadjuk el a nehéz érzéseket is! „Megértem, hogy most nehéz neked, tudom, hogy szerettél volna még a többiekkel játszani. Most haza kell mennünk, de jövő héten újra találkozunk velük” – mondta a barátnőm a kislányának, akin látszott, hogy a hazamenetel gondolatára mindjárt kitör belőle a sírás. Nem állítom, hogy minden gyerek az ismerősöm kislányához hasonlóan reagált volna, de ő visszanyelte a kitörni készülő könnyeit és elkezdett öltözni. Valószínűleg nem csupán a mondat bírt varázserővel, hanem a mögötte lévő üzenet is: az anya hangot adott annak, hogy megérti a gyerek érzéseit, empátiát tanúsított, és mutatott egy megoldást is anélkül, hogy közben engedékennyé vált volna. Ez a hozzáállás hosszú távon segít abban, hogy a gyerek megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket, illetve hiszti helyett képes legyen kimondani, hogy éppen dühös, csalódott vagy szomorú. 5. Használjuk a fantáziánkat! Ebédszünetet a kőműveseknek! Karácsony Sándor írásaiból tanultam meg, hogy ha csatlakozunk a gyerekek játékához és fantáziavilágához, sok frusztrációt, sírást és hisztit megelőzhetünk, és könnyebben célt érünk, mintha erővel vagy racionális magyarázatokkal szeretnénk érvényesíteni akaratunkat. Egyik kedvenc történetem tőle: „Egy ízben egy egész gyerekcsapatot mentettem meg a csoportos megveretéstől (...). Ebédelni kellett volna jönniük szegényeknek, de hiába kérlelték és fenyegették őket, mert sürgős dolguk volt játék közben: házat építettek. Megfordítottam a tányéromat, kezembe vettem a villámat dobverőnek, úgy hirdettem ki, mintha kisbíró lennék: Községi bíró úr hirdeti: »Amék pallér mától kezdve nem ad a kőműveseknek ebédszünetet, szigorúan büntettessék.« Másfél percen belül asztal mellett ült a banda, és jó étvággyal kanalazta a levest. Értsük meg jól őket. Nem ebédeltek a mi rendszerünkben, hanem ebédszünetet tartottak a saját maguk rendszere szerint, a játék keretében.” Kép Kép: Freepik A csatlakozás a gyermeki fantáziához sok sírást segíthet megelőzni: vannak gyerekek, akiknek segít elaludni, ha álomport fújunk rájuk (az álompor persze csak a képzeletünkben létezik), másoknak pedig a zsebükbe rejtett pici kavics ad bátorságot, hogy az utcán hangosan köszönjenek a szomszéd néninek. 6. Adjunk alternatívát! Legyünk rugalmasak! Választhatsz! Egyszer egy szülő azzal a nehézséggel keresett meg, hogy reggelente nem tud zöldágra vergődni az ötéves lányával, aki folyton másik ruhát szeretne felvenni, mint amit ő jónak gondol. A konzultáció során megbeszéltük, hogy rugalmasan szabja meg a választási lehetőségeket: felkínál két-három alternatívát. A legközelebbi alkalommal elmesélte, hogy kicsit átalakították a módszert: egyik nap az anya választott, másik nap pedig a kislány a szezonálisan átrendezett szekényből (csak az időjárásnak megfelelő ruhák voltak elérhetők). A reggelek gördülékenyebbé váltak, és ha az időjárás vagy egy fényképezés közbeszólt, a kislány sokkal könnyebben adta vissza az irányítást a szüleinek, hiszen nekik is számított az ő véleménye is. 7. Építsük a gyermekkel a kapcsolatunkat! Játsszunk babát! Minden embert két cél mozgat: hogy fontosnak érezze magát, és hogy tartozzék valahová. A kistestvér születése körüli időszakban pont ezek az alapvető igények kérdőjeleződnek meg a nagyobb testvérben. Lelkileg nagyon megviselheti a gyermeket az osztozás a tulajdonain és a szülői figyelmen, különösen, ha a korkülönbség kevesebb, mint három év. Előfordulhat, hogy a gyermek szeretne úgy tenni, mintha újra baba lenne, hogy elnyerje a babának járó különleges figyelmet. Ha ez az időszak egybeesik a dackorszakkal, a hisztik erőteljesebben jelenhetnek meg. Charles E. Schaeffer játékterapeuta ennek megelőzésére ajánlja a „Játsszunk babát!” nevű technikát, amely már több kliensemnek segített úgy túljutni ezen az időszakon, hogy megerősödött a kapcsolata a nagyobb gyermekkel is. A módszer lényege, hogy nem szállunk szembe a gyermek igényével, hanem inkább bátorítjuk, de egyben bizonyos időre és helyre korlátozzuk a kifejezését. Az anya kijelöl 15–30 percet, amikor úgy játszik a gyermekkel, mintha ő is baba lenne. Elővehetik a régi képeket, játékokat, mesekönyveket, átnézhetik, beszélgethetnek róla, játszhatnak együtt babás játékokat (pl. kukucskálás, ciróka-maróka), végül pedig megdajkálja, ringatja, ölelgeti, puszilgatja, gőgicsélhet neki, miközben elmondja a gyermeknek, hogy amikor te baba voltál, így játszottam veled, így tartottalak stb. Ezt a fajta játékot addig érdemes játszani, amíg a gyermek közönyössé nem válik iránta. Fontos, hogy a játékon kívüli időszakban figyelmen kívül hagyjuk a babás vislekedést, és a gyermek korának megfelelő érettséget várjunk el. A hétköznapokban akár humorral vagy játékosan is bátoríthatjuk, hogy ő már nagy és ügyes. A lányomnak például az segített, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve a falon, ahol a gyerekek magasságát jelöljük, mutattam neki egy nála alacsonyabban lévő vonalat, amit „hisztivonalnak” neveztem el. Megmértük, és kiderült, hogy ő már túlnőtt azon a bizonyos hisztivonalon, így a hisztikorszakon is. 8. Hívjuk össze a családi kupaktanácsot! Jane Nelsen zseniális módszere a családi gyűlés, ami már négyéves kortól kiválóan alkalmazható. A módszer lényege, hogy a család tagjai összeülnek, és együtt határozzák meg azokat a szabályokat, amelyek mindenkinek hasznára válnak. Ha netán gondjaik adódnának, együtt döntenek azokról a megoldásokról is, amelyek minden érintett fél számára megoldást jelentenek. A szülők ilyenkor azt is megbeszélik a gyerekekkel, hogy ha kénytelenek nélkülük dönteni valamiről, határozottan, ugyanakkor emberségesen, méltósággal és tisztelettel fognak eljárni. A családi gyűlés lehetőséget ad arra, hogy egyrészt épüljenek a családtagok között a kapcsolatok, másrészt együtt keressék a megoldást, hogy mit tehetnek közösen azért, hogy ne legyen hiszti a reggeli öltözködés vagy az esti fektetés körül. (A családi gyűlés menete részletesen a „Pozitív fegyelmezés” c. könyvben található) 9. Nyomás futni! Ha nem járnék el futni, már rég megőrültem volna! – sóhajtott fel barátnőm, két kisgyermek édesanyja, egy közös futásunk alkalmával. Az első lépés, hogy segítsünk a gyermekünknek a nehéz érzések kezelésben, ha megtaláljuk annak a módját, hogy mi magunk levezessük a saját feszültségünket. Nem minden helyzetben futhatunk el, de találhatunk olyan módszert, ami segít abban, hogy lélekben egy kicsit elvonuljunk. Ezzel mintát adunk a gyereknek is, hogy miként lehet az érzelmi viharokat higgadtabban kezelni. Fontos, hogy az elvonulás a gyermek esetében se büntetésre szolgáljon, hanem arra, hogy levezesse a feszültséget és feltöltődjön. #1 Dr.BauerBela

---