Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. július 8., hétfő

FÁRADT GYEREKEK

Fáradt gyerekek

Mit tehetünk, hogy gyerekeinken ne uralkodjon el a fáradtság? 
Reggelente egyre nehezebben ébred, iskola után kevés az energiája a különórákra, a tanulásra, este korán bezuhan az ágyba: fáradt a gyermekünk. De vajon mivel magyarázható, hogy rossz formában van már az év elején? Erre keresünk most választ és néhány megoldást.
Az év végi ünnepek valószínűleg éppúgy kifáraszthatják a gyermekeket, mint a felnőtteket - hiszen nem sok igazi pihenést jelentenek sokak számára. Érzelmi velejárói pedig szintén megterhelők lehetnek. Így gyermekünk az év elején könnyen veszíthet energikusságából, nehézkesen haladhat a tanulásban, fáradékonyságra, alvászavarra panaszkodhat. Az esetek többségében azonban nem kell komolyan aggódnunk a probléma miatt, mert ez a fajta fáradtság a leggyakrabban átmeneti jellegű, és a zsúfolt napirend, a hirtelen növekedés vagy egy egyszerű meghűlés is okozhatja. De lássuk, mit tehetünk ellene!
Ha nem múlik a fáradtság...
Már egy pihentető hétvége is segíthet a gyermekeknek a regenerálódásban - hiszen ők sokkal hamarabb talpra állnak, mint a felnőttek. De ha a pihenés, a tápanyagokban gazdag étrend nem használ, konzultáljunk a gyermekorvossal. A rossz szokások, a helytelen életmód megváltoztatása és a szükséges kezelés révén a végére járhatunk a bajoknak...
Nem alszik eleget a gyerek
4 és 8 év között a gyermeknek 12 órát kell aludnia éjszakánként, 8-12 éves korára pedig kb. 10 órát. Természetesen ez átlagosan értendő, hiszen egyes gyerekeknek elég, ha ennél 2 órával kevesebbet alszanak, és jó formában vannak. Amikor azonban a szülők gyermekük fáradtságára panaszkodnak az orvosnak, nem is gondolnak rá, hogy az nagyon gyakran alváshiányra vezethető vissza. Pedig észrevehetik, hogy hosszú távon emiatt felléphet a gyengeség, a napközbeni szundikálás vágyával együtt.
Hét közben bizony a 8 év alatti gyermeknek 20 óra előtt le kell feküdnie, lehetőleg ne maradjon fent tovább semmilyen ürüggyel.
-Hétvégeken engedélyezhetjük neki a lefekvést 21 óra körül - de közvetlenül előtte ne nézzen tv-t és ne is számítógépezzen, mert az élénkítheti. A pihentető álom csak akkor az igazi, ha nyugodt környezetet biztosítunk neki alvás előtt és után is. Nehéz megváltoztatni az eddigi szokásokat? Kezdjük pld. azzal, hogy eltávolítjuk az összes elektronikus berendezést a hálószobából! Nem szeret este olvasni a gyerek? Ajánljunk neki akkor más, pihentető tevékenységet: rendezze valamilyen gyűjteményét, játsszon társasjátékot.
Soha nincs ideje egy kis semmittevésre
Gyermekének jól be kell osztania az idejét még hétvégén is? Sportmeccs, könyvtár, biciklitúra, uszoda stb. De mikor van lehetősége a gyereknek arra, hogy valóban „kiengedje a gőzt”? Egy kis semmittevés, lazítás, álmodozás is elengedhetetlen feltétele az egyensúly megtartásának. Épp annyira, mint a levegőzés fontos lehet a fáradtság leküzdésében.
Gondterheltnek érzi magát
A kisiskolások is telítődhetnek a stresszel, hát még ha felsőbb osztályba lépnek... Túl szigorú tanárnő, nézeteltérés az osztálytársakkal, tanulási nehézségek, túlzott mennyiségű különóra magyarázhatják a fej- és gyomorfájást valamint a rossz formát, az erőnlét gyengülését. Amikor pedig a gyerekek azt mondják, hogy fáradtak az iskolába járáshoz, nem feltétlenül tettetik magukat! Az említett gondok sok fizikai energiát fogyaszthatnak.
Minden esetben hasznos a párbeszéd, melynek során rendszeresen megoszthatják velünk gondjaikat. Ha gyermekünk gondterheltnek látszik mindig kérdezzük meg tőle, milyen problémával küszködik. Hiszen az egyszerű tény, hogy beszélhet róla, megnyugtatja. Amikor azonban jelentős gondról, aggasztó változásról van szó (például az egyik elvált szülő megházasodik), tanácsos gyermekpszichológushoz fordulni. Néhány látogatás a szakembernél, és a gyermek hamarosan jobban érzi majd magát, meg tud birkózni a problémával.
Vérszegény lehet?
Kissé sápadt a gyerek, fáradtságról panaszkodik, hamar kifullad, liheg, egyre másra elkapja a náthát, könnyen meghűl? Talán vérszegény, amit ellenőriztetni kell! Ez gyakran jár együtt vashiánnyal és a szervezet védekezőképességének csökkenésével. Beszéljünk róla a gyermekorvossal! Hiánybetegség esetén étrend-kiegészítőket javasolhat, szirupok vagy porok formájában. Ennek nyomán néhány hónap alatt visszanyerheti a gyermek az energiáját, „újratöltheti” tartalékait. Ami minket illet, proteinben és C-vitaminban gazdag étrenddel védekezhetünk a vérszegénység ellen. Ez utóbbi segíti a vörös húsokban, zöldségekben, halban és tojásban lévő vas jobb felszívódását is.
Vírusos fertőzése van
A fáradtságot okozhatja az ún. mononukleózis, mely vírus okozta fertőző betegség és magas lázzal, torokfájással, nyirokcsomó-duzzanattal jár. Terjedhet pl. evőeszköz, játékok cserélgetése útján. Az orvos ez esetben is vérvételt szokott elrendelni első lépésben, majd a szükséges vizsgálatok elvégzése után gyógyszeres kezeléssel orvosolja a fáradtságot okozó bajt. Nekünk, szülőknek a betegség nyomán fellépő, több hétig tartó ernyedtség ellenszereként arra is tanácsos figyelnünk, hogy a gyerek eleget pihenjen.. Kínáljunk neki tápláló ételeket, kiegyensúlyozott étrendet. Egyúttal ügyeljünk rá, hogy a lábadozás alatt mellőzze a sportot, a nagyobb fizikai megterheléssel járó tevékenységeket.
Ha délelőtt nem jól teljesít a gyerek
Egy kis fáradtság dél felé nem jelent nagyobb bajt, sőt, még normálisnak is mondható. Édességgel azonban ne dobja fel” magát a gyerek, a nassolás okozta kalória-bevitel pedig fölöslegesen csökkentheti az étvágyát ebéd előtt. Annak érdekében, hogy jó formában legyen az iskolás egész délelőtt, sokkal jobban tesszük, ha bőséges reggelivel látjuk el. Ez álljon többek közt tejtermékből, gyümölcsből vagy valódi gyümölcsléből és lassú lebontású cukorból, cereáléból - minden olyan tápanyagból, mely fokozatosan szívódik fel a szervezetben.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése