A gyerekek füllentenek. Erre saját gyermekkorunkból is
találunk példát és gyermekeinken esetében is. Kell a szülőknek aggódniuk
a hazugságok miatt? Mi kell ahhoz, hogy sikeresen tudjanak hazudni a
gyerekek? Mit tehet a szülő, hogy felnőttkorára a gyermeke az őszinteség
mellett döntsön?
Ahogy a gyermek 2 éves lesz, elkezdi megtanulni, hogyan lehet elfedni az igazságot. Minden szülő rémálma, hogy belép a szobába, és a falon mindenhol zsírkrétával rajzolt firkát lát. Amikor ránéz a gyermekére, ő egyenesen a szemébe néz vissza, és a legnagyobb ártatlansággal mondja: „Nem én voltam”. Ilyenkor még egyértelmű, hogy a gyermek nem az igazságot mondja. A szülő megijedhet, hogy a gyermeke már ilyenkor hazudik, és idővel majd egyre több ilyen helyzetben találja magát. De van egy jó hír, a gyermeki füllentés a fejlődés természetes része.
Vannak általános vélekedések a gyermekkori hazugságokkal kapcsolatban. A közvéleményben három nézet él: a gyermekek az általános iskola megkezdése után kezdenek el hazudozni, nem jók a hazudozásban, és egy felnőtt könnyen észre tudja venni ezeket, és ha a gyermek hazudik, akkor valószínű, hogy patológiás hazudozó lesz belőle. Dr. Kang Lee, a Toronto Egyetem pszichológia professzora végzett kutatásokat annak érdekében, hogy ezeket a nézeteket igazolja vagy megcáfolja.
Egy játékos kísérletet végeztek gyerekekkel, amelyben meg kellett tippelniük, hogy milyen szám van a kártyán. A gyerekeknek azt mondták, hogy ha megnyerik a játékot, akkor valamilyen nagy jutalmat kapnak érte. A játék közben a gyerekkel játszó felnőtt valamilyen indokkal elhagyta a szobát, de még mielőtt kiment volna, mondta a gyereknek, hogy ne leskelődjön. A kutatók rejtett kamerával tudták megfigyelni a gyermek viselkedését, amíg a felnőtt nem volt jelen. Mivel a gyerekek vágytak a nagy jutalomra, így a legtöbben leskelődtek. A vizsgálat során az izgalmas kérdés inkább az volt, hogy ha a felnőtt visszatér a szobába és megkérdezi, hogy leskelődtej-e, akkor bevallják vagy letagadják? Az eredmények azt mutatták, hogy nemtől, vallástól és rassztól függetlenül a kétéves gyerekek voltak a legőszintébbek és csak harminc százalékuk nem vallotta be a leskelődést, a másik hetven százalék beismerte. A háromévesek körében viszont már ötven százalék hazudott, és a négyéves korúak nyolcvan százaléka tagadta a tették és csak húsz százalék ismerte be őszintén. A további életkorok esetében is marad ez a tendencia.
Megfelelő tényezőkkel a jó hazugságért
Két összetevő szükséges ahhoz, hogy jól tudjuk hazudni. Az első az „elmeolvasás” képessége, vagyis annak a képessége, hogy „én tudom, hogy amit tudok, az különbözik attól, amit te tudsz”. Ez a készség nagyon fontos a hazugsághoz, mert a hazugság alapja az, hogy: „én tudom, hogy te nem tudod, amit én tudok”. Ezáltal én hazudhatok neked. A második fontos tényező az önkontroll képessége. Annak a készsége, hogy kontrolláljuk a beszédünket, az arckifejezéseinket, a testbeszédünket, így téve a hazugságokat olyan meggyőzővé. Ez a két tényező alapvetően fontos a sikeres hazugsághoz.
Kiderült, hogy azok a kisgyermekek,
Ha észrevesszük, hogy egy két- vagy hároméves gyermek már valamit füllent, az igazából arról árulkodik, hogy az elmeolvasás képessége és az önkontrollja magasabb szintű, mint a kortársaiké.
Tényleg nem sikeresek a hazudozásban a kisgyerekek?
Dr. Lee erre egy olyan vizsgálattal akart választ adni, amelyben felnőtteknek mutattak gyerekekről videókat. A felnőtteknek el kellett dönteniük, hogy a videón a gyerek hazudik vagy sem. A gyerekek fele igazat mondott, a másik fele pedig hazudott. Több különböző szakmájú felnőtt csoporttal is elvégezték ezt a vizsgálatot. A jogi hallgatók nem tudták ezt a próbát sikeresen megoldani, és csak ötven százalékosan teljesítettek. Ezt azzal magyarázták, hogy valószínűleg nem sokat érintkeznek gyerekekkel a mindennapok során. Ezért inkább a szociális munkások csoportját vizsgálták, és nekik mutattak igazat mondó vagy hazudó gyerekekről videókat. De sajnos ez a csoport sem járt sikerrel. Ezen kívül megnézték még a rendőrök, bírók csoportját is, akik ugyanúgy napi szinten nem biztos, hogy találkoznak gyerekekkel, de hazugokkal igen. Az eredmény azt mutatta, hogy ők sem tudták szignifikánsan eredményesebben megmondani, hogy a gyermek igazat mondott-e. Így végül a szülőket is próba elé állították. Először a szülőknek más gyerekeiről kellett megállapítaniuk, hogy az igazat mondják-e. A helyes bejóslás itt is csak ötven százalék volt. A legizgalmasabb kérdés, hogy a szülők a saját gyermekük hazugságát felismerik-e. De az eredmények itt is arról tanúskodtak, hogy nem.
Hogyan lehet, hogy a kisgyerekek hazugságait ilyen nehéz felismerni? Abban rejlik ez a nehézség, hogy a gyerekek arca teljesen természetes ilyenkor. Ám mögött a természetes arckifejezés mögött
Egy sikeres hazugság kivitelezéséhez több információt kell észben tartani. Emlékeznünk kell arra, hogy korábban mit mondtunk, mit tudhat a másik személy, és mit akarunk neki mondani, hogy azt higgye, amit mi szeretnénk. Ezért ezekhez a helyzetekhez Tracy Packaim Alloway, az Észak Floridai Egyetem pszichológia professzora szerint szükséges a megfelelő szintű verbális munkamemória. Azok a hat-hétéves gyerekek, akiknek a munkamemóriája jobb, sokkal sikeresebb és hihetőbb hazugságokat mondanak.
Tudják, hogy mi mit gondolunk?
Láthatjuk, hogy több tényező is szükséges egy jó hazugsághoz, de ezeknek a megjelenése életkoronként változik. A két-háromévesek szeretnek mintha játékokat játszani, így elég sokszor isznak képzeletbeli teát egy általuk elképzelt teapartin. Ahogy ez a elképzelt megjátszás megjelenik, azzal együtt a nem igaz állítások gyakorisága is. Ők még nem veszik figyelembe, hogy a másik fejében mi lehet, és füllentésükkel tetteiket próbálják meg elfedni.
A négyévesek viszont már figyelembe veszik, hogy mit gondolhat vagy hihet a másik személy. De még bele tudnak bonyolódni abba, hogy mit mondtak korábban és most mit kell mondaniuk, hogy igaznak tűnjön a korábbi állításuk. Ez a konzisztens történetmesélés hét-nyolcéves korban jelenik meg.
Mit tegyen a szülő, ha rajta kapta gyermekét egy hazugságon?
Észrevesszük, hogy a gyermekünk hazudott. Mit lehet ilyenkor tenni? Amit fontos leszögeznünk, hogy gyermekkorban ez egy normális jelenség, és az ilyen fajta hazugságok gyakorisága az életkor növekedésével csökkennek. A gyermek életkora nagyon meghatározó abban, hogy reagáljunk szülőként. A kicsi gyerekek még általában saját maguk védelmében füllentenek, mert valamit rosszul csináltak. A legcélravezetőbb, ha biztosítjuk őket arról, hogy az igazság elmondása mindig jobb, mint a hazugság. Ha viszont lelepleződnek, akkor nagyobb haszna van a büntetésnél, ha megértetjük velük az álláspontunkat.
A nagyobb gyermekek, főleg a pubertáskor kezdetén azért hazudnak, hogy elkerüljék a bajt. Ha az ilyen korú gyerekeknek megtiltunk valamit, és nem adunk hozzá indoklást, akkor valószínű, hogy csak azért is meg fogják tenni. Ezzel a tettükkel próbálják bebizonyítani, hogy ők már elég nagyok és felnőttek.
A serdülők is nagyon hasonló okból mondanak valótlan állításokat, csak itt már nagyobb következményekről van szó. A szülők itt akkor tudnak a legtöbbet tenni, ha egy nyugodt beszélgetést kezdeményeznek a hazugság hatásáról. Szögezzék le a hazugság következményeit (szobafogság), de egyben biztosítsák róla gyermekeiket, hogy visszanyerhetik a bizalmat. A késő serdülőkorig a fiatalok még nem képesek pontosan előre látni tetteik következményeit.
A fő üzenet, amelyet a szülőknek tudniuk kell, hogy a gyermek fejlődésének egy normális része, hogy hazugságokkal próbál meg valami kellemetlen dolgot elkerülni, vagy valamilyen számára vágyott dologhoz hozzájutni. A megjelenése kezdetben aggodalomra adhat okot, de ahogy a kutatások is mutatják, hogy a füllentések megjelenése együtt jár az elmeolvasás képességével és az önkontrollal is. Idővel a füllentések gyakorisága csökken. Ennek ellenére fontos feladatunk, hogy a büntetések helyett a helyes, őszinte irányt megmutassuk és jutalmazzuk.
Felhasznált szakirodalom:
Alloway, T. P., McCallum, F., Alloway, R. G., & Hoicka, E. (2015). Liar, liar, working memory on fire: Investigating the role of working memory in childhood verbal deception. Journal of experimental child psychology, 137, 30-38.
Lee, K. (2012). Little Liars: Insights from Children’s Lies. TED Talk: link
Lee, K., Talwar, V., McCarthy, A., Ross, I., Evans, A., & Arruda, C. (2014). Can classic moral stories promote honesty in children?. Psychological science, 25(8), 1630-1636.
#1 Dr.BauerBela
Ahogy a gyermek 2 éves lesz, elkezdi megtanulni, hogyan lehet elfedni az igazságot. Minden szülő rémálma, hogy belép a szobába, és a falon mindenhol zsírkrétával rajzolt firkát lát. Amikor ránéz a gyermekére, ő egyenesen a szemébe néz vissza, és a legnagyobb ártatlansággal mondja: „Nem én voltam”. Ilyenkor még egyértelmű, hogy a gyermek nem az igazságot mondja. A szülő megijedhet, hogy a gyermeke már ilyenkor hazudik, és idővel majd egyre több ilyen helyzetben találja magát. De van egy jó hír, a gyermeki füllentés a fejlődés természetes része.
Vannak általános vélekedések a gyermekkori hazugságokkal kapcsolatban. A közvéleményben három nézet él: a gyermekek az általános iskola megkezdése után kezdenek el hazudozni, nem jók a hazudozásban, és egy felnőtt könnyen észre tudja venni ezeket, és ha a gyermek hazudik, akkor valószínű, hogy patológiás hazudozó lesz belőle. Dr. Kang Lee, a Toronto Egyetem pszichológia professzora végzett kutatásokat annak érdekében, hogy ezeket a nézeteket igazolja vagy megcáfolja.
Egy játékos kísérletet végeztek gyerekekkel, amelyben meg kellett tippelniük, hogy milyen szám van a kártyán. A gyerekeknek azt mondták, hogy ha megnyerik a játékot, akkor valamilyen nagy jutalmat kapnak érte. A játék közben a gyerekkel játszó felnőtt valamilyen indokkal elhagyta a szobát, de még mielőtt kiment volna, mondta a gyereknek, hogy ne leskelődjön. A kutatók rejtett kamerával tudták megfigyelni a gyermek viselkedését, amíg a felnőtt nem volt jelen. Mivel a gyerekek vágytak a nagy jutalomra, így a legtöbben leskelődtek. A vizsgálat során az izgalmas kérdés inkább az volt, hogy ha a felnőtt visszatér a szobába és megkérdezi, hogy leskelődtej-e, akkor bevallják vagy letagadják? Az eredmények azt mutatták, hogy nemtől, vallástól és rassztól függetlenül a kétéves gyerekek voltak a legőszintébbek és csak harminc százalékuk nem vallotta be a leskelődést, a másik hetven százalék beismerte. A háromévesek körében viszont már ötven százalék hazudott, és a négyéves korúak nyolcvan százaléka tagadta a tették és csak húsz százalék ismerte be őszintén. A további életkorok esetében is marad ez a tendencia.
Megfelelő tényezőkkel a jó hazugságért
Két összetevő szükséges ahhoz, hogy jól tudjuk hazudni. Az első az „elmeolvasás” képessége, vagyis annak a képessége, hogy „én tudom, hogy amit tudok, az különbözik attól, amit te tudsz”. Ez a készség nagyon fontos a hazugsághoz, mert a hazugság alapja az, hogy: „én tudom, hogy te nem tudod, amit én tudok”. Ezáltal én hazudhatok neked. A második fontos tényező az önkontroll képessége. Annak a készsége, hogy kontrolláljuk a beszédünket, az arckifejezéseinket, a testbeszédünket, így téve a hazugságokat olyan meggyőzővé. Ez a két tényező alapvetően fontos a sikeres hazugsághoz.
Kiderült, hogy azok a kisgyermekek,
akik jók az elmeolvasásban és az önkontrollban, sokkal hamarabb kezdenek hazugságokat mondani,és ezek sokkal szofisztikáltabbak is.
Ha észrevesszük, hogy egy két- vagy hároméves gyermek már valamit füllent, az igazából arról árulkodik, hogy az elmeolvasás képessége és az önkontrollja magasabb szintű, mint a kortársaiké.
Tényleg nem sikeresek a hazudozásban a kisgyerekek?
Dr. Lee erre egy olyan vizsgálattal akart választ adni, amelyben felnőtteknek mutattak gyerekekről videókat. A felnőtteknek el kellett dönteniük, hogy a videón a gyerek hazudik vagy sem. A gyerekek fele igazat mondott, a másik fele pedig hazudott. Több különböző szakmájú felnőtt csoporttal is elvégezték ezt a vizsgálatot. A jogi hallgatók nem tudták ezt a próbát sikeresen megoldani, és csak ötven százalékosan teljesítettek. Ezt azzal magyarázták, hogy valószínűleg nem sokat érintkeznek gyerekekkel a mindennapok során. Ezért inkább a szociális munkások csoportját vizsgálták, és nekik mutattak igazat mondó vagy hazudó gyerekekről videókat. De sajnos ez a csoport sem járt sikerrel. Ezen kívül megnézték még a rendőrök, bírók csoportját is, akik ugyanúgy napi szinten nem biztos, hogy találkoznak gyerekekkel, de hazugokkal igen. Az eredmény azt mutatta, hogy ők sem tudták szignifikánsan eredményesebben megmondani, hogy a gyermek igazat mondott-e. Így végül a szülőket is próba elé állították. Először a szülőknek más gyerekeiről kellett megállapítaniuk, hogy az igazat mondják-e. A helyes bejóslás itt is csak ötven százalék volt. A legizgalmasabb kérdés, hogy a szülők a saját gyermekük hazugságát felismerik-e. De az eredmények itt is arról tanúskodtak, hogy nem.
Hogyan lehet, hogy a kisgyerekek hazugságait ilyen nehéz felismerni? Abban rejlik ez a nehézség, hogy a gyerekek arca teljesen természetes ilyenkor. Ám mögött a természetes arckifejezés mögött
a gyermekek rengeteg érzelmet élnek át, mint a szégyen, A bűnösség, A félelem.Érdekesség, hogy ez a sok átélt érzelem lehet, hogy az arckifejezésükön nem változtat, de az arcukban a véráramlás megváltozik. Pinokkióhoz hasonlóan (a mesében ha Pinokkió hazudik, megnő az orra) ha egy gyerek hazudik, akkor az orcájában a véráramlás csökken, de az orrában nő.
Egy sikeres hazugság kivitelezéséhez több információt kell észben tartani. Emlékeznünk kell arra, hogy korábban mit mondtunk, mit tudhat a másik személy, és mit akarunk neki mondani, hogy azt higgye, amit mi szeretnénk. Ezért ezekhez a helyzetekhez Tracy Packaim Alloway, az Észak Floridai Egyetem pszichológia professzora szerint szükséges a megfelelő szintű verbális munkamemória. Azok a hat-hétéves gyerekek, akiknek a munkamemóriája jobb, sokkal sikeresebb és hihetőbb hazugságokat mondanak.
Tudják, hogy mi mit gondolunk?
Láthatjuk, hogy több tényező is szükséges egy jó hazugsághoz, de ezeknek a megjelenése életkoronként változik. A két-háromévesek szeretnek mintha játékokat játszani, így elég sokszor isznak képzeletbeli teát egy általuk elképzelt teapartin. Ahogy ez a elképzelt megjátszás megjelenik, azzal együtt a nem igaz állítások gyakorisága is. Ők még nem veszik figyelembe, hogy a másik fejében mi lehet, és füllentésükkel tetteiket próbálják meg elfedni.
A négyévesek viszont már figyelembe veszik, hogy mit gondolhat vagy hihet a másik személy. De még bele tudnak bonyolódni abba, hogy mit mondtak korábban és most mit kell mondaniuk, hogy igaznak tűnjön a korábbi állításuk. Ez a konzisztens történetmesélés hét-nyolcéves korban jelenik meg.
Mit tegyen a szülő, ha rajta kapta gyermekét egy hazugságon?
Észrevesszük, hogy a gyermekünk hazudott. Mit lehet ilyenkor tenni? Amit fontos leszögeznünk, hogy gyermekkorban ez egy normális jelenség, és az ilyen fajta hazugságok gyakorisága az életkor növekedésével csökkennek. A gyermek életkora nagyon meghatározó abban, hogy reagáljunk szülőként. A kicsi gyerekek még általában saját maguk védelmében füllentenek, mert valamit rosszul csináltak. A legcélravezetőbb, ha biztosítjuk őket arról, hogy az igazság elmondása mindig jobb, mint a hazugság. Ha viszont lelepleződnek, akkor nagyobb haszna van a büntetésnél, ha megértetjük velük az álláspontunkat.
Olvasunk olyan meséket a gyermekünknek, amelyben a szereplőket megjutalmazzák azért, mert igazat mondtak!Így háromszor olyan valószínű, hogy el fogja mondani az igazságot.
A nagyobb gyermekek, főleg a pubertáskor kezdetén azért hazudnak, hogy elkerüljék a bajt. Ha az ilyen korú gyerekeknek megtiltunk valamit, és nem adunk hozzá indoklást, akkor valószínű, hogy csak azért is meg fogják tenni. Ezzel a tettükkel próbálják bebizonyítani, hogy ők már elég nagyok és felnőttek.
A serdülők is nagyon hasonló okból mondanak valótlan állításokat, csak itt már nagyobb következményekről van szó. A szülők itt akkor tudnak a legtöbbet tenni, ha egy nyugodt beszélgetést kezdeményeznek a hazugság hatásáról. Szögezzék le a hazugság következményeit (szobafogság), de egyben biztosítsák róla gyermekeiket, hogy visszanyerhetik a bizalmat. A késő serdülőkorig a fiatalok még nem képesek pontosan előre látni tetteik következményeit.
A fő üzenet, amelyet a szülőknek tudniuk kell, hogy a gyermek fejlődésének egy normális része, hogy hazugságokkal próbál meg valami kellemetlen dolgot elkerülni, vagy valamilyen számára vágyott dologhoz hozzájutni. A megjelenése kezdetben aggodalomra adhat okot, de ahogy a kutatások is mutatják, hogy a füllentések megjelenése együtt jár az elmeolvasás képességével és az önkontrollal is. Idővel a füllentések gyakorisága csökken. Ennek ellenére fontos feladatunk, hogy a büntetések helyett a helyes, őszinte irányt megmutassuk és jutalmazzuk.
Felhasznált szakirodalom:
Alloway, T. P., McCallum, F., Alloway, R. G., & Hoicka, E. (2015). Liar, liar, working memory on fire: Investigating the role of working memory in childhood verbal deception. Journal of experimental child psychology, 137, 30-38.
Lee, K. (2012). Little Liars: Insights from Children’s Lies. TED Talk: link
Lee, K., Talwar, V., McCarthy, A., Ross, I., Evans, A., & Arruda, C. (2014). Can classic moral stories promote honesty in children?. Psychological science, 25(8), 1630-1636.
•••
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre! Ha van pár perced, kérjük
segíts a Család és Gyermekpszichológia Rovatnak egy kitöltéssel, hogy a
jövőben az igényeidnek is megfelelően tudjunk a problémákra és különböző
nevelési kérdésekre válaszolni. Előre is nagyon köszönjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése