Így látják a világot, akiket gyerekkorukban nem szerettek a szülei
Pszichológiai közhely, hogy a gyerekkorban elszenvedett rossz bánásmód, a szeretet hiánya hatással van egész életünkre. Sokan érzik úgy, hogy leszámoltak már a múlttal, feldolgozták a szomorú gyerekkort; és amiktől mostani életükben szenvednek, azok saját jellembeli hibáik, saját felnőtt – sokszor számukra is érthetetlen – bénaságuk. Hogy ez mennyire nem így van, látható ebből a listából, ami általában minden szeretet nélkül felnőtt, volt kisgyerekre igaz.
Az egyik kliensem úgy fogalmaz saját
fájdalmas gyerekkorának hatásait elemezve, hogy „én mindig mindenhol 400
méter hátránnyal indulok”. Ez sajnos minden olyan emberrel így van, aki
gyerekkorában nem tapasztalta meg a szeretetet, az elfogadást, az
érzelmi és fizikai biztonságot, akit szóban vagy tettekkel bántalmaztak a
szülei, gondozói. De míg felnőttként csak a szeretetteli biztonság
hiányából fakadó magány, és a bántalmazásból, szülői elnyomó
viselkedésből fakadó sebek érhetők igazán tetten, addig sok más olyan
sérülés is van, ami károkat okozhat. Az az ember, akinek az érzéseit nem
tekintették gyerekkorában legitimnek, akit elfogadhatatlannak
állítottak be, akit gúnyoltak, vagy akinek a szülei az ellendrukkerei
voltak, azt hiszi, hogy van egy csomó olyan jellemzője, belső
tulajdonsága, ami valóban elfogadhatatlan és szégyellnivaló.
Nem érti, nem értheti, hogy ezek a magáról és a világról alkotott hitei
is csak az elégtelen szülői működések következményei.
Peg Streep összeállított egy listát arról,
hogy mit gondolnak azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban nem szerettek
úgy, ahogy az minden gyereknek járna. Ezek mind olyan tévhitek,
amelyeknek a leküzdése komoly önismereti munkát igényel. A listának az
az értelme, hogy bárki rájöhessen: ezeket a dolgokat nem csak ő érzi és
gondolja, nincs egyedül ebben, és nem is azt jelzik, hogy másoknál
alacsonyabb rendű lény. Ezek a gondolatok, érzések mindenkiben
kialakulnak, akiket gyerekként bántottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése