A HALLGATAG GYERMEK

Nem tudom, mi történik a gyerekkel napközben: hogyan szedjem ki belőle faggatás nélkül?

A szülő számára nehéz helyzet, ha harapófogóval sem tudja kihúzni a gyerekből, mi történik vele.

• 
  Attól a naptól kezdve, hogy a gyerek bölcsibe, oviba és majdan iskolába kerül, a szülő helyzete egyszerre lesz könnyebb és nehezebb. Könnyebb lesz a napközbeni felvigyázás miatt, de nehezebb is, mert a gyerek nincs szem előtt, és kezdetét veszi a távol töltött idő miatti aggódás.

                                                                                                                                                                      

Ez teljesen normális, hiszen hosszú órák, csaknem a teljes nap úgy telik el, hogy a szülő nem látja a gyereket. Csak abból táplálkozhat, amit az óvónők vagy a tanár elmond a délutáni, pár perces találkozás alkalmával, és abból, amit a gyerek elmond.
Ez a helyzet, a joggal érzett aggodalom csak fokozódik idővel, amikor a gyerek növekszik, és iskolába kerül, ahol egyre több kihívással találkozik, egyre több impulzus éri, és egyre gyarapszanak a körülötte lévő veszélyforrások is.

Legtöbbször nem az van, ami ideális lenne

Az ideális az lenne, ha a gyerek minden egyes napja végén elmesélné, mi történt vele aznap. Kicsik és nagyobbak a maguk módján, hogy mivel foglalkoztak, kivel játszottak, kivel kerültek esetleg konfliktusba, merült-e fel bennük kérdés vagy szorongás bármi kapcsán.

Ha a világ ilyen kerek lenne, nem is volna olyan nehéz a szülők feladata, hogy lekövessék, mi van a gyerekkel. Csakhogy, főleg bizonyos korú gyerekeket, kamaszkorban, tinikorban, egyáltalán nem könnyű a megszólalásra sem rávenni, nemhogy arra, hogy napi beszámolót tartsanak.
Ugyan segíthet, ha pici kortól fogva szóba kerül például a vacsoraasztalnál vagy hazafelé a buszon, kinek hogy telt a napja, de még ez sem garancia, hogy ezekben a kritikusabb korszakokban is fennmarad a szokás. Akiknél igen, azok képezik a szerencsés kivételt.

Ha a gyerek egy zárt dió

Nem minden gyerek egyforma. Vannak, akik alapvetően kommunikatívabbak, mások már kicsinek is csendesebbek, és ez csak fokozódik kamaszkorra. Egyes gyerekek olyanok, mint egy nyitott könyv, mások pedig, mint egy zárt dió. A szülő, ha szeretne sikerre menni, és hallani róla, mi volt aznap a gyerekkel, ezt a tulajdonságot szem előtt kell, hogy tartsa. Nem várni lehetetlent, vagy, ami a gyerek személyiségével homlokegyenest ellenkezik.
A bajosabb véglet, adódik, hogy a zárt dió esete. Ami nagyon fontos, hogy a szülő ne kezdjen erőszakos faggatásba, vagy ne kezdje cukkolni, szidni a gyereket, mert nem beszél. Ezekkel ellenállást fog kiváltani, és még annyira sem nyílik meg a gyerek, mint azelőtt. Hallgatni, mint a halak, ugyancsak nem célravezető, tehát ne vegyük fel a gyerek hozzáállását se, csak, hogy neki kényelmesebb, szimpatikusabb legyen a helyzet. Az sem visz sehová, maximum arra a tévútra, hogy a hallgatás normális.

Hogyan lehet szóra bírni a kamasz gyereket?

Kicsikkel még egyszerűbb dolga van a szülőknek. Egy kis kérdezgetés több, mint valószínű, hogy eredményre visz, és az ovis, kisiskolás elmeséli a napját, legalább kérdezz-felelek formában. Kamaszokkal, tinikkel már nehezebb az ügy, mivel ebben a korban alapvetően hajlamosabbak lehetnek befelé fordulni, hallgatagabbá válhatnak, titkolózóbbak, lázadók, sértődékenyek. Sokan szándékosan falat emelnek saját maguk köré, a mobilba bújnak, zenehallgatásba burkolóznak. Ez a jelenség ráadásul azt a hatást kelti a szülőben, mintha a gyerek vállát komoly gond nyomná.
A legcélravezetőbb az lehet, ha a szülő, illetve szülők lazára veszik a figurát. Nem muszáj azonnal az aznapi eseményeket előhozni, egész más is lehet a téma, az étel, a forgalmas út, a vennivalók a boltban. Az a fontos, hogy megtörjön a csend, és oldottabbá váljon a hangulat.
A humor egyébként ilyen esetben is lehet egy lehetséges módja a fagyos, csendes, síri hangulat feloldásának. Jó poénok, természetes, hogy nem jutnak mindig az ember eszébe, ahogy a jelen helyzet sem mindig hoz poénos fordulatokat. A szülő ilyenkor esetleg felhozhat egy vicces filmrészletet, ami eszébe jutott, vagy egy vele történt mókás, esetleg kínos helyzetet aznapról.
Miután a légkör oldottabbá vált, a szülő esetleg elmondhatja, milyen jó, hogy a hosszú nap után végre kicsit lehet lazítani, és hozzáteheti a kérdést: ugye, kisfiam? Sok volt ma a suliban is? Többet nem is kell kérdezni, csak hagyni, várni, esetleg lapozni, hogy a gyerek érezze, van lehetősége mesélni, de nincs faggatva. A szülő a rövid válaszból, hangszínből, arckifejezésből is érezheti, mennyire volt oké az a nap, vagy mennyire nem. Ez egy olyan korszak, amikor sajnos néha ennyivel muszáj beérni.
Biztos, hogy lesz jó néhány alkalom, hogy nehéz lesz kibírni, hogy ne kezdje faggatni a hallgatag gyereket. Viszont egy fesztelenebb légkörben a gyerek is hamarabb kibújhat a csigaházából. Nap nap után oldottabb lehet, ha körülötte beszélnek, őt is bevonják, de nem erőszakoskodnak, hogy meséljen. Ha a kamasz gyerek nem érzi abban a kényszerhelyzetben magát, hogy márpedig beszélnie kell a napjáról, kisebb lehet az ellenállás is, és talán mindig kicsivel többet is mondhat.

#1 Dr.BauerBela

---