Mitől lesz a gyerek engedelmes?

Bűn-e az engedetlenség? Mit jelez? Mit jelent a “fenyítő bot” a Példabeszédek könyvében? Mitől lesz engedelmes, szófogadó a gyerekem?

Bűnös-e a gyerek?

Mindannyian megromlott, bűnnel fertőzött állapotban születtünk, mert az Ádám-fajta emberiségbe születtünk bele. [A világ története: KÉT ember története]
Nem születtünk jónak. Nem is születtünk semlegesnek. Még csak nem is az a helyzet, hogy esendő alaptermészettel születtünk, és emiatt fogékonyak vagyunk a rosszra. Nem. Bűnösként születtünk, ítélet alatt – azért, mert Ádám utódai vagyunk.
De ez nem azt jelenti, hogy mindannyian rettenetes szörnyetegek vagyunk, tele gonoszsággal. Azt sem jelenti, hogy Isten gyűlöli a kisbabákat, és alapból gyűlöl minden embert. [ld. Önző a kisbaba?]
Mindannyian a bűn vírusától fertőzötten születünk. Olyan ez, mint egy számítógép-vírus. Nem tesz tönkre minden funkciót, de mindenre hat. De nem gondolom, hogy az eredendő bűn azt jelenti, hogy amint megszületünk, máris bűnöket kezdünk elkövetni.

Mi a bűn?

Nem mindegy, hogy a bűn a megismert törvény megszegésére vonatkozik, vagy mindenre, ami eltér Isten tökéletes akaratától. Ha a bűn Isten megismert törvényének megszegése, akkor a kicsi gyerekek, egyszerűen azért, mert még olyan alacsonyan fejlett a felfogóképességük, nem lehetnek bűnelkövetők. Ha pedig bűn az Isten tökéletes akaratától való bárminemű eltérés, akkor mindenki szinte mindig vétkezik az egész életén keresztül… De akkor meg miért más a kicsi gyerek bűne, mint a miénk, és miért érdemel külön büntetést?
Ha érdekel, hogy valóban mit jelet az ember bűnössége a biblia szerint: eredendő bűn
Mivel a Szentírásból világosan kiderül, hogy Jézus minden bűnünk büntetését elszenvedte a kereszten, nem értem, miért gondolja bárki, hogy ehhez még hozzá kell adnunk egy kis plusz büntetést is a gyerekeink esetében. Ha büntetünk, abból logikusan az következik, hogy a gyerekek bűne valahogy nagyobb jelentőségű a felnőttekénél, és ez még csak nem is értelmes gondolat. Mintha azt gondolnánk, hogy Jézus áldozata elég fizetség volt a mi felnőtt bűneinkért, de a gyerekeink bűneiért nem – különben miért érdemelnének szüleiktől még külön büntetést is?

Szándékosan ellenszegül-e a kicsi gyerek? 620531k4433

Lépjünk most tovább a szándékos engedetlenség kérdésére. Sokak szerint a gyereket akkor kell büntetni, amikor szándékosan áll ellen a szülő akaratának, azaz engedetlenkedik. Nem találom ezt megfelelő érvnek, amikor kisgyerekekről van szó. Aki minimális ismerettel bír a gyerekek mentális fejlődéséről, az tudja, hogy a gyerekek nem rendelkeznek formális logikai készséggel úgy nagyjából 10 éves korukig. A logikai készséget megelőző részlegesen logikus gondolkodás 7-8 éves korra alakul ki (ld. prefrontális kéreg). Nem tudnak igazán logikusan érvelni 13-14 éves kor alatt. Az az elképzelés, hogy egy másfél, vagy hároméves gyerek tudatosan vagy szándékosan engedetlen, nem állja meg a helyét. Nincsenek meg hozzá az értelmi képességei. Nem érte el az ehhez szükséges fejlődési szintet.
Az ellenszegülésről bővebben: Ellenakarat.

Engedetlenség = bizalmatlanság

Az engedelmesség fogalma a héber és a görög nyelvben is (a Biblia mindkét eredeti nyelvén) arra épül, hogy az, akinek valaki engedelmeskedik, előzőleg elnyerte a másik fél bizalmát. A valódi engedelmesség tehát nem meghunyászkodás vagy behódolás [ld. farkastörvény], hanem önkéntes válasz a bizalomra. Fordítva is igaz: az engedetlenség a bizalmatlanságra adott természetes emberi válasz.
Ahol bizalmas a kapcsolat, ott valósulhat meg a tanítványság; valódi engedelmesség csak a valódi kapcsolatban lehetséges, mert az engedelmesség a bizalomból fakad, a bizalom pedig kapcsolatban jön létre és marad fenn. Megkövetelni, kikényszeríteni csak meghunyászkodást, behódolást lehet, belülről fakadó engedelmességet nem. A gyerek annak akar engedelmeskedni (bibliai értelemben, szívből és önkéntes módon), akiben bízik és akihez hasonlítani szeretne. Az engedelmesség a bizalmat kifejező önkéntes (= saját jószándékból, nem félelem vagy megszégyenítés hatására született) válasz; ajándék. Fontos és jó dolog engedelmességre tanítani már a kicsi gyereket is – egy forgalmas útkereszteződésben az élete is múlhat rajta. De aki minden engedetlenséget szándékos ellenszegülésnek minősít és büntet, az egyszerűen nem érti, milyenek a gyerekek.
Mivel magam is anya vagyok, tudom, mennyire idegesítő, amikor a kicsid nem azt csinálja, amit mondasz neki. De a kisgyermekkor a fejlődés időszaka, nem az érettségé; a bizalom fenntartásának és elmélyítésének az időszaka, nem az eredményeké. Az egy-másfél éves gyerekkel előbb arra a szintre jutsz el, hogy a szavaid jelenteni kezdenek neki valamit. Nem reális elvárás, hogy azonnal és készségesen megtegyen bármit, amit mondasz neki. Vannak módszerek, amelyekkel ezt is el lehet érni, de az idomítással elért “engedelmesség” nem jó helyről jön és nem egészséges. Most még ne várd el az engedelmesség és a tisztelet gyümölcseit! Azoknak a talajelőkészítő műveleteknek az ideje van, amelyek lehetővé teszik az erős és egészséges gyökerek fejlődését. A maga idejében a jól táplált, egészséges gyökereket eresztett növény természetes úton megtermi a jó gyümölcsöket.
Alakíts ki jó szokásokat a kicsi gyerekedben! Vedd fel és fordítsd más irányba, amikor nem azt csinálja, amit mondasz… de ne kezdd el jutalmazással és büntetéssel idomítani! Következetes idomítással már a piciknél is látványos eredményeket lehet elérni, ami ilyenkor engedelmességnek látszik. De a belső régiókra, a lelkiismeretre és a jellemre is ható fegyelmezés ( = önfegyelemre nevelés) nem működik olyankor, amikor még nem érett meg rá; később pedig, amikor eljön az ideje, az olyan igazi kapcsolat az előfeltétele, amelyben már kialakult a bizalom. Hároméves kor alatt a gyerekek egyszerűen biológiailag sem tartanak még az érettségnek azon a szintjén, hogy a bizalmi kapcsolat elngedelmességet váltson ki belőlük. A kétéves gyerek, ha az érzelmi fejlődése és a kapcsolatotok jól alakul, szeret veled lenni, hozzád bújni, sőt, már hasonlítani is igyekszik hozzád, utánoz is (ezért tanul meg beszélni); de még nem fakad belőle, hogy azt akarja csinálni, amit mondasz. Még nem jutott el a fejlődésnek arra a szintjére, hogy meg akarjon felelni az elvárásaidnak. A belülről fakadó “engedelmesség”, a szeretett személynek való megfelelés vágya legkorábban a negyedik életév során jelenik meg a gyerekekben. Mindennek rendelt ideje van. Nagyon fontos, hogy megértsük: az érés folyamat, lépésről lépésre, fokozatosan történik, ahogy Isten eltervezte. Idő kell hozzá, és sok türelem.
A tekintélyelvű, jutalmazással és büntetéssel kondicionáló megközelítés éppen azt bizalmas kapcsolatot rongálja, ami a valódi engedelmesség alapja és előfeltétele. Olyan felszíni engedelmességet lehet elérni vele, ami nem egészséges, és semmi köze nincs ahhoz, ami a szívben van. Nem az engedelmes szív természetes gyümölcse. Állandó önvédelemre és önérdek-vezéreltségre szoktatja a piciket. Azt tanulják meg, hogy mit tegyenek a kellemetlenségek elkerülése és a jó dolgok megszerzése érdekében. Ahol az “engedetlen” pici gyerek kezére, vagy fenekére ütnek, ott is érzik a szülők, hogy az eljárás próbára teszi a kapcsolatot; ezért van az, hogy azonnal ölbe is veszik a síró gyereket, hogy a kötődés ne sérüljön, a béke és a bizalom helyreálljon. Én is alkalmaztam ezt a módszert, amikor a gyerekeim kicsik voltak, de ma már úgy látom, hogy fölösleges volt. Értelmetlen, sőt ártalmas is lehet ilyesmivel rongálni a kapcsolatot, és még félrevezető tanítást is közvetítünk vele.

Bizalmas kapcsolat közegében történő tanítás = tanítványság

A tanítványi kapcsolat állandó biztonságot nyújt, nem szaggatja és csomózgatja a kötődés szálait. Gondolj Jézus kapcsolatára a tanítványokkal. A tanítványok követték (utánozták) a mestert, nem a mester követelte meg a követést (utánzást).
A tisztelet sem követelmény; a tiszteletre nevelés is úgy zajlik, hogy olyan vagy, akit tisztelni lehet. Például nem próbálsz tökéletesnek látszani. A bizalmas, egészségesen kötődő szülő-gyerek kapcsolatban az engedelmesség és a tisztelet gyümölcse a gyerek fejlődése folyamán a maga idejében magától jelenik meg zöld kis kezdemény formájában (ha minden jól megy, valamikor a negyedik életévben) és fokozatosan érik édes, zamatos gyümölccsé a jól fejlődő növényen. Az érzelmileg egészségesen fejlődő gyereknél tehát az engedelmes és a tiszteletteljes lelkület érettség kérdése. Nem nekünk kell belenevelni és kifaragni; Isten már elhelyezte benne a programot, nekünk a kifejlődés, a beérés feltételeit kell biztosítanunk (elsősorban a gondoskodó szeretetkapcsolattal), és türelmesen meg kell várnunk, amíg megjelenik. Ahogy a gyümölcsterméshez sem közvetlenül a gyümölcs megformálásán dolgozunk, hanem a növényt ápoljuk és locsolgatjuk. Az engedelmes és a tisztelettudó viselkedés, ha valódi, akkor gyümölcs.
A fegyelmezés legfontosabb kritériuma, hogy először mi, szülők változzunk. Mi magunk legyünk olyan emberek, amilyennek a gyerekeinket szeretnénk látni. Bánjunk egymással tisztelettel, ne hisztizzünk, mondjunk igazat, pakoljunk el magunk után, és ne panaszkodjunk folyton. A gyerekek mindenképpen utánoznak – legalább addig, amíg abba a fejlődési szakaszba nem kerülnek, amikor eldöntik, hogy bölcs-e továbbra is ezen az úton járniuk.

A tizenévesek lázadása és a képmutatás

A tizenévesek lázadása (egyebek mellett) abból fakad, hogy képmutatást látnak a szüleikben – mást hallanak tőlük, mint amit az életükben látnak. A kisgyerekek is nagyon érzékenyek szüleik hitelességére, de a tizenévesek még inkább. A gyermek egészséges fejlődésével jár a szükséglet, hogy saját személyüket idővel el tudják különíteni a szülőétől, és kijelöljék saját határaikat: ez itt én vagyok, és nem te. De nem szükségszerű, hogy a leválási folyamat viharos és fájdalmas szakítással történjen. Annyiszor látjuk, hogy azt gondoljuk, ez a normális kamaszviselkedés; de nem az.

Ne a rosszaságról való leneveléssel foglalkozz!

Egy másik fontos kérdés, ami még ide tartozik, hogy Istennek van-e kapcsolata a gyerekekkel az újjászületésük előtt. Teológiai kifejezéssel: létezik-e megelőző kegyelem? Isten szeretete vonzza-e a gyerekeket, és a gyerekek képesek-e reagálni erre a szeretetre?

Jézus ezt mondta: “Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.”
– Máté 19:14

Sok hívő szülő inkább tekinti a gyerekét kis bűnösnek, akinek a szívében a gonoszság uralkodik, mint fejlődésben lévő kis embernek, akit Isten szeret. Az a véleményük, hogy gyermekük nem képes őszintén szeretni Istent egy bizonyos kor alatt, vagy mielőtt bizonyos dolgokat meg nem tett. Szerintem a bűn miatti aggódás helyett érdemes inkább gyönyörködni a gyerekeinkben, ha látjuk, mennyire szeretik Istent, modellezni előttük a megszentelt életet, és tanítani nekik az Igazságot ahelyett, hogy a bűn keresése és gyomlálása kötné le a figyelmünket.
Ne a “gonoszság” kiűzésével legyél elfoglalva, ne folyton a rosszaságról akard lenevelni őket! Ne a rossztól való elrettentéssel, hanem az igazság megismertetésével és megszerettetésével foglalkozz, amikor tanítod a gyerekeidet! A banki dolgozókat sem úgy tanítják a hamis pénz felismerésére, hogy hamis pénzeket vizsgáltatnak meg velük, hanem az igazi pénzt ismerik meg behatóbban, mint bárki más. Ha a bűnnel vagyunk elfoglalva, a bűn fog növekedni bennünk: minél többet tanítasz a gyermekednek a bűnről, annál bűnösebb lesz. Ha viszont a szentséggel foglalkozunk…

Itasd át Krisztussal!

“Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”
– Példabeszédek 22:6

Az a szó, amelyet úgy fordítottak, hogy “neveld”, azt jelenti, hogy “itasd át”! Itasd át a gyermeket Isten igazságával, itasd át a szívét krisztusi lelkülettel, a neki megfelelő módon! Isten igazságára tanítsd, de úgy, ahogy be is tudja fogadni. Ismerd jól! Megint kiderül, hogy a belsőre valóban ható neveléshez bensőséges szülő-gyerek kapcsolat szükséges, ahol szülő és gyerek jól ismerik egymást. A gyerek azt akarja utánozni, attól akar tanulni, akiben bízik.
Isten az, akinek meg kell váltania a gyerekedet, ezt nem tudjuk elvégezni helyette. Az újjászületés mindig csoda, mindig kegyelem.

Milyen lesz az a gyerek, aki krisztusi lelkülettel van átitatva?

A mi dogunk, hogy Isten útján és az Ő eszközeivel neveljük a gyerekeinket. Az eredmény nem garantált – a jó szülőnek sem jár, hogy jól süljenek el a gyerekei. Ha így volna, nem Istennek adnánk értük hálát, hanem a saját vállunkat veregetnénk jól sikerült gyerekeinkben gyönyörködve. Mint életünk olyan sok más dolgát, nevelésünk eredményét is Istenre kell bíznunk. Az áldás az Ő kezében van: nem jár nekünk, de kegyelmében reménykedhetünk.
Jó esély van rá, hogy a gyerekünk jellemes lesz. Jézushoz hasonlóvá formálódik… olyanná, amilyennek Isten eredetileg minden embert teremtett. Az eredeti tervnek megfelelő, valódi önmaga lesz. Ez az igazi kibontakozás, a valódi önmegvalósítás!
Remélhetjük, hogy meg fogja ismerni Istent – személyesen is mellette fog dönteni. Krisztust fogja szeretni, Őt fogja imádni, követni és utánozni, aki maga az élet, és aki maga a szeretet. Az élő Istent, az eredetit, a valódit. A hamis másolatok, a gyenge alternatíva nem fogja vonzani; köze se lesz hozzájuk.

A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság?

“A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.”
– Példabeszédek 22:15

Samuel Martin teológus történész szerint e példabeszéd (a maga idejében közmondás) nem azt jelenti, hogy a gyerek szíve tele van ostobasággal, hanem pont az ellenkezőjét. Az ostobaság (a bölcs belátás ellentéte) az, amit az igazságban való nevelés megkötöz, erőtlenné lesz a gyermek szívében. A helyes fordítás ez volna: “az ostobaság meg van kötözve a gyermek szívében”. Az ostobaság (más magyar fordításokban bolondság vagy dőreség) héber fogalma csak felnőttekre vonatkozik, és az az elv tartozik hozzá, hogy az Isten igazságában nevelkedett fiatal, amikor felnőve felelőssé válik saját döntéseiért, felismeri és elutasítja az ostobaságot.
Ez az igevers tehát arra utal, hogy a kamaszkor előtt kötözi meg az ostobaságot az Isten felhatalmazásából végzett, és a gyermek szívére irányuló nevelés.

A fenyítés-ként fordított héber szó pontosan azt jelenti, hogy “érveljünk együtt”. Ha tehát élünk szülői tekintélyünkkel, és érvelünk serdülő gyerekeinkkel, az Istennel való személyes kapcsolatra neveljük őket, és nem fogunk ostobákat nevelni (akik Isten igazsága helyett a maguk eszére támaszkodnak). A logikus érvelés képessége a zsidó hagyomány szerint 13-14 éves kor körül kezdődik. A fenti igevers tehát nem kisgyerekekre, hanem serdülő fiatalokra vonatkozik, akik a zsidó közösségben túl vannak már a Bár és Bát micvá avatáson, és tetteikért felelős, “tanuló felnőttnek” számítanak, mint a közlekedésben a tanuló vezető.  [BÁR MICVÁ/BÁT MICVÁ (héber) – a micvá fia/lánya. A zsidó fiúgyerek 13 éves korában válik éretté, ekkortól köteles betartani a parancsolatokat, naponta “tfillint légolni” (l. ott). Lányoknál az érettség kora: a 12. év (forrás: http://www.zsido.com)].
Végül is a szemléletünkön múlik, mit valósítunk meg a gyakorlatban. Az a kérdés, hogy a “régi”, vagy az “új” úton járunk-e. [Ld. A világ története KÉT ember története]
620531k4433
Vagy arra tesszük a hangsúlyt, hogy “A bűn egyetlen ember: Ádám által lépett be a világba” (Róma 5:12), vagy arra, hogy “Isten kegyelme és ajándéka sokkal hatásosabb és bőségesebben árad ki sok-sok emberre. Ezt a kegyelem-áradást egy másik ember, Jézus Krisztus kegyelme tette lehetővé.” (Róma 5:15) #1 Dr.BauerBela

---