A színesfémbánya egyik részlegén 2 bánya
munkást betemetett egy 3 méternyi ércréteg,de szerencsére a steril kövek
nagyobb méretűek voltak úgyhogy egy sekély mennyiségű levegő bejutott hozzájuk.
Jómagam mindig a mentőosztag tagja voltam,minden bánya szerencsétlenségnél. Azonnal
felmértük a helyzetet-oxigént komprimáltunk hogy ne fulladjanak meg. A
mentőosztag tagjai elkezdték az alagút kialakítását/faanyaggal kibélelve a
következő omlásveszély elkerülése végett/Három órát tartott amíg az első
bányászt elértük. Ekkor mondták a mentő csapat tagjai hogy bemehetek az
alagútba az első-segélynyújtás megadása végett. Hatalmas félelemben éltem
de csak a döntés pillanatáig-utána már csak a tudatos emberi cselekvés érdekelt
és semmi más. A szűk alagút miatt csak hason csúszva tudtam elérni őket.
Azonnal észleltem hogy mind a ketten eszméletlenek és sokkos állapotban vannak.
Morfiumot és keringés támogató gyógyszereket adtam mindkettőjüknek,és
megpróbáltam a hozzám közelebb lévőt lassan megmozdítani de sikertelenül/pedig
teljes erőben lévő élsportoló voltam/Akkor kötelet kértem a kintiektől és egy
váll-kengyel kötéssel lassan mozgatni majd húzogatni kezdtem ami már sikeres
volt. A bányásztársát hasonló módon hoztam ki. Az úgymond vezetők, beleértve
a a mindenhez értő nagy pofájú, politikusok, a bányatröszt vezetői,munkavédelmi
szakemberek körülbelül 1oo méter távolságból figyelték a fejleményeket- A
bányacsillével a külszínre értünk,ahol egy –MOLOTOV teherkocsi várta a sérülteket-két
dróthálós hordággyal. Közben véletlenül arra járt a megyei pártvezetés néhány
vezetője egy VOLGÁ gépkocsival. Jómagam nagyon kimerülten,kíméletlen
kijelentéseket tettem a felső vezetésnek szánva azokat azt reklamálva hogy egy
ilyen bányaközpontnak nincs egy mentőkocsija. Megkérdezték hogy ki ez az ember,
aki ilyen elmarasztaló kijelentéseket mer tenni. Három bányász odaállt a
kocsijuk mellé és a következőket mondták- Ez az ember a MI ORVOSUNK és ne
merjék bántani-
Közben a Molotov teherautó megindult lefelé a Budesti
úton a bányaközpont felé- Egy 11-12 éves gyermek a Pop Vasile fia, kapaszkodott
a kocsiba,nem engedte el azt , zokogott és végül is a köves hegyi útra
zuhant-ami egy 13 cm sebet ejtett a gyermek homlokán. Levittem a rendelőbe bevarrtam.
25 év eltelte után egy férfinyit a rendelőmbe,megáll velem szemben és románul
megkérdezi-emlékszik e még rám doktor úr-Ránéztem és a homlokán láttam azt a
hosszú sebheget amit annak idején összevarrtam. Azonnal felismertem és mondtam
neki- Te vagy a Pop Vasile fia Kapnikról. Ő elmondta hogy bányamérnök Kapnikon
és eljött a családja nevében hogy ennyi idő után is még egyszer köszönetet
mondjon nekem amit az édesapjáért tettem 25 évvel ezelőtt,ugyancsak
közvetítette a másik megmentett bányász köszönetét is. Kedves olvasóm ez már
nem volt a tudomány,kutatás,elismerés,ez már a magas érzelmi síkon mozgó emberi
kötelességtudat és hála valós összefonódásának a története. Részlet az “Alkotás
kényszere „címü
irásomból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése