A “csak apa” jelenség
Van az a korszak, amikor a kisgyerek mindig csak apával akar
lenni. Ez állhat abból, hogy amikor apa otthon van, anyát teljesen
kizárja és csak apa az érdekes, vagy abból, hogy bizonyos dolgokat csak
és kizárólag apával, másokat csak és kizárólag anyával hajlandó
csinálni. Mi okozza ezt a viselkedést?
Maga a jelenség ugyan furcsa, de teljesen ártalmatlan. Az okok sokrétűek és a gyermek nemétől és korától is függenek.
Szociális fejlődés Nagyjából 1 éves kor körül a kicsi szociális készségei dinamikus fejlődésnek indulnak. Míg korábban anyával volt a legerősebb kötődése, most érdekes lesz mindenki más. Többnyire a vele együtt élőket látja a leggyakrabban (apa, testvérek, esetleg nagyszülők), ezért ők is fontosak lesznek az életében. A legtöbb első gyermekes családban apával találkozik leggyakrabban a kicsi anyán kívül, az ő személye elkezd egyre izgalmasabb lenni. A kicsi vágyik a változatosságra, ezért apa jelenléte különleges lesz és amikor ott van, makacsul ragaszkodhat hozzá, hogy csak vele akar lenni.
Az anya ilyenkor mellőzöttnek érezheti magát, gyakran tapasztalható, hogy a kicsi apa jelenlétében teljesen elutasítja őt. Ezt mindenki másként éli meg. Van, aki élvezi a szabad perceket, van, aki pedig úgy érzi, elutasítja őt a gyerek, nem szereti már. Ez persze egyáltalán nem igaz! Valójában arról van szó, hogy a kicsi még vagylagosan gondolkodik. Vagy apával vagyok vagy anyával. Amikor veled van, akkor te vagy a legfontosabb a számára, amikor apa is ott van, akkor mindenki mást kizár. Ez semmit nem mond el az anyához való kötődéséről, ugyanúgy szereti őt is, csak most átmenetileg apa személye izgalmasabb. A lelkesedés idővel csitul, ahogy egyre több új személy, kis barátok, óvónénik, nagyszülők, testvérek, kerülnek be a kicsi életébe.
Az önállóság fejlődése A “csak apa”-jelenség 1-2 éves kor között az önállóság fejlődésének szimbóluma is egyben. A kicsi ilyenkor folyamatosan próbálgatja az akarata, a függetlensége határait, de még támaszra szorul. A függetlenedés első jele, hogy másik támaszt keres anya helyett, azt aki szintén sokat van a közelében: apát. Nem azért van vele, mert anyára már nincs szüksége, hanem azért, mert vele mást és másként élhet meg, gyakorolgathatja az önállóságot.
Az is lehet, hogy ugyanez a helyzet belőle mást vált ki, és mindent csak anya csinálhat vele, mert apa távozása jobban megviseli, mint amennyire a jelenléte érdekes, ez a gyermek temperamentumától és a családi viszonyoktól is függ (ha anyát megviseli, hogy apa elmegy otthonról, feszült vagy emiatt, depressziós, az a kicsiben is ellentmondásos érzéseket okozhat).
Gyakrabban jelentkezik a “csak apa” jelenség a szociálisan lassabban fejlődő, introvertáltabb gyerekeknél, akik szeretnek alaposabb és mélyebb kapcsolatot építeni egy-egy emberrel.
Kislányoknál az óvodáskor folyamán valamikor jelentkezhet a “csak apa”-időszak. Ők ugyanis ekkor kezdik el felfedezni a szerelem érzését és ennek a fő tárgya lehet apa a “szőke herceg” Ilyenkor szokták tapasztalni az anyukák, hogy a kislány apánál bármit el tud érni, “udvarol neki”, miközben az ő szavuk semmit sem ér. Ez a jelenség szintén csak átmeneti és nem szabad “hűtlenségként” megélni egyik oldalról sem. Pont az óvodáskor az, amikor már a korábban kevésbé bátor apukák is már tudnak mit csinálni a gyerekkel, ezért gyakran az apukák is élvezik ezt a helyzetet és a személyük iránti rajongást. Az érzékenyebb anyukák ilyenkor féltékenységhez hasonló érzelmeket érezhetnek, de valójában nincs mire féltékenynek lenni, élvezd a helyzetet!
Kisfiúknál a nemi identitás felfedezésének része lehet a “csak apa” időszak. Ez általában egy-egy tevékenységre korlátozódik, amit kifejezetten jó apával csinálni. Pl. barkácsolás, kertészkedés, focizás vagy akár az esti fürdés vagy altatás, és gyakran megjelenik mellette a “mi fiúk”, mint érvelés. Óvodáskorban és kisiskolás korban ez nagyon határozott lehet, a gyermek ki is fejti néha, hogy “a fiúk ilyenek, a lányok meg olyanok”. Ez gyakorlatilag az identitáskeresés része, a kicsi ismerkedik vele, mit jelent fiúnak és lánynak lenni és átmenetileg túlzásba viszi.
A “csak apa”-jelenség önmagában tehát ártatlan dolog, problémát az jelent, ha túlságosan érzékenyen éljük meg, ha nem megfelelően reagálunk rá. Ilyenkor az önismereti hátteret kell megnézni:
– Miért zavar téged, hogy a gyerek annyira ragaszkodik az apjához?
– Miért érzel féltékenységet a gyerek kapcsán?
Van, amikor az elengedéssel kapcsolatos nehézség áll a háttérben, olyan jó együtt lenni, olyan jó anyaként gondoskodni – és ezt nem szeretnéd elveszíteni.
Máskor a párkapcsolat bizonytalansága áll a háttérben: tudat alatt attól félsz, elveszíted a párodat.
Van, amikor az anya neheztel az apára és ezért érzi úgy, hogy nem jó, ha a gyerek túlságosan kötődik hozzá.
Ha nagyon erőteljesek ezek az érzelmek és nem tudsz megbarátkozni a gyermeked túlzott apa iránti rajongásával, mindenképpen érdemes felderíteni ennek a pszichés hátterét.
#1 Dr.BauerBela
Maga a jelenség ugyan furcsa, de teljesen ártalmatlan. Az okok sokrétűek és a gyermek nemétől és korától is függenek.
Szociális fejlődés Nagyjából 1 éves kor körül a kicsi szociális készségei dinamikus fejlődésnek indulnak. Míg korábban anyával volt a legerősebb kötődése, most érdekes lesz mindenki más. Többnyire a vele együtt élőket látja a leggyakrabban (apa, testvérek, esetleg nagyszülők), ezért ők is fontosak lesznek az életében. A legtöbb első gyermekes családban apával találkozik leggyakrabban a kicsi anyán kívül, az ő személye elkezd egyre izgalmasabb lenni. A kicsi vágyik a változatosságra, ezért apa jelenléte különleges lesz és amikor ott van, makacsul ragaszkodhat hozzá, hogy csak vele akar lenni.
Az anya ilyenkor mellőzöttnek érezheti magát, gyakran tapasztalható, hogy a kicsi apa jelenlétében teljesen elutasítja őt. Ezt mindenki másként éli meg. Van, aki élvezi a szabad perceket, van, aki pedig úgy érzi, elutasítja őt a gyerek, nem szereti már. Ez persze egyáltalán nem igaz! Valójában arról van szó, hogy a kicsi még vagylagosan gondolkodik. Vagy apával vagyok vagy anyával. Amikor veled van, akkor te vagy a legfontosabb a számára, amikor apa is ott van, akkor mindenki mást kizár. Ez semmit nem mond el az anyához való kötődéséről, ugyanúgy szereti őt is, csak most átmenetileg apa személye izgalmasabb. A lelkesedés idővel csitul, ahogy egyre több új személy, kis barátok, óvónénik, nagyszülők, testvérek, kerülnek be a kicsi életébe.
Az önállóság fejlődése A “csak apa”-jelenség 1-2 éves kor között az önállóság fejlődésének szimbóluma is egyben. A kicsi ilyenkor folyamatosan próbálgatja az akarata, a függetlensége határait, de még támaszra szorul. A függetlenedés első jele, hogy másik támaszt keres anya helyett, azt aki szintén sokat van a közelében: apát. Nem azért van vele, mert anyára már nincs szüksége, hanem azért, mert vele mást és másként élhet meg, gyakorolgathatja az önállóságot.
Az is lehet, hogy ugyanez a helyzet belőle mást vált ki, és mindent csak anya csinálhat vele, mert apa távozása jobban megviseli, mint amennyire a jelenléte érdekes, ez a gyermek temperamentumától és a családi viszonyoktól is függ (ha anyát megviseli, hogy apa elmegy otthonról, feszült vagy emiatt, depressziós, az a kicsiben is ellentmondásos érzéseket okozhat).
Gyakrabban jelentkezik a “csak apa” jelenség a szociálisan lassabban fejlődő, introvertáltabb gyerekeknél, akik szeretnek alaposabb és mélyebb kapcsolatot építeni egy-egy emberrel.
Kislányoknál az óvodáskor folyamán valamikor jelentkezhet a “csak apa”-időszak. Ők ugyanis ekkor kezdik el felfedezni a szerelem érzését és ennek a fő tárgya lehet apa a “szőke herceg” Ilyenkor szokták tapasztalni az anyukák, hogy a kislány apánál bármit el tud érni, “udvarol neki”, miközben az ő szavuk semmit sem ér. Ez a jelenség szintén csak átmeneti és nem szabad “hűtlenségként” megélni egyik oldalról sem. Pont az óvodáskor az, amikor már a korábban kevésbé bátor apukák is már tudnak mit csinálni a gyerekkel, ezért gyakran az apukák is élvezik ezt a helyzetet és a személyük iránti rajongást. Az érzékenyebb anyukák ilyenkor féltékenységhez hasonló érzelmeket érezhetnek, de valójában nincs mire féltékenynek lenni, élvezd a helyzetet!
Kisfiúknál a nemi identitás felfedezésének része lehet a “csak apa” időszak. Ez általában egy-egy tevékenységre korlátozódik, amit kifejezetten jó apával csinálni. Pl. barkácsolás, kertészkedés, focizás vagy akár az esti fürdés vagy altatás, és gyakran megjelenik mellette a “mi fiúk”, mint érvelés. Óvodáskorban és kisiskolás korban ez nagyon határozott lehet, a gyermek ki is fejti néha, hogy “a fiúk ilyenek, a lányok meg olyanok”. Ez gyakorlatilag az identitáskeresés része, a kicsi ismerkedik vele, mit jelent fiúnak és lánynak lenni és átmenetileg túlzásba viszi.
A “csak apa”-jelenség önmagában tehát ártatlan dolog, problémát az jelent, ha túlságosan érzékenyen éljük meg, ha nem megfelelően reagálunk rá. Ilyenkor az önismereti hátteret kell megnézni:
– Miért zavar téged, hogy a gyerek annyira ragaszkodik az apjához?
– Miért érzel féltékenységet a gyerek kapcsán?
Van, amikor az elengedéssel kapcsolatos nehézség áll a háttérben, olyan jó együtt lenni, olyan jó anyaként gondoskodni – és ezt nem szeretnéd elveszíteni.
Máskor a párkapcsolat bizonytalansága áll a háttérben: tudat alatt attól félsz, elveszíted a párodat.
Van, amikor az anya neheztel az apára és ezért érzi úgy, hogy nem jó, ha a gyerek túlságosan kötődik hozzá.
Ha nagyon erőteljesek ezek az érzelmek és nem tudsz megbarátkozni a gyermeked túlzott apa iránti rajongásával, mindenképpen érdemes felderíteni ennek a pszichés hátterét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése