A gyermekkori balesetek és azok megelőzése | Bethesda Gyermekkórház
Két éves korig az enyhébb, vagy súlyosabb kimenetelű balesetek
igen gyakoriak. Ezek a balesetek leggyakrabban otthon, a lakásban, a
kertben következnek be.
A legtöbb baleset a gyermek természetes fejlődéséből következik. A gyerekek 2 éves korukig nagyon gyorsan fejlődnek. Egyre többet mozognak, ülni, mászni, járni tanulnak, és nap, mint nap újabb részeket fedeznek fel a világból. Másrészt ők még nem képesek eléggé kontrollálni mozgásukat, ugyanakkor nincs elég veszélyérzetük, érdeklődők, aktívak és találékonyak. A kicsik napról, napra újabb dolgokra képesek, amik a szülőket, a gyermekre vigyázókat is váratlanul érheti. Izgalmas, ám elég megerőltető, felelősségteljes időtöltés annak, aki az ilyen korú gyerek felügyeletét ellátja. A balesetek kockázata akkor a legnagyobb, amikor a gyermek az egyik fejlődési fokról a másikra lép át. Egy gyermek viszont nem nőhet fel úgy, hogy ne érjék kihívások és izgalmak, és ne legyen lehetősége tanulni a saját hibáiból. De azt természetesen meg kell akadályozni, hogy súlyos baleset érhesse őket. Amennyire csak lehet, biztonságossá kell tenni a gyermek környezetét, oly módon, hogy a gyermek felfedezhesse a környezetét anélkül, hogy folyamatos tiltásokba ütközne.
Minden évben gyermekek ezreit éri olyan baleset, ami megelőzhető lett volna, ha a szülők tisztában vannak a veszélyforrások természetével. Megnyugtató érzés tudni, hogy megtettek minden lehetségest a gyermek biztonsága érdekében.
Leggyakoribbak az esés, leesés következtében létrejövő balesetek, ezt követik a forrázásos-égéses balesetek, illetve mérgezések.
Ezen bevezető után néhány jó tanács:
A gyermek környezetében lévő potenciális "veszélyforrások".
Esés, leesés, beszorulás, fulladás, egyéb sérülések.
Szerző:
A legtöbb baleset a gyermek természetes fejlődéséből következik. A gyerekek 2 éves korukig nagyon gyorsan fejlődnek. Egyre többet mozognak, ülni, mászni, járni tanulnak, és nap, mint nap újabb részeket fedeznek fel a világból. Másrészt ők még nem képesek eléggé kontrollálni mozgásukat, ugyanakkor nincs elég veszélyérzetük, érdeklődők, aktívak és találékonyak. A kicsik napról, napra újabb dolgokra képesek, amik a szülőket, a gyermekre vigyázókat is váratlanul érheti. Izgalmas, ám elég megerőltető, felelősségteljes időtöltés annak, aki az ilyen korú gyerek felügyeletét ellátja. A balesetek kockázata akkor a legnagyobb, amikor a gyermek az egyik fejlődési fokról a másikra lép át. Egy gyermek viszont nem nőhet fel úgy, hogy ne érjék kihívások és izgalmak, és ne legyen lehetősége tanulni a saját hibáiból. De azt természetesen meg kell akadályozni, hogy súlyos baleset érhesse őket. Amennyire csak lehet, biztonságossá kell tenni a gyermek környezetét, oly módon, hogy a gyermek felfedezhesse a környezetét anélkül, hogy folyamatos tiltásokba ütközne.
Megelőzés
A balesetek megelőzésének két kulcskérdése van. Biztosítsanak a gyermek korának megfelelő biztonságos környezetet, amelynek kialakítása, fejlesztése nem anyagi kérdés. Másrészt a mindennapi életben próbáljanak a gyermek fejével, eszével előre gondolkodni.Minden évben gyermekek ezreit éri olyan baleset, ami megelőzhető lett volna, ha a szülők tisztában vannak a veszélyforrások természetével. Megnyugtató érzés tudni, hogy megtettek minden lehetségest a gyermek biztonsága érdekében.
Leggyakoribbak az esés, leesés következtében létrejövő balesetek, ezt követik a forrázásos-égéses balesetek, illetve mérgezések.
Ezen bevezető után néhány jó tanács:
A gyermek környezetében lévő potenciális "veszélyforrások".
Esés, leesés, beszorulás, fulladás, egyéb sérülések.
Jó tanácsok
- Kiságy
A gyermek sok időt tölt a kiságyban, ezért nagyon fontos, hogy a kiságy biztonságos és jó minőségű legyen. Ellenőrizzék, hogy a rácsok közötti távolság ne legyen nagyobb, mint 6 cm, ennek révén lehet elkerülni, hogy a kicsi feje beszoruljon, és végzetes esetben megfulladjon. A kiságy oldalainak magassága minimálisan 60 cm magasnak kell lennie. Ha az oldalmagasság állítható, a csecsemő, kisded ne férjen hozzá a zárószerkezethez. Az ágy alján a lécek 2,5 cm-nél ne legyenek távolabb.
A gyermekpaplan, ágytakaró könnyű legyen, és igazodjon a gyermek nagyságához. Párna használatára nincs szükség, mert eltömheti a gyermek orrát és száját. Inkább csak egy textilpelenkát vagy puha kendőt használjon helyette, amely megvédi a lepedőt.
- Pelenkázóasztal
Még az újszülött is nagyon élénk lehet. Egy hirtelen mozdulat, és a figyelem egy pillanatnyi hiánya is balesetet eredményezhet, a gyermek a pelenkázóasztalról leesik a földre. A pelenkázóasztal akkor biztonságos, ha legalább 3 oldalról kb. 10 cm magas perem veszi körül, és akkor praktikus, ha minden, amire a gyermek tisztázásakor, fürdetésekor szükséges az édesanya keze ügyében van. Ha valami okból kifolyólag mégis ott kell hagynia a pelenkázót, a gyermeket sose hagyja őrizetlenül.
- Gyerek-etetőszék
Minden magas széket fel lehet dönteni, a gyermek kifejezettebb mozgásakor felborulhat. Ha a gyerek fel tud állni, használjanak biztonsági övet. Soha ne hagyják a gyereket magára az etetőszékben. Ha a szék összecsukható, jó, ha az összehajtás helyén pótlólag hevederrel is megerősítik Legyen egy pánt a gyermek lába között is, hogy a lecsúszást megelőzzük.
- Bébiszék, bébihordozó
A csecsemő két hónapos korától már használható, de alkalmanként legfeljebb 15-20 percig, leginkább etetések után érdemes beletenni a gyermeket. A bébiszéket mindig a földre helyezzék le. Ha asztalra, székre, padra teszik, a gyermek egy hirtelen mozdulatára könnyen megbillenhet, és a bébiszék gyerekestől a földre esik.
- Fürdetés
A legtöbb kicsi élvezi a vizet és a fürdetést. Ügyeljen arra, hogy a víz hőmérséklete ne haladja mag a 35-37°C-ot. Ezt hőmérővel, vagy könyökével ellenőrizze. Az egyik karját a gyermek feje alatt tartsa, és fogja meg a gyermeknek az ellenoldali felsőkarját. Ilyen módon a kicsi stabilan és biztonságosan fekszik a vízben.
- Elektromos vezetékek és kapcsolók
Nézzék meg, milyen elektromos készülékek, vezetékek, tárgyak vannak a gyermek számára elérhető magasságában. Arra is vigyázzanak, hogy semmiféle vezeték ne lógjon bele a gyermek játszóterébe. Különösen figyeljenek azokra a vezetékekre, amelyek nehéz tárgyakban végződnek, ezeket ugyanis a gyermek magára ránthatja. A vasaló és a vízforraló ilyen szempontból is különösen veszélyes. Ha az elektromos dugaszoló aljzat nem "gyermekbiztos" gondoskodjanak arról, hogy a gyerek ne nyúlhasson bele, tegyenek bele "vakdugót", amelyet gyerek nem tud könnyedén kiszedni.
- Lépcsők, könyvespolcok
A gyermekeket amint elkezdenek mászni, nagyon vonzzák a lépcsők. Ezért tegyenek védőkorlátot a lépcső aljára és tetejére is. Ugyancsak nagy csábítás a gyermek számára a könyves polcok, amire fel lehet mászni, sok színes könyv található rajtuk. Ezért a polcokat rögzítsék a felső részüknél a falhoz, nehogy ráboruljon a polc a gyermekre.
- Kések, ollók
Valóban igaz az a mondás, hogy "kés, villa, olló gyerek kezébe nem való". Tartsák az ollókat, késeket, olyan helyen, hogy a gyerek ne férjen hozzá. Nézzék át a fiókos szekrényeket, amelyeket a gyermek elérhet, és kinyithat, és vegyenek ki mindent, ami megsértheti őt. Jó, ha a "tiltott dolgokat" tartalmazó fiókok biztonsági zárral is záródnak.
- Játékok
Ellenőrizzék, hogy a játékokról nem törnek-e le bizonyos részek, amiket a gyermek a szájába vehet, lenyelhet, félrenyerhet. Különös gonddal nézzék meg a játékok szemét és orrát. Tartsák távol a nagyobb testvérek játékait a kicsitől. Ugyanis a nagyobbaknak való játékok apró részeket tartalmazhatnak, amiket a kicsi könnyen lenyelhet, félrenyelhet (szétszedhető játékok, lego)
- Víz, fürdõkád, kerti tavacska, szökõkút
A víz remek dolog, de ne feledjük el, hogy a gyerek akár 10 cm-nél sekélyebb vízbe is belefulladhat. Mindig legyenek a gyerek mellett, ha vízben pancsol. Ne hagyják a kicsit nagyobb testvéreivel sem. Ha vízparton nyaralnak, az úszógumi, karúszó használata mellett is tartsák folyamatosan figyelemmel gyermeküket.
- Babakocsi
Fontos, hogy stabil babakocsit válasszanak. A nagyobb kerék megkönnyíti a manőverezést a járdaszegélyeknél. Tegyen fényvisszaverőket a babakocsira, így az szürkületben, sötétben is jól látható a járművek számára. Rendszeresen ellenőrizze, hogy a felső levehető részt jól rögzítette-e az alsó vázhoz. Legyen a babakocsiban kengyel, vagy biztonsági öv, ami a gyereket megvédi a kicsúszástól. Óvakodjanak attól, hogy nehéz terhet akasszanak a kocsi fogantyújára, mert a kocsi felborulhat. Tegyék a csomagot a babakocsi alsó rakodójára. Ne feledjék, amikor a gyermeket szabad "tiszta" levegőre viszik, hogy a gyermekülés magassága az autók által kibocsátott kipufogógáz szintjén van, kerüljék ezért a forgalmas utakat.
- Az autós gyermekülés
Soha ne tartsa ölében a gyermeket az autóban. Hirtelen fékezésnél vagy kanyarodásnál nem tudná megtartani. A gyermeket biztonsági övvel rögzíteni kell a saját kis ülésébe.
- Bicikliülés
Merev gyerek bicikliülést válasszanak, amely védi a gyerek lábát, a támlája a nyakmagasság fölé ér, és van benne biztonsági öv.
- Forrázás, égés
Az égéssel kapcsolatos balesetek leggyakrabban csecsemő, és kisdedkorban fordulnak elő. Fajtái: forrázás, lángégés, kontaktégés, elektromos égés, vegyi égés, robbanás következtében bekövetkező égési sérülések. Különösen csecsemő és totyogó korban gyakoriak a napozással kapcsolatos enyhébb égési sérülések, amelyek az égési sérülések kb. 3%-át teszik ki. - Miért gyakoriak az égési sérülések csecsemő,-és kisdedkorban? Ezt az
életkori sajátosságokkal tudjuk magyarázni. A kis gyermek utánoz,
fantáziál, nem ismeri a veszélyérzetet, mindent fel akar fedezni,
kíváncsi, ugyanakkor még ügyetlenebb, mozgáskoordinációja kevésbe
fejlett.
Az égés szempontjából a gyermek számára a legveszélyesebb a konyha, fürdőszoba, kert.
- Megszívlelendő tanácsok:
Soha ne vegye ölbe a gyermeket, amikor Ön forró italt iszik, mert a gyermek gyorsan és váratlanul mozog. Egy újszülöttnek, fiatal csecsemőnek a bőre sokkal érzékenyebb, mint a felnőtté. Már 40°C hőmérsékletű ital elegendő ahhoz, hogy forrázásos égési sérülést okozzon. A konyha, sütés, főzés: A gyermekben tudatosítani kell, hogy a konyha nem játszótér, nem lehet labdázni, ugrálni, szaladgálni stb. Ezt fokozottan be kell tartani, különösen, ha több gyermek is van a családban.
A tűzhely, a sütő magától értetődő veszélyforrás. Mindig győződjenek meg arról, hogy a tűzhely stabilan áll, nem borul fel akkor sem, ha a gyermek esetleg rácsimpaszkodik a sütő ajtajára. Váljék szokássá, hogy minden edényt a fülével befelé tegyenek a tűzhelyre, és inkább a belső főzőhelyeket használják. A mikrosütőből kiszálló gőzök is súlyos égési sérülést okozhatnak. Kevésbé gondolunk arra, hogy az asztalra, a konyhai pultra helyezett forró étellel, levessel telt edényeket, poharakat könnyen magára ránthatja a gyermek - forró kávé, tea-. Az ünnepek különösen veszélyes időszakok. Egyrészt nagy lázban van az egész család, felfokozottabb a hangulat, a figyelem is jobban megoszlik. Másrészt az édesanya ünnepi finomságokat készít, süt, főz. Télen falun gyakran történik disznóvágás, amely a kis gyerek számára nagy veszélyforrás. Sose feledjék, forró levest, forró vizes üstöt stb. ne tegyenek a padlóra, vagy a földre, a gyermek könnyen beleeshet.
A fürdőszoba is veszélyes hely. A fürdés a legtöbb gyermeknek a nap tetőpontja. Pancsolni nagyszerű, de feltétlenül ellenőrizzék a víz hőfokát, mielőtt a gyereket a kádba teszik. (Tehetik ezt hőmérővel, bizonyos gyakorlat után a könyökükkel.) Szereltessenek fel hőszabályozó csapokat, a bojlert állíttassák be. Fürdésnél, zuhanyozásnál mindig a hideg-vizes csapot nyissák meg először, csak ezután a melegvizes csapot. A csapok elzárása természetesen fordítva történjék. A kisgyermeket sohase hagyják magára a fürdőszobában!
Az úgynevezett kontakt-égések is gyakoriak. Erről akkor beszélünk, ha a bőr valamilyen izzó tárgyhoz ér, vasaló, hajsütővas, kályha, kipufogócső. Ebben az esetben leggyakrabban a kéz, az arc sérüléseivel kell számolni.
Az elektromos égéseket, a háztartási 220 V is okozhatja. A nem használt konnektorokat dugaszolóval szereljék fel. Sajnos nyári időszakban gyakori, hogy kamasz fiuk, virtusból, vagányságból a magasfeszültségű póznára, vonat tetejére felmásznak. Súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szereznek, emellett általában még a leesés miatt, súlyos töréseket, belső sérüléseket is szenvedhetnek.
A lángégések is gyakoriak. Ki ne szeretné nézni, hogyan ég a tábortűz, a gyertya, az adventi koszorú, stb. A kisgyermeket is elvarázsolja, aktív részese is akar lenni, el kezd tüzeskedni. A gyermeket ilyenkor véletlenül se hagyják magára. Ha megtörtént a baj, pl.: a gyermek ruhája lángra kapott, ne engedjék szaladni, állítsák meg, fojtsák el a tüzet egy pokróccal, öntsenek rá hideg vizet, illetve tartsák 10 percig hideg víz alatt.
Vegyi égések: A háztartási tisztítószerek között sok veszélyes anyag található, - maró savak, lúgok.
Ezek az anyagok a szembe, bőrre szájnyálkahártyára jutva súlyos égési sérülések okozhatnak. Ezért a tisztítószereket gondosan zárják el a már mászó, totyogó gyermek elől, illetve mindig ellenőrizzék, hogy a biztonsági záras kupakot jól felhelyezték. Ezen tisztítószerekkel való takarítás során a gyermek ne tartózkodjék ugyanabban a légtérben, illetve takarítás után jól szellőztessenek ki.
Mit tegyenek, ha bekövetkezett az égési baleset bármelyik formája is?
A megégett területet minimum 10 percig hideg vízzel hűtsék. A megégett, leforrázott ruhát csak ezt követően próbálják levenni, vagy levágni, ha nem akar lejönni ne erőltessék, mert még nagyobb sérüléseket okozhatnak. Mint fentebb is hangsúlyoztam az elsősegély legfontosabb része, a hideg vizes hűtés. Kerüljék a "népi gyógymódokat" - tejföl, vazelin, margarin, hintőpor, tojásfehérje-.
A hűtés után az égett területet steril lappal fedjék, vagy vasalt tiszta textiliát helyezzenek rá. Égési sérülés estén a gyermeket azonnal vigyék orvoshoz, súlyosabb esetben értesítsék a mentőket, szükség esetén a tűzoltókat is. Mivel az égés kifejezett fájdalommal jár az orvosi ellátás megkezdéséig fájdalomcsillapítót, lehetőleg kúpot adjanak a gyermeknek. A gyermeket ülve szállítsák, súlyosabb égéssérülés esetén a gyermek ne egyen, ne igyon a kórházba szállításig, mivel sok esetben altatásra, műtéti beavatkozásra lehet szükség.
- Mérgezések
Minden orvosságot zárt szekrényben tartsanak. Még a vitaminok is legyenek a gyermek számára elérhetetlen helyen. Ha ezekből túl sokat eszik, akkor is mérgezést szenvedhet. Figyeljenek rá, hogy a vendég táskáját se nyissa ki a gyerek, mert abban is lehet gyógyszer. Sok helyen fiókban, vagy az éjjeli szekrényben tartják a gyógyszert. Gondoljanak erre, ha vendégségbe mennek (idősebb rokonok, nagyszülők). Míg a rokonság beszélget, a gyermek kirámolhatja a fiókokat. A kozmetikumok, háztartási tisztítószerek is lehetnek mérgezőek. A legtöbb mérgezés ezek használata közben, vagy közvetlenül használat után következik be, amikor már nem figyelnek annyira a gyermekre, ő viszont jól megfigyelte, hova helyezték, hogyan nyitották ki a flakont, vagy dobozt. A háztartás vegyszereit, (tisztítószerek, fertőtlenítőszerek, permetezőszerek) tartsák jól elzárt helyen. A cigaretta, cigarettavég, pipadohány szintén mérgező, ezek se kerüljenek a gyermek kezébe.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése