A
verés nem nevelés
Ma
is sok családban csattannak el pofonok vagy fenékre csapások, ha a gyerek
fegyelmezéséről van szó, mondván, csak így tanul, másképp nem ért a szép
szóból. A gyerekverés azonban igazából nem erről szól: a szülő eszköztelensége,
tehetetlensége áll mögötte. A testi fenyítés hatása azonnali: a gyerek
abbahagyja, ami éppen tilos, de hosszú távon a visszájára fordul a fizikai
bántalmazás. Farkas Kinga marosvásárhelyi gyerekpszichológussal beszélgettünk
arról, hogy a gyerekverés nem csak felesleges, de káros is a gyerek fejlődésére
nézve. Bár a szülő is érzi, hogy nem etikus a verés, a társadalom meglepően
elnéző Sok szakember megfogalmazta már velősen és pontosan, hogy a fizikai
fegyelmezés – nevezhetjük bántalmazásnak is – a nevelés csődje, még akkor is ha
„jó szándékkal”, nevelési célzattal pofozzuk fel a kicsit vagy a nagyobbat. A
mai szülők többsége ösztönösen érzi, hogy mégsem etikus, hogy egy 80
kilogrammos felnőtt egy 10-30 kilogrammos gyereket megüssön, de a társadalom
meglepően elnéző, ami a családon belüli erőszakot illeti. Olykor még támogató
is, mondván, csak egy pofon kell neki, s nem fog többet visszabeszélni. Sokan
pedig saját példájukkal jönnek: „engem is vertek, túléltem, és látod, milyen jó
ember lett belőlem.” A gyerekverés csak erőfitogtatás Sokáig elfogadott módszer
volt a verés a gyereknevelésben, de egyre több szakértő mutat rá arra, hogy nem
csak teljesen felesleges, de nagyon káros is lehet a személyiségfejlődésben. A
marosvásárhelyi gyerekpszichológus, Farkas Kinga, a megyei gyerekjogvédelmi
igazgatóság munkatársa is határozottan kijelentette: soha ne verjük meg a
gyerekünket. Vannak szülők, akik azért használják a fizikai fenyítést, mert az
ő szülei is ezt a fegyelmezési módszert használták. Másoknál akkor csattan a
pofon, amikor vége a türelemnek, elszakad a cérna, betelik a pohár, jegyzi meg
a pszichológus. A fizikai fenyítés hatása azonnali: a gyerek abbahagyja, ami
éppen tilos, vagy a szülő úgy érzi, a gyerek megkapta a büntetést a
feleselésért, vagy akár a rossz jegyért. Pillanatnyilag és felszínesen úgy
tűnik, bevált a módszer. Hosszú távon viszont visszájára fordul. A testi
fenyítés ugyanis nem tiszteletet, hanem félelmet szül, és az a gyerek, aki
tudja, hogy hibájáért veréssel kell bűnhődnie, mindinkább igyekezni fog, hogy a
továbbiakban elrejtse tévedéseit, félrelépéseit. Hajlamosabb lesz titkolózni,
és máshova fordul segítségért, nem pedig a szüleihez” – fogalmazott a
pszichológus. Hozzátette: minden ismert negatív hatása mellett a fizikai
bántalmazás – legyen az fülhúzás, kézre vagy fenékre csapás – csupán
erőfitogtatás. Ezzel azt tanítjuk a gyereknek, hogy mindegy, kinek van igaza, a
felnőtt erősebb, és ezt ő is alkalmazni fogja: a gyerek, akit otthon
bántalmaznak, nagyobb eséllyel válik ő maga is bántalmazóvá. Egy klasszikus
példával támasztotta alá a mondanivalóját a szakember: sokszor előfordul, hogy
azért verik meg otthon a gyereket, mert az iskolában verekedett, holott a
felnőtt tanította erre, hogy konfliktusait ököllel, tenyérrel, fizikai erővel
rendezze. Nem csak teljesen felesleges a fenyítés, káros is lehet a gyerek
személyiségfejlődésében HIRDETÉS „Néha, ha ökölbe szorul a kezünk a gyerek
csínyei miatt, hasznos lehetne belegondolni, hogyha mi, felnőttek tévedünk,
például munkahelyi ügyben, mit szólnánk, ha a főnökünk is egy pofonnal reagálna
arra? Fel lennénk háborodva, ráadásul jogosan. Nem ugyanilyen jogosak a gyerek
érzései is, amikor az üti, aki – elvileg – a világon a legjobban szereti?” –
tette fel az elgondolkodtató kérdést a szakember. A „fenékre csapás” káros
következményei A Texasi és a Michigani Egyetem kutatói mintegy 16 ezer gyermek
50 éven keresztül gyűjtött adatait elemezve fogalmazták meg a kutatás
tanulságait, amelyet a Journal of Family Psychology nevű szaklapban közöltek.
Kiderült, hogy a korábban elfenekelt gyerekre későbbi, felnőtt életük során is
hatással volt az a tett – kezdve azzal, hogy már gyermekkorukban problémák
adódhattak a mentális egészségükkel és fejlődésükkel. Az „elfenekelés” fogalmát
jelen esetben úgy határozták meg a kutatók, hogy a szülő „az egyik puszta
kezével a gyermek hátsójára üt”. Ha ökölbe szorul a szülő keze, hasznos
belegondolni, mi lenne, ha a főnök a munkahelyen is pofonnal reagálna a
tévedésekre Végül összesen 13 olyan kedvezőtlen tényezőt határoztak meg,
amelyet „jelentős mértékben váltott ki” az, hogy a szülők elfenekeléssel
próbálták nevelni a gyereket. Ezek a rossz hatások pedig, a teljesség igénye
nélkül, az alábbiak voltak: agresszió tovább romlása, antiszociális
viselkedésjegyek megsokszorozódása, saját belső konfliktusát másokra vetíti,
például másokon kér számon olyasmit, amiért nagyrészt ő a felelős,
internalizáció elmaradása (pl. nem tud elsajátítani viselkedési szabályokat),
alacsonyabb önértékelés, kognitív képességek fejlődésének elmaradása, rosszabb
viszony a szülőkkel, különböző mentális betegségek, problémák kialakulásának
nagyobb valószínűsége. Büntetést elkerülő módszerek A büntetéssel a gyermeket
stratégiailag feloldozzuk, és a számlát kiegyenlítjük, míg a büntetést elkerülő
módszerekkel a tettével és annak következményével szembesítjük a gyermeket,
majd hagyjuk, hogy az okozott problémával saját maga birkózzon meg. A testi
fenyítést és büntetést elkerülő módszerek lényege az, hogy a gyermeknek
megadjuk a lehetőséget, hogy helyrehozhassa a hibát, amit okozott. Ez nem
egyszerű, legtöbbször a beidegződött szülői reflexek miatt. Amikor például már
sokadszorra veszíti el a kedvenc játékát vagy nagyobb gyerek esetében a
telefonját, akkor első reakcióból hosszasan kifejtjük, hogy milyen felelőtlen
és semmire nem tud vigyázni. Majd megfenyegetjük, hogy ezentúl nem kap soha
semmit tőlünk, mert úgysem tud vigyázni a dolgaira. Kis idő után azonban a
szülő már azon töpreng, miként is lehetne pótolni az elvesztett tárgyat –
persze hozzáteszi, hogy ez volt az utolsó alkalom, mint ahogy legutóbb is ezt
mondta. A gyermekek többségénél jobban működik, ha nem prédikálunk, és nem
szidjuk le, negatívan minősítve őt, hanem inkább nyugodt légkörben
elmagyarázzuk, hogy most nem pótoljuk az elveszített tárgyat, a gyermeknek kell
ezt megoldania. Fontos, hogy ne kerekedjen példabeszéd ebből a helyzetből,
hiszen minél fiatalabb a gyermek, annál kevésbé érti meg a tett és következmény
szóbeli értelmezését. A gyermekek sokkal inkább értenek a tettek nyelvén. A
legfontosabb itt is – ahogy a gyermeknevelés minden területén – a
következetesség.(Ezt a cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)
Gyereknevelés
Fegyelmezés
A verés nem nevelés
Hajnal Csilla • 2017. május 02., 08:49 • utolsó módosítás: 2017. május
02., 16:18
Ma is sok családban csattannak el pofonok vagy fenékre csapások, ha a
gyerek fegyelmezéséről van szó, mondván, csak így tanul, másképp nem ért
a szép szóból. A gyerekverés azonban igazából nem erről szól: a szülő
eszköztelensége, tehetetlensége áll mögötte. A testi fenyítés hatása
azonnali: a gyerek abbahagyja, ami éppen tilos, de hosszú távon a
visszájára fordul a fizikai bántalmazás. Farkas Kinga marosvásárhelyi
gyerekpszichológussal beszélgettünk arról, hogy a gyerekverés nem csak
felesleges, de káros is a gyerek fejlődésére nézve.
Bár a szülő is érzi, hogy nem etikus a verés, a társadalom meglepően
elnéző
Sok szakember megfogalmazta már velősen és pontosan, hogy a fizikai
fegyelmezés – nevezhetjük bántalmazásnak is – a nevelés csődje, még
akkor is ha „jó szándékkal”, nevelési célzattal pofozzuk fel a kicsit
vagy a nagyobbat. A mai szülők többsége ösztönösen érzi, hogy mégsem
etikus, hogy egy 80 kilogrammos felnőtt egy 10-30 kilogrammos gyereket
megüssön, de a társadalom meglepően elnéző, ami a családon belüli
erőszakot illeti. Olykor még támogató is, mondván, csak egy pofon kell
neki, s nem fog többet visszabeszélni. Sokan pedig saját példájukkal
jönnek: „engem is vertek, túléltem, és látod, milyen jó ember lett
belőlem.”
A gyerekverés csak erőfitogtatás
Sokáig elfogadott módszer volt a verés a gyereknevelésben, de egyre több
szakértő mutat rá arra, hogy nem csak teljesen felesleges, de nagyon
káros is lehet a személyiségfejlődésben. A marosvásárhelyi
gyerekpszichológus, Farkas Kinga, a megyei gyerekjogvédelmi igazgatóság
munkatársa is határozottan kijelentette: soha ne verjük meg a
gyerekünket. Vannak szülők, akik azért használják a fizikai fenyítést,
mert az ő szülei is ezt a fegyelmezési módszert használták. Másoknál
akkor csattan a pofon, amikor vége a türelemnek, elszakad a cérna,
betelik a pohár, jegyzi meg a pszichológus. A fizikai fenyítés hatása
azonnali: a gyerek abbahagyja, ami éppen tilos, vagy a szülő úgy érzi, a
gyerek megkapta a büntetést a feleselésért, vagy akár a rossz jegyért.
Pillanatnyilag és felszínesen úgy tűnik, bevált a módszer. Hosszú távon
viszont visszájára fordul.
A testi fenyítés ugyanis nem tiszteletet, hanem félelmet szül, és az a
gyerek, aki tudja, hogy hibájáért veréssel kell bűnhődnie, mindinkább
igyekezni fog, hogy a továbbiakban elrejtse tévedéseit, félrelépéseit.
Hajlamosabb lesz titkolózni, és máshova fordul segítségért, nem pedig a
szüleihez”
– fogalmazott a pszichológus. Hozzátette: minden ismert negatív hatása
mellett a fizikai bántalmazás – legyen az fülhúzás, kézre vagy fenékre
csapás – csupán erőfitogtatás. Ezzel azt tanítjuk a gyereknek, hogy
mindegy, kinek van igaza, a felnőtt erősebb, és ezt ő is alkalmazni
fogja: a gyerek, akit otthon bántalmaznak, nagyobb eséllyel válik ő maga
is bántalmazóvá. Egy klasszikus példával támasztotta alá a
mondanivalóját a szakember: sokszor előfordul, hogy azért verik meg
otthon a gyereket, mert az iskolában verekedett, holott a felnőtt
tanította erre, hogy konfliktusait ököllel, tenyérrel, fizikai erővel
rendezze.
Nem csak teljesen felesleges a fenyítés, káros is lehet a gyerek
személyiségfejlődésében
HIRDETÉS
„Néha, ha ökölbe szorul a kezünk a gyerek csínyei miatt, hasznos lehetne
belegondolni, hogyha mi, felnőttek tévedünk, például munkahelyi ügyben,
mit szólnánk, ha a főnökünk is egy pofonnal reagálna arra? Fel lennénk
háborodva, ráadásul jogosan. Nem ugyanilyen jogosak a gyerek érzései is,
amikor az üti, aki – elvileg – a világon a legjobban szereti?” – tette
fel az elgondolkodtató kérdést a szakember.
A „fenékre csapás” káros következményei
A Texasi és a Michigani Egyetem kutatói mintegy 16 ezer gyermek 50 éven
keresztül gyűjtött adatait elemezve fogalmazták meg a kutatás
tanulságait, amelyet a Journal of Family Psychology nevű szaklapban
közöltek.
Kiderült, hogy a korábban elfenekelt gyerekre későbbi, felnőtt életük
során is hatással volt az a tett – kezdve azzal, hogy már
gyermekkorukban problémák adódhattak a mentális egészségükkel és
fejlődésükkel.
Az „elfenekelés” fogalmát jelen esetben úgy határozták meg a kutatók,
hogy a szülő „az egyik puszta kezével a gyermek hátsójára üt”.
Ha ökölbe szorul a szülő keze, hasznos belegondolni, mi lenne, ha a
főnök a munkahelyen is pofonnal reagálna a tévedésekre
Végül összesen 13 olyan kedvezőtlen tényezőt határoztak meg, amelyet
„jelentős mértékben váltott ki” az, hogy a szülők elfenekeléssel
próbálták nevelni a gyereket. Ezek a rossz hatások pedig, a teljesség
igénye nélkül, az alábbiak voltak: agresszió tovább romlása,
antiszociális viselkedésjegyek megsokszorozódása, saját belső
konfliktusát másokra vetíti, például másokon kér számon olyasmit, amiért
nagyrészt ő a felelős, internalizáció elmaradása (pl. nem tud
elsajátítani viselkedési szabályokat), alacsonyabb önértékelés, kognitív
képességek fejlődésének elmaradása, rosszabb viszony a szülőkkel,
különböző mentális betegségek, problémák kialakulásának nagyobb
valószínűsége.
Büntetést elkerülő módszerek
A büntetéssel a gyermeket stratégiailag feloldozzuk, és a számlát
kiegyenlítjük, míg a büntetést elkerülő módszerekkel a tettével és annak
következményével szembesítjük a gyermeket, majd hagyjuk, hogy az
okozott problémával saját maga birkózzon meg. A testi fenyítést és
büntetést elkerülő módszerek lényege az, hogy a gyermeknek megadjuk a
lehetőséget, hogy helyrehozhassa a hibát, amit okozott. Ez nem egyszerű,
legtöbbször a beidegződött szülői reflexek miatt. Amikor például már
sokadszorra veszíti el a kedvenc játékát vagy nagyobb gyerek esetében a
telefonját, akkor első reakcióból hosszasan kifejtjük, hogy milyen
felelőtlen és semmire nem tud vigyázni. Majd megfenyegetjük, hogy
ezentúl nem kap soha semmit tőlünk, mert úgysem tud vigyázni a dolgaira.
Kis idő után azonban a szülő már azon töpreng, miként is lehetne
pótolni az elvesztett tárgyat – persze hozzáteszi, hogy ez volt az
utolsó alkalom, mint ahogy legutóbb is ezt mondta. A gyermekek
többségénél jobban működik, ha nem prédikálunk, és nem szidjuk le,
negatívan minősítve őt, hanem inkább nyugodt légkörben elmagyarázzuk,
hogy most nem pótoljuk az elveszített tárgyat, a gyermeknek kell ezt
megoldania. Fontos, hogy ne kerekedjen példabeszéd ebből a helyzetből,
hiszen minél fiatalabb a gyermek, annál kevésbé érti meg a tett és
következmény szóbeli értelmezését. A gyermekek sokkal inkább értenek a
tettek nyelvén. A legfontosabb itt is – ahogy a gyermeknevelés minden
területén – a következetesség.(Ezt a cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták:
https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a Ligetrõl
másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a cikket a
Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)(Ezt a
cikket a Ligetrõl másolták: https://liget.ro/lurko/a-veres-nem-neveles)
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése