Az önálló gyerek
Az önálló gyerek
Vajon szüksége van-e egy 8 éves gyermeknek az
öltöztetésre? Esetleg más a helyzet, ha fellépésre készül, mint amikor a
lefekvésre? Meddig igényli a törődést a gyermek – s meddig az anyuka?
Bár lényegtelennek tűnhetnek, mégis fontos – akár egész életre kiható
kérdések ezek.
Egy régebbi iskolai ünnepség jut eszembe. A fiaméknál első vagy második osztályban anyák-napi ünnepség volt. Szerencsére idejében érkeztem az iskolába, gondoltam süttetem magam egy kicsit az udvaron. Lassan azért mégis bekukkantottam az osztályba. Amint benéztem a terembe, meghűlt bennem a vér. Szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyian zsúfolódtak odabent. Gyorsan átfutott rajtam, hogy talán elkéstem, és már rég az ajándékozásnál tartanak. De aztán az órámra pillantva és visszanyerve hidegvéremet rájöttem, hogy még legalább 20 percem van. Na de akkor mi ez a tömeg odabent?
Mindig kell a szülői segítség?
Álltam az ajtóban és lassacskán leesett az állam. Buzgó anyukák öltöztették gyermekeiket és fésülgették lányaikat. Nem tudtam, hogy „most én nem vagyok normális, vagy mi a helyzet?! Hát könyörgöm 8 évesek, nem csecsemők”. Nekem eszembe sem jutott, hogy a gyerekem ne tudna felöltözni egyedül. Kíváncsi lettem. Vártam és figyeltem. A legtöbb anyuka jobban ki volt pirulva az izgalomtól, mint a gyerekek. Ezen a helyzeten igencsak elgondolkodtam. Vajon mennyire helyes, ha mi, szülők izgulunk a gyerek helyett vagy mellett? Vagy mi öltöztetjük még 8 évesen is?
Nem szeretném bántani az ott buzgó anyukákat, csak igyekszem megérteni, mi motiválta őket. Viselkedésükkel vajon mit fognak elérni?
Minden kisebb-nagyobb szerepés előtt izgul az ember. Főleg, ha a gyereke áll ki a porondra. Ez egy kicsit tehetetlen helyzet, hiszen mi aztán igazán nem tudunk neki segíteni, és helyette sem tudunk megbirkózni a feladattal. Ez persze normális, bizony mindenki izgul a gyerekért, versenyen, fellépésen, mindenhol. De az öltöztetés?
A (túl)gondoskodó szülő gyereke
S mi történik, ha mindig túlságosan beavatkozom a gyerek életébe? Akkor megkímélem őt nagyon fontos izgalmaktól. Vagy sikeresen elérem, hogy még 10 évesen is képtelen lesz az iskolai táborban figyelni a ruháira és minden nap tiszta zoknit venni, ha nem figyelmeztetik rá. Nekem szülőknek kell erre odafigyelni. A gyerek lassan felnő, igyekszem önállónak nevelni. Ha napi szinten nem adom meg neki a lehetőséget, hogy egyedül öltözzön, akkor hogyan várhatom el tőle, hogy serdülőként igényes, csinos gyerek legyen?
A rossz hír az, hogy hiába lesz egy gyerek egyre idősebb, az még nem biztosíték arra, hogy önállósulni is fog. Ezt bizony gyakorolni kell. Ha a hétvégi túrákon hagyom, hogy saját maga csomagolja be a ruháit akár 5 éves korában, akkor serdülőként nem fog elindulni a nyári fesztiválra gatya és fogkefe nélkül. Tudom, most már ez sem baj. Minden beszerezhető. De higgyék el, nem önmagát fogja hibáztatni, hogy elfelejtett ezt-azt, és ezért két koncerttel kevesebbre jut pénze, hanem a szülő lesz a hibás. Mert bizony azok a gyerekek, akiknek erősen túlbuzgó szülei vannak, hozzászoknak ahhoz, hogy a felelősség a szüleiket terheli, hiszen a szülők mindig figyelnek, a gyerek helyett. Innen már könnyű továbbgondolni a helyzetet. Milyen felnőtt válik így belőle?
Az utálatos Jolika
Jolika, bár bájosan mosolyog a munkahelyen, de semmiért nem vállalja a felelősséget, mert a feladatait mindig valahogy átruházza másra. Rosszabb esetben ránk. Mert mi tudjuk, hogy a munkahelyi feladatok fontos dolgok. De Jolikát nem tanították meg a felelősségvállalásra. Mert a szülei mindig helyette gondolkodtak, és helyette cselekedtek. Így felnőttként is hasonlóan viselkedik. Megkapja a feladatokat, azokat igyekszik is megcsinálni, de ha bármi probléma adódik, akkor a hibákért mindig másokat okol. Hiszen ez nem az ő felelőssége.
Ezért fontos, hogy minden szülői buzgóságot csak mértékkel tegyünk. Mindig jusson eszünkbe, hogy lesz majd idő, amikor nem állunk a gyerek mellett, és nem figyelmeztethetjük minden apróságra.
Az önállóságot is gyakorolni kell
Egy gyerek csak akkor lesz önálló, ha adunk neki esélyt és lehetőséget gyakorolni azt. Próbálja ki magát! Engedjük őt csomagolni, ruhát választani, kenyeret kenni, bevásárolni vagy palacsintát sütni! Hiszen, ha nincs erre esélye, akkor nem fogja tudni, hogy egy 3 napos kirándulásra az esőkabátot is be kell csomagolni, meg a vastag pulóvert is. Sőt nem fogja tudni, hogy a palacsinta tésztája lehet túl sűrű, vagy túl híg, vagy túl cukros, sőt el is lehet sózni. De, ha megéli, és néha leragad a palacsinta, akkor előbb-utóbb megtanul jó kis palacsintát sütni. És ezen a palacsintás történetben nem csak a finomság lesz a jutalom, hanem az, hogy a gyerek lassan önálló, és büszke lesz. Aki majd vidáman fog hozzá új dolgokhoz, és tudja, hogy a feladatoktól nem kell megijedni.
Héjja Edit
* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *
Egy régebbi iskolai ünnepség jut eszembe. A fiaméknál első vagy második osztályban anyák-napi ünnepség volt. Szerencsére idejében érkeztem az iskolába, gondoltam süttetem magam egy kicsit az udvaron. Lassan azért mégis bekukkantottam az osztályba. Amint benéztem a terembe, meghűlt bennem a vér. Szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyian zsúfolódtak odabent. Gyorsan átfutott rajtam, hogy talán elkéstem, és már rég az ajándékozásnál tartanak. De aztán az órámra pillantva és visszanyerve hidegvéremet rájöttem, hogy még legalább 20 percem van. Na de akkor mi ez a tömeg odabent?
Mindig kell a szülői segítség?
Álltam az ajtóban és lassacskán leesett az állam. Buzgó anyukák öltöztették gyermekeiket és fésülgették lányaikat. Nem tudtam, hogy „most én nem vagyok normális, vagy mi a helyzet?! Hát könyörgöm 8 évesek, nem csecsemők”. Nekem eszembe sem jutott, hogy a gyerekem ne tudna felöltözni egyedül. Kíváncsi lettem. Vártam és figyeltem. A legtöbb anyuka jobban ki volt pirulva az izgalomtól, mint a gyerekek. Ezen a helyzeten igencsak elgondolkodtam. Vajon mennyire helyes, ha mi, szülők izgulunk a gyerek helyett vagy mellett? Vagy mi öltöztetjük még 8 évesen is?
Nem szeretném bántani az ott buzgó anyukákat, csak igyekszem megérteni, mi motiválta őket. Viselkedésükkel vajon mit fognak elérni?
Minden kisebb-nagyobb szerepés előtt izgul az ember. Főleg, ha a gyereke áll ki a porondra. Ez egy kicsit tehetetlen helyzet, hiszen mi aztán igazán nem tudunk neki segíteni, és helyette sem tudunk megbirkózni a feladattal. Ez persze normális, bizony mindenki izgul a gyerekért, versenyen, fellépésen, mindenhol. De az öltöztetés?
A (túl)gondoskodó szülő gyereke
S mi történik, ha mindig túlságosan beavatkozom a gyerek életébe? Akkor megkímélem őt nagyon fontos izgalmaktól. Vagy sikeresen elérem, hogy még 10 évesen is képtelen lesz az iskolai táborban figyelni a ruháira és minden nap tiszta zoknit venni, ha nem figyelmeztetik rá. Nekem szülőknek kell erre odafigyelni. A gyerek lassan felnő, igyekszem önállónak nevelni. Ha napi szinten nem adom meg neki a lehetőséget, hogy egyedül öltözzön, akkor hogyan várhatom el tőle, hogy serdülőként igényes, csinos gyerek legyen?
A rossz hír az, hogy hiába lesz egy gyerek egyre idősebb, az még nem biztosíték arra, hogy önállósulni is fog. Ezt bizony gyakorolni kell. Ha a hétvégi túrákon hagyom, hogy saját maga csomagolja be a ruháit akár 5 éves korában, akkor serdülőként nem fog elindulni a nyári fesztiválra gatya és fogkefe nélkül. Tudom, most már ez sem baj. Minden beszerezhető. De higgyék el, nem önmagát fogja hibáztatni, hogy elfelejtett ezt-azt, és ezért két koncerttel kevesebbre jut pénze, hanem a szülő lesz a hibás. Mert bizony azok a gyerekek, akiknek erősen túlbuzgó szülei vannak, hozzászoknak ahhoz, hogy a felelősség a szüleiket terheli, hiszen a szülők mindig figyelnek, a gyerek helyett. Innen már könnyű továbbgondolni a helyzetet. Milyen felnőtt válik így belőle?
Az utálatos Jolika
Jolika, bár bájosan mosolyog a munkahelyen, de semmiért nem vállalja a felelősséget, mert a feladatait mindig valahogy átruházza másra. Rosszabb esetben ránk. Mert mi tudjuk, hogy a munkahelyi feladatok fontos dolgok. De Jolikát nem tanították meg a felelősségvállalásra. Mert a szülei mindig helyette gondolkodtak, és helyette cselekedtek. Így felnőttként is hasonlóan viselkedik. Megkapja a feladatokat, azokat igyekszik is megcsinálni, de ha bármi probléma adódik, akkor a hibákért mindig másokat okol. Hiszen ez nem az ő felelőssége.
Ezért fontos, hogy minden szülői buzgóságot csak mértékkel tegyünk. Mindig jusson eszünkbe, hogy lesz majd idő, amikor nem állunk a gyerek mellett, és nem figyelmeztethetjük minden apróságra.
Az önállóságot is gyakorolni kell
Egy gyerek csak akkor lesz önálló, ha adunk neki esélyt és lehetőséget gyakorolni azt. Próbálja ki magát! Engedjük őt csomagolni, ruhát választani, kenyeret kenni, bevásárolni vagy palacsintát sütni! Hiszen, ha nincs erre esélye, akkor nem fogja tudni, hogy egy 3 napos kirándulásra az esőkabátot is be kell csomagolni, meg a vastag pulóvert is. Sőt nem fogja tudni, hogy a palacsinta tésztája lehet túl sűrű, vagy túl híg, vagy túl cukros, sőt el is lehet sózni. De, ha megéli, és néha leragad a palacsinta, akkor előbb-utóbb megtanul jó kis palacsintát sütni. És ezen a palacsintás történetben nem csak a finomság lesz a jutalom, hanem az, hogy a gyerek lassan önálló, és büszke lesz. Aki majd vidáman fog hozzá új dolgokhoz, és tudja, hogy a feladatoktól nem kell megijedni.
Héjja Edit
* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése