Puha szülők, kemény gyerekek
A legújabb iskolai botrány krónikája szerint egy középiskolában a tanár
épp a vizsgaeredményt közölte a gyerekkel és a szülővel, amikor a fiú
ököllel támadt a tanárra, aki a tanáriba menekült. Arról nem szólnak a
hírek, mit tett eközben a szülő...
Egy házaspár érkezett hozzánk két óvodáskorú gyerekkel. A szülők
tehetetlenül, félénken ültek, míg a két kisfiú goromba szavakkal és
tettekkel terrorizálták őket. A beszélgetés közben kiderült, hogy otthon
is minden úgy történik, ahogy a fiúk akarják, a szülők szinte félnek
tőlük. A lakás csatatér, a kapcsolatuk, az otthonuk nyugalma romokban.
Egy másik családban az erőtlen anya nem bírt kamasz lányaival, akik egyre szélsőségesebb viselkedéssel provokálták őt. Segítségképpen a családdal együtt, a lányok aktív és lelkes, kreatív együttműködésével létrehoztunk egy „családi szabályrendszert”, kevés, de fontos szabállyal, arról, hogy mit lehet és mit nem, hol a határ. A következő alkalommal a lányok elkeseredve mondták el, hogy felesleges volt minden, az anyjuk nem kéri számon a szabályok betartását, azt csinálnak továbbra is, amit akarnak.
Lehet, hogy tévesen értelmezett szeretet fejeződik ki ebben az engedékeny magatartásformában, lehet, hogy önbizalomhiány, és az is előfordulhat, hogy a gyermekkori kemény szigorúság rossz emléke billenti a szülőket a másik véglet felé. Azonban a túlzott engedékenység ugyanúgy szorongást vált ki a gyerekből, mint a túlzott szigor. Nyugtalan lesz, nem érzi magát biztonságban. Nem tud tájékozódni a világban, nem ismeri meg a normákat, a szabályokat, nem tudja, mit csinál jól, mit rosszul. Bizonytalanságát növeli az a félelem, hogy lám, a szülei őt sem képesek kordában tartani, mi lesz, ha bajba kerül, hogy fogják őt megvédeni bármitől, bárkitől is, ha szüksége lenne rá?
Egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha azt tapasztalja, hogy erős szülei vannak, és tudja, mit lehet és mit nem. Ha erőtlenséget és bizonytalanságot tapasztal, önmagának alkot túlzott szabályokat, vagy a saját kezébe veszi az irányítást. Uralkodik a szülőkön és a családon, a környezetén. Szélsőséges esetekben kiprovokálja, hogy tekintélyszemélyek mondják meg, meddig mehet el (ilyen lehet a rendőrség, vagy különböző destruktív csoportok, esetleg szekták vezetői, stb.).
A határok, szabályok, normák megalkotása szülői feladat, és ezt a gyermek biztonságérzete is megkívánja. Emellett az életkornak megfelelően a lényeges kereteken belül engedjük meg, hogy dönthessen és választhasson mindenben, ami a kereteken belül marad. Azokban a dolgokban azonban, amikben a gyermek fejlődéséhez szükséges, következetesen és nyugodtan követelhetünk. Természetesen ez nem zárja ki a bensőséges, harmonikus családi légkört, sőt nélkülözhetetlen összetevője, alapja annak.
Lehet, hogy semmi köze nincs az idézett iskolai eseményeknek a hozzá kapcsolódó gondolataimhoz, de talán mégsem baj, sőt remélem, sokaknak hasznos lehet, hogy eszembe jutottak.
Egy másik családban az erőtlen anya nem bírt kamasz lányaival, akik egyre szélsőségesebb viselkedéssel provokálták őt. Segítségképpen a családdal együtt, a lányok aktív és lelkes, kreatív együttműködésével létrehoztunk egy „családi szabályrendszert”, kevés, de fontos szabállyal, arról, hogy mit lehet és mit nem, hol a határ. A következő alkalommal a lányok elkeseredve mondták el, hogy felesleges volt minden, az anyjuk nem kéri számon a szabályok betartását, azt csinálnak továbbra is, amit akarnak.
Lehet, hogy tévesen értelmezett szeretet fejeződik ki ebben az engedékeny magatartásformában, lehet, hogy önbizalomhiány, és az is előfordulhat, hogy a gyermekkori kemény szigorúság rossz emléke billenti a szülőket a másik véglet felé. Azonban a túlzott engedékenység ugyanúgy szorongást vált ki a gyerekből, mint a túlzott szigor. Nyugtalan lesz, nem érzi magát biztonságban. Nem tud tájékozódni a világban, nem ismeri meg a normákat, a szabályokat, nem tudja, mit csinál jól, mit rosszul. Bizonytalanságát növeli az a félelem, hogy lám, a szülei őt sem képesek kordában tartani, mi lesz, ha bajba kerül, hogy fogják őt megvédeni bármitől, bárkitől is, ha szüksége lenne rá?
Egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha azt tapasztalja, hogy erős szülei vannak, és tudja, mit lehet és mit nem. Ha erőtlenséget és bizonytalanságot tapasztal, önmagának alkot túlzott szabályokat, vagy a saját kezébe veszi az irányítást. Uralkodik a szülőkön és a családon, a környezetén. Szélsőséges esetekben kiprovokálja, hogy tekintélyszemélyek mondják meg, meddig mehet el (ilyen lehet a rendőrség, vagy különböző destruktív csoportok, esetleg szekták vezetői, stb.).
A határok, szabályok, normák megalkotása szülői feladat, és ezt a gyermek biztonságérzete is megkívánja. Emellett az életkornak megfelelően a lényeges kereteken belül engedjük meg, hogy dönthessen és választhasson mindenben, ami a kereteken belül marad. Azokban a dolgokban azonban, amikben a gyermek fejlődéséhez szükséges, következetesen és nyugodtan követelhetünk. Természetesen ez nem zárja ki a bensőséges, harmonikus családi légkört, sőt nélkülözhetetlen összetevője, alapja annak.
Lehet, hogy semmi köze nincs az idézett iskolai eseményeknek a hozzá kapcsolódó gondolataimhoz, de talán mégsem baj, sőt remélem, sokaknak hasznos lehet, hogy eszembe jutottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése