Bántalmazott gyerekek

Bántalmazott gyerekek

Talán az egyik legnehezebb kérdés társadalmi szinten: meddig magánügy, és mikortól szólhatunk bele abba, ki hogyan bánik a családtagjaival. Az óvónők számára talán még bonyolultabb, hiszen kötelességük jelezni a bántalmazás gyanúját, de nagy a felelősségük akkor is, ha tévesen riasztják a szerveket.

A bántalmazás kérdése azért is összetett, mert nem fekete és fehér a helyzet. A törvény szerint egy pofon is tilos, míg a társadalom nagy része még mindig úgy gondolja, hogy egy-egy nevelő szándékú füles megengedhető, sőt szükséges. Az elhanyagolás is bántalmazásnak számít, de vajon elhanyagolja-e gyermekét az a szülő, aki nem ad neki húst, vagy aki magával viszi a kicsit egy rock-koncertre fülvédővel? Mi a helyzet azzal a gyerekkel, aki a szülei ágyában alszik, hogy ítéljük ezt meg, ha tudjuk, hogy a fejlett északi és távol-keleti kultúrákban ez természetes? Nincs kikövezett út, itt is, mint más esetekben fontos, hogy komplexen, a többi környezeti tényezőt is figyelembe véve lássuk a kérdést.

A csendes szemtanú is bántalmazó

Gyermekbántalmazásnak számít, ha valaki testi vagy lelki fájdalmat, sérülést okoz a gyermeknek, illetve ha gondozóként elhanyagolja a gyermek fizikai és/vagy pszichés szükségleteit. A bántalmazás lehet fizikai, érzelmi vagy szexuális. A gyermekbántalmazás fogalomkörébe tartozik az is, ha valaki tanúja, vagy tud róla, de nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. A gyermekbántalmazás történhet családon belül vagy azon kívül is. A legtöbbször a gyermek saját családtagjai a bántalmazók, de nem feltétlenül a szülők. Az is bántalmazásnak számít, ha a gyermek tanúja annak, hogy családtagjai egymást fizikailag, lelkileg vagy szexuálisan bántalmazzák. Fontos tudni, hogy a bántalmazás szempontjából kifejezetten veszélyeztetettek a dackorszakukat élő óvodás kisgyerekek.

Az áldozat szemével

A gyerekek még nem képesek támasz nélkül megállni a helyüket az életben, részben vagy teljesen kiszolgáltatottak szüleiknek, gondozóiknak. A bántalmazott gyermek tragédiája, hogy éppen az bántja, akiben száz százalékig meg kell bíznia, akitől a szeretetet kapja, akihez valójában vigaszért fordulhatna, ha az életben nehézségei támadnak. Ha nem bízik benne, magára marad, ám még kicsi ahhoz, hogy boldoguljon. Így tehát általában bízik a bántalmazóiban, és magára veszi a felelősséget: biztos azért verik, azért alázzák meg, vagy azért kényszerítik szexuális aktusra, mert megérdemli, mert ilyen a világ. Sok gyermekkorában bántalmazott felnőtt számol be arról, hogy óvodás-, kisiskoláskoráig azt hitte, hogy minden gyereket vernek, bántalmaznak, hogy ez az élet rendje. Amikor közösségbe kerül, és találkozik olyan gyerekekkel, akik furcsállják a verést, szidást, akkor döbben rá, hogy őt rendszeresen bántják. Ez az egyik oka, hogy a bántalmazott gyerek maga nem kér segítséget, sőt, nem is sejti, hogy kérhetne. Az ilyen esetek többsége azért is marad rejtve, mert a bántalmazó szülők általában elszigetelik a családot, ritkán van nagy baráti társaságuk, a gyereknek nincs lehetősége más felnőttekkel bizalmi viszonyt kiépíteni.

A gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. tv.) 2002-es kiegészítése már tiltja a testi fenyítést: „a gyermek nem vethető alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak”. De ez a törvény (2002/IX.) nem tér ki a büntethetőségre. A gyermekbántalmazás tehát ma ugyanabba a kategóriába tartozik, mint más bántalmazó bűncselekmények: csak a 8 napon túl gyógyuló sérülés von maga után automatikusan feljelentést. Az érzelmi bántalmazás pedig egyáltalán nem.

Érzelmi bántalmazás

Bár nem hagy fizikai nyomot, az érzelmi bántalmazás ugyanúgy rombol, mint a verés. Komoly pszichés zavarok fakadnak a gyermek megalázásából, bizonytalanságban tartásából, megfélemlítéséből, izolációjából. A gyermek megrekedhet a kognitív és érzelmi fejlődésben, önértékelése alacsony lesz, nem tudja megfelelően kifejezni érzelmeit, nem tud kiegyensúlyozott kapcsolatokat teremteni, tartós pszichés zavarokkal fog küzdeni.

Ha például folyton azt hallja, hogy kár volt megszületnie, vagy azt, hogy nem jó semmire, vagy éppen azt, hogy csak a baj van vele, az alapjaiban veszélyezteti az önértékelését. Ha rendszeresen fenyegetik, akár fizikai büntetéssel, akár elhagyással, az állandó félelmet kelt benne. Ha a szülő vagy a gondozó egyik pillanatban mézes-mázos, a másikban hozzáférhetetlen, vagy éppen dühöngve szidalmazza a gyereket, a gyereknek nincs mihez igazodnia, állandóan retteg, hogy mikor tör ki a vihar, miközben próbál szülei kedvében járni. Ilyen környezetben a gyereknek minden pillanatban résen kell lennie, és szülei rezdüléseit figyelnie ahhoz, hogy legalább megpróbálja elkerülni a bántalmazást. Bár többnyire nem sikerül neki, mégis állandóan fenntartja a feszült figyelmét. Állandó készültségben azonban nem lehet fejlődni, tanulni, nehezen alakul ki a késleltetés és az önfegyelem képessége – vagyis újratermelődik egy érzelmileg sérült, szociálisan nehezen alkalmazkodó személyiség, aki könnyen lehet, hogy továbbviszi a bántalmazás „kultúráját”.

Érzelmi bántalmazás az is, ha a gyerek tanúja egy általa szeretett személy bántalmazásának, például az egyik szülő bántalmazza a másikat; ha kínozzák a kutyáját, macskáját, más társállatát, ha elveszik vagy szándékosan tönkreteszik kedvenc tárgyait, maciját, biciklijét, könyvét vagy bármit, ami az ő tulajdona.

Elhanyagolás

Fizikai vagy érzelmi elhanyagolásról beszélünk, ha a gyermek gondozói nem elégítik ki azon szükségleteit, melyek életben maradásához, fejlődéséhez, egészségének megőrzéséhez szükségesek.

Ha nem kap eleget enni, ha nincs az időjárásnak megfelelő ruházata, ha nem kap orvosi ellátást, ha nem fürödhet, mosakodhat, ha nem járhat iskolába/óvodába, ha nem biztonságos a környezete. Érzelmi elhanyagolás, ha a gyerekkel nem foglalkoznak, ignorálják. Ha egyedül hagyják olyan életkorban, amelyben még felügyeletre és gondoskodásra szorul. Az érzelmileg elhanyagolt gyerekek érzelmi és kognitív fejlődése elmarad az átlagtól, de akár még testi fejlődésük is megkéshet.

Gyanújelek

A fizikai sérülések sem mindig biztos jelei a bántalmazásnak, hiszen a gyerek eleshet, összeverekedhet a testvérével, leeshet a kismotorról. Mégis, ha rendszeresen sérüléseket látunk rajta, érdemes felhívni erre az óvodaorvos figyelmét.

A pszichés tünetek legtöbbször családi problémákra hívják fel a figyelmet, de nem mindig van szó bántalmazásról. Fontos, hogy mindig alaposan, a körülményeket figyelembe véve ítéljük meg a helyzetet. A bántalmazott gyerekeknél az alábbi jelek közül egy vagy több együttesen is megjelenhet:

·   Lesüti a szemét, nem tart sokáig szemkontaktust. Tekintete üres, nem érdeklődő.

·   Feltűnően készséges, alázatos.

·   Közömbös.

·   Bizalmatlan a felnőttekkel és a gyerekekkel is.

·   Tartózkodik az érintéstől, megijed, összerezzen, ha egy kéz közelít az arcához.

·   Alvászavarral, állandó fáradtsággal küzd.

·   Figyelemzavaros.

·   Társas kapcsolati problémái vannak.

·   Hirtelen megváltozik a viselkedése.

Hogyan segítsünk a gyereknek?

• Keressük meg az óvodapszichológust és az óvodaorvost, egyeztessünk vele a tapasztalatainkról!
   
• Ha fény derül a bántalmazásra, a legfontosabb a további bántalmazás megelőzése a gyermekvédelmi szervek bevonásával.
   
• Alakítsunk ki tapintatosan bizalommal teli kapcsolatot a gyermekkel!
   
• Fogadjuk el a gyereket és speciális érzelmi állapotát! Természetes, hogy ambivalens érzései vannak a bántalmazóval kapcsolatban.
   
• Adjunk neki alkalmat, hogy erőszakmentes kommunikációt és békés konfliktuskezelést tanuljon példánk nyomán és játékok segítségével!

Hogyan segítsünk a szülőknek?

· Ha a szülő a bántalmazó, keressünk speciálisan felkészült szakembert, hogy a bántalmazás napvilágra kerülése ne juttassa a családot, benne a gyereket még nehezebb helyzetbe!

· Ha a bántalmazó szülő segítséget kér, ne ítélkezzünk, döntsünk a segítségnyújtás mellett!

· Beszélgessünk velük a lehetséges agressziómentes nevelési stratégiákról!

· Segítsünk szakembert vagy terápiás csoportot keresni a szülőknek!

#1 Dr.BauerBela

---