Szeszélyes a gyerek – 1. rész
Szeszélyes – mi mindent jelenthet ez
a jelző egy gyermek esetében! Mielőtt beskatulyáznánk szeszélyes csemeténket,
gondoljuk át jól, hogyan segíthetnénk rajta.
Mi
hajtja ezeket a gyerekeket, hogy addig provokálják a szüleiket, amíg azok ki
nem borulnak? Miért akarják felhívni magukra a figyelmet, és miért
kommunikálnak ilyen konfliktusos módon? A pszichológusok szerint egy
szeszélyes és „kiborító” gyermek mindig szenved valamitől. A szülők
feladata türelmesen megfejteni, mit akar ezzel a viselkedésével csemetéjük
kifejezni – még ha gyakran emiatt el is veszítik a hidegvérüket.
Folyton a ruhám szélébe kapaszkodik!
„Néhány
hónapja a kisfiam igazi kis zsarnok lett: birtokolni akar, követelőző –
panaszkodik Katalin, a 16 hónapos Lacika édesanyja. – Korábban vidám,
jókedvű és barátságos volt. Most semmiségek miatt sírva fakad, elbújik, ha
számára ismeretlen vagy hozzá kevéssé közelálló személy érkezik hozzánk.”
Valóban szeszélyes gyermekről lenne szó?
Ebben
a korban (olykor néhány hónappal előbb vagy később) minden gyereknek
nehezére esik akár a legkisebb mértékben is elkülönülnie az édesanyjától,
ami természetesen aggodalommal tölti el. Ez az időszak a születése újbóli
„aktualizálása” – magyarázzák a pszichoanalitikusok. 9 hónapot töltött a mamája
hasában, majd kb. ugyanannyit, vagy még többet azon kívül – innen erednek a
nehézségek. Ha erre figyelemmel vagyunk, sokkal könnyebben elviseljük azokat az
időszakokat, amikor a gyermek követelőző, csak hozzánk ragaszkodik, függ
tőlünk, mint a születése utáni első hónapban. Egy fő tanács van ezeknek a
szeszélyeknek a könnyebb elviselésére: türelem, türelem! Lassacskán majd
a gyermek nem fogja igényelni az anyja (szülei) folytonos figyelmét, jobban
elviseli, ha a mamának másokkal is foglalkoznia kell, nem csak vele, és
fokozatosan önállóbbá válik. De csak akkor, ha hagyjuk azért később is „babát
játszani” anélkül, hogy elutasítanánk, vagy fájdalmat okoznánk neki az időnkénti
elszakadással.
Szeszélyes a gyerek – 2. rész
A 20 hónapos Timi nem akar mást
enni, mint pépeset, és csak a cumiját szívni. A legkisebb darab ételnél is
jelenetet rendez, és minden étkezés cirkusszal végződik. A 2 éves Áron soha nem
aludt végig nyugodtan egy éjszakát a születése óta. A 3 éves Sára mindenre
nemet mond, bármit kérnek tőle: „Gyere fürdeni!” – Nem! „Gyere vacsorázni!” –
Nem! „Menjünk öltözni!” – Nem! „Menjünk lefeküdni!” – Nem! Otthon mindenki csak
úgy hívja, hogy „Nem kisasszony”…
Az
említett példákban mind a három gyerek szeszélyesnek mondható. Ezt tartják ugyanis
róluk a szüleik, akik már a türelem végső határáig jutottak. Van
megoldás? S ha igen, mit kell tennünk, nekünk szülőknek, hogy átvészelje
csemeténk is és mi is ezt a vészterhes időszakot?
„Nem és nem…”
Nemet
mond a gyerek az igenlésre – állapítják meg egy bizonyos életszakaszban a
furcsa tényt a pszichológusok, akik azzal foglalkoznak, hogy tökéletesen
leírják, mi megy végbe egy 18 hónap – 3 év közötti gyermek fejében.
Ebben az életkorban a kicsinek szüksége van arra, hogy ellenkezzen, és
nemet mondjon mindenre – mert egyéniséggé akar válni, hogy kialakítsa a
személyiségét.
A
3 éves Évi anyukája minden reggel idegeskedik: „Az év eleje óta a kislányom
négyszer-ötször akar ruhát cserélni, mielőtt az óvodába indulnánk. Mindig is
csinosan akart öltözködni, de ez már minden határt felülmúl! Amikor végre
megállapodunk abban, hogy például felveszi a kék nadrágját, épp az indulás
előtti utolsó percben ragaszkodik hozzá, hogy átvegye a piros ruháját…
Toporzékol az ajtóban, én pedig nagyon ideges leszek – végül elkésünk az
óvodából, ahová könnyes szemekkel érkezik, én pedig haragszom rá. Egy barátnőm
jó tippet adott: készítsek ki két ruhát (nem többet) előző este. Másnap reggel
a gyerek kiválaszthatja, melyiket akarja felvenni a kettő közül. Ily módon
kifejeződésre juttathatja akaratát és egyéniségét anélkül, hogy felrúgna
bizonyos szabályokat, vagy felidegesítene engem.”
Nyilvánvalóan
azért nem mindig ilyen könnyű megoldani egy hasonlóan követelőző gyermekkel
kapcsolatos problémát, krízishelyzetet. „Vedd meg nekem a holdat”, „azt teszem,
amit akarok”, „hagyj békén” – ismerős szavak az ilyen gyerek anyukája számára.
De tudnunk kell, hogy nagy hangon kifejezni saját vágyait az egyetlen mód
lehet bizonyos fokú önállósága elérésére. Már nem emlékszünk rá, de az ő korában
valószínűleg mi is olyan engedetlenek, makacsok és szeszélyesek voltunk!
Nem találja a szavakat
A
gyermekünk 2-3 éves korban tanul meg beszélni – és ez nem megy könnyen.
Hogyne lenne mérges, ha rengeteg dolgot el akar mondani, de nyelvi
kifejezőkészsége nincs még a helyén? Azok a kicsik, akik nem találják a
megfelelő szavakat, mondandójuk előadására, esetleg még dadognak is a méregtől.
Csalódottak, e nehézségeik miatt felizgatják magukat … és a szüleiket, a
környezetükben lévőket. Minden fontos tapasztalat, ismeretszerzés (fejlődés)
időszaka mellett a szeszélyeskedés és a visszaesés jelei is mutatkoznak –
vélik a pszichológusok. A gyermeknek szüksége van arra is, hogy mindent elölről
kezdjen, kisbabát játsszon, hogy amint nő, előre haladjon az önállóság útján. A
szülőknek nagymértékben próbára kell tenni a türelmüket, de derűsnek maradni és
várni, míg elmúlik a krízis. Ez a legjobb taktika!
Szeszélyes a gyerek – 3. rész
A “szeszélyesség” nem csak az
egészen kicsi gyerekek sajátja lehet. A nagyobbacskák is makacskodhatnak,
sírhatnak vigasztalanul vagy lehet valami különös irányultságuk…
Nem tud egyedül elaludni
„Az
5 éves Gábor fiam nem tud (nem akar) egyedül elaludni a
szobájában. Minden este jelenetet rendez. Kisajátítja az édesanyját, hogy mesét
olvasson fel, vagy másképp szórakoztassa, mert fél a rossz álmoktól, mert fáj a
hasa… azaz mindig van rá egy jó indoka. A születése óta egyszerűen nem tudunk
egy nyugodt estét eltölteni a feleségemmel.” – panaszkodik az édesapa, akinek
már érthető módon elege van az ilyen jelenetekből.
A
pszichológusok úgy vélik, hogy egy gyermeknek, aki szeszélyt szeszélyre
halmoz, arra van szüksége, hogy a szülei időnként nemet mondjanak neki, és
megálljt parancsoljanak, korlátokat állítsanak fel. És ez a feladat lehetőleg
háruljon az apára. Meg kell mondania gyermekének, hogy békében kell élniük
hármasban (vagy többen), és nem szabad kisajátítania az anyukáját, mert a
papának is szüksége van rá. Ezért szépen el kell aludnia a szobájában, anélkül,
hogy minden este „mozgósítaná” a mamát.
Amikor
nőnek, a kisgyermekeknek is be kell tartaniuk bizonyos szabályokat,
beleértve a családi együttélés követelményeit, melyek mindenkire vonatkoznak e
közösségen bMakacsul ragaszkodik ahhoz, akitalá„Amikor Ancsi, a
kislányom valamit a fejébe vesz, nem tágít tőle.” – panaszkodik az
édesanyja. – „Bármit mondok vagy teszek ellene, nem hagy fel az akaratával,
makacskodik, amíg jól el nem fenekelem. Vele egyfajta erőpróbát jelentenek a
mindennapok, pedig még csak 5 éves, de mindig dacol velem. Sokszor azon
tűnődöm, vajon milyen tizenéves lesz belőle…”
Amikor
a szeszélyek rendszeresen az anya felé irányulnak, azzal a gyermek azt jelzi,
hogy túl nagy „fúzióban” van vele, kapcsolatuk már-már „fullasztó”. Szeszélyeivel
azt fejezi ki, hogy már nem akar mindig kettesben lenni a mamájával, szüksége
van egy kis önállóságra. És itt az apáknak fontos szerep juthat –
hangsúlyozzák a pszichológusok. Az is elég lehet, ha ők határozottan fellépnek
anya és gyermeke előtt, pld. így: „Mi folyik itt? Miért vagy ilyen állapotban,
gyermekem? Magyarázatot kérek!”Jelenetet rendezJutka lányom imádja a
körhintát. Szombat délutánonként, séta után az a jutalma, hogy kétszer is körbe
mehet rajta. A másomenet végéig minden rendben megy, de azután rendszeresen
jelenetet rendez. Ahelyett, hogy leszállna a hintáról, mint más gyerek,
ragaszkodik még egy menethez. Ha elutasítom, belekapaszkodik a hintába. Végül
erőszakkal kell onnan elvonszolni. Természetesen közben sír és kiabál, engem
gonosz mamának nevez. Mindez ismétlődik, és olyan kimerítő a számomra.” –
panaszkodik Ildikó, az anyuka.
A
pszichológus szerint ennek a 4 éves kislánynak is szüksége van arra,
hogy érezze: a szülei elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Belső
biztonságérzete kívánja ezt meg. Ha érzi, hogy az anyja vagy az apja nem
elég biztos magában, megduplázza erőfeszítéseit, és még jobban követelőzik.
Egy kis gyengeség, ingadozás, a meggyőződés hiánya a szülők részéről rögtön
beindítja a szeszélyeskedés gépezetét. Mi lehet a megoldás ennek a
magatartásnak a megfékezésére? Nyugodt hangon ismételgessük a határozott
intelmeket, és szilárdan tartsunk ki mellettük: „Azt mondtam, nem!
Fölösleges jelenetet rendezned, úgysem engedek.” –például így.Elvileg ez a
határozott magatartás jól hat a gyerekre, izgágaságát csökkenti. Rendkívül fontos
az első időkben, hogy a szülő ne engedjen, határozottságot mutasson – és ne
törődjön a környezetében lévők rosszalló pillantásaival. Esetleg büntetést is
kilátásba lehet helyezni. Miután figyelmeztettük a gyereket, hogy nem tartotta
be azt, amiben előzetesen megállapodtunk, meg lehet tiltani neki valamilyen
szórakozását.
Korai egocentrizmus – kezdődő önzés
Az
egyik neves francia pszichológus a 2-7 év közötti gyerekek egyik fontos
jellegzetességét állapította meg: a nagyfokú önzést. De szerinte nem
igazi egoizmusról, hanem az okoskodás, mindent kifogásolás egy módjáról van
szó. Ebben a korban a gyermek a világ középpontjába kerül, minden körülötte
zajlik, mindenki vele foglalkozik. Jobban szeret adni, mint kapni, és
természetesnek tartja, hogy minden őérte történik. Az ő látásmódja a döntő,
nem törődik mások véleményével. Innen ered szeszélyessége és hirtelen
haragja, ha nem teljesítik, amit akar. Természetesen nem kell elfogadnunk
„kiskirály” gyermekeink diktátumait, azzal az ürüggyel, hogy ők még
képtelenek figyelembe venni mások akaratát. A mi feladatunk, hogy emlékeztessük
őket az általános szabályra: „A rend, az élet követelményei ugyanúgy
vonatkoznak rád is, mint másokra. Be kell tartanod őket!.” A szeszélyesség
időszaka könnyen eltarthat 6-7 éves korig is. Legyünk hát türelmesek!
Néhány jó tanács
- Ami kerülendő
Téves
azt gondolni, hogy jó megoldás elfenekelni a gyereket, amikor szeszélyeskedik. Ehelyett meg kellene nyugtatnunk!. A szeszélyeskedések
gyakran fizikai reakciókat váltanak ki bennünk, de nem szabad ebbe a kelepcébe
esnünk. Minél többször fenekeljük el a gyereket, annál ritkábban érünk el
eredményt nála.
Egy
másik hiba: engedni. Egyes szülők hajlamosak azt hinni,
hogy ha engednek gyermekük szeszélyeinek, azzal minden rendbe jön. Egyáltalán
nincs így, ez tévedés: ha megvesszük például a tábla csokit vagy játékot,
melyet üvöltve követel, végül fütyül rá, és utána más miatt reklamál!Amit jó
megoldás lehetAhhoz, hogy megértsük a gyermek szeszélyeit, visszahelyezni a
családi környezetbe, ilyen összefüggéseiben kell vizsgálni a magatartását. A
szeszélyes gyerek el akarja foglalni az egész „családi terepet”,
kisajátítaná a szüleit, hogy azok ne foglalkozzanak másokkal (pld. a
testvéreivel). Egyik jó megoldás, ha kizárjuk a pillanatnyi környezetéből. Be
kell küldeni a gyereket a szobájába, miközben határozottan rászólunk: „Nem
játszom tovább veled ezt a játékot, nem hallgatsz a jó szóra, és nem tágítasz
addig, amíg mindenkit fel nem idegesítesz. Majd kijöhetsz, ha megnyugszol.” Egy
másik megoldás: az apához folyamodni. A gyermek rendszerint „kettesben” rendez
jelenetet a mamájával, és olykor jót tesz neki, ha a másik szülő állítja fel a
korlátokat.
A
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése