Család ›

Három dolog, amire mindenképpen tanácsos megtanítani a gyerekeket

Ne gondoljunk bonyolult dolgokra – mégis ezek jelentik a teljes élet alapjait: őszinteség, önállóság, egészség. Igen, tanítanunk kell rá a gyerekeket már az első pillanattól fogva, vagy legalábbis segíteni nekik abban, hogy veleszületett igazságérzetüket, függetlenségi törekvéseiket és testi-szellemi épségüket megőrizzék.

A tudatos családtervezés kifejezés alatt sokan azt értik, hogy a gyermeket nemző pár egészégi állapota optimális legyen. Sajnos az egészségi állapot napjainkban különböző kereskedelmi és haszonszerzési érdekek miatt a test fizikális állapotára korlátozódik. Természetesen ez sem elhanyagolható kritérium, de sokkal egyszerűbb véghezvinni mondjuk a babavárás előtt a dohányzásról való leszokást, mint a szokásrendszerünk teljes átalakítását, felülvizsgálását. Amikor tervezzük, hogy helyet adunk életünkben a kis jövevénynek, érdemes lenne végiggondolni és megtervezni, hogy a babaszoba kialakítása és a fiókok gyerekzárral történő ellátása mellett mi mindent szükséges még átrendeznünk, elsősorban a fejünkben – sok sok beszélgetéssel és önmunkával. Az, hogy miként állunk a gyermekváráshoz, majdan neveléséhez, gondozásához, mit akarunk átadni, mire tanítani és miben példát mutatni, meghatározhatja egész hátralevő életét. Ha nagyban vizsgálódunk, egy-egy gyermeket vállaló/nevelő generáció hosszú évtizedekig befolyásolhatja egy társadalom mindennapjait, az emberek egymáshoz, a világhoz és önmagukhoz való kapcsolatát.

Őszinteség

Ezt a gyermek önmagával hozza, benne van az „alapkészletében”. A születendő gyermek maga az igenlés az életre. A valóság igenlése. Sokszor a felnőttek ölik ki – akár határozott nyisszantásokkal, akár apró nyesegetésekkel – belőlük azt a természetes viszonyt a világhoz, amelyben a kimondott szavak fedik a valóságot, amelyben nem hazudunk, szépítünk és/vagy elhallgatunk. Mindenki hallott már kisgyermeket, aki rácsodálkozott és véleményezett egy nénit/bácsit a buszon, látjuk magunk előtt édesanyja elvörösödött arcát és halljuk hangjának ideges remegését, ahogy szégyenében rászól a kicsire... Nem a gyereket szégyelli: saját magát. A gyereket ekkor éppen arra tanítja, hogy a valóság, amelyet érzékszerveivel tapasztal, nem is az, vagy ha mégis, akkor sem mondjuk ki... Nagy hiba a spanyol etikettre kényszeríteni a nyiladozó elméket, arra a szokásrendre, amelyben senki sem arról beszél, ami valójában van, hanem arról, amit a másik hallani szeretne. Most az olvasó felhördülhet: hová jutna a világ, ha mindenki kimondana mindent, ami igaz... Talán, eggyel előrébb. Az őszinte ember egyenes úton jár, s noha sokan vallják, hogy az igazságérzet a szükséges rossz az életünkben, mert „aki igazat mond, annak beverik az orrát”. A világgal és önmagunkkal kötött egyezség harmóniája szükségszerű, hogy az igazságra épüljön. Az őszinte ember nem keveredik önmagával konfliktusba, nem hasonul meg nap, mint nap. Mindennek egyik előnye a kiegyensúlyozott élet, a másik pedig a testi-elme szintű betegségek elkerülése – mert azt kevesen vitatják, hogy az állandó belső harc komoly egészségkárosodáshoz vezethet, közösség- és személyiségromboló hatásáról nem is beszélve.

Az őszinteség nem egyenlő a modortalansággal, neveletlenséggel!

A szülők feladata, hogy a gyereket úgy tanítsa meg az igazságról beszélni, hogy azzal embertársait ne bántsa, alázza, diszkriminálja. Nem az igazság felvállalása a romboló, hanem a félelem, ami miatt nem vállalom fel önmagam és a véleményem. Az igazmondás első pillantásra nem túl kifizetődő, de hosszú távon, mondjuk egy emberöltőt tekintve, igen is megéri. Természetesen tanítani kellene azt is, hogy az általam vélt valóság felvállalása mellett elfogadjam mások másságát, véleménykülönbségét. Mert nem vagyunk a másiknál különbek, csak különbözőek!

Önállóság

Megvan a kisgyermek, akit megkérdeznek valamiről, és megszeppenve először az anyjára néz, hogy válaszolhat-e, és ha válaszol, újra odapillog, hogy vajon jól felelt-e? Milyen jó lenne a saját magába vetett hitét erősíteni azzal, hogy hagyjuk megnyilvánulni minden helyzetben. Keringett a Facebookon egy fotó, amelyen egy padon ülő édesanya volt látható, alatta a felirat: „Kedves Szülőtárs, nem azért ülök 15 méterre a homokozótól, hogy ne is lássam a gyerekem, hanem azért, hogy teret adjak neki az önálló játékhoz.” Annak a kisgyereknek, akinek képletesen és valóságosan is állandóan fogják a kezét, nincs lehetősége kipróbálnia saját magát, ezért generációk nőhetnek fel úgy, hogy önmagukban létezni sem tudnak, a családi fészket elhagyva társ– és egyéb függőségeken keresztül próbálják újraalkotni azt az állapotot, amelyben nincs szükség felelősség vállalásra. Az önálló ember ön–álló: nem szorul másokra, de képes elfogadni mások segítségét, sőt: ő maga is segíteni tud, ráadásul úgy, hogy ezt a folyamatot nem szövi át az érdek. Hagyjuk, hogy a gyerek a kudarcain keresztül tanuljon. Sőt: sarkalljuk arra, hogy oldja meg egyedül. A szülő nem azért van, hogy a gyerek feladatait elvégezze. A szülő nevében hordozza feladatát – ő szül – vagyis, erre a világra segíti a gyermeket, majdan gondozza addig, míg képessé nem válik a saját dolgait megoldani – s közben táplálja. Ha egymás után gyorsan mondjuk, hogy „ezerszer etet” ezerszeretetezerszeretetezerszeretet... hallhatjuk a lényeget. Persze, a szülő a végére bele-őszül Persze, hiszen ön-feláldoz. Ha gyermeket vállalunk, jó, ha ezzel is tisztában vagyunk.

Hátránya az önállóságnak, hogy ha elhagyjuk az arany középutat, a túlzott önállóság izolál: magányhoz vezethet.

Az önállóság és az őszinteség jó kombó... Az önálló és őszinte ember ösztönösen is olyan embereket, dolgokat, munkát, eszmét fog magának választani, amelyek hasonlóképpen igazak és egyenesek. A gyerekek alapvető „működési protokollokkal” jönnek világra, eredendően tökéletesek – ezt lehet felülírni a felnőttektől átvett mintákkal, hiszen a kicsik mindent a saját született személyiségükkel tanulnak el tőlünk, s ez a szintézis lesz majdan a saját egyéniségük.

---

Ugye, hogy könnyebb letenni a cigarettát, mint megállni azt, hogy ne korlátozzuk vagy neveljük megalkuvónak első-, másod- vagy sokadszülött gyerekünket egy olyan társadalomban, ahol ezek a személyiségvonások a támogatottak...? Mindehhez nagy bátorságra, rengeteg munkára, következetességre, alázatosságra, és kitartásra, van szükség.

Egészség

Bármennyire is azt sulykolják a reklámok, hogy minden baj megoldható egyetlen pirulával, legyen szó hasmenésről, gyomortelítettségről vagy álmatlanságról, az igazság az, hogy egészségünk és fizikai komfortérzetünk megőrzése leginkább rajtunk múlik. (Például úgy, hogy nem esszük halálra magunkat... ) Már egészen kis kortól tudatosítani kellene, hogy az egészség nem állandó, nem független tőlünk. Az egészség fenntartásáért erőfeszítéseket kell tenni. Ez egy aktív – és nem passzív állapot. Mert a betegség nem más, mint egy(több)fajta hiányállapot. Lebecsüljük a saját testünket, nem hallgatunk a jelzéseire. S ezt erősítjük meg azzal, amikor pl. a gyerek torkán letuszkoljuk az ételt, pedig az tiltakozik: nem éhes, pedig az óra jelzése szerint annak KELL lennie. Ő nem ismeri az órát, viszont tökéletes harmóniában van a testével...Az étel a kulcs az egészséghez, de egyben megbetegítő is lehet.

Ha közösen felismerjük gyermekünkkel testének működését, mi a jó neki, mi a kevésbé, ha életkorának megfelelően tudatosítjuk benne, hogy ott belül szervek vannak, amelyek rendszert képeznek úgy, hogy mindegyik ellátja a maga feladatát, ha ügyelünk a táplálkozására, hogy lehetőség szerint minél több természetes összetételű étellel kínáljuk és biztosítjuk neki a mozgásban gazdag életmódot, akkor hatalmasat tettünk azért, hogy egészséges felnőtt váljon belőle. Az emberi testet egyébként nem arra találták ki, hogy naphosszat valamilyen képernyő előtt üljön, hanem arra, hogy minél többet mozogjon a szabad levegőn. A gyerekek imádják a természetet – egészen addig, amíg a felnőttek le nem szoktatják őket erről a velük született egységérzetről. Értessük meg gyermekeinkkel, hogy az ember egy természetes lény, ebből adódóan természetes, hogy természetes táplálékkal tápláljuk. Minden, ami nem természetes, az ember szervezete számára romboló hatású.

---

A kisgyermekek nevelése nem merül ki a gondozásban: nagy a szülők felelőssége, mert egy felnőtt ember fizikai-emocionális-mentális jóllétének alapjait helyezzük el az első életévekben. Tényleg tudjuk-e mire vállalkozunk? – ha gyermeket vállalunk. Éppen ezért nem mindegy, hogy a felkészülés időszakában mennyire vagyunk tudatosak. Nem abban, hogy milyen vitamint szedjünk, és hol szüljünk, és ki legyen a szülészünk, hanem abban is, hogy saját sorainkat rendezzük: ha saját magunkkal nem vagyunk tisztában a fent említett 3 fontos kérdésben, akkor mit fogunk átadni gyermekünknek?

#1 Dr.BauerBela

---