Hogyan legyek jó anya
A mai kismamák a Facebookon és az Instagramon élik meg az anyaságot, több csoportnak is a tagjai, és ezekben a csoportokban biztatják vagy leszólják egymást.
Szoptatás vagy a tej lefejése? Babakocsi vagy babahordozó? Etessük automatikusan három óránként a picit, vagy majd jelzi, ha éhes? Az interneten nem csillapodik a harc az újdonsült kismamák körében…pedig az ócsárolás helyett sokszor annyit tudnának egymásnak segíteni!
Szoptatás
Fölkapjuk a fejünket, hogy hány híres anyuka szoptatja a kisbabáját. Filmcsillagok, énekesnők, celebek előszeretettel fényképeztetik magukat szopizó bébijükkel a karjukban. A szoptatás a gyerek és az anya számára is jó (csökkenti például a mellrák veszélyét). Nem szabad azonban fanatikusnak lenni – mert a szoptató anyák sokszor mélyen lenézik azokat, akik nem szoptatnak. Tény, hogy a mai „szexi” anyukák nagy része azért nem szoptat, mert félti a mellét, hogy kinyúlik, vagy hogy elhízik a szoptatástól, mert a tévhit szerint ilyenkor többet kell enni, stb.
Én nyolc hónapig csupán szoptattam a lányomat, nem adtam neki mást. A szülés utáni napon anyukám kezét tördelve állt a gyerekosztály kukucskálóablaka előtt: „Évi, tudsz szoptatni?” Ő ugyanis nem tudott, egyikünket sem szoptatta, sem az öcsémet, sem engem. Nekem pedig annyi tejem volt, hogy a fél osztályt el tudtam volna látni lefejt anyatejjel. A szoptatási tanácsadók előszeretettel hangoztatják: „Szoptatni minden nő képes.” Pedig dehogy! Az orvosok jól tudják, hogy ez nem igaz, mert vannak nők, akiknek tejmirigyei fejletlenek, és kevés tejet termelnek. Sok kismama depressziós lesz a nagy nyomástól, és tele van lelkifurdalással, ha nem sikerül szoptatni a babáját. Néha az orvosok is vétkeznek: második gyerekem születése után (nehéz szülés volt) a főorvosnő kijelentette, hogy nem jó a tejem, mert nem gyarapodik a bébim. Én nagyot kacagtam: micsoda bohóság, hiszen majd két évig szoptattam a lányomat! Viszont ha nála mondja ugyanezt, elhiszem neki. Hiszen akkor még semmi tapasztalatom nem volt a szoptatással kapcsolatban, és ugye, az anyukám sem tudott szoptatni, pedig mennyire akart.
Foglalkozások
Van olyan kisbaba, amelyik már nyolchetes korában foglalkozásra jár. Gyerekjógára, ami valójában nem is jóga, hanem tornáztatás: az anyuka a szivacsmatracon fekvő kisbaba kezét és lábát zenére ütemesen mozgatja. (Indiai videókon láthatunk hasonlót, persze sokkal-sokkal profibb kivitelben.) A foglalkozás negyvenöt percig tart, és a kismama 7 eurót fizet érte. Utána azzal a tudattal megy haza, hogy milyen jót tett a babájának – és ő mégiscsak jobb anyuka, mint a szomszéd Ica, aki naphosszat csak otthon ül, és már teljesen lelakta a bébije. Hiába, aki kimarad, az lemarad... A tizenhat hónapos Cynthiának már hetente két foglalkozása van – ám ha egy anya nagyra tör, jócskán túlszárnyalhatja. Szóval, ilyen sok lehetőségük van ma a bébiknek. És vajon szükségük van ilyesmire?
A foglalkozások inkább az anyának tesznek jót (jó kiesni a napi egyhangú rutinból), társaságot biztosítanak neki. És a nyájszindróma is kiválóan működik – ha mindenki jár, nekem is ott kell lenni.
A pszichológus, akit megkérdeztem, azt mondta: hogy ha valami trendi, akkor hajrá! Az anyukák boldogan rohannak. Maga nem ellenzi, hogy a már nagyobbacska gyerekek foglalkozásokon vegyenek részt, mert ezzel csak felkészítik őket az óvodára. Ugyanakkor elmondja, hogy heti egy vagy két – különböző – foglalkozás, például zenei és sportfoglalkozás elég. Nem egymást követő napokon, mert a gyermeknek időt kell hagyni, hogy oda tudjon figyelni az egyikre és a másikra is. Ám azok az anyák se essenek kétségbe, akik semmilyen foglalkozásra nem járnak. Az ő babájuk is ugyanolyan jól fog fejlődni, ha szívvel-lélekkel foglalkoznak vele. A „szülői foglalkozás” nagy előnye a közvetlen kommunikáció és testkontaktus. Csak mi vagyunk ketten, együtt, egymásnak! Én és a kicsim. A másik fontos dolog: a gyermeket nem szabad erőltetni. A foglalkozás legyen örömteli. Ha túlterheljük a gyereket, akkor pszichoszomatikus tünetek is jelentkezhetnek nála – alvászavar például.
A mezítlábas (barefoot) cipő
A legtöbb trendi kismamaklub a mezítlábas cipőt támogatja. Hogy mi ez? Olyan cipő, amelyik megfelel a legfőbb szabálynak: úgy simul a lábra, mint egy kesztyű. Nem korlátozza a láb izmainak mozgását. A cipőtalp vékony, hajlékony – és nincs sarka. Könnyen elférnek benne az ujjak, nem deformálódnak, nem görbülnek meg. Mi, szülők még olyan cipőt hordtunk bébikorunkban, amelyik szilárdan tartotta a bokát. A mai trendi anyukák nem adnak cipőt a babájukra egészen addig, amíg az járni nem kezd. És amikor elindulnak, a babák csak puha kis lábbelit kapnak.
A szakemberek véleménye megoszlik az új divatról. A fizioterapeutáknak tetszik a mezítlábas cipő, az ortopéd orvosoknak már kevésbé. Elsősorban a szakmájukból kifolyólag. Az ortopéd orvos a csontok, az ízületek és a lágy szövetek degeneratív elváltozásaival foglalkozik. A fizioterapeuta pedig a mozgással foglalkozik, és mint tudjuk, a mezítláb járás a mozgás legtermészetesebb formája. Ma egy trendi kismama csak és kizárólag mezítlábas cipőt akar adni a gyerekére. Az interneten gazdag kínálat található, a cipők ára azonban borsos, 30-40 eurónál kezdődik. Vannak fanatikus barefootimádók, akik figyelmen kívül hagyják az orvosok ajánlásait. Mert az orvosok azt mondják, igen, jó a mezítláb járás, de csak füvön és homokon. Amíg nem tanul meg a baba járni, a puha talpú cipőt javasolják, a mezítlábazás helyett. Mert ha parkettán, kemény felületen jár a baba, az nem tesz jót a lábában található apró csontocskáknak, a porcoknak, amelyek ilyenkor nagy nyomásnak vannak kitéve. Ha pedig már jár a baba, az a cipő a jó, amelyik tartja a bokát.
Csak mérgeket ne!
Kárhoztatott étel lett a liszt és a cukor. Egyre több gluténmentes, laktózmentes, cukormentes termék fogy a boltokban. Viszik és eszik a trendi nők, ha indokolt, ha nem. Észrevehetjük, milyen nagy divat ma növényi tejet – mandulatejet, rizstejet – fogyasztani, pedig pár évvel ezelőtt még azt sem tudtuk, hogy létezik ilyesmi. (Pedig azóta már az is kiderült, hogy ezek – éppen az előállításukhoz használt kemikáliák miatt – több káros anyagot tartalmaznak.) Gwyneth Paltrow-t, a híres amerikai filmcsillagot ma már csak a diéták éltetik. Annyira retteg a cukortól, hogy a gyerekeinek a tésztafélék, a rizs vagy a kenyér fogyasztását is megtiltotta. Követendő minta? Nem hinném...
Igaz, hogy a finomított fehér cukor nem túlegészséges, nem véletlenül nevezik fehér méregnek. Édes ízére nagyon rá lehet szokni, főleg a gyerekeknél alakulhat ki függőség. Ugyanakkor cukorra szüksége van a szervezetnek, mert ez az egyik legfontosabb energiaforrás, a szervezet fűtőanyaga, amely nélkülözhetetlen az izmok és az agy működéséhez.Hogy a felnőttek milyen egyoldalú diétákat tartanak, az az ő passziójuk. Baj akkor van, ha gyerekeiket is diétákra kényszerítik. Fiam egyetemi osztálytársa, aki belga, mesélte, hogy Belgiumban bírósági per lett egy gyermek halálából. A hét hónapos Lucas éhen halt, mert apja és anyja szerint glutén- és laktózallergiás volt. (Orvos nem látta.) Csak quinoa tejjel, zabbal és rizzsel táplálták, és ez kevés volt ahhoz, hogy életben maradjon.
Dédelgető nevelés
A mai szülők nemcsak a táplálásból csinálnak divatot, hanem a nevelésből is. Sok anyuka szeret olyan képet föltenni a Facebookra, amelyiken a kisbaba az anya és az apa között alszik, a családi ágyban. A szoros fizikai kontaktus a „kötődő nevelés” egyik alapelve. Ahogy a neve is mutatja, a gyakori érintésre helyezi a hangsúlyt: a szülés után azonnal az anya testére helyezik a kisbabát.
A kontaktusos kismama a testére kötözve hordozza gyermekét, masszírozza a testét, ölelgeti, csókolgatja. Szüleink szülei erre azt mondták volna: „Na, ez a nő aztán jól elkényezteti a gyerekét!”. A mai trendi anyuka pedig így „építi ki a bizalmat” a bébijével.
A másik nagy sláger a „nem nevelés”. A nem nevelés hívei tanfolyamokon sajátítják el a legfőbb elvet (sok euróért), vagyis azt, hogy hogyan NEM nevelünk. A szülő a gyermeket magával egyenrangúnak tartja, és így is viselkedik vele szemben. Nem parancsol, nem tilt és nem oktat. A módszert bemutató videók nagyon meggyőzőek: az élet azonban, sajnos, rájuk cáfol. Határokra szükség van. „Mindent megengedően” nevelték a későbbi hippinemzedéket is az amerikai dr. Spock könyvéből, és nem csoda, hogy a könyvet mára sutba dobták. („Önző nemzedéket neveltünk” – hangoztatták a Spock szülők, akik sokat küszködtek egoista és elpuhult utódaikkal.) Tulajdonképpen ez logikus: nincs univerzális nevelési elv, mint ahogy nincs két ugyanolyan gyermek sem. Mindenkinek más nevelés a jó. Csak egyetlen elv érvényes univerzálisan: használni kell a józan eszünket. Ezt hangoztatták vaskalapos nagyanyáink jó harminc évvel ezelőtt is, de ez igaz ma is.
Szüléstörténetek
Az anya más időszámítással dolgozik, mint azok a nők, akik nem szültek. A szüléssel az anyának sorsfordító élményben lesz része, s ezt jól tudja, ezért már előre készül rá. Íme, egyik olvasónk története:
,,Mindkét gyerekemet Nagy-Britanniában szültem. „Könnyű” szülésem volt, fájdalomcsillapítás nélkül. Az utóbbi évtizedben Nagy-Britanniában erősen támogatták a „természetes” szülést, amiből egész kultusz alakult ki. Az a menő, hogy mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül szüljenek a nők. Tilos a természetes szülést „normális” szülésnek nevezni, mert rengeteg anyuka csalódott, amikor mégis császármetszés lett a vége. Nagy-Britanniában a szülésnél nincs jelen az orvos. Szülészorvos csak akkor látja a szülő nőt, ha baj van (fogószülés, császár). Császárt választani nem lehet: csakis szakorvos dönthet arról, hogy indokolt-e a műtét.
A szülészetre csak 3 cm tágulás után vesznek fel. Ha valaki előbb érkezik, azt simán hazaküldik. Engem 6 cm-rel vettek fel, már térden csúszva érkeztem a kórházba (a szülésznők örültek, hogy legalább idáig nem zaklattam őket!). Szülőkádban szültem mindkét gyereket. Szerencsém volt, mert pont szabad volt (előre lefoglalni nem lehet). Nyitottan álltam hozzá (most a hozzáállásról, és nem a méhszájamról beszélek), nem döntöttem el előre, hogy milyen érzéstelenítőt fogok kérni, hiszen fogalmam se volt, hogy meddig fogom bírni a fájdalmat.
Féltem-e a szüléstől? Naná! A szülésznők kéjgázt ajánlgattak, de nem kértem belőle. Nem azért, mintha olyan marha bátor lány lennék. Hanem azért, mert a természet valahogy úgy alakította, hogy a nagy fájdalom közepette csak a babára tudjak koncentrálni – meg arra, hogy a szülésznő hagyjon már békén.
El nem bírtam volna viselni, hogy utasítgasson, hogyan vegyem azt a ketyerét a számba, meg hogyan kell vele lélegezni, hogy hasson. Szóval, „természetes” szülésem volt. És örültem, hogy így sikeredett. A második gyerek dettó, csak gyorsított menetben: alig másfél órát töltöttünk a szülőszobában. Jó volt fájdalomcsillapítás nélkül szülni, mert amint a baba kint van, a fájdalom megszűnik, és nem kell küszködni a fájdalomcsillapító mellékhatásaival. Szóval, megvártuk a placentát, a szülésznő betekerte a babát egy törölközőbe, a kezembe nyomta, segített kimászni a kádból, és már saját lábon (félmeztelenül) caplathattam át a másik szobába. Ja, azt elfelejtettem, hogy itt, Angliában gátmetszés nincs – csak indokolt esetben. Tehát fel tudtam kelni, mert nem kellett varrni. Itt a babát nem veszik el az anyától, együtt maradnak, amíg haza nem engedik őket.
Minimum 6 órát kell várni a szülés után, és ha a baba és a mama is jól vannak, akkor mehetnek haza. Nekem a természetes szülés bejött, és mondhatom, hogy minden előnye igaz. Az ember csak feláll, és megy tovább, mintha mi sem történt volna. Nincs zsibbadás, katéter, fejfájás, hányás stb. Ám nem lett volna bűntudatom, ha érzéstelenítő után nyúlok, mert a szülés fáj! Viszont ez egy különleges fájdalom, nem olyan, mint a kéz- meg lábtörés. Mi, nők tényleg úgy lettünk megalkotva, hogy „más állapotba” kerülünk a vajúdás alatt. Ha ajánlhatok valamit először szülő nőknek, akkor az az, hogy nézzenek utána (még a szülés előtt), hogy milyen fájdalomcsillapítást lehet kérni, minek mi a mellékhatása, aztán szüléskor kérdezzék meg maguktól, hogy kibírnak-e még 5 percet. És ha igen, akkor hajrá!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése